Tudatos átverés, vagy szimpla tévedés?

2024.03.05.
Kilencmillió forint kiadása nem kevés. Akkor sem, ha az ember egy korszerű, tisztán elektromos, nemegész hároméves autót szeretne vásárolni. Ezért fordult ügyfelünk hozzánk, hogy a kiszemelt 2021-es Volkswagen ID.3 autót vásárlás előtt átvizsgáljuk. Példás hozzáállás Ügyfelünk nagyon résen volt. Felkészült volt a modell sajátosságaiból, látszott, hallatszott rajta, hogy nagyon utána olvasott a típusnak, volt, amiből jobban képben volt, mint mi. (Később elárulom, mi volt az.) Ezt az autót néztük mi És így kellene eljárnia minden használtautó vásárlónak, akkor talán nem kapnék igazságügyi szakértőként minden héten 3-4 olyan telefont, amikor már a vásárlás után kiderült hibák tudatában, kétségbeesetten keresik a kiutat a pórul járt vevők. Biztos annyi a kilométer? Amikor nálunk valaki megrendel egy vásárlás előtt átvizsgálást, bekérjük az autó hirdetési linkjét. Ennek nem az az oka, hogy átnyálazzuk, hogy pontosan mit tartalmaz, hanem hogy a kedves ügyfeleknek ne kelljen a jármű leírásával, azonosításával és az eladó kontakt adatainak megadásával foglalkoznia, hiszen ezt mind-mind tartalmazza egyetlen URL alatt elérhető oldal. Erre kell a hirdetés. A hirdetésektől való eltérések vizsgálata megmarad az ügyfél feladatának. Mert minden, amit tőlünk megkap valamilyen módon igazolható adat. Ha eltérések vannak a hirdetésben szereplő adatoktól, az jó alkualap lehet, de ezt a gesztenyét mi nem tudjuk kikaparni. A szemle lezajlott, péntek késő délután jött a telefon az ügyféltől: Mennyire vagyunk biztosak benne, hogy a hirdetésben szereplő 48.000 km valós lehet, mert ő valamilyen forrásból azt látja, hogy egy karbantartáson tavaly már 55k volt az autóban. A telefonban hárman voltunk: az ügyfél, én és a járművet konkrétan átvizsgáló kolléga. Szakértő kollégám hümmögött, amikor a 48k km elhangzott, mert a kocsiban 58.000 km van. És ez valós, a diagnosztikai lekérdezés a minden vezérlőegység legmélyebb bugyrából is ezt olvasta ki. Innen kezdett érdekessé válni a sztori Elsőre le sem esett a tantusz, hogy mi történhetett. A hirdetésben rendszámot, egyéb azonosítót nem látni, de a kereskedésben ez az egy darab ID.3-as volt, a kereskedő is egyértelműen ezt mutatta, ráadásul hirdetve sem volt másik ugyanilyen kocsi. Tehát jó kocsit néztünk meg, mást nem is tudtunk volna. Elkezdtünk jobban belemenni. Hamar kiderült, hogy a hirdetésben leírt és lefotózott autó nem azonos azzal, amit vizsgálatra átadtak. Ez vagy átverés, vagy adminisztrációs hiba a kereskedés részéről. Én az utóbbit sejtem, mert ennyire senkit nem nézhetnek hülyének, illetve ennyi eltérést csak nem engednek meg maguknak. Balra a hirdetés képe, jobboldalt a valóság A futásteljesítményről már írtam, de mi van a felszereltséggel? Az üléskárpitok szúrtak először szemet, A hirdetésben szereplő és az általunk fotózott szövetek nem egyeztek meg. Aztán az ügyfél megkérdezte, hogy van-e hőszivattyús fűtés a kocsiban. Ez fontos extra, hiszen egy ilyen klíma kevesebbet fogyaszt, mint a hagyományos, így a hatótávolság valamivel kedvezőbb lehet. Új korában egyébként csaknem félmillió forintért adták ezt a felszereltséget. Hőszivattyú volt a kocsiban, ez megnyugtató. Aztán tételesen átnéztük a hirdetés extralistáját és összehasonlítottuk a valós, általunk felvett listával. Most csak két példát emelek ki. A hirdetésben egy fényképen is jól látható, hogy az autóban van tolatókamera. Egy pillanatra még mi is elbizonytalanodtunk, hiszen előfordulhat, hogy nem vesszük észre az extrát. Bár elég nehéz nem észre venni, hiszen hátramenetbe kapcsolva azonnal jön a kép a kijelzőre. De nem jött, nem volt benne kamera. A hirdetés egyik képe (forrás: hasznaltauto.hu) Ugyanígy hirdették a holttérfelügyeleti rendszert. Ez az extra nem csak a nevében hordozott előnyöket nyújtja, hanem parkolóból való kitolatáskor figyelmeztet a keresztirányú forgalomra is. Nem volt az autóban. Jöjjön a gyári kiviteli lekérdezés Mivel minden általunk elvégzett vásárlás előtti járművizsgálaton fotózzuk a kocsi egyedi azonosítóját, vagyis alvázszámát, ennek alapján később sok plusz információ kideríthető. (Plusz még azért is érdemes ezt dokumentálni, mert ha azzal valami gond van, pl. korrodált és nem olvasható, akkor nagyon nehézkes és adott esetben drága is lesz a forgalomba helyezés.) Mikor már megannyi eltérésre felfigyeltünk, felajánlottuk az ügyfélnek, hogy díjmentesen készítünk neki egy alvázszám alapján történő gyári kiviteli lekérdezést. Ehhez több szakértői programot is segítségül tudunk hívni, ezúttal a DAT járműjavítási kalkulációs program modulját használtuk, mert az Eurotax programban előfordul, hogy a külföldi piacos kiviteleknél nem egészen pontos az eredmény. Jól tettük, mert még néhány infó kiderült a kocsiról. Először is az, hogy míg a magyarországi hivatalos forgalmazásban csak a 110 és a 150 kW-os teljesítményváltozatok voltak elérhetők, Németországban volt egy 107 kW-os variáns is és ez a kocsi pont ilyen. A hirdetésben 110 kW szerepelt. A hirdetés egyik képe. 18-as kerekek a rendeléssel szembeni 19-es helyett, és a valóságban felszerelt kerekekkel sem egyezik Valóban hőszivattyús és valóban nincs benne se kamera, se holttérfelügyelet. Kiderült továbbá, hogy az eredeti kivitelben a kocsira rendelt 19-es kerekek már máshol teljesítenek szolgálatot, a vizsgált autón „csak” 18-as kerekek vannak. Persze ezek sem egyeznek a hirdetés képeivel, de hát, ki figyeli? A felszereltségi szint a meghirdetett Pro Performance helyett Life. Jó hír lehet viszont, hogy a hirdetésben szereplő 58 kWh-ás akkupakk helyett 62-es van benne. (Itthon ilyet sem forgalmaztak.) Pedig a kocsi remek állapotban van Az akkumulátorok degradációja minden EV vásárló számára kulcskérdés. Nem véletlenül. Ezeknek a kocsiknak az aksi a lelke, ha az rossz, gyakorlatilag azonnal gazdasági totálkáros lesz a kocsi. Szerencsére Bosch rendszerű diagnosztikai eszközünkkel nem csak a teljes akkucsomag, hanem az egyes akkumulátorcellák (108 db van belőle) egyenkénti SOH értékeit is látjuk a VW-csoportos autóknál. Ez alapján a kocsi HV akkumulátora 94-95% közötti, tehát elég jó. Nem volt összetörve, tehát bukik az az állítás, hogy a fiatal, keveset futott autók mind előzménykárosak. Nem csak korábbi, de meglévő sérülései is alig volt. Minden megfelelően működött, a gumiabroncsok pedig fiatalabbak voltak az autónál. (A 19-es felnik helyett szervált 18-asokon gondolom ilyen volt…) Az ügyfélnek így sem kell És nyilvánvalóan nem a kocsi állapota miatt. A kereskedés azt mondta, hogy persze rossz hirdetést vettek le az előző értékesítés után, de hát ez van (bocsánatot nem kért), ezt lehet vinni. Nem volt még szó a szervizkönyvről. Egy ilyen autónak nem csak minden porcikája, de a szervizkönyve is elektronikus. Ezekből általában van valamilyen nyomtatott kivonat, de esetünkben semmit sem tudott bemutatni a kereskedő. Lehet nem véletlenül. Az ügyfél futott néhány kört és kiderítette, hogy az autó a kétévente, vagy 30.000 km-ként esedékes kötelező időszakos karbantartásából kicsúszott, ezért a kocsira nem él a gyári garancia. Ez pedig nem elhanyagolható kérdés egy ilyen fiatal és értékes autó esetében. Nem állíthatom, hogy kizárólag a mi általunk gyűjtött információk alapján, de az ügyfél nem vette meg ezt az ID.3-ast, tovább keresgél. Minden esetre mi itt leszünk és segítünk. Ha kell neked is! További autós tartalmakért kövesse az Autószektor Facebook oldalát!

Csütörtökön kezdődik a HUMDA Zöld Életre Valók roadshow Debrecenben

2024.03.05.
Debrecenben a Kossuth téren március 7. és 10. között várják a szervezők az érdeklődőket óvodás kortól egészen az idős korosztályig. A HUMDA Zöld Életre Valók országos e-mobilitási és technológiai roadshow küldetése az ismeretterjesztés a hidrogén-technológiáról, az energiatárolásról és az elektromos járművekről, azok előnyeiről, működéséről, illetve környezeti vonatkozásairól. Az országjáráson a nagyközönség közterületi installációkkal és ingyenes aktivitásokkal találkozhat majd az év első felében. A pontos helyszínekről és időpontokról a roadshow honlapján, a zoldeletrevalok.hu oldalon, valamint a HUMDA felületein lehet tájékozódni. A technológiai bemutatók mellett az érdeklődők gokartszlalomban tehetik próbára tudásukat, a Road Safety parkban a közlekedésbiztonsággal ismerkedhet az egész család, illetve elektromos busz és e-autó kiállítás is várja a látogatókat, valamint e-rollereket is ki lehet próbálni. Egy VR-szemüvegen számos, a zöld mobilitáshoz kapcsolódó virtuális „kiállítást” lehet megnézni, az energiatárolási megoldások iránt érdeklődők pedig egy interaktív falon találhatnak meg minden lényeges információt a korszerű technológiákról. – A jövő energetikai ökoszisztémája alapvetően a különböző energiatárolási megoldásokra épül, amelyek a hétköznapi élet számos területén, azon belül is a közlekedésben tölthetnek majd be egyre fontosabb szerepet. Főleg a megújuló energiaforrások integrációjának megkönnyítésében kap főszerepet az energiatárolás stratégiai jelentősége. A Zöld Életre Valók e-mobilitási roadshow minden korosztálynak a maga nyelvén és a számára leginkább érthető eszközökön mutatja be a jövő technológiáit – mutatott rá Weingartner Balázs, a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. igazgatóságának elnöke. A Zöld Életre Valók roadshow-hoz egy szakmai workshop is kapcsolódik, ahol átfogó energetikai, energiatárolási és járműipari témákat tekintenek át a helyi és országos döntéshozók, valamint a régió vállalkozásainak vezetői, szakértői. A workshop szakmai tartalmainak kidolgozásában az Energia21 kezdeményezés is részt vett. – A rendezvénysorozat célja, hogy tudatosítsa: a zöldenergia a magyar gazdaság jövője. Népszerűsítjük és előmozdítjuk a zöldátállást. Az energia színe a zöld, ugyanakkor a zöldenergiának csak akkor van értelme, ha tudjuk tárolni. A világon ma egy új ipari forradalom zajlik, hatalmas jelentőségű és rohamos az az energetikai fejlődés, ami elindult. Aki ebben nem vesz részt, az lemarad és kimarad” – hangsúlyozta Prof. Dr. Palkovics László, az Energia21 kezdeményezés vezetője. A rendezvénysorozatba március 21-én bekapcsolódik a HUMDA Zöld Életre Valók kampány, amelynek során április 30-ig napi rendszerességgel edukálunk a fenntarthatósággal, a környezettudatossággal, a hidrogéntechnológiával és a jövő közlekedésével kapcsolatos tartalmakkal. Egy külön erre a célra kialakított webapplikációban lehet majd feladatokat végrehajtani és többek között elektromos kerékpárokat és rollereket, valamint fél éves elektromos autóhasználatot lehet nyerni. Az értékes nyereményekért folyó versenyben az esélyek a Zöld Életre Valók roadshow-n is növelhetők.

A „kínai Maybach" lerázza magáról a havat

2024.03.05.
Az autó a téli tesztelés alkalmából mutatta be eme tulajdonságát. A róla készült videó tanúskodik arról, hogy a jármű hidraulikus felfüggesztése nemcsak arra képes, hogy megemelje az autót, hanem arra is, hogy ide-oda billegtesse. Meghökkentő látványt nyújt, amint az elektromos luxusmonstrum elkezd ide-oda rángatózni, de a kínai gyártó szerint ez nem csupán arra való, hogy kiemelje az autót a kínai járműipar határtalan tömegéből, hanem praktikus haszna is van: az autó így le tudja rázni magáról a havat.   Érdemes megjegyezni, hogy ez a funkció nyilvánvalóan csak száraz, laza porhó esetén működik hatékonyan. A nedves, jeges, tapadós hó ellen nem sokat sem ér - ebben az esetben továbbra is a jól bevált hókaparós megoldás az egyetlen járható út. Nagy kérdés, hogy mennyire lehetne kihasználni ezt a funkciót a kárpát-medencei lagymatag téli viszonyok között. Másik kérdés, hogy a "rázd meg magad" tulajdonság mennyire teszi vonzóbbá a luxusmodellt a vásárlók számára, akiknek fontos a kényelemmel járó innováció és az egyediség. Mindenesetre a kínai autóiparban tapinthatóvá vált az a tendencia, hogy az autógyártók olyan egyedi megoldásokkal próbálják tarkítani a kínálatukat, amelyek sehol a világon nem léteznek még csak említést szintjén sem. Jó példa erre a hazánkban is szárnyait bontogató BYD, amely a leányvállalata, YangWang az U8-as Gamer Editionhoz kínálja a DJI dróngyártó kínai világmárkával közösen fejlesztett, autóba integrált dróntechnológiát. A nagy teljesítményű drón lapos tetőcsomagtartóra emlékeztető tárolóban van elhelyezve, gombnyomásra száll fel, majd landol, miután nagy felbontású légi felvételeket készített az autós kirándulásunkról.  Ugyancsak a YangWangoz kötődik az az ötlet, hogy az U8-asának mindegyik kereke más-más irányba tud forogni, így a terepjáró helyben is meg tud fordulni, akár 360 fokos szögben is, mint a lánctalpasok. Az U8-as Off-road Master Edition pedig 1,4 méter mély vízben is tud haladni, illetve az utasok rendelkezésére áll a kétéltű „jacht” üzemmód is: autó fél órán át képes a vízfelszínen maradni, a kerekek pörgetésével pedig három kilométert tesz meg óránként.  
Címkék: 

A Continental első helyezést ért el az ADAC nyári gumiabroncs tesztjén

2024.03.05.
"A Continental PremiumContact 7 száraz és vizes úton egyaránt megállja a helyét, ezzel elnyerve a legjobb minősítést" – írták a szakértők. A kopási teszten az abroncs nagyon jó futásteljesítményt és csekély kopást mutatott. Az általános környezetvédelmi értékelésben a termék a vizsgált autógumik felső harmadába került – a fenntarthatósági teljesítmény az autóklubok által adott összpontszám 30 százalékát teszi ki. Ami a féktávolságot illeti, a PremiumContact 7 száraz utakon 100 km/órás sebességnél mindössze 35 méterrel érte el a legjobb eredményt. A tesztautó vizes utakon 80 km/óráról 28 méter után állt meg – a második helyezetteknek ennél kettő, illetve három méterrel több féktávra volt szükségük. A száraz kezelhetőségi tesztben a PremiumContact 7 jó visszajelzést adott a kormánykeréknek, valamint megbízhatóan teljesített a határértékeken is. Az ADAC szerint "teljesen biztonságos és könnyen irányítható volt a vizes kezelhetőségi pályán". Az ADAC osztrák és svájci testvérszervezeteivel karöltve összesen 16 nemzetközi márka abroncsmodelljét tesztelte. A 215/55 R 17-es méretű autógumi közepes méretű SUV-okhoz és személygépjárművekhez alkalmas.  
Címkék: 

Kemény sportverzió készülhet a Lexus elektromos szabadidőjárművéből

2024.03.05.
Amikor a Lexus 2023-ban bemutatta, és a világ több jelentős autószalonjában kiállította az RZ Sport tanulmányautót, az első pillantásra nem tűnt többnek figyelemfelkeltő ujjgyakorlatnál. Nem mintha a Lexus történetében ne játszottak volna kulcsszerepet a nagyteljesítményű modellek, modellváltozatok, de a négy darab kagylóüléssel és dupla hátsó szárnnyal szerelt, a szélesebb kerékdobokban nagy sebességnél jelentkező túlnyomást eltúlzott aerodinamikai elemekkel elvezető koncepciójármű egyáltalán nem tűnt gyárthatónak, pontosabban eladhatónak. Ehhez képest idén januárban a Lexus bemutatta az RZ 450e F Sport Performance modellváltozatot, amely minden agresszív optikai részletében megegyezik a korábbi tanulmányautóval, a 21 colos keréktárcsáktól kezdve a fényezetlen szénszálas aerodinamikai elemeken és tetőlemezen át az autó számos külső és belső pontját díszítő kék részletekig. Két fontos megkülönböztető jegy azonban hiányzik erről a csupán 100 példányban gyártandó, és sorsolás útján megvásárolható különkiadásról: a kagylóülések és a megnövelt teljesítményű hátsó villanymotor. Az RZ F név levédetése azonban reménykedésre ad okot: az F almárka immár tizenhét éve kínál rendkívül kiélezett, jelentősen megnövelt teljesítményű modelleket, a műfajt megteremtő IS F-től kezdve az ikonikus LFA szupersportkocsin keresztül a mindmáig forgalmazott RC F, illetve a 2016-tól 2020-ig gyártott GS F modellekig. Amennyiben a Lexus nem csupán azzal a céllal regisztráltatta a jellegzetes hárombetűs típusjelzést, hogy megelőzze az esetleges visszaéléseket, akkor hamarosan megvalósulhat a 230 helyett 300 kW (408 LE) teljesítményű, vagy akár még erősebb elektromos sportcrossover. A motorteljesítmény azonban nem minden: a Lexus F modellek hagyományosan áthangolt felfüggesztést és kormányművet, feljavított fékrendszert és jelentősen merevített karosszériát kapnak. Egy ilyen verzió érkezését az is hihetővé teszi, hogy a Lexus már gőzerővel dolgozik egy olyan akkumulátoros elektromos sportautón, amely – ha hivatalosan ezt nem is fogják kimondani – végre betöltheti az LFA helyén több mint tíz éve tátongó űrt.   Fotó: Lexus

Magyar vállalkozó az EU 33 under 33 Entrepreneur listáján

2024.03.05.
A „33 Under 33” elnevezésű uniós kampány keretein belül szervezett „Európai KKV-k Hete” rendezvényen egy győri fiatal vállalkozót, Bártfai Pétert is beválasztották a legfigyelemreméltóbb, 33 év alatti vállalkozók közé. Bártfai Péter az informatikai szektorban tevékenykedik, vállalkozása az Enlight Digital Studio. A cégével kifejlesztettek egy visszaélés bejelentő rendszert, továbbá számos komplex szolgáltatási csomaggal segítik a korai szakaszában lévő startupokat, például szoftvertervezéssel, egyedi szoftverfejlesztéssel, digitális átvilágítással. Péter kamaránkhoz is több szálon kapcsolódik: részt vett a StartITup Győr alapításában, ill. a kamarában évente megrendezett ötletverseny, az Ideathon szervezésében.    

Koreai beruházó érkezik Szlovákiába

2024.03.05.
Az autógyártó cégek lassan, de biztosan felkészülnek az elektromos autók iránti növekvő keresletre. A koreai Mobis cég éppen ezért döntött úgy, hogy új gyártócsarnokot hoz létre Novákyn, ahol elektromos autók meghajtásához szükséges alkatrészeket gyártanak majd. „A tervezett tevékenység összhangban van az Európai Unió elektromobilitás területén érvényes alapelveivel” – magyarázza a Mobis a beruházási tervében. A koreai cég ezért a becslések szerint 180 millió eurót tervez a gyártócsarnok működtetésébe fektetni. Ügyfeleik közé tartozik a Hyundai Motor és a KIA Motors. A beruházó 291 fő foglalkoztatását tervezi, ebből 142-en főmunkaidőben dolgoznak majd. „A tervezett tevékenység jelentős hozadéka új munkahelyek teremtése” – fogalmaznak a dokumentumban. A gyár építését ez év júliusában tervezik, és már jövő decemberben üzembe helyezhetik. Nováky polgármestere, Branislav Adamec szerint a város üdvözli a beruházást, támogatják a gyártás mielőbbi elindítását. A szándéknyilatkozatban hozzáteszik, hogy a jövőben akár duplájára is lehet bővíteni az alkalmazottak számát.

A Vitesco Technologies az előzetes adatok alapján sikeres pénzügyi évet tudhat maga mögött

2024.03.05.
Andreas Wolf vezérigazgató elégedettségét fejezte ki az eredményekkel kapcsolatban: "A globális kihívások ellenére 2023 sikeres év volt, és szilárd alapot biztosít számunkra a következő évekre." A nyereségesség és a cash flow meghaladja a vállalat várakozásait A Vitesco Technologies 2023-ban – a folyamatos kihívásokkal teli piaci környezet ellenére – 9,23 milliárd euróra növelte konszolidált árbevételét (2022: 9,07 milliárd euró; piaci konszenzus: 9,34 milliárd euró). Az előrejelzés alapján a vállalat 9,2 és 9,7 milliárd euró közé várta az árbevételt. A konszolidáció körének változásával és az árfolyamhatásokkal kiigazítva az árbevétel 4,4 százalékkal nőtt. A Vitesco Technologies alaptevékenysége 12,2 százalékos organikus növekedést ért el, szemben az autóipari termelés általános, 9,4 százalékos növekedésével. A Vitesco Technologies 2023-ban az elektrifikációhoz köthető alkatrészek értékesítése révén mintegy 1,3 milliárd eurós árbevételt ért el (2022: 1,1 milliárd euró). Az árbevétel kevésbé jelentős növekedésének oka az volt, hogy 2023 negyedik negyedévében mérséklődött az elektrifikációhoz köthető alkatrészek iránti piaci kereslet. Ezt a hatást a számos, felfutásban lévő projekt nem tudta ellensúlyozni. A korrigált EBIT 341,1 millió eurót tett ki (2022: 225,5 millió euró; piaci konszenzus: 307 millió euró). A tovább javuló működési teljesítménynek köszönhetően a vállalat 3,7 százalékos (2022: 2,5 százalékos) korrigált EBIT rátája jóval magasabb volt a 2,9-3,4 százalékos irányadó sávnál, és felülmúlta a várakozásokat (piaci konszenzus: 3,3 százalék). A javuló jövedelmezőségnek köszönhetően és a bérgyártási üzletág negatív pénzügyi hatása ellenére a szabad cash flow 2023-ban 84,9 millió eurót tett ki (2022: 123,2 millió euró). Ez magasabb, mint a Vitesco Technologies megközelítőleg 50 millió eurós prognózisa és a 71 millió eurós piaci konszenzus. A szabad cash flow 499,8 millió euró (2022: 446,6 millió euró) pénzkiáramlást tartalmazott az ingatlanok, gépek és berendezések és szoftverek (kivéve az IFRS 16 szerinti használati joggal rendelkező eszközök) kiadásaira. A kiadásoknak az árbevételhez viszonyított aránya így 5,4 százalék volt (2022: 4,9 százalék). A Vitesco Technologies teljes megrendelésállománya 2023-ban több mint 12 milliárd eurót tett ki (2022: 14 milliárd euró). Ebből nagyjából 8,3 milliárd euró tulajdonítható a villamosítási megoldások megrendeléseinek (2022: 10,4 milliárd euró). „A villamosítási üzletág jóval több mint 30 milliárd eurós rendelésállományának köszönhetően erősen startoltunk, és jó pozícióban vagyunk a jövőre nézve. Az elmúlt évek magas rendelésállománya igazolja kiemelt beszállítói státuszunkat az elektromobilitási szektorban" - nyilatkozta Andreas Wolf vezérigazgató. A 2023. december 31-i 37,6 százalékos (2022. december 31.: 40,3 százalékos) sajáttőke-aránnyal a Vitesco Technologies mérlege továbbra is rendkívül szilárd. A vállalat 337,0 millió euró nettó likviditásról számolt be 2023. december 31-én (2022. december 31.: 333,4 millió euró). Sabine Nitzsche pénzügyi igazgató – tekintettel arra, hogy a vállalat továbbra is az átalakulás útján halad, és a piaci környezet 2023-ban is kihívásokkal teli maradt – elégedettségét fejezte ki az eredményekkel kapcsolatban: "A transzformáció kiterjedtségének ellenére további növekedést értünk el mind a vállalat árbevétele, mind a korrigált EBIT kapcsán. Teljes mértékben elértük – és néhány esetben meg is haladtuk – a közzétett céljainkat az összes főbb pénzügyi KPI tekintetében." A Vitesco Technologies a 2024. március 14-i éves sajtótájékoztatóján átfogó képet ad a 2023-as eredményeiről, illetve ismerteti a 2024-es pénzügyi évre vonatkozó kilátásokat is.

Sea-Doo állatbarát jet-ski nap lesz idén a Tisza tónál és Dunaharasztiban

2024.03.05.
A Bombardier szabadidős termékeit a hazai piacon immáron több mint negyedszázada forgalmazó és szervizelő cég kereskedelmi igazgatója elmondta: ezzel az akcióval elsősorban reagálni szeretnének arra a világszerte és hazánkban is terjedő jelenségre, hogy a társállatok (elsősorban, kutyák, de macskák és törpemalacok is) egyre gyakrabban társai, aktív résztvevői a nyári, vízparti családi hétvégéknek, vagy hosszabb nyaralásoknak is. Tóth Árpád hozzátette: egy jet ski vásárlása soha nem szétválasztja, hanem éppen összehozza a családot, hiszen egy ilyen hajó az amatőr versenyzéstől, a kiránduláson át az önfeledt vízi kikapcsolódásig nagyon sokféle célnak megfelel, és ebbe természetesen ma már beletartozik az is, hogy társállataink is kiveszik részüket az élményekben.  Tóth Árpád példaként említette, hogy van olyan vásárlója a cégnek, akik egy jet ski-t vettek, de azt a család három generációjának közel húsz tagja használja felváltva, ami nem csak fantasztikus dolog, de ha belegondolunk, kifejezetten takarékos megoldás is.  A szakember példaként említette a Sarudi Élményfalut, ahol éppen a jet-ski kikötő mellett alakították ki a kitűnően felszerelt kutyastrandot, amely az egyik legnépszerűbb Magyarországon.  Az állatbarát jet-ski napjainkra saját jettel rendelkezőket is várunk, de azokat is, akiknek társállatuk már van, jet-ski-jük viszont még nincsen, viszont szimpatikus számukra a gondolat, hogy állat társukkal is együtt élvezzék ezt a különleges vízi sport és túra eszközt.  - Természetesen van néhány fontos szabály és praktika, amely a társállat számára bizonyosan élvezetessé, de biztonságossá is teszi a jetezés, ezért tervbe vettük, hogy felkérjük a vízirendészet szakembereit arra, hogy segítsenek eligazodni abban, miként lehet nem csak élvezetes, de szabályos is a társállattal jet- skizés" - fogalmazott Tóth Árpád.  A sarudi és dunaharaszti-i állatbarát jet-ski napra természetesen meghívjuk az állatvédőket is, a Noé Állatotthon, a Szurkolók az állatokért mozgalom és a Macskaárvaház szakembereit. Cégünk évek óta igyekszik segíteni állatvédelmi törekvéseiket, most viszont szeretnénk majd megkérni őket: beszéljenek arról, mire kell odafigyelni, hogy az egész családnak, így a társállatnak is felhőtlenül boldogan teljen egy jet-skizéssel egybekötött családi vízparti nyaralás.  Tóth Árpád arra is felhívta a figyelmet, hogy az "állatfelszerelés ipar" is gyorsan reagált arra az örvendetes tendenciára, hogy egyre többen állat társaikkal is megosztják vízparti nyaralásukat, így kitűnő vízi  biztonsági, kiegészítő felszerelések is elérhetőek kutyák, macskák, törpemalacok számára. Valószínűleg Dunaharasztin, a Jet Power Hungary bázisán és exkluzív bemutatótermében mi magunk is forgalmazni fogunk ilyeneket, hiszen célunk, hogy aki a jet-skizés semmihez sem hasonlítható fantasztikus élménye mellett  dönt, az minden kiegészítő felszerelést és szolgáltatást is elérjen nálunk.   A kereskedelmi igazgató azt is hozzátette: állatbarát jet-ski napjaikról természetesen nem fog hiányozni Kiss Norbert ötszörös Európa-bajnok autóversenyző sem, hiszen ő nem csak évek óta cégünk márkanagykövete, de aktív állatvédő és több mentett állat gazdája is.   

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója