Hamis számlás szállítmányt fogott az EKÁER

2016.02.27.
A pénzügyőrök egy román rendszámú tehergépjárművet ellenőriztek Nagylak térségében. A jármű 233 rekesz, 3000 kg zöldséget és gyümölcsöt szállított Magyarországról Romániába. Az Elektronikus Közútiáruforgalom-ellenőrző Rendszer (EKÁER) adatai alapján a szállítmányt nem jelentették be, mindezen felül a három bemutatott számlából kettőről azonnal kiderült, hogy a kiállítóként feltüntetett gazdasági társaságnak nincs tudomása az ügyletről, azaz a számlák hamisak. A pénzügyőrök a zöldség- és gyümölcsszállítmányt lefoglalták, majd a kormányhivatal helyszínre érkező munkatársa megállapította, hogy az egész rakomány jelöletlen, így azt kockázatosnak minősítette és elrendelte a megsemmisítését. A hamis számlák miatt a NAV feljelentést tett az illetékes rendőri szervhez.
Címkék: 

Yamaha: érkezik az MT-10

2016.02.27.
Az MT-10 a tervek szerint akkor érkezik a márkakereskedők bemutatótermeibe, amikor az európai fő motorozási időszak is indul, így a Yamaha most felfedi a legfontosabb műszaki adatokat, amelyeket a motor nyilvános bemutatkozása óta homály fedett. A kiváló, 11 500-as fordulatszám melletti 118,0 kW (160,4 LE) teljesítmény azt jelenti, hogy a naked motor dominálni képes a környezetét – a 9 000-es fordulatszám melletti 111,0 Nm határozott lineáris nyomatékkal pedig az MT-10 hátborzongató, minden sebességnél adrenalinnal töltött gyorsulásra képes. A rövid, 1400 mm-es tengelytávnak és a 825 mm-es ülésmagasságnak köszönhetően – valamint a teli olaj- és üzemanyagtartállyal is csak 210 kg-os pehelysúllyal – a Sötét oldal sugara felkészült a könnyed és fürge, mégis élés és stabil kanyarvételre. Az utcai motoros ezidáig még nem juthatott ekkora potenciált kínáló csúcstechnológiás naked motorhoz. Széles sebesség tartományban és változatos útviszonyok között is kitűnő teljesítményt nyújtva a korszerű MT-zászlóshajó új utakat tár fel a Yamaha előtt. A 4.698.000,- Ft (reg.adóval)  ajánlott kiskereskedelmi árral az MT-10 kiemeli a Yamaha elkötelezettségét amellett, hogy a piac minden szektorában értéket nyújtson. MT-10: a legfontosabb műszaki adatok Maximális teljesítmény:             118,0 kW (160,4 LE), 11.500-as fordulat mellett Maximális nyomaték:                 111,0 Nm, 9000-es fordulat mellett Ülésmagasság:                           825 mm Töltött tömeg**:                            210 kg Ajánlott kiskereskedelmi ár:    4.698.000,- Ft Eredeti MT-10 tartozékok Amellett, hogy elnyeri a legcsupaszabb címet, az új, radikális MT-10 a Yamaha egyik legsokoldalúbb nagy kapacitású modellje is. Sőt, nemcsak a borzongáskedvelők adrenalinigényét elégíti ki: a türelmetlenül várt 998 ccm-es, csúcsminőségű teljesítménymotor a távolságtól sem riad vissza. A motorkerékpár kiváló teljesítményét kiegészítendő, a Yamaha eredeti tartozékok széles skáláján dolgozik, hogy mindenki egyénivé tehesse saját MT-10-esét. Az olyan darabok, mint az Akrapovic kipufogódob, a gyorsváltó és a versenystílusú mart elemek azokat célozzák, akik az MT-10 sportos karakterét szeretnék kiemelni – a nagyobb távolságok kedvelői pedig a funkcionalitást és a praktikus jelleget erősíthetik kiegészítő elemek sorával,  például középmagasságú sportszélvédővel, a puha oldaldobozokkal és a még kényelmesebb üléssel. Minden eredeti tartozék megrendelhető a Yamaha márkakereskedésektől az MT-10-zel együtt, de akár a vásárlás után is beszerezhető. A speciális tartozékkészlettel alapfelszereltségként rendelkező, radikális külsejű MT-07 Moto Cage azokat célozza, akik egyedi, „rosszfiú” külsőt keresnek, a Sötét oldal hátborzongató DNS-ével ötvözve. Az MT család extravertált tagja a legújabb Night Fluo színben lesz elérhető 2016-ban, fluosárga kerekekkel és motorblokk-oldalcsövekkel, valamint fluo díszítőelemekkel – a szürke karosszériával szembeni kontrasztként. Az MT-07 Moto Cage exkluzív alkatrészei: Vázra szerelt fluosárga motorblokkvédők Csővázas fluosárga alsó motorblokkvédő Kiváló kétszemélyes ülés – bőr Könnyű, fluosárga kézfejvédők Állítható első fényszórómaszk Fluosárga hűtővédők Fekete vázelemek
Címkék: 

Úttörő kutatási prototípust mutatott be a BMW

2016.02.27.
A Barcelonában 2016. február 22-25. között megrendezett idei Mobil Világkongresszuson ­– amely a berlini IFA Szórakoztató Elektronika Kiállítás mellett a legfontosabb mobilkommunikációs kiállítás és vásár Európában - a BMW Group a „Vehicular CrowdCell” névre keresztelt kutatási projektet tárta a nagyközönség elé, amely az egy évvel ezelőtti barcelonai kiállításon bemutatott „Vehicular Small Cell” járműtechnológia-koncepció továbbgondolt, kibővített változata. Amíg utóbbi a mobil femtocella-technológiának köszönhetően optimalizálja az autóban hozzáférhető mobilinternet-lefedettségeket, addig a vadonatúj „Vehicular CrowdCell” már az adatátvitel sebességét és a jármű környezetében elérhető mobilinternet-lefedettségek jelerősségeit is jelentős mértékben növeli. A BMW Group az autóipari kommunikációs technológiák terén élen járó peiker céggel és a vezeték nélküli szolgáltatásokat fejlesztő Nash Technologies vállalattal együttműködve készítette el a „Vehicular CrowdCell” technológiával felszerelt BMW kutatási prototípust. A széleskörű multimédia-szolgáltatások átfogó használatának és az okoseszközök által elterjesztett zene-, illetve videómegosztásoknak köszönhetően a mobil adatátvitel sebessége rohamos növekedésen ment keresztül, a technológia fejlődése pedig a jövőben a mobilinternet-hálózatok egyre stabilabb lefedettségét és jelerősségét igényli. Az úttörő femtocella-technológia nagyszámú alkalmazása és a már meglévő bázisállomások femtocellás korszerűsítése is eme technológiai követelményt váltaná valóra. 2015-ben a BMW Group a peiker és a Nash Technologies partnerekkel együttműködve a világon elsőként mutatta be az autóba integrált mobil femtocella-technológiát: a „Vehicular Small Cell” névre keresztelt koncepció a jármű antennáján keresztül optimalizálja az autóban hozzáférhető mobilinternet-lefedettségeket. Az úttörő járműtechnológiát idén a „Vehicular CrowdCell” innovációja emeli minden korábbinál magasabb szintre: a mobil femtocellák a jármű aktuális helyzetében elérhető mobilinternet-hálózatok lefedettségeihez és jelerősségeikhez dinamikusan alkalmazkodva aktiválódnak, a szükséges adatátvitel sebessége és mennyisége szerint. A „Vehicular CrowdCell” kutatási prototípus gyakorlati előnyei A „Vehicular CrowdCell” kutatási prototípus egyik legoptimálisabb hétköznapi felhasználása az autómegosztó szolgáltatások járműparkjában valósulhat meg - a város számos pontján parkoló elektromos autók ugyanis így egyszerre mobil és fix lefedettség-, illetve jelerősítő funkciót is betöltenének, rendkívüli hatékonyságot garantálva. A technológia dinamikusan alkalmazkodna a hálózathoz kapcsolódó felhasználók számához, a sávszélesség és a hálózati jelerősség igényei szerint aktiválva a mobil femtocellákat, s mint ilyen, a mobilinternet-hálózatok teljesítménye folyamatosan a felhasználók igényeihez igazodna. Az okostelefonok felhasználói főként a nagyobb adatátviteli sebességben és a fehér foltoktól mentes hálózati lefedettségben profitálnának a technológia elterjedéséből – különösen azokon a területeken, ahol a természeti vagy infrastrukturális környezet okán kisebb a hozzáférhető mobilinternet-hálózatok lefedettsége. A BMW Group hosszú évek óta azon piacvezető autógyártók egyike, akik élen járnak a vezető, a jármű és a környezet közötti állandó, interaktív kapcsolat megteremtése és fenntartása terén. A vállalatcsoport a BMW ConnectedDrive innovatív szolgáltatásainak részeként megállás nélkül dolgozik a jövőbe mutató digitális szolgáltatások kifejlesztésén és elterjesztésén.  A „Vehicular CrowdCell” elnevezésű kutatási prototípus az utazás közben elérhető mobil szélessáv járműtechnológiai alapjait fekteti le.  
Címkék: 

Sportos taggal bővült a C-osztály kínálata

2016.02.27.
A C 43 4MATIC Coupé nem csupán egy új tagnak számít a C-osztály családjában, hanem az idei évben egy teljes sor 43-as modell piacra kerülését vezeti fel, melyek magukban hordozzák az AMG géneket, akárcsak a GT sportkupé vagy a 63-as modellek. A 3-literes V6-os biturbo motor 367 lóerőt képes leadni, maximális forgatónyomatéka pedig 520 Nm. A 0-100 km/h-s sprintet így a C 43 4MATIC Coupé mindössze 4,7 másodperc alatt képes teljesíteni, végsebességét pedig az elektronika korlátozza le 250 km/h-nál. A vezetési élményt tovább fokozza az áttervezett első futómű és a nagyon pontos kormánymű is. AMG-specifikus: a 3 literes V6-os Biturbo motor Az új 3-literes V6-os biturbo motor a Mercedes-Benz BlueDIRECT motorcsaládjának tagja, azonban az AMG mérnökei az erőforrás átalakításával a magasabb teljesítmény és a forgatónyomaték elérése mellett az erőforrás dinamikáját is AMG-s színvonalra emelték. A hengerhüvelyek NANOSLIDE® bevonata a MERCEDES-AMG PETRONAS F1-es versenyautójának motorjaiból származik, rendkívüli keménysége révén mérsékli a kopást és csökkenti a súrlódást, ezáltal pedig fokozza a hatékonyságot. Rövid kapcsolási idők, magas szintű hatékonyság: a 9G-TRONIC automataváltó A 9G-TRONIC automataváltót kimondottan a Mercedes-AMG C 43 4MATIC modellhez fejlesztették a mérnökök, és az egyedi programozásnak is köszönhetően a kapcsolási idők lényegesen lerövidültek. Az egyszerre akár több fokozattal történő visszaváltás jobb rugalmasságot tesz lehetővé, a gázfröccs-funkció pedig „Sport“ és „Sport Plus“ módban a visszaváltások során fokozza az élményt. Egy, a középkonzolon elhelyezett kapcsolóval választható ki a manuális üzemmód, amikor a kormány mögötti kapcsolófülekkel történhet a fokozatválasztás. Ilyenkor a vezérlés a leszabályozási fordulatszám elérésekor sem kapcsol fel automatikusan magasabb fokozatba. Adaptív csillapítással: a sportfutómű A Mercedes-AMG C 43 4MATIC Coupé szériafelszereltségének részét képezi az AMG RIDE CONTROL sportfutómű, mely a magas szintű menetdinamika és a kiváló komfort optimális elegyét nyújtja. Az átdolgozott első és hátsó futómű révén fontos mechanikus módosítások jellemzik a modellt, így még pontosabb, feszesebb és agilisabb lett az autó. Mérséklődött a karosszéria mozgása, jobb lett a tapadás és a keresztirányú dinamika, határhelyzetben pedig semlegesebb viselkedést tapasztalhatunk. A középkonzolon lévő gombbal három futómű-hangolási fokozat közül választhatunk. Mind „Comfort“, mind „Sport“, mind pedig „Sport Plus“ állásban az adott igényeknek megfelelően, automatikusan változtatja az adaptív rendszer a csillapítást. Számos karakter egyetlen ujjmozdulatra: az AMG DYNAMIC SELECT Az öt AMG DYNAMIC SELECT menetprogram révén a C 43 4MATIC Coupé karaktere egyetlen ujjmozdulattal személyre szabható. Az „Eco“, „Comfort“, „Sport“, „Sport Plus“ és „Individual“ programok spektruma a hatékonytól kezdve a kényemesen keresztül egészen a rendkívül sportosig terjed. A rendszer többek között a motor, a váltó, a futómű és a kormánymű beállításait befolyásolja. Különösen „Sport Plus“ programban élhető át az AMG modellekre jellemző élmény, mely a lenyűgöző menetdinamika mellett a hangélményre is vonatkozik. A hatékonyság fokozásáról „Eco“ programban a Start/Stop rendszer mellett a vitorlázás funkció is gondoskodik: amennyiben a sofőr 60-160 km/h-s sebesség között leveszi a lábát a gázpedálról, a vezérlés szétkapcsolja a motort a hajtáslánctól, a fordulatszám alapjáratra csökken, és az autó hosszan kigurul, ezáltal csökkentve a fogyasztást. Közvetlen, egyértelmű visszajelzésekkel: a Sport paraméter kormányzás A Sport paraméter kormányzás változó áttételével maximálisan támogatja az új  C 43 AMG 4MATIC Coupé agilitását, az autó sofőrjét egyedülállóan precíz és pontos visszajelzésekkel kiszolgálva. A kormányzás karakterét a kiválasztott DYNAMIC SELECT menetprogram határozza meg, „Individual“ állásban pedig egyénileg személyre szabható. Erőteljes és határozott: a külső formaterv A Mercedes-AMG C 43 4MATIC Coupé-t látva már első pillantásra egyértelművé válik, hogy az AMG modellcsaládhoz tartozik. Az AMG formajegyek többek között a sportos első és hátsó lökhárítókban, az egyedi hűtőrácsban, a méretes légbeömlőkben, valamint a hátsó szoknya diffúzorjában köszönnek vissza. Az egyedi kipufogóvégződések is a modell különlegességét fokozzák, a hovatartozást pedig a „BITURBO – 4MATIC“ felirattal ellátott első sárvédőívek, valamint a csomagtérajtón olvasható „AMG“ (baloldalt) és „C 43“ (jobboldalt) feliratok jelzik. Az összképet az ötküllős, feketére fényezett AMG könnyűfém keréktárcsák teszik teljessé, amelyeken elöl 225/45 R18, hátul pedig 245/40 R18 méretű abroncsok feszülnek. Opcionálisan több, 19 colos kerékszett is a vásárlók rendelkezésére áll. Hangsúlyos sportosság egyedi részletekkel: az utastér A Mercedes-AMG C 43 4MATIC Coupé belső tere hangsúlyosan sportos kialakítást kapott, amit számos egyedi részletmegoldás bizonyít. Például a vörös színű kontrasztvarrással ellátott, lecsapott alsó karimájú többfunkciós bőrkormány, vagy a még nagyobb oldaltartással ellátott sportülések, amelyek magasabb tempó esetén is biztos tartást garantálnak. A szériafelszerelés részét képező ARTICO műbőr / DINAMICA mikroszálas kombinációjú kárpitozás, valamint az ARTICO műbőrrel borított műszerfal különösen sportos hangulatról gondoskodik, amit tovább fokoznak a vörös kontrasztvarrások és biztonági övek. Az összképet világos, szálcsiszolt alumínium díszítőbetétek teszik teljessé. Minden fontos információ egy szempillantás alatt leolvasható a jól áttekinthető AMG műszercsoportról, mely két, csőbe húzott körműszerből, köztük pedig egy 4,5 colos átmérőjű többfunkciós színes kijelzőből áll. A hangulatot a RACETIMER, a kilométeróra 280 km/h-ig tartó skálázása, valamint a kockás zászlót imitáló hátlapok fokozzák még tovább.
Címkék: 

Utazásmegosztó alkalmazás nyert a Ford mobilitás játékversenyén

2016.02.27.
A második helyezett a kerékpározást és gyaloglást népszerűsítő SelfieGo lett, a harmadik pedig a Flux alkalmazás, ami arra készült, hogy játékosságot csempésszen a feltorlódó forgalomba, ezzel enyhítve a zsúfoltságot. Mindkét fejlesztőcsapat 7.500 eurós pénzdíjat kapott. A Cologne Game Lab kutatócéggel közösen kidolgozott, és a világ legnagyobb európai interaktív játékvásárán, a tavalyi Gamescom szakkiállításon meghirdetett Ford Intelligens Mobilitás Játékverseny célja az volt, hogy játékos megoldások révén segítsen megoldani a nagyvárosi közlekedés mindennapos nehézségeit. Már sok játékról bebizonyosodott, hogy számos terület problémáira nyújthat valós megoldásokat – akár még az AIDS gyógyításában is. A verseny tanulságai innovatív megoldásokat és új, frissebb szemléletmódot honosíthatnak meg a városi közlekedésben, és ezzel együtt a munkába járók szokásaiban. A Ford Intelligens Mobilitás Játékverseny zsűrijének tagjai a Ford, a Cologne Game Lab, a USC Games Program, a Cologne International School of Design, és a Turn 10 Studios munkatársai közül kerültek ki. - A játékfejlesztők lenyűgöző mennyiségű új megoldást vázoltak fel a mindennapos problémákra – és pontosan e friss ötletek miatt rendeztük meg a Ford Intelligens Mobilitás Játékversenyt - mondta el Ken Washington, a Ford Kutatási és Fejlett Tervezési részlegének alelnöke. „A Jaunt tökéletes példa erre. Összkapcsolja az utazókat, hogy közösen utazhassanak; ezáltal csökkenhet az utak zsúfoltsága, ráadásul az utazást is örömtelibbé és érdekesebbé varázsolja, legyen szó akár autózásról, kerékpározásról, buszozásról vagy éppen gyaloglásról.” A New York-i Ilya Zarembsky és Betsy Medvedovsky által kifejlesztett Jaunt segítségével a felhasználók megtervezhetik utazásukat, vagy csatlakozhatnak mások utazásához, hogy gyorsabban vagy kellemesebb útvonalon jussanak el uticéljukhoz. Egy interaktív térképen kiválaszthatják az utazás módját, célját és időtartamát, és megismerkedhetnek más közlekedőkkel is. Az utazások megosztása, a különféle utazási módok használata és az utazók motiválása az alternatív útvonalak kipróbálására segíthet enyhíteni a főbb közlekedési útvonalak zsúfoltságát, és felgyorsítani a nagyvárosi forgalom áramlását. A skót fejlesztésű SelfieGo egy GPS-alapú térképen jelöli azokat az útvonalakat, amelyeken a felhasználók szelfit készíthetnek a város főbb látványosságai előtt, amit aztán megoszthatnak a közösségi oldalakon. Az alkalmazás a gyaloglást és a kerékpározást szeretné vonzóbbá tenni. A német Flux játékká változtatja a közlekedési dugókat: a szélvédőre kivetített grafikák arra ösztönzik az autósokat, hogy egyenletes sebességgel haladjanak, így a forgalom simábban áramlik, és könnyebben elkerülhetők a balesetek. A Ford Intelligens Mobilitás a vállalat terve arra, hogy piacvezetővé váljon a konnektivitás, a mobilitás, az önjáró autók, a felhasználói élmény és az adatelemzés területén. Azáltal, hogy új és innovatív megoldásokat keres a globális közlekedés problémáira, a Ford autógyártó vállalatból autógyártó és mobilitási vállalattá kíván válni; ezt a célt szolgálják azok a fejlesztések is, amelyeket Mark Fields, a Ford elnök-vezérigazgatója mutatott be a hét elején.    

Peugeot Traveller i-Lab, a jövő kisbusza

2016.02.27.
Az új Peugepot Traveller egyterűvel a márka megerősíti megújulásra törekvését valamennyi szegmensben. Peugeot Traveller i-Lab tanulmányautóval képzeli el a márka a jövő VIP kisbuszát, az üzleti ügyfelek exkluzív mobilitását. A környezettel való folyamatos kapcsolattartás forradalmasítja az autóba épített funkciókat, így mostantól tapintható élménnyé és az üzletemberek zökkenőmentes napirendjének értékes, aktív részévé válik.    Ebben a szegmensben a márka limuzinjaiból és szabadidő-autóiból kölcsönzi az új karakterjegyeket. Az EMP2 padlólemezre épített VIP 3.0 kisbusz ideális egyensúlyt teremt a külső méretek és a tágas belső tér között. Az autóban ülők számára az utazás egyszerre jelent inspirációs forrást és a munkavégzéshez ideális környezetet. Az egymással szembe fordított négy ülés egy hatalmas, 32 colos, érintőképernyős táblagép körül helyezkedik el, amely egy elegáns konzolon nyugszik. A beépített informatikai eszközök tárháza igen gazdag, a WiFi hotspottól a Bluetooth®-on át a vezeték nélküli mobiltöltő dokkolóig és a virtuális valóságot megjelenítő headsetig. A vezető biztos lehet afelől, hogy az ügyfelek maximálisan elégedettek lesznek a PEUGEOT Traveller i-Lab technikai megoldásaival. A biztonságos utazást garantálják a panelekbe épített közlekedésilámpa-leolvasó berendezés és a veszélyre figyelmeztető rendszer. Az újgenerációs 3D PEUGEOT navigáció valós időben és az aktuális körülmények figyelembevételével tájékoztatja a vezetőt, aki mindenkor a forgalomnak és az utas napirendjének megfelelően választja ki az útvonalat.
Címkék: 

Elektromos kabrió a Citroëntől

2016.02.26.
  Csaknem 50 évvel a Méhari 1968-as bemutatása után a két francia márka most egy közös projekt keretében találkozik, amely nem más, mint a Citroën E-MEHARI styled by Courrèges koncepcióautó. A 2015 decemberében bemutatott E-MEHARI úgy idézi fel a nagy elődöt, hogy közben a jövő felé fordul. Ez a 4 személyes, elektromos hajtású autó azt a kreativitást, vidámságot és modernséget hozza, amelyet a Citroën márka közel 100 éve képvisel.    Ezeket az értékeket Courrèges divatház is magán hordozza, hiszen a rá jellemző optimista és életteli stílussal forradalmasította a 60-as 70-es évek divatját. A két márka közös szellemisége miatt természetes volt, hogy a Citroën a Courrèges divatházat kéri fel arra, hogy az E-MEHARI modellnek exkluzív megjelenést adjon.      A Citroën E-MEHARI styled by Courrèges megtartja az E-MEHARI jellegzetes bordázott ajtóit, amelyek az eredeti Méhari hullámos felületű karosszériájára utalnak. A fehér szín nem csak a karosszériaelemeken, hanem a kerekeken is    megjelenik. A megfelelő kontrasztról az élénk narancsszínű díszítőelemek gondoskodnak. Ez a díszítés a kerekeken kívül a középső bukóív vonalán is megjelenik. A hátsó keret eltűnt a karosszériáról, helyére két rögzítő pánt került, további helyet szabadítva fel az utasok számára.      A kényelmes és elegáns utastérben a finom fehér bőr nem csak az ajtókárpitokat és a műszerfalat, hanem a teljesen átalakított hátsó üléspadot is beborítja. A karosszérián feltűnő vidám narancsszínű motívum a műszerfalon és a jellegzetes formájú szellőzőkön is megjelenik. A kormánykerék egyküllős kialakítású, a bőrrel bevont padló szőnyegei fehér színűek.    A karizmatikus stílus mellett az E-MEHARI praktikus jegyei természetesen megmaradtak. A 4 személyes, emelt hasmagasságú Citroën E-MEHARI styled by Courrèges teteje plexiüvegből készült, kiváló kilátást biztosítva az utasok számára. A csomagtérben egy exkluzív táska szettet találunk, mindegyik fehér bőrből készül, narancsszínű szegéllyel, tökéletesen harmonizálva az autóval.      A Citroën E-MEHARI styled by Courrèges koncepcióautó elektromos hajtása a francia Groupe Bolloré szakértelmének köszönhető. A beépített ithium metál polimer akkumulátornak köszönhetően 110 km/h a végsebesség, az autonómia 200 km városi használatban. 16A hálózatról 8 óra alatt teljesen feltöltődnek az elemek, míg konnektorról 13 óra a feltöltési idő. 

Két újabb német autóipari beruházás indul Kecskeméten

2016.02.26.
"A két Baden-Württemberg tartományi vállalat autóalkatrészeket gyárt, az egyik már meglévő kapacitását bővíti, a másik zöldmezős beruházást hajt végre Kecskeméten" - mondta a miniszter telefonon adott nyilatkozatában az MTI-nek.  „A két beruházás együtt 160 új munkahelyet jelent. A kormány 1,2 milliárd forinttal támogatja a beruházásokat, amelyek már tavasszal megindulnak és egy-másfél év múlva zárulnak le. A részleteket egy hónapon belül bejelentik” - mondta Szijjártó Péter. A miniszter a baden-württembergi tartományi fővárosban a Kecskeméten Mercedes-gyárat üzemeltető Daimler igazgatóságának elnökével és a testület termelésért felelős tagjával, Dieter Zetschével és Markus Schäferrel is tárgyalt. Elmondta, hogy a stuttgarti központú cég elégedett magyarországi működésével és hosszú távú partnerként tekint Magyarországra. Megállapodtak abban, hogy a Daimler és Magyarország folyamatosan bővülő és fejlődő együttműködésre törekszik. A kormány jelentős energetikai és úthálózati fejlesztéseket indít Kecskeméten és térségében a Mercedes-gyár zavartalan energiaellátásának biztosítása, illetve az üzem és az M5-ösautópálya összeköttetésének további javítása céljából. Az útépítési program több milliárd forint, az energetikai fejlesztés több százmillió forint nagyságrendű. „Baden-Württemberg Magyarország második legfontosabb gazdasági partnere a 16 német tartomány közül, ráadásul a tartományt az egész Európai Unió innovációs motorjaként tartják számon” - tette hozzá a külgazdasági és külügyminiszter. „A tartomány 1320 vállalatát fűzi üzleti kapcsolat Magyarországhoz, és a kétoldalú kapcsolatok fejlődését jól jelzi, hogy tavaly a január-novemberi időszakban 10 milliárd eurót tett ki a kereskedelmi forgalom, ami éves szinten 8,5 százalékos növekedést jelent, és azt is, hogy 2015-ben már november végéig akkora volt a kereskedelmi forgalom, mint 2014-ben egész évben” – fejezte be Szijjártó Péter.

A DTM-bajnok új autója 2016-tól a Red Bull ruháját viseli

2016.02.26.
A Német Túraautó Bajnokság (DTM) fiatal bajnokának BMW M4 DTM versenyautóját a 2016-os szezon futamain már a Red Bull színeiben küldi pályára a BMW Motorsport. Marco Wittmann a spanyolországi Circuito Monteblanco aszfaltcsíkján mutatta be a vadonatúj fényezést. 2016. február 23-án, kedden három napon át tartó intenzív tesztelésbe kezdett a BMW Motorsport a spanyolországi Circuito Monteblanco versenypályán: a bajor gyártó a Sevilla és Huelva városok között félúton elterülő aszfaltcsíkon folytatja felkészülését a Német Túraautó Bajnokság (DTM) 2016-os szezonjára. A tesztidőszak első napján a nyolc BMW M4 DTM-ből álló versenyautó-flotta idei első hivatalos képviselője is bemutatkozott: a sorozat 2014-es világbajnoka, a német Marco Wittmann a 2016-os szezon futamain már a Red Bull színeiben gurul fel a rajtrácsokra. A BMW RMG csapat 11-es rajtszámot viselő BMW M4 DTM versenyautója a BMW Motorsport prémium partnerének számító Red Bull hivatalos versenyruházatát öltötte magára. Az osztrák világcég 2014 óta támogatja a BMW DTM-szereplését, éppen azóta, hogy Marco Wittmann négy futamgyőzelemmel, mindössze 24 esztendősen megnyerte a széria pilótái között futó pontversenyt, amellyel a sorozat világbajnoki címét is elhódította. „Boldog vagyok, amiért 2016-ban a Red Bull színeiben versenyezhetek a Német Túraautó Bajnokság futamain” – kezdte Marco Wittmann. „A Red Bull számtalan világklasszis sportolót támogat világszerte, rengeteg különféle sportágban, és rendkívüli büszkeséggel tölt el, hogy én is e család tagja lehetek. 2015-ben, a Red Bull szakembereivel egészen fantasztikus Forma-1-es teszteket produkáltunk a Scuderia Toro Rosso színeiben. Ugyanakkor szeretném megragadni az alkalmat, hogy köszönetemet és hálámat fejezzem ki korábbi partneremnek, az Ice-Watch-nak. Nagyszerű sikereket értünk el együtt, kiváltképp 2014-ben, amikor a dobogó legfelső fokára állhattunk fel. Mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy ez az álom a Red Bull oldalán is valóra váljon” – fogalmazott a német pilóta. A Német Túraautó Bajnokság (DTM) kilenc versenyhétvégéből és tizennyolc futamból álló 2016-os versenyszezonja március 6-8. között rajtol el Hockenheim aszfaltcsíkján. A BMW DTM-pilótái az idény során négy alkalommal látogatnak majd Németországon kívülre: a hockenheimringi szezonnyitó és szezonzáró, valamint a lausitzringi, a norisringi és a nürburgringi megmérettetések mellett a három nagy német prémiumgyártót rajtrácsra állító sorozat Ausztriában (Spielberg), Hollandiában (Zandvoort), Oroszországban (Moszkva) és Magyarországon (Mogyoród) is tiszteletét teszi. A Német Túraautó Bajnokság (DTM) 2016-os szezonjának versenyhétvégéi: 2016. május 6-8.: Hockenheimring (Németország, Hockenheim) 2016. május 20-22.: Red Bull Ring (Ausztria, Spielberg) 2016. június 3-5.: Lausitzring (Németország) 2016. június 24-26.: Norisring (Németország, Nürnberg) 2016. július 15-17.: Circuit Park Zandvoort (Hollandia, Zandvoort) 2016. augusztus 19-21.: Moscow Raceway (Oroszország, Moszkva) 2016. szeptember 9-11.: Nürburgring (Németország) 2016. szeptember 23-25.: Hungaroring (Magyarország, Mogyoród) 2016. október 14-16.: Hockenheimring (Németország, Hockenheim)
Címkék: 

A Hyundai Ioniq felvillanyozza a Genfi Autószalont

2016.02.26.
A Hyundai a Genfi Autószalonon mutatja be a vadonatúj Hyundai IONIQ modellcsalád tagjait: az IONIQ Hybrid, IONIQ Electric és IONIQ Plug-in modelleket. Az IONIQ Hybrid és Plug-in hybrid modellek ugyanazt az új 1.6 GDI ’Kappa’ közvetlen befecskendezéses, négyhengeres benzinmotort alkalmazzák, amely 40 százalékos termikus hatásfokot kínál, legnagyobb teljesítménye 105 lóerő, maximális forgatónyomatéka pedig 147 Nm. A motort kifejezetten hibrid felhasználásra hangolták, ahhoz egy élénk és közvetlen gázreakciókat biztosító, finoman kapcsolható hatfokozatú duplakuplungos sebességváltó csatlakozik. Ez az erőátviteli egység fontos megkülönböztető jegye az IONIQ-nak, amely így a versenytársaknál jóval dinamikusabb vezetési élményt kínál. A benzinmotorhoz csatlakozó villanymotor lehetővé teszi, hogy a jármű tisztán elektromos üzemben haladjon, és késlekedés nélküli nyomatékkifejtéssel biztosít fokozott menetdinamikát, amelyet még intenzívebbé tesz a többlengőkaros hátsó felfüggesztéssel szerelt futómű. Az IONIQ Hybrid villanymotorja 32 kW (43,5 LE) maximális teljesítményre képes, legnagyobb forgatónyomatéka 170 Nm. A motort a hátsó ülések alá beépített, 1,56 kWh kapacitású lítium-ion polimer akkumulátor táplálja. Az 1,6 literes GDI motorral párosítva az IONIQ Hybrid hajtáslánca 141 lóerős rendszerteljesítményre és akár 265 Nm összesített nyomatékra képes, ami 185 km/óra végsebességet tesz lehetővé. A megcélzott CO2-kibocsátási érték 79 g/km, ami 3,4 literes fogyasztásnak felel meg (az új Toyota Prius értékei: 70 g/km, és 3,0 l/100 km). Az IONIQ Plug-in hálózatról tölthető hibrid modell vezetője több mint 50 kilométeres elektromos hatótávolsággal számolhat, hála a nagyobb kapacitású (8,9 kWh) lítium-ion polimer akkumulátornak. A 45 kW (61 LE) teljesítményű villanymotor és az 1,6 literes, négyhengeres GDI ’Kappa’ erőforrás megcélzott CO2-kibocsátási értéke 32 g/km. Az IONIQ Electric 28 kWh kapacitású lítium-ion polimer akkumulátora több mint 250 kilométeres, tisztán elektromos hatótávolságot biztosít. A villanymotor azonnal rendelkezésre álló nyomatéki csúcsa 295 Nm, a legnagyobb elérhető motorteljesítmény 120 lóerő, amely az egyfokozatú, fordulatszám-csökkentő erőátviteli egységen keresztül akár 165 km/óra sebességre gyorsítja a gépkocsit. Az IONIQ minden kivitele kecses, áramvonalas karosszériát kapott, a légellenállási együttható a kategória legjobb értéke (0,24). Az IONIQ Hybrid és IONIQ Plug-in modelleken megtalálható, kék díszítőelemek a karosszéria és a beltér egyes elemeire irányítják a figyelmet, és hozzájárulnak a formaterv harmóniájához.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója