önvezető taxi

Európában is megjelennek az önvezető taxik, ebben a városban indul a szolgáltatás

2025.10.19.

A következő hetekben indul a Waymo sofőr nélküli autóinak tesztüzeme Európában, 2026-ban pedig már bárki utazhat önvezető taxival.

A londoniak jövőre már sofőr nélküli taxikat is rendelhetnek, miután az önvezető technológiával foglakozó Waymo bejelentette, hogy a brit fővárosban is elindítja a szolgáltatását. 

Jövőre Európában is elérhető lesz a Waymo önvezető taxiszolgáltatása

Ezzel London lesz az első európai város, ahol megjelenik az amerikai vállalat „robottaxi” rendszere. Eddig a Waymo önvezető taxiszolgáltatása San Franciscóban és négy másik amerikai városban volt elérhető. 

2026-ban indulhat a Waymo önvezető taxiszolgáltatása Londonban

A Waymo autói a következő hetekben megérkeznek az Egyesült Királyságba, és tesztüzemben, sofőrökkel kezdik meg a közlekedést London utcáin. A Google önvezető autós projektjéből kinőtt vállalat szorosan együttműködik a Transport for Londonnal és a közlekedési minisztériummal, hogy 2026-ra megkapja az engedélyt a teljesen autonóm, vezető nélküli személyszállításhoz – írja a The Guardian.

Első európai helyszínnek Londont választotta a Waymo

Az Uber és a brit Wayve is bejelentette, hogy jövőre saját sofőr nélküli taxikat fog tesztelni a brit fővárosban. A kormány azt ígérte, felgyorsítja a szabályok kidolgozását, amelyek lehetővé teszik a nyilvános próbaüzemet, mielőtt az autonóm járművekre vonatkozó törvény teljes egészében hatályba lép. Az önvezető taxik teljes körű bevezetésére az Egyesült Királyságban a jogszabály 2027-es hatályba lépése után lehet számítani. 

A hagyományos taxisok nem aggódnak

A legújabb innovációt képviselő, sofőr nélkül közlekedő járművek éles kontrasztot jelentenek London black cab nevű, híres fekete taxijaival, amelyek története egészen a Tudor-korszak első lovas taxijáig nyúlik vissza. 

A fővárosi taxisofőrök képviselője azonban kijelentette, hogy nem aggódnak a „vidámparki látványosság” miatt, és megkérdőjelezte a vezető nélküli járművek megbízhatóságát. Steve McNamara szerint az Egyesült Államokban gyakran előfordul, hogy a sofőr nélküli autók összezavarodnak, ki kell mennie a rendőrségnek, hogy biztosítsa a helyszínt, mire a Waymo munkatársa megérkezik, előveszi a laptopját és újraindítja a kocsit. Ráadásul London nagyobb kihívást jelent, mert az úthálózata nem szabályos. 

A Waymo 2020-ban indította el autonóm taxijait, és mára több mint 2000 vezető nélküli járműből álló flottát épített ki. A vállalat szerint több mint 10 millió utast szállítottak az Egyesült Államokban, és a néhány riasztó baleset ellenére azt állítják, hogy a technológiájuk biztonságosabbá teszi az utakat. A Waymo statisztikái szerint a gyalogosokat érintő balesetek 12-szer gyakrabban fordulnak elő ember által vezetett járművekben, mint az önvezető autóknál.

 

RSS kategória (Hírstart tematika): 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.21
Nem egyszerűen néhány humanoid robot munkába állításáról van szó: a Toyota becslése szerint 2028-....
2026.09.21
Az autó ugyanúgy tankol, ugyanaz a belső égésű motor dolgozik benne, és még a meglévő benzinkutat....
2026.09.20
Dízeles, manuális váltós, kényelmes és még elég extrás is. A Caravelle hozza, amit várunk tőle. ..
2026.09.20
Olykor 25–30 év gyakorlás sem elég, hogy valaki Takumi lehessen, és a rendszeres vizsgák is komoly....
2026.09.20
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Kérdés a tizedeshez. ..
2026.09.20
A Központi Statisztikai Hivatal és a Hasznaltauto.hu legfrissebb, augusztusi közös statisztikája....
2026.09.20
Nemcsak az amerikai autók, hanem a kamionok is más, markáns koncepciót képviselnek az európaival....
2026.09.20
A Magyar Suzuki és az Ipsos országosan reprezentatív kutatása szerint a magyar közlekedők többsége....
2026.09.20
Egy töltéssel a csehországi gyártól Amszterdamig ment az elektromos SUV. ..
2026.09.20
Szeptember 21-től, hétfőtől forgalomkorlátozásra kell készülni az Erzsébet híd két budai lehajtóján....