2024.05.19.

A M1RA versenyzője, Bucsi Attila emberfelettit nyújtott a TCR Eastern Europe túraautó-bajnokság első futamán, amelyen egy összetört autóval szerzett dobogós helyet, majd másnapi fordított rajtrácson a hetedik helyről nyert.

2024.05.19.

Először repítette magasba Hexa nevű lebegő járművét Tokióban a SusHi Tech Tokyo startup cég a világ legmodernebb technológiáit bemutató nemzetközi rendezvény pénteki napján.

2024.05.19.

A korábbi keretet csaknem a duplájára emelve több mint 10 milliárd forintot biztosít a kormány a vidéki alsóbbrendű utak javításaira – közölte Nagy Bálint Építési és Közlekedési Minisztérium közlekedésért felelős államtitkára pénteken Karmacson.

2024.05.19.

Két Bentley is áldozata lett egy közlekedési balesetnek, amelyet egy kisteherautó figyelmetlen sofőrje okozott.

2024.05.18.

A brit Alfie Hewett a hivatalos támogatásnak köszönhetően már egy RX 450h+-t vezethet az Egyesült Királyságban.

2024.05.12.

A nyolcszoros világbajnok 7,9 másodperccel előzte meg a Hyundai versenyzőjét, Ott Tänakot.

2024.05.12.

Sébastien Ogier közel áll ahhoz, hogy megdöntse Markku Alén portugáliai győzelmi rekordját, feltéve, hogy a vasárnapi zárónapon is meg tudja tartani előnyét a Hyundai versenyzőjével, Ott Tänakkal szemben.

2024.05.11.

Idén egy szavazás keretei között a lakosság arról dönthet, melyik városban alakítsanak „okossá” olyan gyalogátkelőhelyet, ami iskola közelében található.

2024.05.11.

A közlekedési kultúra napján a 75 éves kelenföldi autóbuszgarázs nyitja meg kapuit a látogatók előtt.

2024.05.11.

Kínában 1,55 millió új személyautót értékesítettek áprilisban, 9,6 százalékkal kevesebbet az előző havinál - közölte a kínai személyautó szövetség (China Passenger Car Association - CPCA) pénteken.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.21
A hét elején megműtött Álex Márquez a gyorsaságimotoros-világbajnokság Olasz és a Magyar Nagydíját....
2026.05.21
Vendég: Soltész Bálint rendőrségi szóvivő. ..
2026.05.21
1927-ben egy kora áprilisi reggel van, a Volvo szülővárosában, a Svédország nyugati partján fekvő....
2026.05.21
De ki fizeti meg a plusz költségeket?   ..
2026.05.21
Kínában már kapható a csúcstechnikával teletömött bZ7 luxusszedán, amely nagyobb, mint a Tesla....
2026.05.21
Az európai autóipar történetének egyik legsúlyosabb átalakulása zajlik: a német iparág vezetői....
2026.05.21
A Wizz Air szerint felkészült a 2026-os nyári csúcsszezonra: az év első négy hónapjában....
2026.05.21
A Honda projektvezetőjének, Tomoyuki Yamagami-nak a gyermekkori emlékei – rádiótávirányítású....
2026.05.21
Kínában a Huawei és a JAC együttműködésében készült Maextro S800 a legkelendőbb luxuslimuzin, az....
2026.05.21
A csapaton belül végrehajtott változtatások és személyi cserék révén Lewis Hamilton saját elmondása....