Elképesztő városi kisautó a SEAT-tól

2019.02.28.
A Minimó egyesíti a motorkerékpár kisebb méretének előnyeit egy nagyobb személygépkocsi biztonságával és kényelmével, minimalizálva a városi utazás nehézségeit. „Az iparág alkalmazkodik az ügyfelek közlekedéssel kapcsolatos változó igényeihez. A Minimó, az első céltudatosan tervezett termékünk víziója, amivel a SEAT választ ad a kihívásokra, ötvözve az autonóm vezetési technológiákat az elektromos hajtóműrendszerekkel a városi mobilitás jövőjének kialakítása érdekében”- mondta Luca de Meo, a SEAT elnöke. A jármű keskeny és agilis, így könnyebben vezethető a városi forgalomban, de zárt és praktikus, ezzel növeli a biztonságot, így a vezetők szélesebb körét és igényeiket képes kiszolgálni. A zéró kibocsátású elektromos erőátviteli rendszer azt jelenti, hogy a városi központokba való bejutás még a legszigorúbb kibocsátási jogszabályok mellett sem jelent problémát. Mindehhez jön még a gyors és hatékony feltöltés lehetősége az akkumulátoregységek cseréjével, jelentősen csökkentve a magánügyfelek töltési idejét és a városi elektromos autómegosztó szolgáltatás üzemeltetési költségeit. Az életre tervezve A Minimó hibrid jellege, amely ötvözi a személygépkocsik és a motorkerékpárok előnyeit, kiemeli a jármű elsődleges célját: a képességét, hogy kényelmesen szállítson két embert a legkisebb lábnyomot hagyva. A 2,5m hosszú és 1,24 m szélességű gépkocsi elég kompakt ahhoz, hogy átvágjon még a legzsúfoltabb városi utcákon is, és a legkisebb parkolóhelyekre is beférjen. Ezek a kompakt méretek teszik lehetővé, hogy a jármű mindössze 3,1m2-re csökkentett lábnyomot érjen el, sokkal kisebbet, mint egy hagyományos városi autó (kb. 7,2 m2). A többi városi járművel ellentétben remek vezetési élményt és kényelmet nyújt, köszönhetően a nagy, fedetlen, 17 ”kerekeknek, a magas SUV-szerű üléspozíciónak és az utas számára egyedülálló méretű helynek, lehetővé téve, hogy a városi utcákon végigsöpörjenek, ellentétben az úton levő bármely más járművel. A zárt felépítés, könnyed és esztétikus technikai szépségével nemcsak az elemektől védi az utasokat, hanem javítja a biztonságot is, függetlenül a körülményektől a jármű praktikus lehetőség a városi közlekedésre. Az egyetlen fényszóró egy motorkerékpárra emlékeztet, míg a hátsó lámpák a repülésből eredhetnek, ezzel is hangsúlyozva a jármű agilitását. De a Minimó lenyűgöző dizájnja egyben praktikus is. Az ajtók aszimmetrikusak és csuklósan nyílnak a legszűkebb helyeken is. A kisebb bal oldali ajtóval több hely jut az üvegfelületeknek, ami javítja az utasok kilátását, míg a nagyobb jobboldali ajtó sokkal könnyebbé teszi a járműbe való be- és kiszállást. „A Minimó tervezése megmutatja, hogyan értelmezzük a városi mobilitást: a hatékonyságot, a magas értéket és a költségmegtakarítást ötvözzük a vibráló dizájnnal. A Minimó megmutatja, hogy az elektromos és megosztható járművek is lehetnek szórakoztatók  és stílusosak. A dizájn számít, jobban mint bármikor” mondta Alejandro Mesonero, a SEAT tervezési igazgatója. A városi társadalom szükségleteinek kielégítése azt jelenti, hogy az embereknek biztosítjuk a korlátlan utazás szabadságát. A Minimó több, mint 100 km-es hatótávolságot biztosít ügyfeleinek nagy energia-sűrűségű akkumulátorával. Leleményes megoldásának köszönhetően azonban nincs szükség arra, hogy órákat kelljen várni a jármű újratöltésére, miután az összes energiát kihasználták. Könnyen hozzáférhető helyen a jármű padlója alatt elhelyezkedő akkumulátort néhány másodperc alatt gond nélkül cserélhetjük friss egységre, lehetővé téve, hogy a jármű sokkal hamarabb folytathassa útját, mint más úton közlekedő járművek. Kényelem és célszerűség vezetőnek és utasnak A tér a Minimó utasterének jelszava. A kabint tágassá, világossá és csábítóvá tenni, egy a motorkerékpárnál kicsit nagyobb méretű járműben. Az ajtók felnyitása után az utasokat egy kellemes tapintású, tiszta és kényelmes tér fogadja, azonos méretű helyet biztosítva a vezetőnek, és az utasnak az 1 + 1 elrendezésben. A 360 °-os panorámás kilátás azt jelenti, hogy az utasok szabadon élvezhetik a környezet varázsát. Valójában a hátsó utas és a vezető csípőpontja közötti távolság megegyezik a SEAT Mii távolságával, míg az utasok és az ajtó közötti távolság nagyobb, mint a jelenlegi SEAT Ibizánál. A hátsó utasokat puha, sima anyagok, letisztult vonalak kényeztetik. Mivel a hátsó hely egy hagyományos rögzített üléssel rendelkezik, a tér és a kényelem érzése fokozódik. Ha a Minimó-t egy személy használja, akkor, mivel a hátsó ülés a belső tér tökéletes részét képezi, bőséges hely van a poggyász számára, ami növeli a jármű gyakorlati alkalmazhatóságát, előre vetítve a Minimó nem utasszállító funkcióban való jövőbeni felhasználását. Elöl a Minimó továbbra is vezetői jármű, a dinamikára és a vezethetőségre a SEAT szakértelme a biztosíték. A jármű alapja egy merev alváz, a sarkokra kihelyezett 17 collos kerekekkel, könnyű, mégis robusztus felépítésével hihetetlen teljesítményt nyújt. A jármű csatlakozási megoldásokat kínál, hogy a digitális kulcs és a vezeték nélküli Android Auto ™ technológia segítségével zökkenőmentes digitális élményt nyújtson a felhasználó számára (magán és közösségi). A kormány mögötti központi digitális kijelző a szükséges biztonsági vezetési követelményeknek megfelelően egyesíti a műszerfal funkcióit és a felhasználói okostelefonról származó digitális tartalmat. Az Android Auto Google-asszisztensével a felhasználók szemüket az úton és a kezüket a kormányon tarthatják, miközben hangutasítást használva maradnak kapcsolatban, könnyen válaszolhatnak, kezelhetik a feladatokat és vezérelhetik a médiaközpontot. A platform készen áll arra, hogy ajtót nyisson a jövőbeli fejlesztésekhez. A Minimó készen áll a jövőbeli 4. szintű autonóm technológiákra, amelyek lehetővé teszik a járművet, hogy kérésre felvegye a felhasználót amikor megrendeli, megoldva ezzel az autómegosztó szolgáltatások egyik nehézségét. A megoldások szintézise A városok növekedésével és a városi terek egyre zsúfoltabbá válásával, egyre szükségesebb a mobilitás új megközelítése. A hagyományos autó vezetése fárasztóvá válhat, így leleményes, jól átgondolt megoldásokat kell kialakítani. A Minimó koncepció forradalmasítja a városi mobilitást. A személygépkocsi pozitív elemeit veszi figyelembe: a biztonságot, a kényelmet és a praktikumot, és vegyíti őket a motorkerékpár sajátosságaival: a kis lábnyom és az agilitás, ehhez adódnak az elektromos hajtáslánc új technológiájának és a zökkenőmentes digitális élménynek a jellegzetességei. Az eredmény egy keskeny és mozgékony, mégis zárt és kényelmes jármű, amelyet kifejezetten a megosztott mobilitást üzemeltetők működési költségeinek csökkentésére terveztek, megfelelő megoldást nyújtva a modern mobilitási igényekhez. A Minimó koncepcióautó világpremierjét a 2019-es Mobil Világkongresszuson Barcelonában tartják, mielőtt márciusban a Genfi Nemzetközi Autószalonon lépne a porondra.
Címkék: 

Milyen autókat vettek az amerikaiak?

2019.02.27.
Az USA autópiaca tavaly 0,6 százalékkal bővült, ötödjére tudtak 17 millió új autónál többet eladni az autópiaci szereplők. A legnagyobb növekedést egy hazai modell, a Chevrolet Equinox érte el, amely iránt 2018-ban 14,5 százalékkal nőtt az érdeklődés. De még ezzel a növekedéssel is csak a nyolcadik az Equinox, a toplista élén tavaly sem történt változás, a Ford F-sorozat továbbra is Amerika kedvence. A dobogóra tavaly sem fért fel más, csakis pickup, második a Chevrolet Silverado, harmadik a Ram pickup (1500, 2500, 3500). A 2018-as zsinórban a 43. év, amikor az F-sorozat végez az amerikai eladási listák élén. A vetélytársak lemaradtak tőle, miközben ez a modell immár a negyedik a világtörténelemben, amely elérte az éves egymilliós eladási darabszámot (az összes eladás tekintetében). Csak az USA-ban 909 330 F-sorozat, többnyire F-150 talált gazdára (1,4 százalékos növekedés), míg a Chevy Silveradóból 583 227 (0,5 százalékos csökkenés 2017-hez képest), a Ram pickupból 536 980 példány (7,2 százalékos plusz). Míg a top 3 stabilan amerikai modelleké, addig a toplista többi szereplője egy kivétellel japán gyártmány. A százas listán az első nem amerikai, illetve japán márka a koreai Hyundai Elantra (22 hely, 200 415 autó), az első európai a Volkswagen Tiguan (52. hely, 103 022 autó). Előkelő helyen szerepel immár a Tesla Model 3, míg 2017-ben még a 262. helyen tanyázott a villanyautó, addig tavaly feljött a 35. helyre (140 317 értékesített autó). A negyedik legkeresettebb kocsi az USA-ban a Toyota RAV4, ötödik a Nissan Rogue, hatodik a Honda CR-V és hetedik a Toyota Camry, amely az első a sorban, ami nem magasépítésű szabadidő-autó, vagy haszonjármű. A nyolcadik a már említett Equinox, kilencedik a Honda Civc, tizedik pedig a Toyota Corolla. Top 10 autó USA 2018 1. Ford F 909 330 (1,4%) 2. Chevrolet Silverado 583 227 (-0,5%) 3. Ram pickup 536 980 (7,2%) 4. Toyota RAV4 427 168 (4,8%) 5. Nissan Rogue 412 110 (2,1%) 6. Honda CR-V 379 013 (0,3%) 7. Toyota Camry 343 439 (-11,3%) 8. Chevrolet Equinox 332 552 (14,5%) 9. Honda Civic 325 760 (-13,7%) 10. Toyota Corolla 303 732 (-7,7%) (forrás: Focus2Move)  

Az SK Innovation ezer új munkahelyet teremt Komáromban

2019.02.27.
Szijjártó Péter közölte, hogy az elektromos járművek akkumulátorait gyártó üzem építése márciusban indul, a termelés 2021-2022 fordulóján kezdődhet. Az SK Innovation 430 ezer négyzetméternyi területet vásárolt Komáromban a 112 négyzetméteres gyár felépítéséhez - tette hozzá. A beruházáshoz a kormány vissza nem térítendő támogatással is hozzájárul, ennek mértékéről azonban még tárgyalnak a befektetőkkel. Az állami segítséget a tárcavezető a magas hozzáadott értéket előállító termeléssel és a legkorszerűbb gyártási technológiák Magyarországra telepítésével indokolta. Szijjártó Péter megjegyezte, hogy a világszinten is a piacvezetők közé tartozó SK Innovation beruházását erős regionális versenyben nyerte el Magyarország. A cég döntését a magyar emberek munkájának elismeréseként értékelte, és megjegyezte, hogy az öt legfontosabb ázsiai gyártó közül három - az SK Innovation mellett a Samsung és az GS Yuasa - már megjelent Magyarországon, míg Németországban és Lengyelországban csupán egy-egy beruházást indítottak. Kérdésre válaszolva Szijjártó Péter elmondta, hogy a komáromi akkumulátorgyár munkaerőigényét a térség ki tudja elégíteni, hiszen a város és a környező települések szakképzése fejlett, a helyi felsőoktatás pedig követi a munkaerőpiac elvárásait. A kormány gazdaságpolitikája - mint fogalmazott - az ország adottságaihoz igazodva legfeljebb 5 millió munkavállalóval számol, de az oktatási rendszer átalakítása és egyes térségek fejlesztési igényei újabb jelentős beruházásoknak engednek teret. A miniszter a magas hozzáadott értéket teremtő beruházásokra hivatkozva cáfolta azt is, hogy Magyarország csupán összeszerelő üzemekkel gyarapodik. A képzett munkaerőt alkalmazó mérnöki, szolgáltató és fejlesztő központok jelentősége megugrott, a befektetők a tavaly előtti 305 ezer forintos átlagnál 2018-ban már jóval magasabb, 425 ezer forintos fizetést kínáltak az új munkahelyeken - hangsúlyozta Szijjártó Péter.

Ezek a Forma 1 rekordok dőlhetnek meg idén!

2019.02.27.
Egészen valószínűtlen, de a matematikai esély megvan arra, hogy Michael Schumacher elképesztő, 91 győzelmét felülmúlja Lewis Hamilton. A címvédő 73 sikere mellé idén még 18-at kellene gyűjtenie, tehát a 21 versenyből 3 lehetősége van „nem nyerni”. Elképzelésnek szép, de idén még minden bizonnyal állni fog a német legenda rekordja. Formula1.com Egy másik Schumacher rekord megdöntésére nagyobb esélye van a brit világbajnoknak: Schumi 142 nagydíjon volt legalább egy kör erejégi az élen, Hamilton 129-nél tart, 14 versenyen kell egy kört az élen tölteni. Nehéz feladat, de egyáltalán nem kizárt. A Williams utóbbi években nyújtott teljesítménye alapján ez a rekord is biztosnak tűnik, de ha Robert Kubica futamot nyer, azzal megdönti, Riccardo Patrese rekordját, ami a két győzelem között eltelt legtöbb időt illeti. Nick Heidfeld tart egy keserédes rekordot: Ő állt a legtöbbször dobogón, győzelem nékül, számszerint 13 alkalommal. Romain Grosjean és Sergio Perez is képes lehet megdönteni ez a rekordot, előbbi 10, utóbbi 8 alkalommal állt a dobogó második vagy harmadik fokán. Kimi Raikönnen is esélyes egy rekordra, ugyanis ha mind a 21 versenyen célba ér, megdönti Fernando Alonso rekordját, aki a legtöbb nangydíjon (245) ért célba a sorozat történelme során. Hamarosan kezdődik a szezon, meglátjuk, melyik rekordok dőlnek meg! Forrás: Formel1.de

A Teslának támaszt konkurenciát a Volvo új elektromos modellje

2019.02.27.
A Tesla legújabb, tömeggyártásra szánt "olcsó" modellje a Model 3 hatótávja 420 kilométer (260 mérföld) és európai ára 58 800 euró (66,9 ezer dollár). Mindkét modell, a Polestar 2 és a Tesla Model 3 ára jóval alacsonyabb a prémium modelleket gyártó hagyományos autógyárak elektromos modelljeinek az áránál. A Polestar bejelentésének időzítése egybeesik a Tesla Model 3 európai és kínai értékesítésének a megkezdésével. Thomas Ingenlath a Polestar vezérigazgatója a Reuters hírügynökségnek elmondta, hogy a modell értékesítését 2020 első felében kezdenék meg évente több mint 50 ezres példányszámban. A Polestar 2 az első elektromos modell a Volvo Cars által bemutatni ígért ötből. Az autót interneten lehet majd megrendelni kezdetben Kínában, az Egyesült Államokban és Kanadában, valamint még hat európai országban. Thomas Ingenlath várakozásai szerint az eladások kezdetben nagyjából egyenlő arányban oszlanak majd meg a három kontinens között. A Polestar 50-50 százalékban a kínai Geely autógyár és a Volvo Cars tulajdonában van. A Volvo Cars a kínai Geely tulajdonában van.

A Vodafone, a Continental és az internetképes autók

2019.02.27.
Noha az IoT-t különféle területeken használják, például az egészségügyben, az exoszkeleton páncéltól kezdve egészen a Continental okosabroncsaig, az IoT mérettől és ágazattól függetlenül hatással van a vállalkozásokra. A technológiát alkalmazó cégek 60 százaléka egyetért abban, hogy az IoT vagy már teljesen felbomlasztotta az iparágát, vagy ha még nem, akkor ez az elkövetkező 5 évben be fog következni. Az IoT-be történő beruházás terén a legnagyobb megtérülést a legfejlettebb vállalatok tapasztalták. Stefano Gastaut, a Vodafone Business IoT területért felelős igazgatója megjegyezte: „A mai, egyre inkább digitalizált világban az IoT központi szerepet játszik az üzleti sikerben, hiszen az alkalmazók 72%-a szerint a digitális átalakulás lehetetlen nélküle. A platformok megkönnyítik a technológia alkalmazását a különféle méretű vállalkozásokban, az NB-IoT és az 5G pedig javítani fogja a szolgáltatásokat és a potenciált." A mobil számítástechnikával kombinálva a felhasználók jobb teljesítményre, kisebb kockázatra és gyorsabb adatsebességre számíthatnak - ez utóbbi az autóiparban fontos szempont. Az eredményeket kommentálva Király István, a Vodafone Magyarország Vállalati szolgáltatásokért felelős vezérigazgató-helyettese elmondta: „Az IoT Barométer eredményeiből jól látszik, hogy a vállalkozások évről évre növelik befektetéseiket az IoT-be, egyre jobban bíznak benne, és fejlettebb megoldásokat alkalmaznak.  Magyarországon a Vodafone IoT összeköttetései megtalálhatók a PoS terminálokban, ATM-ekben, tömegközlekedési eszközökben és információs rendszerekben. Ott vannak a tehergépjárművek útdíjfizetési működésénél, támogatják számos nagy logisztikai vállalat hatékony működését.” A Vodafone IoT technológiák megtalálhatók az Aston Martin, az Audi, a BMW, a Mercedes Benz, a Ford, a Jaguar Land Rover, a Lamborghini, a Porsche és a VW internetképes járműveiben, valamint a Yamaha robogóiban.
Címkék: 

Az Opelnek köszönhetően növelte eladásait tavaly a PSA-csoport

2019.02.27.
A PSA konszern tavaly 3,877 millió autót adott el, 6,8 százalékkal többet a 2017-es 3,632 milliónál. Ezen belül a Peugeot-Citroen-DS eladásai 12,0 százalékkal 2,832 millióra csökkentek 3,228 millióról. A Peugeot eladásai 17,9 százalékkal 1,740 millióra estek, a Citroen eladásai 0,9 százalékkal 1,046 millióra csökkentek, a DS eladásai 0,8 százalékkal 53 ezerre emelkedtek tavaly. A Peugeot összes eladásai csökkentek ugyan 2018-ban, egyes modelljei azonban kedvező piaci fogadtatásra találtak, a 3008-as értékesítése 17,1 százalékkal 265 ezerre, az 5008-asé pedig 27,0 százalékkal 110 ezerre emelkedett. A tavaly integrált Opel-Vauxhall modelljeiből 1,038 milliót értékesített a PSA konszern 2018 utolsó öt hónapjában, szemben a márka egy évvel korábbi azonos periódusban elért 404 ezres eladásaival. A francia PSA konszern 2018-ban az előző évi 62,3 milliárd euróról 18,9 százalékkal, 74,0 milliárd euróra növelte értékesítési árbevételét. Ebből az autóipari üzletág bevétele 24 százalékkal 58,6 milliárd euróra emelkedett 47,1 milliárdról. A csoport működési eredménye 43 százalékkal 5,689 milliárd euróra emelkedett, nettó nyeresége pedig 40,4 százalékkal 3,295 milliárd euróra. A Peugeot-Citroen-DS (PCD) értékesítési árbevétele az előző évihez képest 5,6 százalékkal 43,0 milliárd euróra emelkedett tavaly, az Opel-Vauxhall (OV) pedig 2018 augusztus-decemberében 18,3 milliárd eurót, 153 százalékkal nagyobb bevételt ért el, mint 2017 azonos periódusában. A PCD működési eredménye 21,9 százalékkal 3,617 milliárd euróra emelkedett, az OV pedig 859 millió euró pozitív eredményt ért el 2018 utolsó öt hónapjában, míg 2017 azonos periódusában 179 millió euró volt a vesztesége. A csoport bevételarányos jövedelmezősége 7,7 százalékra javult 6,4 százalékról, az autóipari üzletágé 7,6 százalékra 5,9 százalékról. Az autóipari üzletágon belül a Peugeot-Citroen-DS 8,4 százalékos bevételarányos jövedelmezőséget ért el 7,3 százalék után, az Opel-Vauxhall pedig 4,7 százalékosat mínusz 2,5 százalék után.

Az Alfa Romeo tárgyal Mick Schumacher tesztjéről

2019.02.27.
Idén két szezonközi tesztet rendeznek, az elsőt a Bahreini Nagydíj után, a másodikat a Spanyol Nagydíjat követően, és olasz források szerint Szahírban sort is keríthetnek a bemutatkozásra – a svájciakkal. A RaceFans az Alfa csapatfőnökét, Frédéric Vasseurt kérdezte arról, valós esély van-e az ifjabb Schumacher bevetésére, és a francia megerősítette, valóban szó van erről. - Egyelőre még nem tudjuk, de egyeztetünk erről. Napirenden van. Még korai lenne mit mondani, de ezen a héten fogunk tárgyalni a Ferrarival arról, milyen programot teljesíthetünk – fogalmazott. Végső döntés tehát még nem született, ám úgy tűnik, hónapokon belül sor kerülhet Mick első éles F1-es bevetésére, még ha csak egy teszten is. A licencpontok nem jelentenek akadályt, és Vasseur szerint az idei évet az F2-ben teljesítő német már kellően érett is a legerősebb géposztály autóinak kipróbálásához. Nem mellesleg ő az egyik legjobb jelöltjük is erre a szerepre – már csak a tavalyi F3-as bajnoki sikere miatt is. „Negyven licencpontja van. Nincs sok olyan fiú, akinek ennyi pontja van jelenleg. Eddig túl sok ilyenünk volt, de most az ellenkezője a helyzet. És az is tény, hogy a legtöbbjük szerződéssel rendelkezik, és vagy a Forma–E-ben, vagy a WEC-ben szerepel, melyek programja sokszor ütközik az F1-ével.” Mick Schumacher Alfa Romeó-s debütálása nem lenne meglepetés annak ismeretében, hogy a Ferrari már évek óta fiataljai ugródeszkájaként használja a csapatot. Tavaly Charles Leclerc mutatkozott be a svájciaknál, idén Antonio Giovinazzi kap lehetőséget, és ha egy nap Schumacher is az F1-es mezőny tagjává válna, az őt nevelő Ferrari vélhetően előbb neki is egy kisebb csapatnál adna lehetőséget. Antonio Giovinazzi az Alfa Romeóval (Fotó: XPB) Vasseur azonban figyelmeztetett: ilyen messzire még fölösleges tekinteni, Mick valóban egy lehetőség számukra, de most még csak rövid távon. „Egy újonctesztre mindenképpen. A többit még meglátjuk az újonctesztje után. Ha egyáltalán sor kerül rá. Lépésről lépésre kell haladnunk” – intett türelemre a francia. Mick Schumachernek addig is az első Forma–2-es szezonjára kell készülnie a Prema-csapattal. Az F2-es mezőny ezen a héten keddtől csütörtökig három napon át a spanyolországi Jerezben teljesíti kollektív tesztjét. Forrás: m4sport.hu  

Imádják a Honda motorjait és robogóit az angolok

2019.02.27.
A nagy európai motorpiacokon általában a motorkerékpárok között a BMW R 1200 GS a legnépszerűbb, míg a robogók között a Honda SH 125/1506300-as robogócsalád, vagy éppen a Piaggio, esetleg a Yamaha valamelyik modellje. Ehhez képest 2018-ban Angliában  a Honda PCX 125 volt a legnépszerűbb robogó, és ami még ennél is meglepőbb: az egyesült királyságbéli robogós toplista második helyezettje a Honda Vision, amely 50 és 110 köbcentis változatban elérhető. Az angolok "robogóízlése" a szakértők szerint azt tükrözi, hogy a legtöbben a kiváló minőséget, a nagyszerű ár-érték arányt és a takarékosságot tartják a legfontosabb szempontnak. A 125 és 150 köbcentis verzióban elérhető Honda PCX egyébként egész Ázsiában - és például Magyarországon is - rendkívül népszerű, hiszen tetszetős külseje, 2 liter alatti fogyasztása, "nagyrobogós" kényelme nyomán sokan lassan a nagy előd Honda Super Cub legendájához hasonlítják. A  motorkerékpárok között is dupla Honda győzelem született 2018-ban az Egyesült Királyság új motor eladási toplistáján. Az kevésbé meglepő, hogy a világsiker Africa Twin - amit általában csak a BMW 1200-as túra endurója szokott tudni megverni - Angliában messze a legnépszerűbb motorkerékpár. Az viszont meglepetés - és jellemző az angol piac józan bölcsességére - hogy az angol motorkerékpár eladási toplista második helyezettje a "konzervatív" Honda CB 125 F, amely a japán gyártó tetszetős, külsejű, takarékos, strapabíró naked (csupasz) motorja.  A CB 125 F egyébként még egy rekordot magáénak tudhat: Európában ez a modell a legnépszerűbb a hölgymotorosok körében, amiben szerepe lehet annak, hogy világszerte nagyszerű kezdőmotor hírében áll.  
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója