A BYD két év múlva megkezdi a szilárdtest-akkumulátorok beépítését

2025.02.23.
Szun elárulta, hogy tavaly kísérleti jelleggel már gyártottak 60 amperórás szilárdtest-akkumulátorokat. Úgy fogalmazott, hogy a vállalat 2027 körül kezdi meg a „tömeges bemutatójukat és beépítésüket” az autókba, és 2030-ra már zajlani fog az ilyen energiaforrások nagyléptékű telepítése. Szun a szilárdtest-akumulátorok fejlesztésének szentelt rendezvényen azt is mondta, hogy a hosszú távú fejlődés szempontjából – a termelés növelését követően - a szilárdtest terner (háromkomponensű) akkumulátorok és a folyékony halmazállapotú terner akkumulátorok ára többé-kevésbé azonos lesz. Szun tavaly szeptemberben jelezte, hogy a vállalat fokozza az újgenerációs akkumulátorok kutatását-fejlesztését, és új anyagok keresését, s az egyik csapásirány a szulfidos szilárdtest-akkumulátorok fejlesztése lesz. A műszaki igazgató szerint 2027 és 2029 között a szulfid szilárdtest-akkumulátorok demonstrációs időszaka lesz, elsősorban a közepes és felső kategóriás elektromos járművekre összpontosítva. A rá következő három évben, 2030 és 2032 között a szulfid szilárdtest-akkumulátorok „terjeszkedési” periódusa lesz. Lian Csu-bo, a BYD vezető kutatója szerint a költségek és más tényezők miatt a lítium-vas-foszfát akkumulátorokról nem fognak lemondani a következő 15-20 évben, s a szilárdtest-akkumulátorokat főként csúcskategóriás modellekben fogják használni. A BYD két vezetője a CASIP intézet (China All-Solid-State Battery Industry-University-Research Collaborative Innovation Platform) sencseni konferenciáján beszélt a vállalat jövőbeni terveiről. A CASIP-ot tavaly januárban hívta életre a CATL és a BYD, hogy előmozdítsák a szilárdtest-akkumulátorok tudományos és ipari fejlesztését Kínában. Bár sok cég fejleszt szilárdtest-akkumulátorokat, ilyen feszültségforrással ellátott elektromos autót még nem kezdtek el sorozatgyártani. Az ugyancsak kínai Chery például csak jövőre tervezi bemutatni az első, ilyen akkumulátorral hajtott autóját, amely nagyüzemi gyártása a rá következő évben kezdődhet meg. A Hyundai március közepén mutatja be a saját szilárdtest-akkumulátorát. A szilárdtest-akkumulátorok a hagyományos lítiumion-akkumulátorok alkalmazott gyúlékony és mérgező folyékony elektrolit helyett szilárd elektrolittal működnek, vagyis eleve a szivárgásuk kizárt. A fejlesztők azt ígérik, hogy ezek az áramforrások nagyobb energiasűrűséget, biztonságot, hosszabb élettartamot és gyorsabb töltést kínálnak majd.
Címkék: 

Minden idők legmagasabb januári utasforgalmával indult az év Ferihegyen

2025.02.23.
Fotó: bud.hu 1.293.556 utas utazott januárban a fővárosi légikikötőből, ami nem csak a tavalyi adatot haladja meg 17,5%-kal, hanem minden idők legmagasabb elsőhavi utasforgalmát jelenti. Az újabb rekord hátterében a magyarok utazási kedvének emelkedése mellett Magyarország, mint úti cél népszerűsége áll. A Budapestről indulók körében ebben a hónapban London, Isztambul és Párizs voltak a legnépszerűbb desztinációk. A repülőtéren kezelt áru mennyisége is jelentős emelkedést mutat; a 2025 januárjában kezelt 28 646 tonna 58,5%-kal több, mint a tavalyi év azonos időszakában mért adat. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Német Autóklub: ilyen kocsikat ajánl a nyugdíjasoknak

2025.02.23.
A megfelelő modellnek praktikusnak és tágasnak kell lennie. Az ADAC cikke. Képernyőfotó Vásárlási tippek: Mire kell figyelniük az időseknek? Mivel az új autók piacán számos gyártó több száz különböző modellje található, nem könnyű mindent nyomon követni. Ha bizonyos kritériumoknak is meg kell felelnie, a keresés még nehezebbé válik. Az ADAC segíthet az idősebb vezetőknek megtalálni a számukra megfelelő autót. Az idősek számára gyakran nem mindegy, hogy egy autó hány lóerős, vagy mennyi csúcstechnológiával rendelkezik. Ami gyakran sokkal fontosabb, az a függőleges és kényelmes üléshelyzet, valamint a kényelmes be- és kiszállás. A kezelésnek a lehető legegyszerűbbnek kell lennie, és a körbeláthatóság is kulcsfontosságú, különösen azért, mert az idősebb vezetők gyakran kevésbé mozgékonyak, és ezért nem tudnak olyan könnyen megfordulni manőverezés közben. A szörnyű SUV-k (városi terepjárók) ezért éppúgy szóba sem jöhetnek, mint a sportos, elegáns kétülésesek. Senior autók: Az ADAC kiválasztási kritériumai Az ilyen sportautók kizárása miatt a választék a négy- vagy ötüléses járművekre korlátozódott. De vannak más kritériumok is. Hossza: maximum 4,50 méter Magasság: legalább 1,50 méter Ülésmagasság: legalább 47 centiméter Rakodóküszöb magassága: maximum 78 centiméter Az ADAC szerint jó választás a VW T-Roc Cabriolet A legjobb listán csak azok a jelenleg elérhető új autók szerepelnek, amelyek átestek az ADAC autótesztjén is, és ezért az ADAC mérnökei értékelhették őket. A járművek ábécé sorrendben vannak felsorolva. Az alábbiakban az egyes modellek rövid jellemzőit olvashatja el a táblázatból. Gyártó/Modell hossz mm-ben/ Ülésmagasság mm-ben /Rakodási küszöbmagasság az útfelülethez képest mm-ben/ Értékelés Autoteszt/ Értékelés Teljes kilátás Az értékelésnél vegyék figyelembe, hogy az osztályozás Németországban fordítottja a magyarnak. Ott az 1-es a legjobb, az 5-ös a legrosszabb osztályzat. Az autók a német ABC sorrendejét követik és nem a helyezést mutatják. Osztályzat: (0,5-1,5) nagyon jó, (1,6-2,5) jó, (2,6-3,5) kielégítő, (3,6-4,5) elégséges, (4,6-5,5) elégtelen Audi Q2 4208 485 745 2,1 4,0 Audi Q3 4484 510 755 2,0 3,9 BMW iX1 4500 525 720 2,3 3.1 BMW X1 4500 535 715 2,3 3.1 Citroën Berlingo 4403 625 590 2,5 3,2 Citroën C5 Aircross 4500 550 735 2,5 3,7 Fiat 500X 4248 540 760 2,2 3,3 Ford Puma 4207 500 775 2,2 3.2 Hyundai Kona Electric 4355 530 685 2,1 4,0 Kia Niro Hybrid 4420 475 735 2,1 3,8 Lexus LBX 4190 510 780 2,5 3,9 Mercedes-Benz B-osztály 4419 465 630 2,4 3,3 Mercedes-Benz GLA 4410 535 695 2,2 3.7 Mitsubishi Eclipse Cross 4405 585 760 2,5 4,0 Nissan Juke 4210 515 775 2,5 3,7 Nissan Qashqai 4425 545 770 2,3 3,2 Opel Combo Electric Life 4403 625 580 2,4 3,0 Renault Captur 4227 550 775 2,6 3,9 Renault Scénic E-Tech Electric 4470 510 770 2,5 3,5 Seat Arona 4138 470 695 2,1 3,3 Ülés Ateca 4381 510 695 2,2 2,9 Škoda Kamiq 4241 465 695 2,2 3,8 Škoda Karoq 4390 515 680 2,2 3.2 Toyota Corolla Cross 4460 525 730 2,5 4,0 Toyota Proace City Verso 4403 615 575 2,5 3,0 VW T-Cross 4108 495 710 2,2 3,7 VW T-Roc 4236 485 765 2,6 3,7 VW T-Roc Cabriolet 4271 485 755 2,1 3,5    

Visszatér a Toyota legvagányabb terepjárója

2025.02.23.
A célszerűséget a dizájnnak alárendelő, múltidéző formavilág és a Land Cruiser Pradóból adaptált, hard core terepjáró-technika társítása igazi kakukktojássá tette a 2006-tól forgalmazott Toyota FJ Cruisert, amely az eladásokat tekintve soha nem ért el igazi sikereket, ugyanakkor a márka arculatának erősítése szempontjából fontos modellnek bizonyult. A szabadidőjármű-piac fejlődésének iránya elkanyarodott a szekrényajtós, kereklámpás modelltől, ami azonban nem jelentette azt, hogy szükségszerű távozása ne hagyott volna űrt maga után. Az elmúlt tíz évben többször is felmerült, hogy naprakész formában visszatérjen az FJ Cruiser, mostanra viszont a Toyota egyéb fejlesztései jóvoltából realitást nyertek ezek a remények. Kézenfekvő lett volna, hogy a 2023-ban megújult Prado-széria, azaz a Land Cruiser 250 adja az alapot az FJ fejlesztéséhez. Ez modern elektronikai architektúrájának köszönhetően olyan kényelmi és biztonsági funkciókat vonultat fel, amelyek minden eddiginél ütőképesebbé teszik a modellt aszfalton. Ezek a személyautós jellemzők a korábbiaknál is hitelesebbé tehetnék egy életmód-orientált karosszériaváltozat – vagy, ha úgy tetszik, egy önálló rokonmodell – bevezetését. Annál is inkább, mert ez a TNGA-F platform immár a full hibrid hajtásláncot is támogatja, azaz azokon a piacokon is biztosítja a takarékos, csekély szénkibocsátású üzemeltetés lehetőségét, ahol a dízelmotorok nem elterjedtek. Korábbi értesülések valóban erre engedtek következtetni, bevonva a jövőképbe a Toyota személyautó-kínálatából ismerős, 1,5 literes hibrid hajtásláncot is… Mostanra azonban józanabbá váltak az elképzelések. A japán szaksajtó ma már egyetért abban, hogy a szintén friss, de jóval egyszerűbb és megfizethetőbb Toyota Hilux Champ adhatja az új FJ-széria alapjait. Ez pedig teljesen más – az ősmodell koncepciójával egyébként sokkal jobban összecsengő – megvilágításba helyezi a projektet. A visszatérő FJ robusztus és látványos, de a 250-esnél jelentősen (akár 25 százalékkal) olcsóbb modellnek ígérkezik, amellyel egy, a Land Cruiserénél fiatalabb ügyfélkört szólíthat meg a Toyota. A Bestcarweb magazin azt is tudni véli, hogy az új FJ nem lesz érdemben nagyobb a Corolla Crossnál: 450 centiméteres hosszúsággal és 275 centiméteres tengelytávval számolnak (utóbbi a Hilux Champből adódik,) amihez 183 és 185 centiméteres szélesség, illetve magasság társul. A kilátásokat színezi, hogy a Toyota a közelmúltban már bemutatott egy, a Hilux Champen alapuló szabadidőjárművet, amely azonban minden, csak nem fiatalos. Minél több típust gyárt ugyanakkor a Toyota egy adott platformra, annál kedvezőbbek lesznek a költségek, ami megerősíteni látszik az alacsony vételárra vonatkozó előrejelzést. Ha az új Toyota FJ a Hilux Champ létravázát alkalmazza is, a hajtáslánc és az összkerékhajtás elemei a Land Cruiser 250-ből érkezhetnek. Jelenleg úgy tudjuk, sem a 2,8 literes dízel, sem a hibrid nem jelenik meg a modellben: egyedül a 2,7 literes, 163 lóerős benzinmotor hajtja majd az élvonalbeli összkerékhajtási rendszerrel és talán felezővel is felszerelt új FJ-t. Az autót Thaiföldön gyárthatják, és a helyi piacon kívül kezdetben Japánban forgalmazhatják. Az észak-amerikai értékesítés az USA aktuálisan változó importpolitikájának fényében egyelőre bizonytalannak mondható, a fent leírtak alapján pedig sajnos úgy tűnik, Európa ezúttal is lemarad az egyik legvagányabb Toyotáról. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Megújult a Volvo legnépszerűbb típusa

2025.02.23.
A megújult XC60 a Volvo Cars új generációs, megjelenésében is átdolgozott kezelőfelületét kapja meg, amelyet úgy terveztek, hogy biztonságossá és élvezetessé tegye a fedélzeti infotainment képernyő használatát, emellett fókuszáltabb és személyre szabottabb legyen elődjénél, valamint előre telepítve kínáljon számos Google szolgáltatást. Az XC60 esetében megnövelt méretű, 11,2 colos, szabadon álló központi érintőképernyő teszi még intenzívebbé a felhasználói élményt, új funkciókat, alkalmazásokat és vezeték nélküli frissítéseket téve elérhetővé. A képpontsűrűséget 21 százalékkal növelték, ami még élesebb képmegjelenítést eredményez. A Qualcomm Technologies által biztosított, új generációs Snapdragon Cockpit Platform jóvoltából az integrált Google funkcionalitással rendelkező infotainment rendszer több mint kétszer gyorsabb, mint a kifutó technológia, a grafikákat pedig akár tizedannyi idő alatt hozza létre. Az XC60 megújult külseje még modernebb megjelenést kölcsönöz a prémium ötüléses szabadidőjárműnek. A Volvo Cars ikonikus vas-szimbólum emblémáját viselő, megújult légbeömlő az XC90 modellen közelmúltban alkalmazott frissítéshez igazodik. A megújult XC60 sötétebb burájú hátsó lámpatesteket, valamint új rajzolatú opciós keréktárcsákat is kínál. Az új modellévben két friss árnyalattal – szürkés zöld metál és Aurora ezüst metál– bővül a karosszériaszínek választéka; mindkettő elérhető a megújuló XC60-ashoz. Ezen felül az XC60 kínálatában most először található meg a szeder metál karosszériaszín. Ami az anyaghasználatot illeti, megújult belső dekorrészletek és betétek, valamint új, prémium anyagok – pl. Quilted Nordico és Navy Herringbone Weave – teremtenek még exkluzívabb, modern esztétikai élményt. Az XC60 intelligens tárolási megoldásokat, új pohártartókat, továbbfejlesztett vezeték nélküli telefontöltőt, továbbá rugalmasan variálható, tágas csomagtartót felvonultató utastere sokoldalú és célszerűen használható. A még csendesebb utastérnek és a Volvo Cars legendás üléskényelmének köszönhetően az XC60 minden eddiginél komfortosabb utazási élményt kínál. Az eleve prémium kényelem opciós légrugózással és laminált ablaküvegekkel emelhető még magasabb szintre. A fokozott utazási komfortot szolgálja a Volvo Cars ultramodern levegőtisztító technológiája, amely a megújult XC60-ban is megtalálható. A kivételes zenei élményről pedig az XC60-hez megrendelhető Bowers & Wilkins High Fidelity rendszer gondoskodik. Az új rajzolatú hangszórórácsokkal szerelt rendszer rendkívüli hűséggel, pont az előadó eredeti szándékai szerint adja vissza a zenei hangzást, ami a legjobbak közé emeli a jelenleg elérhető autóipari audiorendszerek között.    További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Teszten a BMW brutális prototípusa

2025.02.23.
E tanulmányautó célja nem a közvetlen sorozatgyártás előkészítése, hanem a BMW modellek következő nemzedékét elhozó NEUE KLASSE modellgeneráció számára kifejlesztett hajtáslánc- és menetdinamika-vezérlő technológia – a „Heart of Joy” névre keresztelt központi számítógép – valós körülmények közötti tesztelése. A prototípus az egyesült államokbeli Spartanburgben található BMW Performance Driving Center zárt aszfaltcsíkjain végzett hosszú távú megbízhatósági tesztsorozat során hozza ki a maximumot a „Heart of Joy” adottságaiból, a tisztán elektromos vezetési élmény új dimenziójának fejlesztési folyamatába pedig a vállalatcsoport exkluzív prezentáció keretében adott betekintést. A „Heart of Joy” tudásából a NEUE KLASSE modellgeneráció összes tisztán elektromos meghajtású típusa profitál majd. Az első magasabb NEUE KLASSE modell sorozatgyártása év végén veszi kezdetét a BMW Group debreceni gyárában. Az új „Heart of Joy” egy negyedik dimenzióval fokozza a NEUE KLASSE modellgeneráció három alappillérét (elektromos, digitális, körforgásos): a BMW által fémjelzett színtiszta vezetési élménnyel, amelynek új dimenziójába első ízben Oliver Zipse, a BMW AG igazgatótanácsának elnöke adott betekintést a 2023-as Müncheni Nemzetközi Autószalon színpadán, kezében a központi számítógép kompakt méretű fekete dobozával. Fontos megjegyezni, hogy az innovatív vezérlőegység sorozatgyártásba kerül, a tanulmányautó azonban nem. A hajtáslánc-technológiát, fékrendszert, járműtöltést, rekuperációt és kormányművet vezérlő „Heart of Joy” központi számítógép tízszer gyorsabban dolgozik, mint a korábbi rendszerek. A BMW Dynamic Performance Control szoftverrel párhuzamosan együttműködve a „Heart of Joy” az összes menetdinamikai funkciót a számítási sebesség és precizitás új szintjén dolgozza fel. Az innovatív vezérlőegységet a BMW mérnökei teljes egészében házon belül fejlesztették ki, a menetdinamika terén több mint egy évszázad alatt felhalmozott tapasztalatokra támaszkodva. A tanulmányautó csúcs rendszer-forgatónyomatéka 18 000 Nm – hiszen ha a vezérlőegység elbír ekkora teljesítményrobbanással, akkor a hétköznapi közlekedés követelményeit is fogja tudni kezelni. A lassítás során felszabaduló energia visszatáplálásával (rekuperáció) a hálózatról tölthető modellek hajtáslánc-technológiája és fékrendszere szimbiózisban működik. A NEUE KLASSE modellgeneráció innovatív elektronikai architektúrájában a „Heart of Joy” központi számítógép a négy központi vezérlőegység egyike, amely most először egyesíti a hajtáslánc-technológia és a menetdinamika funkcióit. Ezeket az innovatív vezérlési funkciókat számos szabadalmi bejelentés védi. A nagyteljesítményű egység a gyorsulást és a lassítást, a menetstabilitást, a dinamikus kormányfunkciókat és a töltési menedzsmentet egyaránt vezérli. A központi számítógép és a házon belül kifejlesztett BMW Dynamic Performance Control szoftver tökéletesen összehangolt működése lehetővé teszi, hogy az összes csatlakoztatott egység közvetlenül, minimális késlekedéssel reagáljon: a rendszerreakciók ezredmásodpercekben mérhetők. A hagyományos rendszerek ezzel szemben a hajtáslánc-technológia és a fékrendszer számára külön vezérlő algoritmusokat futtatnak, amely egyúttal azt is jelenti, hogy a hálózatról tölthető modellek erőteljes hajtáslánc-technológiáiban rejlő teljes kezelhetőségi potenciált nem lehet teljes egészében kihasználni. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Lassan mozgó géplánc az M0-áson – óvatosságra intik az autósokat

2025.02.23.
Az M0-s autóút déli szektorán a 14-es Érd-Budafok és a 19-es Szigetszentmiklós-Csepel csomópont között takarítják a belső elválasztó elemek mellett a útburkolatot. Az M1-estől az M5-ös felé vezető oldalon a belső sávban, lassan mozgó géplánc halad. „Körültekintően, nagy figyelemmel kell közlekedni a két csomópont közötti szakaszon.” – írta az Útinform. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Új KRESZ, új biciklis szabályok: ez a 3 legnagyobb változás

2025.02.23.
A jelenlegi magyarországi közlekedési szabályokat egy 1975-ben hatályba lépett rendelet tartalmazza, ez nem más, mint a Közúti Rendelkezések Egységes Szabályozása, vagy ahogy mindenki ismeri: a KRESZ. Az 50 éves jogszabályt természetesen az évek során számos alkalommal módosították, kiegészítették, hogy minél jobban igazodjon a közlekedési szokások és a járművek változásaihoz, valamint javítsa a közlekedésbiztonságot.  Mostanra viszont olyan sok minden kellene átírni benne vagy hozzátenni – például a sokat emlegetett elektromos rollerekre vonatkozó előírásokat –, hogy toldozás-foldozás helyett egy teljesen új KRESZ-t készítenek. Évek óta dolgoznak rajta, de egy-egy részlet időről időre napvilágot lát. Legutóbb a Telex szerzett meg egy munkaanyagot az új KRESZ-szabályokról. Ez alapján lássuk, milyen fontos változásokra számíthatnak a kerékpárosok, jelenleg mi az előírás egy-egy szituációban, és némi magyarázatot is hozzáfűzünk a módosításokhoz.   Járdán kerékpározás Tervezet: A gyalogosok zavarása nélkül, legfeljebb 10 kilométer/óra sebességgel a járdán is közlekedhetnek a kerékpárosok. De csak akkor, ha a járda mellett nincs bicikliút vagy kerékpársáv – esetleg ezek rossz állapotban vannak –, és nincs külön tiltva a járdán bringázás.  Jelenlegi szabály: Most csak két esetben lehet a járdán szabályosan bringázni: egyrészt a 12 éven aluliak főútvonalon nem kerékpározhatnak, ők használhatják a párhuzamos járdát; a másik lehetőség, ha az úttest kerékpáros közlekedésre alkalmatlan – bár ez elég tágan értelmezhető. Mindkét helyzetben él 10 kilométer/órás korlátozás, és hogy nem szabad zavarni a gyalogosokat.  Ha nincs bringaút vagy kerékpársáv, a járdán is szabályos lesz a biciklizés az új KRESZ szerint A módosítással az egyik leggyakoribb bringás dilemmát oldanák fel, ugyanis most kötelező az úttesten tekerni, ha nincs bringaút vagy -sáv. Akkor sem szabad a járdára felhajtani, ha nagy forgalmú vagy többsávos úton, nagy sebességgel haladó autók között kell kerékpározni, esetleg még egy buszsáv is van az út szélén. Ez nemcsak ijesztő lehet a kevésbé gyakorlott bringásoknak, hanem gyakran veszélyes is, a kerékpárosok egy része ezért a biztonságosabb járdát választja. Ezt a gyakorlatot tennék szabályossá.  Biciklivel a zebrán Tervezet: A kerékpárosok a gyalogosok sebességéhez igazodva, de legfeljebb 10 kilométer/órás sebességgel áttekerhetnek a kijelölt átkelőkön, de nincs elsőbbségük az autókkal szemben.  Jelenlegi szabály: Nem teljesen egyértelmű, lásd lejjebb. A járdázás mellett talán a másik legtöbbször felhozott probléma – és bringások elleni vád – a zebrán kerékpározás. Több városban még „Hajtva tilos, tolva szabályos” tábla is figyelmezteti a bicikliseket a zebra előtt, de a jelenlegi KRESZ nem teljesen egyértelmű a kérdésben. Az egyik álláspont szerint – és a tábla is ezt sugallja – a kerékpárosnak kötelessége leszállni a bringáról, mielőtt átmegy a zebrán. A másik értelmezés viszont úgy szól, hogy át lehet tekerni a zebrán, de ilyenkor a bringásnak nincs elsőbbsége a kanyarodó autókkal szemben. Az elsőbbség csak a gyalogosokat illeti meg, persze ha a biciklis tolja a járművét, gyalogosnak számít.  Az új KRESZ szerint át lehet majd tekerni biciklivel a zebrán (Fotó: Police.hu) Amennyiben nem a szabályok, hanem a balesetveszély felől közelítjük meg a helyzetet, akkor világossá válik, mi a zebrán bringázással a probléma. A kanyarodó autósok nincsenek felkészülve arra, hogy a gyalogosok tempójánál lényegesen gyorsabban haladó kerékpárosok jelennek meg az átkelőn. De még ha számítanak is rájuk, sok esetben képtelenség időben megállni, amikor felbukkan egy 20-25 kilométer/órával tekerő biciklis, különösen akkor, ha nem szemből, hanem a sofőr „háta mögül”, jobbról érkezik a zebrához. Ebből az is következik, hogy biztonságosan is át lehet biciklizni a zebrán, de csak lassan és óvatosan. Az új KRESZ engedélyezné a zebrán bringázás elterjedt gyakorlatát, de egyúttal kötelezővé tenné a lassú haladást, valamint tisztázná, hogy aki zebrán kerékpározik, annak nincs elsőbbsége.  Kerékpáros védősisak Tervezet: 14 éves kor alatt kötelező kerékpáros védősisakot viselni.  Jelenlegi szabály: Nincs előírás a fejvédő viselésére, életkortól függetlenül.  A 14 éven aluliaknak kötelező lesz a kerékpáros sisak A biciklisek sisakviseléséről a hatályos KRESZ csak a sebességhatárok felsorolásánál tesz említést. A vonatkozó passzus szerint lakott területen kívül a sisak nélküli kerékpáros legfeljebb 40 kilométer/órával haladhat, de ha van rajta fejvédő, maximum 50 kilométer/órával tekerhet. Felmérések szerint körülbelül minden tizedik magyar bringás visel sisakot, de a nagyobb városokban ennél magasabb az arány.   Európa tucatnyinál is több országában kötelező a gyerekeknek a kerékpáros fejvédő viselése (az életkori határ 10 és 18 év között változik), felnőtteknek egyedül Finnországban általános előírás a sisak, Spanyolországban pedig csak városon kívül. Kétségtelen, hogy a fejvédő súlyos sérülésektől óvhat meg, ezért erősen ajánlott a használata, a gyerekeknél különösen. Egy statisztika szerint a biciklivel balesetezők 86 százaléka beüti a fejét, a halálesetek többsége pedig fejsérülés miatt következik be. Ugyanakkor a sisaktól sem leszünk szuperhősök, és a balesetmentes közlekedés sem önmagában a fejvédőn múlik. Franciaországban 184 kerékpáros halt 2020-ban, Hollandiában pedig 200. Csakhogy amíg Hollandiában az emberek mintegy 30 százaléka rendszeresen biciklivel közlekedik, addig Franciaországban csupán 3 százalék ez az arány. Kérdés az is, hogy a felnőttekre is érvényes kötelező sisakviselés eltántorítaná-e az embereket a biciklizéstől, miközben a kerékpározás biztonságát az is javítja, ha minél többen tekernek az utakon.  További új kerékpáros KRESZ-szabályok Fenti változásokon túl várhatóan további bringás újdonságok is szerepelnek majd az új KRESZ-ben, ezek közül néhány: előzéskor az autósoknak kötelező oldaltávolságot kellene tartaniuk a bringások mellett; a jelenleg is legális alkoholfogyasztás utáni bringázást határértékhez kötnék véralkoholszint alapján; bevezetnék a kerékpáros utca fogalmát, ahol a biciklisek elsőbbséget élveznének az autókkal szemben; lakott területen kívül nem lenne kötelező a bicikliseknek egymás mögött haladniuk, tekerhetnének egymás mellett, bolyban is; valamint az álló vagy lassan haladó kocsisor mellett biciklivel előre lehetne menni.  Nektek is tetszett Tóbiás és Balambér meséje? Minden héten frissülő történetünket kövessétek itt az Autószektoron, naponta új játékokért, tanácsokért pedig lájkoljatok minket a Facebookon!

Olcsó, de jó is? Sokan esnek ebbe a hibába használtautó vásárlásakor

2025.02.23.
Magyarország legnagyobb flottakezelője és mobilitási szolgáltatója, az Ayvens összefoglalta, mire érdemes figyelni a használtautó kiválasztásánál, ha hosszú távon is gazdaságos megoldást keresünk. Az újautó-piacon évről évre jelentős áremelkedés tapasztalható, amelyet tovább fokoz az EU új, szigorú emissziós szabályozása. Ennek következtében egy új gépjármű megvásárlása egyre több magánszemély számára okoz nehézséget, és a kereslet egyre inkább a használtautó-piac felé terelődik. Ugyanakkor – legyen szó új, vagy használtautóról – a vásárlóknak fokozottan kell ügyelniük arra, hogy valóban gazdaságos és megbízható járművet válasszanak. A teljes költség szemlélet - nem csak a vételár számít „A nemzetközi flottakezelésben már évtizedek óta használt TCO (Total Cost of Ownership - teljes tulajdonlási költség) szemlélet egyre inkább begyűrűzik a magánvásárlók világába is. Ez nem véletlen, hiszen egy autó fenntartásának költségei számos olyan tételből állnak össze, mint például a karbantartás, fogyasztás, biztosítások, adminisztrációs terhek, amelyek jelentősen befolyásolják a hosszú távú kiadásainkat. Így tehát egyáltalán nem biztos, hogy egy kedvezőbb vételárú, ám magasabb üzemeltetési költségű gépjárművel hosszú távon is jól járunk” – mutat rá Hegedűs Viktor, az Ayvens Car Remarketing üzletágának igazgatója. „A vételár mellett kulcsfontosságú tényező az üzemanyag-fogyasztás: két azonos árú autó üzemanyagköltsége között akár havi több tízezer forintos különbség is lehet. Egy 100 kilométeren 2 literrel többet fogyasztó autó évi 20 000 kilométeres futásteljesítménynél, jelenlegi üzemanyagárakkal számolva akár 200-300 ezer forinttal növeli a fenntartási költségeket” – hívja fel a figyelmet a szakértő. A szervizköltségek ugyancsak jelentős tételt képviselnek. Nem mindegy, hogy egy kötelező szerviz 80 000 vagy 200 000 forintba kerül, ahogy az sem, hogy milyen gyakran kell nagyobb javításokra számítani. „A különböző márkák és modellek között nagy eltérések lehetnek az alkatrészárak és a javításhoz kapcsolódó munkadíjak tekintetében is. Ugyanígy, fontos szempont az alkatrészek elérhetősége is: ugyan az autópiac általános ellátási nehézségein már jórészt túl vagyunk, ám egy újonnan megjelenő márka szervizlefedettsége, vagy egy, a hazai piacon kevésbé reprezentált gyártó alkatrészeinek elérhetősége problémát és elhúzódó szervizfolyamatokat okozhat. A biztosítási díjak és az adóterhek is befolyásolják a teljes költséget: egy nagyobb teljesítményű vagy értékesebb autó esetében ezek a tételek is magasabbak lehetnek. Nem szabad megfeledkezni az értékvesztésről sem, azaz, hogy mennyiért fogjuk tudni adott esetben eladni az autót pár év múlva, ami bár nem közvetlen kiadás, mégsem elhanyagolható tétel a tulajdonlás teljes időszakát tekintve” – magyarázza a szakember. Miért lehet jó választás egy 3-5 éves autó? „Az új autók esetében az első években tapasztalható a legnagyobb értékvesztés, az első három évben akár 45-50 százalékot is veszíthet értékéből egy gépjármű. A 3-5 éves autók esetében ez a folyamat már jelentősen lelassul, évi 10-15 százalékra mérséklődik, így ezek értéktartás szempontjából kedvezőbb választást jelenthetnek” – fejti ki Hegedűs Viktor. A szakértő szerint ebben az életkorban az autók már túl vannak a gyermekbetegségeken, a gyártó által előírt nagyobb szervizbeavatkozásokon, ugyanakkor még számos problémamentes év van előttük. „A modern autók élettartama megfelelő karbantartás és szakszerű javítások mellett jelentősen meghaladja a 10 évet, így egy 3-5 éves jármű még bőven a hasznos élettartama első felében jár. További előny, hogy ezek az autók már rendelkeznek a ma elvárható biztonsági és kényelmi felszerelésekkel, ugyanakkor áruk kedvezőbb az új modellekénél. A technológiai avulás sem olyan számottevő még ebben a korban, hiszen a 3-5 éves autók többsége már rendelkezik olyan modern funkciókkal, mint például a tolatókamera, a sávtartó rendszer vagy az automata klíma.” A dokumentált előélet jelentősége „A céges flottából származó használt autók több szempontból is ideális választást jelenthetnek a magánvásárlók számára” – mondja az Ayvens szakértője. „Ezek a járművek dokumentált szervizmúlttal rendelkeznek, amely tartalmazza az összes elvégzett karbantartást és javítást. A rendszeres, márkaszervizben elvégzett javítás pedig garanciát jelent arra, hogy az autó megfelelő műszaki állapotban van. Alkalomadtán pedig különleges akciókkal is tudunk kedveskedni a vásárlók számára, mint a közelgő farsangi promóciónk is, amely a hazai használtautós piacon nem igazán jellemző.” „A flottakezelő cégek szigorú protokollok szerint követik az autók műszaki állapotát: rendszeres átvizsgálások, időben elvégzett karbantartások jellemzik ezeket a járműveket. A szervizelést előre meghatározott ütemterv szerint végzik, nem pedig az éppen aktuális anyagi lehetőségek függvényében. Ez jelentősen csökkenti a későbbi meghibásodások kockázatát” – hangsúlyozza Hegedűs Viktor. Mindemellett fontos kiemelni, hogy a flottából származó autók általában jól felszereltek, hiszen a flottakezelők a megfelelő felszereltségi szint kiválasztásánál is szakmai szempontokat vesznek figyelembe. „Tekintettel arra, hogy az operatív lízing konstrukció keretében a flottakezelő vállalja a maradványérték kockázatát, a flottaautók esetében jellemző, hogy a legkeresettebb, legjobb ár-érték arányú felszereltségi szinteket javasolják az ügyfeleknek, hogy az autó valódi komfortérzetet és biztonságos közlekedést tegyen lehetővé, ám mellőzze a felesleges és drága extrákat. További előny, hogy a flottás autók esetében pontosan ismert a futásteljesítmény, ami kulcsfontosságú szempont használt autó vásárlásánál. A flottakezelők által értékesített autóknál nem kell az óraállás manipulálásától tartani, ami sajnos még mindig gyakori probléma a használtautó-piacon.” „A megfontolt használtautó-vásárlás tehát nem csak a vételár optimalizálásáról szól” – összegzi Hegedűs Viktor. „A teljes költség szemlélet alkalmazásával, a megfelelő életkorú jármű kiválasztásával, és a dokumentált előélettel rendelkező flottaautók előnyben részesítésével jelentősen csökkenthetjük a hosszú távú költségeinket és a váratlan kiadások kockázatát. Ezzel nem csak pénztárcánkat kíméljük, de egy megbízható társra is szert tehetünk mindennapi utazásainkhoz.”   További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Új Kia: két verziót is megmutatott a gyár

2025.02.23.
“Az EV4 annak visszatükröződése, ahogy mi a Kiánál az elektromos mobilitásról és annak megújításáról gondolkodunk, miközben kitágítjuk a dizájn határait. A lépcsős- és a ferdehátú modellváltozat egyidejű bemutatásával a Kia elektromos modellkínálatát jellemző modernitás egyedi élményét kínáljuk vásárlóinknak abban a formában, ahogy az az ő életvitelükhöz a leginkább illik.” - mondta Karim Habib, a Kia alelnöke Az EV4 formai kulcselemei Az EV4 a Kia „Egyesült ellentétek” elnevezésű formafilozófiája alapján született, ennek megfelelően megjelenése kontrasztokra épül, amelyeket a kompaktok kategóriájában korábban sosem látott módon formál egységgé. Mindez tetten érhető a karosszéria dinamizmusában is, ahol az oldalakon éles, lendületes vonalak alkotnak egységet a kifinomult és technikás részletekkel. Az EV4 a Kia elképzeléseinek ötvözete mindarról, amerre az elektromos hajtású szedánok tartanak. Új szín és lendület az uniformizálódó villanyautó piacon. Az EV4 valamennyi formaeleme a jövőt hozza el a mába, magába olvasztva a felfedezés és a szabadság örömét, mindazt, ami az újdonságot és sokoldalúságot kereső vásárlók elvárásaira rezonál. A Kia különleges formai megközelítésének alapjain mind a szedán, mind pedig a ferdehátú modellváltozat éppúgy otthonosan mozog a városok sűrű forgalmában, mint a hosszú távú, akár kontinenseket is átszelő kalandok világában. A Kia EV4 szedán formai részletei Az EV4 mindkét modellváltozatának jellegzetes formaeleme az orr innovatív „tigrisarc” rajzolata, amelyet hatásosan emelnek ki a vízszintes vonalú fényszórók és a márka jellegzetes „csillagtérkép” menetfényei. Ez a dinamikus kialakítás kihangsúlyozza az autó sportos, széles kiállását, és kiemeli kifinomult, csúcstechnikás karakterét. Az EV4 szedán újraértelmezi a négyajtósok alapfogalmait, áramvonalas formáival, alacsony orrával és hosszú hátsórészével. Az egyedi kialakítású tetőspoiler megerősíti a formák prémiumhangulatát, a 19 colos keréktárcsák felületei és festése pedig kiemeli az „Egyesült ellentétek” formafilozófia lényegét. Ezek a jellemzők együttesen feltűnő és progresszív formai hatást eredményeznek. A hátulnézet feltűnő részlete az EV4 szedán egyedi, kétrészes hátsó légterelője, és a látványos függőleges hátsó lámpák. Ezek a formaelemek vizuálisan is hatásosan szélesítik a hátulnézetet. A hátsó lökhárító letisztult formái és különleges felülete, ott ahol a csomagtér ajtajával találkozik, kiemeli a Kia formatervezőinek részletekben gazdag megközelítési módját. A ferdehátú EV4 formai részletei A ferdehátú EV4 formái maiak és erőteljesek, ezt hangsúlyozzák a kontrasztos, meredek, fekete színű C-oszlopok és az éles vonalak. Az erőteljes sárvédők és a mart felületű, 19 colos keréktárcsák formai erőt és dinamizmust képviselnek, miközben a karosszéria alsó részének geometrikus mintái az újító szellemiséget hangsúlyozzák. Az EV4 hátulnézete a szedánéhoz hasonlóan erőteljes, de karaktere egyedi. Az éles vonalak, a szélesen álló hátsó lámpák és a lejtős hátsó szélvédő határozza meg a robusztus, letisztult kiállást. A C-oszlopok feltűnő és meredek elemeinek formái kontrasztosak, kiemelve a karosszéria arányait és a forma egyediségét. A Kia EV4 GT-Line formaelemei Az EV4 GT-Line külső formajegyei jellegzetesek és határozottan elkülönítik a sportos modellt az alapváltozatoktól. A szárnyformájú lökhárítók erőt sugároznak, a 19 colos keréktárcsák háromszög motívumai pedig futurisztikus sportossággal ruházzák fel az autót. A Kia 2025-ös EV Day elnevezésű eseményét Spanyolországban, Tarragona városában rendezik meg február 24-én. A Kia EV4 bemutatója mellett a márka itt jelenti be kiterjesztett villamosítási stratégiájának új elemeit is. Az EV4 további részletei csak a modell február 27-én tartandó hivatalos bemutatója után lesznek publikusak. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója