Az autóvásárlás minden ember (család) életében fontos mérföldkő, legyen szó akár új, akár használt kocsi vételéről.
Immár 18 éve annak, hogy a Mercedes-Benz bemutatta Sprinter névre keresztelt kis-áruszállító, vagy ha úgy tetszik furgon modelljeit. Ez alatt az idő alatt valódi sikertörténetté vált a Sprinteré, hiszen még az első példányokból is szép számmal futnak a világ útjain, sokuk túl az egymillió...
Január elsejétől dr. Keszte Róbert tölti be a Continental Automotive Hungary Kft. ügyvezető igazgatói pozícióját, közvetlenül pedig a vállalat budapesti gyárát irányítja a jövőben. A feladatkört korábban ellátó Luc Quisthoudt karrierjét Németországban, a Continental ingolstadti telephelyének...
Ezt onnan tudja Szalay Balázs, hogy Jean-Louis Schlesser mondta neki a célban. A kétszeres Dakar-gyõztes franciának volt ideje tanulmányozni az Opel mozgását, mert az elsõ mauritániai szakasz ötvenedik kilométerétõl mögötte jött. Hol közelebb, hol távolabb.
Csökkentek a japán gépjárműeladások 2013-ban az egy évvel korábbi adatokhoz képest. A minijárműveket nem számítva 2013-ban 3,262 millió gépjárművet adtak el Japánban, 3,8 százalékkal kevesebbet, mint 2012-ben. A visszaesésben az is szerepet játszott, hogy szeptemberben a japán kormány...
A brit főváros utasai idén decembertől már a Nissan alaposan átalakított, speciális megjelenésű NV200-asával utazhatnak az elavult régi taxik helyett.
A mérési eredmények és az időjárási viszonyok kedvező alakulására figyelemmel Tarlós István főpolgármester elrendelte a szmogriadó tájékoztatási fokozatának megszüntetését.
Valamikor a takarékosság, napjainkban a divat szüli a fura autókat. Ismét kreált valami extravagánsat a Citroën, ám a puritánnak látszó modell egyáltalán nem olcsó, de nem is annak szánják.
Rosszul kezdődött az év a General Motors Sao José dos Campos-ban levő gyárában. Ezer embertől válnak meg, a brazilok sztrájkba kezdtek.
A szünnap mindig a pihenésé. A versenyzõk számára legalábbis. Mert a szervizcsapatok reggeltõl estig dolgoznak – átnézik ezt, kicserélik azt, nem nyugszanak, amíg nem hozzák száz százalékos állapotba a jármûveket.