A Wizz Air új, elektronikus megoldást (Electronic Flight Bag) jelentett be, amely ezentúl egy iPad segítségével helyettesíti a nyomtatáson alapuló fedélzeti kézikönyvet és egyéb, a pilóták által a repüléshez szükséges anyagokat és dokumentumokat. Az új rendszer minden szempontból növeli a repüléstervezés hatékonyságát, emellett azzal, hogy jelentősen csökkenti a papírfelhasználást és az üzemanyag-fogyasztást, biztosítja a légitársaság szélesebb körű fenntarthatóságát. Az új EFB rendszerben minden Wizz Air pilóta egy iPadet kap, amelyen megtalálhatók lesznek a szükséges dokumentumok, illetve a repülési előkészületekhez, valamint a repüléshez szükséges alkalmazások. Az újítás további előnye, hogy ezentúl a pilóták rendelkezésére álló információk és a repülési utasítások is valós idejűek lesznek. Az EFB-re való átállás pozitívan hat majd a Wizz Air ökológiai lábnyomának, valamint szén-dioxid-kibocsátásának további csökkentésére is. Az új megoldásnak köszönhetően a légitársaság nem csupán évente mintegy hatmillió papírlapot takarít meg – ami több mint hatszáz fa megmentésének felel meg –, a pontosabb repüléstervezésnek és a súlymegtakarításnak hála, az üzemanyag-fogyasztás is jelentősen csökkenni fog. A repülési tervek közvetlenül az indulás előtt újraszámításának lehetősége, illetve annak repülés közbeni optimalizálása, évente 4500 tonna üzemanyag megtakarítását eredményezi, csökkentve az üvegházhatású gázok kibocsátását, több mint 14 000 tonnával. Ez a mennyiség évente 180 000, 80 kilogrammos utas súlyának, azaz 750 darab 239 üléses A321neo repülőgép súlyának felel meg. A Wizz Air a zökkenőmentes átálláshoz e-tréningeket biztosít a pilótáknak. Az új megoldás bevezetésének és a papírok, a pilótafülkéből való eltávolításának céldátuma ez év vége. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Nagy a torlódás az M4-es autóúton Üllőnél a Budapest felé vezető oldalon, ahol négy személygépkocsi és két kisteherautó futott egymásba kedd reggel - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság kedd reggel az MTI-vel. Műszaki mentés céljából a monori és a fővárosi hivatásos tűzoltók érkeztek a karambol helyszínére. A balesethez a mentőket is riasztották. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom. Az Útinform tájékoztatása szerint 3-4 kilométeres a torlódás az érintett szakaszon. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Képünk illusztráció Személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt Sátoraljaújhelyen, a várost elkerülő 37-es számú főútvonalon található vasúti átjáróban 2021. május 31-én 21 óra 10 perc körüli időben. A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján a Szerencs irányából Sátoraljaújhely felé közlekedő személyvonat eddig tisztázatlan körülmények között összeütközött a sínekre hajtó, vontatóból és pótkocsiból álló járműszerelvénnyel. Az ütközést követően a mozdony kisiklott, a vonaton utazó öt személy közül az elsődleges adatok alapján senki sem sérült. A mozdony és a kamion vezetőjét további ellátás céljából kórházba szállították. A helyszínelés és műszaki mentés ideje alatt a vasúti közlekedés szünetelt. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Azt mondják, a lelki bajokra jó terápia, ha kiírja magából az ember. Már többször nyúltam ehhez különböző problémákkal, de autós ügyben még soha. Nagyon bízom benne, hogy működik, mert csalódottságom határtalan. (Too Long To Read figyelmeztetés!) Az egész éppen egy hónapja kezdődött. Mint oly sokszor azon töprengtem, hogy hogyan és mire kellene lecserélni idén 20 éves családi autónkat. Nem is olyan régen megírtam egy cikkben az autóvásárlás dilemmáját. Ott arra jutottam, hogy nincs jó és (viszonylag) olcsó megoldás, ha nem akarok alább adni a mostani autónk szolgáltatási színvonalából. A töprengést lekövettem egy újabb új autó konfigurálással, de az eredmény megint a lesújtó 25+ milliós kivitel lett. Felejtős. Irány a mobile.de, lássuk, hogy a 3-4 éves szegmensben milyen ajánlatokat találunk Mercedes-Benz E-osztályra. Nem találtam semmi kedvemre valót, pedig nem is szűkítettem le nagyon a keresést: az évjáraton kívül talán az összkerékhajtás volt bejelölve, ami egyáltalán nem ritka a szegmensben. Kicsit reményt vesztve listáztam a „hahu”-s találatokat és akkor felbukkant „az autó”. A 2017-es E400 4matic 122.000 km-t futott. Citritbarna, exkluzív külső (krómszegélyek, álló Mercedes embléma), légrugózás „magic body controll”-al, digitális műszerfal, kulcsnélküli indítás, világos bőr belső, kiterjesztett ülés- (és kartámasz-, meg kormány-) fűtés, magyarországi, szervizelt, ülésmemória, árnyékolók a hátsó oldalablakokon és szélvédőn, összes asszisztens rendszer, sőt még hátsó biztonsági öv légzsákok is voltak benne. Az autó a napfénytető kivételével MINDENBEN megfelelt azoknak az autóknak, amit saját ízlésem szerint szoktam összeállítani a konfigurátorban. Ilyen nincs és mégis van! Gyári kiviteli lekérdezés alapján az Eurotax 30,5 milliós új árat adott meg. Ehhez képest 4 éves korában 12,9 millióért tették ki a hirdetést. Még aznap, kéretlenül, érkezett egy e-mail a bankomtól, amelyben figyelmembe ajánlják lízingszolgáltatásaikat. Mintha csak tudták volna, hogy éppen aznap lesz szükségem egy indikatív ajánlatra. Nagyon gyorsan megjött a nagyon kedvező ajánlat. Ez alapján úgy döntöttem, akár bele is férhet, hogy belevágjunk. Induljon a játék! A 12,9 millió forintért kínált autó még alku nagyon kedvező vételnek számított. Ezzel a motorral még a felszereltségben ettől elmaradó példányok is drágábbak voltak. Az ok a futásteljesítmény. Szűk négy év alatt jellemzően 60-80 ezer kilométer körül alakulnak még a felső-középkategória autói is. Felhívtam a hirdetésben található telefonszámot, ahol azzal indítottam az értékesítőnél, hogy 20 perce még eszem ágában sem volt autót venni, de ez a kocsi megfogott. Nem tartott sokáig csevej, meggyőző dolgok hangzottak el. De hát az autó drága. A tőlem 150 km-re lévő telephelyre csak úgy lekocsikázni szintén. Felhívtam a közelben lévő szerződéses partnerem, hogy nincs-e valami munka számomra, így legalább a kiszállási díj fedezné az utamat. Volt. Egy hét múlva lett volna a látogatás időpontja. Közben egyeztettem az üzlettársammal, aki addigra átnézte a hirdetést. Elsőre le akart beszélni, hogy ennyi kilométer után ez nem lesz jó vétel, itt, ha bármi tönkremegy, tisztára nyaljuk a céges kasszát. Mondtam neki, hogy egy hét múlva megyek megnézni. Erre ő azt felelte: Andriskám, ha téged valóban, komolyan érdekelne az autó, akkor holnap reggel utaznál és nem a jövőhéten. Igaza volt. Másnap reggel már robogtam is az autópályán a kis vizsgálati felszerelésemmel és sok-sok izgalommal. Az autó személyesen még meggyőzőbb volt, mint a hirdetés alapján. A szokásosnál hosszabbra nyúlt tesztúttal indítottunk. Minden hibátlan. Ezzel a futóművel, ezzel a motorral annyira fölényes eleganciával lehet autózni, amit szinte csak egy Mercedes képes nyújtani. Erre számítottam és hozta is. A szemle Azért az a cikk címe, hogy Akasztják a hóhért, mert másik rovatomban, a Mesél a szakértőben ügyfeleink számára átvizsgált használt autók vizsgálati tapasztalatait szoktam okulásképpen leírni. De most magamnak nézek autót. A diagnosztikával kezdtem. Az E400 egészen pontosan 100 vezérlőegységét kérdezte le a számítógép. Nem volt mind hibamentes, de a motor- és váltóvezérlés, a fényszórók (Multibeam LED rendszer) a légrugózás, szóval a legkockázatosabb rendszerek nem tároltak hibát. A tükrökbe és kilincsekbe épített térvilágítás nem működött. Az akkumulátorral összefüggő adatból kitűnt, hogy a gyári aksi van az autóban, ez biztosan nem húzza már sokáig. Az első féktárcsák fogyóban voltak. Az első (amúgy fűthető, hővédő…) szélvédőn alul-középen egy 5-6 mm-es kavicsnyom éktelenkedett, lutri, hogy megindul-e belőle a repedés. A gyári utasítás szerint a 9G-Tronic váltóban és vele együtt a 4matic osztóművében is 125.000 km-nél kell olajat és szűrőt cserélni, ez pedig már vészesen közel van. A négy téli abroncs M0 (Mercedes Original) jelzésű, tehát a gyárban szerelt, 2016-os gyártású gumi volt. A profilján így is maradt még kb. 6 mm mintaárok, de éppen nyár jön, szóval körbe is kell gumizni, aztán a tél előtt illene még egyszer megtenni. Ráadásul, hogy ne egy felniszettre szereltessük a méregdrága abroncsokat le és fel évente, jó lenne egy garnitúra felni is. Összkép és összezavarodottság Nem szégyellem, szerelmesen és álmodozva tartottam vissza Budapestre. A nap hátralévő irodai részét azzal töltöttem, hogy feltérképeztem, hogy az első üzemeltetési évben milyen költségek merülnek majd fel. A váltó- és osztómű olajcsere 250.000; a szélvédő 450.000,-; az első fék 300.000,-; egy garnitúra gumiabroncs szintén 300.000,-; Az akkumulátor sincsen meg 100.000,- Ft alatt; lesz kötelező szerviz, ha csak a rutinműtét van, akkor 150.000,-. Aztán még egy gumiszett. Már nem is tudom tételesen felsorolni, miket vettem számításba, de nem egészen 1.9 millió forintos költséget számoltam ki. Ebben minden előre látható költség benne van, és hozzá kell tennem, hogy Mercedes-ekre szakosodott, de nem márkaszerviz árakkal kalkuláltam. Meg kellett nézni a vásárlás költségeit is. Bármilyen jó is az ajánlat a lízingcégtől, havi nettó 128.000,- Ft lízingdíj adódott. Emellett havi szinten jelentkezik a cégautóadó (22.000,- Ft), a súlyadó (~6.000,- Ft) és járulékos költségként a CASCO, ami kötelező, de ha nem lenne az, ilyen kaliberű autóra akkor is meg kellene kötni. Ha hidegen felmegyünk egy alkuszcég kalkulátor lapjára, akkor simán félmillió forint feletti éves CASCO ajánlatokat kapunk, ami horror! Ám ha jók vagyunk valamelyik biztosítónál, jó a cég kárhányada, akkor jelentős kedvezményeket kaphatunk. Ezért feltéve, de nem megengedve 240.000,- Ft/év díjjal kalkuláltam. A kötelező biztosítás olcsóbb, 12.000,- Ft/hóval számoltam. Így adódott, hogy anélkül, hogy egy métert is mentem volna az autóval havi nettó 188.000,- Ft-ba fog kerülni a birtoklása. Négy év után, nagyjából 1,5 milliós maradványértéken megvásárolható az autó, ekkor a lízingdíj kiesik és marad 60.000,- Ft fix havi költség. De menni is kellene vele. Ez az autó a teljesítményért cserébe elég szomjas. Ha minden „hypermiler” tudásomat latba vetem és megállom, hogy ne használjam ki a 333 lóerő adta lehetőségeket minden lámpánál, akkor talán nem sokkal kúszik 10 liter fölé a fogyasztás. (A tesztút során 12.2 volt, de azért ott egyszer-kétszer belenyomattam magam az ülésbe.) Ez a mostani autóm (E270 CDI), nagy átlagban 7,5 literes fogyasztásához képest érezhető többlet, de ezzel megbarátkoztam gondolatban, úgysem megyek már több tízezer kilométert egy évben. És akkor még nem ment tönkre semmi. Arra már gondolni sem mertem, hogy meghibásodik valami, pedig tudható, hogy így lesz. A szemlén találtam a baloldali hengersor vezérműtengely jeladója környékén olajfolyást. Észrevettem, hogy a jeladó csavarjainak feje kék színű és maga csavar is más kivitelű, mint a jobboldali ugyanilyen elemen. Tehát meghibásodás, szerelés már korábban is volt, nincsenek kétségeim, hogy ezután is lesznek, sőt. Az ajánlat Egész hétvégén és a következő hét első napjaiban kollégákkal, barátokkal vitattuk meg a kérdést. A bölcsebb, érettebb barátok egybehangzóan mondták, hogy eltekintve a konkrét autótól ez az összeg sok egy kocsiért. A fiatalabbak ezzel ellentétben vissza nem térő alkalomként tekintettek a lehetőségre, megerősítették, hogy nagyon önazonos lenne az autó. Én pedig csak ingadoztam, mint a középparaszt, cserébe fogyott az időm. Nagyon sokat matekoztam azokban a napokban. Álmok és vágyak szemben a költségekkel és a lehetőségekkel. Végül arra jutottam, hogy nagy lesz ez a kabát és elengedtem a dolgot. Vettem egy nagy levegőt és felhívtam a kereskedést. Megköszöntem minden hozzám való jóságot és hogy megnézhettem, kipróbálhattam az autót, majd közöltem, hogy az ajánlat, amit adni tudnék, annyira szemtelenül alacsony, hogy nem is mondom ki. (11 millió forintban mondtam volna ajánlatot.) Elköszöntünk abban maradva, hogy majd figyelemmel kísérem a kocsi hirdetését, mert a kíváncsiság nem fog nyugodni hagyni. Mindegy mi a döntés, örülni kell neki. És én örültem is mert úgy éreztem, nem ugrottam bele vakon valamibe. Veregettem a vállam, hogy milyen felnőtt, felelősségteljes döntést sikerült meghoznom. De ezzel még nem ért véget a történet A csúfos végjáték még csak ezután következett. Teltek-múltak a napok. A hirdetésben semmi sem változott, pedig minden nap ellenőriztem, hogyan áll a dolog. Közben fűnek-fának elmeséltem, hogyan nem lesz E400-asom, és hogy mennyire bánt, hogy nem tudom megvenni a meseautót. Emellett persze rendszeresen végig néztem a saját fotósorozatomat is. Végül két hét kellett ahhoz, hogy azon kapjam magam egy munkanap végén, hogy már nem néztem rá a hirdetésre. Másnap csörög a telefon, a szám ismerős. A telephelyvezető volt az, nem is tudtam mire vélni a hívását. Elmondta, hogy a cég átalakuláson megy keresztül. A flotta nagyobb értékű darabjai várhatóan külföldre mennek, ezen a listán az E400 is rajta van, de ha most teszek egy ajánlatot, ami – itt bizalmasabb hangnemre váltott – 11-el kezdődik, akkor fut egy kört az érdekemben a vezetőségnél. Nem hittem a fülemnek. Valahogyan végig azt éreztem, hogy nincsen lezárva az ügy és így-úgy történik még valami. Erre megtörténik, itt a lehetőség, plusz az ajánlat, amit elsőre kigondoltam, mégsem volt annyira nevetséges. Kicsit nagyot rúgtam a pöttyös labdába Időt kértem, mert semmiképpen sem akartam elsietni a választ. A késő délutáni egyeztetésen másnap délelőtti határidőt kaptam az új ajánlatra. Én úgy gondoltam, hogy ha most „ki kell szórniuk” az autókat, akkor van még ebben az árban alku, így az üzlettársi egyeztetést követően a következő ajánlatot körvonalaztuk. 10,5 millió forint úgy, hogy a szélvédőt és a váltómű-osztómű olajcserét elvégzik az autón. Másnap 11-kor akartam hívni a kereskedést. 10:45-kor hívott az ismerős szám. Azonnal a lényegre tértünk. Nagyon pontosan feljegyezte az ajánlatomat, majd kért fél órát, hogy legyen döntés. Egy óra lett belőle, de én abban az egy órában megittam két kávét és lerágtam az összes körmömet. Úr Isten, mibe fogtam! Ezek mindjárt felhívnak és közlik, hogy akkor áll az alku és kezdhetjük a papírozást. Egyik percben gondolatban már az olasz tengerparton kocsikáztam a limuzinnal, a másikban számba vettem, hogy kitől lehet majd kölcsönkérni, ha pl. letérdel a két 700.000,- Ft-os turbó egyike. Ott lebegett a szemem előtt a csodálatos érzés, hogy sikerült egy ilyen autót megcsípnem, de mindig beavászkodott az álomképbe, hogy kong a céges kassza az álom miatt. Egy óra múlva telefoncsörgés, ismerős szám. Nem kertelt, azonnal kimondta, hogy nem találkoztak az elképzelések és akkor ezt zárjuk is rövidre. Egyszerre éreztem leírhatatlan csalódottságot és nem várt megkönnyebbülést. Előbbit azért, mert szinte biztos voltam benne, hogy az eladó cégnek is ez az egyszerűbb út, még ha látszólag realizálnak is egy kis veszteséget az üzleten, utóbbit azért, mert így nem veszek a nyakamba egy rakás költséget. És nem volt tovább. Nem kérdezte az emberem, hogy jól átgondoltam-e és egy félmilliós különbségért megéri-e kockáztatni. Nem adott még ellenajánlatot sem, nem mondta, hogy de akkor nincs váltóolaj csere meg új szélvédő. Semmit sem mondott, csak rövidre zárta a kérdést. Meg lehet érteni. Ez volt pénteken. Ha nem, hát nem A hétvégén azon gondolkodtam, hogy ha már ilyen nagy fába vágja az ember a fejszéjét, akkor az legyen nagyon előnyös üzlet. Az az érzés volt erősebb, hogy ennek így kell lennie, tényleg nem való nekem ilyen nagy értékű, erős autó. Egymás után sorakoztattam az ellenérveket. Például, hogy kinéznének ebből a luxuskocsiból, vagy hogy mit szólna a család, vagy hogy mit kockáztatnék a fenntartással. Minden az elfogadás irányába mutatott egy darabig. Aztán sajnos más gondolatok is beférkőztek. Hogy nem is annyira nagy a különbség. Hogy 5-7 százezer forint ebben a nagyságrendben már nem is tétel, pláne, hogy hogyan jelenne meg lízingdíjban. Új indikatív ajánlatot kértem, ezúttal a 10,5 milliós vételárra. Keddre meg is érkezett, így már csak 105.000,- nettó a lízingdíj. Még aznap este megnyitottam újra a hirdetést. Pontosabban csak megnyitottam volna, mert a hirdetés szerdára eltűnt. Azonnal listáztam újra a kereskedés autóit, de semmi. Gyors telefon a telephelyre: az autó kiviteli papírjait tegnap aláírták és a terveknek megfelelően viszik is külföldre. De fizikailag még ott van a kocsi. Őrjöngtem. Szomorúan járkáltam este a családom körében. Nem tudtam leplezni, mennyire bánt a dolog. Csütörtökre (a cikkírás napjára) már annyira bántam az alacsony ajánlatomat, hogy újabb üzlettársi egyeztetés után azt mondtam, megpróbálom az ismert körülmények ellenére is megadni a korábban kigondolt ajánlatot. Éreztem, hogy ez már a vergődéses rész. A hurok megszorul Remegő kezekkel emeltem meg a telefont, amelybe ekkor már mentve volt a szám. Felvette a partner, de ő ezt (a szám elmentését) hallhatóan nem tette meg. Elmondtam neki, hogy nem hagy nyugodni a dolog és megadom az autóért a valamivel 11 millió fölé lőtt ajánlatot. A telefonban harsány nevetés hallatszott. Pont ezt akartam elkerülni, de talán a helyében – még ha nem is az ügyfél fülébe – én is nevettem volna. Ebben az időpontban ez már szánalmas próbálkozás volt. Miután sikerült úrrá lennie derültségén elmondta, hogy a külföldi telephelyen, ahová várják az autót volt egy feliratkozó, aki hasonló paramétereket jelölt meg. Kiajánlották neki a  Mercedes-t és úgy néz ki, hogy ő le is csapott rá. Az autót eladták. Emberem kiemelte még, hogy ott volt a lehetőség a múlt pénteken, miért nem adtam meg, amit megsúgott? Na, igen. Tökéletesen igaza van. A beszélgetés olyan fatális mondatokkal zárult, mint például ez ennyi volt, ez a vonat elment és így tovább. De tényleg, miért nem adtam meg az árat? Miért nem nyomatékosította a kereskedő, hogy ne gatyázzak, ne bohóckodjak az ajánlattal, ha egyszer tudta, mi a minimum? Mert ez nem a kisdedóvó. Mert komoly felek között talán még ennyi utalás is sok, hogy leessen a tárgyalófélnek a tantusz: ez itt az utolsó ajánlat és az utolsó lehetőség. Nekem meg nem esett le. Bár autók közelében dolgozom, nincs rutinom az autóvásárlásban. Főleg nem diszponálok tízmilliós nagyrendű összegek felett rendszeresen. Bíztam a csodában, hogy most nekem lesz olyan szerencsém, hogy az Eurotax eladási áron 14 milliós kocsit 10,5 millióért megvehetem. Amikor ez eszembe jutott, akkor jöttem rá, hogy a 11+ is nagyon jó vétel lett volna. De hát gyáva voltam. Vagy csak túl elővigyázatos, vagy felelősségteljes, esetleg lassú, tapasztalatlan, „fogtechnikus”. Azt gondolom, hogy már elég régen hozok átgondolt és felelősségteljes döntéseket. Viszont régóta most érzem az először, hogy bárcsak visszamehetnék néhány napot, hogy lecsapjak a kínálkozó lehetőségre. Mindenki jár így Mi ebből a tanulság? Az, hogy bár általában van idő átgondolni a dolgokat, jó helyzetnél nincsen jobb. Az egész történetben annyi a mázlifaktor, hogy igazi tehetség kellett ahhoz, hogy ezt elbénázzam. Vegyük csak sorra: a semmiből előbukkanó, éppen a saját ízlésemre faragott autó; másnap a banki ajánlat, hogy szívesen finanszíroznak, ráadásul a kapott konkrét ajánlat szemtelenül alacsony kamatokkal számol; megtörténik az a csoda is, hogy éppen változás van a cégben és majdnem kétmillióval olcsóbban is elengednék a kezét. Mi kell még? Előttem az utódom - ja, nem! Talán tapasztalat. Elsőre tényleg túlvállaltam volna magam, ott jó döntés született. A második lehetőség viszont már olyan, ami 100-ból egyszer adódik, na, ezt kellett volna felismerni. Talán majd legközelebb. További autós tartalmakért kövesse az Autószektor Facebook oldalát.