Franciaországban jelentősen nőtt az eladott új autók száma

2016.06.01.
A francia autógyártók szövetsége (CCFA) szerdai közlése szerint májusban 175 ezer 837 új autót értékesítettek. A múlt hónapban 25,6 százalékkal növelte eladását a Peugeot Citroën, a Renault csoport pedig 34 százalékkal. A két cég a francia autópiac közel felét uralja. Franciaországban 2009 óta nem nőtt olyan jelentősen az eladott új autók száma, mint tavaly, amikor 1 millió 917 ezer ezer 232 új autót állítottak forgalomba. Ez 6,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

Elhunyt a Katona Tamás, a szegedi gumigyár ügyvezetője

2016.06.01.
Katona Tamás Szegeden született, tanulmányait a Szegedi Tudományegyetem TTK vegyész szakán végezte, diplomáját 1987-ben szerezte. Ezt követően nyolc éven át a Szegedi Tudományegyetem Szerves kémiai Tanszékének tudományos munkatársa volt, ez idő alatt két évet töltött a kaliforniai Berkeley Egyetemen vendégkutatóként. Vegyész doktori címét és kémiai tudományok kandidátusi fokozatát 1993-ban szerezte szintén a Szegedi Tudományegyetemen. 2000-ben mérnök-közgazdászként diplomázott. Mielőtt a Continental-hoz érkezett, a MOL Rt. Szegedi Bányászati Üzemében és a Hanna Instruments Hungary Kft.-nél töltött be vezetői pozíciókat. Dr. Katona Tamás (jobbról) a 2016. április 22-i sajtóbejáráson. Fotó: Segesvári Csaba A legmodernebb megoldások és technológiák iránti elkötelezettségével és kiemelkedő szakmai kapcsolataival folyamatosan segítette a szegedi ContiTech Rubber fejlődését. Vezetése alatt számos nemzetközi sikert ért el a szegedi gyár, melynek köszönhetően mára piacvezető szerepet tölt be több területen is. Rendkívül büszke volt a gyár fejlesztői csapatára, akikkel közösen több tucat világszabadalmat fejlesztettek ki. Ilyen például az általa is gyakran büszkén emlegetett nagy nyomás elviselésére tervezett, speciális gumi alapú tömlő, mely az olajipar élvonalába tartozik. Munkásságáért májusban Szegedért Emlékérmet vehetett át, melyre az idén 50 éves gumigyár egész közösségének elismeréseként tekintett. A Continental cégcsoport menedzsmentje, a ContiTech divízió munkatársai, ügyvezető igazgató társa, Dr. Regina Gensigora és a szegedi gyár minden dolgozója szeretettel emlékszik rá és mély együttérzéssel osztozik a család fájdalmában. Dr. Katona Tamás 53 éves volt.
Címkék: 

Megnyílt Moszkva negyedik nemzetközi repülőtere

2016.06.01.
Öt és fél kilométeres leszállópályája, amely a maga nemében a leghosszabb Európában, a katonai, a teher- és utasszállító gépek minden típusának fogadására alkalmas. Ezen a repülőtéren rendezték meg kétévenként a Nemzetközi Légi- és Űrszalont (MAKSZ). Az alapvetően "fapados" és charterjáratok fogadására berendezkedő zsukovszikiji repülőtér kiépítése mellett az orosz főváros három nemzetközi repülőtere – Seremetyevo, Vnukovo és Domogyedovo – túlzsúfoltsága és szolgáltatásainak drágasága miatt döntöttek. (Korábban a 2010-ben bezárt Bikovo is fogadott nemzetközi járatokat.) A moszkvai közúti körgyűrűtől mintegy 20 kilométerre délkeletre található Zsukovszkij kiépítésének első üteme 2014-ben kezdődött el, amelynek keretében egy 15 négyzetméteres terminál készült el, áteresztő képessége évi 4 millió utas. 2019-re a tervek szerint a létesítménynek két, együttesen 60 ezer négyzetméteres terminálja lesz, évi 12 millió fős kapacitással. A repülőtér tulajdonosa a 75 százalék mínusz egy részvény arányban a repterek építésére, bővítésére és igazgatására szakosodott litván Avia Solutions Group holdinghoz tartozó Ramport Aero Rt., amely a balti állam és Oroszország mellett Lengyelországban és Olaszországban is jelen van. A kisebbségi tulajdonos a technológia-kivitelt támogató Rosztyeh (Rostec) állami cég Rosszija elnevezésű közlekedési és kiállítási leányvállalata. Az egyelőre nem konkretizált tervek szerint Zsukovszkij repülőterére is közvetlen expresszvonat jár majd a moszkvai belvárosból, miként Seremetyevóra, Vnukovóra és Domogyedovóra. Ez a vonat a Kazanyi pályaudvarról indul majd. A reptér mellett felépítenek egy 250 szobás szállodát és parkolórendszert is. A reptér avatásán részt vett Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök és kormányának több tagja is. A létesítmény átadását eredetileg március 15-re tervezték, de az ünnepséget az orosz közlekedésbiztonsági hatóság (Rosztransznadzor) kifogásai miatt el kellett halasztani.

Halálos gyalogosgázolással kezdődött a hónap – szemtanúkat keresnek

2016.06.01.
A Debreceni Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya halálos közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2016. június 1-jén 2 óra 45 perc körül egy személygépkocsi Debrecen, Böszörményi úton egy négyfős társaságból elütött egy férfit és egy nőt. A fiatal férfi a helyszínen életét vesztette, míg a nő súlyos sérüléseket szenvedett. A baleset után a társaság másik két tagja elhagyta a helyszínt, a rendőrök a körülmények tisztázása érdekében várják jelentkezésüket. A Rendőrség kéri továbbá annak a fehér színű furgon sofőrjének a jelentkezését is, aki a balesetet észlelte, a helyszínen megállt, azonban a rendőrök megérkezését nem várta meg, onnan elhajtott. A Debreceni Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya kéri, hogy aki a balesetet látta vagy azzal kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Debreceni Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán (Debrecen, Sámsoni út 149. szám), vagy hívja telefonon a nap 24 órájában elérhető 06-52/457-040-es számot, vagy névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán vagy a 107, 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

Leállt a Toyota kilenc japán üzemében az összeszerelés

2016.06.01.
Az Aisin Seiki cég gyárának abban a részlegben volt robbanás, ahol az alkatrészek festés utáni szárítását végzik. A detonációban négyen megsérültek. Az Aisin Seiki a Nissan Motornak is szállít alkatrészeket. A Toyota termelése idén már harmadszor állt le. Februárban azért kellett szüneteltetni az összeszerelést, mert robbanás volt az autók vázát készítő gyárban, áprilisban pedig egy földrengés miatt leállt az alkatrészszállítás.

Csökkent az OPEC olajtermelése májusban

2016.06.01.
A Reuters által megkérdezett olajvállalatok szerint a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) termelése napi 32,52 millió hordó volt májusban, napi 120 ezer hordóval kisebb az áprilisinál. Ez a mennyiség így is alig marad el a rekordnak számító napi 32,65 millió hordótól. Az OPEC decemberben megszüntette az addigi napi 30 millió hordós hivatalos olajtermelési kvótáját, amit már hosszú ideje nem tartott be. Az olajkartell adja a világ olajtermelésének csaknem harmadát. A Reuters által megkérdezett olajcégek szerint Irán az áprilisi 3,40 millió hordóról májusban 3,50 millió hordóra növelte az olajtermelést. A szaúdi olajtermelés pedig napi 10,15 millió hordóról 10,25 millió hordóra emelkedett. A nigériai olajtermelés az áprilisi napi 1,68 millió hordóról 1,35 millió hordóra esett.
Címkék: 

Csak a gázolaj ára emelkedett

2016.06.01.
Az emeléssel a gázolaj átlagára 343-344 forintra nőtt, a 95-ös benziné 348-349 maradt. A gázolaj ára legutóbb múlt szerdán változott, akkor 5 forinttal nőtt. A 95-ös benzin múlt pénteken drágult 2 forinttal. A benzinár 2012. április elején érte el csúcsát, akkor egy liter átlagosan 451 forintba került. A gázolaj literje 2012. január közepén volt a legdrágább, átlagosan 449 forint. Az autósok 15-25 forintos különbséget is tapasztalhatnak a töltőállomások árai között.

ICDP újdonságok

2016.05.31.
„Okos autók” piacra lépése A Ben Waller által áprilisban publikált tanulmány azt feszegeti, hogy az ún. „okos autók” piaci térnyerését hogyan fogja alakítani, ill. meghatározni a hagyományos autóipari szereplők és a (ma még) kívülállók közötti versengés. Régebben az autógyárak a vásárlónak építették ugyan termékeiket, de a vásárlást követően nagy valószínűséggel soha többé nem találkoztak az ügyféllel, azaz soha nem volt közvetlen vásárlói kapcsolatuk. A vevő kifizette az autó vételárát, vagy aláírta a lízingszerződést, a kereskedő pedig ezt követően évente maximum egyszer vagy kétszer volt kíváncsi a járműre, illetve annak üzemeltetőjére. Hosszan tartó fejlesztői szárnypróbálgatások után végre megjelent az „okos autó” (connected car), mely új dimenzióba helyezi a vásárlói interakciót és a kapcsolódó szolgáltatásokat. Az okos autók értékesítése és üzemeltetése folyamatos kapcsolatot jelent az eladó (szolgáltató) és a vevő között, és a szolgáltatások széles tárházával kecsegtet. Ennek a folyamatnak még a legelején vagyunk, tehát most még nem késő odafigyelni a hagyományos konkurencián túl az új belépőkre és a szektoron kívüli nagy játékosokra (pl.: Google), továbbá a versenyképesség megőrzése érdekében megfontoltan megalapozni a jövőbeli fejlesztéseket. A Google az autóipari fejlesztések területén is agresszíven tör előre (kép: nyomkovetes-blog.hu) Mi lesz a használt gépjárművek sorsa? Erről értekeztek az ICDP szakértői április 28-án a Luca Montager vezetésével tartott workshopon. A használtautó kereskedelem kulcsfontosságú tevékenység a hagyományos értékesítési modellben. A szektor legjobban teljesítő szereplőit tekintve látszik, hogy bőven van még fejlődési lehetőség, és különösen igaz ez a franchise kereskedőkre. Az esemény prezentációja az ICDP tagok számára elérhető a szervezet honlapján. Van hova fejlődni… (kép: toolshedmedia04.com) Arccal Kína felé Kilép az öreg kontinensről az ICDP, és intenzív kutatómunkáját kiterjeszti Ázsiára is. Egészen pontosan Kínára, ahol a helyi tagszervezet indított mélyreható autóipari kutatási programot még 2015-ben. A Steve Young nevével fémjelzett munka 3000 megkérdezett gépjármű tulajdonos véleményét tükrözve világít rá a vásárlási szokásokra. Az elemzés nemcsak az újautó vásárlással, hanem a használt gépjárművek kereskedelmével és az értékesítés utáni szolgáltatásokkal egyaránt foglalkozik. Az eredmények és következetések alapján az ICDP fejlesztési javaslatokat fogalmaz meg, melyben kitér az online értékesítésre, az alternatív meghajtású gépjárművekre, és az „okos autókra” egyaránt. A program jelenlegi, második fázisában a szakemberek a franchise üzleti modellt, az értékesítés utáni szolgáltatások piacának összetételét, valamint működési mechanizmusát vették górcső alá. Az erről szóló összefoglaló a nyár folyamán készül el, az eredményekről várhatóan szeptemberben értesülhetünk. Hatalmas volumen, hatalmas lehetőségek – többek között ezért is nagyon érdekes az autóipar szereplői számára a kínai piac Az értékésítés utáni szolgáltatások jövője Az ICDP 2015-ben végzett kutatást az értékesítés utáni szolgáltatásokkal kapcsolatban Franciaországban, Németországban, Olaszországban és az Egyesült Királyságban. A programnak része volt az elmúlt időszak teljesítményének vizsgálata, melynek segítségével a szakértők előrevetítették a szektor fejlődésének irányait, egészen 2024-ig. Ennek a kutatómunkának az összefoglalójaként szolgált a Christophe Guillaneuf vezetésével április végén tartott workshop, melynek prezentációja már elérhető a tagok számára az ICDP internetes portálján. Meglehetősen sok összetevője van az értékesítés utáni szolgáltatások piacának, így a fejlődéshez alaposan körbe kell szimatolni  

Halálra gázoltak egy férfit a kijelölt átkelőn

2016.05.31.
A police.hu oldalon található információk szerint a baleset este hat óra körül történt a Weiss Manfréd úton. A férfi olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen meghalt - tették hozzá.      A BRFK a baleset helyszínelésének idejére az útszakasz főváros irányába tartó sávjait lezárta, a forgalom fél pályán haladhat. MTI

Hibrid sportautó a Peugeot-tól

2016.05.31.
1916. május 30-án történt, hogy Dario Resta megnyerte az 500 mérföldes indianapolisi futamot egy Peugeot L45-össel. Hogy méltón ünnepelje a jeles esemény centenáriumát, a Peugeot készített egy hibrid tanulmányautót, amelynek az L500 R HYbrid nevet adta. A régi L45 a nevét a 4,5 literes motorjáról kapta, de a modern tanulmányban már jóval kisebb, 1,6 literes turbómotort találunk. Ennek a 270 lóerejéhez adódik az első és a hátsó tengelyhez épített villanymotorok ereje, amivel a rendszer összteljesítménye eléri az 500 lóerőt, a nyomatéka pedig a 730 Nm-t. Ez bőven elég a mindössze 1000 kilogrammot nyomó sportkocsi dinamikus mozgatásához, amit a 2,5 másodperces százas sprintidő is igazol. A mindössze 1 métere magas kocsi csak egy dologban hasonlít 100 éves elődjére: a kék-fekete fényezésében. Az új autó kettő helyett egyszemélyes, és olyan modern megoldások vannak az utasterében, mint a Peugeot szokatlan i-Cockpit megoldása a kis kormánykerékkel, vagy a két kivetített, hologram műszeregység. Az extrém tanulmányautó soha nem fog sorozatgyártásba kerülni, de a hibrid hajtáslánc még megjelenhet a jövő széria Peugeot-jaiban.
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója