2021.01.30.

Több mint egy évig tartó tárgyalássorozat után január 16-án bejelentették: véglegesítették a Peugeot-Citroen (PSA) és a Fiat Chrysler (FCA) cégcsoportok fúzióját. 

2021.01.30.

A Jeep Wrangler legendás autó és azon kevés modellek közé tartozik, amit ha sok évtizeddel korábbi elődjei mellé teszünk, egyértelmű a kapcsolat és ez ebben az esetben egy nagyon jó dolog. Ahogy igazi, született terepjáróknál szokás, dízelmotorral teszteltük és egy csepp panasz sem lehet a Jeep...

2021.01.29.

Életének kilencvenedik évében meghalt Romvári Ferenc, a győri Rába egykori főkonstruktőre, évtizedeken át vezérigazgató-helyettese. A huszadik század második felében a magyar ipar egyik kiemelkedő egyénisége volt, aki hivatalosan 53 évet húzott le a Rábában.

2021.01.29.

A koronavírus első hulláma miatt őszre halasztottuk az AMTS-t, és ennek részeként a Magyarok a Világ Járműgyártásában kiállítást, amit aztán a második hullám erősödése miatt kénytelenek voltunk ismét lemondani. De nem lenne kerek ez az év az ország legkiemelkedőbb autós eseménye nélkül, és nem...

2021.01.28.

Madách Imre örök biztatása:„Mondottam ember: küzdj és bízva bízzál.” Napjaink drámája úgy szól, hogy ember nőj, és hízva hízzál. Ja, és vegyél nagyobb kocsit.





 

2021.01.28.

Valóban megnövekedett az agresszív sofőrök száma Covid járvány óta?

2021.01.27.

Minden évben összegyűjtik, hogy mely autók cseréltek a legtöbb pénzért gazdát a Bonhams aukciókon, és idén sem fukarkodtak a licitálók.

2021.01.27.

Nincsenek irigylésre méltó helyzetben a brit autókereskedők, a koronavírus-járvány mellett a Brexit hátrányaival is meg kellett küzdeniük tavaly. Nem csoda, ha közel harminc százalékot esett a szigetország újautó-piaca. 

2021.01.27.

Évek óta hallani lehetett arról, hogy az Apple "Project Titan" fedőnév alatt saját elektromos autóján dolgozik. Bár hivatalosan sosem jelentették be, így nem volt mit elkasználni, a hírek mégis arról szóltak, hogy az Iphone gyártója visszatáncolt az ötlettől. 2020 végén azonban újra előkerült a...

2021.01.26.

Kellőképpen olcsónak tűnik, de milyen a valós állapota?

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.30
Elektromosan 145, összesen pedig egy szuszra 970 kilométert tud megtenni a Leapmotor hatótávnövelt....
2026.04.30
A digitális forradalom az autóipar egyik legfontosabb versenyterepe. A Peugeot számára is különösen....
2026.04.30
A hamarosan érkező szériagyártású modell valószínűleg az MR2 nevet kapja majd, hasonlóan az....
2026.04.30
A májusi első, hosszú hétvégén sűrűbben közlekednek a menetrend szerint járó hajók Fonyód és....
2026.04.30
Idén a Jet Power Hungary Kft (www.jetpower.hu) , a legendás Can-Am (www.brp.com) márka a....
2026.04.30
A Škoda Auto ismét nagy dobásra készül: a márka hamarosan bemutathatja legújabb, egyelőre Peaq....
2026.04.30
A Red Bull főnöke visszahozná a Max-faktort. Meggyőződése, ha ez sikerül, akkor a szabályok....
2026.04.30
Egyenesen a Volkswagen T-Rocot, és annak szegmensét veszi célba a Kia azzal a kompakt SUV-val, amit....
2026.04.30
Hatalmas várakozás övezi a Volvo legújabb büszkeségét, a tisztán elektromos EX60-at, amelynek....
2026.04.30
Szalagkorlátnak hajtott és feltépte azt egy személykocsi az M7-es autópálya Balaton felé vezető....