A jövőt mutatja meg ez a tuningolt Toyota

2025.01.24.
Az 1997-ben, a Toyota Motor Corporation leányvállalataként megalapított Modellista munkáit általában egyfajta letisztult futurizmus jellemzi. A tuningpiacon szokatlan eleganciával tervezik meg és vitelezik ki optikai csomagjaikat, ami érthető abból a szempontból, hogy hivatalos gyári műhelyként ők csak az első lépcsőfokát képviselik az egyéni igények megvalósításának. Időről időre azonban a tokiói stúdió dizájnerei is kieresztik oroszlánkarmaikat – így született meg öt évvel ezelőtt a Toyota Prius Ambivalent RD formatervezési koncepció, emlékeztetve a világot arra a kreatív erőre, ami életre hívja munkáikat. A cég legutóbbi munkájának a Toyota bZ4x adta az alapját. Szándékosan fogalmazunk így, hiszen a Concept Zero a szokásosnál jobban eltávolodott az eredetitől. Olyan dizájnt kívántak alkotni, ami méltó módon fejezi ki a Toyota első, kifejezetten elektromos hajtásra fejlesztett típusának a korszakalkotó jelentőségét, egyben – ahogy a név is sugallja – új formai szabálykönyvet teremt minden további zéró károsanyag-kibocsátású Modellista-adaptáció számára. A szokásosnál is letisztultabb vonalak hangsúlyozottan a légellenállás csökkentésének igényével születtek. A speciális kerékburkolatok, az újragondolt orrkialakítás és az ahhoz igazodó hátsó lökhárító tudományos fantasztikus filmbe illő karaktert kölcsönöz a crossovernek, miközben megőrzi kapcsolatát a valósággal: a Modellista Concept Zero akár gyári koncepciójármű is lehetne, egy leendő szériamodell előtanulmánya. Voltaképpen az is: miközben ebben a formában nem tervezi gyártásba venni az optikai csomagot a Modellista, a nagyközönségtől kapott visszajelzések alapján határoznak majd arról, hogy mely részleteket alkalmazzák későbbi elektromosjármű-csomagjaikban. Az sem téved ugyanakkor sokat, aki képzőművészeti minőséget lát bele a finom kontúrokkal megrajzolt, tömör felületekbe, a high-tech grafikai elemekbe, a speciálisan feljavított elektromos modell kiindulási pontja ugyanis egy szobor volt: a Modellista első ilyen jellegű alkotása. A plasztikának már a neve is szimbolikus: az Embryo az új élet keletkezésére, a Modellista újjászületésére, a teremtés erejére utal. Az Embryo dinamikus, lendületes ívekből építkezik, amelyek organikusan írják körül a feszes geometriájú felületeket. Ilyenformán a szobor két világ határán létezik: egyszerre szilárd és képlékeny, szerves és gépi, állandó és változó alakzat, amely erre a kettősségre aszimmetrikus idomaival, valamint szívverésként lüktető, indirekt megvilágítással játszik rá. Mi pedig csak reménykedhetünk abban, hogy a Modellista a lehető legtöbbet átmenti a gyártásba ezekből az absztrakt értékekből, egy olyan termékcsaládot hozva létre, amely – a stúdió eredeti szándékaival összhangban – méltó és egyedi stílussal vértezi fel a Toyota jövőbeli hajtástechnológiát alkalmazó típusait. A Toyota bZ4X nem átlagos villanyautó: a nagyfeszültségű elektromos architektúrában rejlő lehetőségeket maximálisan kiaknázva egy sor olyan technológiát vonultat fel, amelyre a hagyományos, belső égésű motortechnológiák nem teremtenek keretet. Ilyen a mechanikus kapcsolat nélküli, tisztán elektromos összkerékhajtás opciója, amely egyben a menetstabilitás javításában is szerepet vállal; ilyenek a fejlett vezetőtámogató rendszerek, amelyek megfelelő körülmények között akár félautonóm vezetésre is képesek; és ilyen az elsők között megvalósított steer-by-wire, azaz elektronikus kormánymű, amely minden eddig ismert megoldásnál hatékonyabban képes alkalmazkodni a pillanatnyi menetkörülményekhez és a vezető igényeihez. A képre kattintva megnézhet egy videót További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Csúcstechnológiájával erősíti hazánk versenyképességét a Mercedes

2025.01.24.
A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Mercedes-Benz AG igazgatótanácsának tagjával, Jörg Burzerrel és a vállalat több más vezetőjével folytatott egyeztetését követően arról számolt be friss Facebook-bejegyzésében, hogy Magyarország és a Mercedes hosszú távú partnersége fontos alapját adja a magyar gazdaság növekedésének az új autóipari korszakra történő átállás során. Fotó forrása: Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. "A Mercedes különös jelentőséget tulajdonít a kecskeméti gyárának, melynek kapacitását és az ott dolgozók számát folyamatosan növeli" - mutatott rá. "A Mercedes az autóipar csúcstechnológiáját hozza folyamatosan Magyarországra, ezzel erősíti hazánk versenyképességét, és hozzájárul ahhoz, hogy a magyar gazdaság a világ legmodernebb gazdaságai közé tartozhasson" - tette hozzá. "Ma egyeztettük az idei esztendő közös feladatait, melyek alapján egyértelmű, hogy mind Kecskemét, mind pedig az egész ország idén is sokat fog profitálni a Mercedesszel való együttműködésből" - írta. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Jól szerepelt a Peugeot E-208 és E-308 az ADAC 2024-es ecotesztjén

2025.01.24.
A német ADAC a legnagyobb autóklub Európában, és összesen 84 különböző modellt hasonlított össze a tesztben. A független összehasonlító elemzés a járművek gazdaságosságát valós közúti körülmények között értékelte. Ezek a kivételes eredmények igazolják, hogy a PEUGEOT képes megvalósítani célját, azaz az európai tömeggyártók között vezető szerepet játszani az elektromos mobilitásban. Az ADAC minden évben elvégzi az Ecotesztet, amelyben független szervezetként méri az európai piacon kapható modellek gazdaságosságát. Ez a felmérés viszonyítási pontnak számít, melyben az ADAC valós forgalmi körülmények között méri meg a járművek energiafelhasználását. Az Ecoteszt 2024-es végeredménye szerint az ADAC a 156 lóerős, tisztán elektromos hajtáslánccal szerelt PEUGEOT E-208-at és  PEUGEOT E-308-at a 84 tesztelt jármű közül az első és a második helyre sorolta. A tesztben szereplő harmadik PEUGEOT modell, az ugyanezzel a hajtáslánccal szerelt PEUGEOT E-2008, első helyezett lett az SUV-k között, míg a teljes mezőnyt tekintve a nagyszerű hatodik helyet szerezte meg. Ezek a figyelemreméltó eredmények bizonyítják a 100%-osan elektromos hajtású PEUGEOT modellek gazdaságosságát. A siker a márka mérnökeinek és formatervezőinek alapos munkáját dicséri, amelyet a villanymotorok, az akkumulátorok fejlesztésében és a formatervezés terén végeztek. A 2024-es Ecotesztben szereplő három PEUGEOT modell mindegyike saját kategóriájában viszonyítási pontnak tekinthető gazdaságosságot mutatott: a PEUGEOT E-208 energiafelhasználása 16 kWh/100 km volt, a PEUGEOT E-308-é 16.3 kWh/100 km, míg a PEUGEOT E-2008 17.9 kWh/100 km-es értékkel zárt (ADAC Ecoteszt adatok, a töltési veszteséget is beleértve). Ezek a PEUGEOT modellek saját kategóriájukban a legnagyobb hatótávot is kínálják: 410 km a PEUGEOT E-208, 413 km a PEUGEOT E-308 és 406 km a PEUGEOT E-2008 esetében (WLTP vegyes üzem). Hasonlóan valamennyi 100%-osan elektromos hajtású PEUGEOT-hoz, ezek a modellek is maximum 30 perc alatt tölthetők fel 20-ról 80%-ra. Tizenkét, 100%-osan elektromos hajtású modelljével a PEUGEOT kínálja a legátfogóbb, és egyben leggazdaságosabb modellpalettát az összes európai tömeggyártó közül. A PEUGEOT elektromos technológiájával felszerelt legújabb modell a PEUGEOT E-3008 Long Range, amely az SUV-k közötti legnagyobb, 700 km-es hatótávval bír. Ilyen meggyőző eredmények után a PEUGEOT megerősíti célját, hogy Európában a tömeggyártók között vezető legyen az elektromos modellek terén. A PEUGEOT emellett támogatja vásárlóit az elektromos modellekre való átállásban, és valamennyi 100%-osan elektromos hajtású modelljére 8 év / 160.000 Km akkugaranciát vállal. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Asszisztens rendszerek – Tempomat

2025.01.24.
Néhány hete a megjelenésük sorrendjében tárgyaljuk a különböző járművekbe épített vezetéssegítő rendszereket, amelyet mind-mind egy-egy lépéssel biztonságosabbá teszik az autózást. A következő címekre kattintva az eddig megjelent leírásokat találják: Blokkolásgátló rendszerek – ABS Kipörgésgátló rendszerek – ASR Elektronikus menetstabilizáció – ESP Vészfékassziszens – BAS Parkolássegítők, tolatóradarok Menjünk is tovább, mert a fejlődés soha nem áll meg és tömeges elterjedését tekintve mindezek után a legfontosabb újítás a sebességtartó automatika volt, amelyet mindenki csak tempomatnak hív. Nem minden fénymásoló Xerox Én sokáig azt hittem, hogy a tempomat kifejezés valamelyik gyártó által kreált szóösszetétel, de ennek csak az egyik fele igaz. A tempó, mint haladási sebesség, és az automatika, mint valamit beavatkozás nélkül elvégző szerkezet szavakból lett összerakva, de nem egy autógyár, hanem a köznyelv rakta össze legalább is a ChatGPT szerint. A tempomat kezelőgombjai egy Opel Astra kormányán Azt is „tőle” tudom, hogy a feltaláló egy vak mérnök volt, akit utazásai során kifejezetten zavart, ha a sofőr ingadozó sebességgel vezetett. Ralph Teetor 1948-ban(!!) szabadalmaztatta találmányát, amelyed „speedostat”-ra keresztelt, és amely az angol speed, vagyis sebesség, és static, vagyis állandó szavak kombinációja. Első megjelenése a sorozatgyártásban az amerikai Chryslerhez fűződik, az Imperial már az 1950-es években kapható volt úgy nevezett Crusie Control-lal, amely szó szerinti fordításban utazás felügyeletet jelent. A tempomat alapelvei A rendszer lényege, hogy a jármű a vezető által beállított értéken tartja a sebességet mégpedig magától. Bevezetésekor külön sebességérzékelő volt beépítve a rendszer számára, ma már természetesen az ABS-ESP rendszerhez tartozó kerékfordulat szenzorok jele alapján működik. Kezdetben – és a hazai utakon futó járművek többségében még ma is – a rendszer mindössze gázadással, illetve -elvétellel tudott szabályozni, tehát egy olyan mértékű lejtőn, ahol a motor fékezőereje már nem volt elég, a jármű beavatkozás nélkül átléphette a beállított sebességet. Használata A bekapcsolás egy gomb megnyomásával, vagy egy kar pöccintésével lehetséges és a rendszer az ekkor meglévő haladási sebességre áll be. Kikapcsolása történhet ugyanígy, de fontos, hogy a rendszer akkor is azonnal kikapcsol, ha a fékpedálra lépünk. Egy Ford tempomat kezelőgombjai A vezető általi gázadással kicsit más a helyzet. A tempomat ilyenkor általában nem kapcsol ki, de inaktív marad, mert például, ha a beállított sebesség mellett utolértünk egy másik járművet, akkor azt gázadással megelőzhetjük, majd a pedált ismét elengedve a rendszer újra aktiválódik, amint a beállított sebességre csökken a tempó. A tempomatok kezelőgombjai között megtalálunk egy kétirányú billenőkapcsolót, vagy egy plusz-mínusz gombpárt. Ezek értelemszerű kezelésével a rögzített sebesség csökkenthető, illetve növelhető, tehát nincs szükség a sebesség pedálokkal, vagy gurító lassítással való beállítására. A legtöbb esetben a sebességtartó rendszerek kiegészülnek sebességhatárolóval is, amely nem engedi, hogy az előre beállított sebességmaximum ölé gyorsítsuk az autót. Automataváltóval jobb Tempomat természetesen a kéziváltóval szerelt autókban is van, de ott sok típusnál a sebességváltás is inaktiválja a rendszert, amikor benyomjuk a kuplungot. Azonban vannak olyan autók is, amelyek képesek tolerálni egy magasabb, vagy alacsonyabb fokozatba való váltást bizonyos időintervallumon belül. Hyundai i30 Fastback Ez a probléma nem jelentkezik, ha automataváltós autónk van, mert az simán visszavált egyet az emelkedőn, vagy kapcsolgat felfelé, ha a korábban beállított értékre visszaállítjuk a tempomatot és ahhoz „sokat” kell gyorsítani. És ha már itt tartunk: a tempomat rendszerek fel vannak készítve arra, hogy az utolsó beállított értéket megjegyezzék és azt egy gomb megnyomására fel is vegyék (újra). Tömeges elterjedés a 90-es évektől Persze először a legmenőbb prémiumok kapták meg a tempomatot, aztán ahogy az lenni szokott, szivárgott lefelé. Emlékszem, amikor anyukám céges autóját 2002-ben lecserélték a B5 Passat facelift-es verziójára, akkor próbáltam először sebességtartó automatikát. Nagyon furcsa volt, hogy beavatkozás nélkül csak megyünk tovább változatlan sebességgel. Akkor nyilván fogalmam sem volt róla, hogy a mára az autógyártás origóját jelentő önvezető rendszerek alapvetését próbálgatom. Tempomat gombok a Mercedes-Benz T-osztály kormányán A rendszer azóta persze kiegészült fékező funkcióval, távolságtartással, sőt, még az útszakaszra előírt legnagyobb megengedett sebesség figyelésére és megtartásával. De ez már egy másik cikk témája lesz.

Araszolást segítő rendszer és vészfékasszisztens a motorosoknak

2025.01.24.
Egy motorkerékpár nem csupán közlekedési eszköz, a legtöbb tulajdonos számára egy életforma megtestesítője is. A Bosch ebből kiindulva olyan biztonsági megoldásokat fejlesztett ki, amelyek nem csökkentik a vezetési élményt, ugyanakkor segítenek megelőzni a baleseteket. A vállalat a fenti cél érdekében hat új, radaralapú asszisztensrendszert mutatott be, ezek közül négy a KTM új, 2025-ös modelljeiben mutatkozik be. A Bosch és a KTM közötti együttműködés nem újdonság, 2013-ban a két cég közösen vezette be az MSC motorkerékpárokhoz fejlesztett menetstabilizáló rendszert. A menetstabilizáló rendszer több mint 10 éve védi a motorosokat A forgalmi dugók nemcsak fárasztóak, hanem veszélyesek is lehetnek a motorosok számára. A Bosch araszolást segítő funkcióval is ellátott adaptív sebességtartó automatikája (ACC S&G) a személyautókból lehet ismerős. Különösen sűrű forgalomban, vagy amikor egy-egy piros lámpánál hosszabban kell várakozni, az eszköz megkönnyíti a városi közlekedést. Azt talán mondanunk sem kell, hogy automatizált sebességváltóval működik a legkényelmesebben. Ezért nem meglepő, hogy egy ilyen KTM modellen mutatkozik be a rendszer. Az ismételt elinduláshoz ezeken a gépeken elég megnyomni egy gombot vagy megmozdítani a gázkart. A csoportos motorozás sokak kedvence, ugyanakkor az ilyen közös túrázások veszélyesek is lehetnek, ha valaki figyelmetlen és nem tartja be a megfelelő követési távolságot. A GRA algoritmusa azonban képes az ilyen helyzetekben segíteni, ugyanis érzékeli a csoportos haladást, és úgy szabályozza a sebességet, hogy járművünk kellő távolságot tartson az előttünk haladóktól. Ez a funkció lehetővé teszi a természetesebb csoportos formációt, miközben az adaptív sebességszabályozótól (ACC) megszokott biztonságos távolságot is fenntartja. Ha nem csoportban motorozunk, a GRA rendszer ugyanúgy működik, mint az ACC. Egy új korszak kezdete Az RDA funkció segít fenntartani a megfelelő távolságot az előttünk haladó járműtől, ugyanis automatikusan lassít vagy fékez, ha szükséges. A funkció egyszerűen ki- és bekapcsolható, így a motorozás természetes ritmusához igazodik. AZ RDA és az ACC közötti lényeges különbség, hogy az RDA nem szabályozza a sebességet, tehát csak fékezni segít, sebességszabályozóként nem működik. Ez gyakorlatilag egy biztonsági funkció. Vészhelyzetben az elektronikus fékasszisztens (EBA) funkció automatikusan növeli a fékerőt, ha a motoros nem reagál elég gyorsan vagy erőteljesen. Ez a technológia segít csökkenteni az ütközés kockázatát, minimalizálva a baleset súlyosságát. Az RDW figyeli a motoros mögötti forgalmat, és figyelmeztetést küld, ha egy másik jármű túl közel kerül. Az RCW vészvillogóval jelzi a veszélyt a mögöttünk haladó járművezetők számára, megelőzve az esetleges ütközéseket. Az élményfunkciók is kiemelt szerepet kapnak Ezek az új funkciók tovább bővítik a Bosch radaralapú asszisztensrendszereinek kínálatát. Az alapvető biztonsági funkciók mellett a kényelmi és az élményfunkciók is kiemelt szerepet kapnak, amelyek még élvezetesebbé és biztonságosabbá teszik a motorozást. A Bosch és a KTM együttműködése egy újabb korszakot nyit a motorosok számára. Forrás: boschblog.hu  

Három évvel ezelőtt indult el a vasútvillamos Szeged és Vásárhely között

2025.01.24.
Hegyi Zsolt a videóban azt mondta: a tram-train hároméves sikertörténet, és kicsiben megmutatja, milyen lehet a vasút nagyban, miért érdemes fejleszteni a pályát, új járműveket vásárolni és a rájuk épülő szolgáltatást fejleszteni. Hozzátette: amikor kicsit több mint három évvel ezelőtt az első vasútvillamos útjára indult, sokakban volt félelem, hogy vajon ezt a vadonatúj technológiai megoldást, ezt a vadonatúj közlekedési eszközt megismerik, megszokják, elfogadják-e az utasok. Ezt a gyors és kényelmes lehetőséget ma már naponta több ezren használják ingázásra, és a tram-train megmutatta, hogy a kötött pálya valóban alkalmas még az autós ingázásnál is gyorsabb menetidőt, kényelmesebb eljutást biztosítani - hangsúlyozta. Közölte azt is, hogy nemcsak az utasoknak, hanem a kollégáknak is kihívást jelentett, hogy egy vadonatúj, az országban egyedülálló járművet, folyamatokat, feladatokat kellett elsajátítaniuk. Több mint 100 kollégájuk dolgozik azon, hogy a tram-train közlekedése folyamatos legyen, és az ő elkötelezett munkájuk eredményének is köszönhető, hogy Magyarországon egyedülálló módon 98,5 százalékos "menetrendszerűséggel" közlekednek a vasútvillamosok - fejtette ki. "Akik talán egy kicsit lassabban szokták meg ennek az új járműnek az érkezését Szegedre és Hódmezővásárhelyre, azok az autósok voltak. Sajnos az elmúlt években évente több tucat baleset történt a tram-train vonalán" - mondta Hegyi Zsolt, hozzátéve, próbálnak nekik is segíteni például azzal, hogy növelik a sárga felület nagyságát, ezáltal a vasútvillamosok messzebbről látszódnak majd, és könnyebb lesz észrevenni őket.  

Súlyos autópálya-balesettel és öt kilométeres torlódással kezdődött a péntek

2025.01.24.
Frissítés: Az M3-ason történt balesetben egy ember súlyos, négy pedig könnyebb sérüléseket szenvedett - közölte a Pest vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, Beluzsárné Belicza Andrea az MTI érdeklődésére. A balesethez a gödöllői hivatásos tűzoltókat riasztották, akik áramtalanították a járművet. - Az érintett sztrádaszakaszon forgalmi akadályra, torlódásra kell számítani - írta a katasztrófavédelem honlapja. Az M0-s autóút csomópontja előtt csak a belső sávon lehet haladni, a korlátozás előtt pedig már 5 km-t meghaladó kocsisor alakult ki. - Aki teheti, térjen le a sztrádáról a 23-as km-nél, Mogyoródnál - kéri az Útinform. Van baj máshol is, a37-es főúton, Sátoraljaújhely térségében két személyautó karambolozott. A 74-es km-nél a forgalom félpályán halad. Az M5-ös autópályán, az M44-es autóút építése miatt a 74-es km-nél, a Kecskemét-észak csomópontban forgalomkorlátozás van érvényben. A Röszke felé vezető oldalon a le- és felhajtóág, a főváros irányába pedig a lehajtóág van zárva. Kérjük, vezessenek óvatosan!  

Fehér Sirályt vegyenek hatvan milláért!

2025.01.24.
Átszámítva a fehér „Sirály” ára hatvanmillió forint, ami reális ár, tekintettel arra, hogy igazi  autóritkaságról van szó. Minimum két okból is indokolt ez a magas ár. Egyrészt, mert ezt a modellt idestova 45 éven nem gyártják, és amikor gyártották 1969 és 1981 között, akkor is mindössze 3189 példány készült belőle. A szóban forgó GAZ 13-as 1961-ben gördült ki a Gorkij Autógyárból, de 64 év múltán is úgy néz ki, mintha ez tegnap történt volna. Az autó mindössze tízezer kilométert futott, 2015-2016-ban teljes körű felújításon esett át, és azóta kívül-belül megtartotta csili-vili állapotát. Minden alkatrész eredeti benne. A hatvannégy éves matuzsálem olyan műszaki paraméterekkel rendelkezik, amelyeket ma is megcsodálhatunk: V8-as, 5526 köbcentis, 195 lóerős felső szelepvezérlésű benzinmotor hajtja, háromgangos automata sebességváltóval párban. Az autó 4400-es fordulatszámon éri el a csúcsteljesítményét, és 412 Nm-es maximális forgónyomatékot produkál. Városban 21 litert, autópályán 14-et fogyaszt, végsebessége pedig 160 kilométer óránként.  Az autóban elektromos ablakemelő van, ami akkoriban legalább akkora nagyszám volt, mint a szervokormány, amely ugyancsak a fehér Csajka kelléke. Amúgy ez volt az első szovjet autó, amelyet elektromos ablakemelővel láttak el. Az elegáns és szupertágas Csajka a szovjet „arisztokrácia” kiváltsága volt. A Gorkij Autógyár luxusautóját bárki nem használhatta, ez szovjet főcsinovnyikok és csúcsdiplomaták kiváltsága volt, egy Csajka nagyritkán került magánkézbe. Egyes vélemények ellenére nem mutatott tökéletes hasonlóságot az akkori nyugati luxusmodellek semelyikével, de küllemében kétségtelenül követte „detroiti barokkot”, a Packard és Lincoln divatdiktátorok modelljeit.  Az autó mindenesetre nagyon elütött a korabeli szovjet luxusmárkáktól, és nagyon szokatlanul festett a szovjet kockaautós miliőben.  
Címkék: 

Tavaly naponta 3134 repülőgép érintette a magyar légteret

2025.01.24.
A tájékoztatás szerint a 2024-es év Magyarország történetének legnagyobb légiforgalmát hozta, összesen 1 millió 144 ezer repülőgép érintette a hazai légteret, ami havi bontásban átlagosan több mint 95 ezer. Ez az adat 5,99 százalékos növekedés 2023-hoz képest, ami ugyancsak rekordévnek számított, és 21,08 százalékos emelkedés a Covid-világjárvány előtti, 2019. évi forgalomhoz viszonyítva. A csúcsidőszakban, július-augusztusban több mint 120 ezer repülőgépet kellett kezelnie a HungaroControl Zrt.-nek. A légiforgalom legnagyobb részét, csaknem 84 százalékát a Magyarország légterében átrepülő járművek teszik ki, tavaly összesen csaknem 960 ezer ilyen repülőgépet navigáltak a HungaroControl szakemberei. Ez több mint 5 százalékos növekedés az előző évhez képest, a 2019-es adatokhoz viszonyítva pedig 26,62 százalékos emelkedés. A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér le- és felszálló repülőgépeivel kapcsolatban is emelkedést mért a HungaroControl 2024-ben. Emellett csaknem 60 ezer olyan kisrepülőgépet is kezelt a léginavigációs szolgáltató, amelyek a regionális, kisebb repülőterekről kerültek a légtérbe - ismertették. A vállalat közölte: az évről évre növekvő forgalom kezelésére megerősített kapacitásokkal készül a biztonságos légi közlekedés érdekében. Tavaly 9 légiforgalmi irányító hallgató szerzett szakszolgálati engedélyt, további 11 külföldi irányító csatlakozott a HungaroControl állományához és 3, ideiglenesen külföldre igazolt hazai szakember tért vissza. Az előrejelzések szerint 2025-ben szintén erős forgalom várható, amelynek megfelelő kezelése érdekében számos további légiforgalmi szakmai, humán erőforrás és technológiai fejlesztést vezet be a szolgáltató. Ilyen például a meteorológiai asszisztencia folyamatos jelenléte a munkateremben, a légtér logikai szerkezetének hatékonyabb működést célzó átalakítása, vagy a Budapest Airporttal történő stratégiai együttműködés keretében megvalósított projektek - jelezték. A közlemény idézi Turi Ferencet, a HungaroControl vezérigazgatóját, aki elmondta: számos lépést tettek és tesznek annak érdekében, hogy minimalizálják a késéseket és hatékonyan kezeljék az átrepülő, valamint a le- és felszálló járatokat. A több mint 700 munkatársat foglalkoztató HungaroControl Zrt. állami tulajdonú vállalatként légiforgalmi szolgáltatásokat nyújt a magyar légtérben, illetve a NATO felkérése alapján a Koszovó feletti magas légtérben is. A társaság tevékenységi körébe tartozik a légiforgalmi szakszemélyzet képzése, emellett légi navigációs kutatás-fejlesztéssel is foglalkozik. Egyedüli részvényese az N7 Holding Nemzeti Védelmi Ipari Innovációs Zrt., közvetett tulajdonosi joggyakorlója a Nemzetgazdasági Minisztérium.  

Podcast - Ne te legyél az a madár, akire egy ilyet rá lehet melegíteni!

2025.01.23.
  A böngésződ nem támogatja a hanglejátszást. Kérjük, próbáld másik böngészővel. Tartalom: 3:23 - Öt millió forint sem elég ahhoz, hogy jó autót vegyünk? 7:41 - Vehetünk előzménykáros autót, vagy nem? 10:40 - Ne te legyél az a madár, akire egy ilyet rá lehet melegíteni! 13:30 - Nem lehetett csatlakoztatni az OBD2 csatlakozóhoz a hibakódolvasót. 17:04 - Még mindig jó vétel az autó ötmillióért? 17:40 - Megvan még a kocsi? 19:30 - Hol van a vezetett szervizkönyv? 22:20 - Nagy baj lehet abból, ha valaki szakértelem nélkül ad tanácsot autóvásárlás előtt.   A HangZóna korábbi adásait itt találja, a legújabbal pedig jövő héten csütörtökön várunk minden kedves hallgatónkat! Kérdéseket, észrevételt, témajavaslatot a hangzona@autoszektor.hu email címre várjuk. További autós tartalmakért kövessen minket Facebook oldalunkon is.            

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója