Budapesten forgatták az új Opel Corsa reklámfilmjét

2019.09.19.
A hatodik generációs Corsa ezidő tájt hivatalosan még csak az éppen futó Frankfurti Autószalonon volt látható, a hagyományos motorokkal szerelt új Corsa csak november második felében érkezik a magyarországi márkakereskedőkhöz (a Corsa-e jövő tavasszal) – mit kerestek tehát itt az új Corsák? Az Opel központi marketinges csapata a magyar fővárosban forgatta az Opel Corsa reklámfilmjét, erre hoztak ide egy piros „GS line” benzines Corsa modellt és egy narancssárga elektromos Corsát. A két autóhoz, két történetet, két külön reklámfilmet forgattak, de mindkettőhöz Budapesten készültek a menet közbeni felvételek. Ez a valóságban úgy nézett ki, hogy az üres Alkotmány utca elejére beállt valamelyik Corsa, elé a darus kamerával felszerelt különleges stáb kocsi, majd közel padlógázzal nekilódult a „szerelvény” és végig nyomták az utca végéig. Majd ugyanez történ újra, meg újra úgy, hogy közben a kamera más és más szögből vette az autót. Ez már a negyedik Opel reklámfilm, ami részben vagy egészben Budapesten készült. Az Opel központból érkezett marketing szakértő elmondta, hogy a magyar főváros kiváló lehetőségeket biztosít egy ilyen forgatáshoz, meg van a műszaki és szakmai infrastruktúra és ami „jó egy hollywood-i produkció forgatásához, az természetesen jó egy profi reklámfilmhez is”.  A műszaki felszereltség egyetlen – igaz nagyon különleges – darabja érkezett külföldről, ez a „Russian Arm”, a matt feketére matricázott darus kamerával szerelt stáb kocsi, amelyben menet közben egyszerre négyen dolgoznak a felvételeken. A „Russian Arm” név onnan jön, hogy a rendszert egy orosz mérnök fejlesztette ki és az egész világon alig pár tucat létezik belőle. Az autóban külön helyet foglal el az operatőr, aki a kamerát kezeli, mellette a hátsó ülésen egy kolléga, aki a daru mozgatását irányítja, a csomagtartóban kialakított helyet pedig a fókuszért, a kép élességéért felelős szakember foglalja el. A Corsa és a Corsa-e reklámjával majd csak novembertől találkozhatunk, a történetekről, a részletekről most még semmit nem árultak el, de ha valaki jól oda figyel majd a mozira felismerheti egyik-másik budapesti utcarészletet. Az Alkotmány utca mellett Corsa felvételek készültek többek között a Megyeri hídon, a pesti alsó rakparton és a Nyugati Pályaudvar előtt is.

Mild-hibrid technológiával bővül a BMW 5-ös sorozat

2019.09.19.
2019 őszén a BMW egy jövőbe mutató mild-hibrid technológia bevezetésével fokozza tovább aktuális modellpalettája vezetési élményét és hajtáslánc-hatékonyságát: a BMW 5-ös sorozatban bemutatkozó, 48 Volt kapacitású indítógenerátor azon túl, hogy javítja a belsőégésű erőforrás maximális teljesítményét, jelentősen csökkenti a hajtáslánc üzemanyag-fogyasztását és károsanyag-kibocsátását. A BMW 330e limuzin (átlagos üzemanyag-fogyasztás: 1,6 – 1,9 liter / 100 km; kombinált energiafogyasztás: 14,8 – 15,4 kWh / 100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás: 37 – 43 gramm / km), a BMW 530e limuzin (átlagos üzemanyag-fogyasztás: 1,6 – 1,8 liter / 100 km; kombinált energiafogyasztás: 13,6 – 14,5 kWh / 100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás: 36 – 41 gramm / km) és a BMW 530e xDrive limuzin (átlagos üzemanyag-fogyasztás: 2,0 – 2,2 liter / 100 km; kombinált energiafogyasztás: 14,1 – 15,4 kWh / 100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás: 46 – 49 gramm / km) sokoldalúsága és hétköznapi használhatósága mindeközben újabb szintre lép, a plug-in hibrid hajtáslánc-technológiával hajtott modellhármas opcionális extrafelszereltségi palettáján 2019 novemberétől ugyanis az elektromosan működtethető vonóhorog is megjelenik. A sportos vezethetőséget és a kikezdhetetlen menetkomfortot 2019 őszétől számos másik modellsorozat esetében is vadonatúj opcionális extrafelszereltségi tételek fokozzák. A portfólió legvonzóbb újításai között a BMW M135i xDrive modellhez (átlagos üzemanyag-fogyasztás: 6,8 – 7,1 liter / 100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás: 155 – 162 gramm / km) megrendelhető BMW M Performance felszereltségi csomag, a BMW 5-ös sorozathoz elérhető BMW Laserlight lézerfény-technológia, valamint a BMW 8-as Gran Coupé szénszálból készült teteje is megtalálható. Az új BMW X5, az új BMW X6 és az új BMW X7 személyre szabhatósági lehetőségeit ráadásul egy sor karosszéria- és utastér-kiegészítő opció fokozza.

A Lexus az értéktartás abszolút bajnoka

2019.09.19.
A Lexus hat, a Toyota négy kategóriagyőzelemmel zárta a J. D. Power 2019-es Resale Value Awards felmérését. A több mint 630 ezer tranzakció alapján felállított rangsor a 2016-ban gyártott autók jelenlegi értékét vizsgálta Észak-Amerikában. A J. D. Power értéktartást elemző Resale Value Awards díja 26 szegmensben vizsgálta meg, három év használat után mennyit érnek egyes típusok. A számítás alapját nem a magánemberek közötti tranzakciókra, hanem a használtautó-kereskedők felvásárlási áraira, illetve a kereskedések beszámítási áraira alapozták. Az így kapott értéket az eredeti vételárral elosztva kapták meg azt a viszonyszámot, ami végül meghatározta az egyes típusok helyezését. A Lexus minden más márkánál több szegmensben, nem kevesebb mint hat kategóriában végzett az élen. A prémium kisautók között a Lexus CT, a középkategóriás prémium autók mezőnyében a Lexus GS, míg a prémium kompakt méretosztályban a Lexus RC léphetett fel a dobogó legfelső fokára. A márkának három szabadidőjárműve (NX, RX és LX) is aranyéremmel térhetett haza. A Toyotánál a Prius (kompakt buszlimuzin), a Tacoma (középkategóriás pickup), a 4Runner (középkategóriás szabadidőjármű) és a Tundra (nagy pickup) modellek végeztek az élen, ezzel a harmadik legerősebb márka az egész piacon. Technikailag ide lehetne számítani a Scion tC győzelmét is a kompakt sportautók között: az azóta megszűnt Scion a Toyota fiatalos almárkája volt 2003 és 2016 között. A kategóriagyőzelmek mellett bőségesen szereztek érmes helyezéseket a két márka típusai. A Toyotánál a Scion iA/Toyota Yaris ikerpár (városi kisautó), a Camry (középkategória), a Prius (kompakt autó), a Scion FR-S (a GT86 átnevezett klónja, kompakt sportautó), az Avalon (nagyautó), a Sienna (buszlimuzin), valamint a márka összes szabadidőjárműve (RAV4, Highlander és Sequoia) végzett a dobogó valamelyik fokán. A Lexus IS az RC-vel azonos kategóriában lett harmadik, a GX pedig az RX mögött szorult a második helyre. A Lexus idén nem csupán megismételte tavalyi győzelmét, de erősíteni is tudta pozícióját: a Resale Value Awards első évében, 2018-ban öt típusa (IS, NX, LS, GS és GX) hozott el kategóriaelsőséget. A Toyota egy évvel ezelőtt ugyanúgy négy modell győzelmét ünnepelhette, mint idén.

A vevői lojalitás a legfőbb üzleti érték

2019.09.18.
Kempingszéken várva a vevőkre 1989. szeptember 18-án jegyezték be az ország legszélesebb márkakínálatát egy helyen értékesítő autókereskedés, a Duna Autó Zrt. jogelődjét. „A telephelyünkön korábban egy Volán-nagyvállalat működött, ahol Kamaz teherautók szervizelésével és Star tehergépkocsik forgalmazásával foglalkoztunk” – emlékszik vissza Ormos István, alapító vezérigazgató. „A Volán vállalat 1989-es felszámolása után ott álltunk munka nélkül, és nem tudtuk, merre tovább. Az együttműködés reményében felvettük a kapcsolatot nyugati autógyártókkal, és elsőként japán szakemberek látogattak el hozzánk a Mitsubishi képviseletében, akiktől meg is kaptuk a Mitsubishi kisteherautók értékesítési és szervizelési jogát. Az osztrák Denzel vállalat volt a közvetítő kettőnk között, nekik pedig annyira megtetszett a működési stílusunk, hogy a Volvo teherautók márkaszerviz-jogát is megkaptuk. Így indult a történetünk: az első autókat mi hoztuk át a határon – tulajdonos társammal, Hámori Lászlóval –, mi vámoltattuk, majd kempingszékeken ülve vártunk a vevőinkre.”  Ormos István, alapító vezérigazgató Nem kellett sokat várni az első vevőre, aki ráadásul rögtön 13 autót meg is rendelt. Beindult a forgalom: sorra jöttek a vásárlók, a cégek és az újabb márkák. A bővülés a Nissannal kezdődött, majd bekerült a portfólióba a Seat, Skoda, Subaru és Volvo is. A ’90-es évek elején szokatlan üzleti koncepciónak számított, főleg az autókereskedelemben, ha valaki egyszerre több mindennel akart foglalkozni. A volt Volán-telep területének felvásárlása után azonban nagy hely állt Ormos Istvánék rendelkezésére, így adta magát, hogy több márkával keressék az együttműködést. Méltán nevezhetik tehát magukat Autóvárosnak. Ma pedig már nemcsak az értékesítés és a szerviz területén tudnak segítséget nyújtani ügyfeleiknek, hanem komplex szolgáltatáscsomagot nyújtanak, a tartós bérleti konstrukciótól, az autóbérlésen és -mentésen át a karambolos javításig. „Amikor létrehoztuk az első autókereskedésünket, még csak álmunkban mertünk ábrándozni arról a sikerről, ami most a 30 éves Duna Autó Zrt.-t övezi. Az ország legnagyobb, 18 márkát és 21 márkaszervizt felvonultató kereskedelmi bázisává nőttük ki magunkat, ami igazi sikersztori.”    A generációváltás előnyei és nehézségei Ahogy a családban is az a természetes, hogy az apa lemond a családfői szerepről felnőtt fia javára, úgy a családi vállalkozásokban is törvényszerű, hogy a tulajdonos-ügyvezetők átadják a stafétát a jövő generációjának. Van, ahol ezt családon belül oldják meg, a Duna Autónál azonban egy menedzsment veszi át az operatív irányítást. „A generációváltást nem nehézségként élem meg, hanem egy természetes folyamatként, amiről határozott elképzelésem van. Nem szeretnék gátja lenni a fejlődésnek, inkább szeretném elősegíteni a megújulást. A céget már nem is én vezetem, hanem egy háromfős igazgatóság. Az elnök Markó Zoltán, aki a kereskedelmi és marketing ügyekért felel, mellette pedig Gábor Krisztina gazdasági, és Simon Péter műszaki igazgatók alkotják a vezetőséget” – árulta el Ormos István. A legfrissebb nemzetközi kutatások alapján azonban 5-ből 4 kis- és középvállalkozás nem tudja ezt a meghatározó átalakulást sikeresen kivitelezni, így működése is veszélybe kerül. A Duna Autónál azonban felismerték a kockázatot, ezért egy jól megalapozott stratégia szerint zajlik az átadás-átvétel. „Több mint egy éve kezdtük el megtervezni a generációváltást, és akkor egy kétéves átmeneti időszakot adtunk magunknak arra, hogy letisztázzuk, mik az igazgatóság feladatai, hatáskörei, jogkörei” – mondta el Markó Zoltán. „Igazi kihívás ez a vezetőség számára, hiszen egy olyan, 30 éves cég esetében kell ezt véghezvinnie, amely úgy szocializálódott, hogy az egyszemélyes vezető direkt módon hozta meg a döntéseket. Nemcsak nekünk, hanem a szervezetnek is hozzá kell szoknia az új rendszerhez, valamint a tulajdonosoknak is a megváltozott feladatkörökhöz. Ez persze nem azt jelenti, hogy teljesen háttérbe vonulnak, csak első körben a menedzsment döntéshozatalát fogják támogatni. De úgy gondolom, jó úton járunk a teljes és sikeres koncepcióváltás felé.”    A Duna Autó igazgatósága: Simon Péter, Gábor Krisztina és Markó Zoltán A tulajdonosi kör új generációja sem vonul ki a cég életéből, a tulajdonosi lánc nem szakad meg, hiszen a családtagok közül többen is munkálkodnak a vállalat kötelékén belül. Különösen Ormos István fia, Ormos Péter vesz részt aktívan a cég életében, aki nagyon fontosnak tartja a technikai fejlesztéseket. A célja, hogy a vállalat minden tekintetben megfeleljen a kor kihívásainak, hogy kényelmes és gyors legyen az ügyintézés ügyfeleik számára. Az ügyfélélmény-koncepció és a szakképzés párhuzama Ugyan a magyar autópiac elég kicsi, munkaerő-igényes és a jövedelmezősége sem a legjobb, a vezérigazgató szerint a becsületesség által kiépített bizalom a hosszú fennállás és a siker titka. 30 éves története alatt a Duna Autó mindig is az ügyfélélmény koncepcióját követte, melynek lényege, hogy örömet kell szerezni az ügyfeleknek és nem terméket eladni. Habár az Autóvárosban már most is 18 márkakereskedés és 21 márkaszerviz, valamint a gondtalan autózáshoz kapcsolódó egyéb szolgáltatások is találhatók, a fejlődés még mindig folyamatos. Tavaly év végén például egy igen komoly beruházást hajtottak végre: Budakalászon vettek meg egy 70.000 négyzetméteres területet, ahová a teljes logisztikát kiszervezték, az óbudai telephelyen csak az értékesítés és a szerviz maradt. „Az új logisztikai központ 40-50%-kal megnöveli a gazdasági potenciálunkat. Ez egyben azt is jelenti, hogy a Duna Autó Zrt. végérvényesen el fogja hagyni a KKV szektort és bekerül a nagyvállalati struktúrába. Ami mindig is kiemelt bennünket, az az új igények szerinti új piacok megtalálása, valamint a munkánk és a környezetünk iránti szeretet és igényesség. A jövő vezetőinek az lesz a legfőbb kihívása, hogy ezen elvek mentén, minél hatékonyabban működtessék a nagyvállalati kereteke” – nyilatkozta Hámori László társtulajdonos.  A Duna Autó Zrt. óbudai telephelye További újdonság, hogy szeptember elsejével megnyitotta kapuit a Duna Autó Haszongépjármű Centruma, ahol professzionális szaktanácsadással 8 márka modelljeit találhatja meg az ágazat célközönsége. Ezzel egy új márka, a Giotti Victoria mini-teherautó is bekerült az Autóváros portfóliójába. De ez még korántsem minden: további két márka bevezetésén is dolgozik a vállalat. A Volán felszámolásakor még 70 fő dolgozott együtt, ma viszont már több mint 300 munkavállalója van a Duna Autó Zrt.-nek. A vezetőség tervei szerint az Autóváros ki is lép a kis- és középvállalkozások világából, hogy nagyvállalatként folytassa működését. A munkaerőpiaci problémák azonban itt is éreztetik hatásukat, hiszen kiváló szakemberből, szakképzett alkalmazottból állandó a hiány. Emellett a folyamatos bővülés miatt is egyre több munkaerőt igényel a vállalat. A menedzsment ezért nagy figyelmet fordít a cég munkavállalóinak folyamatos továbbképzésére, valamint a színvonalas, jól felszerelt munkakörnyezet kialakítására. „Legyen szó magánéletről vagy üzletről, sose szabad elfelejtenünk azt, hogy honnan indultunk, és a saját munkánk mellett kik segítettek elérni céljainkat. A Duna Autó sikersztorija nem valósulhatott volna meg ügyfeleink bizalma nélkül. A 30 év alatt több mint 60.000 új autót értékesítettünk és közel 600.000 kocsi fordult meg szervizeinkben. Ügyfélkörünk folyamatosan bővül, és az újak mellett vannak olyan partnereink és kollégáink is, akik a kezdetek óta velünk vannak, minket választanak. Számunkra ez, vagyis a lojalitás a legfőbb érték, így nem is kérdés, hogy a jövőben is a vevőközpontúság szerepel majd stratégiánk fókuszában. Mert nekünk az autó bizalmi kérdés” – összegezte Markó Zoltán. „Egyetlen titkunk a munka – a folyamatos, tisztességes, odafigyeléssel végzett munka, amit elkötelezett szakembereink végeznek. A piaci trendeket és a vevői igényeket szem előtt tartva szeretnénk tovább építkezni, hogy sikeres éveink számát még tovább növelhessük” – tette hozzá Ormos István. 
Címkék: 

Kívül régi, belül audisan új: Hozzánk is megérkezett a nyolcadik generációs Passat

2019.09.18.
Szerző: Heimer György 46 éves története során nem kevesebb, mint 30 millió darab készült a Passatból, világszerte a D-szegmens egyik lekedveltebb típusa – emlékeztetett felvezetőként Dalnoki Balázs, a Porsche Hungaria VW márkáért felelős vezetője a legújabb, az immár nyolcadik generációs Passat bemutató sajtótájékoztatóján. Mint sorolta, nálunk a márka összességében – az ötödik helyen állva – 7,6 százalékkal részesedik az újautó-piacon, de a Passat népszerűségét mi sem jelzi jobban, hogy a közületi és a magánvásárlók körében 28,7, illetve 21,3 százalékkal egyaránt vezeti a középkategória eladási listáit. Az előkelő versenypozíciók megtartásához a wolfsburgi stratégák láthatóan elegendőnek tartották, hogy ha csak belül újítják meg középkategóriás négykerekűjüket. Eltekintve front- és a farrész fazonigazításaitól a külső-belső dizájn nemigen változott, a belbecs viszont annál inkább. Alighanem igaz, hogy az új Passat a prémiumokból átemelt technikáival járműosztályának egyik leginnovatívabb modellje. Főként digitális újdonságaival. Ezt illusztrálja, hogy a VW kocsi – elsőként a márka típusai közül – újabb lépést tett az önvezetés felé. A Travel Assist fantázianevű rendszer jóvoltából a Passat már csaknem a teljes sebességtartományban, 210 km/óra sebességig részben magától megy: automatizáltan gyorsít, lassít, kanyarodik. A már hagyományszámba menő adaptív sebességtartó automatikákkal (ACC) szemben annyival tud többet, hogy a térképadatbázis- és a jelzőtáblafelismerő-rendszerrel összefűzve igazodik az útviszonyokhoz. Igy például ha kocsi éles kanyarhoz ér, a Travel Assist magától lejjebb veszi a sebességet. A kormánykerék ugyanakkor úgynevezett kapacitív rendszerű, vagyis a sofőrnek már nem is kell forgatnia menet közben a volánt, elég, ha csak rajta tartja azon a kezét. Bővült az információs-szórakoztató (infotaintment) szolgáltatások kényelmi tárháza is. Csak mutatóba a tengernyi lehetőség közül: ahogy az Audikban már jó ideje, most a Passatban is a navigáció minden korábbinál rajzosabb képei elővarázsolhatók a sofőr előtti színes műszerfali TFT-kijelzőre, az autó ajtói mobil telefonnal is nyithatók-zárhatók, indulás előtt az utasfülke távolról temperálható, s a VW modellekben most első ízben válik lehetővé az Apple CarPlay vezeték nélküli integrációja is. Valójában mindezek a szolgáltatások a VW zsargonban a MIB3 néven emlegetett új modulrendszerű infotaintment hozadékai, amelyek újfajta internetes kapcsolatokat (connectivity) kínálnak, beleértve ebbe a javítószolgáltatók online elérését is. Ígéretek szerint idővel a magyar VW tulajdonosok is személyes azonosítót (VW ID) kapnak, és ezzel hozzáférnek a márka neten elérhető összes központi, digitális szolgáltatásához. Újabb novum az IQ Light – LED matrix névre keresztelt fényszóró, amely úgy borítja fényárba a Passat előtti sötét útszakaszt, hogy nem vakítja el a szembejövőket. Az intelligens világítási rendszer – amely először 2013-ban az Audi A8-ban tűnt fel, majd a tavaly megújított Touareg után most a Passatban is kapható – a tompított és a távfény alapfunkcióin túl számtalan fényeloszlást tesz lehetővé. A mátrix-technika révén, igény szerint ki- és bekapcsolnak fénykibocsátó (LED) modulok, a szemből érkező és az elől haladó járműveket a fedélzeti kamera érzékeli a távolsági fényszóró használata közben. Ami a Passat motorjait illeti, a kínálat széles: a háromféle TSI benzines 150, 190 és 272 lóerős, a dízeles paletta négyféle, 120, 150, 190 és 240 lóerős teljesítménnyel – jelezve, hogy a világszerte tapasztalható dízelellenes kampányok ellenére a VW egyáltalán nem mond le a gázolajos erőforrásokról. A Passatban bemutatkozó új 150 lovas TDI motor a károsanyag-kibocsátás további mérséklése érdekében kétkatalizátoros SCR-rendszerű és kettős AdBlue-adagolású, s mint ahogy a sajtóismertető fogalmaz: az a dízel aggregátok új nemzedékének előfutáraként érkezik. Mindemellett a hajtáslánc kínálatban ott szerepel a konnektorról tölthető hibrid, a GTE továbbfejlesztett változata is. A 218 lóerős összteljesítményű hibrid akkumulátorcsomagja a korábbinál több energiát tud tárolni, ami a mindennapi gyakorlatban azt jelenti, hogy az új WLTP-ciklus szerint akár 56 kilométer lehet a tisztán elektromos hatótáv (ez a régi NEDC mérési módszer szerint mintegy 70 kilométer), a napi városi ingázásokban elegendő lehet az emisszió nélküli közlekedéshez. Az új Passat továbbra is szedán és kombi (Variant) karosszériával, de újfajta felszereltség-jelöléssel (Business, Elegance és R line) érkezik, továbbá a kínálatban ott szerepel majd az állandó összkerékhajtású, emelt hasmagasságú, extra védőelemekkel ellátott terepes Alltrack modell is. A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy az 1,5 literes TSI motorral szerelt belépő típus ára 9,748 millió forint, de ahogy az lenni szokott a magasabb felszereltségű változatok ára milliókkal is drágábbak lehetnek.

Megháromszorozza kapacitását a Stadler szolnoki forgóvázüzeme

2019.09.18.
A fejlesztéssel a korábbi szolnoki cukorgyár területén az eddigi 250 forgóváz nagyjavítását és gyártását lehetővé tevő éves kapacitás idén 400-ra, jövőre pedig 800-ra emelkedik - közölte a Stadler Magyarország Vasúti Karbantartó Kft. ügyvezető igazgatója szerdán Szolnokon.  Fotó: MTI/Mészáros János Roger Wey a helyszínen tartott sajtótájékoztatón elmondta: a tervek szerint év végén megkezdődhet a termelés a Stadler új forgóvázüzemében.  Hozzátette: a beruházás jelenlegi ütemében megépül egy 8 ezer négyzetméteres üzem, amelyből 7 ezer négyzeteméteren a termelés, ezer négyzetméteren irodai munka folyik majd.  
Címkék: 

Roncsautókkal a balesetek ellen

2019.09.18.
Yonne prefektúrája egész nyáron két roncsautót helyezett Charmoy és Villefargeau körforgalmába az alábbi szlogennel: „2018-ban Yonne-ban 36-an haltak meg, és 292-en sebesültek meg: hol a vége?”, „Alkohol, kábítószer: változtassunk a viselkedésünkön!”, „Sebesség, telefon: változtassunk a viselkedésünkön!” A cél az, hogy az emberek elméjét felrázza, sokkolja azáltal, hogy körforgalomban valódi közúti balesetet szenvedett járművek roncsait állítják ki. Hatátos, az biztos... (francetvinfo.fr) A kampányban a prefektúra a járművezetők azon rossz viselkedését szeretné kiemelni, amelyek a balesetek túlnyomó többségéért felelősek.

Látványos formatervvel érkezik az új Audi e-tron FE06

2019.09.18.
Szembetűnő szénszálas felületek egész sora és extravagánsan élénk narancsszínű festés, amely kihangsúlyozza az autó vonalait: az Audi FE06 látványosan agresszívebb külsőt kapott elődjénél, amely Daniel Abt és Lucas di Grassi pilótákkal a fedélzeten második helyen zárt az előző szezonban az Audi Sport ABT Schaeffler csapatával. A tisztán elektromos versenyautó első éles bevetésére november 22-23-án kerül sor a Szaúd-Arábia fővárosának Ad Diriyah városrészében rendezendő, szezonnyitó futamon. A motorsport rajongók azonban már most szemügyre vehetik az újdonságot, az FE06 ugyanis megtekinthető a Frankfurti Nemzetközi Autószalon 3-as pavilonjának Audi standján. „Elismerésem az Audi formatervezői csapatának.” – nyilatkozta a legsikeresebb német Formula E pilóta, Daniel Abt. „Az elmúlt néhány hétben figyelemmel követtem a vizuális formatervek alakulását és úgy gondolom, hogy bámulatos eredmény született – az autó egész egyszerűen agresszív és gyors benyomást kelt.” Csapattársa, Lucas di Grassi állítja, hogy „a rajongóink azonnal felismerik majd az autónkat, akár a lelátón ülnek, akár a televízió előtt. Az elmúlt öt szezon minden festésének megvolt a maga egyedi karaktere, de az FE06 a kedvencem. Most már csak a csapaton múlik, hogy sikerrel szerepeljen.” Míg az Audi új utakon indult el a formatervet illetően és azt a narancs színt alkalmazta, amelyet korábban az Audi e-tron modell bemutatásánál használtak, a csapat minden más szempontból az állandóságra esküszik. A teljes mezőny legsikeresebb párosa, Abt és di Grassi már hatodik szezonjukat kezdik együtt. Az Audi Sport ABT Schaeffler csapat pedig továbbra is számíthat jól bevált partnereire: műszaki partnere most is a Schaeffler vállalat, akivel közösen az Audi a hajtáslánc fejlesztését végezte, de mellette továbbra is támaszkodhat a HYLA, az ITK Engineering, az LGT Group, a KUKA, a MASCOT, a Riello UPS és a Würth Elektronik támogatására. A SONAX új szereplőként csatlakozik a csapathoz. Az autóápolási termékek vezető gyártója már évtizedek óta közeli kapcsolatban áll a motorsporttal és támogatta a még mindig karrierje elején járó Daniel Abtot is. „Boldogok vagyunk, hogy új fejezetet nyithatunk az ABT és a SONAX régóta fennálló partneri kapcsolatában és a jövőben az Audi Sport ABT Schaeffler csapat partnereként is bemutatkozhatunk a Formula E sorozatban. A sorozat varázslatos környezete óriási lehetőségeket kínál a márkánk számára, hogy még több lehetséges vásárlóhoz eljussunk világszerte.” – nyilatkozta a SONAX marketingvezetője, Franz Fischer. Az első verseny előtti program igen feszes: egy intenzív, németországi és európai privát tesztfázis után a két versenyautó felkészítése zajlik a következő néhány hétben. A csapat október közepén Valenciába utazik a Formula E hivatalos előszezoni tesztjére, ahol az összes csapat minden pilótája közösen tesztel három napon keresztül. November elején pedig az autókat és a felszerelést is berakodják, majd Szaúd-Arábiába szállítják.                

A mesterséges intelligenciát is beveti a Bosch új, automatizált vezetést támogató kamerája

2019.09.18.
Sőt, még ennél is több: „Az embernél jobb vezetővé kívánjuk fejleszteni az autókat, így növelve a közúti közlekedés biztonságát. Más szavakkal: a technikának még az embernél is megbízhatóbban kell működnie” – hangsúlyozta Harald Kröger, a Bosch igazgatótanácsának tagja. Ez természetesen komoly kihívást jelent, különösen a jármű környezetének érzékelése terén. Csakis olyan automatizált jármű választhatja mindenkor a megfelelő vezetési stratégiát és közlekedhet biztonságosan, amely minden pillanatban megbízhatóan tudja, mi történik a környezetében. A Bosch különböző elven – egyebek mellett ultrahang- radar- és videótechnika segítségével – működő szenzorokat alkalmaz a környezet érzékelésére. A kamerák azért is nagy jelentőségűek az automatizált vezetés szempontjából – és nem csupán itt, hanem már a vezetéstámogató rendszerek terén is –, mert felépítésük és működésük tekintetében egyaránt a legközelebb állnak az emberi szemhez. A Bosch sikerrel fejlesztette magasabb szintre az autók kameratechnikáját, és új megoldása 2019-ben jelenhet meg a gépkocsikban. Az egyedülálló többcsatornás megközelítés és az egyes objektumok felismerésében alkalmazott mesterséges intelligencia (AI) együttesével a környezet érzékelése jóval megbízhatóbbá, a közlekedés pedig biztonságosabbá válik. A Bosch ennek jegyében piacvezetői pozícióra törekszik és mércéül kíván szolgálni a kameratechnikában. Az emberi vezető – néz, de nem mindig lát Az autóknak a vezetéstámogató rendszerek és az automatikus vészfékberendezések működése, valamint az automatizált vezetés során is minden objektumot pontosan látniuk kell a környezetükben. Emellett villámgyorsan fel kell ismerniük, melyek relevánsak ezek közül vezetési stratégiájuk szempontjából. Az autónak azt is gyorsan kell meghatároznia, hogyan reagál a számára meghatározó objektumokra: fékeznie kell, kikerüli őket vagy akár át is hajthat rajtuk? E követelmények jegyében fejlesztette ki a Bosch új MPC3 mono-videokameráját – amely az emberi szemtől eltérően működik. A látás és a látottak felismerése ugyanis az ember számára két meglehetősen eltérő folyamat. Még ha szemünk kétségkívül csodálatos alkotás is, gyenge pontjaink is mutatkoznak a vizuális érzékelésben: csupán mert látunk valamit, korántsem jelenti, hogy érzékeljük is és fel is ismerjük. Számos baleseti résztvevő idézi fel például az ütközést követően, hogy elnézett ugyan a másik fél irányába, mégsem látta. Becslések szerint a közúti balesetek akár 50 százaléka is erre a jelenségre vezethető vissza. A Bosch új kamerája e tekintetben egyértelműen felülmúlja az emberi szemet: nem fárad el, és többórás vezetést követően is pontosan úgy működik, mint az első kilométereken. Továbbfejlesztett vezetéstámogató rendszerek a Bosch új technológiájával Az új technológia nagy erőssége a megbízható objektumfelismerésben rejlik – mégpedig a Bosch többcsatornás (multi-path) módszerének köszönhetően. Ehhez egyebek mellett mesterséges intelligenciát (AI) alkalmaztak a tervezők, például arra is megtanítva a kamerát, hogy akár útburkolati jelek hiányában is megbízhatóan megállapíthassa az út szélét. A kameraalapú intelligencia a Bosch szaktudására épül és a japán Renesas vállalat V3H chipjébe integráltan működik. Egyaránt továbbfejleszthetők vele a már rendelkezésre álló vezetéstámogató rendszerek, illetve bővíthető alkalmazási területük. A vadütközések megelőzése érdekében például bizonyos állatfajokra is kifejleszthető az automatikus vészfékezés funkciója. A kamera a részlegesen takart gyalogosokat is felismeri, ezért használatával a vészfékezés megbízhatósága is növelhető. A Bosch innovációja emellett a közlekedési táblák felismerését is javítja: az új kamerák ugyanis az optikai jelfelismerés segítségével megbízhatóan olvashatják le a szöveget és a számokat a közlekedési táblákról, a műszeregységen jelenítve meg információikat az autósok számára. A Bosch magyarországi központjában dolgozó mérnökök is részt vesznek a kamerák fejlesztésében A különleges kamerák fejlesztésében egy nemzetközi projektcsapat tagjaként a Bosch Magyarországon dolgozó mérnökei is részt vesznek. A Budapesti Fejlesztési Központ munkatársai a hardver- és szoftverfejlesztésben, valamint a rendszerszintű tesztelésben érintettek. A szoftverfejlesztés során a közlekedési táblák felismerésén alapuló funkció, a sávtartás, az intelligens fényszóróvezérlés, a vészfékezés és a videó alapú intelligens tempomat (ACC) megvalósításához járulnak hozzá. Emellett a Bosch magyarországi központjában dolgozó mérnökök szimulációs teszteket végeznek, illetve ellenőrzik a rendszer helyes működését tesztautók segítségével. A kamerák elektronikájának gyártása pedig a Bosch hatvani telephelyén történik majd.   A mesterséges intelligenciával működő új kamera győztesként végzett a vállalat belső fejlesztési versenyén.  
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója