Újraindulhattak a bombafenyegetés miatt leállított nemzetközi vonatok

2017.07.19.
A vasúttársaság tájékoztatása szerint éjfélig a rendőrség minden a határon belépő járatot átvizsgál, ezért a nemzetközi forgalomban késésekre kell számítani. Korábban az Országos Rendőr-főkapitányság azt közölte, hogy bombafenyegetés miatt a rendőrség átvizsgálja az összes nemzetközi vonatot, mert egy ismeretlen férfi tett telefonon bejelentést arról, hogy a magyarországi vasúthálózaton közlekedő nemzetközi vonatokon bombát helyeztek el. A MÁV online járatinformációs rendszere szerint a nemzetközi gyorsvonatok 150-160 perces késéssel közlekedtek, és a vonatfordulók miatt egyes járatok jelenleg is jelentős, egy órát meghaladó késéssel közlekednek. MTI
Címkék: 

Schilleréknél is bemutatkozott az új Opel Insignia Grand Sport

2017.07.19.
Kép és szöveg: Horváth Miklós A májusi hónap autós újdonságainak főszereplője határon innen az új Insignia volt. A flottapiac egyik meghatározó modelljét az importőr által szervezett hazai bemutatón már volt alkalmunk közelebbről is megismerni, itt azonban nem ért véget a bemutató események sorozata, hiszen a márkakereskedői hálózatban a saját ügyfélkörnek szervezett rendezvények mellett a 49. Kékszalag versenyen és az Opel Magyarország családi rendezvényén, a Kopaszi-gáton is az új Insignia volt a fókuszban. Held Imre cégvezető (középen), Sződi Károly kereskedelmi igazgató és Kovács Péter Opel márkavezető A hazánkban működő 46 értékesítési pont közül elsőként a Schiller Opel márkakereskedés leplezte le a Vectra helyére 2008-ban érkezett zászlóshajó második generációját. Az eseményen elsőként Held Imre cégvezető, Sződi Károly kereskedelmi igazgató és Kovács Péter Opel márkavezető lépett a színpadra, és számoltak be az újdonság volánja mögött szerzett friss tapasztalataikról, kiemelve a félig önvezető képesség komponenseit, az új 8 fokozatú automataváltó nyújtotta előnyöket, és többek között az Intellilux LED mátrix fényszóró hatékonyságát. Ezt követően a cégcsoport vezetőségének legifjabb tagja, a mindössze 23 éves Schiller Márk vette át a szót, és egy Insigniával kapcsolatos rövid élménybeszámoló után felkonferálta édesapját, Schiller Gábort és a cégalapító nagyapját, Schiller Pétert. A családi vállalkozás történetében először állt a nagyérdemű elé a három generációs cégvezetés: apa, fia és unoka. Schiller Márk a Corvinus Egyetem gazdálkodás menedzsment szakán végzett Márk - egy korábbi Skodás eseményről szóló facebook bejegyzése szerint - kimondhatatlan örömmel és megtiszteltetésként élte meg a történteket, ebből következtethetünk arra, hogy édesapja mellett nagyapja jelenléte ezt csak tovább fokozta: „Emlékszem arra az estére 4-5 éves koromból, amikor az első nagyszabású céges rendezvényen beültettek a színpad elé és mondták, hogy most csöndben kell maradnom. Ez elég nehéz feladatnak bizonyult számomra. Egyszer csak megláttam a színpadon édesapámat, aki mesélt a cég elmúlt éves teljesítményéről és megköszönte a partnereknek, valamint kollégáknak a közös munkát. Nagyon büszke voltam rá. Tegnap este viszont valami olyan történt, amire még akkoriban a színpad előtt ücsörögve vágytam, hiszen ki ne szeretne édesapjával szerepelni. A tegnap esti Skoda Schiller rendezvényen édesapám szólított színpadra. Mondanom sem kell, hogy mekkora öröm és megtiszteltetés volt ez számomra...” Schiller Péter szerint a cég sikerének pillére a folyamatos támogatás a családtagok részéről Az új Insignia látványos külső metamorfózisán túl a térkínálatot meghatározó méretbeli változások is jelentősek. Az autó teljes hossza 6 cm-rel gyarapodott (4897 mm), valamint a tengelytáv 9 cm-rel került távolabb (2832 mm) egymástól az előző generációhoz képest, így a belső térkínálat minden dimenziója kedvezőbb az utasok számára. Elhagyva (vagy inkább megfordítva) az ajtólemezekbe sajtolt és a beltérben is visszatérő hokiütőformát, az új formavilág laposabb orr-részt, karakteresebb hátsó traktust és prémium limuzinos vonalvezetést hozott. Az elődmodellhez képest 175 kg-os fogyás 1440-1649 kg közötti önsúlyt, az új forma pedig 0,26-os alaktényezőt eredményezett, mellyel a menettulajdonságokban és a károsanyag-kibocsátás terén is kiemelkedő javulást ígérnek a gyáriak. Gyári fotók az Insignia Grand Sportról A gyártás kizárólag Rüsselsheimben, a Zafirával egy üzemben készül, ahol percenként egy Insignia Grand Sport gördül le a szalagról. A háromféle benzines (140-260 lóerő közötti teljesítménnyel) és 4 féle gázolajos (110-210 LE-s) aggregát Kaiserslauternben és Szentgotthárdon készül. A fedélzeti újdonságok között említést érdemel a sávelhagyásra figyelmeztető rendszer, mely szükség esetén beavatkozik a kormányzásba, az Opel Eye kamerarendszer, melynek akadályfelismerése vezérli az automatikus vészfékezést, valamint a szélvédőre vetített kijelző (Head-up display) és a már említett Intellilux lámpatest, mely 32 LED-vel valósítja meg a vetítési kép helyzethez igazítását. A hokiütő forma inkább talán átalakult, mint eltűnt volna Újdonság még a 18 irányban elektronikusan állítható AGR első ülések megjelenése az opciók között, ahol a háttámla oldaltartást biztosító része szélességében is állítható, a kényelmet masszázsfunkció és üléshűtés fokozza. Az ülésfűtés a hátsó ülésekhez is elérhető, de akad még az extralistán láblendítéssel nyitható csomagtér, 360 fokos madártávlat nézet és alig észrevehető szálakkal fűtött első szélvédő is. A 2,0 literes motorokhoz választható Twinster összkerékhajtás, ami a hátsó differenciálmű helyett két elektronikus vezérlésű tengelykapcsolót használ a nyomaték elosztására. Szintén az erősebb motorizációk sajátja az új 8 fokozatú automata váltó. A cégcsoport terveiről Schiller Gábor elmondta, hogy nagyszabású beruházás megkezdése előtt áll a vállalkozás, ugyanis felvásárlásra került a volt Hunyadi laktanya területén, a Szilas patak mentén fekvő 3 hektáros terület, melynek beépítését követően a Váci úti Opel márkakereskedés, a Külső Váci úti Toyota és a Szentmihályi úti Skoda márkakereskedés relokációjára kerül majd sor. A cégvezető újságírói kérdésre a fentiekhez hozzátette, hogy a tervezet szerint 2019. év végén záruló folyamat része, hogy a Schiller Autó Család portfóliója más márkákkal is bővülni fog, azonban ennek részletei még nem publikusak. A csomagtér térfogata 490-1450 liter, a Sports Toureré 560-1665 literes A Schiller Autó Család ma már hat márkával van jelen a hazai piacon: az Opel, Toyota valamint a Skoda mellett a Fiat személyautók és haszonjárművek is a Schiller Autó Családhoz tartoznak. A márkafüggetlen használtautó üzletágban pedig széles palettán kínálnak garanciális használt személyautókat és haszonjárműveket. A cégcsoport minden márkakereskedése mögött megbízható szerviz áll, sőt az újpalotai Skoda márkakereskedés Volkswagen márkaszerviz-joggal is rendelkezik. Az M3-as autópálya bevezető szakaszánál lévő Schiller M3 Haszonjármű Központ az új és használt haszonjárművek értékesítése és bérbeadása mellett teljes körű karbantartó-javító munkát végez: a Fiat mellett Alfa Romeo és Lancia szervizjoggal is rendelkezik. Jóllehet, a Chevrolet kivonult az új autók európai piacáról, a Chevrolet Schiller szakszervizként továbbra is ellátja a márka modelljeinek javítását. A belépő modell, az 1,5 literes, 140 lóerős benzinmotorral szerelt verzió, listaára 7,6 millió forint A Fóti út 143. alatti márkafüggetlen Schiller Karambolos Centrumban kiválóan felszerelt karosszérialakatos- és fényezőműhely, illetve autószerviz működik. Szolgáltatások palettáját a 24 órás Non-Stop Autómentő szolgálat, a szerviz csereautó biztosítás, a személyautók és haszonjárművek rövid- és hosszú távú bérbeadása és lízingmegoldásai, valamint a Rent-a-Car autókölcsönző szolgáltatások teszik teljessé.

Óriási a káosz: 18 vonat áll bombariadó miatt

2017.07.19.
Ismeretlen – hangja alapján – férfi tett bejelentést 2017. július 19-én a rendőrségen arról, hogy a magyarországi vasúthálózaton közlekedő nemzetközi vonatokon bombát helyeztek el. A rendőrség utasítására a Magyar Államvasutak Zrt. a 18 közlekedő nemzetközi járatot megállította. A szerelvényeket kiürítették, az utasokat biztonságos helyre kísérték. A várakozó szerelvényeket a rendőrség vizsgálja át. A bejelentést követően a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda közveszéllyel fenyegetés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen.

Az eddigi legjobb félévet tudja maga mögött a Skoda Auto

2017.07.19.
A havi eladási rekordot június tartja, amikor 105 ezer autót adtak el, 6,5 százalékkal többet, mint egy éve. A legnagyobb érdeklődés az Octavi középkategóriás modellek iránt mutatkozott, ebből 205 300 darabot adtak el. Éves szinten azonban ez 6,5 százalékos csökkenés. A második helyen a Fabia kiskocsi áll, amelyből 111 100 darabot vettek meg, ez 6,1 százalékos növekedés. Az új SUV modellből, a Kodiaqból 27 100 darab kelt el az idei első hat hónapban. A kocsi iránt hatalmas az érdeklődés, amely meghaladta várakozásokat - állapította meg Bernard Maier, a Skoda Auto menedzsmentjének elnöke. Nyugat-Európában a legerősebb piac Németország, ahol 1,8 százalékkal 88 000-re nőtt az eladott Skoda kocsik száma. Közép-Európában 109 800 Skoda autó kelt el, ami éves szinten 14 százalékos növekedés. Csehországban az eladott Skoda autók száma 10,9 százalékkal 51 200-ra emelkedett. A Skoda Auto tavaly 1,128 millió személyautót adott el. Az eladások már harmadik éve túlléptek az egymillió darabot. MTI
Címkék: 

Ingyenessé teszi a nagyméretű kézipoggyászt is a Wizz Air

2017.07.19.
Így a téli menetrend életbe lépésével, október 29-től már nem csak a kis, de a nagyméretű kézipoggyászért sem kell majd fizetni. Elmondása szerint az intézkedés bevezetése még nem jelenti azt, hogy minden utas kézipoggyásza a kabinban utazhat majd. Előfordulhat ugyanis, a repülőgép telítettségétől függően, hogy néhány kézipoggyászt a repülőgép alsó csomagtárolójában helyeznek el. Váradi József a légitársaság éves pénzügyi jelentésével kapcsolatos korábbi sajtótájékoztatón már jelezte, hogy csökkent a poggyászdíjakból származó kiegészítő árbevétel, ezt megerősítve közölte: az elmúlt három évben folyamatosan estek a poggyászdíjból származó bevételek. Az első negyedévben utasonként 28,8 euró kiegészítő árbevételt szedtek be, ebből már csak 9,5 euró volt a poggyászdíj, egy évvel ezelőtt pedig még 10,2 euró volt ez az összeg. A vezérigazgató beszámolt arról is, hogy a legfrissebb adatok szerint az első pénzügyi negyedévet erős pozícióban zárta a légitársaság: az előző évihez képest 25 százalékkal 7,2 millióra nőtt az utasforgalom, a bevételek 29 százalékkal 469 millió euróra nőttek, az adózott eredmény pedig 50 százalékos javulással 58,1 millió euróra változott. A kedvező adatok után a légitársaság nem változtatta meg a korábban kiadott 250-270 millió eurós adózott eredményre vonatkozó előrejelzését, de annak felső sávjába várja az év végi eredményeket.

Volkswagen Haszonjárművek: 5 százalékos bővülés

2017.07.19.
Nyugat-Európában a kiszállítások 5,1 %-kal emelkedtek, és elérték a 173.300 egységet. A németországi piacon 63.300 kishaszonjármű talált gazdára, ez 2,8 %-kal több a tavalyi mennyiségnél. A márka jelentős bővülést regisztrált Olaszországban (+15,5 %, összesen 6.400 autó), Franciaországban (+12,2 %, 11.100 darab) és Spanyolországban, ahol 8,5 %-kal, 7.600 darabra emelkedtek a kiszállítások. Nagy-Britanniában 23.700 kishaszonjárművet adtak át az ügyfeleknek a januártól júniusig terjedő időszakban, ez  3,0 %-os csökkenést jelentett, míg Kelet-Európában a 19.100 haszonjármű kiszállítása 16,4 %-os növekedést jelentett a Volkswagen Haszonjárművek számára. Európán kívül Mexikó 5.500 autóval a tavalyi mennyiség több mint felével, azaz 55%-kal volt képes  növelni a kiszállítások mennyiségét, tekintettel arra, hogy mind a négy modellcsalád rekord nagyságú növekedést ért el a tavalyi évvel összehasonlítva. Ebben a T6, és különösen a Caddy (C4) jelentették a húzóerőt. Az ügyfeleknek az ázsiai-csendes óceáni és a dél-amerikai térségekben is több gépjárművet adtak át, az elsőben a növekedés 12,9 %-os volt, és a mennyiség elérte a 12.600 darabot, míg az utóbbiban a 14,4 %-os emelkedés 19.400 kiszállított haszonjárművet jelentett.  Afrikában és a Közel-Keleten csökkent az értékesítés:  az első térségben 15,5 % volt a visszaesés, és 6.300 darab lett az értékesített mennyiség, a másik térségben  pedig 20,4 %-kal 13.600 autóra csökkent a piacra került haszonjárművek száma. A kiszállítások áttekintése 2017 januárja és júniusa között modell paletta szerint:   ·         105.000 darab a  T modellcsaládból  (tavaly 100.100 darab; 4.9 % növekedés) ·         85.700 a  Caddy modell palettából (tavaly  78.800; +8.6 %) ·         37.700 az Amarok modellekből (tavaly  35.700; + 5.5 %) ·         21.400 a  Crafter modell palettából (tavaly  23.200; - 7.7 %)
Címkék: 

Fura hangok a motortérből, macska bújt a Mercedesbe

2017.07.19.
A fura eset a németországi Homberg településen törtért - írja a bild.de. A macska ép bőrrel megúszta a kalandot, a szervíz munkatársai állatorvoshoz vitték, aki megállapította, az állatnak nincs baja.  Egy közösségi oldalra felkerült a cica, új gazdát keresnek neki, mivel nem sikerült beazonosítani, honnan szökhetett meg? Miként azt sem, hogyan tudott bemászni a motorháztető alá. A macska a Mercedes nevet kapta, egy Mercedes tehát ingyen keresi új gazdáját. Autohaus Müller: ebben a kereskedésben került elő a cica a Mercedesből.

Őrület az Audi Kupán, ágyban stadionban alhat egy család

2017.07.19.
Az Audi fél évvel ezelőtt lépett kapcsolatba az egyik nagy internetes szálláskereső programmal, s közösen úgy döntöttek, a müncheni Allianz Arenaban berendeznek egy komplett lakást, nappalival, hálószobával. Egy rászoruló család a stadion gyepén felállított lakásban tölthet egy éjszakát. A müncheni repülőtérrel egy önvezető Audi A7-essel jut el a kiválasztott nyertes a labdarúgás szentélyébe, s nem akármilyen élményben lesz részük az alkalmi lakásban. Stadionlakás az Allianzban. Háló és nappali, Audi párnákkal. Az Audi Cup-ot kétévente rendezik meg négy csapattal. A Bayern München mindig állandó résztvevő, rajta kívül az idei mezőnyt a Liverpool, az Atletico Madrid és a Napoli alkotja. A serleget a győztesnek minden évben az Audi első embere, Rupert Stadler adja át. 

Visszaállnak a forgalomba a felújított metrószerelvények

2017.07.18.
A közlekedési társaság közlése szerint a gyártó teljesítette a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, mint elsőfokú vasúti közlekedési hatóság által előírt műszaki vizsgálatokat, a hatóság pedig a szerelvényeket utasforgalomra alkalmasnak minősítette. Az üzembe helyezési engedéllyel rendelkező hat felújított szerelvény fokozatos forgalomba állítása már szerdán megkezdődhet - olvasható a BKV közleményében. A felújított orosz metrókocsikat június 23-án vonta ki a közlekedési hatóság a forgalomból, miután a meghibásodások miatt típusengedély-felülvizsgálati eljárást indított. Ezt megelőzően több probléma is adódott a felújított szerelvényekkel, többször a forgalomból is ki kellett őket vonni rövidebb időre, a BKV ezért 800 millió forintos kötbérigényt jelentett be a Metrovagonmas felé. A BKV emellett bejelentette, hogy addig nem küld ki felújításra régi metrószerelvényt, amíg a műszaki állapotok nem javulnak radikálisan, mivel a meghibásodások mértéke már a menetrendszerű utasforgalom lebonyolítását is veszélyeztette. Az első felújított metrószerelvény március 20-án állt forgalomba Budapesten, de már az első napokban probléma adódott vele. Tarlós István főpolgármester a kezdeti hibák után azt mondta, azok elkerülhetetlenek a felújított szerelvények esetében is. Március végén közölte, akkor lesz baj, ha egy hónap múlva is vannak hibák a vonatokkal. A BKV június elején a meghibásodások miatt egy időre az összes felújított szerelvényt kivonta a forgalomból. A szerződés szerint 222 metrókocsi felújítása csaknem 220 millió euróba kerül. (MTI)

Tripla X

2017.07.18.
Egy kis krónika Valamit érdemes tisztázni már az elején: a PSA és a GM már öt éve tárgyalt egyesülésről, ám ez akkor nem valósult meg, de részleges stratégia együttműködés keretében megállapodtak rétegmodellek közös fejlesztésében. Ennek termékei mostanában jelennek meg a szalonokban. Előtte persze sok minden történt, ezért pörgessük vissza az eseményeket: 2012 márciusában hosszú távú stratégia szövetségben állapodott meg a világ akkori első számú és hetedik autós cégcsoportja. A General Motors és a PSA Peugeot Citroën együttműködéséről szóló megállapodást Dan Akerson a GM akkori elnöke és Philippe Varin, a franci autókonszern elnöke jelentette. E megállapodás jegyében fejlesztették és gyártják napjaink újdonságait, melynek friss példája az Opel Grandland X és a Peugeot 5008-as. És persze ne feledkezzünk meg az év elején bemutatott Crossland S-ről és a 3008-asról, melyeket a genfi autószalonon mutattak. PSA-GM frigy Március elején két fontos dolgot is bejelentettek: a 3008-as lett az Év autója és a PSA Peugeot Citroën megvásárolta a Generel Motors európai leányvállalatait, tehát az Opelt és a Vauxhallt. Ez egyben azt is jelenti, hogy Ausztrália után Európából is kivonul a GM, mármint gyártóként. Ahogy globálison, úgy az öreg kontinensen is hódítanak a crossoverek, melyek kínálata egyre bővül, miközben más kategóriáké, például a korábban hódító egyterűeké szűkül. Az Opel-portfólióból törölték a Merivát és megjelent a tripla X, vagyis a Mokka X mellé megérkezett a Crossland X és Grandland X. Utóbbit mutatták be néhány régiós, köztük tucatnyi magyar újságírónak Pozsonyban, a vízügyi múzeumban. Három X modell Ami biztos, hogy a tripla X-sorral és az Insigniával az Opel márkáé a legfiatalabb, mindössze 2,4 éves a modellsor. Figyelembe véve az autóiparban ismét egyre hosszabb termékciklusokat, ez igen kiugróan junior kínálat. Koncz Gábor, a márka magyarországi igazgatója azt is elmondta, hogy így már színes a paletta és azt is elmagyarázta, hogy amíg a 4x4-es hajtással rendelkező Mokka X az SUV kategóriába, a csak elsőkerék-hajtással piacra kerülő Crossland X és a Grandland X inkább a crossoverekhez sorolható. Az Opel sokat remél az újdonságoktól és különösen bízik a magánvásárlók meghódításában, nem alaptalanul, mert ezt a szegmenst kevésbé uralják a céges flottavásárlók. A Datahouse adatait idézve Koncz Gábor elmondta, hogy történt némi javulás, mert a magánvásárlók aránya 25 százalékról 38 százalékra nőtt. Az Opel hazai eredményeit dicséri az is, hogy tényleg magyarok az ügyfelei, míg a piacot meghatározó több márka esetében igen magas, némelyiknél 20 százalék feletti a re-export aránya. Hazai prognózis Idén 12 ezer autó Opel eladásával és a teljes piacra prognosztizálthoz hasonló 14 százalékos bővüléssel számol Koncz Gábor. 2017 első öt hónapjában 4286 autót értékesítettek, ami 8,3 százalékos piaci részt jelent. Koncz Gábor szólt arról is, hogy a piaci trendhez igazodva az Opel is erősít az úgynevezett városi terepjárók szegmensében. Jelenleg a hazai piacon eladott új autók 35,6 százaléka SUV vagy/és crossover, az egyre szélesebb több méretet képviselő választékban a C-szegmensű modellek, vagyis a kompaktok dominálnak, ezért itt erősít az Opel. A márka eladásaiban egyébként 38,5 százalékos az Astra részesedése. A Mokka adja a magyarországi eladások 12,6 százalékát és ez várhatóan megduplázódhat, amit a Crossland-X júniusi és Grandland-X októberi bevezetésére alapoz Koncz Gábor.   Akad még elvarrni való Az őszi és frankfrurti világpremier előtti darabok még nem tökéletesek, itt-ott nagyok az illesztési hézagok, néhol a kárpitvarrások is kiesnek a ritmusból, de ettől nem kell megijedni, így van ez minden elő-szériás darabnál, az augusztusban induló sorozatgyártásra összeállnak a műveletek. Szóval a kereskedésekbe már épp darabok érkeznek. Hogy honnan? Erre is igen érdekes a válasz: a motor és sebességváltó francia, a Mokka X Zaragozában, a Crossland X és a Grandland X a PSA gyárában, Sochauxban készül. Az októberben kezdődő értékesítéskor a Grandland X első körben háromhengeres, 1,2 literes 130 lóerős teljesítményű benzines turbó motorral, vagy négyhengeres 1,6 literes 120 lóerős dízellel rendelhető, később jön még további négy konfiguráció, egészen 150 lóerős teljesítményig. Miért is crossover? Élénk mozgás a szegmensekben, mert a gyártók egymással versenyezve követik a vásárlói igényeket. Ami biztos, hogy aratnak az SUV és crossover modellek, ez a kategória fejlődik a legdinamikusabban, ahogy Mátrai Gergely az Opel termékmenedzsere elmondta az ügyfelek többsége kedveli a magas üléspozíciót és a kissé terepes megjelenést, melyre rájátszanak a nagy méretű, némely modellnél 19 colos kerekekkel is. A márka jellegzetes dizájnelemei megjelennek a Granland X-en is: trapéz alakú hűtőrács, ívelt motorháztető, lehúzott lökhárító, emelkedő övvonal, több domborítás és döntött C-oszlop. Divatos látványelem az eltérő fényezés és a nyitható üvegtető. A belső térben elsőre feltűnik a vezető felé döntött képernyő és nyílszerű levegőbeömlők. Műszakilag érdekes és praktikus is a kábel nélküli mobiltelefontöltő és az Opel márka újdonságainál már általános OnStar segélyhívó és információs rendszer, mely szállásfoglalásban és parkolóhely keresésben is segít. Mindezek jegyében már napjainkban valóság a megújult márkajelvény és az új Opel szlogen, vagyis hogy „A jövő mindenkié”.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója