Összefogott a ThyssenKrupp és a Maxion Wheels

2015.06.22.
A ThyssenKrupp Carbon Components és a Maxion Wheels összefogott, hogy ultra alacsony tömegű alumínium-karbon hibrid keréktárcsákat gyártsanak az autógyártók számára, amelyek azokat első szerelésű, gyári felniként használják majd fel a prémium kategóriás járműveikhez. A két cég már teszteli a szabadidő-autókra és luxusautókra való új felniket, amelyek 40 százalékkal könnyebbek az azonos méretű, hagyományos könnyűfém keréktárcsáknál. A Volkswagen-csoporttal is együttműködnek, egy még egyelőre titkos járműhöz készítettek alumínium-karbon keréktárcsákat. Az első tesztek már azt mutatták, hogy a könnyebb kerék javítja a lengéscsillapítás minőségét, aminek köszönhetően kevesebb gördülési zaj és vibráció keletkezik. „A kooperációs együttműködés a Maxion Wheels-szel egy újabb mérföldkövet jelent a szénszálas felni fejlesztési programunkban. Ez megmutatja, hogy milyen technológia érettséget értünk el, és kombinálhatjuk az innovációinkat a kerékipar egyik vezető szereplőjével” – nyilatkozta Dr. Jens Werner, a ThyssenKrupp Carbon Components vezérigazgatója.
Címkék: 

44 súlyos baleset, 75 ittas vezető a hétvégén

2015.06.22.
A szolgálatot ellátó állomány összesen 1613 személyt fogott el, közülük 375 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, 151 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján. A rendőrök 794 személyt állítottak elő, köztük 376 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 75 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést 354 esetben foganatosítottak. Tiltott határátlépés miatt 1941 főt fogtak el a rendőrök, 6 személlyel szemben közokirat-hamisítás, 11 fővel szemben embercsempészés miatt indult büntetőeljárás.

Mától két hétig zárva lesz a Nyugati pályaudvar

2015.06.22.
A vasúttársaság a vonatokat Rákospalota-Újpest, Rákosrendező, Zugló, Kelenföld, illetve Kőbánya-Kispest vasútállomásra irányítja át. A pályaudvar ideiglenes lezárása miatt mától módosul a 30-as, a 30A, a 32-es, a 225-ös és a 230-as autóbusz közlekedése, 14A jelzéssel pedig autóbusz jár Újpest-Központ és Rákospalota-Újpest vasútállomás között. A lezárás ideje alatt a BKK egyes járatain elfogadják a vasúti jegyeket és bérleteket, de csak azokat, amelyeket a Nyugati pályaudvarra mint kiindulási vagy célállomásra állítottak ki. Ezek a Rákospalota-Újpest, valamint a Kőbánya-Kispest és a Nyugati pályaudvar között közlekedő BKK-járatokra érvényesek. Részletes információk a www.bkkinfo.hu és a www.mavcsoport.hu oldalon találhatók. A MÁV korábbi tájékoztatása szerint július 5-éig halaszthatatlan karbantartási és felújítási munkákat végeznek a vágányokon, a váltókon, a forgalmat irányító biztosítóberendezésen, a felsővezeték-hálózaton, az utasperonokon és az állomásépületen. A több mint száz szakember közreműködésével folytatandó munkálatok az üzembiztonságot szolgáló felújításra koncentrálnak, a csaknem 290 millió forintos beruházás jelentősen javítja majd a pályaudvar színvonalát és a vonatok menetrendszerű közlekedését.

Közlekedik a család: Baranya megyébe került a Skoda

2015.06.21.
A vizesárokba be- és kihajtás próbára tette az apukákat. És egy anyukát, aki férje helyett vezetett. Az ORFK Országos Balesetmegelőzési Bizottsága, - az Autós Nagykoalíció és a Porsche Hungaria Skoda márka fő támogatásával - negyedszer rendezte meg a versenyt, a döntőben 21 család jutott. 19-en a megyei döntő győzteseként, egy családi a budapesti döntőből került ide, egy család pedig az interneten kvalifikálta magát. A tét nagy volt, a győztes egy vadonatúj autóval lett gazdagabb. Az autóhoz komplett téli gumi felszerelés is tartozik. Balról jobbra:Dalnoki Balázs, Skoda márkaigazgató, Hatala József, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács elnöke, Knezsik István, az Autós Nagykoalíció elnöke, dr. Halmosi Zsolt országos rendőrfőkapitány-helyettes és a Nagy család a nyereményautóval. Az országos döntő 2. helyezettje a Böröczi család lett Somogy megyéből, míg a képzeletbeli dobogó harmadik helyére a győri Michl család állhatott fel. Nyeremény jutott mindenkinek, köszönhetően az alábbi vállalkozásoknak: Hunguest Hotels, Europ Assistance, OMV A képkirakásba az anyukák is besegítettek. Az egész napos versenyen a fő támogatók képviseletében Dalnoki Balázs márkaigazgató és Knezsik István elnök vett részt. Dalnoki Balázs hangsúlyozta, a Skoda kedvelt családi autó Magyarországon, s fontosnak tartják, hogy egy családi versenyt támogassanak. Knezsik István elnök az Autós Nagykoalíció támogatását azzal indokolta, hogy kezdettől fogva kiemelt célként fogalmazták meg a közlekedésbiztonság javítását, az ANK jelmondata, hogy aki reggel elindul, este épségben érjen is haza. A kerékpáron azonban nem volt segítség, a gyermekek csak magukra számíthattak. A versenyen egy hetven kérdésből álló elméleti Kresz-feladatot kellett megoldania a családoknak. Majd változatosabbnál változatosabb gyakorlati feladatok következtek. Az egyik helyszínen egy Volkswagen Amarokkal terepviszonyok között kellett vezetni. Egy másikon vizes műgyantán úgy kellett fékezni, hogy az autó nagyjából pontosan megálljon a betonból feltörő vízesés előtt. Feladatkiosztás az egyik helyszínen. A szülők mellett a gyermekek is vizsgáztak, egyebek mellett képkirakásban, kerékpáros szlalomozásban kellett jól teljesíteniük ahhoz, hogy eredményeikkel javítsák a család összesített pontszámát. Az ünnepélyes eredményhírdetésen az ORFK részéről dr. Halmosi Zsolt főkapitányhelyettes köszönetet mondott a támogatóknak, így az Autós Nagykoalíciónak és a Skodának. Úgy vélekedett, minden résztvevő család győztesnek érezheti magát, egyrészt azért, mert országosan több mint 450 család közül jutottak el a döntőbe, másrészt pedig azért, mert sokat tanultak, ezért a közúti közlekedésben sokkal nagyobb biztonsággal vesznek részt.  Az országos főkapitány-helyettes bejelentette, jövőre is lesz Közlekedik a család vetélkedő, immár sorrendben ötödször.    Vizes műgyantán a fékezés is sokkal nehezebb.

Múlt és a jelen találkozása - Porsche 964 Remake

2015.06.21.
A cég mottója: Felújítani, Újragondolni, Újjáéleszteni. Ehhez a munkához a Porsche legendás típusának 1989 és 1994 között gyártott, 964 típusjelű szériáját választották. A módosítások során az alapul szolgáló autót szinte teljesen átépítik, korszerűsítik, a mostani igényeknek megfelelően. A külső tekintetében egészen az 1970-es évek formáihoz nyúlnak vissza, ezzel ellentétben, a burkolatok alatt a legmodernebb technikát találjuk. A cég, az általuk kínált átalakításokra azért is nagyon büszke, mert a folyamat végén az autóik megkapnak mindennemű hivatalos engedélyt, hogy közúton közlekedhessenek, kormányuk mögött a boldog tulajdonossal. Az átépítés során különös figyelmet fordítanak a sportkocsi minden apró részletére, beleértve a karosszériát, a felfüggesztést, a hajtásláncot, valamint a belső teret is. A külső tekintetében a legnagyobb változást a szénszálas karosszériaelemek felhasználása jelenti. Ebből az anyagból készülnek a lökhárítók, sárvédők, valamint a csomagtartó és motorháztető fedele is. Érdekesség, hogy a hátulra felszerelt légterelő, a modern társaihoz hasonlóan, sebességtől függően változtatja a dőlésszögét, vagyis aktív. A futómű is alaposan átalakul az építés során. A vállalat szakemberei megváltoztatják a geometriáját, KW vagy Öhlins rugóstagokkal, valamint a legkorszerűbb Brembo fékekkel látják el az autót. Az újjászületett Porschékba kétféle motor választható, 3.6 literes, illetve 3.8 literes, 6-hengeres, léghűtéses boxer. Míg előbbi 270 lóerőt garantál – és egy átalakított, de gyári blokkot jelent – addig az erősebbik verziót egyenesen a Cosworth szállítja, nem kevesebb, mint 380 lóerővel. Ezért a teljesítményért a legkorszerűbb szívócső kialakítás, a módosított hengerek, hengerfejek, dugattyúk, valamint hajtórudak, illetve a teljesen újraírt motorvezérlés a felelős. A teljesítmény megfelelő átadásáért az új, Getrag G50 kéziváltó felel, amely 5- és 6-fokozatú verzióban is kérhető. A jármű hangjáról, a kisebbik motor esetén az átalakított gyári kipufogórendszer, míg erősebbik társánál az egyedi, ultrakönnyű rozsdamentes acélrendszer gondoskodik. A hátsó szélesítés sokat dob az összképen Egy több, mint 20 éves autó esetén a legkörülményesebb pontot a elektronikai berendezések jelentik, hiszen funkciójukat tekintve jelentős hátrányban vannak, az újabb járművekkel szemben. Ez viszont nem igaz ebben az esetben, ugyanis a Singer a teljes elektronikai rendszert újjáépíti, modernizálja, hogy az a mai igényeknek a legjobban megfeleljen. A motorvezérlő, a Cosworth Pectel rendszere, az áramellátást a motorsportban illetve hadiiparban is használt Motec eszközök biztosítják. A fényszórók a Hella ALMS Race, bi-xenon egységei, amelyek az egyedileg kifejlesztett polikarbonát burkolatokon át biztosítják a megfelelő világítást. A belsőtérben a hangsúlyt inkább a dizájnra fektetik. A kárpitozás, a MOMO Prototipo kormánykerék, a váltókar, a Becker Mexico fejegység, a tükör mind-mind a 60-as, 70-es évek Porschéit idézik. A régi stílusú Recaro ülések pedig tovább fokozzák a beltér retro benyomását. A motorblokk is remekül van tálalva Végül az i-re a pontot, az előd ikonikus formáját idéző 17 colos kovácsolt alumínium Fuchs keréktárcsák teszik fel, amelyeket Michelin Pilot Sport PS2 gumiabroncsokkal szerelnek. A beltér egyértelműen az elődökre hajaz Forrás: porscheforever.hu

Kettős érzelmek - Hyundai Grand Santa Fe 2.2 CRDi

2015.06.21.
Kép és szöveg: Horváth Miklós Éppen ezért már az elején le kell szögezni a Grand Santa Fe egyik kardinális ismérvét, miszerint ez a verda nem prémium kategóriás autó, ennek okán nincs is helye a tesztben a presztízs márkákkal való összehasonlításnak. Ennek ellenére mégis említésre kerülnek majd időnként az Audi Q7, BMW X5, és a Mercedes R-osztály, valamint a Volvo XC90, merthogy általuk szabott mércével mérünk szinte minden később érkezőt. A helyzet az, hogy a mércénkkel van a baj, csakúgy mint Verne Gyula „A tizenötéves kapitány” c. regényében, ahol az iránytű közelébe rejtett mágnes által mindvégig rossz irányba hajóztak a történet szereplői. Mivel mi sem láttunk más emblémával futó hétüléses, terepes génekkel is rendelkező családi utazó autót a fent említetteken kívül, ezért találjuk furcsának az ebben a kategóriában megjelenő, nem prémium besorolású termékeket. És valószínű, hogy ezért is hiányoljuk most az egyénre szabhatóságot és a rengeteg – egyébként borsos árban mért – extra meglétét. Nem hivalkodó, de nem is környezetbe simuló a megjelenés - még több kép a galériában A problémát viszont a Grand Santa Fe árazásával generálták, hiszen tesztautónk 15 milliós indulóval rendelkezik és nagyjából az összes eddig felsorolt márka is innen indul. A különbség csak annyi, hogy a dél-koreai SUV-t ezért a pénzért egy kicsit jobban felszerelték, ellenben nem csatoltak mellé több oldalon keresztül taglalt rendelhető opciókat, mint ahogy ez szokás a négykarikásoknál, vagy a csillagosoknál. Rossz ómen tehát a prémium kategóriájú autók árazása egy nem prémium autónál, ebből kifolyólag pedig a vele szemben támasztott elvárások is csalódást okozhatnak. Merthogy van ám itt sok-sok hasznos kütyü, amiért máshol tejelni kell, azonban nincs fényűzés és rongyrázás! Tesztautónk egyébként ésszerű alapfelszereltsége tartalmazta a tolatókamerát, sávelhagyásra figyelmeztető rendszert, lejtmenet vezérlőt, parkoló asszisztenciát, esőérzékelős ablaktörlőt, hűthető és fűthető üléseket, utóbbiakat a második sorban is, valamint kormányfűtést és LED-es, xenonos fénytesteket. Továbbá panoráma üvegtetőt, plusz 2 ülést és egy kiforrt, megbízható technikát mindehhez. Amiért felárat kellett fizetni csupán az a metálfény (168 ezer forint) és a barna bőrkárpit (108 ezer forint) volt. Ebből a szögből amcsi egyterűsöket idéző a megjelenése A normál Santa Féhoz képest 22,5 centivel nagyobb hétszemélyes autó további 5 mm-rel szélesebb és tízzel magasabb is az amúgy 1 millióval olcsóbb testvérénél. A hossznövekedésből a tengelytáv és ezáltal a csomagtér és/vagy a harmadik sorban helyet foglalók profitáltak leginkább. A helykínálat pazar minden szinten, ráadásul a nagyság nem ment a forma rovására. Az autót szemből könnyen össze lehet téveszteni a „kis” testvérével, azonban oldalnézetből avatott szemeknek feltűnhet, hogy az övvonal emelkedésének elhagyásával a leghátul ülők bámészkodását helyezték előtérbe a formatervezők. Szintén megkülönböztető jegye a Grand Santa Fénak a hátsó lámpák formája és a csomagtérajtó - alapmodellhez képest - eltérő kialakítása. H/Sz/M (mm): 4915/1885/1695, tengelytáv 2800 mm-es. A csomagtér 634 liternyi cuccot képes elnyelni, ha 5 személlyel utazunk. Előredöntött támlákkal több, mint 1,8 köbméteres rakteret kapunk A mérnöki munka precizitása két területen kimagasló. Az egyik a kategória legjobbnak számító, 0.34-es légellenállási együttható, ami ilyen méretek mellett valóban megérdemel egy kalapot emelést, a másik pedig a 2,2 literes motor teljesítménye és járás kultúrája. Bármennyire is hihetetlen a 197 lóerős teljesítmény és 436 Nm-es nyomaték leadás egy szimpla turbóval lélegeztetett erőforrás esetében manapság igenis ritka jelenség. Legutóbb egy Opel Insignia Country Tourer biturbósát teszteltük, ahol két literből 195 pacit préseltek ki a rüsselsheimi mérnökök, de egy sokkal durvább, csattogósabb akusztikával párosítva mindezt. Még egy érdekesség, hogy a csúcsnyomaték már 1800-as fordulatszámnál rendelkezésre áll és a maximális fordulatszám is megáll ötezernél. Az utastérbe szinte alig, vagy egyáltalán nem engedték beszivárogni az öngyulladós egység zaját, csakúgy mint a nem kívánatos rezonanciát sem. A hajtálánc gyenge, vagy inkább kissé elavult eleme a hatfokozatú automata váltó, amivel egyértelműen nem a spórolást és a gyorsaságot célozták meg elérni, csupán csak kényelmi szempontokat szándékoztak kielégíteni általa. Bármennyire is szelídnek szánták, azért van egy tekintélyparancsoló megjelenése a hatalmas hűtőmaszknak és a sarkokba kihelyezett lámpáknak És ha már a menettulajdonságoknál tartunk érdemes kiemelni, hogy nem egy aszfaltszaggató és kanyarvadász SUV-val van dolgunk, hanem egy kényelmesen andalgó, utazó autóval. A Grand Santa Fe állandó összkerékhajtású, de normál körülmények között csak az első kerekekre bocsát nyomatékot a rendszer. Szélsőséges körülmények között, maximum 40 km/h-ás tempóig azonban képes az elektromos tengelykapcsoló a nyomaték 50 százalékát a hátsó kerekekre küldeni, azonban nem szabad megfeledkezni az 1,9 tonnás induló tömegről sem mielőtt dagonyázásba kezdenénk. Az átlagos felhasználói körülmények során azonban biztonságos és kellő dinamikával mozgott a monstrum. A normál hétköznapi jövés-menésen túl egy 8 órás Drivingcamp-béli tréningen is vallatásra fogtuk a verdát. Az intenzív képzésre még tanuló instruktor koromban kaptam egy lehetőséget az említett vezetéstechnikai központban, ami annyit jelentett, hogy a pálya 5 modulján a tréningen résztvevő autók közé állva menten végig. Perforált, szép színű ülések, tökéletes ergonómia és középszerű műanyag burkolatok fogadják a vezetőt Ahogy ez elvárható egy ilyen adottságokkal bíró pálya használat esetén, itt is mindenféle szélsőséges körülmény közepette kellett kézben tartani az autót, és méretei ellenére kellemes meglepetéssel szolgált. A dinamikus rántópadon a sodrából kihozott autó felett problémamentesen vissza lehetett nyerni a kontrollt, persze ehhez a megfelelő irányban és kellő intenzitással kellett „ellenkormányozni”. A nagy sebességű szlalom után jávorszavas-tesztet idéző gyakorlat következett, ahol a kormányzás pontossága került górcső alá. Ezt követően mentünk a csúszós és eltérő tapadási együtthatóval rendelkező pályákra, itt azonban meg kell jegyeznem, hogy az intenzív fékezéssel kombinált sávváltási gyakorlat során többször is bóját döntöttem, ami betudható emberi hibának is, de én sokkal inkább az autó nagy méretét tartottam kezelhetetlennek ebben a feladatban. Három fokozatban állítható a rásegítés mértéke, de mindeen esetben visszajelzés nélküli a rendszer Összességében elmondható, hogy a normál használat során megszokott igénybevételtől eltérő, szélsőséges viszonyok között is méltóságteljes és magabiztos volt a Grand Santa Fe viselkedése. Ebből eredően kijelenthető, hogy a hazai út- és időjárási viszonyok mellett tökéletes társ lehet a dél-koreai SUV a nagy utazások során. Helykínálat és kényelem tekintetében bármelyik fent említett modellel felvenné a harcot, azonban a vezetési élményt  és a vezetéstámogató rendszereket ne itt keressük. Az autó fogyasztása viszonylag hektikus volt: a városban könnyen 10-12 liter körüli értéket produkált, miközben elhagyva az urbánus környezetet 8 liter gázolajjal is beérte 100 kilométeren. Az említett 8 órás tréninig utáni vegyes átlagunk 10,3 liter volt, ami a dimenziók és az igénybevétel szem előtt tartása mellett elfogadható érték. A Hyundaitól megszokott kék színvilág és a kezelőszervek ésszerű elrendezése jellemzi a cockpitet, azonban ez manapság már lehet, hogy kevés Vajon miért váltott ki mindezek ellenére kettős érzelmeket belőlem? Talán a szép kárpitozás és a műanyag borítások színének és textúrájának különbözősége miatt, az infotainment egyszerűsége miatt és talán annak köszönhetően, hogy ennél alacsonyabb kategóriájú és árú autók esetében is több az elérhető driving assist rendszer az opciós listán. Nem utolsó sorban a 15,2 milliós árcédula is közre játszott ebben a verdiktben, hiszen részben ez a legjobb ár/érték arányú vétel, részben pedig megfizethetetlen a bérből és fizetésből élők számára. Dönthető támlákkal és csúsztatható ülőlapokkal variálható már a második üléssor is

Nico Rosberg nyerte az Osztrák Nagydíjat

2015.06.21.
Nico Rosberg 10 pontra csökkentette hátrányát a világbajnoki pontversenyben, miután az Osztrák Nagydíjon idei harmadik győzelmét aratta. A Mercedes német pilótája lerajtolta csapattársát, Lewis Hamiltont, és az első kanyarba már az első helyen fordult be. Bár a brit az első körben még próbálkozott a visszaelőzéssel, ez végül nem jött össze neki, és meg kellett elégednie a második hellyel. Hamilton ráadásul egy 5 másodperces büntetést is összeszedett, amiért áthajtott a fehér vonalon a bokszkiállása után a kijáratnál. „Jól rajtoltam, és jó volt a tempóm a versenyen, ennek örülök a legjobban. Azt hiszem, idén megtaláltam azt a kis pluszt, ami tavaly hiányzott a versenyeken, és ez már az eredményeken is látszik. Volt egy kis vibráció az autóm jobb elejében a verseny vége felé a gumik miatt, de aztán nem lett belőle nagyobb gond” – mondta a futamgyőztes Rosberg. „Gondom volt a fordulatszámmal a rajtnál. Levettem a lábam a gázról, és a fordulatszám nem esett le. Nem ez a legjobb módja egy verseny elkezdésének, ezen még dolgoznunk kell” – nyilatkozta Hamilton a verseny után. A harmadik helyen Felipe Massa végzett a Williamsz-szel, aki idei első dobogós helyezését szerezte meg. Sokáig úgy tűnt, Sebastian Vettel állhat föl a dobogóra a két Mercedes pilóta mellé, de a négyszeres világbajnok kerékcseréjét elszúrta a csapat, mivel a jobb hátsó kereket csak lassan sikerült rögzíteni. A biztonsági autót már az első körben be kellett küldeni, mert Kimi Räikkönen összeütközött Fernando Alonsóval, és a két világbajnok a kerítésben kötött ki, a McLaren a Ferrari tetején állt meg. A visszajátszás alapján a finn hibázott, ugyanis a 2-es kanyar kijáratánál megcsúszott alatta az autó, aztán a korrigálás után nekiment a spanyol McLarenjének, aki nem tudta elkerülni az ütközést. Szerencsére egyik versenyző sem sérült meg az esetben, de Alonsót azért kivizsgálták a pálya orvosi központjában is. A McLaren nemcsak emiatt zárt katasztrofális hétvégét: pár körrel később Jenson Button alatt is megállt a másik autójuk. Az ötödik helyért zajló csatában Valtteri Bottasnak kétszer is meg kellett előznie a friss Le Mans-i győztes Nico Hülkenberget, mivel a német a bokszkiállás után visszaelőzte őt. Mögöttük ismét pontot szerzett Pastor Maldonado, a hetedik helyen végző venezuelai az utolsó körben előzte meg Max Verstappent egy intenzív csata után, amiben egyszer komolyan meg is csúszott alatta a Lotus a célegyenesben. Mögöttük Carlos Sainz kerék-kerék elleni csatában előzte meg Romain Grosjeant, de a spanyol is kapott egy büntetést a sportfelügyelőktől, amiért a megengedettnél gyorsabban hajtott a bokszutcában, aztán pedig a motor is tönkrement a Toro Rossójában. A francia sem járt sokkal jobban, mert a Lotus váltóproblémája miatt pár körrel később ő is feladta a küzdelmet. Sainz és Grosjean helyett így Sergio Pérez és Daniel Ricciardo szerzett még pontot a Red Bull-lal a csapat házi pályáján. Eredmények: 1 Nico Rosberg Mercedes 71 1:30m16.930s 2 Lewis Hamilton Mercedes 71 4.425s 3 Felipe Massa Williams/Mercedes 71 13.198s 4 Sebastian Vettel Ferrari 71 13.806s 5 Valtteri Bottas Williams/Mercedes 71 49.229s 6 Nico Hulkenberg Force India/Mercedes 71 59.700s 7 Pastor Maldonado Lotus/Mercedes 70 1 kör h. 8 Max Verstappen Toro Rosso/Renault 70 1 kör h. 9 Sergio Perez Force India/Mercedes 70 1 kör h. 10 Daniel Ricciardo Red Bull/Renault 70 1 kör h. 11 Felipe Nasr Sauber/Ferrari 70 1 kör h. 12 Daniil Kvyat Red Bull/Renault 70 1 kör h. 13 Marcus Ericsson Sauber/Ferrari 69 2 kör h. 14 Roberto Merhi Marussia/Ferrari 68 3 kör h. - Carlos Sainz Toro Rosso/Renault 35 kiesett - Romain Grosjean Lotus/Mercedes 35 kiesett - Jenson Button McLaren/Honda 8 kiesett - Will Stevens Marussia/Ferrari 1 kiesett - Kimi Raikkonen Ferrari 0 ütközés - Fernando Alonso McLaren/Honda 0 ütközés  

Tóbiás és Balambér kalandjai – Barátunk a Buborék Berci

2015.06.21.
Tóbiás és Balambér barátja, Buborék Berci Egyszer volt, hol nem volt… kezdhetnénk megismerkedésünk történetét. Valahogy úgy történt, hogy úgy két évvel ezelőtt Tóbiás és Balambér egy vidám gyermekdalt dalolva jöttek haza Léna, a kisegér szülinapi zsúrjáról. Egész álló nap, sőt még másnap és harmadnap is a Buborék együttes Bogárbál című énekét kántálták (a dalokba egyébként Ti is bármikor belehallgathattok, ha IDE kattintotok), ami ekkorra már feltűnt édesanyjuknak is. Ezért rögvest felkutatta az interneten, ki énekli ezt az aranyos kis nótát, és mivel szeretett volna kedveskedni kis kölyköcskéinek, annak is utánajárt, hogy hol koncertezik legközelebb az együttes. A család el is ment a következő „Buborék Partyra” (ez az együttes legfrissebb albuma – a szerk.), ahol a kutyakölykök nemcsak az együttes dalait fújták kívülről, hanem Buborék Bercivel is megismerkedtek… és egy életre szóló barátságot kötöttek. A Buborék együttes és a névadó buborékok Most pedig vessünk egy pillantást a Buborék együttesre, nézzük meg, kik is ők valójában, és miért is volt olyan egyszerű megdobbantaniuk Tóbiás és Balambér szívét. A Buborék együttes egy tíz évvel ezelőtt, 2005-ben alakult gyerekzenekar, amely saját szerzeményű gyermekdalaival nem csak szórakoztatni szeretne: zeneileg és szövegeiben is magas színvonalra törekszik, és célja, hogy a gyerekek is igényes zenét hallgathassanak. Szövegviláguk - játékos formában - a gondolkodó „kisemberekhez” szól, akiket ugyanúgy minden érdekel, mint a nagyokat. Dalaik nem csak szórakoztatnak, segítenek a gyermekeknek a tanulásban és a körülöttük lévő világ megértésben. A Buborék együttes előadása kitekintés a világra a gyermekek szemével. A Fonogram díjra jelölt zenekar ez idáig 4 albumot adott ki és aktívan járja az országot, koncerteket ad a kis rendezvényektől kezdve egészen a nagy fesztiválokig, például a Minimax Hajók kedvelt fellépője. A fellépések mellett több TV csatorna gyermekműsorának is rendszeres vendége, Vendégcsalogató című dalukat például a Minimax gyermekcsatornáról ismerhette meg a közönség. Tóbiás és Balambér szórakoztatja a gyermekeket a Buborék együttes buliján A nagy barátság első gyümölcsei Tóbiás, Balambér és a Buborék együttes közös fellépései voltak, többek között a MiniPoliszban, a Közlekedési Múzeumnál, vagy éppen a Buborék együttes szülinapi koncertjén.   A közös fellépéseken mindig fantasztikus a hangulat De nemcsak a közös fellépésekben nyilvánul meg az együttműködés, hanem a közös munka kiterjed a zenés-mesés albumok készítésére is. Elárulunk egy kulisszatitkot: a hamarosan megjelenő Tóbiás és Balambér közlekedési kalandjai hangoskönyv sorozat második részének dalait a Buborék együttes előadásában hallgathatjátok majd meg. De van ám más hírünk is: a csipet-csapat közösen megihletett Bicikli című dala már fel is került a Buborék együttes nemrég megjelent Buborék Party című albumára. Ők pedig ilyenkor is szívesen mesélik el dalba öntve a biztonságos közlekedés alapjait Az idei nyárra tervezett közös programjaik közül pedig mindenképpen érdemes megemlíteni a balatoni Minimax hajót, ahol több ízben fellép az együttes, és ilyenkor részt vesz a hajókiránduláson Tóbiás vagy Balambér is. A legutóbbi „vízi koncertre” éppen tegnap került sor, melynek élményeit hamarosan megosztjuk veletek itt, az Autószektor hasábjain is. Ha Ti is szeretnétek velük hajókázni, érdemes játszani az ajándék jegyekért, és persze jó előre felkészülni arra, mire kell majd odafigyelni, hogy ne csak remekül szórakozzunk, hanem végig biztonságban is legyünk a hajón. Tóbiást és Balambért igazi sztárokként üdvözli a közönség Kövesd figyelemmel Tóbiás és Balambér mellett a Buborék együttes Facebook oldalát, és tudj meg róluk még többet az Autószektoron, a Tóbiás és Balambér kalandjai rovat soron következő cikkeiben. Ja és persze azt se feledjétek, hogy ha velünk tartotok, Tóbiás, Balambér és Buborék Berci jóvoltából akár belépőt is nyerhettek a balatoni Minimax hajóra! Nyáron se feledjétek el, csak óvatosan! Ajándék belépőt sorsoltunk a Tóbiás és Balambér Facebook oldalán a Balatoni Minimax hajóra

Egy legenda kalapács alatt – az Auctionata a világ sikeresebb Formula 2 versenyautóját kínálja

2015.06.21.
2015. június 26-án az online árverésekre specializálódott Auctionata aukciós ház egy kivételes versenyautó-legendát bocsát árverésre: az eredeti 1967-es Brabham BT23-5 versenyautót, amelyet egykor a Nagydíj győztes és Forma 1 világbajnok osztrák-német Jochen Rindt vezetett. Ezzel az autóval lett 1967-ben Rindt kilenc futamgyőzelemmel Formula 2 világbajnok. Az autó restaurált állapotú, készen áll versenyzésre. A www.auctionata.com weboldalon nyomon követhező árverésen lehet licitálni erre az autóra, amelynek kikiáltása ára 180,000 euró. 1967 és 1968 között 31 darab BT23-5 alváz készült, ebből 22 a Formula 2 szakág számára. 1964-től 1968-ig Jochen Rindt Roy Winkelmann privát Brabham csapatánál versenyzett, amely a '60-as évek legsikeresebb Formula 2 csapata volt. Ma három eredeti autó ismert ebből a szériából. A hatvanas évek végén a Brabham BT23-5 volt a legsikeresebb Formula versenyautó. A siker részben Rindt extrém és különleges vezetési stílusának volt köszönhető. 1970-ben Rindt az Olasz Nagydíj edzésén halálos balesetet szenvedett. Ennek ellenére az addig összegyűjtött pontjai révén ő lett a Forma 1 történetének egyetlen poszthumusz világbajnoka. Az árverés további érdekessége: egy 1977-es Lancia Stratos Group 4, illetve négy Ferrari: egy 1979-es 308 GTB, mindössze 15,000 kilométer futásteljesítménnyel, egy 550 Maranello, egy 360 Modena F1 N-GT és egy 308 GTSi. A Porsche rajongók számára egy resaurálatlan, ritka „Eagle” 914/6-t kínálunk 1972-ből. Ebből a járműből összesen 13 darab készült. Az általunk kínált autó az „Eagle” széria egyetlen hathengeres motorral szerelt példánya, a széria többi darabja négyhengeres motort kapott. További Porsche modellek: egy 1993-as, jubileumi 911-es, egy 924 Turbo, egy 911 S Targa és egy 944 Cup. További érdekesség a gyűjtők számára egy restaurálásra váró DKW Flow Line Special Vehicle. Az árverésen Johannes Hübner a tanácsadónk, ő több, mint 30 éve oldtimer szakértő. Hübner a schwetzingen-i Concours d'Elegance szervezője, illetve különböző történeti versenyeken és rally eseményeken kommentátor. Ezen kívül könyveket is ír, illetve a saját tanácsadó cégét menedzseli. Az árverés során értékes kommentárokat nyújt a járművekről. Ráadásul a sikeres vásárlók egy minden kockázatot magába foglaló biztosítást is kapnak a járművekre. Az Auctionata AG és partnere, a BELMOT által kínált konstrukció az árverés után hat hétig érvényes, és magában foglal olyan eseményeket is, mint a motor vagy váltóhiba, illetve a baleseti káresemény.   Bővebb részletek: https://auctionata.com/s/324/classic-cars https://auctionata.com/s/325/classic-cars  
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója