Fontos mérföldkőhöz érkezett a szlovákiai Kia-gyár

2021.05.29.
A Kia modern, szlovákiai gyára jelentős mérföldkőhöz érkezett: a Zsolnán működő üzemben elkészült a négymilliomodik autó. A zsolnai gyár, a Kia európai főhadiszállása, 2006-ban kezdte meg működését, és azóta is fontos szerepet tölt be a márka európai fejlődésében, terjeszkedésében. A Ceed első generációja készült itt először; egy olyan modellcsalád, amit kifejezetten az európai vásárlók igényei szerint fejlesztettek, akárcsak a Ceed mai sorozatait. A Ceed 2006-ban a Kia egyedülálló, 7 éves garanciájának bevezetésével egy időben érkezett az európai piacokra, így az újdonság iránt azonnal hatalmas érdeklődés mutatkozott. A szlovákiai gyár sorairól 2012-ben gördült le az egymilliomodik autó, és a teljes darabszám azóta háromévente egymillióval gyarapodott. Ma már éppen a négymilliomodik darab hagyta el az immár nyolc különböző modell párhuzamos előállítására képes üzem 7,5 kilométer hosszú gyártósorát. Zsolnán készül a teljes Ceed család (Ceed, Ceed GT, Ceed SW, ProCeed, XCeed és a Sportage utolsó három generációja). Suk-Bong Kim a Kia Slovakia elnöke elmondta: “Valamennyi munkatársunk, de különösen a gyártásban dolgozó kollégák érdeme ez a fantasztikus eredmény. A Kia zsolnai üzeme immár évek óta kimagasló minőségéről, hatékonyságáról, biztonságos működéséről és magas technológiai színvonaláról ismert. Európai sikereinkben mindez komoly szerepet játszik. A 3.700 dolgozót foglalkoztató üzemünk a szlovák gazdaságban is fontos szerepet tölt be, s legutóbbi, 70 millió eurós fejlesztésünk eredményeként gyártóbázisunk a piaci igényekre válaszolva immár a legmodernebb, hibrid-kompatibilis szerkezetű, kiemelkedő hatásfokú benzinmotor sorozatunk előállítására is alkalmas, három gyártósoron. A motorgyár negyedik során az 1,6 literes ‘Smartstream’ dízel erőforrások készülnek. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Együtt lélegzik veled – BMW 530e xDrive Touring teszt

2021.05.29.
Végre! Nem egy bután bukdácsoló crossover, nem egy félkész digitális villanytermék, hanem egy tisztességes kombi. Abból is az egyik legfinomabb fajta. Az 5-ös BMW hetedik generációja. Ami ennyi év után is képes finomságával és átgondoltságával. És erre csak rátesz a plug-in hibrid hajtás. Ez itt ugyanis a zöldrendszámos 5-ös, ami faceliftje után csak még kiforrottabb, még vonzóbb lett, mint valaha. Annyira jól esett együtt élni vele, hogy a BMW bőrkáprit mámoros illatától képtelen voltam elszakadni. Úgyhogy egészen Pécsig autóztunk, addig is együtt lélegezhettem vele. Ez az, amit a BMW úgy tud, mint senki más a szakmában. Hiába ülsz egy tökéletesen hangszigetelt, könnyfakasztóan ergonomikus nappaliban, mégis folyamatosan kommunikál veled az autó. Ott érzed az út minden rezdülését a kezeidben és a lábaidban, de éppen csak annyira, hogy élvezni tudd még a legrosszabb útviszonyokat is, nemhogy egy tükörsima Ranga László utat Orfű felé. Minden mozdulatodra és cselekvésedre reagál az autó. Ha megközelíted, finoman felvillannak a fényszórók, ha az üléskapcsolókhoz nyúlsz, a képernyőn megjelenik a menüje, Sport módban pedig rád szorítja az ülések oldaltámaszait. Minden magától értetődően könnyed. Ezek azok az apróságok, amiktől érzed a minőséget, az odafigyelést. Ráadásul erre a kifinomultságra csak rátesz a félig villanyos hajtás, ami további közvetlenséget hozott az egyébként is nagyszerűen megtervezett 5-ös BMW életébe. Mire benyomod a Start gombot, már rég indulásra kész, méghozzá a Te preferenciáid szerint. Nincs turbólyuk, a gázreakciója lenyűgöző, hiszen a fékezéskor visszatermelt energiát azonnal felhasználja gyorsításkor. Méreteit meghazudtolóan könnyű vezetni, és ehhez bizony kellett a villanyos őserő. Pedig az 5-ös Touring hosszú. Nagyon hosszú. Sokszor úgy éreztem, hogy ez a maximális méret, ami Budapesten még értelmezhető. Mégis annyira könnyed a mozgása, mint egy kisautónak. Apró kormánymozdulatokra is úgy fordul, mint az álom, az xDrive összkerékhajtás pedig gondoskodik róla, hogy mindig stabil és kiszámítható maradjon, de azért kellően játékos is. Persze egy szerpentinen, rövid féktávokon és forszírozott kanyarodáskor nem tudja megtagadni tömegét és méretét, de a BMW mindig is nagyon értett hozzá, hogy hogyan lehet egy közel 5 méter hosszú, közel 2 tonnás kombival is lehet mocskosul jót autózni. 292 lóerő már emberes egy ekkora kombihoz. Ekkora rendszerteljesítményt szolgáltat az 530e 2,0 literes, 184 lóerős, négyhengeres turbómotorja, és a 109 lóerős villanymotor, amit a 8-fokozatú automataváltó házába építettek. Utóbbit egy 12 kWh-s lítium-ion akkumulátor táplál, amit a hátsó ülések alatt helyeztek el. Talán méretéből is adódik, hogy villanyról nem szerette a lomha közlekedést. Úgy, valamivel 20 kWh/100 km felett volt a villanyos fogyasztása. Lendületből autózva ez lenyomható egészen 18 kWh-ig, ami egyébként éppen megegyezik a WLTP-ciklus szerinti adattal, csakúgy, mint az 53 kilométeres hatótáv, amit szintén könnyedén hozott, kétszer is. Még akkor is tudott 45 km-t, amikor klímával, nagy lábbal közlekedtem, szóval le a kalappal. Ez a táv már pont elég lehet a napi ingázáshoz. Én legalábbis kétszer is gond nélkül átkeltem pusztán villannyal a belvárosi forgatagon, itthon pedig feldobtam a Mobiliti töltőjére, ami 3 óra alatt visszatöltötte az elektronokat. Egyébként a Mobiliti applikációja nem túl stabil, a My BMW viszont annál inkább. Egy idő után szinte teljesen áttértem a bajorok saját telefonos programjára, ami szinte élőben mutatta az autó töltöttségét egy sokkal letisztultabb, akadásmentes felületen. Konfigurátor szerint 20,7 millió forintról indít az 530e xDrive Touring, amit egyszerűen nem tudok soknak érezni, noha az extrákkal könnyedén megugrik ez az érték. Ritka jó párosításnak tűnik a villany könnyedsége egy ennyire jól kidolgozott, technikailag kikezdhetetlen prémium kombiban. Az ékes bizonyíték rá, hogy nem feltétlenül kell minél több henger a szép élethez. Ma már úgyis annyira jól elszigetelnek a valóságtól a prémium autók, hogy egy robbanást sem hallanál meg, nemhogy a hengerek közti zajkülönbséget. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Ez most a világ legdrágább új autója, nem fogja elhinni, mennyibe kerül

2021.05.29.
A Rolls-Royce csak a napokban jelentette be, hogy a gyári, egyedi karosszériákat építő részlegét újra megnyitja, és azóta már az itt készült első autó is bemutatkozott. A Boat Tail neve az 1920-as, 30-as évek legritkább Rolls-Royce-aira utal, de maga az autó inkább a 2017-es Villa d’Este-en bemutatkozott Sweptaillel mutat rokonságot. Akkoriban a Sweptail volt a legdrágább új autó a világon a maga 12,8 millió dolláros (3,6 milliárd Ft) árával, de a Boat Tail 28 millió dolláros árához (8 milliárd forint) képest ma már olcsónak tűnik. Ebből a pénzből akár három darab Bugatti Centodieci is kijönne. A képeken látható Boat Tail az első a legyártandó háromból, egy olyan milliárdos vásárolta meg, akinek van egy 1932-es eredeti Boat Tailje is, amelyet az új verzió érkezésére teljesen felújíttatott és restauráltatott. A meseszép, 5,8 méter hosszú kék kabrió a négyajtós Phantomon alapul, a kézzel formázott, teljesen egyedi alumínium karosszériaelemek alatt a Rolls-Royce alumínium térváza (Architecture of Luxury) lapul. Nem csak a lemezek, hanem a szuperkeskeny LED lámpák is egyediek, de a kocsi legizgalmasabb része a hajószerű far, amiről a nevét kapta. Ennek két oldalra nyíló fedele egy luxus étkészletet és pezsgős készletet tartalmaz két hűtőszekrény mellett. A Boat Tail-hez egy keménytetőt adnak, amelyet nem lehet összehajtva az autóban tárolni, ezért minden nyitott tetős kirándulás az elázás kockázatával jár együtt. Tudták ez Goodwoodban is, ezért egy ideiglenes ponyvatetőt azért mellékeltek a kocsihoz, amely legalább egy kicsit véd az időjárás viszontagságai ellen. A kocsi mozgatásáról a 6,75 literes, dupla turbós, 563 lóerős V12-es benzinmotor gondoskodik. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Az "Év Gyára” lett 2020-ban a Continental budapesti gyára

2021.05.29.
„A visszajelzések igazolják a startégiánkba fektetett hitünket és erőfeszítéseinket, miszerint az innovatív megoldások és a digitalizáció alkalmazása elengedhetetlen a versenyképességünk növeléséhez és a magas minőség biztosításához. Munkatársaim céltudatossága és elkötelezettsége képes valóra váltani a „jövő gyára” koncepciónkat, melynek eredményeként a budapesti vállalatunk hazai és nemzetközi összehasonlításban is jelen van a csúcstechnológiát alkalmazó gyártók kiemelkedő mezőnyében. Megtiszteltetés számomra és büszkeséggel tölt el, hogy idén, egymás után már harmadik alkalommal is megszereztük az Év Gyára verseny rangos szakmai elismerését. Folytatjuk a küldetésünket a fenntartható jövő felé vezető úton, köszönöm minden munkatársam hozzájárulását és gratulálok az eredményekhez” – mondta el Dr. Keszte Róbert, a Continental Automotive Hungary Kft. budapesti gyárának ügyvezető igazgatója. A GyártásTrend technológiai magazin kiadója, a PPH Média hatodik alkalommal hirdette meg Az Év Gyára versenyt. A versenyre 9 kategóriában nevezhetnek a magyarországi gyártóegységgel rendelkező vállalatok, az Év Gyára díjat pedig az a gyártó vállalat nyerheti meg, amely több kategóriában érvényes pályázatot adott be, és legalább egyben kategóriagyőztes lett. A Continental Budapesten a jövő mobilitása számára az önvezető, internetre csatlakozó és elektromosan meghajtott járművek legfontosabb komponenseit állítja elő. A gyár innovatív és csúcstechnológiákat alkalmazó gyártási megoldásait és kimagasló eredményeit az elmúlt években is már többször elismerték: 2019-ben elnyerte az Év Gyára 2018 díjat, mert a „Legjobb termelő”, az „Ipar 4.0”, illetve az „Energiahatékonyság” kategóriában is az első helyen végzett, majd 2020- ban a Legjobb termelő vállalat kategória címet kapta. Tavaly tavasszal az Autós Nagykoalíció által meghirdetett „Év beszállítója 2020” díjazottjai között is szerepelt, és mint Ipar 4.0 mintagyár is ismert.  További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Csökkent a nyeresége tavaly a kecskeméti Mercedes-Benz gyárnak

2021.05.29.
A beszámoló szerint a társaság tavalyi adózás előtti nyereségének 56 millió euróval csökkenése a koronavírus miatti termeléskiesésnek, illetve a korábbi gyártósorok kivezetésének, és a megnövekedett finanszírozási költségeknek tulajdonítható. A kecskeméti Mercedes-Benz gyár 2020-ban is megőrizte piaci pozícióját, annak ellenére, hogy a koronavírus világjárvány a világ járműgyártását sem hagyta érintetlenül. A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. a világjárvány kirobbanásának évében is sikeres esztendőt zárt, gyárukban több mint 160 000 személygépkocsi készült el. A prémium kategóriájú autók szegmensének globális piaci fejlődése és a kiváló termékeik egyértelműen a következő évek növekedését vetítik előre - olvasható a beszámolóban. Tavaly a Mercedes-Benz AG elektromos offenzívájának részeként fontos döntést hozott, a kecskeméti gyár meg fogja kezdeni a tisztán elektromos meghajtású autók gyártását is, a sorozatgyártás megkezdésének tervezett időpontja 2021 negyedik negyedéve. Beszámoltak arról, hogy a társaság tavaly az eddigieknél is nagyobb hangsúlyt fektetett likviditásának stabilitására, és a jövőbeni pénzáramok részletes tervezésére. Finanszírozásai között megjelent egy új forma, a kötvénykibocsátás, amely a Növekedési kötvényprogramban, forint alapon valósult meg. A beszámolóban kitérnek arra, hogy a koronavírus miatt kialakult válsághelyzet 2020-ban olyan intézkedéseket követelt meg, amelyek társaságuk működésére hatással voltak. A koronavírus-járvány terjedésének visszaszorítása, illetve munkavállalóik egészségének védelme érdekében 2020. március 20-tól a kecskeméti gyárukban megszakították a termelést, a 2020-ra tervezett árbevétel az év első két hónapjában a tervezettnek megfelelően alakult, márciusban azonban már kisebb elmaradás volt tapasztalható a felfüggesztett termelés miatt. Április végétől a gyártást fokozatosan újraindították, augusztusra a gyár visszatért a normál működéshez - írják a beszámolóban. kép: Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft.  További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Megvan, ki lehet Jean Todt utóda az FIA élén

2021.05.29.
Jean Todt A brit ügyvéd már azt is közölte, hogy az általa jelenleg betöltött posztot Tom Kristensennek, a legendás Le Mans-i 24 órás verseny kilencszeres győztesének adná, ha nyerne a választáson. Kristensen 2014-ben fejezte be versenyzői pályafutását, azóta tagja a FIA legfőbb döntéshozó testületének, a Motorsport Világtanácsnak, és Forma-1-es nagydíjakon is dolgozott versenybíróként. A 75 éves Todt - aki a szabályok szerint harmadik ciklusa lejártával nem indulhat újra az elnöki posztért, de mint korábban elárulta, nem is akarna - 2009 óta irányítja a FIA-t, az utódját decemberben választják meg. Graham Stoker "Jean Todt elnök úr elmúlt 12 évben végzett kimagasló munkája nyomán akarunk építkezni" - jelentette ki közleményében Stoker, akinek egy ellenfele biztosan lesz a választáson, a dubaji Mohammed ben Szulajem ugyanis már korábban jelezte, hogy pályázik az elnöki posztra. A párizsi központú FIA-nak 246 tagszervezete van a világ 145 országából, és az autóversenyzés különböző szakágainak szabályalkotása és irányítása mellett a közlekedésbiztonsággal is foglalkozik. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Vezettük a legdrágább Skodát

2021.05.29.
Az Enyaqban Pest és Fejér megye kacskaringós országútjainak kilométereit habzsolva az volt az érzésem, hogy egy hátul hajtó lebegő páncélost hajtok. Egy hangtalanul suhanó tankot, amely megváltoztat mindent, amit a Skodáról gondolunk. Engem levett a lábamról. Nagy, fennkölt, elegáns, robusztus, szép, befogadó, élhető és nagyon modern. A héj mögött azonban több van, mint egy látványos autó, az Enyaq iV egy nagyon jól vezethető, izgalmas autó. Ha a jövőben ilyenek lesznek a céges- és rendőrautók, akkor annak a jövőnek lehet örülni. Ha másért nem is, ezért igen. Csak két óra jutott a jóból, és már nagyon várom, hogy rendes tesztre is elhozhassuk az új elektromos Skodát. Méreteit tekintve, a maga 4649 milliméteres hosszával, 1879 milliméteres szélességével és 2765 milliméter tengelytávjával csaknem a Kodiaq méreteivel bír, ránézésre nagyobb is nála. Csomagtartója 585 literes. A utastér pazar, a csúcsfelszereltségű tesztautóban minden benne volt, ami szem-szájnak ingere. A középső érintőképernyő már-már túl nagy (képátlója 13 hüvelyk, a jobb szélén megjelenített információk kiesnek a látóterünkből, érdemes lett volna a vezető felé fordítani néhány fokkal. A klíma nehezen kezelhető, a menürendszer kiismerésére nem volt elegendő idő. A műszerfali kijelző kicsi (5,3 hüvelyk), csak a legszükségesebb információkat mutatja, kettő, illetve három részre osztható. Vezetésbiztonsági arzenálja gazdag, az ötcsillagos törésbiztonságú Enyaq önállóan lassít kereszteződések, körforgalmak és előttünk feltorlódó kocsisor előtt, a kormány jó fogású, a váltófülekkel az energia-visszatöltés erősségét állíthatjuk. A tesztelt Enyaq iV 80 modell teljesítménye lenyűgöző, úgy megindult a vas, mintha rakéta tolná. A 77 kilowattóra kapacitású változat hatótávját 510 kilométerben határozta meg a Skoda, ezt a rövid teszten nem tudtuk lemérni, csak a dinamizmusát, a kényelmét és az izgalmas vezethetőségét. A 20,9 kilowattóra/100 kilométeres fogyasztás sem mérvadó, mert nagyon erőltetett tempót diktáltam, normális ember a hétköznapokon így nem közlekedik egy villanyautóval. Háromféle akkumulátor áll rendelkezésre: bruttó 55, 62 és 82 kWh-s kapacitással (nettó 52 kWh, 58 kWh és 77 kWh). Ezekből ered a különböző változatoknak a jelölése is: 50, 60 és 80. És ez határozza meg a különböző Enyaq iV modellek erejét és hatótávolságát is. A tesztelt változat villanymotorja 150 kilowatt (201 lóerő) teljesítményű. Álló helyzetből 100 kilométer/óra sebességre 8,7 másodperc alatt ugrik (rövidebbnek érezzük), legnagyobb sebessége 160 kilométer/óra.  Tölteni nem töltöttük, de a sajtóanyag szerint 11 kW töltési teljesítményig váltakozó áramú (AC) vagy maximum 125 kW töltési teljesítményig egyenáramú (DC) forrásokból tölthető. Nagyszerű ötlet az univerzális töltő, amely két töltőkábelt kombinál egyben, és így lehetővé teszi az autó töltését mind háztartási (230 V) aljzatról, mind pedig ipari (400 V) aljzatról. A 21 hüvelykes kerekek látványosak, de legalább három számmal kisebbet javaslok a hazai utakra, mert erősen zakatol a hátsó traktus, ha úthibán halad át. A hátsókerék-meghajtás száraz úton nem mutatta meg a gyengéit, de murvás, meredek bekötőúton kiderült, miért lesz jó az összkerekes változat. Ez a piroska ugyanis hosszú másodpercekig csak nyekergett, nagyon nem akart elindulni. Nem kapart, nem riszált csupán kínlódott. Amilyen brutális a megjelenése és az ereje, olyan letaglózó az ára is, bár Enyaqot már 15 millió forint alatt is kapunk, a tesztelt változat ára a 22 millió forintot nyaldossa. Kép és szöveg: Biró Csongor

Jövőre végre visszatér a Genfi Autószalon

2021.05.29.
A Genfi Autószalon (GIMS) szervezői megnyitották a jelentkezést a kiállítóknak a 2022-es kiállításra, amelyet február 17-27 között rendeznek majd meg a genfi Palexpo vásárváros területén. Ez lesz az autószalon 91. kiadása. 2020-ban már be voltak rendezve a pavilonok, amikor a frissen kitört koronavírus-járvány miatt az utolsó pillanatban lefújták a rendezvényt a szervezők, a 2021-es kiállítás azonban nem csak a pandémia, hanem a kiállítók felől tapasztalható csökkenő érdeklődés miatt maradt el.  Pedig 2020 végén a kiállítás szervezői utaltak arra, hogy az esemény 2021-ben módosított formátumban, fizikai és virtuális kiállítások keverékével folytatódhat, de a tervek soha nem valósultak meg. A Genfi Nemzetközi Autószalon Alapítványnak a nehéz időszak átvészelésére egy 16,4 millió eurós hitelt ajánlott fel Genf kanton, de az alapítvány ezt visszautasította, és inkább eladta a rendezési jogokat a Palexpo SA-nak, annak a cégnek, amely a vásárvárost egész évben működteti. Sandro Mesquita, a ​​kiállítás vezérigazgatója elmondta: "a pályázati csomagok elküldésével hivatalosan megkezdjük a Genfi Nemzetközi Autószalon 2022 szervezését. A csapatom és én alig várjuk, hogy bemutassuk koncepciónkat a kiállítóknak, majd a nyilvánosságnak. Nagyon reméljük, hogy az egészségügyi helyzet és a Covid-19-re vonatkozó megfelelő politikai előírások lehetővé teszik számunkra, hogy életre keltsük a kiállítást." A szervező utalt arra is, hogy a formátum "izgalmas evolúció" lesz, amely "lényegesen eltér" a korábbi eseményektől. Még egyetlen autógyártó sem erősítette meg, hogy részt vesz majd az eseményen, de további részleteket ígértek a következő hetekben. kép: GIMS További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Ittasan ült a volán mögé, rommá törte az Opelt

2021.05.29.
A rendőrségre május 28-án 21 óra körül érkezett bejelentés arról, hogy egy Opel Corsa árokba hajtott és a tetejére borult Nyírábrány és Nyíracsád között, a 4904-es úton. Az egyenruhások azonnal a helyszínre mentek, ahol három férfit találtak a gépkocsiban. Az alkoholszonda pozitív értéket mutatott, ezért további mintavételéről gondoskodtak. Az időközben megérkező mentőszolgálat munkatársai megállapították, hogy az elsődleges orvosi vélemény szerint a 33 éves nyírábrányi járművezető könnyű, míg két utasa súlyos sérüléseket szenvedtek a baleset következtében. A helyszíni szemle alapján a férfi túl gyorsan hajtott, elvesztette az uralmát a kocsi irányítása felett, lesodródott az útról, árokba csapódott és ott a tetejére borulva állt meg. A baleset további körülményeit a Debreceni Rendőrkapitányság vizsgálja. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Kigyulladt egy busz az M7-esen, a forgalmat megállították

2021.05.29.
Csámpai Attila, a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-nek elmondta: mire a tűzoltók kiértek a jármű teljes egészében égett. A buszon ketten voltak, de ők időben elhagyták a járművet - tette hozzá. A tűzoltók több vízsugárral oltották a lángokat - közölte a szóvivő. Az Útinform a honlapján azt írta: az oltás idejére a forgalmat megállították, az ellenkező oldalon is lassú volt az előrejutás. Fotó: MTI/Lakatos Péter További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója