Szupersportautót készített egy óragyártó

2016.03.25.
Bruno Belamich, a Bell & Ross óragyár kreatív igazgatója áll a projekt mögött. Az AeroGT-t a fejlesztőmérnöke egy olyan modern szupersportautónak írja le, amelyhez a repülésből és az 1950-es évek nagy túraautóiból merített inspirációt. Az éles vonalakkal megrajzolt, 4,7 méter hosszú és 1,1 méter magas, karbonkarosszériás sportkocsi keskeny LED-es fényszórókat kapott, az üvegbuborékos utasfülkéje pedig hasonlít a vadászgépekéhez. A tükröket videokamerák helyettesítik, a részleteket nagyon aprólékosan dolgozták ki a légbeömlőktől a hatalmas, turbinát mintázó könnyűfém felnikig. Hatalmas szárnyak helyett az egész karosszéria termeli a leszorítóerőt, a megállásról karbon-kerámia fékek gondoskodnak.   A farrész sem kevésbé extrém, a LED-es lámpák hatalmas átmérőjű két kipufogócsövet fognak közre. A kocsi kapott egy függőleges szárnyat is, hogy még jobban hangsúlyozzák a rokonságot a repülőgépekkel. A Bell & Ross szerint a kocsit úgy tervezték, hogy szükség esetén ne maradjon alul a neves sportkocsik ellen sem. Ezt támasztja alá, hogy az ülések mögé egy két turbóval megvadított 4,2 literes V8-as motort szereltek, 610 lóerővel. A motor erejét nyolcfokozatú váltó továbbítja a hátsó kerekek felé, a százas sprint mindössze 2,9 másodpercig tart, az elméleti végsebesség 315 km/h. Mivel a Bell & Ross alapvetően továbbra is óragyártással foglalkozik, nem meglepő, hogy a kocsival párhuzamosan két órát is bemutattak, amelyek a legjobban a kocsi utasain állnak.
Címkék: 

Erősít a thyssenkrupp Ferroglobus: céget vettek

2016.03.25.
Az akvizíciónak köszönhetően a legmagasabb szintű autóipari igényeknek is képes eleget tenni a thyssenkrupp Ferroglobus Kereskedelmi ZRt., jelentősen bővül a vállalat hasítási és táblásítási portfóliója, a szénacél mellett pedig alumínium és rozsdamentes acélok megmunkálása is zajlik majd az új telephelyen. A győri vállalat thyssenkrupp Materials Processing Hungary Kft. néven működik a jövőben, 200 000 tonna éves kapacitással. „A magyar autóipari beszállítói szektor komoly növekedés előtt áll, értékesítési hálózatunk és termék- illetve szolgáltatáspalettánk pedig tökéletesen alkalmas arra, hogy a növekedés támasztotta igényeknek megfeleljen. Vállalatunk ez idáig hat vidéki telephelyének, valamint a budapesti autóipari- és acélmegmunkáló központjának szolgáltatásaival állt az építő-, gép-, és autóipari vevők rendelkezésére. Ez a hálózat bővült most ki az elsősorban az autóipart kiszolgáló győri telephellyel. A győri központ kiemelkedő logisztikai adottságai, a kiváló közúti, vasúti és vízi közlekedés, nemcsak a hazai, de a kelet-európai régió autóipari ügyfeleinek kiszolgálását is lehetővé teszik, megalapozva ez által vállalatunk további piaci növekedését.” – emelte ki Petró Zoltán, a thyssenkrupp Ferroglobus Kereskedelmi ZRt. vezérigazgatója. A thyssenkrupp Ferroglobus Kereskedelmi ZRt. vevői között számos autóipari beszállító található. A vállalat 2009-től a budapesti Automotive Service Centere területén ISO/TS 16949 autóipari szabvány szerinti minőségirányítási rendszert épített ki és működtet, illetve komoly hangsúlyt fektet a minőségbiztosítási tanúsítványok elnyerésére, ezáltal a forgalmazott termékek maximálisan megfelelnek az iparági szabványokban előírtaknak. A thyssenkrupp Ferroglobusról A thyssenkrupp Ferroglobus Kereskedelmi ZRt. a világ egyik legjelentősebb acélipari konszernjének, a nemzetközi thyssenkrupp Csoportnak, azon belül is a thyssenkrupp Materials Services-nek a tagja. A több mint 90 éves múlttal rendelkező vállalat nemcsak acél, hanem könnyű- és színesfém, valamint ipari felhasználású műanyag kereskedelmével is foglalkozik, országos lefedettséggel. A vállalat a szolgáltatások széles körét kínálja: többek között szalaghasítást, táblásítást, nagy tűréspontosságú acél- és alumíniumcső vágást, szalag- és tárcsás fűrészgéppel végzett darabolást, műanyag táblák méretre vágását, és mindezeken felül műszaki szaktanácsadást is. A szolgáltatások minőségét folyamatosan tanúsított ISO 9001 minőségbiztosítási rendszerrel garantálja a cég. A thyssenkrupp Materials Services-ről A thyssenkrupp a világ egyik legnagyobb acélgyártással, autó-, gép-, energia- és építőipari alkatrészek gyártásával foglalkozó vállalata, amely közel 80 országban van jelen, mintegy 155 ezer alkalmazottal. A vállalatcsoport Materials Services üzletága több mint 40 országban közel 480 telephellyel működik. Az üzletág az alapanyagok disztribúciójával, az azokhoz kapcsolódó logisztikai feladatokkal és szolgáltatásokkal, továbbá ipari létesítmények és acélművek számára nyújtott kihelyezett technológiai tanácsadással és szolgáltatásokkal foglalkozik. A hengerelt és rozsdamentes acéltermékek, a csövek és színesfém termékek, illetve a műanyag termékek mellett a Materials Services a legkülönbözőbb szolgáltatásokat nyújtja, a megmunkálástól kezdve a logisztikán át egészen a raktározási és projektmenedzsment szolgáltatásokig.  

Torlódás alakulhat ki a röszkei és a csanádpalotai határátkelőhelyen

2016.03.25.
 Szabó Szilvia közölte, a korábbi évek tapasztalatai alapján már péntek délutántól lehetnek sorok a röszkei autópálya-határátkelőhely mindkét oldalán. A hétvégén a forgalom várhatóan tovább erősödik, majd hétfőn a belépésre jelentkező utasok számíthatnak várakozásra, amely a két órát is elérheti. A teherforgalomban szombat délig, illetve kedd hajnalban kell sorok kialakulásával számolni.      Forrás: wikipedia Ha a röszkei autópálya-határátkelőhely kilépőoldalán torlódás alakul ki, akkor a rendőrök a forgalmat Tompa felé terelik. A magyar, a szerb és az uniós állampolgárok használhatják az ásotthalomi és a röszkei közúti határátkelőhelyet is, ezek naponta 7 és 19 óra között tartanak nyitva, illetve a hónap végéig 6-tól 21 óráig működő tiszaszigeti átkelőt. A csanádpalotai autópálya-határátkelőhelyen a teherforgalomban a kamionstop időszakán kívül akár háromórás is lehet mindkét irányban a várakozási idő. Péntektől egészen kedd hajnalig a személyforgalomban is várható torlódás, akár félórás sor is. Az utasok az aktuális forgalmi helyzetről a rendőrség honlapján (http://www.police.hu/hirek-es-informaciok/hatarinfo), valamint a Rendőrségi Útinformációs Rendszer (Rutin) mobil applikáció segítségével tájékozódhatnak - tudatta a szóvivő.

Nem lesz sztrájk a Volánoknál

2016.03.25.
Az MNV Zrt. tájékoztatása szerint a havi 190 ezer forint alatt kereső, több mint 2600 dolgozó fizetése 5 százalékkal, míg a magasabb keresetű csaknem 12 ezer dolgozóé 3,36 százalékkal emelkedik 2016. január 1-jétől visszamenőleg. Emellett a cafeteria-keretek összegének emelésére is lehetőség lesz. A megállapodás alapján a munkavállalók mintegy 85 százaléka részesül a bérfejlesztésben. Az MNV hangsúlyozta, az egyeztetések során a szolgáltatást igénybe vevő, éves szinten mintegy 436 millió utas érdekeit is szem előtt tartották, tulajdonosként az utasok biztonsága, kényelme, valamint a szolgáltatás minőségének javítása az elsődleges feladatuk. A Közúti Közlekedési Szakszervezet tájékoztatása szerint elmarad a Volán-szakszervezetek húsvét hétfőre meghirdetett ötnapos sztrájkja. A szakszervezet közölte: a munkáltató és a tulajdonos módosította korábbi javaslatát, az új ajánlat a lehető legközelebb került a munkavállalói követeléshez. Így a sztrájkot meghirdető szakszervezetek - a Közúti Közlekedési Szakszervezet és a Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége - az ajánlat elfogadása és a sztrájk lemondása mellett döntöttek. A differenciált emelést tartalmazó ajánlat részleteiről az egyeztetés a jövő héten folytatódik a munkáltatókat képviselő Közúti Közlekedési Vállalkozások Szövetségével - közölték. MTI

Nagyüzem a rallycrossban - hétvégén Máriapócs!

2016.03.25.
A 2016-os rallycross országos bajnokság és a közép-európai zónabajnokság (CEZ) a Slovakiaringen vette kezdetét a márciusi hosszú hétvégén. A 140-es nevezői létszám komoly csatát sejtetett, volt, aki csak átfestette az autóját, de volt, aki kategóriát és autót is váltott. Sajnos már a szombati borongós napon is többen véglegesen búcsúztak, így a vasárnapi futamokon egy – két esélyest, pl. a Super 1600 tavalyi bajnokát, a Swiftjét a katlanban felborító Szíjj Zsoltot nem láthattuk. A belépő, Junior kategóriában öröm volt nézni a sok feltörekvő gyereket (a szó szoros értelmében, hiszen a felső korhatár 16 év), akik félelemérzet nélkül űzték a Swifteket az egykori versenyző papák izguló tekintete előtt. A győzelmet Hangodi Bendegúz szerezte meg (a Youtube sztár „Hango” a Supercarsban indult az egykor sok bajnoki címet szerzett Nissan Pulsar GTI-R-el), mögötte élete legjobb eredményét elérő Takács „kisTaki” Benével, és a Harkányi család harmadik generációjával. A képre kattintva galéria nyílik. Az előfutamokban, elődöntőkben együtt induló Magyar Kupások között ember legyen a talpán, aki tudja, ki hova tartozik, de ami biztos, a Suzukikat és Opel Astrákat külön is láthattuk a döntőkben. A „normál” kupában új győztest avattunk Pleivisz Tamás személyében, az Astrák közt hozta a papírformát Szabolcs Robi. Itt a döntő hölgyversenyző nélkül futott, Kapitány Dóri túlvállalta az ugratót, majd pedig Mayerszky Gabival kilincsre akaszkodva ért célba. Ellenben a Swift kupában ahol meglepetésre Lakatos Dominika győzött. A Super 1600-asok amúgy is foghíjas mezőnyében, végül csak hárman rajtoltak el, Kovács Marcell nyert a visszatérő Marton Gergő, és Gerencsér Dávid előtt. A SupertouringCar 2 liter feletti kategóriája a látványról szólt, a győztes osztrák XR4i Sierra, és Csendes Zsolti Ascona 400-asa egy letűnt kor ikonjai, míg Tajmel Tibi hozta a formát, és csakis keresztben közlekedett a BMW-vel. A két liter alatti kategóriában, ki más, mint Castoral győzedelmeskedett, a legjobb magyar Góth Viktor a dobogó harmadik fokára állhatott fel.  A Supercars kategóriában forrt a levegő, és nemcsak a pályán. Az előfutamok után a tavalyi bajnok Kárai Tomit az új Audi A1-el kizárták sportszerűtlen viselkedés miatt, a raliban Európa több komoly bajnokságában helytálló Lukács Csucsu a két futam második hely után nem tudott a döntőben részt venni a fekete Focussal, míg a sokszoros bajnok Harsányinak a motorja főtt meg a sokat látott Mitsubishiben. Kiss Pál Tamás, aki idén már teljes mértékben a rallycrossra koncentrál, ellentmondást nem tűrően behúzta minden futamát, és a döntőt is megnyerte, a vb-s Stohl csapatban versenyző Pucher előtt, akit a Skodára váltó Wieszt Jankó követett. A folytatásban is garantált lesz a feszültség, húsvét hétvégéjén Máriapócson áll rajthoz a komplett magyar mezőny.

Ízelítőt adott a BMW az X7-esből

2016.03.25.
A BMW a tavalyi év pénzügyi eredményeit ismertető sajtótájékoztatóján mutatott egy ízelítő képet a jövőre érkező X7 szabadidő-autóról. Az X7 érkezését már 2014-ben megerősítette a BMW, de azóta nagy volt a csend a típus körül. Skandináviában mindenesetre készültek kémfotók olyan 7-esekről, amelyeken a motorháztetőre és a tetőre tett ballaszt súlyokkal próbálták imitálni az X7 nagyobb tömegét és magasabban lévő súlypontját. A Mercedes GLS ellenfelének szánt hétüléses X7 annak a CLAR padlólemeznek a nyújtott változatára épül, amely az új 7-es alatt is van. Ez az architektúra szénszálas anyagokat is tartalmaz a súlycsökkentés miatt.   A BMW valaha volt legnagyobb SUV-ja ugyanúgy az Egyesült Államokban, Spartanburgban készül majd, mint jelenleg az X5 és az X6. Az X7 fő piaca várhatóan Kína mellett az Egyesült Államok lesz, ahol a mai napig népszerűek az 5 méter feletti óriás SUV-ok. A legnagyobb BMW valószínűleg kizárólag hat-, nyolc-, esetleg 12 hengeres motorokkal lesz kapható, szériában automatikus váltóval és xDrive összkerékhajtással. Mivel a kocsit csak 2018 elején kezdik el árusítani, valószínűtlen, hogy már 2016-ban bemutatkozzon. 
Címkék: 

Az otthonteremtés hazai csúcsrendezvénye a CONSTRUMA

2016.03.25.
A CONSTRUMA kihagyhatatlan fórum az építőipar és otthonteremtés iránt érdeklődő végfelhasználó számára, mivel a lakásvásárlástól az építkezésen át a lakberendezésig mindent megtalálható lesz. A kiállítók széles anyagválasztékkal, érdekes bemutatókkal és akciókkal várják a látogatókat. A programok között szerepel tetőtér beépítési interaktív bemutató, közel 0 energiafelhasználású családi ház, kedvezményes hétvégi kazánvásár. Akik a kerttervezés, kertápolás iránt érdeklődnek azok is számos program közül választhatnak, de a lakásbelső kialakítására is rengeteg ötlettel szolgálnak majd. CONSTRUMA – FÓKUSZPONTBAN AZ AKTUALITÁSOK: CSOK Itt megtalál mindent, amire az építkezéshez, felújításhoz szüksége van: az építőanyagoktól a szigetelésen át a tetőfedésig széles választékkal, akciókkal, gyakorlati bemutatókkal és tanácsadással várják a kiállítók az érdeklődőket. Hogyan építs jó tetőteret? címmel megrendezésre kerülő interaktív bemutatónkat keresse például az A pavilonban a kiállítás öt napján. Tovább színesítik idén a kínálatot a Családi Otthonteremtési Kedvezményhez kapcsolódó lakossági tájékoztató fórumok. Itt minden kérdésére választ kap! RENEO – AMIT TUDNI KELL A MEGÚJULÓ ENERGIÁKRÓL A kiállításon felvonulnak a legújabb technológiák, megoldások, eszközök. Megismerkedhetnek a legfrissebb épületgépészeti megoldásokkal, a költségoptimalizálást segítő, legmodernebb épületautomatizálási rendszerekkel. Az ÖKO CITY STAND bemutatja egy családi ház részletének felépítésével, a közel nettó 0 energia felhasználású épület megépítési, felújítási, üzemeltetési lehetőségeit. A hétvégén lakossági szemléletformáló előadások lesznek a D pavilonban, az A pavilonban pedig MERKPT NAGY KAZÁNVÁLASZTÓ elnevezéssel hétvégi kazánvásár kerül megrendezésre. Itt kedvező áron elérhetőek lesznek a korszerű kondenzációs fűtőberendezések.   CONSTRUMAKert – KERTTERVEZÉS, KERTÉPÍTÉS, DÍSZNÖVÉNYEK A ház, az otthon elmaradhatatlan része a kert: tervezése, kialakítása és ápolása. A CONSTRUMA Kerten a látogatók ötleteket kaphatnak profi kerttervezők, kertépítők versenymunkáiból a VIII. Magyar Kertépítő Verseny és Show keretében. Számos termék közül válogathatnak a kertápoláshoz, és rengeteg dísznövény közül kertjük kialakításához. A kérdéseikre hasznos gyakorlati előadásokon választ is kapnak.   OTTHONDesign – KONYHAShow, konyhatechnológia A-tól Z-ig Az OTTHONDesign-on a konyhatechnológia kap idén kiemelt szerepet a KONYHAShow keretében, de a fürdőszobán át a nappaliig minden megjelenik, ami a lakásbelső kialakításához szükséges. Praktikus ötletek, újdonságok, a legmodernebb berendezések és design bútorok széles választéka várja a látogatókat. A Magyar Design standon, fiatal hazai tervezők mutatkoznak be, elmaradhatatlan program az OTTHONDesign Top Tipp ingyenes lakberendezési tanácsadás. Lesz Download Design, hogy az érdeklődő felhasználók ingyenesen letölthető design bútor tervekhez juthassanak.   A kiállítási csokor nyitva tartása: Április 6-10. 9.00-18.00 óra (vasárnap 17.00 óráig) Nagyközönség napok: április 9-10.   Bővebb információ a kiállítási csokorról, akciós kuponfüzet és online jegyvásárlás: www.construma.hu
Címkék: 

Rallycross CEZ Slovakiaring 2016

2016.03.25.
Galéria képek: 

Sztrájkbizottság alakult a sopronkövesdi Autolivben

2016.03.25.
Marsitsné Horváth Marianna elmondta, hogy az érdekképviselet 12 százalékos béremelést követel, a munkáltató 2,5 százalékos béremelést javasolt a csütörtöki egyeztetésen. Az ilyen alacsony béremelést megalázónak tartják - hangsúlyozta.      A szakszervezet ezen felül szeretné érvényesíteni az autóipari cég korábbi vezetőjének két évvel ezelőtt, mintegy 1500 ember előtt, egy nagygyűlés keretében tett, ugyanakkor írásba nem foglalt ígéretét, amely szerint a fizikai dolgozók 13. havi bért, a szellemi és az indirekt fizikai dolgozók 13. havi bért és üdülési pénzt kapnak az idei évben. Ezt a korábbi ígéretet az új vezetés nem támogatja - tette hozzá. Elmondta azt is, hogy már elkezdték az aláírások gyűjtését, a sztrájkot például, az éjszakai műszak valamennyi dolgozója támogatta.   Az MTI kereste a vállalat vezetőségét, egyelőre sikertelenül. Az Autoliv Ipari és Kereskedelmi Kft. a stockholmi székhelyű Autoliv-cégcsoport tagja, amely biztonsági öveket gyárt járművekhez. A cég 1993 óta van jelen Magyarországon. Molnár Ákos, a Vasas Szakszervezeti Szövetség nyugat-dunántúli regionális vezetője elmondta, hogy általános az elégedetlenség az autóipari dolgozók és a beszállítói kör munkavállalói között. Az okok között a munkaerőhiányt, a termelési elvárások folyamatos növekedését és az alacsony béreket jelölte meg. A beszállítói körben dolgozók alapbére például 20-30 ezer forinttal alacsonyabb, mint az ágazat vezető vállalatainál dolgozóké - tette hozzá. Meglátása szerint ezért a jövőben több beszállító is követheti az Autoliv példáját.

Drágább benzint tankolhatnak a locsolók

2016.03.25.
Az emeléssel a benzin átlagára 323-324 forintra, a gázolajé 318-319 forintra nőtt. Legutóbb múlt pénteken változtak az árak, akkor a 95-ös benzin átlagára bruttó 3 forinttal emelkedett, a gázolaj ára nem változott.     A benzinár 2012. április elején érte el csúcsát, akkor egy liter átlagosan 451 forintba került. A gázolaj literje 2012. január közepén volt a legdrágább, átlagosan 449 forint. Az autósok 15-25 forintos különbséget is tapasztalhatnak a töltőállomások árai között. MTI

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója