2020.06.07.

- A Turkish Airlines június 18-án hat európai országgal újraindítja nemzetközi menetrendszerinti járatait - közölte a részben állami török légitársaság, hozzátéve, hogy új útvonalakon is repülnek majd. 

2020.06.07.

Elsősorban spontán utakhoz viszik a közösségi autókat az immár egy éve a magyar piacon működő SHARE NOW felhasználói, nagyjából minden hatodik ügyfél pedig munkába vagy iskolába járásra veszi igénybe a szolgáltatást – a cég még idén a zóna bővítésével készül, és a leginkább kedvelt BMW i3 és...

2020.06.07.

Az IRF Ventilo 28-as katamarán nyerte az év első hivatalos vitorlásversenyét, az Ezüst szalag éjszakai túraversenyt - csökkentett nevezési díjat csak átutalással lehetett befizetni, parti nevezés nem volt.

2020.06.07.

- A MÁV-Start az év végéig mintegy 70 új testkamerát vásárol, a beszerzésre kiírt pályázatra június 19-ig várják az ajánlatokat, eredményes eljárás esetén a szerződést az eszközbeszerzésről várhatóan július közepén kötik meg - közölte a vasúttársaság az MTI-vel.

2020.06.07.

- Megállapodtak az olajkitermelés napi közel tízmillió hordós csökkentésének július végéig történő meghosszabbításáról az OPEC+ közösségben részt vevő olajtermelő országok szombaton - közölték hírügynökségek. Az olajipari miniszterek egyhangúlag hozták meg a döntést a videolinken tartott...

2020.06.05.

A mentés idején II. fokú viharjelzés volt érvényben.

2020.06.05.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. 2,6 milliárd forintból valósította meg a szárligeti beruházást.

 

2020.06.05.

Újabb felelőtlen járművezetőkkel szemben intézkedtek a rendőrök Vas megyében.

2020.06.05.

Májusban is szerény volt a kereslet az új autók iránt annak ellenére, hogy újranyitottak az autószalonok, és a koronavírus-járvány miatt korábban elrendelt számos más korlátozást is feloldottak, vagy enyhítettek.

2020.06.05.

Megérkezett az amerikai SUV európai igényekhez igazodó, frissített változata, amely már az FCA olaszországi Melfiben működő üzemében készül.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.14
A BYD, az új energiákkal hajtott járművek globális vezető gyártója bemutatja legújabb modelljét,....
2026.06.14
Lewis Hamilton adatai sodorták bajba az időmérőjét a falban záró Charles Leclerc-t? A brit utalt rá....
2026.06.14
Az útburkolati jelek többsége fehér színű, de időnként sárga vonalak is megjelennek. Tóbiás és....
2026.06.14
Bourdais-ék drámája után a testvérautónak áll a zászló Le Mans-ban, de a #8-as Toyota és a #20-as....
2026.06.14
Ezzel pedig minden M-es BMW elérhető mostantól két hajtott tengellyel. ..
2026.06.14
A Wallis Csoport portfólióvállalatainak árbevétele 2025-ben 30 százalékkal, 912 milliárd forintra....
2026.06.14
Szöveges és térképes figyelmeztető előrejelzést adott ki Magyarország területére 2026. 06. 14.....
2026.06.13
Le Mans-ban mutatták be a szériaközeli Magma GT-t és a Magma GT3-ast, amely szárnyakat és extra....
2026.06.13
Miközben szokásos párbaját vívja a BMW és a Mercedes, közben a pást szélén vár az újabb döntős,....
2026.06.13
A szlovén kormány újabb hat hónappal meghosszabbította az üzemanyagárak szabályozását, így a 95-ös....