"Okos biztonsági öv" ellenőrzi a szívritmust, nehogy elaludjon a sofőr

2014.07.23.
A műszer észleli, ha lassul a légzés és a szívverés, ekkor figyelmeztető jelet ad, hogy az autó vezetője húzódjon le, így megelőzheti a balesetet - tudósított a The Daily Telegraph online kiadása. Fotó: www.telegraph.co.uk/   A Harken nevű új készüléknek része a különleges ülésborítás is, mely szintén méri a szív és a légzés ritmusát."E két érték változásai összefüggnek a kimerültséggel, ezért jól jelzik, mennyire éber az autóvezető. Ha tehát az álmosság erőt vesz rajta, a műszer észleli a szívverés és a légzés módosulását, és figyelmezteti a sofőrt, mielőtt a tünetek veszélyessé válnának" - magyarázta José Solaz, a valenciai Biomechanikai Intézet munkatársa.Az álmosság csökkenti a reakcióidőt, a koncentrációt és a figyelmet. A kimerültséggel kapcsolatos autóbalesetek többsége hosszú vezetés alatt, monoton utakon, például autópályán történik hajnali 2 és 6 óra között, vagy közvetlenül ebéd után.A kamionsofőrök és a váltott műszakban dolgozók esnek legnagyobb eséllyel áldozatául. Az elalvós balesetek okozóinak legnagyobb része (85 százaléka) férfi, több mint egyharmaduk 30 éves vagy annál fiatalabb.Az új monitort úgy tervezték, hogy csak a szív- és légzésritmust kövesse, és figyelmen kívül hagyja a jármű mozgását. A kutatócsoport sikerrel tesztelte a találmányt versenypályákon, de hamarosan a spanyol utakon is kipróbálják, hogy megnézzék, működik-e közlekedési helyzetekben is.Hisznek abban, hogy ha az "okosöveket" és az ülésborításokat beszerelik az autókba, az több ezer baleseti halált előzhet meg az európai utakon.    (http://www.telegraph.co.uk/news/uknews/road-and-rail-transport/10983272/Smart-seatbelts-monitor-heart-rate-to-stop-drivers-nodding-off.html)MTI

Ötmilliárd forintból iskolát épít Győrben az Audi

2014.07.23.
Ötmilliárd forintból újjávarázsolják a Bácsai úton fekvő oktatási intézményt. A régi épületek egy részét lebontják, a főépületet felújítják és kibővítik. Felhúznak egy többfunkciós csarnokot is, a pénzből futja új menzára és konyhára is. A bővítés eredményeként 45 osztályterem várja a diákokat 9600 négyzetméteren. Az új Audi Hungaria Iskolában 25 osztályban 650 diák tanulhat.Szijjártó Péter, Thomas Faustmann, prof.Thomas Sigi, dr. Knáb Erzsébet és Borkai Zsolt ( balról jobbra) az ünnepélyes alapkőletételen. Az ünnepélyes alapkőletételen a várost Borkai Zsolt polgármester, a magyar államot Szijjártó Péter külügyi- és külgazdasági miniszterhelyettes, a győri Audi Hungaria Motor Kft.-t Thomas Faustmann, az ügyvezetés elnöke, az ingolstadti anyavállalat pedig prof. Thomas Sigi, az Audi AG személyügyekért felelős igazgatósági tagja képviselte.Thomas Faustmann köszöntőjében arról beszélt, hogy az Audi, Győr városa és a magyar állam együtt, közösen nagyszerű dolgokat tudnak létrehozni.- Sok sikert kívánok a projekthez, a jövő Győrben épül – hangsúlyozta a győri Audi első embere.Borkai Zsolt polgármester elsősorban kollégáinak mondott köszönetet, s úgy fogalmazott, pár éve még diskurzus folyt arról, hogy fontos lenne egy iskola kialakítása az Audinak.- Az ütközéseket meg kellett vívni – idézte fel Borkai Zsolt -, Győr oktatásának sokszínűségébe azonban bele kell, hogy férjen a német iskola.  A város mindent megtesz, hogy a fejlődés sikeres legyen.Borkai Zsolt kiemelte azt is, az ötmilliárd forintból létrejövő iskolaközpontban nem csak német, hanem győri diákok is tanulhatnak.Thomas Sigi elmondta, Győr városa és a magyar kormány hosszú idő óta megbízható partnere az Audinak, az iskola alapítását példaszerűnek nevezte, az Audi Hungariát pedig a Volkswagen konszern alappillérének.- Az Audi második hazájára talált Győrben, s meggyőződésem, hogy az iskola nem csak a tanulás, hanem a találkozások helyszíne is lesz – fogalmazott az Audi AG igazgatósági tagja.Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter helyettes arról beszélt a rendezvényen, hogy Magyarország és az Audi húsz éve tartó sikertörténetet ír, s a győri Audinak nagy szerepe van abban, hogy Győr-Moson-Sopron megyében hatvan százalék feletti a foglalkoztatottság s rekord alacsony a munkanélküliség.Szijjártó Péter köszöntőjében közölte azt is, uniós forrásokból a magyar állam 1,2 milliárd forinttal járul hozzá az iskolaközpont felépítéséhez.Dr. Knáb Erzsébettől, a győri Audi személyügyekért felelős ügyvezető igazgatójától megtudtuk, az Audi Hungaria Iskola 2013 óta elismert külföldi német iskolaként része annak a hálózatnak, amelyet a világban működő 142 német iskola képez.„Az Audi Hungaria Iskola az ország egyik legmodernebb és legnagyobb jövő előtt álló iskolája”, hangsúlyozta dr. Knáb Erzsébet.- Az iskola kimagasló többnyelvű oktatásával növeli Nyugat-Magyarország, mint gyártási telephely vonzerejét. A magas színvonalú oktatásból az egész régió profitálhat.“Négy évvel ezelőtti alapításakor a győri intézménynek három évfolyamon 58 növendéke volt. Az elmúlt tanévben a diákok száma 348-ra nőtt, ebből 282 magyar és 66 német.  

Nevet változtathat a Volkswagen-csoport

2014.07.23.
A Volkswagen-csoport magas rangú vezető az ausztrál autó média értesülései szerint azt fontolgatják, hogy Auto Unionra keresztelik át a céget. Ez a döntés lehetővé tenné, hogy a Volkswagen modellek elválasztódjanak a cég arculatától, ami azért lenne hasznos, mert a Volkswagenen kívül még rengeteg márka (Audi, Lamborghini, Skoda, Seat, Bugatti, Bentley, MAN, Scania, Ducati és a Volkswagen Haszonjárművek) tartozik a konszern fennhatósága alá.Az Auto Union név egyáltalán nem új, tulajdonképpen az Audi jogelődjét hívták így, amelyet 1932-ben alapítottak, miután egyesítették az Audi, a DKW, a Horch és a Wanderer márkákat. A gyártás a II. világháború alatt állt, de 1949-ben újra elkezdődött. 1958-ban a Mercedes megvásárolta a cég 87 százalékát, de hat évvel később már tovább is adták a Volkswagennek, amely 1965-ben feltámasztotta az Audi márkanevet.
Címkék: 

Opel Csoport lett a GM Europe új neve

2014.07.23.
Karl-Thomas Neumann2014. július 1-jétől az Opel Group (Opel Csoport) felelős a General Motors európai tevékenységéért, beleértve Oroszországot is. Az új entitás igazgatótanácsa szinte teljesen megegyezik az Adam Opel AG igazgatótanácsával, a vezető is Karl-Thomas Neumann maradt, a központ pedig továbbra is a németországi Rüsselsheimben lesz.„Ma már többek vagyunk, mint az Opel/Vauxhall. Mi vagyunk az Opel Csoport, mi fogjuk össze a szervezetünk struktúráját és üzleti működését Európában” – nyilatkozta Neumann. „Az átszervezés egy fontos lépés a DRIVE! 2022 nevű üzleti tervünk megvalósítása szempontjából, és egy újabb jele annak a bizalomnak, amit anyavállalatunk, a General Motors mutat felénk” – tette hozzá a vezérigazgató. a DRIVE! 2022 terv kimondja, hogy az Opel 2022-re 8 százalékos piaci részesedést szeretne elérni Európában.Ebben nagy szerepet szánnak annak a tervnek, amely értelmében az Európából tavaly kivont Chevrolet helyére egy még olcsóbb márkát szeretnének bevezetni, amellyel Európa leggyorsabban növekvő márkájával, a Daciával versenyeznének a vevőkért. „A Dacia egy remek dolog. A GM természetesen nem ilyen autókat készít, de az olcsó szegmense a piacnak minket is nagyon érdekel. Csodáljuk őket, és tanulmányozzuk a szegmenst”– nyilatkozta Neumann a Financial Times-nak. „Nekünk itt volt a Chevrolet, ami ugyan olcsó márkának tűnt, de valójában nem az volt. Úgy hisszük, hogy az Opelnek van arra lehetősége, hogy kihozzon néhány alapszintű modellt, különösen most, hogy a Chevrolet már nincs a piacon” – tette hozzá. Az Opel vezére azt is elárulta, hogy első körben egy kis szabadidő-autót és egy kompakt ferdehátút szeretnének készíteni, amikkel a Dacia Dusternek és a Dacia Sanderónak állítanának konkurenciát. 

Az AAA AUTO szerint nyáron népszerűbbek az egyterű gépkocsik

2014.07.23.
„A praktikus és jól kihasználható egyterűeket a férfiak és a nők egyaránt kedvelik: a hölgyek az ilyen kategóriájú autók vásárlóinak 26 százalékát teszik ki.” - mondta Karolína Topolová, az AAA AUTO vezérigazgatója. „Az ilyen autók iránti kereslet szinte mindig meghaladja a kínálatot, így ha valaki most vásárol egyterűt, és megőrzi annak állapotát, akkor néhány éven belül valószínűleg nagyobb veszteség nélkül adhatja majd el autóját.”Opel ZafiraA statisztikák szerint az eladott egyterűek 46 százalékát dízelmotor hajtja, 22 százalékuk pedig akár 7 utas szállítására is alkalmas. A legnépszerűbb modellek az AAA AUTO fóti telephelyén a Renault Scenic (a Mégane Scenic és a Grand Scenic egyaránt), a Ford Fusion, az Opel Zafira, a Ford C-Max (a Focus C-Max és a Grand C-Max egyaránt), illetve a Citroen C4 Picasso, beleértve a C4 Grand Picasso-t is.Az egyterűek megugró népszerűsége azzal is magyarázható, hogy az emberek a költséges, távoli nyaralóhelyek meglátogatása helyett, egyre inkább hazájuk vagy a környező országok kedvelt üdülőhelyeit keresik fel autóval, s átalakuló utazási szokásaikhoz jobban passzolnak a több helyet kínáló, tágasabb egyterűek. A tapasztalatok szerint az emberek továbbra is inkább hitelre vásárolnak, de kevésbé használt, kevesebb kilométert futott autót keresnek, amely vezetett szervizkönyvvel rendelkezik, illetve első vagy második tulajdonostól származik. 

Teherautókat, autóbuszokat ellenőriz a rendőrség Borsodban

2014.07.23.
A tájékoztatás szerint az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata (TISPOL) műveleti csoportjának éves terve alapján a megye útjain a rendőrök közlekedésbiztonsági ellenőrzést tartanak, elsősorban a tehergépjárműveket, autóbuszokat, illetve azok vezetőit ellenőrzik.    A közúti kontroll kiterjed a belterületi utakra és a gyorsforgalmi útszakaszokra egyaránt.

E-matricával a száguldó nagycirkuszig

2014.07.23.
„Idén a tavalyihoz képest nem változtak az autópálya matricák árai, de néhány fontos tudnivalóra érdemes felhívni a közlekedők figyelmét. Akik korábban Állami Autópálya Kezelő Zrt. néven ismertek minket, a 2013. november 1-jei átalakulás óta Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt.-ként találhatják meg ügyfélszolgálati irodáinkat, országszerte 17 helyen. Itt nemcsak magyar autópálya matricát, hanem szlovák, szlovén, cseh és osztrák úthasználati jogosultságot is lehet váltani, valamint a HU-GO egyenleg feltöltésére és fedélzeti eszköz vásárlására is van lehetőség. Vannak olyan ügyek, amiket személyesen csak nálunk lehet elintézni, ilyen például a rendszám elírás korrigálása, vagy a rendszám átírásával a jogosultság átörökítése másik járműre.” – tudtuk meg a NÚSZ szóvivőjétől, Kibédi-Varga Lajostól.Az autópálya matricát személyesen, SMS-ben, online, vagy akár mobil applikáció segítségével is meg lehet vásárolni. Mindenképpen fontos azonban, hogy a tranzakció még az autópályára való felhajtás előtt megtörténjen. Azaz célszerű előre gondolkodni, még az utazás előtt megváltani a jogosultságot. Arra is érdemes odafigyelni, hogy még kifizetés előtt ellenőrizzük a rendszám, a díjkategória és az érvényességi idő helyességét, mert ezek helyesbítésére utólag csak korlátozottan van lehetőség.„Júliusban és augusztusban jelentősen megnő a Magyarországra látogató és az országunkon átutazó külföldi felségjelzésű járművek száma. Elsődleges célunk a jogkövető magatartás elősegítése, és a bliccelők kiszűrése. A következő hetekben a megszokott ellenőrző kapus és mobil ellenőrző autós jelenlét mellett mobilcsoportos, koncentrált vonali és teljes kitereléses ellenőrzések várhatók. A hétvégi F1 futamra igyekvők számára fontos információ, hogy az M3-as autópálya M0 csomópont és Ring pihenő közti szakasza is díjköteles.” – tette hozzá a szóvivő.

Korszerű eszközökkel növelik az autópályák felújítási munkáinak biztonságát

2014.07.23.
Az autópályák építési és fenntartási munkáit minden esetben a forgalom biztosítása mellett kell végezni. Ahhoz, hogy a felújítást végző szakemberek biztonságosan végezhessék munkájukat, az autópályán közlekedők pedig nagyobb fennakadás nélkül és főleg biztonságosan közlekedhessenek a felújítások ideje alatt is, olyan forgalomkorlátozó és elterelő berendezésekre van szükség, amelyekkel a kétféle tevékenység megfelelően elválasztható egymástól.Korábban több baleset adódott abból, hogy a mobil terelést az autósok a kamionok takarásában nem vagy csak későn vették észre. Mivel az autópályákon a járművek nagy sebességgel mozognak, ezért nagyon fontos, hogy a gépkocsivezetők időben kapjanak tájékoztatást az úton folyó munkákról, a forgalomszabályozás módjáról, helyéről, valamint a munkaterület kereszt- és hosszirányú kiterjedéséről.Az egytengelyes pótkocsikon elhelyezhető állítható jelzésképű fénytechnikai berendezések a talajszinttől 6,5 méterre emelhetők, így a közlekedők a jövőben még hamarabb észlelhetik az autópályákon érvényben lévő forgalomkorlátozásokat.

Autólopás! ISW-741 Toyota Avensis

2014.07.23.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján:-Rendszám:ISW-741-Gyártmány:Toyota-Típus:AVENSIS-Kivitel:SEDAN-Gyártási év:2003-Szín:szürke-Lopás időpontja:2014 július 20-Lopás helyszíne - város:SIÓFOK-Utca, házszám:SZIGET UTCA 34https://www.facebook.com/423534077734281/photos/a.681436778610675.1073743195.423534077734281/681436798610673/?type=3&theater

Autók akkor és most 1. rész

2014.07.22.
Azon kívül, hogy 1994-ben is volt labdarúgó-világbajnokság (bár most esély sem volt brazil-olasz döntőre), meg választások, nem tudnék túl sok hasonlóságot említeni. 20 év nem csak egy ember, vagy ország életében hosszú idő, hanem annak számít a járműgyártásban is. Sok szépreményű modell mára már szégyenfolt, vagy éppen fordítva, kultikus autó lett olyan kocsiból, amikre nem nagyon lehetett számítani. Lássuk milyen főbb dolgokban hozott változást ez a 20 év, mennyiben lettek jobbak, vagy éppen rosszabbak a mai kocsik.FutóműAz elmúlt 20 esztendőben talán a futóműveket érte a legkisebb változás. Persze akkoriban még ritkaságszámba ment például egy független hátsó kerékfelfüggesztés, de alapvetően nem változott semmi. Vagy mégis? Amit az előbb írtam az nagyjából igaz is, már ami az alsó- és közép járműszegmenseket illeti. A királykategóriában azonban hatalmas fejlődés állt be. Ma már nem kell megelégednünk egyféle futómű beállítással. Ha kedvünk tartja és pénztárcánk engedi, akkor a hangulatunkhoz és az útviszonyokhoz illeszkedő adaptív felfüggesztések közül választhatunk. 20 éve, bár a légrugók akkoriban is léteztek már a személyautókban is, még nem tudtuk változtatni a rugózás keménységén, vagy a lengéscsillapítók viselkedésén. Napjainkban a komfortos sétakocsikázásra optimalizált beállításoktól, a dinamikus szerpentinezésen át a versenyautókra jellemző keménységig minden beállítás lehetséges úgy, hogy közben nem kell autót cserélni.Milyen a hangulatod?A futómű része még a gumiabroncs is. 20 év alatt megtanultuk, hogy igen is létezik külön téli és nyári abroncs is, és hogy ezeket illik is cserélgetni, amikor eljön az ideje. Nagyot fejlődött a gumigyártás is, de ebbe most nem megyünk bele. Volt már szó azonban arról, hogy több szempontból is mennyire fontos a gumik nyomásának megfelelő értéken tartása. A járműipar erre is kínál, ma már olcsó megoldást. A kerekekbe épített érzékelők segítségével az autó figyelmezteti vezetőjét, ha valamelyik abroncsban csökken a nyomás. Ez a lehetőség szinte mindegyik új autóba kérhető, sőt egy szint felett ez a rendszer mára alapfelszereltséggé vált.Kormányzás20 éve extraként kellett a legtöbb autóba megrendelnünk a szervokormányt, ma már a szervó nélküli kocsi olyan ritka, mint a fehér Zorro. A hidraulikus elven működő kormányrásegítést fokozatosan leváltották az elektromos működésű szervók. Nem csak sokkal olcsóbb kialakítás ez, hanem a vezérelhetősége is rejteget magában lehetőségeket. Ma már az olcsóbb járművek is kérhetők olyan rendszerrel, ami a vezető helyett például párhuzamos parkolást szinte magától végre tud hajtani.A változtatható futóművekhez hasonlóan a kormányművek is képesek már többféle üzemmódban működni. Nem csak a városi parkolást segítő, extrakönnyű kormányzást teszik lehetővé, hanem például sportos üzemmódban arra is képesek, hogy ugyanakkora kormánymozdítás mellett kisebb, vagy nagyobb kerékelfordulást biztosítsanak.FékrendszerAlapvető működési elvüket tekintve a személygépjárművek fékrendszere sem változott. Igaz, hogy 20 évvel ezelőtt nagyon ritka volt a hátsó tárcsafék, de ennek anyagi okai voltak, nem pedig technológiai. A legnagyobb változás a fékeknél az ABS tömeges elterjedése volt. 1994-ben még annyira nagy szó volt a blokkolásgátló, hogy sok autóra ki is írták, hogy ABS-szel vannak felszerelve. A rendszer előnyeit az egész világ belátta, de még 10 évnek kellett eltelnie, hogy az Európai Unióban csak olyan személyautót lehessen forgalomba állítani, ami rendelkezik ABS-szel.A blokkokolásgátló működési elve :)Aztán, ahogyan a különböző érzékelők, radarok, szenzorok gyártása egyre olcsóbbá vált, a mai autóink olyan dologra is képesek lettek, amiről elődjeik álmodni sem mertek volna. Az első lépés a fékasszisztensek bevezetése volt, nem sokkal később viszont már képesek voltak felismerni a közeledő akadályt és azt is, hogy a sofőr viszont nem ismerte fel a veszélyhelyzetet. Első körben még csak csipogtak nekünk a kocsik, ma viszont, ha kell, állóra fékezi alattunk a járművet, neki elég, ha a vezető később fogja fel, miért volt ez az egész.Ennyit a felfüggesztés főegységeinek húsz éves fejlődéséről. A java még hátra van, ugyanis a váltók, motorok, kényelmi berendezések még ennél is nagyobb változáson estek át, de erről majd a jövő héten. Jöhet a folytatás!

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója