A SEAT Leon és a transz-szibériai vasútvonal

2019.09.17.
Egy modell és egy márkanév kezdete A Leon nem csak meghaladta a két millió darab értékesítési mennyiséget, hanem ezt a három generációja során folyamatosan növekedéssel érte el. A jelenlegi nemzedék - amely 2012-ben indult, és továbbra is a piacon van - több mint egymillió eladott egységet jelentett, vagyis  kétszer annyit, mint az első generáció, mely 1999-ben indult, és összesen 534.797 gépkocsit jelentett, és harmadával többet, mint a második generáció, a 2005-ben indult, és 675.915 darabos értékesítéssel záró SEAT Leon változat. Az új piacok és a kibővített termékcsalád jelentik a spanyol kompakt gépkocsi gyors növekedésének magyarázatát, beleértve a Leon családi változatát, és annak  különböző variációit is, így például a Leon X-Perience-t is .  Ez a lendület hasonló volt, mint ami a SEAT esetében volt tapasztalható a 2010 óta regisztrált 60% -os értékesítési növekedéssel. Martorell-től a nagyvilágba A Leon első nemzedéke 43 piacra jutott el, míg a jelenleg is futó modell 48 piacra ért el, ezek közül például Algéria, Ukrajna és Azerbajdzsán voltak új piacok. Egyébként a Leon számára Új-Zéland a legtávolabbi célállomás, ahol forgalmazása 2017-ben kezdődött. A SEAT exportja a nemzetközi diverzifikáció eredményeként növekedett, jelenlegi termelésének több mint 80%-a kerül külföldi piacokra, ami nagyon hasonló arány a Leon gépkocsik nemzetközi piaci részesedéséhez. A vállalat  fő piaci adatai is ezt a világméretű terjeszkedést szemléltetik: az első generáció esetében Spanyolország az értékesítésből 38%-kal részesedett, míg mára ez az arány 20%-ra csökkent. Ennek az ellenkezője igaz Németországra, amelynek részesedése a modell teljes értékesítésében az első nemzedék 13 százalékáról  a jelenlegi nemzedék által elért 24 %-ra nőtt. Az Egyesült Királyság a  SEAT nemzetközi terjeszkedésének másik példája, ahol a jelenlegi generációból  több mint kétszer annyit adtak el, mint az első nemzedékhez tarozó gépkocsiból, ami 2019 augusztusáig 132.684  értékesített autót jelent, a korábbi 50.740 darabbal szemben. "Barcelonában alkották" A SEAT Leon három generációját a SEAT üzemében, a Barcelona melletti Martorellben tervezték, fejlesztették és gyártották.  Az elsőt az  olasz Giorgetto Giugiaro tervezte, a másodikat Walter da Silva, a harmadikat pedig Alejandro Mesonero-Romanos, és a spanyol tervező volt a felelős azért, hogy életre keltse a modell negyedik generációját is. A legerősebb A dinamizmus mindig is SEAT ismertetőjele volt, és még jellemzőbb volt ez a tulajdonság a Leon esetében. A SEAT Leon Cupra R jelenleg a márka azon sorozatgyártású autója, amelyiket a legnagyobb motorral  szereltek, és 310 lóerős teljesítményre képes, illetve már bevezetésekor, 1999-ben is a SEAT Leon volt a legerősebb modell a cég történetében 180 lóerős motorral, 6 fokozatú sebességváltóval és a négykerék hajtással. A versenyzés  története A SEAT Leon 2008-ban és 2009-ben is megnyerte a túraautók  világbajnokságát (WTCC), és ezzel első alkalommal fordult elő, hogy egy autógyár dízelmotoros gépkocsival nyerte el a világbajnoki címet. A Leont a versenypályán elért rekordok is jellemzik, mert a  Jordi Gené vezette SEAT Leon Cupra 2014-ben az németországi Nürburgringen új sebesség rekordot állított be az elsőkerék hajtású gépkocsik kategóriájában 07:58-as idejével.  Egy évvel később pedig a Leon ST CUPRA is a leggyorsabb családi autó lett ezen a legendás pályán, 7:58:12-as idővel.                  
Címkék: 

Az országban elsőként: start-stop rendszer a szegedi parkoló automatáknál

2019.09.17.
Két éve van érintő bankkártyás fizetési lehetőség a szegedi parkoló automatáknál, a berendezések természetesen pénz is elfogadnak. És ott van még a mobil parkolás lehetősége, ami kényelmes, ám cserébe minden egyes tranzakciónál 99 forintos kényelmi díjat számol fel a szolgáltató. Ez különösen az olcsóbb sárga zónában bosszantó, amikor beugrik valaki ügyet intézni, ám kiderült, hogy eltévesztette a nyitva tartást. Amikor ezután leállítja a parkolást, olyan SMS-üzenetet kap, hogy 69 forint, plusz 99 a kényelmi díj. Nem az összeg, inkább az arány a bosszantó. Van, aki érmét dobál be. - Mivel minden automatánál lehet bankkártyával fizetni, így ha a tranzakció kezdetén azt az opciót választja, hogy vissza fog térni leállítani a parkolást, akkor ennek megfelelően kap parkolójegyet. És amikor végzett a dolgával, az automatához visszatérve le is tudja állítani a díjfizetést egy egyedi kód megadásával – vázolta a megoldás lényegét Nagy Sándor. A városfejlesztésért felelős alpolgármester hangsúlyozza, hogy a mobilhoz hasonlóan annyit kell majd fizetni, amennyit parkolunk. Így nem kell az órát nézni, és adott esetben újabb parkolójegyért rohangálni - továbbá extra kényelmi díjat sem kell fizetnie a bankkártyás start-stop parkolásnál. A mindig zsúfolt Széchenyi tér. Azok az autósok, akik például a klinikák előtt fizetnek bankkártyával, sokszor felesleges költségbe verik magukat, mert nagyon rátartanak, amikor a vizit, az ambuláns beavatkozás idejét próbálják megsaccolni. És ha már beadták az orvosi papírokat, bármikor szólíthatják őket, nem mernek ki-be rohangálni a hosszabbítás miatt. Ezután a bankkártya odaérintése után a menü az egy összegű fizetés mellett felajánlja a visszatérése leállítás lehetőségét is. Kap az autós egy egyedi azonosítót, és ha befejezte a dolgát, újra odamegy az automatához és ennek segítségével le tudja állítani a parkolást. Zöld zóna. Bankkártyás fizetés is lehetséges. - Ahogy a mobiltelefonos parkolási rendszer, úgy ez a visszatérős bankkártyás is gondol azokra az autósokra, akik elfelejtik leállítani a parkolásukat, ahogy ez velem is előfordul minden tizenötödik, huszadik esetben – hangsúlyozza az alpolgármester. Ilyenkor maximum 4 órát számol fel a rendszer, de az olcsóbb, sárga zónában ez 6 óra után automatikusan már napi jegyet is jelent. Nem kell tehát aggódnia, a feledékeny autósnak, hogy horror összeggel terhelik meg a számláját. Ezt az új szolgáltatást az önkormányzat már megrendelte a Szegedi Közlekedési Kft-től, a rendszer tesztje szeptemberben el is indulhat négy parkoló automatánál, így a végleges bevezetésig lesz idő a finom állításokra. – Ez a lehetőség Magyarországon biztosan az első lesz, de Európában sem sok hasonló működhet – mondja nagy Sándor, hozzátéve, már induláskor a kártyás logikára vették a parkoló automatákat. Zónahatár. A Tisza Lajos körúton kívül már szellősebb. Szegeden egyébként több mint 130 parkoló automata működik, a német gyártmányú berendezések nagy előnye, hogy energiaigényüket napelemeik segítségével biztosítják.  

A hét legjobb portugál strand

2019.09.17.
További részletekért kattintson a képre!
Címkék: 

Irány a Mars!

2019.09.17.
A Jordán Baja a sprint világkupa-sorozat befejező futama, itt dől el, ki lesz a bajnok – méghozzá két és fél nap alatt, sivatagi pályákon. Egyáltalán nem megszokott egyébként, hogy ilyen rövid versenyt sivatagban tartsanak – az indulók maguk is kíváncsiak rá, mire számíthatnak.  Új országot fedezünk fel magunknak, ami mindig hatalmas élmény, igaz, Jordánia csak versenyzés szempontjából jelent majd újdonságot számunkra, hiszen itt forgatták a Mentőexpedíció című filmet, amelyen csapatunk szervizelte a marsjárót, amelyet Matt Damonnak épített – mondta Szalay Balázs. – A különleges rovert kombájn alapra építettünk pontos, 3D-s tervek alapján – a stúdió a NASA holdjárós terveit alakította át, s azt adta ide nekünk. Az volt az elvárás, hogy menjen a homokban, de az teljesen ránk volt bízva, hogy miként. Két hónap alatt már működött – a fóti homokbányában próbáltuk ki először –, három hónap alatt pedig teljesen kész lett. Úgy volt, hogy a forgatás után visszakapjuk, de a rendező végül eladta a jordán királynak, úgyhogy talán most újra láthatjuk. Persze, nem ez lesz a fókuszban, hanem maga a verseny, amely jó kombinációja lesz a sivatagi viadaloknak és a sprint világkupáknak.” A Baja a Marson egy rövid, 3 kilométeres szuperspeciál szakasszal kezdődik a Vörös-tenger partján fekvő Aqabában csütörtök este, pénteken és szombaton pedig a mezőny a „lovak közé csap”, és két vérbeli versenynapot teljesít a sivatagban. A szervezők két szakaszt jelöltek ki, pénteken egy 211 kilométeres és egy 80 kilométeres pályán teszik próbára magukat a párosok, szombaton pedig már „csak” a 211 kilométeres szelektív szakasz szerepel az „étlapon”.  Hogy nem lesz könnyű, az biztos, de a versenyzők legalább egy kicsit bemelegíthetnek a januári Dakar-ralira, amely hasonló körülmények között zajlik majd Szaúd-Arábiában. Érdekesség, hogy ez lesz a 38. ország, amelyben Szalayék megméretik magukat.
Címkék: 

Közös vállalatot alapít a Continental, a Michelin és a Smag

2019.09.17.
A tervek szerint a közös vállalat még idén megkezdi működését, a trösztellenes hatóságok jóváhagyásától függően. A közös cégbe kerül a Rubberway® digitális platform, amely a természetes gumi előállításban monitorozza és kiértékeli a gyártás során alkalmazott gyakorlatokat és kockázatokat - a kaucsukfa-ültetvényektől kezdve egészen a gumi feldolgozó üzemekig. A fejlesztés a kiértékelés során számos környezetvédelmi, technológiai, valamint a társadalmi felelősségvállalás során alkalmazott szempontot figyelembe vesz. A Rubberway® az összegyűjtött adatokat valamennyi felhasználónak (illetve gumiabroncs-gyártónak) megküldi, így lehetővé téve számukra, hogy beazonosítsák és még magasabb szintre emeljék a fenntarthatóságot a természetes gumi ellátási láncában. A természetes gumi ellátási lánca – amely hatmillió farmert, 100.000 közvetítőt és 500 gumigyárat is magában foglal – rendkívül komplexnek tekinthető. A Rubberway® a Smag szoftverfejlesztő céggel közösen születhetett meg és már 2017 óta használatban van néhány fontosabb gumitermelő országban, mint például Thaiföldön, Indonéziában, Nigériában, Brazíliában, Ghánában, vagy éppen Elefántcsontparton. A három cég által alapított közös vállalatban a Michelin a felhasználási és kitermelési jogokat, valamint a felhasználók visszajelzéseit teszi elérhetővé a partnerek számára. A Continental a vállalkozásba fektetett tőkével fejezi ki elköteleződését a megoldás mellett, és egyúttal a többi gumiabroncs- és autóalkatrész gyártó előtt is megnyitja a szélesebb körű alkalmazás lehetőségét, hozzájárulva a fenntartható gyakorlatok elterjesztéséhez a természetes gumi iparágában. A Smag pedig a mezőgazdaságban használt digitális megoldások terén szerzett technológiai és szektor-specifikus szakértelmével támogatja a projektet. A közös vállalkozás során a partnerek célja az, hogy a Rubberway® egy olyan független megoldássá váljon, amelyet bármelyik természetes gumi iparágban érdekelt szereplő felhasználhat, illetve, hogy az ellátási lánc még átláthatóbbá váljon.  
Címkék: 

Budapestre érkezett az életnagyságú LEGO Technic Bugatti Chiron

2019.09.17.
A különleges jármű szeptember 15-én, az éj leple alatt foglalta el helyét a bevásárlóközpontban, ahol másnap délelőtt, egy sajtótájékoztató keretén belül mutatták be. A modell eleget tesz a LEGO Technic által képviselt Építsd meg az igazit! szlogennek, hiszen nemcsak méretében, de kifinomult részleteiben is megszólalásig hasonlít az eredetire. A külcsín mellett a mérnöki részletek is egyedülállók. A modell az első olyan nagyméretű, mozgatható építmény, amely több mint 1 000 000 LEGO Technic elemből épül fel, és amelyek esetében nem használtak ragasztást. Bár az igazi Bugatti Chiron 420 km/h-s sebességével nem tudja felvenni a versenyt, hihetetlen, hogy a modell működőképes, s akár 30 km/h-s sebességre is felgyorsulhat – ahogy azt korábban egy tesztvezetésen bizonyította. Ráadásul meghajtását is kizárólag LEGO elemek, 2 304 db Power Functions motor, 4 032 LEGO Technic fogaskerék és 2 016 db LEGO Technic kereszttengely biztosítja. A mintegy 1,5 tonnás autó 5,3 lóerő teljesítményre képes, és 92 Nm a becsült forgatónyomatéka. Az autó motorja mellett az utastérbe pillantva is aprólékos részletek rajzolódnak ki, az ülésektől kezdve a műszerfalon megtalálható sebességmérőn és a levehető kormánykeréken át a fékpedálig. Az élethű LEGO autó akkor elevenedik meg igazán, amikor első és hátsó lámpái felvillannak, és felbőg a motor hangját megidéző szimulátor. Ahhoz, hogy az építmény a LEGO- és az autórajongók minden korosztályának szívét megdobogtathassa, tervezői és kivitelezői több mint 13 000 munkaórát fektettek a modell megalkotásába. „Nagyon örülünk, hogy a magyar közönség is láthatja ezt a világszerte népszerű és egyedülálló modellt, ami a lehető legjobban példázza, hogy csak a képzelet szabhat határt annak, hogy mi mindent lehet megépíteni LEGO Technic elemekből. A játék nélkülözhetetlen készségeket fejleszt, olyan készségeket, amelyek segítségével a gyerekek megállják majd helyüket a jövőben, kreatívan és rugalmasan gondolkodnak, és olyan remek dolgokat képesek létrehozni, mint ez a szuper autó” – mondta Siket Lóránt, a LEGO Hungária Kft. kommunikációs vezetője. Az életnagyságú LEGO Technic Bugatti Chiron egy teljes héten keresztül várja majd a Westend City Centerben a rajongókat. Szeptember 21-én (szombaton) és 22-én (vasárnap) pedig izgalmas programokkal is készülnek a látogatóknak, például LEGO Technic autóversennyel, de emellett bárki részt vehet a motorral és távirányítóval működő modellek tesztvezetésében is. A nagy múltú Technic készletek mellett bemutatkozik a LEGO kísértetjárta újdonsága, a Hidden Side is.
Címkék: 

Összeér-e a magyar és az osztrák út?

2019.09.17.
A magyar oldalon már javában zajlanak az M85-ös gyorsforgalmi út építési munkálatai. Burgenlandban megosztja a közvéleményt az A3-as autópálya meghosszabbítása és annak csatlakoztatása az M85-ös úthoz. Hans Peter Doskozil a Mosóczi Lászlóval folytatott beszélgetés során elmondta, hogy a környék lakóinak beleegyezése nélkül nem hosszabbítják meg az A3-as autópályát. Kérdéses, összeér-e a magyar M85 az osztrák A3-al?
Címkék: 

Megdőlt az emberi erővel hajtott járművek női sebességrekordja

2019.09.16.
Fotó: deingenieur.nl Nevadában 1400 méteres tengerszint feletti magasságon minden évben megrendezik a csúcsdöntési kísérletet, amelyen egy speciális, aerodinamikus járművet hajtva kétszáz méteres távon mérik a csúcssebességet. Az eddigi rekord 121,81 kilométeres óránkénti sebességgel 2010 óta állt fenn, ezt most hárman is túlszárnyalták. A férfiak csúcsát (144,17 km/h) 2016 óta nem tudták megjavítani, ezúttal a legjobb kísérlet 136,78 kilométer/óra volt.   
Címkék: 

Maradjunk optimisták! – Kia Optima SW GT-Line teszt

2019.09.16.
2019-re oda jutottunk, hogy pont egy koreai kombi világít rá, mennyire fognak hiányozni a hagyományos felső-középkategóriás autók. A hagyományos itt most többértelmű: elsősorban a kasztni változatra gondolok, hiszen ez a méretosztály még masszívan a szedánokra és kombikra épít, amik ezekben az SUV-k által dominált időkben üdítőek a szemnek és a léleknek. Másodsorban az árrétegre gondolok a hagyományos kifejezéssel, hiszen amíg az olyan klasszikus versenyzők eladási számai hanyatlanak, mint a Mondeo, a Talisman vagy az Insignia, addig a prémium szegmens felső-középkategóriásai továbbra is virágoznak, szóval őket még nem érte el ez a nagy leépítési hullám. Persze valahol érthető, ha egy autógyártó nem akar már több fejlesztési költséget fektetni egy kihaló piaci igénybe, úgyhogy addig élvezzük ezt az élményt, ameddig még lehet. Nos, tesztalanyomban ez könnyen ment. Tulajdonképpen már a 2015-ös bemutatásakor felzárkózott versenytársaihoz a Kia Optima. Tud mindent, amit ma elvárhatunk egy valamire való presztízsértékkel rendelkező csúcsmodelltől: vonzó, magabiztosságot sugárzó, kényelmes, tágas, erős, lapos, modern, noha utasterében konzervatív, de mindenképp biztonságos, jó vezetni és nem mellesleg megfizethető szinten hozza a minimális luxust. Egyszerre tud családi igásló és nyugodt céges cirkáló lenni. Nem hangzik rosszul, igaz? A felzárkózás olyan jól sikerült, hogy a modellfrissítésre már nem is görcsöltek rá nagyon. Mit sem öregedett a formavilág, úgyhogy csak néhol nyúltak hozzá az Optima külsejéhez. Újak például az első és hátsó lámpák rajzolatai, a lökhárítókat pedig még befogadhatóbbá formázták. A GT-Line esetében például új fényes fekete légbeömlő ívek morcosítják az orrot, míg hátul masszív diffúzor jelzi, hogy ez nem az alapmodell. Nincs min meglepődni, a Hyundai-Kia európai formatervezői Németországban nevelkedtek, ahol az autósport épp annyira a kultúra része, mint nálunk a foci. A legnagyobb újdonságot a WLTP normákhoz igazított, 1,6 literes motorpáros jelenti. Míg az egyik dízel, addig a másik benzines – most utóbbit próbáltam, ami nyilván jobban is illett a GT-Line sportosságához a maga 180 lóerejével. Először csalódást okozott a városi fogyasztásával, amit nem sikerült 9 liter alá lenyomni, viszont később megmutatta, hogy ha kinyújthatja a lábát autópályán, ahová igazán való, akkor tud ám 7,3 litert is, ami egy ekkora, és ilyen erős kombitól nem rossz érték, a 7-fokozatú duplakuplungos automata pedig továbbra is zseniális. Persze jogosan mondhatjuk, hogy mit akarunk egy ekkora autóval a sűrűjében, és bizony a meglepően megbízható sávban tartó, szinte fél-önvezető rendszer is arra utal, hogy nagy távokra lett tervezve az Optima, viszont vannak versenytársak, akik képesek gazdaságosabbak lenni városban, benzines részecskeszűrő ide vagy oda. Ráadásul ebben az árkategóriában máshol nem kapunk ennyire jó minőségű 360-fokos kameraképet. Már három éve, hogy volt szerencsém tesztelni egy megszólalásig hasonló Optima SW-t, és érdekes módon akkoriban még nem hatott ennyire korosnak az infotainment rendszer. Noha előnyére változott például a kormány, és biztos vagyok benne, hogy javult valamennyit az amúgy is nagyszerű anyagminőség, de én továbbra sem értem – már a Ceednél is említettem –, hogy miért nem költenek már kiáék egy modernebb szórakoztató elektronikára. Hiszen az egy dolog, hogy például gyorsan képes okostelefont csatlakoztatni, de ez a felbontás mára elavultnak hat és a navigációt is érdemes lenne leváltani. Ettől függetlenül továbbra is ez az egyik kedvenc utasterem. Már az üléspozícióban érezni, hogy átgondolt, szántak időt a fejlesztésre, hiszen annak ellenére is kilátni, hogy laposan fekszünk az elképesztően jó oldaltartású ülésekben. Körülvesz minket, mint egy bástya, miközben az európai szemnek is jóleső vízszintes vonalak húzódnak keresztül az utasteren. Hiába volt közel 15 ezer kilométer a tesztautóban, a kabin ugyanolyan reccsenés-mentes tudott maradni. És nem csak ez, de a nagyszerű anyaghasználat, és a finoman kattanó gombok is a minőségi összeszerelés érzetét adják. Persze 11,3 millióért már pont ezt is várhatjuk el, ennyibe kerül ugyanis akciósan az Optima GT-Line kombi változata, ami remélem, hogy még sokáig köztünk lesz, és legalább a Kiánál nem gondolkoznak azon, hogy itt hagyják ezt a nagyszerű szegmenst néhány újabb emelt hasmagasságú modellért.  

Gázolás után támadják a SUV-modelleket Németországban

2019.09.16.
Berlin belvárosának polgármestere máris kikelt az nagy városi terepjárók ellen: “Az ilyen páncélozott harci járművekhez hasonló autóknak egyszerűen nincs helye a városban.” – fogalmazott Septhan von Dassel. Bár tény, hogy a nagy terepjárók méretüknél fogva egy gázolás esetén komolyabb sérülést okozhatnak, ugyanakkor szakértők szerint a valódi kérdés a sebesség. Alacsony sebességnél egy SUV semmivel sem veszélyesebb, mint egy hagyományos autó, viszont tény, hogy nagyobb sebességnél a hatalmas kasztni komolyabb sérüléseket tud okozni. Valószínűleg nem lesz következménye a balesetnek, viszont az Automobilwoche beszámolója alapján németországszerte elindult a párbeszéd a városi terepjárok használatáról a belvárosi utakon.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója