A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításainak átlagdíjai országosan 0,8 százalékkal csökkentek a harmadik negyedévben, amely a verseny élénkülésére utal. A biztosítói kárráfordítások 2,2 százalékos emelkedésével a díj-kár olló záródik, ami az ár-érték arány javulását jelenti az...
Az Auto Express a Superbnek ítélte oda a 2025. év kombija kitüntető címet, és a cikk első mondatában azzal indokolták a döntést, hogy „őszintén szólva ez egy briliáns kombi”.
Szendrey Rebeka, a társulat kiemelkedő táncművésze kapta az elismerést.
A nemzetközi sajtó azt taglalja a Forma-1-es Las Vegas-i Nagydíj másnapján, hogy ismét nyílt a világbajnoki címért folyó harc, miután a McLaren-csapat mindkét versenyzőjét, a második helyezett és összetettben éllovas Lando Norrist, valamint a futamon negyedik, pontversenyben második Oscar...
A drogot fogyasztó személyszállító kisiparos 2022-ben halálos balesetet okozott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre vezető úton - közölte a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség hétfőn az MTI-vel.
November végére az érintett mintegy 400 ezer személyautóból várhatóan 60-70 ezer kgfb-szerződését is lecserélhetnek, mivel egyes biztosítók az idén is vonzó díjakkal igyekeznek bővíteni ügyfélkörüket és így az autósok jelentős része találkozhat a jelenlegi biztosításánál kedvezőbb...
Keserű hangulatban nyilatkozott a Las Vegas-i Nagydíj után a britek hétszeres világbajnoka.
A bajor gyártó a BMW Art Cars kollekció fennállásának 50. évfordulója alkalmából szervezett világkörüli turnéjának hazai állomásán, Európa legnagyobb immerzív showjának kíséretében mutatta be a hazai közönségnek a Neue Klasse modellgeneráció első tagját.
A második generációs modell eddig csak elektromos hajtással volt kapható, de most jön a sokkal olcsóbb lágy hibrid benzines is.
A Budaörsi úton történt a baleset, amelyet egy fedélzeti kamera rögzített.
