Nagy teljesítményű hibridként érkezik a vadonatúj RAV4

2025.05.13.
Harmincegy évvel ezelőtt műfajt teremtett, és abban azóta is mértékadónak számít a Toyota RAV4. A szabadidőjármű eddigi öt generációjából mostanra nagyságrendileg 15 millió példányt adtak el világszerte (az eladások egy évvel ezelőtt meghaladták a 14 milliót), a típus jelenleg is a világ legnagyobb számban értékesített szabadidőjárműve. A középkategóriás SUV hamarosan tovább erősítheti pozícióit: európai idő szerint május 21-én hajnalban bemutatkozik ugyanis a RAV4 következő, hatodik generációja. Biztosat még nem lehet tudni az újoncról, a korábbi találgatásokhoz képest annyi újdonság van, hogy az új Toyota Camry mellett időközben bemutatkozott a Lexus ES is – az előző generációs RAV4 ezekkel közös padlólemezre épült, és mivel a szedánpároshoz már átdolgozta a cégcsoport a TNGA-K platformot, nem valószínű, hogy most vadonatúj architektúrát vezetnének be. Ez azt is jelenti, hogy nem számítunk jelentős méretnövekedésre, ahogy a hajtásláncok terén sem lesznek forradalmi változások. Nem valószínű például, hogy tisztán elektromos hajtást kapna a RAV4, bár a Lexus ES a bizonyíték arra, hogy ezt minden további nélkül meg lehetne valósítani. A Toyota palettáján ugyanakkor nincs szükség még egy középkategóriás akkumulátoros elektromos szabadidőjárműre; ezt a piaci szegmenst kiszolgálja a bZ4X. Ugyanakkor a hírek szerint globálisan törli a programból a villamosítás nélküli belső égésű motorokat a Toyota: kizárólag öntöltő és plug-in hibridként lesz tehát elérhető a szabadidőjármű.  Azokon a piacokon, ahol eddig jelentős részt tettek ki az eladásokból a benzines kivitelek (elsősorban Észak-Amerikára gondolunk), ez átmenetileg csökkentheti az érdeklődést a típus iránt, ugyanakkor a Toyota ügyelt arra, hogy ezekben a térségekben szuverén teljesítménnyel teremtsen kedvet a hibrid hajtásláncokhoz. A full hibrid minden bizonnyal megegyezik majd azzal a 2,5 literes, soros négyhengeresre épülő konfigurációval, amely a Camry és az ES fedélzetén is szolgál. Ez a RAV4 jelenlegi rendszerének továbbfejlesztése: az új generációs kiépítés még jobb hatásfokú, még kisebb tömegű, és még erősebb, mint korábban. A megnövelt energiasűrűségű akkumulátor erősebb villanymotor alkalmazását teszi lehetővé, így a mérnökök tovább csökkenthették az átlagos üzemanyag-fogyasztást. A rendszerteljesítményt a Camry esetében 230, a Lexus ES-nél 201, illetve 247 lóerőre hangolták; a RAV4 vélhetően a Camryhez igazodik majd, ami 10 százalék alatti teljesítmény-növekedést jelent. A plug-in hibridről ennyi információval sem rendelkezünk. A Toyota legújabban bevezetett PHEV típusai (A Velfire, a Crown Sport és a Crown Estate) ugyanazt a hajtásláncot kapták meg, amelyet a RAV4 2020 óta alkalmaz, így elképzelhető, hogy a cég épp most készül előrukkolni egy evolúciós kiadással, ugyanakkor a piaci realitások fényében az is elképzelhető, hogy a jövőben inkább az öntöltő hibridekre és a tisztán elektromos modellekre koncentrál, és a PHEV-rendszert kifuttatja a vállalat. Fotók: Toyota, CarsCoops Ami a vezetői környezetet illeti, hasznos a nagyméretű, lebegő központi érintőképernyő, valamint a teljesen digitális műszeregység, amely mögött a menetinformációkat a szélvédőre vetítő head-up kijelző szolgál a vezető tájékoztatására. Infotainment rendszerből és vezetőtámogató funkciókból egyaránt a legújabb generációt fogja megkapni a hatodik kiadású Toyota RAV4. Az előbbi fejlett online funkciókat feltételez, az utóbbi esetében azonban hiába várnánk a manapság szokásos, részleges önvezető képességeket.  A Toyota filozófiája ugyanis, hogy rendszereivel támogatja, nem pedig helyettesíti a sofőrt. Ezért tudatosan lassabb ütemben vezeti be az autonóm mobilitási technológiákat, így azok gyerekbetegségei egyes versenytársakkal szemben nem veszélyeztetik az utasok épségét. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is  

Januárban főleg Ferrarit vettek a gazdagok

2025.05.13.
Alapáron 50 millió forintnál drágább modellek (2025. január) Mercedes-Benz G-osztály AMG 14 autó Mercedes-Beng AMG GT 3 autó Mercedes-Benz SL AMG 2 autó Aston Martin DB12 Volante 1 autó Aston Martin DBX 1 autó Bentley Continental 1 autó BMW XM 1 autó BMW 7 M 1 autó Ferrari F150 Daytona 1 autó Ferrari Roma 1 autó Ferrari 296 GTS 1 autó Mercedes-Benz S Maybach/AMG 1 autó Rolls-Royce Cullinan 1 autó (forrás: Datahouse)  
Címkék: 

Még több repülőgépét újítja fel az Emirates az újak csúszása miatt

2025.05.13.
A vállalat tájékoztatása szerint a március 31-én zárult pénzügyi évben rekord adózás előtti nyereséget ért el, 6,2 milliárd USA-dollárt, ami 18 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest, mindezt szintén rekordot jelentő, 39,6 milliárd dolláros árbevétel mellett, ez pedig 6 százalékkal magasabb az előző évinél. A cégcsoport összesen 3,8 milliárd dollár értékben fektetett be új repülőgépekbe, létesítményekbe, technológiákba és vállalatokba, emellett az alkalmazotti létszám is rekordot döntött: világszerte 121 223 fő dolgozik már a csoportnál, köztük Magyarországon is. Fotó forrása: Emirates Ezekkel az eredményekkel az Emirates Group a világ legnyereségesebb légiközlekedési vállalatcsoportjává vált a közlemény szerint, míg maga az Emirates a világ legjövedelmezőbb légitársaságaként zárta az évet. Ugyanis az utóbbi cég adózás előtti nyeresége 5,8 milliárd dollárt ért el, 20 százalékkal magasabbat az előző pénzügyi évnél, bevétele 34,9 milliárd dollárt tett ki (6 százalékos növekedés), készpénzállománya 13,5 milliárdot (16 százalékkal több), miközben működési költsége 4 százalékkal emelkedett. A légitársaság 2024–25-ben 53,7 millió utast szállított (3 százalékos növekedés), utas- és teherszállító kapacitását pedig 4 százalékkal növelte. A járatok átlagos töltöttsége 78,9 százalék volt. A prémium turistaosztály iránti kereslet tovább nőtt, köszönhetően a kabinfelújítási programnak és a 4 új Airbus A350-es forgalomba állításának. Az Emirates flottája idén március végére 260 repülőgépre bővült. Az új repülőgépek folyamatosan késő átadásai miatt az Emirates további 99 repülőgépet vont be kabinfelújítási programjába, így összesen 219 esik át teljes belső átalakításon 5 milliárd dolláros beruházással. A 2025. március 31-i állapot szerint az Emirates megrendelésállománya 314 repülőgépet számlált, köztük 61 darab A350-est, 205 Boeing 777X-et, 35 Boeing 787-est és 13 Boeing 777F teherszállítót. A következő (azaz jelenleg már zajló) pénzügyi évben az Emirates várhatóan 16 új A350-est és 4 Boeing 777F-et vesz át, tovább bővítve globális hálózatát. A dubaji Al Maktoum Nemzetközi Repülőtér (DWC) fejlesztése is halad, amely új korszakot nyithat a város légiközlekedésében. Forrás: AIRportal.hu  

Rekordközeli költségvetésű a Forma-1-es mozi Brad Pittel - előzetes videó, júniusban premier

2025.05.13.
A Joseph Kosinski (Top Gun: Maverik, Tron: Örökség) rendezésében készülő F1-et 2023-ban kezdték forgatni Silverstone-ban, első kedvcsinálóját pedig egy évvel később, a 2024-es Brit Nagydíj ideje alatt mutatták be. Az első nagy előzetes a 2025-ös szezonnyitó előtt érkezett. Ebből már egyértelművé vált, hogy a film középpontjában a fiktív a Forma–1-es kaland elején járó APX-istálló áll, egészen pontosan a két versenyző, a hosszú kihagyás után visszatérő Sonny Hayes (Brad Pitt) valamint fiatal, feltörekvő csapattárs, Joshua Pearce (Damson Idris) rivalizálása. Ennek a csatának ismerhettük meg néhány új „részletét” a most bemutatott második nagy előzetesben. Brad Pitt és Damson Idris (Fotó: F1) A videóban számos jelenetet látunk a 2023-as és a 2024-es szezon során, az eredeti helyszíneken rögzített versenyhétvégékből is: láthatjuk, ahogyan az APX a Red Bull-lal küzd Silverstone-ban, az Aston Martinnal Monzában és a Ferrarival Abu-Dzabiban. Az előzetesben több valódi eseménysor is azonosítható, például Sergio Pérez első körös balesete a 2023-as Mexikói Nagydíjon. Úgy tűnik, a cselekményben központi szerepe lesz a Las Vegas-i Nagydíjnak is: láthatunk egy balesetet (ennek forgatásában tavaly a nézők is részt vettek) egy másik jelenetben pedig Pitt karaktere látható, ahogyan a városban kocog. Felbukkan a McLaren technológiai központja is: itt Idris karaktere edz és a konstruktőri címvédő csapata logója helyett egy nagy APX felirat látható a háttérben. A helyszínen egy sajtótájékoztatós jelentet is forgattak a fiktív csapat tagjaival. Brad Pitt tavaly a Hungaroringen. Fotó: MTI/Kovács Tamás - a képre kattinva megnézheti az előzetest A rendező mellett producerként Jerry Bruckheimer (Top Gun, Tolvajtempó, A Karib-tenger kalózai) dolgozott, a forgatókönyvet Ehren Kruger (A kör, Top Gun: Maverick) írta. A zenét Hans Zimmer (Gladiátor, Eredet, Dűne) szerzi, aki a Niki Lauda és James Hunt 1976-os bajnoki csatáját bemutató Hajsza a győzelemérten is dolgozott. A stáb munkáját Lewis Hamilton is segítette tanácsadóként. A fekete-arany versenygépeket átkozmetikázott F2-es autók „alakítják” a nagyköltségvetésű (már-már rekordot jelentő 300 millió dolláros büdzséből készülő) moziban, ami a tervek szerint 2025. június 26-án kerül a mozikba Magyarországon. Forrás: hirado.hu - további autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Megnyílt a HUNIVERZUM - Magyarok a világűrben látogatóközpont

2025.05.13.
Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos felidézte: 2018-ban, amikor a magyar űrkutatás a Külgazdasági és Külügyminisztérium irányítása alá került, hosszú évtizedeket követően új lendületet vett a magyar űrszektor. Hozzátette: "újjáépítettük ezt a különleges szakterületet, ma már bátran kijelenthetjük, hogy egy új korszakot nyitottunk". Az elmúlt években több mint húsz együttműködési megállapodást kötöttünk országokkal, űrügynökségekkel, valamint a világ vezető űripari vállalataival - fejtette ki. Fotó forrása: HUNIVERZUM "Kiemelkedően fontosnak tartjuk, hogy már középiskolás korban megszólítsuk a fiatalokat" - hangsúlyozta, majd hozzáfűzte: azért dolgoznak, hogy a fiatal generációk ne csak szemlélői, hanem alakítói legyenek annak a jövőnek, "amely már a küszöbön áll". A magyar űrkutatás zászlóshajója kétségtelenül a HUNOR - Magyar Űrhajós Program - szögezte le, hozzátéve, hogy a Nemzetközi Űrállomás fedélzetén Kapu Tibor csaknem 30 magyar tudományos kísérletet fog elvégezni 10 különböző tudományágban. Ez nemcsak tudományos szenzáció, de példátlan lehetőség is arra, hogy a magyar tudás és innováció nemzetközi környezetben mutassa meg magát - magyarázta. Arról is beszélt, hogy az űrszektor gyorsan fejlődő világa óriási lehetőségeket rejt. "Egy sikeres nemzet, mint Magyarország, nem maradhat ki ebből, sőt, kötelességünk, hogy részesei, formálói legyünk ennek a jövőnek" - fogalmazott az űrkutatásért felelős miniszteri biztos. Kapu Tibor (jobbról) és a csapat A látogatóközpont megnyitásáról szólva azt mondta, "a mai nappal nemcsak egy kiállítás nyílik meg, egy új tér is feltárul előttünk, a magyar tudomány és oktatás világűr felé vezető útja". A XXI. század történelmét a világűrben írják - hangsúlyozta Ferencz Orsolya. A rendezvényen egy videóüzenetben Kapu Tibor kutatóűrhajós is megszólalt, aki az Amerikai Egyesült Államokból jelentkezett be, ahol - mint elmondta - a felkészülés lezárásához érkezett, hamarosan a legénység többi tagjával együtt karanténba vonulnak, biztosítva, hogy egészségesen érkezzenek meg az űrállomásra. A sikeresen teljesített küldetésspecifikus kiképzésről azt mondta: "folyamatosan tanultunk az űrállomáson való élet és munka sajátosságairól, a kísérletek lebonyolításáról, az űrkapszulák és rakéták működéséről, de olyan különleges tréningeken is részt vettünk, mint a helikopterből való víz alatti kimenekülés, a centrifuga- vagy túlélőképzés". Fotó: MTI/Máthé Zoltán Kitért arra is, hogy a küldetés során magyar egyetemek, kutatóintézetek és vállalatok kísérleteit végzi majd el, hozzájárulva ezzel a hazai tudományos és innovációs eredmények nemzetközi elismeréséhez. "Nagy büszkeség számomra, hogy mindezt egy olyan program részeként tehetem meg, amely nemcsak a technológiai és tudományos előrelépést szolgálja, hanem a jövő generációt is inspirálja, új álmokat és célokat mutatva a magyar fiatalok számára" - jegyezte meg. Charles Simonyi amerikai magyar szoftverfejlesztő, aki kétszer is járt az űrben, szintén videóüzenetet küldött, amelyben - szavait Kapu Tibornak címezve - azt mondta, "semmiféle tankönyv vagy szimulátor nem tudja érzékeltetni azt a nagyszerű érzést, ami ott fent vár rád". Azt tanácsolta Kapu Tibornak, hogy az indulás előtti héten fokozatosan emelje meg az ágya végét egy téglával vagy hasonló módon. "Ezzel hozzászoksz ahhoz, hogy a vér a fejedbe gyűlik, ami e felkészülés nélkül rossz közérzetet okozhatna az út első napjaiban" - magyarázta. Farkas Bertalan beszédet mond. Fotó: MTI/Máthé Zoltán Farkas Bertalan, az első magyar űrhajós azt üzente Kapu Tibornak a megnyitón, hogy keresse "azt a kis Kárpát-medencét, aminek a közepén ott van a mi 93 ezer négyzetkilométerünk". Hozzátette, azt kívánja Kapu Tibornak és tartalékosának, Cserényi Gyulának, hogy "fogadják őket ugyanolyan tisztelettel, szeretettel, mint ahogy 45 évvel ezelőtt Magyari Bélát és Farkas Bertalant fogadta a magyar nép".  

Halálra égett egy ötgyerekes anyuka tankolás közben

2025.05.13.
Valeria Di Gloria csak 41 évet élt. Az ötgyerekes olasz anyuka halálra égett, miközben a Lukoil kútnál tankolt. A tragédia május 11-én történt, Szicíliában, Favara városában - írja több olasz napilap, köztük az ilgiornale.it. Az elsődleges vizsgálatok alapján annyit lehet tudni, hogy a hölgy egy Fiat Grande Punto-t tankolt az önkiszolgáló kútnál, amikor hirtelen tűz keletkezett. Az áldozatnak esélye sem volt a menekülésre, mivel a lángok azonnal beborították az autóját. Minden arra utal, hogy szörnyű és érthetetlen baleset volt. Ám az elmúlt órákban a nyomozók olyan elemeket tártak fel, amelyek gyanúra adnak okot a tragédia körülményeivel kapcsolatban. Az első ember, aki megállt, hogy segítsen a bajba jutottnak, egy szolgálaton kívüli tűzoltó volt. A férfi azonnal értesítette a mentőket, pedig már nyilvánvaló volt a baleset kimenetele. A lángok megfékezése után a tűzoltók elkerítették a területet, hogy a nyomozók a helyszínen elvégezhessék az esetfelméréseket és megkezdhessék a nyomozást. Döntő jelentőségűek voltak a biztonsági kamerákból nyert felvételek: Valeria leállította az autóját az üzemanyagtöltő állomásnál és úgy döntött, hogy benzint tankol, annak ellenére, hogy autója dízeles volt. A tankolás befejeztével a nő benzinnel lelocsolta az autóját és tüzet gyújtott. A tragikus gesztus, az öngyilkosság okainak feltárása még folyamatban van, jelenleg csak az ismert, hogy az áldozat elvált volt. Forrás: ilgiornale.it, corrierediragusa.it, grandangoloagrigento.it  

Látványos fotókon a szökőkútba zuhant teherautó darus mentése

2025.05.13.
Majd fél órán át tartott, de sikeresen kiszabadították a teherautót a Móra parki szökőkútból – írta Szeged város önkormányzati portálja. Az akciót élőben is közvetítete a szeged.hu. A mentőakció után Makrai László, a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója a portálnak elmondta, az első szemle alapján három-négy szivattyú biztosan sérült ott, ahol beszakadt a szökőkút. A díszburkolatot tartó talpakat lesz a legnehezebb pótolni, szerencsére maga burkolat nem tört nagyon össze. Ahhoz viszont, hogy kiderüljön, mekkora a kár, a szökőkutat oldalt is meg kell bontani. A Stefánia felőli oldalon, ahol a teherautó ráhajtott a szökőkútra, elmozdultak a fúgák és így a kövek is, megrepedhettek a fúvókák. A sérült szökőkútrészt körbekerítették, a lehető leghamarabb helyreállítja a Móra parki szökőkutat a Környezetgazdálkodás. A beszakadt teherautóról korábban itt írtunk. - Hibázni lehet, a sofőr ostobaságát megértjük, cége felelősségbiztosításának azonban fedeznie kell a kárt! Az a célunk, hogy minél gyorsabban helyreálljon ez a látványosság, mert Szeged az ország egyik legnépszerűbb turisztikai célállomása - írta közösségi oldalán Botka László polgármester. Fotók: Szabó Luca/szeged.hu  
Címkék: 

125 Éves A Magyar Autóklub – 2. Rész: Autókiállítás a Ligetben

2025.05.12.
A magyar autópiac A hazai motorizáció első világháború utáni állapotáról néhány statisztika segítségével alkothatunk egészen precíz képet. Regisztrált Gépjárművek száma 1923-ban Ország Személygépkocsi Tehergépkocsi Magyarország 2363 599 Csehszlovákia 6858 2301 Németország 100329 51739 Franciaország 352259 92553 E fenti adatsornál valamivel többet mutat „A világ személyautóállománya 1925. január 1-én” című táblázat, amely az amerikai Commerce Reports 1925. évi február 2-i számában jelent meg. E táblázatból a személygépkocsi-parkból válogattunk: Ország Darabszám Amerikai Egyesült Állmok 15 597 628 A világ többi része 3 017 417 Összesen: 18 615 045 Egyesült Királyság 567 681 Franciaország 460 000 Németország 154 208 Olaszország  65 000 Brazília 38 000 Csehszlovákia   8 870 Magyarország  3 702 Értelmezzük kicsit a táblázatot. A fenti számok azt jelentik, hogy 1000 emberre 130 autó jutott Amerikában, 11 Franciaországban, 9 Dániában, 2,47 Németországban és Magyarországon.alig 0,047 Azaz a hazai autópiac elképesztően csenevész volt. Minden a hazai automobilizmussal foglalkozó korabeli hurráoptimizmust tükröző írást érdemes ezen a prizmán keresztül szemlélni. Az egyetlen számbavehető hazai autógyár, a Magyar Általános Gépgyár sorsa 1925-re megpecsételődött. Az amerikai követség munkatársa 1925. elején készített egy tanulmányt a magyar autópiacról, amelyből kiderül, hogy „egy MÁG eladási ára jelenleg 110,000,000 korona, azaz nagyjából US$ 1470. Ezt egy olyan ötszemélyes nyitott túrakocsiért kérik el, amely Amerikában kb. 900 dollárba erülne, azaz úgy tűnik, hogy ha nem lennének védővámok akkor nem tudna versenyezni a külföldi márkákkal”. Ráadásul miután meglátogatta a MÁG gyárat és értesült arról, hogy 1923 nyarától 1924 nyaráig 150 db autó készült arra a következtetésre jutott, hogy „valószerűtlen, hogy ez az iparág valaha fejlődjön. Az, hogy nem volt képes növelni a termelést és a megfelelő védelmet élvezve gazdag termést learatni egyértelműen azt mutatja, hogy ez az iparág nem életképes”. Mindezekkel együtt a hazai gépjárműkereskedelem újból fejlődésnek indult. Ekkor még ritka kivételektől eltekintve általában arról volt szó, hogy néhány fiatal összeállt, szereztek maguknak egy szponzort, elmentek a Párizsi Autókiállításra, „és onnan alvázakat – chassis-kat – hoztak haza. Puszta ládán ülve vezették a kocsikat esőben, hóban Párizstól Budapestig” írta visszaemlékezésében Granasztói Pál építészmérnök, akinek bátyja egykor részt vett ilyen üzletekben. Erről a korszakról bővebben a Meseautótól a Merkurig című hazai gépjármű-kereskedelem történeti cikksorozatunk 3. részében írtunk.   Az 1925-ös Autókiállítás A városligeti Iparcsarnk bejárata az 1925-ös Autókiállítás idején. Fotó: Schüller László A Királyi Magyar Automobil Club 25 éves jubileumára számos különféle rendezvénnyel készült. Ezek közül kiemelkedik az 1925. május 23-június 3 között a Magyar Automobilkereskedők Országos Egyletével közösen szervezett V. Nemzetközi Automobil Kiállítás, amelyre a városligeti Iparcsarnokban került sor. „Úgy Clubunk, mint a magyar automobilipar és kereskedelem hihetetlen energiája, óriási áldozatkészsége teremtette meg Magyarország számára ezt a nagyjelentőségű demonstrációt és, hogy megszülethetett, az kétségtelen bizonyítéka annak az igazságnak, - s ezt végre-valahára hivatalosan is belátják az egész vonalon –, hogy az automobilizmus ma már nem luxus” – áll a KMAC 1925. évről szóló beszámolójában. Ehhez képest az amerikai követség munkatársa által korábban már említett összeállításból kiderül, hogy „eddig a gépkocsik fő vásárlói a nagy vagyonú emberek voltak, mint például a spekulánsok, tőzsdei brókerek, gyártók stb. Közülük sokan a nemzeti valuta gyors leértékelődését kihasználva hatalmas vagyonra tettek szert, és így megengedhették maguknak az autó luxusát. Mások befektetésként vásároltak gépeket, azzal a gondolattal, hogy az értékcsökkenés ebben kisebb lesz, mint más formában. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy Magyarországon egészen a közelmúltig az autókat vagy a sport vagy a luxus szempontjából vásárolták”. A korabeli tudósításokból kiderült, hogy „a kiállítás fő-helyét a Magomobil foglalja el. Minden fajtájú kocsit állított ki ez a magyar gyár és autói ugy konstrukció, mint megbízhatóság szempontjából felveszik a versenyt bármely külföldi kiskocsival”. Sajnálatos, hogy csak fekete-fehér fényképek és híradófelvételek maradtak ránk, hiszen a kiállított gépjárművek igen színpompásak voltak: „Látunk egy svábhegyi versenykocsi-tipusu kétüléses kocsit, áramvonalu, elefántcsontszínű karosszériával, amely elsősorban sportemberek érdeklődésére tarthat számot. Mellette egy érdekes szerkezetű runabout látható betakarható hátsó ülésekkel, amely betakarás után sportkocsiszerű benyomást tesz. A runaboutnak nápolyi sárgaszinű, fekete szélvonallal és fekete bőrözéssel ellátott karosszériája van. Az amerikai befolyásnak tulajdonítható e kocsin a napvédő, az oldalsó és hátsó szélvédőüvegek alkalmazása. Igen tetszetős két all-weather karosszériás kocsi, amelyek közül az egyik sötétkék, a másik libertykék színűre van lakkozva. Egy világos kávébarna nyitott túrakocsi, ugyanoly színű bőrözéssel eredeti benyomást tesz. Rendkívül előkelően hat egy sötétkék csukott limousine, sötétkék posztópárnázással. Mellette egy kis üzleti szállítókocsi áll tetszetős természetes színű faszekrénnyel. ízléses színösszeállítású sötétbordó coupé, fekete sárhányókkal és felsőrésszel, továbbá egy sötétkék nyitott túrakocsi világos záróvonallal. Egy meggypiros phaeton, Piltzer-rendszerü, faváznélküli acéllemez-karosszériával van ellátva, amelynek előnye, hogy nagy könnyűsége mellett, könnyen szétszedhető és javítható”. Sétáljunk tovább! „A bejárattól jobbra a Reimann-cég Renault, Delage, Rába és egy kis typusu Rolls-Royce kocsival fogadja az érdeklődőket. Szemben az amerikai Buick-kocsik láthatók. Egyik közülük 55.5 fokos lejtőre van szabadon állitva. A fékpróba nagy érdeklődést keltett. Igen kedves kiállítási tárgy egy Michelin ballonokkal felszerelt motorhajtásu gyermek-kocsi. Közvetlen mellette a nagy kompressziós Mercédesek láthatók”. A Királyi Magyar Automobil Club tiszteletbeli tagja, Horthy Miklós kormányzó is meglátogatta a kiállítást. A korabeli tudósítások segítségével kövessük nyomon sétájának egy részét: „Megszemléli a remekbe készült Renault alvázat, amelyet már a legutóbbi párisi Salon-on is megcsodált a világ automobilközönsége. Különösen felkelti figyelmét a gyönyörű Kölber karosszériával szervírozott hatalmas Rába személyautó… Majd a Frohner és Pásztélyi Automobil Rt által gyártott és kiállított motorcsónakot tekinti meg. Dr Frohner Román és Pásztélyi András igazgatóktól behatóan érdeklődik a gyár teljesítőképességi iránt és örömét örömét fejezi ki, hogy a magyar iparban már ilyen szép és jól átgondolt konstrukciójú motorcsónakokat gyártanak. A Hungária Automobilgyár Rt standja Citroënekkel A Steinitz Ernő cég kiállítási helyén Steinitz Ernő cégfőnök bemutatja a legmodernebb Alfa Romeo (kocsikat és a formás vonalú Diatto gépeket. A kormányzó behatóan érdeklődik a gyár teljesítőképessége iránt, s megjegyzi, hogy ez a gyár az utóbbi időben igen nagy versenyeredményeket ért el. Steinitz igazgatótól örömmel hallja az Alfa Romeo és Diatto kocsik magyarországi népszerűsödését… [Majd] a Metropole Garage kiállítási helyére vonul, ahol Freund Vilmos igazgató fogadja. Megszemléli a finomvonalú Itala és Berliet kocsikat, Motosacoche kerékpárokat, majd hosszasabban időzik a Schiele és Bruchsaler cég kiállítására, amely érdekes s modern autófelszerelési cikkeket állított ki. .. A Magyar Automobil Gyár Rt a következő állomás. A hatalmas kiállítási hely valóságos tárháza a remekbe készült kis- és nagytípusú Fiat automobiloknak… A sorban a Scott motorkerékpárokra kerül a sor. A Tourist Trophy győztes gép ott áll az első helyen porosan és sárosan, ahogy elhagyta a zugligeti utat. Mellette Hild Károly, a Tourist Trophy győztese”. A Laurin&Klement Rt standján a magyar autókereskedés egyik úttörője, Herskovits Ignác fogadta a látogatókat. Természetesen az gépkocsi-alkatrészeket árusító cégek is képviseltették magukat.   A közel két hetes rendezvény alatt 35 autót, 29 motorkerékpár és 15 traktort sikerült értékesíteni. A szaklapok ezt szédítő sikernek könyvelték el. Az Autókiállítás csupán egy volt a KMAC jubileumi rendezvényei közül. A különleges svábhegyi versenyről sorozatunk következő részében lesz szó.  

Önálló alapítványként működik a jövőben a ZalaZONE Autóipari Próbapálya

2025.05.12.
Felidézik, hogy a zalaegerszegi járműipari tesztpályát megvalósító Autóipari Próbapálya Zala Kft. (APZ) a Széchenyi István Egyetemért Alapítvány 100 százalékos tulajdonában van, és az alapítvány járműipari innovációs közfeladatainak megvalósítását végzi. A járműipari innovációs közfeladatok a Széchenyi István Egyetem képzéseinek fejlesztését és piaci megjelenési lehetőségeinek szélesítését eredményezték, új képzések indultak el az egyetemen, és új innovációs központot is alapítottak. Azt közölték: a ZalaZONE tesztpálya fejlődése olyan mértéket öltött, ami kiemelt központtá tette a járműipari innovációk terén, valamint a mesterséges intelligencia területén is országos jelentőségűvé válik a tervezett további fejlesztéseket követően. Mindez szükségessé teszi, hogy a ZalaZONE tesztpálya további működtetése egy önálló közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítvány keretében folytatódjon. A tesztpálya-beruházás harmadik ütemének idei megvalósulásával az oktatási jellegű kutatási célok mellett a piaci jellegű működés jelentősége is megnő, amelynek országos, illetve nemzetközi szintű kihasználhatóságát az biztosítja a leginkább, ha a tesztpálya a jövőben önállóan, országos hatáskörben működik, és tulajdonjogilag nem egy térségi, egyetemi ökoszisztémához kapcsolódik. A tesztpálya továbbfejlesztéshez elengedhetetlen, hogy egyetemekkel, kutatóintézetekkel, állami fejlesztőkkel és magáncégekkel a jelenleginél is szélesebb körű együttműködéseket építsen fel az energetikai, autóipari, agrár- és védelmi témájú kutatásokon keresztül. A Széchenyi István Egyetemért Alapítvány kuratóriuma, mint alapítói joggyakorló ezért döntött az alapítvány szétválasztásáról, amelynek eredményeként a Széchenyi István Egyetemért Alapítványból az APZ Kft. 100 százalékos üzletrésze és a kapcsolódó közfeladatok kiválnak, és egy új, önálló közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítvány jön létre a ZalaZONE, amelyben az állam csatlakozó alapítóként vesz részt. Az állam szempontjából fontos nemzeti érdek, hogy a globálisan átrendeződő járműipari környezetben Magyarország kiemelkedő szerepet vállaljon a járműipari innovációkban, valamint hogy az e területet érintő, mesterséges intelligencián alapuló fejlesztésekben is meghatározó tényező legyen. Az oválpályáról itt írtunk Ezen célok érdekében egy nemzetközi viszonylatban is kiemelkedő színvonalú, speciális tesztkörnyezetre van szüksége a magyar járműiparnak és a járműiparhoz kapcsolódó MI-iparnak. Mindezekre tekintettel a kormány nevében Hankó Balázs, a tudománypolitika koordinációjáért felelős miniszter várhatóan kedden törvénymódosítást nyújt be az Országgyűlésnek - közölték. A hétfői bejelentés kapcsán a zaol.hu arról számolt be, hogy az üzleti, tudományos és kutatási célokat egyszerre szolgáló tesztpálya egyedülálló elemei - többféle, még fel nem mért tulajdonosi részarányok értékén túl - jelenleg több mint 70 milliárd forintos értéket képviselnek, a szolgáltatásait 53 járműipari megrendelő veszi igénybe, a bővítése az igényeknek megfelelően folyamatos. A heteken belül létrejövő alapítvány kuratóriumában és a felügyelő bizottságban a székhelyül szolgáló Zalaegerszeg képviselői is jelen lesznek. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Súlyos baleset, teljes útzár és óriási torlódás az M0-son - mentők a helyszínen

2025.05.12.
A baleset következtében az egyik jármű az oldalára borult. A fővárosi hivatásos tűzoltók érkeztek ki a műszaki mentési munkákhoz. Az egységek mellett a mentők is a helyszínen dolgoznak, teljes útlezárás mellett. Az Útinform legfrissebb hírében azt írta, hogy a torlódás már 8-9 km-es. A többletmenetidő 50-60 perc is lehet, aki teheti, kerülje el az autóutat! Van baj máshoil is, kisteherautó személyautóval ütközött össze az M1-es autópálya határ felé vezető oldalán. Az M0-s autóúti csomópontnál, a 17-es km-nél csak a külső sáv járható. Az erős forgalom miatt gyorsan nő a torlódás, már 1-2 km-es. A 65-ös főúton, Tamási térségében személyautó árokba hajtott. Az 51-es km-nél félpályán engedik a forgalmat.  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója