Audi TT Coupé

2014.09.17.
Galéria képek: 

A török Atak hódítja meg a Várat?

2014.09.17.
Török gyártású midi áll nyerésre a fővárosi dízel midibusztenderenBevették a törökök a várat – ezzel a hangzatos címmel kommentálta az Omnibus.blog azt a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) honlapján olvasható nyilvános jegyzőkönyvet, amelyik a „Midi autóbuszok beszerzése szállítási szerződés keretén belül” eljárás elbírálását rögzíti. A dokumentum szerint a nyertes ajánlattevő neve Karsan Otomotiv, a nettó ár 870 millió forint. Iparági forrásból lapunk úgy értesült, hogy a döntés még nem végleges. Ám ha a megrendelő által közzétett dokumentum a végső állapotot rögzíti, akkor ismét hazai pályán esett el egy magyar gyártmány a nemzetközi versenyben.Idén áprilisban zárult először eredmény nélkül a várbuszok egy részére vonatkozó, 16+24 darabos dízel miditender, ami ezután folytatódott. Ezúttal már csak két pályázót hívtak meg, a hazai gyártású Rába-Molitus S91-est és a török Karsan Otomotive-ot az Atak típussal. A törökök ajánlata majdnem félmilliárd forinttal alacsonyabb, mint a hazai indulóé. A Rába-Molitus ugyanis 1,379 milliárd forintot kér a 16 járműért, míg a Karsan 870 milliót. A bírálat során maximálisan kiadható ezer pontból a Karsan Atak 960-at zsebelt be, míg a magyar induló mindössze 703,39-et.Eközben zajlik a másik várbuszbeszerzés, az elektromos midibusztender is. Ezen indult az Evopro nevű hazai cég saját fejlesztésű, kompozit anyagból készült járművével, amely épp a közelmúltban kapott hatósági engedélyt. Emellett szerepelt a Rába S91-es elektromos hajtással és a Rampini olasz gyártó midibusza Siemens elektronikával párosítva. Ez utóbbi pályázóhoz is kapcsolódott időközben a Rába, amely nem hivatalos híreink szerint csupán üléseket szerelhet be a járműbe, és nem futóművel, alvázzal vesz részt, mint az S91-es esetében. A BKK tájékoztatása szerint az eljárást még nem zárták le, de a Siemens–Rampini–Rába konzorcium pályázata várhatóan érvényes és nyertes lesz. Az Evopro lapunknak eljuttatott levelében azt írta, hogy a BKK a multinacionális beszállítókra személyre szabott referenciákkal írja ki a közbeszerzéseit, a magyar szállítókat már a részvételi szakaszban kizárják. A BKK válaszában visszautasította az állításokat, szerintük egyenlő eséllyel versenyeztek a pályázók.Jámbor GyulaMegjelent a Magyar Nemzet 2014. szeptember 4-i számában

Készül a Jedlik Ányos Terv

2014.09.17.
A terv az elektromos autózás elterjesztését egyebek mellett az országos töltőhálózat kiépítésével, az adózási és jogi feltételek egyszerűsítésével is támogatja - mondta el az államtitkár.Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) államtitkára hangsúlyozta: az Országgyűlés által elfogadott közlekedési stratégiában kiemelt helyet kapott a közlekedés környezeti kárainak csökkentése, a nem megújuló energiaforrások és nyersanyagok felhasználásának mérséklése.A Magyar Elektromobilitás Napot az Európai Mobilitási Hét keretében első alkalommal szervezte meg a Magyar Elektromobilitás Szövetség; a rendezvényen vette át Pokorni Zoltán, a főváros XII. kerületének polgármestere Budapest első városüzemeltetési célokat szolgáló elektromos autóját.

Harminc Rolls-Royce-t rendelt egy makaói szálloda

2014.09.17.
Stephen Hung 20 millió dollár (napi árfolyamon 4,84 milliárd forint) értékben 30 darabot rendelt a Phantom modell hosszított változatából (Extended Wheelbase), köztük párat külső és belső aranyozással, épülő, XIII. Lajosról elnevezett makaói luxusszállodája számára. Az angliai Goodwoodban lévő autógyár, ahol kézzel szerelnek össze minden egyes példányt, még soha nem kapott ekkora egyszeri megrendelést. Az eddigi rekordot a hongkongi Hotel Peninsula tartotta 14 Phantommal. A mostani megrendelés nyomán a 2016-ra megnyíló Hotel Louis XIII rendelkezik majd a világ legnagyobb Rolls-Royce-flottájával. A befektető a fényűző autóflottával akarja szállodájába csábítani az újgazdag kínai szerencsejátékosokat. Az üzletfelek szerdai makaói közleménye szerint a két aranyozott Phantom lesz az eddigi legdrágább, amelyet az angol autógyártól eddig rendeltek, számszerű árakat azonban nem közöltek. A Phantom Extended Wheelbase angliai alapára 450 ezer font (734 ezer dollár), de az ár régiónként és az egyénileg rendelt extráktól függően változik, és szállították már le autót egymillió dollárért is.Stephen Hungnak kilenc luxusmodellből álló magán autóparkja van, köztük egy egymillió dolláros Bentleyvel, amelynek motorházát 100 karátnyi gyémánt díszíti.A francia reneszánsz és barokk stílusban épülő XIII. Lajos szálloda megtervezéséhez a kaszinótulajdonos szerződtette a néhai uralkodó egyik leszármazottját is. A szuperluxus üdülőhotelben lesz a világ legextravangásabbnak mondott szállodai lakosztálya, egy 1860 négyzetméteres villa, amelyben állítólag 130 ezer dollárba fog kerülni egy éjszaka.A Hongkonghoz közeli, ahhoz hasonlóan Kínában belül különleges státuszt élvező Makaó a világ kaszinófővárosa, a szerencsejáték tavaly 45 milliárd dollár bevételt hozott, hétszer annyit, mint a Las Vegas-i kaszinóövezet. 
Címkék: 

Képeken az új Honda Jazz

2014.09.17.
Észak-Amerikában és Japánban Fit néven már árulják az új Honda Jazzt, de Európába csak jövő év közepén fog megérkezni. Az októberi Párizsi Autószalonon már ki fogják állítani az autót, de hivatalosan még tanulmányként, bár a képek alapján nem sokban különbözhet a nem sokkal később érkező szériaváltozattól.A Jazzt 1,3-as i-VTEC benzinmotor hajtja egy hatfokozatú kézi sebességváltón keresztül, de rendelhető fokozatmentes automata is. Később valószínűleg elérhetővé válik a kisautó hibrid hajtással is.A régi Jazzhez képest a kocsi hossza 15 mm-rel nagyobb (3915 mm), a tengelytáv bővülése 30 mm (2530 mm), ami jó hatással lehet az utastér eddig sem szűkös helykínálatára. Továbbra is az első ülések alatt van a benzintank, így hátul megmaradhattak a „mágikus ülések”, amelyek teljesen felhajthatóak, így akár magas tárgyakat is lehet a második sorban szállítani. Hasonló ülések vannak hátul a mostani Jazzben, a Civicben és az hamarosan érkező új HR-V-ben is.Az áttervezett és áthangolt futómű a Honda szerint sokkal kényelmesebb futást garantál, mint az előd esetében.

Autólopás! MHS-852 Ford Mondeo kombi

2014.09.17.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján.-Rendszám:MHS-852-Gyártmány:Ford-Típus:MONDEO-Kivitel:KOMBI-Gyártási év:2008-Motorszám:BA7-Alvázszám:WFOGXXGBBG8E25919-Szín:kék-Lopás időpontja:2014 szeptember 17-Lopás helyszíne - város:BUDAPEST-Kerület:IX.-Utca, házszám:Dési Húbert u 15-Megjegyzés:Bal hátsó sárvédő sérült, meghúzták.

Autólopás! LPW-084 Audi Q5 - ezüstmetál

2014.09.17.
 Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján.-Rendszám:LPW-084-Gyártmány:Audi-Egyéb típus:Q5-Típus:Q5-Gyártási év:2010-Motorszám:CAH100067-Alvázszám:WAUZZZ8R3AA053448-Szín:ezüstszínek (csoport)-Lopás időpontja:2014 szeptember 16-Lopás helyszíne - város:Budapest-Kerület:II.-Utca, házszám:Völgy utca 28

Egy litert fogyaszt a Renault hibrid tanulmánya

2014.09.17.
A gyártók által elkészített tanulmányautók általában 2-3 évvel később megjelenő szériaautókból adnak ízelítőt, de a Renault ezúttal messzebb ment, mert egyenesen azt állítja, hogy az Eolab szériaváltozata csak a 2020-ban lesz megvásárolható.A Clio méretű kocsi különleges, aszimmetrikus ajtókat kapott a jobb oldalon kettő, a balon egy ajtón keresztül lehet beszállni az utastérbe. Ezen kívül még 100 innovációt használtak a tanulmányautóban, ezek nagy része egyszer szériagyártásba kerül. A kocsi nevét Aeolous görög isten, (a szelek ura) és a Laboratory szóból képezték. Mindent annak rendeltek alá a tervezésnél, hogy a lehető legkisebb legyen a fogyasztás, és az eredmény tényleg elképesztő: a Renault állítása szerint az Eolab átlagfogyasztása mindössze 1 liter/100 km, a szén-dioxid kibocsátása pedig 22 g/km.A Renault úgy érte el ezt a szenzációs értéket, hogy a tervezésnél három területre összpontosított: a tömegcsökkentésre, a légellenállás-csökkentésre és a hibrid hajtáslánc optimalizálására. Az Eolabot egy egyliteres 75 lóerős háromhengeres benzinmotor mozgatja egy 67 lóerős villanymotorral együtt, utóbbinak 200 Nm a nyomatéka. Az erő egy tengelykapcsoló nélküli, háromfokozatú váltón keresztül jut el az első kerekekhez. Bár az akkumulátor teljesítménye csak 6,7 kilowattóra, az Eolab így is meg tud tenni 65 km-t tisztán elektromos hajtással.A tömeget olyan megoldásokkal szorították le 955 kilogrammra (ez 3-400 kilogrammal könnyebb, mint egy mai Clio tömege), mint az acél, alumínium és kompozit műanyagok használatával készített karosszéria, az ultravékony üvegből készített szélvédő, a magnéziumból készített tető, a főfékhenger nélküli fékrendszer, vagy a rögzített, nyithatatlan motorháztető. A karosszéria aerodinamikai hatékonyságát a hasmagasságot változtatni képes légrugózással, aktív légterelőkkel, flepnikkel és különleges formájú karbon felnikkel javították, amelyeken akkor nyílnak ki a nyílások, ha a fék melegedni kezd. Ennek eredményeképp a légellenállási együttható mindössze 0,235, ami 30 százalékkal jobb a Clio értékénél. Az Eolab az októberi Párizsi Autószalonon mutatkozik be a nagyközönségnek.

Közlekedési fejlesztés a Tatabányai Ipari Parkban

2014.09.17.
A fejlesztés költségének felét a területet üzemeltető Ipari Projekt Hungária Kft. pályázati támogatásként nyerte el, a hiányzó részt a társaság, valamint Tatabánya és Környe önkormányzata biztosította.A három ütemből álló beruházás a már betelepült vállalkozásoknak teremti meg a gépjármű- és kerékpáros forgalom feltételeit, valamint a befektetői igények alapján új területeket tesz megközelíthetővé. Az utakat közvilágítással és csapadékvíz elvezető rendszerrel látták el.A Tatabányai Ipari Parkban jelenleg 50 cég működik, a dolgozók létszáma meghaladja a 6300-at. A park jelentős része Környe közigazgatási területén található, a befektetőkkel a tatabányai önkormányzat gazdaságfejlesztő szervezete tartja a kapcsolatot, ezért a két település megállapodást kötött az innen érkező helyi adóbevételek felosztásáról.A már megtelepedett vállalkozások szinte mindegyike bővítette tevékenységét, közülük a legjelentősebb a Bridgestone 500 embernek munkát adó új csarnoka, amely 72 milliárd forintos beruházás. Az autóipari elektromos csatlakozóelemeket gyártó Delphi 2013-ban adta át 3,4 milliárd forintos beruházással épült új csarnokát és az 1000 fős létszámot 1500-ra növelték.A japán autóüveggyárban, az AGC-ben idén avattak új gyártócsarnokot, ahol 100 új munkahely létesült, így most 730 ember dolgozik az üzemben. Kapacitásának bővítését tervezi az orvosi fecskendőket előállító Becton Dickinson, a gyógyászatban használt műanyag eszközök gyártásához, összeszereléséhez és fröccsöntéséhez 100-150 munkavállalót vesznek fel 2014 végéig.
Címkék: 

Átszervezi működését a GM Oroszországban

2014.09.17.
Az Opel bejelentette, hogy egyműszakos termelésre állnak át szentpétervári gyárukban. Az Opel nem adott információt oroszországi elbocsátásokról, de a tájékoztatásuk szerint készek kompenzációt adni azoknak a feleslegessé vált dolgozóknak, akik hajlandóak önként távozni a cégtől."Előző évben Oroszország volt a harmadik legfontosabb piacunk Nagy-Britannia és Németország után, de most ezen a piacon komoly bizonytalanság van" - idézte az Opel közleménye Karl-Thomas Neumann vezérigazgatót.A GM arra számított, hogy az eladások hat éve tartó folyamatos csökkenése után fordulat lesz, és az európai és az orosz gazdasági növekedés beindulásával 2016-ra már nyereségessé válik európai működése.A GM-nek valószínűleg csalódni kell reményeiben, az orosz autópiac szabadesésben van. Év eleje óta 12 százalékkal, augusztusban havi szinten 25 százalékkal zuhantak az eladások. A GM európai üzletágánál az év első hat hónapjában 589 millió dollárra nőtt a kamatok és adók levonása előtti veszteség, az egy évvel korábbi első féléves 266 milliós dolláros veszteségről.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója