Újabb Schumacher közelít az F1-hez

2019.09.24.
Adrián Campos és David Schumacher A német David Schumacher vezetheti a Campos Racing egyik Dallaráját már most hétvégén a Szocsiban megrendezésre kerülő Orosz Nagydíjon. A 17 éves fiú – aki az egykori Forma-1-es versenyző, Ralf Schumacher fia és a hétszeres világbajnok Michael Schumacher unokaöccse – korábban kisebb formula szériákban versenyzett. David Schumacher így nyilatkozott: „Nagyon örülök, hogy csatlakozhatok a csapathoz, de mivel ez lesz az első alkalom, hogy ilyen kocsit vezetek, reálisnak kell lennem, az első időszakban a tanulásra kell összpontosítanom.” Schumacher azután kapott lehetőséget, hogy a csapat korábbi pilótája, Alex Peroni megsérült Monzában.
Címkék: 

Átadták az első és egyetlen magyarországi limitált szériás Suprát

2019.09.24.
Az európai kontingens néhány óra alatt elkelt, így kifejezetten szerencsésnek érezhetik magukat azok az ügyfelek, akik még idén átvehetik álmaik sportautóját és ezzel a különleges Supra 900 klub tagjai is lehetnek. Magyarországra összesen 8 vadonatúj Toyota Supra érkezik év végéig, ezek közül az elsőt, egy limitált szériás A90 Editiont szeptember 20-án, a Toyota Central Europe budaörsi központjában vehette át boldog tulajdonosa. Ez az A90 Edition az új, drámai hatású Viharszürke matt fényezés mellett matt fekete könnyűfém keréktárcsákat kap, míg a vezetői környezetet piros bőr borítja. A limitált kiadás felszereltsége minden egyéb tekintetben megegyezik a Premium kivitelével. A Toyota GR Supra A90 Edition kizárólag azon 90 európai vásárló számára elérhető, akik saját országos foglalási felületükön keresztül legelsőként adtak le előrendelést az autóra.

Debrecenben megkezdődhetnek a BMW autógyár építési munkálatai

2019.09.24.
Munkagépek dolgoznak a leendő BMW-gyár építési területén Debrecen közelében 2019. szeptember 23-án. MTI/Czeglédi Zsolt Palkovics László jelezte: a kormány 130 milliárd forinttal járult hozzá a gyárnak is helyet adó debreceni észak-nyugati ipari övezethez kapcsolódó közlekedési infrastruktúra kialakításához, további 35 milliárdot pedig a debreceni oktatási rendszer fejlesztésére fordítanak annak érdekében, hogy hosszú távon szakképzett munkaerőt biztosíthassanak a városban működő cégeknek. "Száz év magánynak van vége" - mondta a miniszter arra utalva, hogy száz éve nem volt a térségben ilyen volumenű beruházás, amely "az ország egyik sikertörténete". Palkovics László felidézte: 2014 és 2019 között több mint hatezer új munkahely jött létre Debrecenben, a beruházások értéke meghaladta az 580 milliárd forintot, 2030-ig pedig további, mintegy 600 milliárd forint fejlesztési forrást "raktak össze" Debrecen számára. Beszélt arról is, hogy az oktatásfejlesztési program keretében versenyképessé teszik a mérnökképzést a városban, az egyetemen 400-500 új mérnök hallgatót képeznek évente. Az egyetem és a vállalatok innovatív együttműködésének támogatására az országban nyolc science-parkot alakítanak ki, a debreceni park létrehozásának ügye hamarosan a kormány elé kerül - mondta Palkovics László. A miniszter a high-tech beruházások "termőre fordulásával", az alkalmazott magas technológiával és a nagy termelékenységgel indokolta az eddig jellemzően együttmozgó magyar és a német gazdaság pályájának eltérését, és felidézte, hogy Magyarországon a második negyedévben 5,2 százalékos volt a gazdasági növekedés szemben a németországi 0,4 százalékkal. Palkovics László megjegyezte, hogy a magyar járműipar élen jár: 620 hazai járműipari vállalat van, köztük a világ 20 meghatározó cége. Hozzátette: egy legutóbbi IMF-felmérés szerint Magyarországon a high-tech-beruházások aránya 70 százalék, ezen a területen Magyarország a legnagyobb exportáló az Európai Unióban. Michele Melchiorre, a gyár igazgatója azt közölte, hogy a debreceni BMW autógyár építési munkálatai 2020 tavaszán kezdődnek. Hozzátette: már 250 BMW- alkalmazott dolgozik a debreceni gyár munkálatainak előkészítésén, augusztusban az első négy HR-munkatárs is csatlakozott a céghez, a munkavállalók toborzása is megkezdődött. Debrecenben már irodát nyitottak, a leendő munkatársaikat nagy gondossággal választják ki, ugyanis a képzett munkaerő a legfontosabb - jegyezte meg az igazgató. Debrecenben akkumulátoros és belső égésű motorral szerelt gépkocsikat fognak előállítani. Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára szerint a BMW-beruházás nemcsak Debrecennek, hanem az egész megyének, a Tiszántúlnak "szab új irányt", aminek a hatása a határon túli területekre is kiterjed. Jelezte: Hajdú-Bihar megyében az elmúlt öt évben 40 százalékkal nőtt az ipar teljesítménye. Magyarország ma évente 500 ezer személygépkocsit és 2,5 millió motort állít elő, a BMW gyárral a magyar autógyártás "újabb koronaékszerrel gazdagodik" - mondta. Papp László (Fidesz-KDNP), Debrecen polgármestere a város története legnagyobb fejlesztésének nevezte a BMW-beruházást, amely a gazdaság mellett a munkahelyteremtésben, az oktatásban és a közlekedési infrastruktúrában is új távlatokat nyit a térségben. MTI

Ezek a cégek Európa legnagyobb autóipari beszállítói 2019-ben

2019.09.24.
A vállalatokat a forgalom alapján rangsoroltuk, vastag betűkkel jelöltük azokat a cégeket, amelyek gyártanak vagy szolgáltatnak Magyarországon. Top 50 európai beszállító a járműiparban (2019) 1. (1., 2017-es rangsor) Bosch (cégnév) (D, német) - 22 286 (millió dollár értékben értékesített alkarészt európai autógyártóknak - OEM) / 49 525 (millió dollár bevétel az autóiparból) 2. (2.) Continental (D) 18 901 / 37 803 3. (3.) ZF Friedrichshafen (D) - 17 357 / 36 929 4. (4.) Magna (CA, kanadai) - 17 147 / 40 827 5. (5.) Faurecia (F, francia) - 10 540 / 20 667 6. (8.) Thyssenkrupp (D) - 9374 / 14 438 7. (6.) Valeo (F) - 9054 / 19 683 8. (7.) Lear (USA, amerikai) - 8671 / 21 149 9. (9.) Mahle (D) - 6914 / 14 405 10. (10.) Gestamp (ES, spanyol) - 6260 / 10 096 11. (14.) Samvardhana Motherson Group (IN, indiai) - 5871 / 11 765 12. (12.) BASF (D) - 5431/12 931 13. (15.) Plastic Omnium (F) - 5357 / 9740 14. (16.) Denso (JP, japán) - 5052 / 42 793 15. (11.) Magneti Marelli (I, olasz) - 5030 / 8702 16. (13.) Schaeffler (D) - 5026 / 10 052 17. (-.) Benteler (D) - 4917 / 8060 18. (17.) Adient (USA) - 4698 / 17 400 19. (27.) Hella (D) - 4489 / 6801 20. (20.) BorgWarner (USA) - 4001 / 10 530 21. (18.) Aptiv (IRL, ír) - 3989 / 12 869 22. (28.) Tenneco (USA) - 3700 / 10 001 (benne a 2018-ban megvásárolt Federal Mogul október-decemberi eredménye) 23. (19.) Brose (D) - 3670 / 7340 24. (21.) Eberspaecher (D) - 3594 / 5445 25. (24.) Aisin (JP) - 3290 / 34 999 26. (26.) Grupo Antolin (E) - 3230 / 6408 27. (29.) Yazaki (JP) - 3010 / 17 500 28. (32.) Panasonic Automotive (JP) - 2795 / 17 466 29. (25.) Autoliv (S, svéd) - 2690 / 8678 30. (31.) Dana (USA) - 2524 / 8143 31. (22.) Hyundai Mobis (KR, koreai) - 2383 / 25 624 32. (33.) Freudenberg (D) - 2355 / 4906 33. (23.) GKN (GB, brit) - 2322 / 6450 34. (34.) JTEKT (JP) - 2092 / 13 078 35. (35.) IAC Group (L, luxemburgi) - 2020 / 4122 36. (-.) Garrett Motion (CH, svájci) - 1890 / 3375 37. (39.) Yanfeng (CHN, kínai) - 1791 /14 506 38. (47.) Hanon (KR) - 1781 / 5396 39. (40.) Delphi Technologies (UK) - 1673 / 3863 40. (41.) Webasto (D) - 1660 / 4049 41. (43.) CIE Automotive (ES) - 1657 / 3578 42. (45.) Infineon (D) - 1642 / 4210 42. (42.) Nemak (MX, mexikói) - 1642 / 4704 44. (38.) TI Fluid Systems (UK) - 1605 / 3983 45. (46.) Flex-N-Gate (USA) - 1502 / 8343 46. (44.) Leopold Kostal (D) - 1500 / 2884 47. (30.) Federal-Mogul (USA) (megvette a Tenneco, 2018. január-szeptember) - 1401 / 3786 48. (48.) Linamar (CA) - 1334 / 4068 49. (-.) Constellium (NL, holland) - 1228 / 1595 50. (-.) Preh (D) - 1152 / 1556   B. Cs.

Újabb 600 fiatal vezetőnek segített a Ford

2019.09.24.
A tréningen a fiatalok olyan vészhelyzetek kezelését tanulhatták meg a gyakorlatban, mint a jeges úton megcsúszott autó irányítása, vagy a vészfékezés közben forgalmi akadály kikerülése. Ugyancsak a gyakorlatban tapasztalhatták meg, milyen veszélyekkel jár, mikor vezetés közben eltereli valami a figyelmüket. „Az európai fiatalok első számú halálozási oka a közúti baleset, és a halálos kimenetelű balesetek áldozatainak 8 százaléka kerékpáros; az autósok új generációja számára kulcsfontosságú megtanulni, hogy minden közlekedő biztonságára ügyelniük kell, ezért a program idén egy új Biciklis modullal is kiegészült. – mondta el Györke Orsolya, a program managere. „ Az eseményen a Share the Road kurzusok részvevői megismerik a Dutch Reach technikát és a kerékpárosoktól való biztonságos távolságtartás fontosságát, és a WheelSwap szimuláció segítségével élhetik át a veszélyhelyzeteket”. – tette hozzá Györke Orsolya. A Ford ingyenes, 18-26 éves autósok számára kialakított Ford Driving Skills For Life (Ford DSFL) gyakorlati autóvezető-képző programjában idén először jelenik meg a “Share The Road” modul, aminek célja, hogy biztonságosabb együttműködésre ösztönözze az európai autósokat és a kerékpárosokat. Az új kurzus értékesen egészíti ki a többi modult, ahol a résztvevők kis létszámú csoportokban, képzett vezetéstechnikai oktatóktól tanulják meg a veszélyhelyzetek felismerését, a jármű biztonságos kezelését, a sebesség és a követési távolság helyes megválasztását. A Ford 2013 óta 315 oktatási napon 16 európai ország 38.000 fiatal autóvezetője számára biztosította az ingyenes gyakorlati képzést. Magyarországon a program 3 éves jelenléte óta már több mint 1750-en vettek részt a képzésben. Idén 13 európai ország (Belgium, Csehország, Németország, Olaszország, Hollandia, Lengyelország, Románia, Oroszország, Spanyolország, Egyesült Királyság, Törökország, Magyarország és Norvégia) újabb 8000 fiatal autósa használhatja ki a Ford kínálta lehetőséget.

Két razzia, sok bírság

2019.09.24.
A közlemény szerint a szeptember 16. és 22. között tartott akció alatt 20 ezernél is több gépjárművezetőt ellenőriztek, közülük mintegy 4300 ellen indult eljárás. Utóbbiak harmada (1436 sofőr) nem csatolta be a biztonsági övét, míg negyedük (1177 ember) használta mobiltelefonját vezetés közben. Mindeközben a veszélyes árut szállító gépjárművek és személyszállító autóbuszok műszaki állapotát is ellenőrizték a szakemberek a magyar autópályákon és főutakon szeptember 17. és 19. között - tudatta az innovációs és Technológiai Minisztérium. A megvizsgált 1115 tehergépkocsiból 128, a 220 autóbuszból 27 esetében tártak fel kisebb nagyobb szabálytalanságot, nyolc tehergépkocsit pedig kizártak a forgalomból a műszaki és közlekedésbiztonsági szabályok megszegése, túlsúly vagy nem biztonságos rakományrögzítés miatt. Az akció a 14 európai ország közlekedési hatóságait tömörítő Euro Control Route (ECR) ellenőrzéssorozatának része volt. Az ECR idén öt alkalommal tartott ilyen jellegű akciót, amelyben a Magyarországon megvizsgált több mint 5400 személy- és áruszállító járműből minden tizedik problémásnak bizonyult. A nemzetközi ellenőrzésekben októberben és novemberben is részt vesz majd a magyar hatóság - olvasható az ITM közleményében. MTI

Több tízezer diákot várnak a Biztonság hete 2019 rendezvényeire

2019.09.24.
A szeptember 23-28. között, hétfőtől szombatig tartó rendezvénysorozatot az Országos Rendőr-főkapitányság Országos Baleset-megelőzési Bizottsága és a Magyar Biztosítók Szövetsége rendezi, de további tucatnyi más szervezet is részt vesz a programokon. Forrás: police.hu A témahét hétfői, központi nyitó sajtótájékoztatóján Molnos Dániel, a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) főtitkára elmondta, idén már a 25-30 ezer főt is elérheti a programokra ellátogatók száma. Hozzátette: a rendezvény célja, a mindennapok biztonságának erősítése, így szó lesz például a közlekedésbiztonságról, a kerékpárok, valamint az új közlekedési eszközök biztonságos használatáról, vagy a tűzmegelőzésről. Molnos Dániel közölte: a héten a MABISZ oktatási szakértői különböző helyszíneken egységes tematika alapján, játékos formában hozzák közelebb az iskolásokhoz a biztonság témáját. Töreki Sándor országos rendőrfőkapitány-helyettes elmondta, azt szeretnék elérni, hogy a mindennapok biztonsága egyre jobban beépüljön a közoktatás rendjébe is. A rendezvény akkor érheti el célját, ha minél szélesebb rétegekhez eljut. Az iskolakezdési időszakban is fontos a balesetek számának csökkentése, a gyermekeknek ismerniük kell a veszélyhelyzeteket, hogy azokat elkerüljék – mondta Beneda Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériuma családpolitikáért felelős helyettes államtitkára.

Üzemképes Ford T-modell került a Közlekedési Múzeum tulajdonába

2019.09.24.
A Ford T-Modell gyártását 1908-ban kezdte meg a Ford Motor Company "Fontos célunk, hogy magyar közlekedés kiemelkedő értékeit megőrizzük és bemutassuk. A most gyűjteményünkbe került Ford T-modell több mint kilencven éves, kiváló állapotban van és üzemképes. A típus magyar szempontból is nagy jelentőségű, hiszen a tervezői csapatban két neves konstruktőr, Galamb József és Farkas Jenő is dolgozott. Terveink szerint a múzeum frissen beszerzett Ford T-modellje többször is megjelenik majd eseményeinken a nagyközönség előtt" - idézi a közlemény Vitézy Dávid főigazgatót. Mint a múzeum emlékeztet, a Ford T-Modell típusú személyautók gyártását 1908-ban kezdte meg a Ford Motor Company. A T-modell a világ első népautója lett: húsz évig gyártották, és csaknem 15 és fél millió darab készült belőle. Ez a gépkocsi középosztálybeli amerikaiak tömegei számára tette lehetővé az utazást, hiszen az első megfizethető autónak számított, és az első típus volt, amelyet már futószalagon készítettek. A Közlekedési Múzeum már eddig is rendelkezett egy Ford T-modellel, az a példány azonban nem üzemképes állapotban maradt fenn. A most gyűjteménybe került Ford T-Modell 1926-os gyártású, 4 személyes, 2999 köbcentiméter hengerűrtartalmú, fekete színű jármű. Az intézmény szakemberei olyan járművel szerették volna gyarapítani a múzeum gyűjteményét, amelyet számos program keretében megmutathatnak majd a látogatóknak az intézmény átfogó megújítása idején is - közölte a Közlekedési Múzeum.

Ötcsillagos minősítést szerzett a KAMIQ

2019.09.24.
A Skoda KAMIQ sikeresen teljesítette az EURO NCAP széleskörű törés- és biztonsági tesztjeit, amit a legmagasabb, ötcsillagos minősítéssel ismertek el. A Skoda modellpalettájának legfiatalabb tagja mindenekelőtt a felnőtt utasok és a kerékpárosok biztonsága tekintetében lepte meg kellemesen a tesztelőket, s a nagyvárosi SUV-modell a felnőtt bennülők védelme terén az elérhető pontok 96 százalékát begyűjtötte, ami az egyik legjobb eredmény az Euro NCAP története során. A kerékpárosok védelme terén – jelentős mértékben az előrelátó gyalogos- és kerékpárosvédelemmel (Predictive Pedestrian and Cyclist Protection), illetve városi vészfékfunkcióval (City Emergency Brake) kiegészített és az alapfelszereltséghez tartozó első radarasszisztensnek (Front Assist) köszönhetően – a KAMIQ a teljes lehetséges pontszámot megszerezte. A KAMIQ akár kilenc légzsákkal is óvhatja utasait baleset során, köztük extrafelszerelésként vezetőoldali térdlégzsákkal, illetve hátsó oldallégzsákokkal. A biztonsági felszereltségi kínálat része továbbá a másodlagos ütközésvédelem (Multi-Collision Brake), az opcionális proaktív utasvédelem (Crew Protect Assist), valamint a hátsó ülésen, illetve az első utasülésen az ISOFIX és felső hevederes (Top Tether) rögzítési pontok, így a legfiatalabb utasok optimális védelme is mindenkor biztosított. Mindemellett az éppen igénybe vett forgalmi sáv tartását segítő asszisztensrendszer (Lane Assist) is a Skoda KAMIQ alapfelszereltségéhez tartozik, extrafelszerelésként pedig a hátulról közelítő vagy épp a visszapillantó tükrök holtterében tartózkodó járművekre figyelmeztető Side Assist technikája is rendelkezésre áll. E vezetői segédrendszerek hatékonyságáért a KAMIQ 3,5 pontot szerzett a maximális négyből. Akárcsak az ugyancsak öt csillaggal minősített SCALA kompaktmodell, a KAMIQ is a Volkswagen-csoport MQB-A0 platformjának műszaki alapjaira épül és a legkorszerűbb biztonsági, illetve vezetői segédrendszereket kínálja. Magas színvonalú passzív biztonságról gondoskodik a City-SUV-modell számára egyebek mellett nagyvonalúan méretezett deformációs zónákkal és rendkívül merev utascellával kialakított, nagy torziós merevségű karosszériaszerkezete, amelyben közel 80 százalékban nagyszilárdságú, illetve különlegesen edzett acélfajtákat alkalmaztak a Skoda tervezői.

IATA: tíz év után először csökken világszerte a légi árufuvarozás

2019.09.23.
 A RepülésVilág légi áruszállítási konferencián az igazgató ismertette, hogy 3,5 százalékkal csökkent az első hét hónapban az áru-tonnakilométerben mért teljesítmény az előző évihez képest, elsősorban az Egyesült Államok és Kína közti kereskedelmi háború miatt. Sergui Sarasan emellett kiemelte, hogy 2025-re az e-kereskedelem fellendülése miatt naponta 500 millió csomagot kell majd kiszállítani a nagyvárosokba, ami próbára teszi az áruszállítási üzletágat.    Kitért arra is, hogy az áruszállítási iparágnak is foglalkoznia kell a környezetvédelmi hatásokkal és a hatékonyságnövelés mellett alacsonyabb károsanyag-kibocsátású, fiatalabb repülőgépflottát kell fenntartaniuk. Rolf Schnitzler, a Budapest Airport vezérigazgatója a konferenciát köszöntő beszédében kiemelte, hogy a ferihegyi repülőtéren 2015 és 2018 között 60 százalékkal nőtt a kezelt áru mennyisége, a növekedés üteme az utasforgalomét is meghaladja. Azt mondta, az áruszállításnak ugyanazt a figyelmet kellene megkapnia, mint az utasszállításnak, mert ugyanolyan fontossággal bír a gazdaságban.    Tóth Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedésért felelős helyettes államtitkára azt hangsúlyozta, hogy a magyar gazdaság fejlődési üteme az egyik legnagyobb az Európai Unióban, a kelet-közép-európai régió a fejlődés motorja lett, a kormány célja pedig, hogy Magyarország kihasználva földrajzi elhelyezkedését központi szerepet kapjon a logisztikában. Hozzátette: ehhez kapcsolódnak a kormány infrastrukturális beruházásai is, köztük az M4-es autópálya fejlesztése is.     
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója