Tóbiás és Balambér kalandjai – Így előzd meg az otthoni gyerekbaleseteket

2020.04.05.
A koronavírus miatt bevezetett veszélyhelyzet és kijárási tilalom óta mindenki sokkal többet van otthon, mint korábban. A balesetek jelentős része azonban a biztonságosnak gondolt háztartásokban történik. A gyerekekre most még inkább oda kell figyelni, hiszen nincsenek óvodában, iskolában. A szülők hiába vannak otthon, ha a home office miatt a munkájukkal vannak elfoglalva, és kevésbe tudnak a gyerekekre figyelni. A kisebb horzsolások, zúzódások szinte mindennaposak, de akár komolyabb baj is történhet a lakásban. Megmutatjuk, mire figyelj, és hogyan tudod megelőzni a baleseteket az otthonodban.  Mérgezés Ez a baleset leginkább az 1-6 éves korosztályt veszélyezteti, és az egyik leggyakrabban előforduló háztartási baleset. Mérgezést okozhat gyógyszer, vegyszer (kozmetikai cikkek és tisztítószerek), ezeket tároljuk a gyerekektől elzárt helyen. Az is fontos, hogy mindent a saját flakonjában tároljunk, ne öntsünk veszélyes anyagot üdítős- vagy vizespalackba. A gyógyszereket és tisztítószereket tartsuk elzárva Bár a mostani járványhelyzetben ez nem jellemző veszély, arra is gondoljuk, ha vendég érkezik a házba, mert gyerekek kikutathatják a látogató táskájában lévő gyógyszereket. Ha vendégségbe megyünk, ne feledjük, hogy sokan könnyen hozzáférhető helyen tartják a gyógyszereket, amiket a gyerekek megtalálhatnak. Ha már olyan korú a gyerek, beszéljünk vele arról, miért lehetnek veszélyesek a gyógyszerek, vegyszerek. Égés, forrázás Az ilyen balesetek leggyakrabban csecsemő- és kisdedkorban fordulnak elő. A konyha, a sütő és a tűzhely, a legnagyobb veszélyforrás. Főzés közben használjuk a tűzhely belső főzőhelyeit, nehogy a gyerekek magukra rántsák a forró étellel vagy vízzel teli edényeket. A nyeles edények nyelét fordítsuk befelé.  A forró sütőből vagy mikróból kicsapő gőz is súlyos égési sérüléseket okozhat. Ha már kész van az étel, az asztalra kitett leves, forró kávé vagy tea is bajt okozhat, egyetlen szempillantás alatt magukra ránthatják a gyerekek.  A tűzhelyen használjuk a belső főzőhelyeket A szülő figyeljen arra, hogy ne fogyasszon forró italt, amikor a gyerek az ölében van, mert főként az izgó-mozgó kisebbek kiszámíthatatlanok, és rájuk borulhat a forró folyadék. Veszélyforrást jelentenek a forró tárgyak is, a vasaló, a hajsütő vas, de egy jól bedurrantott kályha is okozhat égési sérülést. A fürdőszobában a kicsiket ne hagyjuk egyedül a kádban, mert szeretnek játszani a csappal, és könnyen megnyithatják a forró vizet.  Ha a gyerek megégette magát, kerüljük a népi gyógymódokat, ne kenjük semmit a sérülésre. Hideg vízzel hűtsük a megégett bőrfelületet legalább 10 percig, ha komoly a sérülés, menjünk kórházba vagy hívjunk mentőt. Félrenyelés, fulladás Ez a veszély főleg a 3 éves kor alatti gyerekeket érinti, de nagyobbaknál is előfordulhat. Apró darabokat tartalmazó játékot ne adjunk a kicsiknek, és érdemes ellenőrizni, nincsenek-e olyan részek a játékon, amelyek letörhetnek. Ha nagyobb testvér is van a családban, figyeljünk, mert az ő játékai veszélyesek lehetnek a kistesó számára.  Ha nem láttuk, hogy lenyelt valamit a gyerek, akkor a hirtelen induló köhögés és fulladás alapján lehet erre következtetni. Ha a még tud hangot kiadni a gyerek, a köhögés megoldhatja a gondot, más esetben a mellkas nyomása segíthet, de a fejjel lefelé lóbálást kerüljük.  Eszméletlen gyereknél próbáljuk meg eltávolítani az idegen tárgyat a légutakból. Súlyos esetben hívjunk mentőt.  Áramütés A gyerekek nagyon kíváncsiak, a legeldugottabb konnektort is képesek megtalálni, főleg akik még másznak, hiszen számukra a dugaljak nagy része éppen szemmagasságban van. Tegyünk biztonsági vakdugót a konnektorokba, vagy vegyünk eleve gyerekvédelemmel ellátott típust. Kerüljük viszont mese- vagy állatfigurás biztonsági dugaszt, mert az csak jobban vonzza a gyerek figyelmét. A konnektorokba tegyünk biztonsági vakdugót vagy vegyünk gyerekvédett típust A fürdőszobában még nagyobb az áramütés veszélye, ha például bedugva hagyjuk a hajszárítót vagy műs elektromos eszközt. Fürdés közben vagy vízzel teli kád közelében életveszélyes hajszárítót használni, hiszen bármikor beleeshet a vízbe, és áramütést okoz.  Leesés Már egy újszülött is nagyon élénk lehet, elég egy óvatlan pillanat, és leesik a pelenkázó asztalról a földre. Fontos, hogy pelenkázásnál minden kéznél legyen, és egy másodpercre se kelljen magára hagyni a babát. Ha mégis ott kell hagyni a pelenkázót, valaki mindig vigyázzon a gyerekre. Vannak, akik elővigyázatosságból inkább a földön pelenkáznak, így biztosan nem eshet le a pici. Az etetőszék felborulhat, ha intenzívebben mozog vagy feláll benne a gyerek, esetleg ki akar mászni belől. Ezért mindig használjuk a biztonsági övet.  A szekrények, pontosabban az azokon található izgalmas tárgyak nagyon csábítóak, a nagyobbak pedig akár fel is másznak értük. Ez nemcsak azért kockázatos, mert leeshetnek, hanem akár tragédiát is okozhat, ha rájuk dől egy szekrény vagy egy komód. Ezért a nagyobb, dőlésveszélyes bútorokat mindig rögzítsük a falhoz. Nektek is tetszett Tóbiás és Balambér meséje? Minden héten frissülő történtünket kövessétek itt az Autószektoron, naponta új játékokért, tanácsokért pedig lájkoljatok minket a Facebookon!

Az AutoWallis Jaguar és Land Rover autókat értékesít Magyarországon

2020.04.05.
A tájékoztatás szerint ezzel a lépéssel szerdától újabb országban, Magyarországon is ellátja a Jaguar Land Rover (JLR) kizárólagos márkaképviseletét a Wallis Automotive Europe (WAE Kft.). A Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában jegyzett AutoWallis Nyrt. leányvállalata 2016-tól van jelen a márkák kizárólagos importőreként a kelet-közép-európai piacon, a korábbi nyolc ország - Albánia, Bosznia-Hercegovina, Horvátország, Koszovó, Észak-Macedónia, Montenegró, Szerbia, Szlovénia - mellé csatlakozik mostantól Magyarország is - írják a közleményben. Ormosy Gábor, az AutoWallis Nyrt. vezérigazgatója a közleményben elmondta a Jaguar Land Rover magyar piacának potenciális mérete közel akkora, mint a két márka által már korábban is képviselt nyolc ország együtt, így ezzel a lépéssel a csoport jelentősen erősíti piaci pozícióját a közép- és délkelet-európai régióban. Andrew Prest, a WAE ügyvezetője szerint a márkák eddigi hazai eredményei azt sugallják, hogy van tér a növekedésre, amit a Budapest-központú értékesítés országossá bővítésével is támogatni kívánnak, ennek érdekében több vidéki nagyvárosban tervezik a szalonnyitást. 
Címkék: 

Hétfőtől újraindul a termelés a Denso Gyártó Magyarországnál

2020.04.05.
Szincsák Attila hangsúlyozta: a március 21-től április 5-éig tartó leállást követően egyelőre limitált termelést indítanak el 15-20 százalékos kapacitáson, ami azt is jelenti, hogy 4600 munkavállalójuknak is csak 15-20 százaléka kezd újra dolgozni. A többiek pihenőnapon lesznek, és később kapcsolódnak be a termelésbe - tette hozzá. Az igazgató jelezte, hogy "egy hétnél tovább nem látnak", vagyis ez az állapot húsvétig tart, az azt követő időszakról jövő hét vége felé határoznak és várhatóan az európai autógyárak újraindulásáig ilyen ciklusokban tudnak majd előre tervezni. Megemlítette, hogy akad néhány cég, amely dízel adagolók legyártását várja tőlük, főként mezőgazdasági gépekhez, ezért is van szükséges a gyártás beindítására. Szincsák Attila kiemelte, hogy a hétfőtől munkába álló dolgozók szigorú előírások mellett végzik tevékenységüket: maszkban, kesztyűben, védőtávolságok betartásával dolgoznak, az ebédet pedig dobozolva kapják. A Denso március 18-án jelentette be, hogy a koronavírus-járvány miatt tíz munkanapos leállást vezet be és a nyárra tervezett leállást hozza előre, ez alatt a munkavállalók bért kapnak, szabadságon lesznek. A nyilvános cégadatok szerint a Denso Gyártó Magyarország Kft. a 2018-as üzleti évet 745,6 millió eurós nettó árbevétel (260 milliárd forint) mellett 34,2 millió eurós (11,9 milliárd forint) nyereséggel zárta

Odateszi magát az új BMW R 18

2020.04.05.
BMW boxer, tengernyi nyomatékkal   Az új BMW R 18 szíve egy teljesen új fejlesztésű, kéthengeres boxermotor – a „Big Boxer”. Nemcsak lenyűgöző megjelenésével, hanem műszaki értelemben is erős szálakkal kötődik a tradicionális, léghűtéses boxermotorokhoz, amelyek a BMW Motorrad gyártósorainak 1923-as indulása óta kínálták a motorozás különleges élményét. A sorozatgyártású motorkerékpárba valaha beépített legnagyobb hengerűrtartalmú kéthengeres boxer erőforrás 1802 köbcentis. Az egység legnagyobb teljesítménye 91 LE (67 kW), amelyet 4750-es percenkénti fordulatszámon ad le. A 2000 és 4000 közötti fordulatszámtartományban több mint 158 Nm-es nyomaték áll folyamatosan rendelkezésre, az elementáris erőt pedig teljes, zengő hangja festi alá.   Dupla bölcsős, acél csőváz és hátsó lengőkar zárt szöghajtással   Az új R 18 futóművének központi eleme a dupla bölcsős, acél csőváz. Dizájnja a hagyományos BMW Motorrad váztípust viszi tovább. A kiemelkedő gyártási minőség és a részletekre való aprólékos odafigyelés olyan, elsőre fel sem tűnő elemekben is tetten érhető, mint az acélcsövek közötti hegesztések vagy a kovácsolt, illetve öntött elemek. A legendás BMW R 5-höz hasonlóan a hátsó lengőkar körbeveszi a hátsó tengelyt, a nagy előd látványát csavarkötésekkel reprodukálva.   Cantilever rugóstag hátul, küllős kerekek és tárcsafékek   Az új BMW R 18 futómű-elemei szándékosan nem tartalmaznak elektronikus állítási lehetőségeket. Ehelyett egy teleszkópvilla, valamint egy a lengőkarhoz közvetlenül kapcsolódó hátsó rugóstag a rugóút függvényében változó csillapítású karakterisztikával és állítható rugó előfeszítéssel gondoskodik a kiváló kerékvezetésről és a rugózási kényelemről. A legendás BMW R 5-höz hasonlóan a teleszkópvilla csöveit burkolt csúszószár burkolja. A villa csőátmérője 49 mm, rugóútja elöl 120, hátul pedig 90 mm. Az új BMW R 18 fékrendszere elöl két, hátul egy féktárcsát tartalmaz, négydugattyús fix féknyergekkel. A küllős kerekek pedig különösen stílusos látványt nyújtanak.   Harmónikus ergonómia és optimális irányítás   A BMW Motorrad filozófiájának megfelelően az új BMW R 18 kényelmes, ún. középen elhelyezett lábtámasz-helyzetet kínál. Ez a klasszikus, a hengerek mögé helyezett pozíció amellett, hogy a BMW jellegzetessége, egyben igen kényelmes és aktív testhelyzetet tesz lehetővé az optimális motorozhatóság érdekében. Három menetprogram, ASC és MSR alapfelszereltségként a motorozás még nagyobb élménye és a biztonság érdekében. Hátramenet-segéd és emelkedőasszisztens gyári opcióként.   Az új R 18 a szegmensben szokatlan módon háromféle széria menetprogramot („Rain”, „Roll” és „Rock”) kínál, lehetővé téve a motoros számára az egyedi beállítást. Az alapfelszereltség tartalmazza továbbá kipörgésgátlót (kikapcsolható ASC), ami még tovább fokozza a motorozás biztonságát. Az új R 18 alapfelszereltségként motornyomaték-határolót (MSR) is tartalmaz. A számos opció között pedig megtalálható a manőverezést megkönnyítő hátramenet-segéd, valamint az emelkedőn való elindulást segítő emelkedőasszisztens funkció is.   Az új R 18: az ikonikus stílus újjászületése   Az R 18 mesterien ülteti át az elmúlt idők ikonikus stílusát a mába, számos részletében megőrizve azt a letisztult formavilágot, amelyet leginkább a BMW R 5-höz hasonló klasszikusok ihlettek. Nem véletlen, hogy a funkcionális és stílusos elemek, mint a dupla bölcsős váz, a csepp alakú tank, a nyitottan futó kardántengely és a fehér csíkozás (gyári opció) az 1936-os legendás boxert idézik. Az R 18 klasszikus elemei szintén fémből készülnek – egy hamisítatlan klasszikushoz méltóan. A futómű szintén a legendás R 5-re emlékeztet. A kétágú lengővillával és a cantilever központi hátsó rugóstaggal kiegészülve az R 5 merev vázas koncepciója látványában tökéletesen jelenik meg a modern korban is.   Az új R 18 világszerte az exkluzív R 18 First Edition kivitellel mutatkozik be. A modell az R 18 látványát exkluzív, klasszikus fekete alapon fehér kontrasztcsíkokkal ellátott elemekkel kombinálja. Számos krómozott felület, a nyerget díszítő embléma és egy, az oldalsó burkolatokat ékesítő „First Edition” króm elem szintén helyet kap a felszereltségben.   Átalakítást lehetővé tévő dizájn, személyre szabhatóság   Gyakorlatilag bármely más motorkerékpártól eltérően az új R 18 dizájnja nagymértékben lehetővé teszi az átalakítást – ez már a modell tervezésének elejétől fontos szempont volt. Ennek eredményeként a segédváz könnyen levehető, a fényezett elemek pedig könnyen leszerelhetők. A fékek és a kuplung vezetékei, valamint a kábelezés gondosan kialakított rögzítési pontjai a magasabb vagy alacsonyabb kormányok felszerelését könnyítik meg, az azokhoz való hidraulikus vezetékekkel és kábelezéssel együtt. A látható szelepfedelek és motorburkolat tervezésüknek köszönhetően az olajtéren kívül helyezkednek el, így igen könnyen cserélhetők.   Custom alkatrészek és Roland Sands dizájnkollekciók   A BMW Motorrad tartozékkínálata a motor személyre szabását lehetővé tevő, igen széles választékot tár a vásárlók elé, akik ezekkel teljes mértékben személyes ízlésüknek és preferenciáiknak megfelelően alakíthatják át az R 18-at. A BMW Motorrad tartozék program széles alkatrészválasztékába tartozó elemekkel az R 18 egyénisége akár teljesen megváltoztatható. Az R 18 piaci bevezetésekor két különböző, mart alumíniumból készült darabokat tartalmazó, a Roland Sands Designnal együttműködésben kifejlesztett dizájnkollekció lesz elérhető: a megmunkált és a kéttónusú fekete.   Az új R 18 tartozék- és testreszabási programja részeként a BMW Motorrad a Roland Sands Design mellett számos ismert beszállítóval működik együtt. Az amerikai Mustang Seat számos, magas minőségű, kézzel készült ülést kínál. Ezen felül a kipufogórendszer átalakítása terén a Vance & Hines-szal közösen kínált tartozékok éppoly kreatívak.
Címkék: 

Torlódás alakult ki a nagylaki átkelő kilépő oldalán

2020.04.05.
Csütörtök estétől a csanádpalotai autópálya-határátkelőhelyen korlátozásokat vezettek be, a személyforgalmat a kilépő oldalon a nagylaki átkelőre terelik, a sztrádán a teherforgalom haladhat Románia felé. A romániai sajtó beszámolója szerint a nagylaki átkelőnél kialakult torlódás oka, hogy a koronavírus-járvány miatt az ellenőrzés átlagban 10 percet vesz igénybe személyenként. 

Az 1993-as Forma-1-es Európa Nagydíj az M4 Sporton

2020.04.05.
Az MTVA sajtóosztályának közleménye szerint az idei szezon hivatalos nyitófutamáig arra törekednek, hogy az eredeti naptár szerinti aktuális helyszín egy klasszikus futamát elevenítsék fel. Székely Dávid csatornaigazgató elmondta, a mostani hétvégén az F1 történetének első Vietnami Nagydíját rendezték volna, így erre a vasárnapra a legendássá vált 1993-as doningtoni futam felidézése mellett döntöttek. - Rengeteg nézői levelet, kérést kapunk az F1-közvetítésekről, hogy ha már nincs élő futam, idézzünk fel klasszikusokat, ezért a lehető legkorábban elkezdtünk tárgyalni erről a Liberty Mediával, és végül sikerült is megállapodunk - mondta Székely Dávid. A Forma-1-hez kapcsolódó program vasárnap ezzel még nem ér véget, mert az elmúlt hetekhez hasonlóan 21 órakor újra F1-es E-sport futamot láthatnak majd a nézők Wéber Gábor és Újvári Máté kommentálásában. 

Méz dupla whiskyvel

2020.04.04.
A VW AG egyik méztelepe Győri hungarikum Ki mondta, hogy csak autók és motorok készülhetnek a klasszikus járműipari telephelyeken? Itt van például Győr, ahol nem csak hivatásos méhészek termelnek mézet. Már akkor felmerült a kérdés, hogy mi egyebet lehet még termelni, amikor dübörögtek a motorok és a szalagokon autók készültek. Ki hinné, hogy két járműgyártó is a mézet választotta melléküzemágnak. Akkor még nem is sejtették, hogy egy éven belül nagyon is aktuális lesz profilváltásra gondolni. Első lépcsőben még csak a villanyautó jött szóba, később más termékek is felkerültek a listára. Az Audi Hungária győri telephelyén például saját termésű paprikával megerősített mézet kreáltak, így a kis üveges termék igazi hungarikum lehet. A győri Audi prémium mézterméke A Bentley megtörte a monopolhelyzetet Nem sokáig maradt meg az Audi édes monopolhelyzete, mert néhány hónap múlva megjelent a konkurencia, hiszen egy másik és ugyancsak VW-konszernhez tartozó márka is beszállt a méz bizniszbe, amivel ezen a területen is verseny alakult ki a cégcsoporton belül. A győri Audi után méhészetet működtet már a Bentley is az Egyesült Királyságban: a német tulajdonú brit luxusmárka a Crew-i telephelyén termel mézet, méghozzá nem akárhogyan, hiszen a kaptárakat a legendás B-betűs embléma ékesíti. A profilbővítés ugrásszerű növekedést jelentett, hiszen néhány nap alatt 120 alkalmazottal bővült a dolgozói létszám. Emblematikus szárnyalás Növelik a méztermelést Egyik cég sem gondolja, hogy a legnagyobb mézgyártó legyen és hogy megállíthatja a globális méhpusztulást, de amellett hogy kis lépés, jó reklámfogás is környezetvédő szerepben tetszelegni. Crew-ban évi 15 kilogramm mézet termeltek eddig, de tervezik a kapacitásnövelést, különösen most, hogy leáll a járműgyártás. Az autókkal ellentétben a csekély mézmennyiség nem kerül piacra, azt jótékony célra fordítják, de jutott már néhány olyan törzsvásárlónak, aki Bentaygát vagy Continentallt rendelt. A patinás brit Bentley nemcsak méhes akcióval igyekszik védeni a környezetet: a telepehely gyártói szénlábnyomát azzal is csökkentik, hogy felépítették 2,7 MW-os kapacitású napelemes erőműrendszerüket, ami az Egyesült-Királyságban a legnagyobb járműipari energiatermelő egység. Bentley méhészet Whiskyvel is beszálltak A fénykorban Dom Perignon pezsgőkkel és kristálypoharakkal telis csomagtartóval adta át új autit ügyfeleinek az Aston Martin. Most bővült az italkínálat és üveges kiszerelésben is élvezhető az Aston Martin-életérzés. Hála annak a szerződésnek, amit whiskygyártóval kötött a patinás brit luxusautó-márka: az 1779-ben alapított Bowmore főzde 12, 15, 18 és 25 évig érlelt single malt whiskyket kínál. Kizárólagos beszállítójának ellentételezésenként az Aston Martin dizájnerei különleges üvegeket terveztek a skóciai Islay szigetén készülő italoknak, melyek modern technológiával készülnek, miközben őrzik a márka örökségét. „A limitált kiadású üveg igazi különlegesség a whisky-szakértők és az Aston Martin rajongók körében” – állítja Andy Palmer, a márka elnök-vezérigazgatója. „A két márka között sok a hasonlóság: mindkét cég tökéletesen megtervezett, gyönyörűen megalkotott termékeket készít, gyakran előrukkolva limitált kiadású különlegességekkel, melyekkel az örökségünket ünnepeljük.” Korábban Dom Perignon pezsgő járt az Aston Martinokhoz A Nissan is beszállt Némileg eltérő az angliai Sunderlandben működő Nissan kapcsolata a klasszikus itallal, miközben hasznos és környezetbarát együttműködést alakított ki a Bruichladdich-i whiskyfőzdével, akinek úttörő szellemű tulajdonos teljessé tette az energia-önellátás kiépítését. A képlet egyszerű: tápláld whiskyből villanyautódat, benzin helyett Mark Reynier saját termelésű energiát tankol. A elektromos hajtású Nissan Leaf alkotja a végső összekötő elemet a skóciai Hebridák Islay szigeti üzemtulajdonos kísérletében, hogy teljesen függetlenné váljon az energiaellátás területén. A 130 éves és díjnyertes whiskyfőzde alkalmazza a Biowayste rendszert, mely lehetővé teszi, hogy a lepárlási folyamat során keletkező hulladék-termékek felhasználásával termelje meg saját magának a szükséges villamos energiát: az anaerob lebontás során termelt biogázt használják fel elektromos energia termelésére. Így a whiskyfőzde által termelt elektromos árammal Mark Reynier teljesen karbon-mentesen tudja használni villanyautóját. Ennek megünneplésére a Nissan és a Bruichladdich közösen piacra dobott egy korlátozott mennyiségben forgalmazott organikus whiskyfajtát, amelynek palackját Leaf-címke díszíti. Villanyautótankolás biogázból Nem öko-harc Mr. Reynier rendkívül jó tapasztalatokat szerzett: „Fantasztikusan jó vezetni a Leaf-et. Nyomasztó volt, hogy miközben nagy lépéseket tettünk energetikafüggetlenítésünk érdekében, autómban Anglia legdrágább benzinét használtam, amit a nagy szigetről kellett beszereznem. A villanyautó lehetővé tette, hogy szakítsak a drága gyakorlattal.” A Bruichladdich whiskyfőzde már régóta számos újítás megvalósítója és forrása. Három vállalkozó szellemű fivér építette 1881-ben, melynek révén először került elektromos áram az 596 négyzetkilométeres szigetre. Viktóriánus-stílusú épületének jól kitalált terve megelőzte korát, a whisky-gyártásban ma is használják minden korabeli berendezését. Napjainkban a lepárló összes melléktermékét visszaáramoltatják az energia-termelésbe és a gyártásba. A seprőt (a feldolgozott árpát) a helyi farmerek marha-takarmányként használják fel, a hígított marhatrágyát pedig kiszórják a földekre, ahol a lepárlónak termesztik az árpát. A lepárlás után visszamaradó, pot ale-nek nevezett vizes mellékterméket biogázzá alakítják át, amely a lepárlót árammal ellátó generátorok tüzelőanyaga. Az anaerob lebomlása során erre a célra kitenyésztett mikrobák bontják le a mellékterméket, aminek során magas minőségű biogáz termelődik. Mr Reynier: „Nem vagyunk öko-harcosok, de meg akartuk nézni, mit tehetünk a magunk részéről. A legtöbb ilyen rendszer kissé bolondosnak, meggondolatlannak tűnik, és nincs kereskedelmi hasznuk, ennek viszont van. Bár maga a technológia már 1860 óta létezik, ilyen kis méretekben csak most vált kifizetődővé az alkalmazása. Leaf whiskyvel            

Az európai gumigyártók a koronavírus hosszantartó hatásaira figyelmeztetnek

2020.04.04.
A globális COVID-19, köznevén koronavírus járvány egyre súlyosabb, a társadalomra és a gazdaságra gyakorolt hatása nem hasonlít semmilyen korábban tapasztalt eseményhez. Az egészségügyi aggodalmak, az ellátási lánc hiányosságai, az alacsony kereslet és a kormányzati intézkedések arra késztették az európai gumiabroncsipar szereplőit, hogy határozott lépéseket tegyenek. Az elmúlt hetekben az Európai Gumiabroncs- és Gumigyártók Szövetségének (ETRMA) számos tagvállalata jelentette be európai gyártóüzemének ideiglenes bezárását. Az ETRMA hazai tagszervezete, a Magyar Gumiabroncs Szövetség (HTA) adatai szerint a helyzet Magyarországon is hasonló: a tagvállalatok egy része gyártási tevékenysége részleges vagy teljes szüneteltetéséről számolt be. Ám a fent említett tényezők hatása túlmutat az „egyszerű” gyárbezárásokon: olyan K+F létesítményeket és a kiskereskedelmi hálózatokat is érint, amelyek kulcsfontosságúak az iparág jövője szempontjából. A válság kiterjedt gazdasági- és szociális következményei miatt az ETRMA konstruktív párbeszédet sürget a szükséges intézkedésekről és támogatási rendszerekről mind uniós, mind nemzeti szinten. A gumiabroncsipar minden szükséges intézkedést megtesz a munkavállalók és a közösségek egészségének védelme érdekében, és gyors intézkedéseket hoz a vírus terjedésének megakadályozása érdekében. A létesítmények ideiglenes bezárásával az európai gumiabroncs-ipar a nemzetközi, nemzeti és helyi hatóságok ajánlásait követi azzal a határozott céllal, hogy megvédje munkavállalóit, megszakítsa a fertőzési láncot, és segítse a járvány terjedésének megakadályozását. „A fő operatív tevékenységek felfüggesztése kétségkívül súlyos, hosszú távú hatásokkal jár az iparunk számára. Ez az iparág egyik legnagyobb kihívása, amellyel valaha is szembesültünk.”- jelentette ki Fazilet Cinaralp, az ETRMA főtitkára, hozzátéve, hogy „jelenleg még nem világos, hogy az európai gumiabroncs-ipar mikor lesz képes folytatni a termelési tevékenységet, illetve, hogy a nemzetközi ellátási lánc mikortól működhet újra”. A válság eddig példa nélküli jellege miatt az európai gumiabroncs-ipar határozott és gyors fellépésre szólít fel mind az EU, mind nemzeti szinten olyan szabályozási tervek kidolgozása érdekében, amelyek eenyhítik a válság hatását. „A gumiabroncsok nem csak az áruk és az emberek mozgása szempontjából nélkülözhetetlenek, hanem az európai gazdaság szempontjából is. Közvetlenül körülbelül 370 ezer munkavállalót foglalkoztatunk Európában. Most kötelező jelleggel meg kell határozni, hogy miként támogassuk alkalmazottainkat, hogyan szolgáljuk ki az autóipart és más ügyfeleinket, továbbá az, hogy miként ösztönözhetjük ágazatunk fellendülését a kapacitás, a kutatási képesség és az innováció tartós veszteségének elkerülése érdekében valamennyi európai érdekelt fél bevonásával. ” – zárta szavait Fazilet Cinaralp.  

Jövőre az Aston Martin gyári Forma-1-es csapata lesz a Racing Point

2020.04.04.
A 60 éves üzletember által vezetett konzorcium 260 millió fontos (114,8 milliárd forint) tőkeinjekciót ajánlott a pénzügyi gondokkal küzdő vállalatnak, amelynek részvényesei ezt hétfőn elfogadták. Stroll azt követően fektetett újra az Aston Martinba, hogy az év elején 182 millió fontért 16,7 százalékos üzletrészt szerzett a cégben. Az Aston Martin 1960 után tér vissza gyári csapatként a Forma-1-be, az istálló központja pedig Silverstone-ban marad. "Azt gondolom, hogy egyértelműen a Forma-1-ben van a helye egy olyan márkának, amely az Aston Martinéhoz hasonló történelemmel és elismertséggel rendelkezik" - jelentette ki Stroll, akinek 21 éves fia, Lance 2017 óta versenyez az F1-ben. A Racing Pointnál most az ifjú Stroll és a 30 esztendős mexikói Sergio Pérez a két versenyző. Az Aston Martin jelenleg a Red Bull F1-es istálló főszponzora, ez az együttműködés az idei esztendő végén lezárul.  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója