Elektromos fordulatot ígér a Ford 2022-re

2019.09.15.
A Frankfurti Autószalonon a Ford olyan modellkínálatot állított ki, ami elősegíti az elektromos járművek elterjedését, és lehetővé teszi, hogy ezek az autók alig néhány éven belül nagyobb számban keljenek el, mint a hagyományos dízel- és benzinmotoros modellek. „Az elektromos hajtás egyre elfogadottabbnak számít, mi pedig nagy mértékben növeljük ilyen technológiájú modelljeink és hajtásláncaink számát, hogy vásárlóink könnyen kiválaszthassák az igényeiknek pontosan megfelelő autót” - nyilatkozta Stuart Rowley, a Ford Európa elnöke. „Azáltal, hogy minden eddiginél egyszerűbbé tesszük az átváltást az elektromos hajtásra, arra számítunk, hogy személyautónk többségét 2022 végére már elektromosság hajtja.”     A Ford idén jelentette be, hogy ezentúl minden új személyautójához kínál majd valamilyen elektromos opciót, és az ezzel kapcsolatos első terveit az amszterdami „Go Electric” rendezvényen tette közzé. A vállalat most Frankfurtban állítja ki elektromos hajtású autóit, köztük olyan modellekkel, mint a vadonatúj Kuga Plug-In Hybrid és a vadonatúj Explorer Plug-In Hybrid SUV-k, az új Tourneo Custom Plug-In Hybrid személyszállító, az új Puma EcoBoost Hybrid kompakt crossover és a Ford Mondeo Hybrid kombi.   2020-ban érkezik a Mustang ihlette új, tisztán elektromos hajtású, nagy teljesítményű SUV, amelynek a WLTP szabvány alapján kiszámított hatótávolsága 600 km. Az autó akkumulátora alkalmas a gyors feltöltésre. A Ford arra számít, hogy idén nyolc elektromos járművet mutat be, megalapozva ezzel azt a tervét, hogy 2022-re 1 millió ilyen hajtású autót értékesítsen Európában. A tervek szerint 2024-ig további 10 elektromos hajtású modell bevezetése várható. Frankfurtban debütál a gazdagon felszerelt Puma Titanium X változat, olyan technológiát kínálva alapáron, amiket eddig a nagy felsővezetői limuzinokból ismertünk. A SUV-ihletésű kompakt crossover innovatív, levehető üléshuzatokkal, nagyobb kényelmet nyújtó derékmasszázs-ülésekkel és praktikus, vezeték nélküli mobiltelefon-töltővel lesz kapható. A Puma Titanium X kínálatában emellett az üzemanyag-fogyasztását és a teljesítmény egyaránt javító EcoBoost Hybrid mild hybrid technológia is szerepel, ami a Ford egyik elektromos hajtáslánc-megoldásainak egyike az öntöltő full hybrid, a plug-in hybrid és a tisztán elektromos hajtások mellett. „Az elektromos hajtásláncok terén nem létezik univerzális, mindenki számára egyformán megfelelő megoldás” - mutatott rá Joerg Beyer, a Ford Európa tervezési részlegének ügyvezető igazgatója. „A Ford sokoldalú hajtáslánc-stratégiáját úgy alakítottuk ki, hogy vásárlóink biztosan megtalálják a megfelelő megoldást elektromos autójuk előnyeinek tökéletes kiaknázására és a vezetési élmény felhőtlen élvezetére.” A vállalat ugyancsak Frankfurtban ismertette új, egész Európára kiterjedő feltöltési megoldásait, amelyek stresszmentes autóhasználatot biztosítanak az elektromos járművek tulajdonosainak és üzemeltetőinek, és megoldást kínálva a Ford plug-in hybridek vásárlóinak, hogy még magabiztosabban és kényelmesebben érjenek el úticéljukhoz. A Ford hat piacvezető áramszolgáltatóval köt szerződést Európában (köztük a Vattenfall céggel Németországban és Dániában, illetve a Centrica vállalattal az Egyesült Királyságban és Írországban) a fali töltőberendezések felszerelésére és a zöld energiatarifákra, hogy a vásárlók gyorsabban és olcsóbban tölthessék fel autóik akkumulátorát. A NewMotion céggel kialakított együttműködésnek köszönhetően pedig a Ford ügyfelei egy speciális okostelefonos alkalmazással 30 ország több mint 118.000 töltőpontjára navigálhatnak el, ahol fizetni is tudnak az appon keresztül. Frankfurtban a Ford egy új Go Electric élményt is kínál a látogatók számára, hogy az emberek könnyebben megértsék, milyen zökkenőmentesen válthatnak elektromos hajtású autókra.    

Orosz autópiac: itt az augusztusi TOP 10

2019.09.15.
Az Oroszországi Gépjárműgyártók Szövetsége (AEB) bejelentette, hogy az orosz on 1,3% -kal, vagyis 1843 darabbal kevesebb járművet adtak el idén augusztusban, mint az előző év azonos időszakában. hoz viszonyítva. Összesen 145 545 járművet helyeztek forgalomba Oroszországban 2019 augusztusában. Ez év első nyolc hónapjában összesen 1.144.263 autót adtak el, 2,3% -kal, azaz 25 798 darabbal kevesebbet, mint tavaly. Joerg Schreiber, az AEB elnöke így kommentálta az adatokat: „Augusztus nem mutatott jelentős változást az általános piaci helyzethez képest. A piaci eladások továbbra is elmaradnak az előző évben robusztus szintjéhez képest”. Ami a konkrétumokat illet: idén augusztusban is a Lada ismét volt az orosz autópiac legnépszerűbb márkája 30 022 eladott járművel. A Lada Granta lett a legnépszerűbb modell: az év nyolcadik hónapjában 11 132 darabot értékesítettek. Íme 2019 augusztusának 10 legnépszerűbb autómárkája Oroszországban: 1. Lada 2. Kia 3. Hyundai 4. Renault 5. Toyota 6. Volkswagen 7. Skoda 8. Nissan 9. GAZ LCV 10. BMW Augusztus hónap 10 legkeresettebb autómodellje: 1. Lada Granta 2. Lada Vesta 3. Kia Rio 4. Hyundai Creta 5. Volkswagen Polo 6. Hyundai Solaris. 7. Kia Sportage 8. Lada Largus 9. Volkswagen Tiguan 10. Renault Duster Mind a 10 modell Oroszországban készül.

Önjáró robotok szállíthatják ki az ételt az amerikai kollégiumokba

2019.09.15.
A vállalat célja, hogy két éven belül minden amerikai kollégiumba robotfutárok szállítsák ki a diákok által megrendelt ételeket. A hatkerekű kis járgányok már nem ismeretlenek az Egyesült Államok utcáin, házhoz szállításra már korábban is alkalmazták őket. A cég azonban úgy véli, az egyetemisták körében is sikeres lehet a szolgáltatás, akik okos telefonjuk segítségével pillanatok alatt megrendelhetik a kívánt ételeket – írta meg a Theverge.com oldal. Nem kell mást tenniük, csak letölteni a szolgáltatáshoz tartozó alkalmazást, majd kiválasztani, hogy mit szeretnének enni vagy inni, ez után pedig saját helyzetük megadásával az alkalmazás kiszámolja, hány perc alatt érkezik meg a robot a célponthoz. A rendelőnek ez után jeleznie kell egy kóddal, hogy megérkezett az egyébként folyamatosan nyomon követhető csomag, majd ezt követően kinyílik a lezárt csomagtartó. A robotok az eddigi tapasztalatok szerint biztonságosan közlekednek, ugyanis még egyetlen balesetet sem okoztak. Ellopni sem érdemes őket, hiszen a beszerelt kamerák felveszik a tettest, a GPS pedig követi a robot koordinátáit. Ráadásul a robotokat felügyelő operátorok azonnal tudják értesíteni a rendőrséget is.

WTCR: Michelisz nyerte a kínai második futamot, vezet az összetettben

2019.09.15.
A 35 éves versenyző a Ningpóban rendezett hétvége első, szombati futamán negyedik lett, majd a vasárnapi fordított rajtrácsos versenyen elsőként intették le. Ezen a futamon Michelisz a második rajtkockából indult, és végig harcban volt az első helyért, amelyet aztán csapattársától, Gabriele Tarquinitől "örökölt meg", miután az olasz a leintés előtt átengedte a vezetést a bajnoki címért küzdő magyarnak. Michelisz autója egy korábbi ütközésben megsérült, de így is be tudta hozni a Hyundait az élen, ezzel 16 pontos előnyre tett szert az összetettben az argentin Esteban Guerrierivel (Honda) szemben, aki Ningpóban nem szerzett pontot. Michelisz a hétvége harmadik futamát nem tudta befejezni. A mezőny másik magyar pilótája, Tassi Attila (Honda) az első versenyen nem szerzett pontot, a másodikon viszont hatodik, a harmadikon pedig 13. lett. Michelisz az összetettben 247 ponttal áll az élen, a második Guerrierinek 231 pontja van, míg a Ningpóban két futamot is nyerő francia Yvan Müller (Lynk&Co) 230 ponttal feljött a harmadik helyre. Tassi a 21. 52 ponttal. A WTCR idei szezonja Japánban folytatódik október végén.

Ogier átvette a vezetést Törökországban

2019.09.15.
Sébastien Ogier és Esapekka Lappi tovább folytatta a remek szereplést, a Citroën csapat két versenyzője az első két helyet foglalja el az összetettben, de ezúttal fordított sorrendben, a francia ugyanis csapatutasítás nélkül is átvette a vezetést a finntől. Igaz, az előnye mindössze 0,2 másodperc. Mindkét pilóta 2-2 gyorsaságit nyert meg szombaton, és az előnyük behozhatatlannak tűnik.  Ogier a remek gumiválasztásnak (két közepes és két kemény keveréken ment a reggeli hosszú gyorsaságin, ahol a legtöbben a négy keményet választották) is köszönhetően már a nap elején is jelentőset faragott a hátrányából Lappihoz képest, a vezetést pedig az utolsó előtti szakaszon vette át, amikor a finn csapattársa lefulladt egy hajtűkanyarban. „Nagyon jó napon vagyunk túl, jó volt a tempónk és semmi műszaki probléma nem hátráltatott. Kicsit kockázatos volt az agresszív gumiválasztásunk, de bíztam benne, hogy működni fog, és végül kifizetődött a bátorság. A köves, autógyilkos pályák a délutáni hőségben nagy kihívást jelentettek, próbáltam óvatosan menni, de a végére így sem maradt semmi mintázat a gumikon. A riválisaink bajba kerültek, most már be kellene fejezni a versenyt ebben a pozícióban” – nyilatkozta Ogier a nap végén. A világbajnoki pontversenyt 33 ponttal vezető Ott Tänak rendkívül peches volt, ugyanis műszaki hiba miatt ki kellett állnia. Az észt pilóta és navigátora sehogy sem tudta beindítani a Yaris motorját az első gyorsasági utáni összekötő szakaszon, az elektronikus vezérlőegység mondta fel a szolgálatot. A harmadik vb-címért küzdő versenyző, Thierry Neuville csak kicsit járt jobban nála: a hatalmas porban a rossz látási viszonyok miatt elvétett egy balkanyart, és beborult az árokba a Hyundai i20 WRC-vel. Szerencsére vissza tudták állítani navigátorával a kocsit négy kerékre, és folytatni tudták a versenyt, de több mint 4 percet vesztettek. Neuville bosszús volt, amiatt, hogy 3 percenként indították az autókat. Azt mondta, ha péntekhez hasonlóan megint 4 percenként lett volna rajtoltatás, akkor nem lett volna akkora porfelhő az úton, és nem került volna bajba. Így most csak a nyolcadik helyről várhatja a folytatást, pedig a nap elején nagyon ígéretes volt a tempója. A harmadik helyen Andreas Mikkelsen áll egy másik Hyundai-jal, a norvég a nap végére tudta megelőzni a Forddal versenyző Teemu Suninent, az előnye nincs 10 másodperc. Dani Sordo a pénteki defekt után most problémamentes napon van túl, de a hátránya egy perc Suninenhez képest. Jari-Matti Latvala megelőzte csapattársát, Kris Meeke-et, amikor a brit megpördült az egyik reggeli gyorsaságin. Meeke visszatámadott délután, vissza is szerezte a hatodik helyet, de aztán megint elvesztette, amikor az utolsó szakaszon lecsúszott az útról a teljesen elkopott gumikon. Vasárnap már csak 38,6 kilométernyi gyorsasági szakasz vár a mezőnyre, az utolsó, Power Stage-en még Tänaknak is lesz esélye pontokat szerezni.   Az állás szombat este: 1 Sebastien Ogier, J.Ingrassia Citroen Total WRT Citroen 3h20m12.0s 2 Esapekka Lappi, J.Ferm Citroen Total WRT Citroen 0.2s 3 Andreas Mikkelsen, A.Jager Hyundai Shell Mobis WRT Hyundai 1m17.1s 4 Teemu Suninen, J.Lehtinen M-Sport Ford WRT Ford 1m26.9s 5 Dani Sordo, C.del Barrio Hyundai Shell Mobis WRT Hyundai 2m24.7s 6 Jari-Matti Latvala, M.Anttila Toyota Gazoo Racing WRT Toyota 3m14.4s 7 Kris Meeke, S.Marshall Toyota Gazoo Racing WRT Toyota 3m29.5s 8 Thierry Neuville, N.Gilsoul Hyundai Shell Mobis WRT Hyundai 4m38.2s 9 Pontus Tidemand, O.Floene M-Sport Ford WRT Ford 6m55.8s 10 Kajetan Kajetanowicz, M.Szczepaniak Kajetan Kajetanowicz Skoda 12m52.5s  
Címkék: 

Tóbiás és Balambér közleledés kalandjai – Így tanítsd közlekedni a gyereket

2019.09.15.
A közlekedés leginkább kiszolgáltatott résztvevői a gyerekek, ezért sokkal nagyobb odafigyelést igényelnek a szülőktől és a többi közlekedőtől. Tavaly összesen tíz 18 éven aluli vesztette életét közlekedési balesetben Magyarországon. Súlyos sérüléseket 346 gyerek szenvedett el, könnyebben pedig 2068 18 éven aluli sérült meg. Nem „kis felnőttek” A gyerekek életkoruknál fogva óvatlanabbak, nem mindig van veszélyérzetük, közlekedésük kiszámíthatatlan. A tájékozódási és koordinációs képességeik fejlődésben van, és még csak kevés tapasztalattal rendelkeznek. Ezért nagyon fontos, hogy minél hamarabb felkészítsük őket a biztonságos közlekedésre. Ehhez sok játékosság és kreativitás kell, és a saját nyelvükön kell elmagyarázni nekik, mire ügyeljenek. Másként látják a világot, mint a felnőttek Az egyik legfontosabb szempont, hogy ne tekintsük a gyerekeket „kis felnőtteknek”. Egészen másként látják a világot, mint a felnőttek. A kisebbek nem tudnak még figyelni egyszerre több dologra, figyelmük kevésbé megosztott, érdeklődésüket pillanatok alatt elvonhatja egy érdekes tárgy vagy esemény, ilyenkor nem foglalkoznak a közlekedésben rájuk leselkedő veszélyekkel. Gondoljunk csak arra a tipikus példára, amikor a gyerek kiszalad az útra egy kiguruló labda után. 14 éves korukig a bicikli az egyetlen jármű, amellyel közlekedhetnek, de egy bizonyos korig ezt játékszernek tekintik, nem úgy gondolnak rá, mint a közlekedés egyik résztvevőjére. Testmagasságuk miatt eleve kevesebbet látnak a környezetükből, 60-140 centiméteres magasságban teljesen mást érzékelnek a világból. A látótér jóval szűkebb, tereptárgyak akadályozhatják a kilátást, és fiatalabb korban az autók üvegéig sem érnek fel, így nem is látnak át rajtuk. A szakértők szerint a gyerekeknek legalább 10 éves korukig van szükségük felügyeletre és támogatásra a közúti közlekedés során.  A jó példa a legjobb tanítás A gyerekeket azért is nagyon fontos fokozatosan megtanítani a biztonságos közlekedésre, mert gyerekkorban még nagyon fogékonyak az új információkra, és ilyenkor még elképesztően magas a tanulás hatékonysága. A helyes közlekedési magatartás kialakítása pedig nélkülözhetetlen lesz a későbbi önálló közlekedéshez, és akár a felnőttkori szokásait, tudását is meghatározhatja.  Ha a szülő nem tartja be a szabályokat, a gyerek sem fogja A gyerekek számára a szülők adják az első számú példát. A szülők hozzáállása alapvetően meghatározza, hogyan viszonyul a gyerek a közlekedési szabályokhoz. Ha a szülő betartja a szabályokat, és a gyereket is ebben a szellemben neveli, a jó példát átveszi a gyerek is. Legyünk következetesek! Ha a szabálykövető közlekedésről papolunk, de hazafelé tilos helyen visszük át a gyereket az úton, romba dőlhet a közlekedésre nevelés hatása. A 0-14 éves korosztályon belül azonban óriási eltérések lehetnek, egészen másképp közlekednek az óvodások, az alsó- és a felső tagozatosok. Sőt, azonos korúak, valamint a fiúk és a lányok között is lehetnek különbségek. Életkori sajátosságok Az óvodások esetében még nem beszélhetünk önálló közlekedésről, ebben a korban még az a legbiztonságosabb, ha mindig fogják a szüleik kezét, de legalább úttest, csomópont közelében, forgalmas terület mellett. Az egyszerűbb dolgokat azonban már ilyenkor el lehet mondani nekik, például hogy szétnézünk, mielőtt az úttestre lépünk, vagy azt, hogy a piroson sosem megyünk át. Már pár éves korban tisztában lehetnek az alapvető szabályokkal, de ne feledjük, bármi elvonhatja a figyelmüket, és akkor megtörténhet a baj! A 6-8 éves kisiskolások veszélyérzete sem fejldődött még ki eléggé, ezért főleg akkor történnek balesetek, amikor át szeretnének kelni az úton. Az is nehézséget okoz számukra, hogy a közlekedéssel járó rengeteg ingerből kiszűrjék azokat, amelyek tényleg fontosak. Ezzel a korosztállyal már fontos közösen gyakorolni az úttesten átkelést: a gyerek mérje fel a helyzetet, nézzen szét, majd válassza ki a megfelelő pillanatot az átkelésre. A szükséges készségek elsajátítása leginkább gyakorlat kérdése. A kicsiknek még bármi elvonhatja a figyelmét A 8-10 évesek már egyre inkább önállóan közlekednek gyalog vagy kerékpárral, rollerrel. Fejlettebb az észelési és reagálási képességük, fel tudják mérni az esetleges kockázatokat, és elkerülik a veszélyt. Ebben a korban már többnyire helyesen értelmezik a közlekedési jelzéseket, táblákat. Bele tudják képzelni magukat más közelekedő helyzetébe, és értik, hogy aki közlekedik, annak szabályokat kell betartania. A sebességet és a távolságot azonban még ez a korosztály is csak nehezen tudja helyesen megbecsülni. A 10-12 éves korban a magasság- és távolságbecslés már elég fejlett ahhoz, hogy biztonsággal meg tudják becsülni a közelítő jármű sebességét. Náluk már az jelenti a veszélyforrást, hogy hajlamosak szándékosan megszegni a szabályokat. Ebben a korosztályban sokan zenét hallgatnak közlekedés közben, és sok gyereknek mobiltelefonja is van. Tudatosítsuk bennük, hogyan használják ezeket. Kerékpáron például sosem hallgatunk zenét, és nem nyomkodjuk a telefont. Gyalog pedig telefonnal a kezünkben óvatosan közlekedjünk, és nem üvöltsön a zene a fülünkben, mert ha nem halljuk, mi történik körülöttünk, az veszélyes lehet.  A 13-14 éves kamaszok már képesek elvontan gondolkodni, és előre áttekinteni fejben az összes lehetséges változatot a következményeivel együt. A közlekedésre nevelésben érdemes hangsúlyt fektetni a döntéshozatalra, a lehetőségek végiggondolására, a lehetőségek alkalmazására.  Nektek is tetszett Tóbiás és Balambér meséje? Minden héten frissülő történtünket kövessétek itt az Autószektoron, naponta új játékokért, tanácsokért pedig lájkoljatok minket a Facebookon!

MÁV: 50 megállót és vasútállomást újítanak fel

2019.09.15.
Az igazgató elmondta, a jegyvásárlási statisztikák alapján választották ki az 50 legforgalmasabb megállóhelyet, illetve vasútállomást, amelyeket felújítanak. Kisebb rekonstrukció már el is indult az ország legforgalmasabb megállóhelyén, Zuglón, ahol évente másfél millió utas fordul meg. A felújítások elsősorban Budapestre és Pest megyére, illetve az elővárosi forgalomra koncentrálnak, hiszen innen jön a MÁV utasainak csaknem fele - mondta a MÁV kommunikációs igazgatója.  

Történelmi drónfutamot rendeztek Amerikában

2019.09.15.
Az arizonai Phoenix baseball stadionjában rendezték meg a bajnokság 4. fordulóját. Az NBC nem csak hagyományosan, de a Twitteren is közvetítette az eseményt, derült ki az M2 Petőfi TV KiberMa című műsorából. Több ezer néző jelent meg a Chase Field arénában és nézte a futamokat egy kifeszített háló mögül. A hálóra azért volt szükség, hogy az emberek testi épségének védelmét biztosítsák, ugyanis a drónok 1 másodperc alatt gyorsulnak 140 km/h-ra.  Az egyelőre verhetetlen tavalyi világbajnok, Paul Nurkkala volt a Drone Rave Leauge egyik megálmodója, amely kisebb részben szól a versenyzésről, sokkal fontosabb a felkészülés. A felkészülés alatt a gyakorlást, a szervezést és a szerelést kell érteni, ami több ezer órát ölel fel egy-egy sikeres versenyző esetében. A verseny egy történelmi pillanat a drónversenyek eddigi rövid történelmében: először sikerült úgy megtölteni egy arénát rajongókkal, akik fizettek azért, hogy láthassák a futamot, és először közvetítette országos televízió a versenyt, ezzel e sportot űző versenyzők elhagyták a videójátékok világát és bevonultak a sporttörténelembe. A gépek hivatalos neve az FPV Quadrocopter (FPV: First Person View), vagyis a pilóta szemszögéből közvetített repülés. Ezek a drónok sokkal mozgékonyabban és agresszívabbak, mint a videózásra használtak. Automatikával nem rendelkeznek, teljes mértékben a pilóta kezében van az irányítás. Drónversenyeket egyébként 2013 óta rendeznek, online naponta több ezer gépet vásárolnak és a sportág nemsokára televíziós műsorokban is szerepelni fog.  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója