A Volvo FH sorozat technikai újdonságai

2015.02.09.
A járműüzem folyamatossága, hiszen termelőgépről van szóló, alapvetően fontos, minden állás veszteség. A műszaki hibák, a szervizek, a forgalmi akadályok, a rakodási nehézségek elkerülendők, minimalizálandók. A világcégek ennek érdekében, most példánkban a Volvo szakemberei, számos műszaki újdonsággal szolgálják ezt az igényt. Az egyedi, szükség szerinti karbantartás, a távfelügyelet, a segélyhívó-rendszer mind, mind az állásidők lerövidítését szolgálják. VAS segélyhívó rendszer Alapfelszerelés az új Volvo FH-nál ez az intelligens új technológia, amely fokozza a járművezető biztonságát és csökkenti az állásidőt az üzemeltető számára. Bajban, például meghibásodás, gumidefekt vagy szélvédőtörés esetén az autó VAS jelű gombját csak megnyomja a vezető és azonnali segítséget kap saját nyelvén, egész Európában. „Nincs értelme tagadni – a meghibásodások nem küszöbölhetők ki teljesen. De azt megtehetjük, hogy a lehető legkönnyebbé tesszük a segítséghez jutást, ha bekövetkeznek. Erről szól a Volvo Action Service On Call. Nyomja meg a VAS gombot, és már úton is van a segítség” – mondja Christian Gustavsson, a Volvo Trucks szolgáltatás vezetője. Amikor a járművezető megnyomja a gombot, automatikusan befut a hívás a Volvo Action Service telefonközpontjába, ahol a járművezető nyelvét beszélő operátor jelentkezik. Az operátor azonnali információkat kap arról, hogy melyik teherautóról érkezett és hívás, és az éppen hol található. A járművezető így arra koncentrálhat, hogy elmagyarázza a történteket. Ez a magyarázat a teherautótól érkező hibakódokkal együtt segít a szerviznek a probléma késlekedés nélküli felismerésében. A leállások drágák – az üzemidő létfontosságú kérdés a jövedelmezőséghez. A Volvo Action Service a nap 24 órájában, az év minden napján nyitva van. Hálózata több mint 1100 szervizt tartalmaz Európában. A Volvo Action Service mindenki számára elérhető, aki Volvo FH-t vezet. Távdiagnosztika Az új Volvo FH fedélzeti kommunikációs technikája, a Telematics Gateway lehetővé teszi a szerviz számára a teherautó létfontosságú alkatrészeinek út közbeni átvizsgálását. Ez azt jelenti, hogy a karbantartás annak valós szükségessége szerint tervezhető. Tehát a valós igényeken alapuló karbantartáshoz jelentést küld a szerviznek, így a szerelő láthatja a létfontosságú alkatrészek, például a fékbetétek, a tengelykapcsoló, az akkumulátor és a légszárító állapotát.  Teherautóra szabott karbantartás Ez az új az ún. Volvo Arany szerződés részeként teszi lehetővé az ügyfelek számára, hogy elfelejtsék a szerviztervet és hagyják, hogy a szerviz gondoskodjon arról. A szerelő nyomon követi a teherautó futásteljesítményét, illetve az alkatrészek kopásának sebességét, és annak megfelelően alakítja ki a szerviztervet – és akkor lesz műhelybeállás, amikor a teherautónak valóban szüksége van rá. „A kopás távoli megfigyelésének lehetősége azt jelenti, hogy nem kell túlságosan gyakran ellátogatnia a szervizbe – és még azelőtt elvégzik a karbantartást, mielőtt túl késő lenne” – mondja Christian Gustavsson. A haszongépjárművek tüzelőanyafogyasztást, nagy tömegük miatt nagyban meghatározzák a terepviszonyok, az út vonalvezetése, különösen a dimbes-dombos szakaszok. Előrelátó vezetéssel lehet csökkenteni a fogyasztást, akár 5%-kal is. Használni kell az intelligens sebességtartó automatikát. I-See. Most minden útra érdemes emlékezni. Az I-See rendszer kombinálja az I-Shiftet és a GPS-t egy intelligens sebességtartó automatikával. Ez egy egyedülálló rendszer, amely megtanulja az út domborzati viszonyait, és eltárolja azokat egy központi adatbázisban. Tudását menet közben automatikusan hasznosítja, hogy üzemanyagot takarítson meg, ha az I-Cruse egész idő alatt be van kapcsolva. Az I-See konstruktőrei nem bíznak a térképekben. Mivel a valóság sokkal pontosabb, inkább eltárolják a konkrét emelkedőket. Emellett ma már nem kell megtennie egy útvonalat, hogy elkezdhessen azon üzemanyagot megtakarítani, mert segítenek a többiek. Az I-See új változata minden emelkedőt eltárol egy adatbázisban, amelyet bármely teherautó ingyenesen használhat. Ha valaki korábban már megtette az adott útvonalat, az I-See letöltheti az adatokat és haladéktalanul elkezdheti az üzemanyag-megtakarítást. Így már egy új Volvo FH a legelső útján is megtakarítást érhet el. Az I-See kiszámítja, hogy miként hozhatja ki a legtöbbet a mozgási energiából hegyvidéken, és ezt továbbítja az I-Shift intelligens sebességváltó felé. Mindent egybevetve hat különböző műveletet végez az üzemanyag-fogyasztás csökkentéséért. Például időben gyorsít, hogy minél jobban kihasználja a lendületét – elkerülve a motor szükségtelen használatát.  „Ezt a képzett járművezetők is megteszik. De ha nyolc órán keresztül vezet egy teherautót, már nem valószínű, hogy ugyanilyen módon teszi meg. Mivel az I-See gondoskodik a dombokról, Ön a vezetés más területeire összpontosíthat” – mondja Anders Eriksson. Így működik 1. Az emelkedők előtt: nekirugaszkodás.  Ha az I-See tudja, hogy emelkedő közeleg, hagyja, hogy a sebesség a felső sebességhatár megközelítéséig növekedjen és a jármű lendületet szerezzen. A teherautó tovább maradhat magasabb sebességi fokozatban. 2. Az emelkedőkön: tartózkodás a visszakapcsolástól. Kapaszkodás közben az I-See eltárolt tudását felhasználva elkerüli a szükségtelen visszaváltásokat a csúcs felé haladva. Egyenletesen haladhat a csúcs felé anélkül, hogy alacsonyabb sebességi fokozatban üzemanyagot pazarolna. 3. A csúcson: nyugalom. Lejtőhöz közeledve az I-See távol tartja a teherautót a szükségtelen gyorsítástól. 4. A lejtő előtt: átgurulás. Közvetlenül a lejtő előtt a hajtáslánc átmenetileg szétold, lehetővé téve a teherautó gurulását. Ez energiát takarít meg, és minimálisra csökkenti a fékezési igényt. 5. A lejtőkön: fékezés időben. Az I-See tudja, mikor ér véget a lejtő. Így a lejtőn sebességet nyerve már jó időben működésbe hozhatja a motorféket – ahelyett, hogy hirtelen a lejtő végén tenné – és felkészül a következő domborzati elemre. 6. A völgyekben: egy kis plusz lendület. Ha egy lejtőt közvetlenül emelkedő követ, az I-See igazán elemében érzi magát. Hagyja gurulni a teherautót, sebességet és lendületet szerezve az emelkedő könnyebb megmászásához. Ha az új Volvo FH egy emelkedőhöz közeledik, az I-See lekéri a meredekségre vonatkozó információkat, hogy maximális hatékonysággal határozza meg a sebességet és a fokozatváltásokat. Ez a technológia jelentős áttörést hozott a fuvarfeladati teljes megtakarításban. Használja ki minden hegy előnyeit Adj tanácsot a gépkocsivezetőnek! Folytassa a megtakarítást segítségével A megtakarítások maximalizálása érdekében a Volvo járművezető-továbbképzési programja, a Fuel Advice, minden szinten javítja a járművezetők tüzelőanyag-megtakarítási technikáját. De a megtakarítások tartós fenntartásában semmi nem vetekedhet a folyamatos nyomon követéssel, és egy személyi tanácsadó támogatásával. Jarkko Aine, a szállítási megoldások igazgatója körvonalazza az új Fuel Advice szolgáltatást: „A hosszú távú megtakarítás kulcsa a rendszeres nyomon követésben rejlik. A Fuel Advice a teherautótól érkező adatok révén lehetővé teszi az olyan vezetési technikák értékelését, mint a sebesség megválasztása és a fokozatok kihasználása. Előfizetéses formában addig vehető igénybe, ameddig csak szüksége van rá. Az egyes elemzések után a járművezető jelentést kap arról, hogy milyen lépéseket kell tennie. Kérdés esetén pedig kapcsolatba léphet a jelentést elkészítő üzemanyag-tanácsadóval.” Az egyes elemzések után a járművezető jelentést kap arról, hogy milyen lépéseket kell tennie. A kimutatásokat készítő üzemanyag-tanácsadó pedig felkereshető, ha kérdések merülnének fel. A Fuel Advice segít akár 5 százalék gázolajat megtakarítani. A Volvo FH új műszaki megoldási A világ első vészkijárat tetőablaka alapfelszerelés. A teherautó-balesetek fele a jármű felborulásával végződik. Az ajtón keresztüli menekülés rendkívül nehéz lehet, ha a jármű az oldalán fekszik. A szélvédő kirúgására pedig már nincs lehetőség, mivel azt ragasztással illesztik a helyére. A megoldás egy vészkijárat a tetőn. „Ha a szélvédő a helyére van ragasztva, lennie kell más menekülési útnak a járművezető számára. Ez alapvető elvárás volt” – mondja Ulf Torgilsman, baleseti szakértő. Ezért valamennyi Volvo FH üvegtetővel készül, amely egyben vészkijáratként is funkcionál. Mérete 500x700 mm, ami még az átlagosnál nagyobb termetű járművezetők számára is lehetővé teszi az egyszerű kimászást. Az üvegtető mindemellett a gyúlékony árut, például benzint vagy egyéb anyagokat szállító teherautók vészkijáratra vonatkozó követelményeinek is megfelel. További kényelmi tényező a bőséges fény, amely az üvegtetőn keresztül a fülkébe jut. Ez javítja a járművezető közérzetét és csökkenti az elektromos világítás szükségességét. IFS – független elsőkerék felfüggesztés A Volvo FH sorozat két világújdonsága a független elsőkerék felfüggesztés és a fogasléces kormánymű. Az IFS az előfeltétele egy másik világújdonságnak a nehéz teherautók kategóriájában – a fogasléces kormányműnek. Ez a személyautó-iparban domináns technológia javítja a kormányozhatóságot és az útfelülettel fennálló kapcsolat érzését. A kormánykerék elfordításakor egy fogasléces kormányművel szerelt jármű esetében a kerekek azonnal reagálnak. Valamennyi új Volvo FH-nak javult a stabilitása és a kezelhetőségi pontossága Jobb oldaldőlési stabilitású fülke, és gondosan kiegyensúlyozott lengéscsillapítás a fülke és az alváz számára egyaránt. A fülke jobb stabilitása az első és a hátsó felfüggesztés új kialakításával és geometriájával együtt jobb iránytartási stabilitást is biztosít az új teherautó számára Ezek a fő tényezők állnak a dőlési stabilitás 50 százalékos javulása mögött, amely valamennyi új FH fülkében megtapasztalható. „Jó példa erre a fülke hátuljánál található felfüggesztő rugók. Ezeket 25 centiméterrel távolabb kerültek egymástól, ami jelentősen javítja a fülke dőlési stabilitását” – mondja Stefan Axelsson. I-Shift Dual Clutch Az I-Shift Dual Clutch egy olyan új sebességváltó, amely a teherautó-iparban eddig soha nem látott jellemzőkkel bír. A kettős tengelykapcsoló révén a nyomaték- és a teljesítmény-leadás megszakadása nélküli fokozatváltást tesz lehetővé. Az I-Shift Dual Clutch a 460, 500 és 540 lóerős teljesítményszintű D13K motorokkal rendelhető. Az I-Shift Dual Clutch teljesen új, 2009-óta több millió kilométeren keresztül tesztelték mindennapi használatban. Az innovatív platformkialakításnak köszönhetően az jelenlegi I-Shift funkciók, mint a mellékhajtás és a retarder az I-Shift Dual Clutch-ra is felszerelhetők. A két száraz tengelykapcsoló a sebességváltó elejénél található. Normál üzemben az egyik tengelykapcsoló üresjáratban, míg a másik összekapcsolt állapotban van. A tengelykapcsolókat és a fokozatváltásokat egy pneumatikus rendszer szabályozza, a jól ismert I-Shifthez hasonlóan. A kettős tengelykapcsolós sebességváltó alapvetően képes az adott fokozatban haladva előre kiválasztani a következő fokozatot. Fokozatváltáskor az éppen összezárt tengelykapcsoló kiold, ezzel egy időben pedig a korábban üresjáratban lévő tengelykapcsoló összezár. Ez azt jelenti, hogy a kapcsolás a teljesítmény-leadás megszakadása nélkül megy végbe.   Dr. Nagyszokolyai Iván az Autótechnika főszerkesztője (Az Autótechnika folyóiratban foglalkozik a haszongépjárművek technikájával is. Legyen Ön is az Autótechnika előfizetője 2015-ben! További információ http://autotechnika.hu )

Kigurult a BMW dingolfingi komplexumából a BMW M6 GT3

2015.02.09.
A versenyautó pontban 14 órakor, történetében most először gurult ki a garázsból, Jörg Müller (német) BMW-pilótával a volánja mögött, akivel ezáltal újabb mérföldkövéhez érkezett a BMW M6 GT3 fejlesztése. – Hatalmas pillanat ez mindazok számára, akik intenzív munkával, lelkes odaadással dolgoztak a BMW M6 GT3 fejlesztésén az elmúlt hónapok során – mondta a BMW Motorsport igazgatója, Jens Marquardt. – Ez a versenyautó négy keréken egyesíti mindazt a tapasztalatot és szaktudást, amit az elmúlt években a hosszú távú futamokon és a GT szériákban szereztünk. Zökkenőmentesen, a tervezett munkamenet szerint haladunk a fejlesztéssel, éppen ezért biztosak vagyunk benne, hogy 2016-ban egy ütős, minden tekintetben versenyképes géppel érkezünk meg a versenypályákra. Mindazonáltal rengeteg munka áll még előttünk, de megragadnám az alkalmat, hogy ezúton is köszönetet mondjak mindenkinek, aki kiveszi a részét ebből a fantasztikus projektből – fogalmazott az igazgató. Jörg Müller módfelett izgatottan várta az új versenyautó első szabadtéri debütálását. – Leírhatatlan pillanat, amikor besétálsz a garázsba és megpillantod ezt az elképesztően gyönyörű autót. Roppant büszke vagyok, hogy én tehettem meg vele az első kilométereket. Jóllehet, ez természetesen még csak egy kezdeti teszt volt, mégis minden rendben, problémamentesen működött. A motor pedig lenyűgöző: erőteljes és nyomatékos, ami nagyon fontos egy ilyen autónál. Biztos vagyok benne, hogy a BMW Motorsport a BMW M6 GT3 személyében egy fantasztikus versenyautót kínál majd ügyfeleinek – nyilatkozta a BMW német versenyzője a szombati első teszt után. A BMW M6 GT3 fejlesztési munkálatai terv szerint haladnak. A versenyautót az M TwinPower Turbo technológiával dolgozó, 4.4 liter hengerűrtartalmú V8-as benzinmotor versenypályára hangolt változata mozgatja, szárazteknős kenési rendszerrel és több mint 500 lóerős teljesítménnyel, amely kevesebb, mint 1300 kilogrammos önsúllyal párosul. A BMW M6 GT3 többek között hatsebességes szekvenciális verseny váltóművet és erőteljes motorsport elektronikát is kapott, miközben karosszériájának légellenállási együtthatóját a BMW szélcsatornájában optimalizálták. Az ideális alapot kínáló BMW M6 Coupé-t a BMW Motorsport mérnökei aprólékos munkával fejlesztették a BMW M6 GT3 versenyautóvá. A tökéletes versenyautó megtervezésekor a legfontosabb szempont az volt, hogy a pilóta a lehető legnagyobb biztonságban legyen a volán mögött, annak érdekében pedig, hogy a BMW M6 GT3 a legmagasabb szintű védelmet nyújtsa sofőrjének a különféle versenysérülések ellen, a BMW Motorsport saját fejlesztésű biztonsági cellát gyártott le a modellhez, amely a legszigorúbb biztonsági szabványoknak is megfelel és az FIA jóváhagyását élvezi. A mérnökök ezen felül nagy hangsúlyt fektettek a hatékonyságra, az egyszerű karbantartásra és a megbízhatóságra, amely különösen fontos tényező egy 24-órás versenyen. A BMW azon ügyfelei, akik vásárlási szándékkal érdeklődnek a BMW M6 GT3 versenyautó iránt, az M6GT3@bmw-motorsport.com e-mail címen felvehetik a kapcsolatot a gyártóval. Az ügyfeleket a BMW Motorsport regisztrálja és elsőként értesíti őket a versenyautóval kapcsolatos legújabb információkról. Az Észak-Amerikából érdeklődők leveleit az M6GT3NA@bmw-motorsport.com e-mail címre várja a BMW.

Már rendelhető az új Mustang

2015.02.09.
Az európai autóvásárlók már megrendelhetik a vadonatúj Ford Mustangot. Az ikonikus modell 50 éves története során most először fordul elő, hogy az autó egész Európában kapható. A 314 lóerős, 2,3 literes EcoBoost motorral vagy egy 418 lóerős, 5,0 literes V8-as erőforrással hajtott Mustang kupé és kabrió változatban rendelhető meg a FordStore márkakereskedésekben 11.270.000 Forintos induló áron. Az okostelefont és tabletet használó vevők egy új alkalmazás segítségével összeállíthatják és megoszthatják saját virtuális Mustangjukat, amit be is illeszthetnek egy általuk választott környezetbe. Az Apple és Android készülékeken ezen a héten elérhető Virtual Mustang alkalmazással a vásárlók először kiválaszthatják a karosszéria fajtáját, a fényezést és a könnyűfém keréktárcsákat. Az így összeállított autót be is emelhetik egy tetszőlegesen kiválasztott környezetbe, amit készülékükkel fotóznak le, sőt még a jármű valósághű motorhangját is meghallgathatják – majd a fotót megoszthatják barátaikkal. A vevők egy online konfigurátor segítségével megalkothatják a számukra tökéletesen megfelelő Mustang-változatot, és itt ismerhetik meg az árakat is. - Ez az ikonikus modell nem is érkezhetett volna ennél jobbkor Európába. A vadonatúj Ford Mustang minden idők legmodernebb, legfejlettebb technológiájú és legígéretesebb modellgenerációja a Mustang lenyűgöző története során – fogalmaz Roelant de Waard, a Ford Európa marketingért, értékesítésért és szolgáltatásokért felelős alelnöke. „Az autó vonzerejét ráadásul tovább növeli, hogy mindenki olyan változatot állíthat össze, ami teljes egészében a személyes ízlését tükrözi. Új alkalmazásunk segítségével a vásárlók azonnal láthatják, hogyan mutatna a vadonatúj Mustang a házuk előtt, és hogyan válhatna az autó életük szerves részévé.” A hatfokozatú manuális vagy automata sebességváltóval egyaránt megrendelhető Ford Mustang alapfelszereltségének része a nagy teljesítményű fékrendszer-csomag, a 19 colos keréktárcsák, az automatikus xenon fényszórók, a LED hátsó lámpatestek és hátsó diffúzor. Ugyancsak alapáron jár a kétzónás klímaberendezés, a 9 hangszórós audiorendszer, valamint a 8 colos színes érintőképernyővel kiegészített hangvezérlésű SYNC 2 fedélzeti csatlakozási rendszer. Az opciók listáján olyan tételek szerepelnek, mint a klimatizált ülések, vagy a Luster Nickel felületkezelésű prémium 19 colos könnyűfém keréktárcsák. A tízféle fényezés közül a vevők az exkluzív Competition Orange és a háromrétegű Triple Yellow árnyalatokat is kiválaszthatják. Európában a vadonatúj Ford Mustang kizárólag az új FordStore márkakereskedésekben rendelhető meg. A főleg nagyvárosi környezetekben felépített, új stílusú kereskedésekből egyre több jelenik meg a régióban. A Mustang korábban sosem került világszerte forgalomba, ám az új Mustang most több mint 100 piacon lesz kapható. Az első szállítmányok Ázsiába irányulnak, s az autó az év közepén érkezik meg Európába. Az európai vásárlók a 2014-es UEFA Bajnokok Ligája döntője idején rendelhették meg az első 500 darab Ford Mustangot. A mérkőzés során több mint 9300-an regisztráltak, hogy lefoglalhassák az autókat, s az első 500 regisztráció alig 30 másodperc alatt érkezett be.
Címkék: 

Újra emelkedik az üzemanyagok ára

2015.02.09.
Az emeléssel a 95-ös benzin literenkénti átlagára 341-342 forintra, a gázolajé 359-360 forintra nő. A Mol legutóbb múlt pénteken változtatott az árakon, akkor a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát bruttó 7 forinttal, a gázolajét pedig 6 forinttal emelte. A benzin literenkénti átlagára tavaly szeptember elején még 420 forint volt, az utóbbi öt hónapban csaknem 100 forinttal csökkent, majd az utóbbi hetekben emelkedni kezdett. A gázolaj literenkénti nagykereskedelmi ára szintén évek óta nem volt 350 forint körül, utoljára 2010 december végén került 345 forintba. A benzinár 2012. április elején érte el csúcsát, akkor egy liter átlagosan 451 forintba került. A gázolaj literje 2012. január közepén volt a legdrágább, átlagosan 449 forint. Az autósok 15-25 forintos árkülönbséget is tapasztalhatnak a kutaknál.

Autólopás! IYF-650 Suzuki Ignis - szürke

2015.02.09.
Autóvadász-ingyenes alkalmazás Közzétette: Autóvadász Egyesület Ma · szerkesztve · ·   Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján. -Rendszám: IYF-650 -Gyártmány: Suzuki -Típus: Ignis -Gyártási év: 2003 -Motorszám: M13A1322224 -Alvázszám: TSMMHX51S00130793 -Szín: szürke -Lopás időpontja: 2015 február 4 -Lopás helyszíne - város: Budapest -Kerület: XI. -Utca, házszám: Otthon utca

Autólopás! MSF-534 Nissan Quashqai - fekete

2015.02.09.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján. -Rendszám: MSF-534 -Gyártmány: Nissan -Egyéb típus: Quashqai -Típus: Limuzin -Gyártási év: 2014 -Motorszám: Hra2036216a -Alvázszám: Sjnfeaj11u1126909 -Szín: fekete -Lopás időpontja: 2015 február 8 -Lopás helyszíne - város: Budapest -Kerület: XVI. -Utca, házszám: Datolya u 29

Autólopás! LWV-972 Audi A6 - fekete

2015.02.09.
  Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján. -Rendszám: LWV-972 -Gyártmány: Audi -Típus: A6 -Kivitel: Limuzin -Gyártási év: 2011 -Motorszám: Cla002693 -Alvázszám: Wauzzz4g8bn020718 -Szín: fekete -Lopás időpontja: 2015 február 8 -Lopás helyszíne - város: Budapest -Kerület: XVI. -Utca, házszám: Datolya u 29 -Megjegyzés: Vajbőr belső

Autólopás! MRD-081 Toyota Corolla Verso

2015.02.09.
Autóvadász-ingyenes alkalmazás Közzétette: Autóvadász Egyesület február 7. · szerkesztve ·   Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján. -Rendszám: MRD-081 -Gyártmány: Toyota -Típus: Corolla Verso -Gyártási év: 2008 -Alvázszám: Nincs adat -Szín: szürke -Lopás időpontja: 2015 február 5 -Lopás helyszíne - város: Budapest -Kerület: III. -Utca, házszám: Kis Korona utca -Megjegyzés: Sziasztok! Mindenki segítségét kérnénk! 2015-02-05 éjszaka III. kerület óbudai hídfőnél, a kis korona utcából ellopták a képen látható Toyota Corolla Verso 2.2 D4D cat típusú szürke autónkat. Rendszáma MRD081, amennyiben azt lecserélték az autónak vannak különös ismertető jelei: körben sötétített üvegek, a 4 lámpa szürke, ami eltér a gyári krómozottól, tolatóradar. A megtalálónak 1000 eurót ajánlunk fel jutalomként. Kérjük minél többen osszátok, köszönjük szépen.

Autólopás! KMX-974 Toyota Corolla

2015.02.09.
Autóvadász-ingyenes alkalmazás Közzétette: Autóvadász Egyesület február 6. · szerkesztve · ·   Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján. -Rendszám: KMX-974 -Gyártmány: Toyota -Típus: Corolla D-4d -Kivitel: Sedan -Gyártási év: 2006 -Motorszám: 1ND0341741 -Alvázszám: NMTBC28E70R036310 -Szín: szürke -Lopás időpontja: 2015 február 4 -Lopás helyszíne - város: Budapest -Kerület: IV. -Utca, házszám: Fiumei út 16. 1. Lh.

Januári rekord az Audinál

2015.02.09.
A német autógyár legnagyobb piaca változatlanul Kína, ahol 15 százalékkal emelkedtek az eladások, és meghaladták az 50 ezer darabot. A második helyen az Egyesült Államok áll, itt 14 százalékkal több Audit vásároltak. Európában 4,7 százalékkal, ezen belül Németországban 13,6 százalékkal több Audi talált piacra, noha Oroszországban 13,1 százalékkal visszaestek az eladások. A PricewaterhouseCoopers felmérése szerint az orosz gépkocsipiac a tavalyi 10 százalék után az idén további 25-35 százalékkal zsugorodik. Az Audi értékesítési igazgatója, Luca de Meo szerint a januári teljesítmény megalapozza az idei év eredményeit, de figyelmeztetett, hogy "a globális gazdasági környezet számottevő bizonytalanságot rejt". A Mercedes pénteken közölte, hogy januárban ugyancsak rekordot döntöttek az eladásai, 14 százalékkal 126 ezerre nőttek.
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója