Valtteri Bottas, a Mercedes finn pilótája végig vezetve megnyerte a vasárnapi Azerbajdzsáni Nagydíjat, a Forma-1-es idény negyedik futamát.
Több mint hétszeresére nőtt az elektromos autókat gyártó kínai BYD Co. Ltd. vállalat nyeresége az első negyedévben.
Szalay nem túl gyakran adja ki a kezéből a volánt – még az utcán sem, nemhogy a versenypályán, most azonban kivételt tett. A mi kis falunk című sorozat susogós tréningruhát viselő futballtrénere, Gyuri – vagyis Lengyel Tamás – kedvéért.
Több mint 80 utassal a fedélzetén érkezett meg Frankfurtból szombat délután a sármelléki Hévíz-Balaton Airportra a Lufthansa idei első charterjárata, amelyet már 18 éve működtet a német tulajdonú hévízi Mutsch Ungarn Reisen.
Elemzők által vártnál nagyobb mértékben nőtt a teherautókat, buszokat, hajómotorokat és munkagépeket gyártó Volvo AB működési profitja az idei első negyedévben elsősorban annak a hatására, hogy sikerült növelnie magas árkategóriájú termékeinek az eladását.
Másodjára is szabadlábra került a Nissan volt elnöke, akit pénzügyi visszaélésekkel vádolnak Japánban.
Az AI:ME a Volkswagen ID prémium változata, elegánsabb külsővel és belső térrel.
A Hyundai belga versenyzője pénteken az utolsó szakaszon vette át az első helyet Ott Tänaktól.
Az eddiginél lényegesen korszerűbb és megbízhatóbb műszeres leszállító berendezést kap a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér II. futópályája a 13L pályavégen is – emiatt két hónapra le kellett zárni a futópályát. A több mint egymilliárd forintos fejlesztés miatt várhatóan június közepéig tart az...
- Emmanuel Macron francia államfő és Abe Sindzó japán miniszterelnök kedden megerősítette, hogy továbbra is "ragaszkodnak" a Renault francia és a Nissan japán járműgyártók között húsz éve létrejött szövetséghez, amely meggyengülni látszott a Nissan volt elnök-vezérigazgatója, a Tokióban őrizetbe...