Letették az alapkövét szerdán a vietnami Forma-1-es pályának, amelyen az ázsiai ország jövő áprilisban története első nagydíját rendezi majd.
- A nemzetközi sajtó a Mercedes további meneteléséről és a Ferrari gyenge szezonrajtjáról írt a Forma-1-es Ausztrál Nagydíj másnapján. A futamot Valtteri Bottas, a Mercedes finn versenyzője nyerte a címvédő brit Lewis Hamilton előtt.
Az ötszörös világbajnok és címvédő Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a szezonnyitó Forma-1-es Ausztrál Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamot ő kezdheti az élről.
Charlie Whiting versenyigazgató 66 évesen távozott.
A Renault Forma 1 csapata komoly eredményeket tudhat maga mögött, azonban utolsó visszatérésük óta még nem sikerült igazán komoly eredményeket elérniük. A Formel1.de beszámolója szerint idén mindenképpen felül szeretnék múlni tavalyi eredményüket.
A Motorsport Világtanács (WMSC) több egységes alkatrész beszállításával kapcsolatos pályázat kiírására is rábólintott legutóbbi ülésén, egyre valószínűbb tehát, hogy a 2021-ben induló új érában komolyabb hangsúly kerül majd ezekre.
Nem Max Verstappen, hanem a boldogtalanság elől menekült Daniel Ricciardo a Red Bull elhagyásával, de megérti, hogy volt főnöke, miért érezte ezt másként.
A négyszeres világbajnok Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája érte el a zárónap, egyben az elmúlt két hét legjobb köridejét a Forma-1-es csapatok barcelonai tesztelésén pénteken.
Nyakunkon a 2019-es szezon és mint szinte minden évben, idén is számíthatunk néhány rekord nyugdíjazására. Nézzük, mely rekordok dőlhetnek meg a hamarosan kezdődő szezon során!