Egyre több szereplős a roncsderbi és dúl a katalizátorcsata, de ami sokkal ijesztőbb, hogy már kontinentálissá vált a bajnokság.
Könnyű haszonjárműveivel hazánkban is piacvezető a Ford, ami nem meglepő, hallatlanul gazdag kínálatával. Minapi díszszemléjén felsorakoztatta szinte mindet.
A fényezéshez hasonlóan a karosszéria javítással kapcsolatos tevékenységekkel szemben támasztott dologi feltételek is jóval szigorúbb szabályozás alá esnek. A sérülésből vagy épp a jármű élettartamából következő deformációk, törések, repedések, korrodálódások és elrohadások javításával...
Autós berkekben megvan a kimondott és kimondatlan intézménye annak, hogy mi számít menőnek, és mi kevésbé.
Ahogy 2010 óta minden évben (kivéve a lesújtó 2020-at, amikor a járvány minden tömegrendezvényt elvitt), úgy a Járműmérnökök Egyesülete idén is elhozza a világ egyik legrangosabb mérnökversenyét Magyarországra: augusztus 6-11. között egyetemisták ezrei látogatnak majd el a Formula Student Eastre...
Várhatóan legalább 7 millió nem készül el idén a csiphiány miatt. Észak-amerikai és európai autógyárak folyamatosan igazítják, azaz csökkentik a termelést az egyre elhúzódó válság hatására.
A múlt héten az Európai Biztottság minden eddiginél szigorúbb új kibocsátási szabályozásra tett javaslatot, amelynek keretében 2035 után betiltanák a belső égésű motorral hajtott autókat, de talán a hibrid modelleket is. Ez azt jelenti, hogy 2030-as években még bőven vásárolhatunk hagyományos...
Ismerni és megőrizni a múltat, élni a jelent, álmodni a jövőt, a mottó legalább annyira igaz a világra és az országra, mint hazánk nagy múltú járműiparára, mely fontos találmányok és termékek szülőhelye.
Egy folyamatosan váltakozó terep az autóipar, és bizony mindig voltak – és lesznek is – olyan gyártók, akik nem bírják tartani a tempót az idő, a szabályozás vagy éppen az igények változásával. Most belőlük csemegézünk, miközben megvizsgáljuk, hogy milyen maradandó modellt hagytak itt az utókor...
Nem csak papolni, de tenni is kell a környezetvédelemért, például azzal, hogyan használjuk autónkat, és hogyan válunk meg tőle, mert a méltó végtisztességet a gépek is megérdemlik, pláne, hogy erre törvényi előírás is kötelez.