Bár Magyarországon ritka a kemény tél (utoljára 2012-ben volt komoly), idén kijutott nekünk a fagyból, a hóból és a hidegből. Szerencsére pont ekkor volt nálam az Év Magyar Autója versenyben nevezett Subaru...
Eddig sok autó „biztonságosnak tűnt”, miközben kritikus helyzetben magára hagyta a sofőrt. A Euro NCAP 2026-tól véget vet ennek a játéknak: ha a vezető nem reagál, rosszul van, ittas vagy teljesen kiesik a helyzetből, az autónak fel kell ismernie és...
Tudták fokozni a V-osztályt
A közel-keleti háború világszerte növeli a szállítási költségeket. A biztosítási kockázatok, a tengeri útvonalak megváltoztatása és az emelkedő energiaárak a légi és tengeri áruszállítási díjak ugrásszerű növekedését okozzák. A konténerfelárak, a drágább...
Tabletes Lada, kávéfőzős Trabant és erős kínai hangsúly – minden évben sokat elmond az autós kultúra alakulásáról hazánk legnagyobb autó kiállítása és showja.
A BYD kínai autómárka nem lassít, 35 országban kiépített több mint ezer egységből álló hálózatát kétezer fölé bővítené az év végéig, Magyarországon pedig a tavalyi 14-ről 30-ra növelné a márkakereskedések számát. Kiderült az is, hogy 2. negyedévben elindulhat a sorozatgyártás Szegeden.
Siker Magyarországnak, még nagyobb siker Les Zoltánnak. A győri Audi Hungaria járműgyártásért felelős igazgatósági tagját nevezték ki a kínai, Changchunban levő FAW Volkswagen gyár vezetésére. Les Zoltán elutazása előtt adott interjút az autoszektor.hu-nak.
1936-ban, az automobil születésének 50. évfordulója alkalmából a Benz és a Daimler egyesüléséből létrejött Mercedes-Benz megnyitotta első múzeumát. Azóta a vállalat többször is vadonatúj alapokra helyezte történetének prezentálását.
...A városok ízlésformáló kisautója új fejezettel gazdagodott Magyarországon: a Fiat 500 Hybrid Torino Edition hivatalos hazai sajtóbemutatóját egy ragyogó február végi reggelen tartották a budapesti Panificio Il Basilico elegáns, olaszos környezetében. A helyszín mediterrán hangulata is megidézte...
Rekordösszegű közlekedési költségvetést tervez az Európai Bizottság: 515 milliárd euró áramolhat utakba, vasutakba, kikötőkbe és digitális rendszerekbe. A tét nem kisebb, mint Európa versenyképessége és biztonsága.