Szárnyal a Kia – megjött a SUV Ceed

2019.10.01.
Szerző: Heimer György Az Európában is látványosan terjeszkedő dél-koreai cég nálunk, az idei év első nyolc hónapjában 5 ezer gépkocsit értékesített, ami a piaci átlagot meghaladóan 22 százalékos növekedésnek felel meg, de az év végéig akár a 30 százalékot is elérheti – mondta Nagy Norbert, a Kia Magyarország ügyvezető igazgatója az MTI-nek adott nyilatkozatában. A márka részesedése a magyar újautó-piacon 4,5 százalék – tette hozzá –, s nagy fegyverténynek tekinti, hogy a Ceed modellcsalád élre tört a C-osztály eladásaiban. Ennek is tulajdonítja, hogy a Kia magánvevőinek részesedése erős, 50 százalék, miközben a teljes piacon jellemzően 40-60 százalék a magán-, és a flottaértékesítés aránya. Mindezeket az adatokat abból az alkalomból mondta a cégvezető, hogy itthon is megkezdték a Ceed modellsorozat suv-változatának, az XCeed-nek a forgalmazását. Múlt heti sajtótájékoztatójukon – amelyet rendhagyó, humorosra vett keretjátékban adtak elő – nemcsak azt derült ki, hogy a Kia munkatársai rejtett előadói képesességekkel is bírnak, hanem, hogy új szabadidős négykerekűjük szintén sikeres szereplővé válhat a magyar autópiac orfeumában. Mind a dizájn, mind a műszaki tartalom a crossover-világ legjobbjaival kíván versenyre kelni. A vagány terepes külső, így a jól bevált tigrisorrú frontrész, a ledes, diffuzoros hátsó, a nagyobb kerekek, a 184 mm-es hasmagasság, vagy a 12 féle színválaszték, köztük quantum sárgának nevezett fényezés együttesen az XCeed kellendőségét hivatott fokozni. A sajtóbemutató egyik összehasonlító táblázata szerint a Kia kocsi méreteivel ugyancsak a legjobbak közé tartozik a kompakt-suv kategóriában, és azt is kiemelkedőnek tartják, hogy többféle konstrukciós megoldással sikerült a konkurensek alá szorítani a zajszintet. Az XCeed ugyanakkor az első európai Kia modell, amely digitális műszerfalat kapott, a multimédiás infotaintment szolgáltatásokat a középen kialakított ultraszéles, 12,25 colos színes kijelzőn lehet megjeleníteni. A vezetést segítő rendszerek közül sztenderd felszerelés a sávtartó, a vészfék, s a vezetői éberségfigyelő asszisztens, az automata fényszóró, vagy a tolató kamera, extraként pedig még egy sor további hasonló segítő jószág rendelhető. Ami az erőforrások választékát illeti, jelenleg háromféle benzines, az 1,0, 1,4, 1,6 literes GDI, valamint a kétféle teljesítményű (115 vagy 136 LE) 1,6 literes CRDI motor közül lehet választani, 120 és 204 lóerős tartományban. Félmillió forint felár ellenében – az egyliteres alapmotoron kívül – hétfokozatú duplakuplungos automata sebességváltó is rendelhető a felsorolt erőforrásokhoz. Ígéretek szerint a motorpalettán a jövő év első negyedétől megjelenik az 1,6 literes GDI konnektoros hibrid (PHEV) változat, amely 140 lóerős és elektromosan 50 kilométer hatótávot kínál. Jelenleg bevezető áron, akciósan kínálják az XCeedet, a belépő modell hat millió forint alatt startol, s mint a többi Kia típushoz ehhez is 7 év garanciát adnak.
Címkék: 

Nyugi az utakon

2019.10.01.
Útközben senki sem siettet! Ez „Slow mester” üzenete, melyet augusztus végén az interneten és a közösségi hálókon sugároztak, hogy így oktassák az autósokat a békés és felelősségteljes vezetés fontosságáról. A vakációból hazafelé „Slow mester” szerint „Cool Chuan” 4 tanítását kell követni, melyeket Youtube-on is bemutat: a mikro-pihenés, a teljes tudatosságban közlekedés, a hátizmok nyújtása és a hasi légzés. Ezt a videót augusztus 20. és szeptember 8. között sugározzák, hogy arra ösztönözzék a hazafelé utazókat, néha álljanak meg. Kattintásra megnyílik Slow professzor Youtube csatornája (kép: Youtube)

Összetört Turánék autója, de rajthoz állnak

2019.10.01.
Turán az MTI-nek elmondta, versenyautójuk az egész szezonban bérautóként részt vett különböző külföldi bajnokságokban, és ezúttal a Mitropa Kupa elnevezésű sorozat tavalyi bajnok párosa, Fogasy Gergely és Berendi Dávid indult vele Szlovéniában. "Jól kezdődött számukra a verseny, számíthattunk a jó eredményre, de a második gyorsasági szakaszon egy váratlan baleset következtében az autó versenyzésre alkalmatlan állapotba került" - nyilatkozta a Shell Helix Ultra csapatának pilótája. Hozzátette: a versenyző és a navigátor sem sérült meg komolyan, kisebb zúzódásokkal szálltak ki a Ford Fiesta R5-ből, amely ebből a szempontból kiválóan vizsgázott, hiszen megvédte a benne ülőket. "Az országos bajnokságban viszont így autó nélkül maradtunk, de mindenképpen elindulunk a Mecsek-ralin, még akkor is, ha a bajnoki cím megszerzésére már csak matematikailag maradt esélyünk" - mondta Turán Frigyes, hozzáfűzve, hogy sokan ajánlottak fel segítséget nekik, ezek közül igyekeznek megtalálni a csapat számára legjobb megoldást. Az ob eddigi öt versenye után az abszolút értékelés ötödik helyén álló Turán, Bagaméri páros a Mecsek-rali előtt, október 9-én 19 órai kezdettel a harkányi Dráva Hotelben közönségtalálkozót is tart. "Hálás dolog, amikor nyugodt körülmények között, nem csak a verseny hevében tudunk néhány szót váltani a rali-rajongókkal, ezért külön öröm a számunkra, hogy hosszú idő után ismét személyesen találkozhatunk és beszélgethetünk a szurkolóinkkal az egyik kedvenc versenyünk előtt" - mondta Turán.

Átadták az M2-es gyorsforgalmi út bővített szakaszát

2019.10.01.
Mint azt Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára a beruházás ünnepélyes átadásakor hangsúlyozta: Magyarország ambiciózus célja, hogy 2030-ra az Európai Unió öt legjobb országa közé tartozzon. Ehhez pedig elengedhetetlen a fejlett közlekedési infrastruktúra kialakítása, annak megvalósítása, hogy 30 perc alatt az ország bármelyik pontjáról elérhetővé váljék egy gyorsforgalmi út - tette hozzá a politikus. Mint elmondta: az elmúlt évek teljesítménye azt mutatja, hogy jó úton járunk, hiszen Magyarország az Európai Unió egyik legdinamikusabban fejlődő gazdasága. Az M2-es gyorsforgalmi út Budapest-Vác közötti szakaszának 2x2 sávos főpályája Göd határában 2019. október 1-jén. Ezen a napon átadták a forgalomnak az M2-esnek ezt a szakaszát. MTI/Szigetváry Zsolt Emlékeztetett arra, hogy 2019 második negyedévében mért 5,2 százalékos növekedés csaknem négyszerese az uniós átlagnak, a beruházási ráta immár meghaladja a 27 százalékot, 2010-hez képest 850 ezerrel többen dolgoznak és a reálbérek hetedik éve töretlenül emelkednek - sorolta az eredményeket a parlamenti államtitkár. Arról is szólt, hogy 2010 óta immár 6 ezer kilométernyi út újult, illetve újul meg és míg 2010-ben csupán 1277 kilométernyi gyorsforgalmi út volt elérhető, ma már több mint 1500 kilométernyi utat használhatnak a családok - mondta Schanda Tamás. Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, Pest megye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője úgy fogalmazott, hogy Magyarország jó úton jár és már a váciak, illetve a dunakesziek is. Kiemelte, hogy a kibővített út, több mint 250 ezer ember mindennapi életét könnyíti meg, immár biztonságban közlekedhetnek a családok a korábban balesetveszélyes szakaszon, továbbá a fejlesztés nyomán új beruházások valósulhatnak meg, új munkahelyek jöhetnek létre a térségben. Tuzson Bence, a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára, Pest megye 5. számú választókerületének képviselője úgy vélekedett, hogy a kibővült útszakasz lehetővé teszi, hogy még élhetőbbek legyenek a magyar családok mindennapjai és az emberek több időt töltsenek szeretteikkel és még inkább hozzáférjenek a kultúrához. Mert nincs erős ország, erős családok, erős gazdaság és erős kultúra nélkül - mondta a politikus. Tarnai Richárd, Pest megye kormánymegbízottja a 2010 előtti Magyarországot egy 2x1 sávos úthoz hasonlította, ahol mindenki kénytelen volt lassan menni, mert lassan haladt a kocsisor elején haladó autó, előzni meg senki nem mert. Viszont 2010-ben - folytatta - egészen más fokozatra kapcsolt az állam, ezért felgyorsult, immár 2x2 sávon halad az ország fejlesztése. Adjunk gázt, folytassuk így a munkát - mondta a kormánymegbízott. A közel 33 milliárd forint értékű beruházás a Széchenyi 2020 Program keretében, az Európai Unió Kohéziós Alapjának támogatásával valósult meg. A fejlesztés keretében 2 új csomópont, 1 új fél csomópont és 5 új híd épült, illetve felújítottak 14 meglévő hidat. Közel 3 kilométernyi zajárnyékoló falat létesítettek, 10 kilométer hosszan beton terelőfalakkal választották el a két útpályát. Továbbá 6 kilométer hosszan vízzáró réteggel burkolták az árkokat a vízbázis védelme érdekében és 4,5 hektárnyi véderdő telepítésére is sor került. A beruházást a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. megbízásából a Strabag konzorciuma valósította meg.

Tiszta sci-fi: egymást is segítik a robotok a Fiesta gyártósorán

2019.10.01.
A hat co-bot előre megkoreografált mozdulatsorral, alig 35 másodperc alatt végzi el a karosszéria teljes felületének homokcsiszolását. Ez a kezdeményezés nem váltja ki az élőmunkát, de lehetővé teszi a folyamatot felügyelő dolgozóknak, hogy idejüket összetettebb feladatokra fordíthassák, illetve megkíméli őket a monoton, ismétlődő munkafolyamatokkal járó kifáradástól. „A co-botok éppúgy érzékelik, hogy mikor kell nagyobb erőt használni, ahogyan mi is, de könnyebben elérik a nehezen hozzáférhető helyeket, például egy tetőlemez közepét,” mondta el Dennis Kuhn, a Ford Európa vezető gyártásirányító mérnöke. Az összes co-bot Universal Robots UR10 típusú – ez a legnépszerűbb modell a világon –, melyeket a Ford eddig az audiorendszer hangfalainak és mélynyomóinak polírozásánál alkalmazott. Az immár a fényezőműhelyben dolgozó robotkarokon 3D nyomtatóval készített puha, rugalmas réteg van a csiszolópapír alatt, ezért a co-bot az emberi kéz ügyességével és precizitásával képes elvégezni a rábízott feladatot. A gyártási folyamat során minden egyes Fiestát megmerítenek egy különleges medencében, ahol megkapják a tíz évnél is többet kibíró korrózióvédő réteget. A fürdő után azonban maradhatnak apró, szabad szemmel észrevehetetlen foltok a felületen, amiket tapintás útján lehet kiszűrni. Ekkor lép színre hat darab co-bot, amelyek lecsiszolják ezeket az egyenetlenségeket és felporszívózzák a maradék port. A munkafolyamat végén az utolsó ellenőrzést két dolgozó végzi, és csak ezután kerülhet fel a karosszériára az alapozó festékréteg. A főleg lapos felületekből álló hangfalak és audioberendezések gyártásánál elég volt egy co-bot segítsége is. Ám a szabálytalan körvonalú karosszériákat összeállító, mozgó gyártósoron való alkalmazásukhoz teljesen új megközelítést kellett használni. „Több hétig tartott a co-botok telepítése és beprogramozása, hogy összehangolt mozgással csiszolják át a Ford Fiesta karosszériáját. A feladatot az is nehezíti, hogy a karosszéria egy pillanatra sem marad mozdulatlan a gyártósoron,” mondta Detlev Dahl, a Dahl Automation vezérigazgatója. „De éppen itt érvényesül a co-botok alkalmazkodó képessége, illetve az általunk – az egyik legelső Universal Robots tanúsítvánnyal rendelkező rendszerintegrátorként – felhalmozott hatalmas tapasztalat. Miután a co-botok megtanulják a mozdulatsort, soha sem hibáznak.” A Ford vizsgálja a co-botok további alkalmazási lehetőségeit a vállalat Valenciában és Krajovában működő üzemeiben is. A cég régóta használ a gyártósoron dolgozó munkások kisegítésére programozott co-botokat olyan összetett feladatok elvégzésére, mint a lengéscsillapítók beszerelése az autóba, illetve a gyújtógyertya behelyezés a motorba, sőt a Ford már bevezetett egy “Survival” nevű önvezető robotot is.

Nem közlekedhetnek többé oldtimerek Torinóban

2019.10.01.
Piemont régióban október elejétől a 20 ezernél nagyobb lélekszámú településeken a hét minden napján megtiltják az Euro 0 besorolású járművek és az Euro 1 besorolású dízel járművek közlekedését. A tilalom alól nem lesznek kivételek az oldtimer regisztrációval rendelkező járművek sem. És nem kivétel az olasz autógyártás őshazája, Torinó sem, ahol 1899-ben alapították a Fiat és 1906-ban a Lancia autógyárakat. Oldtimer autókkal szabadon közlekedni nem lehet majd, még hétvégeken sem. Oldtimer autók a tilalom érvénybe lépését követően kizárólag kiállításokon és rendezvényeken vehetnek részt.

Puma, a jól csengő márkanév

2019.10.01.
Még hogy kihaltak volna az érzelmek az autóiparból? A legkevésbbé sem, sőt lassan úgy tűnik egyenesen reneszánszukat élik az érzelmeinkre ható, kényelmünk, biztonságunk mellett a lelkünket is kényeztető típusok. Itt van mindjárt az egyik kedvencem az év végén érkező új Ford Puma, amelynek már elődje, a 97' és 2001 között gyártott kis sportkupé is igazi különc volt, amely később a használtpiac és versenyváltozata az autóversenyek egyik sztárja lett. Posztmodern utódja a most bemutatkozó kis méretű crossover szintén arra született, hogy praktikuma, környezettudatossága mellett igazi szerethető kis családtaggá váljon. A globális autópiac minden előnyét élvezi ez a kisautó, hiszen motorja, az 1000-es benzines ecobust a világ egyik legjobb, és talán a legtöbb elismerést kapott erőforrása, amelyhez most egy úgynevezett lágy hybrid rendszer csatlakozik. Ennek lényege, hogy egy apró villanymotor akkor és ott segít az autó hajtásában, ahol és amikor ez leginkább csökkentheti a motor terhelését, fogyasztását, káros anyag kibocsátását. Tölteni nem kell, a közlekedés során keletkező mozgási és surlódási energiákat "cseni el" működéséhez. Igazi finom kis szerkezet, amely, ha környezettudatosan vezetjük az autót, igazi fogyasztási bajnokot csinál a bájos kis crossoverből.  Képre kattintva galéria nyílik! Apropó bájosság. Már a típus nevétől is meglágyul az ember szíve. A Puma a nagymacskák közül az egyik legkisebb, legbájosabb és legelegánsabb. A Ford Puma a Ford egyre bővülő SUV kínálatának legkisebbike és szerintem legbájosabbika. Még csak most kezdődik a magyarországi bevezető kampánya, de már az első különleges, extra "felszereltsége" miatt nagyon megszerettem ezt a kisautót. "MegaBox" névre keresztelték és a Nemzetközi Kutyanap alkalmából mutatkozott be az új Puma, slaggal is mosható csomagtartója, amely ilyen módon alkalmas arra is, hogy egy kiadós séta után hazatérés előtt átmossuk házikedvencünket.  Képre kattintva galéria nyílik! Jól számol a Ford. Ma már a világ egyre nagyobb részén családtagnak számítanak a házikedvencek, legyenek azok kutyák, macskák vagy éppen kismalacok. Mivel erre a kisautóra amúgy sem erőszakolhatók rá a mostanában unalomig súlykolt "nagycsaládos" lózungok kitűnő ötlet volt elsőként azt megmutatni: milyen egyszerű és különleges felszereltséggel kedveskedik a Puma az "állatos" családoknak. Ebből, és persze felsorolhatatlanul sok jövőbe mutató digitális, extra felszereltségéből is világos, hogy ez a nagyszerű és bájos kisautó a jövőnek készül és a progresszíven gondolkodó fiatalok (és örökifjak) érzelem világára hat: környezettudatosság, állatszeretet, túlzásoktól mentes méretek és teljesítmények, viszont egyedi, szerethető, vidám külső. A Fordnál hangsúlyozzák, hogy a most bemutatkozott Puma semmilyen módon nem utódja sport kupé elődjének. Ez nyilvánvaló is hiszen nem csak más kategória, de szinte bizonyosan más volumenű siker is vár az új Pumára. Abban viszont - ha akarjuk, ha nem - azért mégis csak van valamifajta hasonlóság névelődjével, hogy kedvességével és különcségével ismét bebizonyítja: a globális autóipar nagy darabszámú sikermodelljei sem feltétlenül sematikusak, unalmasak, érezelemmentesek.

Kétmilliós bírságot kapott egy külföldi sofőr szabálytalan vontatás miatt

2019.10.01.
A rendőrök vasárnap állítottak meg a 4-es úton egy külföldi állampolgár által vezetett autószállító trélert. Megállapították, hogy a tehergépkocsi nem volt menetíró készülékkel felszerelve, és a járműszerelvény a megengedett legnagyobb össztömeget meghaladta. Kiderült az is, hogy a sofőrnek nincs jogosítványa tehergépkocsi és nehéz pótkocsira. A román-moldáv kettős állampolgárságú sofőrt előállították, és gyorsított eljárásban kétmillió forintot meghaladó összegű pénzbírságot szabtak ki rá - közölték. Egy másik közleményben azt írták, hogy hétfőn az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalán egy kisbusz szabálytalanul vontatott egy személygépkocsit, amelyben ketten utaztak, emiatt a sofőrt a helyszínen megbírságolták. MTI

Változik a benzin és a gázolaj ára

2019.10.01.
Október első szerdáján csökkennek az üzemanyagárak. A benzin és a gázolaj literenkénti átlagára is bruttó 2-2 forinttal lesz kevesebb a hét közepétől – értesült a holtankoljak.hu. A portál szerint a 95-ös benzin átlagára literenként 389 forintra csökken, míg a gázolajért átlagosan 415 forintot kell fizetni.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója