A soproni családi vállalkozás, a Hirschler Glas és a multinacionális vállalat, a Guardian Orosháza közös fejlesztésével a hagyományos üveghez képest jelentős mértékben csökkenthető bármely világítástechnológiai berendezés energiaigénye.
Eddig minden ötödik Mercedes vevő választása a C-osztályra esett. Az idén debütált újdonsággal változást remélnek e téren. Az autó szebb, tágasabb, és tudását az S-osztályból származtatják, így jó eséllyel folytatódik a siker sztori.
A Nissan luxusmárkájának 60 százalékkal több típusa lesz 2020-ra.
A Mercedes pár apró módosítást jelentett be a kizárólag Magyarországon készülő négyajtós kupéhoz a 2015-ös modellévre.
Mivel csapattársa, Rosberg műszaki hiba miatt kiesett, senki sem veszélyeztette a 2008-as világbajnok elsőségét, aki ráadásul az összetettben is átvette a vezetést öt futammal a vége előtt.
Az autómentes hétvége első napján, szombaton megdőlt a MOL Bubi eddigi bérlési csúcsa: csaknem hatezerszer ültek fel a kerékpárokra a felhasználók - tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vasárnap az MTI-t.
Az elmúlt huszonnégy órában rengeteg baleset történt Magyarország területén, s ittasan is sokan vezettek autót, közülük sokan lebuktak - olvasható a police.hu összesítője alapján.
Október 23 és 26 között ismét megrendezik a Csabai Kolbászfesztivált, amelynek támogatói között szerepel az Autós Nagykoalíció és annak honlapja, a www.autoszektor.hu is. A több mint százezer embert vonzó rendezvény az autós szakma találkozó helye is. A...
Éles manőverek, valós baleseti helyzetek kivédése, tolatás és szlalomozás szűk akadályok között egy 14,5 tonnás, 4 méter magas és 16,5 méter hosszú monstrummal: igazán látványosnak ígérkezik az 5 tengelyen - biztos kézzel! október 4-i döntője, ahol végre kiderül, ki kapja a nettó 1 millió...
A körbezárt villámosok bestsellere 2 héttel a párizsi debütálás előtt fővárosunkban jelent meg először leplezetlenül. Az exkluzivitást nagy valószínűséggel az új generációs 1.0 Ecotec motor szentgotthárdi gyártásának köszönhetjük!