Az Euro NCAP töréstesztjeivel foglalkozó cikksorozatunk második részében arra térünk ki, hogy milyen teszteken kell átesnie egy új modellnek, valamint, hogy miként választják ki, hogy mely modelleken végzik el azokat. Tesztjeiket négy fő csoportba lehet osztani: felnőttbiztonsági védelem,...
Egyféle jövőutazáson vehettek részt, akik ellátogattak az „Autonóm járművek – mesterséges intelligencia” témakört átfogó konferenciára a Széchenyi István Egyetemen, ugyanakkor az is nyilvánvalóvá vált, hogy ez a jövő sok elemében bizony már ma is jelen van hétköznapjainkban. Az önvezető...
A téli gumiabroncs anyagkeveréke és mintázata is eltér a nyáritól, hogy jobb tapadást, így kisebb fékutat biztosítson a hideg, csapadékos téli időben. Nagyon fontos, hogy 7°C alatt váltsunk, de fontos azt is megjegyezni, hogy ezzel még nem tettünk meg mindent.
Bár a hazai utcaképben alig tűnik fel, a Renault Captur Európa legnépszerűbb kis szabadidő-autója. A modell megújult, megkapta a márka friss aculatát és legkorszerűbb felszereltségeit, testre szabhatóbb, mint valaha és még vezetni sem rossz. Új motorja pedig a Mercedesben is szolgál....
Idén csak egyetlen országban, Peruban zajlik a legendás verseny, az össztáv pedig a Dakarok történetének legrövidebbje lesz. Ennek ellenére előrebocsátható, hogy komoly kihívást jelent majd a célba érés a rekkenő hőség és a rengeteg dűne miatt.
Az autó számomra a szabadságot jelenti, mondja Földesi Péter, a győri Széchenyi István Egyetem rektora, aki egy használt Trabanttal kezdte autós pályafutását,rengeteg márkát és modellt kipróbált, jelenleg Audi Q7-es gépkocsival jár. A BME közlekedésmérnöki karán diplomázott rektor szenvedélye az...
Bizony, már nem csak a hónapok nevei emlékeztetnek a téli évszakra, hanem a hőmérséklet is. Nem hivatalos állásfoglalás, de nagyon sok motoros egyetért abban, hogy 10 Celsius fok alatti hőmérsékletben már nem esik jól a motorozás. Így aztán az élménymotorosok nagy százalékának paripái jónéhány...
Látszólag semmi baja, aztán egy szép reggelen, se kép, se hang!
Három hónappal azután, hogy az USA-ban bemutatkozott az Audi első tisztán elektromos városi terepjárója, az e-tron, tesztvezetésen is kipróbálhatta a nemzetközi média azt, milyen a Győrben készülő elektromos motorokkal szerelt luxusautó.
Városi autózást szimulálva mértek károsanyag-kibocsátást nemrégiben a szegedi volt orosz laktanya mögött, a közös kutatáshoz az egyetem...
