Fuvarmegosztó szolgáltatásba fektet a Volkswagen

2016.06.02.
A fuvarmegosztó cég az egyik legfontosabb építőeleme lesz a Volkswagen 2025-ig lefektetett üzleti stratégiájának - jelentette be Matthias Müller vezérigazgató csütörtökön Berlinben. A Volkswagen nemrégiben jelezte, hogy 300 millió dollárral (268 millió euró) beszáll az Uber konkurensének számító izraeli fuvarmegosztó vállalatba. A cég négytagú felügyelőbizottságában a Volkswagen egy helyet kap. A 2009-ben alapított Gett saját bevallása szerint a világ több városában már nyereségesen működik. A Volkswagen a Gett sofőrjei számára kedvezményes autóvásárlási és lízingkondíciókat kínál majd. A Gett üzleti modellje kizárólag személyszállítási engedéllyel rendelkező sofőrök alkalmazására épít. A cég a világ több mint hatvan városában kínálja szolgáltatásait. Matthias Müller szerint az európai fuvarmegosztó piac forgalma 2025-re eléri az évi 10 milliárd eurót. Más szakértők pedig a piactól évi legalább 30 százalékos növekedést várnak. A Volkswagen az elkövetkező évtizedben Müller szavai szerint forgalmának már "egy jelentős hányadát" autórendelő, fuvarmegosztó és más hasonló mobilitási szolgáltatásokkal kívánja előteremteni, arról azonban nem közölt hozzávetőleges becslést sem, hogy a jelenleg több mint 200 milliárd eurós bevételnek mekkora hányadára gondol. "A fő profilunk a jövőben egyre kevésbé lesz maga az autó" - jelentette ki. A Volkswagenhez hasonlóan más autógyárak is igyekeznek üzleti modelljüket különféle mobilitási szolgáltatásokkal diverzifikálni. A Toyota nemrégiben szállt be egy meg nem nevezett összeggel az Uber finanszírozásába, a General Motors pedig 500 millió dollárt fektetett az Uber egyik legnagyobb riválisába, az amerikai Lyft vállalatba. Az autógyárak fuvarmegosztó cégekkel felvett kapcsolatának elsődleges célja piacot teremteni az önállóan navigáló járművek számára.
Címkék: 

2018 végéig eléri az államhatárt a magyar autópálya Nagyvárad felé

2016.06.02.
Az erdélyi Krónika napilap csütörtöki számában azt írta, az államtitkár Cseke Attilának, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Bihar megyei parlamenti képviselőjének meghívására érkezett Nagyváradra, hogy a határ menti magyar infrastruktúrafejlesztési projektekről adjon tájékoztatást. Az államtitkár elmondta: jövő héten adják át az építési területet a kivitelezőnek, a Debrecen déli részétől Berettyóújfalu felé vezető szakasz megépítésére, amely az M4-es autóutat is bekötve jut el a magyar-román államhatárig. Amint a Bihari Napló idézte, az M35-ös Debrecentől Berettyóújfaluig történő meghosszabbítása nettó 69 milliárd forintba kerül, és május végétől már látható az európai uniós értesítőben az a pályázati felhívás, amelyik az M4-esnek Berettyóújfalutól az országhatárig tartó kiépítésére vonatkozik. Ennek a szakasznak a megépítése 81 milliárd forintba kerül. A munkát ősszel kezdik el, és 2018 végéig kell befejezni. Cseke Attila képviselő arról tájékoztatott, hogy a határ romániai oldalán továbbra sem épül az autópálya. Noha a román autópályák és országutak társasága (CNADNR) 2015 áprilisában választotta ki a kivitelező román-spanyol cégcsoportot a 64 kilométeres Bors-Berettyószéplak szakasz befejezésére, és pénzt is rendelt az idei költségvetésből a munkálatok elvégzésére, a kivitelező még mindig nem látott munkához. A CNADNR honlapján fellelhető adatok szerint a konzorciumnak 2017 májusában kellene befejeznie a bihari szakaszon évekkel ezelőtt félbehagyott építési munkálatokat. A felerészben már megépített út befejezésére 701 millió lejt (49 milliárd forint)  szán a román kormány. Cseke Attila kijelentette: vagy szerződést kellene bontani a kivitelezővel és új versenytárgyalást kiírni a munkára, vagy megegyezésre kellene jutni vele, és azonnal el kellene kezdeni az építést.

A Volkswagen Csoport bemutatta a jövő digitális megoldásait

2016.06.02.
Dr. Karlheinz Blessing, az igazgatótanács személyügyekért, IT és szervezeti kérdésekért felelős tagja így nyilatkozott: „A Volkswagen kiaknázza a digitalizáció nyújtotta lehetőségeket. Egyre gyorsabbak, dinamikusabbak és versenyképesebbek vagyunk. Jövő orientált témák figyelembe vételével fejlesztjük tovább szakértelmünket, bővítjük tapasztalatainkat. Kulcsfontosságú ebben az IT szerepe, amely egyre inkább az innováció melegágya a Volkswagen Csoport számára.” Fejlesztések, amelyek az IT újításait mutatják be A szimpózium keretein belül az IT részleg képviselői olyan új formáit mutatták be az intelligens ember-robot együttműködésnek, amelyet néhány éven belül a sorozatgyártásban láthatunk viszont. Egy modulárisan kombinálható, új érzékelő beállításnak köszönhetően most először jöhet létre valódi együttműködés ember és robot között. A rendszer intuitív módon mozdulatokkal is működtethető, szenzorok kombinációjának segítségével rögzíti a környezeti körülményeket és képes önállóan elkerülni az ütközéseket. Ez a kiállítási darab kiemelt fontossággal bír a mesterséges intelligenciának a gyártásban való megjelenéshez vezető útján. A Csoport IT részlegének virtuális valóság laborja egy plasztilinból készült autómodellel és egy HoloLens okos-szemüveggel mutatta be, milyen lehetőségeket rejt a valós és a digitális világ határainak összemosódása. A labor dolgozói egy áramvonal szimulációt vetítettek az okos-szemüvegbe, amely láthatóvá vált a plasztilin modellen is és minden perspektívából megtekinthették azt. A HoloLens viselőjének látóterében szereplő valós és virtuális tartalmakat a kijelzőre vetítették, a kijelző tartalmába pedig videokonferencia segítségével mások is betekinthettek. A Volkswagen Group of America egy mobil alkalmazással rukkolt elő, amely a kereskedéseket segíti az értékesítés folyamatának lebonyolításában. Az applikáció különböző részegységei, mint például az igények pontos elemzése, a járművek konfigurációja, a jármű bemutatása vagy az aktuális raktárkészletben való keresés nagyban segíti a kereskedők munkáját az ügyfeleknek való tanácsadásnál. Az értékesítővel való egyeztetést követően pedig az ügyfél számára egy egyedi, személyre szabott ajánlati dokumentáció készülhet elektronikus formában. Egy másik kiállítási darab a flottajárművekből kinyert adatokat dolgozta fel. A Volkswagen Csoport müncheni adatközpontjában 124 járművet szereltek fel az elmúlt években telematikai megoldásokkal. Ezek az autók mostanra több, mint két millió kilométert tettek meg 17 országban. Az összegyűjtött flottaadatok a mobilitás ellenőrző központok munkájának bázisául szolgálnak majd. További intelligens városi vagy más környezeti információkkal együtt ezek az adatok egyéb, mesterséges intelligencián alapuló új szolgáltatásokat hívnak életre, ezzel segítve az autonóm közlekedő járműveket, a flottamenedzsereket, az ügyfeleket és a közlekedéstervezőket.
Címkék: 

Elő közvetítés az Audi A5 Coupé világpremierjéről

2016.06.02.
  Az új Audi A5 Coupé világpremierjét 2016. június 2., csütörtökön, 21:15-kor tartják az ingolstadti Audi Forumban.   Az érdeklődők az alábbi módokon követhetik az élő közvetítést:   a http://www.live.audi/en/oldalon az Audi MediaCenter oldalán: https://www.audi-mediacenter.com/en az Audi MediaTV műsorán: https://www.audi-mediacenter.com, német és angol nyelven Itt található a hivatkozás, amellyel az élő közvetítés más weboldalakba is beágyazható. SmartTV-n az Audi MediaTV-App segítségével  
Címkék: 

Autóbusz és villamos ütközött Szegeden

2016.06.02.
Egy villamos és egy autóbusz ütközött össze 2016. június 1-jén délután Szeged belvárosában. A baleset következtében a villamos kisiklott, a helyszíni adatok szerint többen könnyebben megsérültek. A Híd utca és a Kelemen utca kereszteződésében 2016. június 1-jén 15 óra 5 perckor bekövetkezett balesetben öten sérültek.
Címkék: 

Veszélyesek a gyalogosokra a villanyautók

2016.06.02.
A Hyundai Marine & Fire Insurance Co. biztosítótársaság által készített kutatás szerint a gyalogosoknak arra, hogy iskolák környékén, lakónegyedekben vagy más utcákon egy csendes hibrid vagy elektromos autó elüti őket, 1,6-szer nagyobb esélyük van, mint arra, hogy gázzal vagy benzinnel működő autó gázolja el őket. A mellékutakon lassan közlekedő hibridautók baleseti aránya 5,5 százalékos volt, míg a gáz- vagy benzinmeghajtású autóké 3,5 százalék - közölte a tanulmány, amely 234 ezer, a biztosítótársaság ügyfeleivel az elmúlt két évben megesett autóbalesetet elemzett. A gyerekek és az idősebbek ráadásul jóval veszélyeztetettebbek: a 10 éves vagy annál kisebb gyerekek baleseti aránya 10,1 százalékos, a hatvanéves vagy annál idősebb embereké pedig 20,2 százalékos. A magas baleseti kockázat fő oka a környezetbarát autók csendessége, ami miatt a gyalogosok lényegesen nehezebben veszik észre a járművet, főleg, ha az lassabban, így annál halkabban közeledik.  Szakértők szerint a kormánynak intézkedéseket kell tennie, hogy megvédje a gyalogosokat a túl halk autóktól. "Törvényt kellene hozni, amely kötelezővé teszi zajkeltő rendszerek alkalmazását minden hibridautóban, amikor alacsony sebességgel közlekednek. Ez több mint szükséges, mivel az emberek egyre gyakrabban sétálnak a mellékutakon telefonjukon beszélgetve" - mondta Li Szu Il, a Hyundai Marine & Fire Insurance Co. kutatója. A tanulmányt arra reagálva készítette a társaság, hogy egyre növekszik a környezetbarát autók száma a dél-koreai utakon, ráadásul a kormány is adókedvezményeket biztosít az ilyen autók tulajdonosainak, hogy így támogassa a légszennyezettség csökkentését. A kormány januári statisztikái szerint Dél-Koreában mintegy 180 ezer környezettudatos autó van forgalomban, mintegy 8,5-szer több, mint öt évvel korábban. Az országban regisztrált autók száma összesen 16,65 millió.
Címkék: 

Éjfél előtt megint riasztás Magyarországon

2016.06.01.
Az aktuális riasztásokat itt találják: http://www.met.hu/idojaras/veszelyjelzes/riasztas/   Korábban:   Hirtelen sok csapadék zúdult le Pest megyében, Maglód és Gyömrő térségében, ami több helyen vízelvezetési gondokat okozott. Maglódon a Reviczky, a Pasteur Lajos és a Széchenyi utcában is pincéket öntött el a víz, a Bajcsy-Zsilinszky úton pedig egy szuterén helyiséget. Szadán a Szőlővirág utcába, Gyömrőn pedig a Nefelejcs utcába riasztották a tűzoltókat elöntött pince miatt. A gödöllői Szabadság téren eközben egy fa dőlt az úttestre, amit fűrésszel daraboltak fel és távolítottak el a tűzoltók.  
Címkék: 

Bridgestone Tatabánya: az első kapunyitás nagy bejelentésekkel

2016.06.01.
Fernando del Cerro, a Bridgestone Tatabánya Termelő Kft. gyárigazgatója prezentációjában az alapítóról is megemlékezett. Nem csak a nagy horderejű bejelentés miatt volt emlékezetes a környei ipari parkban tartott sajtóreggeli, hanem azért is, mert mint azt hangsúlyozták, a 2008-as gyárnyitás óta ez az első alkalom, hogy a Bridgestone szélesre tárta kapuit a média előtt, és sajtóreggeli keretében az újságírók nem csak fontos és sok információhoz jutottak, de az abroncsgyártás rejtelmeit is megtekinthették. Igaz, kamera és fényképezőgép nélkül, de hát ez érthető, megszokhatták már ezt a járműiparral foglalkozó újságírók, hogy minden cégnek vannak olyan titkai, amelyeket más gyártók elől érthető módon próbálnak eltitkolni. Szélesre tárta kapuit a Bridgestone az újságírók előtt.  Fernando del Cerro egy másik fontos hírrel is szolgált. A vállalat a közelmúltban a Bridgestone belső auditálása során eredeti beszállítói tanúsítást szerzett ( OEM ), és a Bridgestone Tatabánya Termelő Kft. tervei között szerepel, hogy 2017-től vezető autómárkák számára közvetlenül szállítson gumiabroncsokat. A gyárigazgató kiemelt autóipari partnerei között a Volkswagent, a BMW-t, a Mercedest és a Toyotát említette. Vezetők a sajtóreggelin. Jobbról a második Károlyi Katalin, a Bridgestone Magyarország Kft. marketing és kommunikációs vezetője. Lenyűgöző szám az is, hogy jelenleg több mint 230 abroncsméret készül a cég teljesen automatizált BIRD-X (Bridgestone Innovative and Rational Development) gyártósorán, valamint az újonnan telepített gyáregységében, így 2015-ben összesen 1,8 millió darab ultra magas teljesítményű (magas sebességindex, nagyméretű, elsősorban prémium kategóriás autókra gyártott) abroncs készült a Bridgestone Tatabánya Termelő Kft.-nél. A hagyományos gyártóüzemben folyamatosan bővül a már aktív és működő gyártósorok száma, a vállalat gyártókapacitása is ennek megfelelően, dinamikusan bővült, így célozták meg 2020-ra a gyártott abroncsok számának megnégyszerezését. Hagyományos abroncsgyártás Tatabányán. A gyárigazgató prezentációjából kiderült, a Bridgestone Tatabánya Termelő Kft. teljes termelési volumenének 99,96%-át exportálja. A vállalat legfontosabb exportpiacai Németország, Lengyelország, Olaszország, Spanyolország és Franciaország, de termékei értékesítésre kerülnek tengeren túli piacokon is, köztük is elsősorban Mexikóban, az Egyesült Államokban, Japánban és Törökországban. 32 éve dolgozik a Bridgestone-nál, két éve a magyar gyárat vezeti Fernando del Cerro. Termékei előállításához a Bridgestone Tatabánya elsősorban helyi és regionális beszállítóktól szerzi be az alapanyagot. A vállalat több mint 700 magyar beszállítóval áll szerződéses kapcsolatban, amelyek rövid szállítási határidővel, a termeléshez rugalmasan igazodva és a rövid ellátási útvonal miatt alacsony szén-dioxid kibocsátás mellett képesek biztosítani a gyár alapanyag ellátását. Csúcstechnológiás BIRD-X gyártás.  Duna András humánerőforrás igazgató a sajtótájékoztatón arról beszélt, Komárom-Esztergom megyében számos nagyvállalat szembesül azzal a kihívással, hogy növekedési terveinek megvalósításához egyre nehezebben talál szakképzett munkaerőt. E kihívásra válaszul a Bridgestone Tatabánya Termelő Kft. egy integrált humán erőforrás stratégiát alakított ki. Ennek keretében a vállalat együttműködik Tatabánya Önkormányzatával a megfelelő képzettségű szakemberek megtalálásában, akik technikai ismereteit és felkészültségét az Edutus Főiskolával együttműködve igyekszik fejleszteni, mindezek mellett pedig támogatja műszaki és angol nyelvi továbbképzések és tréningek megvalósítását is.  A vállalat célja, hogy ezt az együttműködési modellt kiterjessze műszaki egyetemek és főiskolák körére is, annak érdekében, hogy a végzős mérnökhallgatók számára gyakornoki pozíciókat tudjon felajánlani. A vállalatnál jelenleg 700-an dolgoznak, 2017-re, 20%-al, 840 főre emelik alkalmazottaiknak a számát. Ketten a 700 munkatársból. 2006-ban, amikor az építkezés megkezdődött, húsz alkalmazottja volt a Bridgestone-nak Tatabányán- érzékeltette Duna András azt, hová fejlődtek tíz év alatt. A céget 1931-ben Shojiro Ishabashi alapította, a minőséget és a társadalom szolgálatát jelölte meg fő célként, nyolcvan éve fogalmazta meg azt, amit ma is követünk – mondta el Fernando del Cerro, aki 32 éve dolgozik a Bridgestone-nál, egészen két évvel ezelőttig szülőhazájában, Spanyolországban, Tatabányán két éve látja el a gyárigazgatói posztot. Kiszállításra váró abroncsok.  Interjú is készült Készül az interjú, hamarosan olvashatják.  Fernando del Cerro-val hosszabb interjút is készítettünk, egyebek mellett arról faggattuk, könnyen megszokott-e Magyarországon? Van-e párhuzam a spanyol és a magyar mentalitás között? S persze szóba került az is, Real Madrid vagy Barcelona? Az interjút rövidesen olvashatják portálunkon.   Néhány tény a Bridgestone-ról A Bridgestone Corporation a világ első számú gumiabroncs és gumitermék gyártó vállalata. A Bridgestone Corporation és leányvállalatai a világ 25 országában 178 gyárat üzemeltetne és több mint 144.000 munkatársat foglalkoztatnak, míg termékeit több mint 150 országban értékesítik. Bridgestone küldetése a cég 1931-es alapítása óta változatlan: „Kimagasló minőséggel szolgáljuk a társadalmat”. A tatabányai gyár bejáratának fogadócsarnoka. Fotók: Bridgestone A brüsszeli központú Bridgestone Europe (BSEU) a tokiói központú Bridgestone Corporation, a világ legnagyobb gumiabroncs és gumitermék gyártójának kulcsfontosságú leányvállalata. A Bridgestone Europe egy kutató-fejlesztő központot és 10 gyárat működtet, több mint 30 európai országban tart fenn irodát, valamint több mint 12.500 alkalmazottal rendelkezik. A BSEU kiváló abroncsait mind Európán belül, mind globálisan értékesítik. A Bridgestone Csoport 2008-ban nyitotta meg teljesen automatizált magyarországi gyárát Tatabányán. A cégcsoport 2015-ös árbevétele elérte a 32 milliárd dollárt. A társaság termékportfóliójának 84 százalékát különböző gumiabroncsok alkotják, a fennmaradó 16 százalékát olyan termékek teszik ki, mint a gépkocsi alkatrészek, ipari gumitermékek, vegyszerek és sporteszközök, kerékpárok, golflabdák, szörfdeszkák és csónakok.        
Címkék: 

Egy francia hajó észlelte az EgyptAir egyik feketedobozát

2016.06.01.
Egyelőre nem tudni, hogy a pilóták beszélgetéseit vagy a repülési adatokat rögzítő feketedoboz jeleit fogták be. A minisztérium szerint a keresésbe bevont térségbe kedden megérkezett, Laplace nevű francia hajó fogta a jelzéseket a tengerfenékről. Hozzáfűzték, hogy a Deep Ocean Search mélytengeri kutatással foglalkozó vállalat John Lethbridge nevű hajója a héten csatlakozik a kereséshez. A tengerfelszín alatti kereséshez szükséges berendezésekkel felszerelt Laplace három különleges detektort visz fedélzetén, amelyek képesek fogni és bemérni a feketedobozok jelzéseit. A keresés területét már korábban sikerült egy öt kilométer átmérőjű területre leszűkíteni. A tárca szerint ha bebizonyosodik, hogy valóban az egyik feketedoboz jeleit észlelték, akkor is egy hetet kell várni, amíg megérkezik a helyszínre az a hajó, amely fel tudja hozni a tengerfenékről a berendezést. Az EgyptAir Párizsból Kairóba tartó MS804-es járata 66 emberrel a fedélzetén május 19-én tűnt el a Földközi-tenger felett, körülbelül 35 perccel a tervezet leszállás előtt, épphogy belépve az egyiptomi légtérbe. Azóta csak néhány sodródó roncsdarabot, illetve emberi testrészeket találtak a tengerben a görög Kárpathosz sziget közelében, a géptest nem lett meg.
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója