2020.03.09.

Napjainkban világszerte az egyetemek számára a legnagyobb kihívás a hosszú távú talpon maradáshoz a több lábra állás. A beszűkülő állami finanszírozási források mellé kiegészítő bevételeket kell találni, majd ezeket visszaforgatják az oktatási és kutatási tevékenység magas színvonalának...

2020.03.09.

Egy 26 éves berhidai férfit vettek őrizetbe és hallgattak ki gyanúsítottként a Fejér megyei rendőrök.

2020.03.09.

A Csongrád megyei rendőrök a belga hatóságok által körözött 10 millió forint értékű személyautót foglaltak le Nagylakon.

2020.03.09.

Meredeken, csaknem harmadával négyéves mélypontra csökkent a kőolaj világpiaci ára hétfőn a határidős jegyzésekben annak nyomán, hogy Szaúd-Arábia bejelentette, áprilistól hordónként 6-8 dollárral csökkenti minden nyersolajtermékének árát és napi 10 millió hordó fölé emeli kitermelését.

2020.03.09.

Magyarország területén március 6-án 0 órától 9-én 24 óráig a rendőrök 124 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 4 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 4 személy vesztette életét, 30 súlyos és 90 könnyű sérüléssel végződött.

2020.03.09.

Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt az M1-es autópálya 157. kilométerszelvényében, Mosonmagyaróvár térségében, 2020. március 9-én 6 óra 42 perckor. 

2020.03.09.

Ma zárják le az Arany János utca és a Ferenciek tere metróállomást a 3-as metró felújítása miatt. A BKK korábbi közleménye szerint a 3-as metró hétköznapokon továbbra is Újpest-központ és a Nagyvárad tér között közlekedik, de az Arany János utca és a Ferenciek tere állomáson megállás nélkül...

2020.03.06.

A bajor prémiumgyártó Hans Zimmerrel közösen dolgozik a jövő hálózatról tölthető BMW modelljeinek hangzásvilágán, amelyet a BMW IconicSounds Electric márkanév égisze alatt fog össze. A kollekció most a BMW Concept i4 tanulmányautó hangzásvilágával gazdagodik, 2020 júliusától pedig az összes...

2020.03.06.
A Prophecy elektromos tanulmányautó új szintre emeli a márka „Érzéki Sportosság” formai filozófiáját.
2020.03.06.

Modellfrissítésen esett át, új megjelenéssel és hibrid meghajtással jelentkezik a japán márka kis szabadidő-autója.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.14
Nem sokkal a vége előtt még három márka is esélyes volt a végső győzelemre, a Toyota a végén....
2026.06.14
Magam sem értem, hogy miért, de mostanság a csapból is ez a téma folyik, így gondoltam ideje....
2026.06.14
Hárman meghaltak, egy embert pedig még keresnek, miután összeütközött egy vitorlás és egy katamarán....
2026.06.14
A BYD, az új energiákkal hajtott járművek globális vezető gyártója bemutatja legújabb modelljét,....
2026.06.14
Lewis Hamilton adatai sodorták bajba az időmérőjét a falban záró Charles Leclerc-t? A brit utalt rá....
2026.06.14
Az útburkolati jelek többsége fehér színű, de időnként sárga vonalak is megjelennek. Tóbiás és....
2026.06.14
Bourdais-ék drámája után a testvérautónak áll a zászló Le Mans-ban, de a #8-as Toyota és a #20-as....
2026.06.14
Ezzel pedig minden M-es BMW elérhető mostantól két hajtott tengellyel. ..
2026.06.14
A Wallis Csoport portfólióvállalatainak árbevétele 2025-ben 30 százalékkal, 912 milliárd forintra....
2026.06.14
Szöveges és térképes figyelmeztető előrejelzést adott ki Magyarország területére 2026. 06. 14.....