Újabb GM-beruházás Szentgotthárdon

2015.02.26.
Szíjjártó Szentgotthárdon tavaly nyáron. Azóta volt némi zavar a magyar-amerikai kapcsolatokban   Lapunk értesülése szerint a General Motors és a magyar kormány holnap közös sajtótájékoztatón jelenti be az amerikai cég újabb, a szentgotthárdi Opel gyárhoz kapcsolódó beruházását Magyarországon. Úgy tudjuk, hogy a beruházás nem a közvetlen gyártási tevékenységhez kapcsolódik, hanem képzéssel, oktatással függ össze. Az eseményen beszédet tart Joachim Koschnicke, a General Motors kormányzati kapcsolatokért felelős európai alelnöke, Colleen Bell, az Amerikai Egyesült Államok magyarországi nagykövete, valamint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Colleen Bell február 12-én három amerikai cég új magyarországi beruházásáról beszélt helyi vezetőknek. Kettő közülük járműipari vállalat. Lapinformációk szerint a nagykövet által beharangozott három beruházás mindegyike beazonosítható. Az egyik a Székesfehérváron üzemmel rendelkező Harman-Becker, akik járműipari audioberendezések gyártásával foglalkoznak. A harmadik érintett Eaton vállalat energiagazdálkodás és automatizálás terén tevékenykedik.  

Nincs veszélyben az 1-es villamos uniós pénze

2015.02.26.
Terheléspróba a Rákóczi-hídon. A villamosokat uniós pénzből veszi a főváros   A fővárosi cég közleményében a Világgazdaság című napilapnak arra az információjára reagált, amely szerint a tíz legnagyobb értékű, csúszásban lévő uniós projekt között van az 1-es és a 3-as villamosvonalak továbbfejlesztésének első üteme. A lap szerdai számában a Miniszterelnökség által a 2007-2013-as ciklus beruházásainak csúszását felsoroló összeállításra hivatkozott: ebben a BKK 1-es és 3-as villamosvonal-projektje - 40,948 milliárd forintos támogatással - a negyedik helyen, míg a budai fonódó villamoshálózat kiépítése a Széll Kálmán térig - 11,276 milliárd forintos támogatással a kilencedik helyen szerepel. A BKK erre reagáló közleményében hangsúlyozta: az az érdekük és a céljuk, hogy valamennyi közlekedési beruházás időben és eredményesen lezáruljon. Azt írták, a BKK által megrendelt és az Európai Unió támogatását élvező projektek jelentős része műszakilag már teljesült, csupán a velük összefüggő számlázási és kifizetési adminisztráció tart tovább a tervezettnél. Emlékeztettek arra, hogy a BKK a főváros közlekedésszervezőjeként az elmúlt években több olyan projektet indított el, amely Budapest szempontjából stratégiai fontosságú volt, és sok esetben halaszthatatlan is. A főváros és a BKK mindegyiknél megalapozott döntést hozott arról, melyeket valósítaná meg az aktuális uniós költségvetési periódusban - írták. Budapesten olyan fejlesztések indultak el, amelyekre a 2010 előtti időszakban nem volt példa. Ekkora mennyiségű és ilyen volumenű beruházásnál teljesen természetes, hogy lehetnek csúszások az eredeti tervekhez képest - mutattak rá. Azt is hangsúlyozták, soha nem fordult elő, hogy Budapest vagy Magyarország európai uniós pénzektől essen el egy közlekedési beruházás csúszása miatt. A lap által közzétett listán szereplő BKK-projektről azt írták: az 1-es és a 3-as villamosvonal felújításában és több más esetben is a 2015. év végi határidő - amely az uniós források felhasználása szempontjából valóban szigorú, és forrásvesztési kockázattal jár - nincs veszélyben. (MTI)

Gépjármű szerkezettan: A kerekek

2015.02.25.
A keréktárcsát és a kerékpánot gyakran egybeépítik. Szerző: Dr. Lévai Zoltán A "tárcsa" sokszor nem tárcsa, hanem küllőkhoz kapcsolják a kerékpántot, ilyen "felni" látható a jobb oldalon, ott már gumiabronccsal. A keréktárcsát a kerékagyra úgy kell felszerelni, hogy a le- és felszerelések után mindig központosan helyezkedjen el. E célból - amennyiben nem illesztett átmérője van az agynak és a tárcsának -, a felerősító csavarokhoz kúpos oldalú anyákat alkalmazunk baloldali ábra lent). Dupla kerekek esetén természetesen szintén mindkét keréknek "centrálisnak" kell lennie (jobboldali ábra). A személygépkocsik kerékpántja minden esetben "mélyhornyú". Az a ábra (lent) mutatja a magyarázatát: a gumiabroncsban lévő acélsodrony-karika átmérője kisebb, mint a kerékpánt kűlső átmérője, ezért csak úgy lehet a gumiabroncsot fel-, illetve leszerelni. hogy az egyik oldalon behúzzuk a karikát a mély horonyba, miközben az átlós oldalát átfeszítjük a pánt kerületén. A b ábra is mélyhornyú pántot mutat azzal a különbséggel, hogy kihangsúlyoztuk e felfekvő felület enyhe kúposságát, ami a tömlőnélküli abroncsok tömítettségét segíti elő. Az összes többi pánt a nagyobb haszonjárművek jellegzetes szerkezetei. Mindegyikre az jellemző, hogy a pánt egyik vagy mindkét oldala lebontható, kipattintható mivel egy helyen el van vágva, mint egy dugattyúgyűrű, s a gumiabroncs rácsúsztatható (c ábra). Ha az oldalkarimát mérete miatt nem lehet kipattintani, akor egy - szintén elvágott - gyűrű rögzíti (d ábra). Az e ábra nem szorul magyarázatra. Érdekesen van viszont megoldva az f kerékpánt: az is szétszerelhető, de nem az oldala vehető le, hanem háromfelé van felvágva közel radiálisan, amint az az ábrán látható. A kinagyított részlet mutatja, hogy azért van egy rövid szakasz, ami ténylegesen radiálisan van levágva.  Ennek az a célja, hogy amikor a harmadik harmadot is beteszik a gumiabroncsba, azt egy kis erőfeszítéssel lehessen bepattintani, így az ott is marad, a szerelt kerék nem esik szét.  Az ilyen kerekeket általában nem keréktárcsára szerelik, hanem a kerékagyból kiálló külőkre csavarozzák kis U-alakú papucsok segítségével. A mai gumiabroncs elődjét Dunlop szabadalmaztatta 1888-ban, amit akkor még csak velocipédekre szereltek. Tíz év múlva már gépkocsikon is megjelentek a "pneumatic"-ok, s hamarosan mintázott futófelülettel is ellátták azokat: VIDEO A mai gumiabroncsok szerkezetét mutatják a következő ábrák. A bal oldalon a hagyományos, tömlős változat látható, a másikon az ún. tömlőnélküli. Természetesen abban is van (piros) tömlő - aminek a szerepe a levegő benttartása - de az nem önálló egység, hanem bele van vulkanizálva az abroncs belsejébe. A tömlős  gumiabroncsok felszerelésekor a tömlő védelme érdekében egy gumiövet (b) is beraknak a kerékpántba. A tömlőnélküli abroncs előnyei: kevésbé melegszik, kisebb tárgyak (szegek) behatolása, sőt kihúzása esetén is lassabban engedi ki a levegőt, egyszerűbb a felszerelése, kisebb a tömege. Mindkét esetben több, gumiba ágyazott vászonréteg (karkasz) adja az abroncs szilárdságát, ami egy vagy két acélsodrony-karikába (a) "kapaszkodik", hogy az abroncs ellenállhasson a centrifugális erőnek.  A vászonréteg kordszövet, aminek az a tulajdonsága, hogy egyik irányba sokkal vékonyabb szálak futnak, mint keresztbe. Ezeknek a vékony szálaknak a feladata, hogy a vastag - terhelhető - szálakat összetartsa addig, míg a gyártás folyamán fel nem "csévélik", aztán üzembe helyezésük után ezek nagyon hamar elszakadnak, s nem koptatják a vastag szálakat.  A (vastag) kordszálak anyaga textil, műszál, acél. Kísérleteznek üvegszállal is. Ezeket évtizedeken keresztül úgy építették be, hogy az egymás utáni rétegeket felváltva plusz-minusz 45 fokos szögbe rakták, így azok keresztezték egymást (diagonál abroncs), ahogy az lent a bal oldalon látható. Jó néhány évtizeddel ezelőtt jelentek meg az ún. radiálabroncsok, melyekben a kordszálak sugárirányban helyezkednek el. Mivel azonban ezek a kerületi erőket nem tudják felvenni, ezért újabb rétegeket (övet) is be kellett építeni a kerület mentén. Mindkét típusnak vannak előnyei és hátrányai. A diagonál abroncs előnyei: egyszerűség, erős, nem sérülékeny oldalfalak, könnyebb javíthatóság. Hátrányai: kisebb tapadás, rosszabb menettulajdonságok, nagyobb gördülési ellenállás, gyorsabb kopás, nagyobb melegedés. A radiál abroncs előnyei: jobb úttartás, rövidebb fékút. Hátrányai: zajosabb, drágább.  Ami az abroncs alakját illeti, az eredeti kör alak az évtizedek folyamán fokozatosan torzult, laposodott, illetve szélesedett a kedvezőbb indulási és fékezési erőátvitel, a kedvezőbb oldalvezetési tulajdonságok, rövidebb kormányzási késedelmi idő, kisebb gördülési ellenállás, nagyobb féktárcsák alkalmazásának lehetősége miatt.  Igaz, a túlzás már viszájára fordulhat: növekszik a légellenállás, nő a kormányerő-szükséglet, növekvő tömeg, rövidebb élettartam, már kis kopás esetén is kedvezőtlenebb téli menettulajdonságok, a vízen-úszás (aqua planing) veszélyének növekedése.  A futófelület mintázata rendkivül nagy változatosságot mutat. Minden gyár minden évben újabb és újabb mintázatot kínál. Ami persze nem jelenti azt, hogy az abroncsot naponta, hetente cseréni kell. Egy vonatkozásban azonban nagy jelentősége van a cserének: a nyári és a téli gumit ajánlatos mindig az évszaknak megfelelően használni. A régebben "hóguminak" hívott téli gumival kapcsolatos az a tévhit, hogy csak hóban van értelme használni. A valóság az, hogy használata a hőmérséklettől függ! Már 6-8 Co alatt másképp (kedvezőbben) viselkedik, mint a nyári gumi az anyagában lévő jelentős különbség miatt. Az más kérdés, hogy különleges bordázata miatt a hó könnyebben kiszóródik a vályatokból. A mintázatot négy fő csoportba lehet sorolni. Az első csoportba tartoznak a kiépített utra tervezett "hagyományos" gumik, melyeket a kerület mentén futó mintázatok jellemeznek (első sor). A második sorban "félterepjáró" gumik láthatók, melyeken már keresztirányú bordák is vannak. A harmadik sorban lévő terepjárókra a markáns keresztbordák jellemzők. Az utolsó sor különleges útviszonyokra tervezett abroncsokat mutat.  Egy gyári prospektus például 6 fő típusra osztotta ajánlatát, azóta egy hetediket is kifejlesztett. VIDEO De egy másik gyár csak a személyautókhoz több tucat mintázatot ajánl, ezek közül néhány: Az abroncsok jelölése az évtizedek folyamán sokszor változott. Ez a táblázat mutatja a ma még előforduló főbb jelöléseket. Az utóbbi időben Európában egységes szabvány született. A személygépkocsi-abroncsokra például ez: Meg kell mondani, hogy a kódok (terhelés-, sebességkód) helyén lévő számok nem adnak közvetlen adatot a terhelésre, a sebességre. Egy táblázatból tudható meg, hogy például az itt megadott V terheléskód esetünkben max. 240 km/h sebességet jelent, de ugyanez a kód 10 colos diagonál abroncs esetén 175 km/h.  De egy gumiabroncson még sok egyéb jel, felirat látható. Ezek közül figyelmet érdemel a 11-es jejölés: ott kell keresni a kopásjelzőt, ami nem más mint egy kis dudor az egyik vályúban (alul a felső és a középső ábra). A gumit csak addig szabad használni, míg a futófelület le nem kopik a dudorig (alsó ábra). 1 - Márka 2 - Mintázat jelölése 3 - Profilszélesség 4 - Ballonosság (H/B) 5 - Radiál 6 - Pántátmérő (inch) 7 - Terhelhetőség jelzőszáma 8 - Megengedett sebesség jelzőszáma 9 - Tömlőnélküli 10 - Gyártás dátuma 11 - Kopásjelző helye 12 - Nagy teherbírás 13 - Télen-nyáron 14 - Forgásirány 15 - Felújjított 16 - ECE-jel (gyártó ország - E7: Magyarország) Amióta csak létezik "durrdefekt", azóta keresik a megoldást az ellene való védekezésre. A cél az, hogy a levegő eltávozása egyrészt ne tegye tönkre az abroncsot, másrészt hogy legyen lehetőség a továbbhaladásra, mégha kis sebességgel is. Az egyik próbálkozás mindössze abból áll, hogy az abroncs oldalfalát belülről különleges gumival úgy megvastagították, hogy levegő nélkül se tudjon lesüllyedni a kerékpánt az útfelületre. Egy másik gyár az abroncs belsejébe gumiból és acéllemezből készített "pótkereket" épített. De vannak, akik speciális gumiból készített "pótkereket" raktak az abroncs belsejébe.  Egy másik megoldás szerint nem az abroncsot módosították, hanem a keréktárcsát (kerékpántot) alakították ki úgy, hogy a gumiabroncs ne lapulhasson teljesen össze, a minimális rugalmasságot az abroncs futófelülete adja.  A legújabb próbálkozás régi ötlet felújítása, de - mai, korszerű anyagokra és technológiákra alapozva.  Az elv: levegő nélküli abroncs nem kaphat durrdefektet. A levegő rugalmasságát különleges műanyagból készült "küllők" helyettesítik (bal ábra!). IDE Kattintson!                                                                                                                       A jobb oldali video megnyitásához pedig IDE! Köztudott, hogy nagy jelentősége van annak, hogy a gumiabroncsban megfelelő legyen a nyomás. A nyomás mérése kétféleképpen történhet, közvetlen (direkt) és közvetett (indirekt) módon. A direkt TPMS esetében egy külön érzékelő egység található minden egyes gumiabroncsban, az indirekt megoldásnál a gumiabroncsok nyomásának ellen őrzése közvetett módon, az ABS vagy az ESP rendszeren keresztül történik. A témával részletesebben megismerkedhet   

A Forma–1-es Marussia utódcsapata megnevezte egyik pilótáját

2015.02.25.
Az istálló a tavalyi autó "feljavított" változatával, Ferrari motorral versenyezne idén. Amint azt a szerdai közleményében hangsúlyozta: szakemberei napi 24 órában dolgoznak az angliai bázison azért, hogy az autókat március 6-ig befejezzék és szállíthatóak legyenek Melbourne-be, az év első versenyének helyszínére. A Manor azt a Will Stevenst nevezte meg egyik versenyzőjeként, aki tavaly tesztpilótaként dolgozott az istállónál, 2014 utolsó viadalán pedig az azóta már megszűnt Caterham volánja mögött futamon is bemutatkozott. A csődeljárás alá vont Marussia utódcsapatának szereplése erősen kérdéses, mivel ehhez a mezőny többi tagjának a beleegyezésére is szüksége lenne, ám több istálló elzárkózott ettől.

Jön Genfbe a Ford GT és a Focus RS

2015.02.25.
A 2015-ös Genfi Autókiállítás lesz az első autóipari szakkiállítás, ahol a Ford bemutatja a vadonatúj Focus RS nagy teljesítményű ferdehátút, és itt áll Európában először reflektorfénybe a vadonatúj Ford GT szupersportkocsi is. A Ford az európai piacra szánt teljes Ford Performance modellkínálatot felvonultatja Genfben, köztük az új, benzin- és dízelmotoros Focus ST-t, valamint a Fiesta ST-t is. A rendezvény látogatói az új Ford Mustang Fastback és Convertible változatokat is megcsodálhatják. Jim Farley, a Ford ügyvezető alelnöke és a Ford Európa, Közel-Kelet és Afrika elnöke, valamint Raj Nair, a globális termékfejlesztésért felelős csoportszintű alelnök március 3-án 10:30 órakor tart sajtótájékoztatót a Ford standján, a genfi PalExpo 5. csarnokában. A Ford standján március 4-én a Ford Performance termékcsalád is látható lesz, mellettük pedig megjelennek a vadonatúj Ford Edge, Kuga és EcoSport SUV-k, a vadonatúj Mondeo, valamint a vadonatúj S-MAX és az új Focus sportos, dinamikus és gazdagon felszerelt változatai.

Megkezdték a toborzást az Apollo Tyres épülő gumigyárába

2015.02.25.
Közlésük szerint első körben száz, majd az év második felében további százötven technikust és friss diplomás mérnököt vesz fel a nemzetközi gumiabroncsgyártó vállalat. Terveik szerint a termelés 2017 első felében indulna a gyöngyöshalászi gyárban, az üzem első munkatársai már idén július 1-jétől munkaszerződést kapnak. A technikusokon és mérnökökön kívül adminisztrációs, logisztikai és számos más területre keresnek dolgozókat. A közlemény felidézi: a vállalat közel 16 ezer embert foglalkoztat világszerte. Indiában, Afrikában, Hollandiában is rendelkezik már gyártóegységgel. A Heves megyei gyár nemcsak a cég legmodernebb létesítménye lesz, hanem az egész iparágban a világ egyik legjobban automatizált üzeme. Gyöngyöshalászon évente 5,5 millió személyautó- és kisteherjármű-, valamint 675 000 darab busz- és tehergépjármű-abroncs készül majd, elsősorban az európai piacra. A cég közleményében idézi Kannan Prabhakart, az Apollo Tyres Hungary Kft. ügyvezető igazgatóját, aki kijelentette: már több Heves megyei oktatási intézményben megkezdték a technikusok toborzását, velük márciusban tanulmányi támogatási szerződést kötnek. - Ezeknek a diákoknak a tanulmányait az Apollo ösztöndíjjal segíti az utolsó félévben. Természetesen a mérnökök felvétele is elindult, de szinte minden területről várunk jelentkezőket, legyen az karbantartás, pénzügy vagy logisztika – közölte az ügyvezető igazgató. A mintegy 146 milliárd forintos beruházással megépülő Apollo gumigyár a tervek szerint 975 új munkahelyet teremt.
Címkék: 

Nincs csoda: a Škodát lopják leginkább Csehországban

2015.02.25.
Hasonló mértékben csökkent a feltört és kirabolt gépkocsik száma is: míg 2008-ban 49 430 ilyen esetet jegyeztek fel a rendőrségi statisztikák, 2014-ban már csak 22 976-ot. A statisztikából kiderült, hogy míg 2008-ban napi átlagban 49 személygépkocsi tűnt el Csehországban, tavaly már csak 24. – Ez a kedvező eredmény a hatékonyabb rendőrségi munka, illetve az új személygépkocsik jobb biztonsági rendszereinek az együttes következménye – jegyezte meg a statisztikákkal kapcsolatban Zdenek Laube, az országos rendőrfőkapitány helyettese. Elmondta: a rendőrségnek az elmúlt években több autólopásra szakosodott csoportot is sikerült leleplezni, gyakoribbak lettek az utcák és a parkolók éjjeli ellenőrzései, egyre nagyobb számú parkolót védenek térfigyelő kamerákkal, és megtiltották az öreg gépkocsik felvásárlását ócskavasként. A tolvajok továbbra is leginkább a hazai gyártmányú Škoda személygépkocsikat lopják, míg a japán és általában az ázsiai kocsik iránt kicsi az "érdeklődés" – közölte a cseh rendőrség.

A szakma szerint egyelőre nem alkalmas az ekáer az éles üzemre

2015.02.25.
A szövetség hangsúlyozta, hogy jó iránynak tartják az ekáer-törvény módosítását, valamint a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) február 19-én megjelent, az ekáert szabályzó rendelet-tervezetét is, mivel ezáltal javulhatnak a jogszabályi megfogalmazások, átláthatóbbá válhat a rendszer működése és csökkenhetnek az adminisztrációs terhek. Ugyanakkor az MLSZKSZ közleményében felhívta a figyelmet arra is: az érintettek nem ismerik a rendelet végleges formáját, így nem tudnak időben felkészülni, például az informatikai rendszereiket átalakítani az alig egy hét múlva induló éles üzemre. Ezért a szövetség a tesztidőszak meghosszítását, a társadalmi egyeztetések folytatását és a rendszer finomhangolását kéri továbbra is a kormányzattól. – A minisztérium részben beépítette a szakmai berkekből érkező javaslatokat, de a rendszer kereteinek véglegesítésére rendelkezésre álló idő nem volt elegendő, így az érintettek nem tudnak időben felkészülni – idézi a közlemény Fülöp Zsoltot, az MLSZKSZ elnökét. Hangsúlyozta azt is: bíznak abban, hogy az első hetekben-hónapokban a hatóságok kellően együttműködőek és méltányosak lesznek akkor, ha az ellenőrzések során nem szándékos hibákat, hiányosságokat tapasztalnak. A szövetség az ekáer-rendszer további módosítását tartja szükségesnek, amelyről újabb javaslatot nyújtott be a nemzetgazdasági tárcának. A javaslatok szerint szélesíteni kell például az egyszerűsített bejelentési lehetőségre jogosultak körét. A gyűjtőfuvarozásban, a szállítmányozásban az ekáer-ügylet lezárási idejét legalább 72 órára szükséges kibővíteni. Továbbra is meg kell oldani az ekáer-mentesség igazolásának módját, illetve javasolják az ekáer-rendszer részévé tenni a harmadik országos fuvarengedélyek rögzítésének lehetőségét. A szövetség szerint ajánlott lenne külön szabályozni a gyűjtő szállítmányok speciális esetét is. Az elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszert 2015. január elsején vezették be Magyarországon. A nemzetgazdasági tárca korábbi tájékoztatásaiban a rendszer bevezetését azzal indokolta, hogy annak célja a jogkövető piaci szereplők pozíciójának erősítése, az áruforgalom átláthatósága, a szállítmányok fiktív utaztatásának megakadályozása, a gyakran az egészséget is veszélyeztető élelmiszerekkel kapcsolatos visszaélések kizárása, az adóelkerülők kiszűrése. A próbaüzem, illetve a bírságmentes időszak eredetileg január 31-éig tartott volna, de ezt március 1-jéig meghosszabbította a kormány. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal revizorai, pénzügyőrei az év első két hónapjában is ellenőriznek, de február 28-ig csak tájékoztatják a mulasztókat.
Címkék: 

Vasárnapi zárva tartás: ünnepi menetrendről konzultál a BKK

2015.02.25.
A koncepciót – amelyhez február 27-ig várják az észrevételeket – a társaság honlapján tették közzé. Indokolásukban jelezték, hogy ezek az áruházak csak nyitva tartásukkor vonzanak akkora forgalmat, amekkorát közösségi közlekedéssel szükséges kiszolgálni. A vasárnapi zárva tartás idején a közösségi közlekedéssel való kiszolgálás ezért indokolatlan – tették hozzá. A BKK tervezete szerint a módosítás Budakeszi, Budatétény, Budaörs, Csepel, Kistarcsa, Kurucles, Lakihegy, Maglód, Óbuda, Pesterzsébet, Pesthidegkút, Pestszentlőrinc, Rákosmente, Rákospalota, Rákosszentmihály, Solymár, Soroksár, Szigetszentmiklós, Törökbálint, Újbuda, Újpalota és Újpest térségét érinti. Ezeken belül a 22, 22A, 38, 38A, 48, 64, 64A, 92, 92A, 104, 104A, 123, 123A, 126, 126A, 135, 135A, 138, 140B, 162, 204, 218, 218A, 224, 236, 236A, 238, 262 járatok menetrendjében várhatók változások. A 48-as villamos egyáltalán nem közlekedik majd vasárnaponként. Ahol egyszerre közlekednek az áruházat érintő és azt nem érintő buszok is, a jövőben egységes járatjelölési rendet vezetnek be: az áruházat nem érintő busz mindig "A" jelölést kap. Ennek nyomán például a 92-es busz vonalán 92A jelöléssel új buszjáratot indítanak. Ahol a buszjárat egy adott időszakban csak az áruházat érinti vagy csak azt nem érinti, közös járatszám lesz. Ennek megfelelően a 135A busz a 135-ös járatba olvad. A 224-es vasárnapi közlekedési rendjéről a járat finanszírozásában részt vevő partnerekkel történt egyeztetést követően döntenek. A 126/126A járat jelölése az áruházzal folyamatban levő tárgyalások lezárultáig nem változik. A 141-es és a 250-es járatnál külön vasárnapi, rövidített útvonalat vezetnek be, erről a budafoki hálózati változásokról szóló társadalmi egyeztetés lezárásakor ad tájékoztatást a BKK. Azokon a hétvégéken, amikor a törvény adta lehetőséggel élve az áruházak nyitva tartanak, az áruházakkal való megállapodás függvényében külön menetrendet léptetnek életbe, amely szerint a buszok a jelenlegi vasárnapi közlekedési rendben érik el az áruházakat – írta a BKK.  

Egyre nagyobb népszerűbbek a flottaautók

2015.02.25.
A LeasePlan Hungária Zrt. flottájának mérete például 8,4%-kal nőtt, míg saját tulajdonú flottájuk finanszírozott összértéke 11,3%-os növekedést mutatott. A hollandiai székhelyű LeasePlan tavaly összesen 14%-kal növelte nettó árbevételét, és a 2013-as 1,37 millió autóhoz képest tavaly már 1,42 millió általuk kezelt járművet lehetett látni az utakon. 2014-ben emelkedett a felhasználók elégedettsége is, melynek köszönhetően a LeasePlan a tavalyi év végére még több autót és még nagyobb piacot tudhatott magáénak. Az éves adatok szerint a nagy, nemzetközi ügyfelekkel foglalkozó LeasePlan International (LPI) 18.000 járművel gazdagodott, ami már közel 400.000-es flottát jelent; a LeasePlan pedig összesen 1,42 millió autót kezel világszerte. A LeasePlan Hungária Zrt. mutatói is növekedésnek indultak a tavalyi év folyamán: flottaméretük 8,4%-kal bővült, saját tulajdonú flottájuk finanszírozott összértéke pedig 11,3%-os növekedést mutatott. Földrajzilag a LeasePlan Kanadának köszönhetően a flottakezelő már egész Észak-Amerikát lefedi, a LeasePlan Turkey-vel pedig teljes tulajdonjogot szerzett Törökországban. Így már 5 földrész 32 országában van jelen a vezető gépjárműkezelő, és az idei évre további növekedési tervei vannak. A terjeszkedés mellett a LeasePlan célkitűzése olyan újabb innovációs megoldások kidolgozása, melyekkel a legjobb szolgáltatást biztosíthatja a cégautót használók számára. – A WebSzerviznek például jelentős figyelmet szenteltünk itthon, Magyarországon, hiszen rendkívül hasznos funkciókkal bír: az online szolgáltatás felhasználóbarát felületével biztosítja, hogy a gépjárműhasználók és a flottamenedzserek szervizigényeiket gyorsan és egyszerűen adhassák le – a LeasePlan Mobilapplikációja segítségével immár akár okostelefonjukról is –, illetve nyomon követhessék a szervizelés státuszát – fogalmazott Roelof Hansman, a LeasePlan Hungária Zrt. vezérigazgatója a fejlesztésekkel kapcsolatban.  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója