Thierry Neuville porrá törte a Hyundai i20 WRC-t, de szerencsére ő és navigátora is megúszta a balesetet.
Az BME Műszakik AiR-115 Team nyerte meg az „AVENTICS legjobb Pneumobilja” díjat, vagyis az előző évhez hasonlóan magyar mérnökhallgatók szerezték meg az első helyet az egri Érsekkertben. Az Emerson-csoport által rendezett XII. Nemzetközi AVENTICS Pneumobil Versenyen idén hét ország 38 csapata...
A második időmérőn is a második helyen végzett a magyar WTCR pilóta, így a vasárnapi futamokon kétszer is az első sorból rajtol majd.
A Toyota észt versenyzője a kezdeti hibáját követően magabiztosan állt az élre pénteken, és jelentős előnyt épített ki Ogier és Latvala előtt.
A Nissan prémiummárkája hivatalosan is bejelentette, hogy 2020-ban kivonul a nyugat-európai piacról. Vajon mi vezetett ehhez a drasztikus lépéshez?
Nyugat-Európában 1 százalékkal csökkent a forgalomba helyezett új autók száma áprilisban, részben a Brexittel és általában a globális gazdasági kilátásokkal kapcsolatos bizonytalanságok miatt.
- Kifejezetten kínai utasoknak szánt szolgáltatásokat vezet be a Budapest Airport a Liszt Ferenc repülőtéren, mivel az utasok száma folyamatosan és nagy mértékben nő.
Átadták Németország első villamosított autópálya-szakaszát, amelyen hibrid kamionok menet közben "tankolhatnak áramot" egy felsővezetékről, hasonlóan a városi trolibuszokhoz.
- Tovább nőtt a használt autók importja az első negyedévben, a Magyarországra hozott használt kocsik 61 százaléka tíz évnél idősebb volt - ismerteti a Das WeltAuto közleményében.
- Sorban a kilencedik első negyedévi kiszállítási rekord mellett is jelentős eredménycsökkenést könyvelt el az első negyedévben a BMW AG személygépkocsi üzletága a várható uniós kartellbírságra elkülönített milliárdos összeg miatt.