Változásokon megy át a Porsche: egy sor új modell érkezik

2025.11.03.
Az év első kilenc hónapjában a Macan eladásai vitték a hátukon a Porschét, mintegy 64 783 eladott példánnyal. Azonban a részvényesek számára tartott harmadik negyedéves hívás során Dr. Jochen Breckner elmondta, hogy 2026 várhatóan végleg elköszönünk a mostani Macantól, amit várhatóan év végéig kínálaton tartanak és reményeik szerint lesz akkora raktárkészlet, hogy még 2027-ben is elérhető legyen bizonyos piacokon. Ekkor váltanak a második generációra, amit már elsősorban elektromos modellnek szánnak, azonban másodsorban elérhető leszek PHEV és belsőégésű motoros változatként is. Breckner azt is elárulta, hogy 2028-ra szeretnének egy kiegyensúlyozottabb modellpalettát, ami megalapozza a jövőbeli stabilitásukat még a villanyos átállás mellett is. Három letakart autóról is mutattak a részvényeseknek. Ezek között lesz egy új B kategóriás SUV, amely kategóriában eddig még nem volt jelen a Porsche, ám látva a Volkswagen törekvéseit, hogy egy megfizethető villanyossal lépjenek piacra, nem is annyira elrugaszkodott ötlet. Noha a Porsche ICE és PHEV hajtásláncokat ígér ennek a kisautó kategóriás modellnek. Azt is megerősítették, hogy a 718 modellcsalád tetején továbbra is egy belsőégésű motoros változat csücsül majd, illetve érkezik egy új felső-középkategóriás SUV-juk belsőégésű motoros és PHEV hajtásláncokkal. Eddig ez a Macan volt, ám abból elektromos is lesz, így ezzel is egy teljesen új modellre utalhatnak. Ezt egy másik slide is megerősíti, ahol a Macan mellett egy új sziluett is feltűnik a Lifestyle kategóriában. Illetve egy presztízs modell is, szintén SUV génekkel. Izgalmas lesz megfigyelni, hogy merre halad a világ legjobb sportautó gyártója, aki ma már legalább ennyire tényező a luxus autók szegmensében is. Illetve mindenki árgus szemekkel figyeli, hogy mit kezdenek az ikonikus 911-es modellcsaláddal, és hogy sikerül átültetni a világ legünnepeltebb sportautóját a villanyos korszakba. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Versenyautót épített első elektromos típusából a Toyota

2025.11.03.
Versenyautó az, ami zajos és büdös – nyugtatta meg fél évvel ezelőtt a nagy teljesítményű benzinmotorok jövője miatt aggódó nagyközönséget Tojoda Akio, a Toyota igazgató tanácsának elnöke, aki az operatív vezetői feladatkör átadását követően is meghatározó szellemi vezetője és tanácsadója maradt az autógyártónak. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lehetne egy villanyautó is ütőképes a versenypályán – és pontosan ezt a lehetőséget térképezi fel az észak-amerikai tuningkiállításon, a SEMA-n bemutatott Toyota bZ Time Attack tanulmány. Az alapot az a bZ crossover adja, amelyet Európában bZ4X néven forgalmaz a Toyota. Ennek két villanymotoros, összkerékhajtású változata eredetileg 218 lóerős (160 kW) volt, a 2025-ös modellfrissítést követően a csúcsteljesítmény 343 lóerőre (252 kW) nőtt. Ezt fejlesztették tovább a Toyota észak-amerikai specialistái: a két villanymotor együtt több mint 300 kilowattot, azaz több mint 408 lóerőt képes leadni, köszönhetően az újraírt vezérlésnek. A 20 százalékos teljesítménynövelés önmagában még nem varázsolna versenyautót a középkategóriás elektromos SUV-ból, de a mérnökök nem álltak meg a nagyobb motorerőnél.  A futóművet a sportautókra szakosodott japán Tein rugóit és lengéscsillapítóit felhasználva építették át, az Alcon tárcsákat és Hawk betéteket alkalmazó fékrendszert a Toyota 86 Cup és Corolla TC szériákban versenyző autókból vették át. A 19 colos BBS Unlimited felniket a Continental extrém méretű sportabroncsaival (305/30 ZR19 XL Extreme Contact Sport 02) szerelték – a gördülési ellenállás csökkentése ezúttal nem szerepelt a fejlesztési célok között. A tapadást komoly aerodinamikai csomag javítja – ennek fejlesztése egyébként az egyik legnagyobb kihívást jelentette a projekt során, hiszen az elektromos járművek speciális jellemzőihez kellett adaptálni az áramlástani tapasztalatokat.  A módosítások esztétikailag is megtették a hatásukat: a szabad hasmagasság 150 mm-rel (!) csökkent, a nyomtáv ugyanennyivel nőtt. Az autón elöl splitter, oldalt széles küszöbtoldatok csökkentik a felhajtóerőt, hátul a szélvédőn keresztül átvezetett konzolokra rögzített, kétfedeles szárny és messze hátra nyúló diffúzor segít, hogy az autó az aszfalton maradjon. A kiegészítő karosszériaelemeket a Toyota 3D nyomtatásra szakosodott észak-amerikai laboratóriumába állították elő. A Toyota bZ Time Attack szabályos FIA-homológ bukókeretet kapott. Az utasteret a csupasz fémig bontották vissza, az eredeti szerelvényekből egyedül a hajtáslánc irány- és programváltó panelje maradt meg, de új helyre: a csupasz műszerfal közepére szerelve. A vezető és navigátora az OMP által szállított versenyülésekben foglalhat helyet, biztonságukról hatpontos versenyövek gondoskodnak.  A Toyota évek óta mutat be különösen izgalmas gyári átépítéseket a SEMA kiállításon, a bZ Time Attack azonban az első elektromos modelljük itt – arról pedig a projekt során szerzett tapasztalatok gondoskodnak, hogy ne az utolsó legyen. Ami a technológiai koncepciójármű további sorsát illeti, jó esély van arra, hogy ne csak későbbi fejlesztések mozgó laboratóriumaként emlékezzen rá az utókor: bár csak futó említést tett erről a Toyota, nagyon is valószínű, hogy gyorsasági, illetve hegyi felfutó versenyeken – mindenekelőtt a legendás Pikes Peak International Hill Climb futamon – is megmutathatja képességeit a konstrukció.  Fotó: Toyota    
Címkék: 

Női válogatott: a sikersztori CUPRA modellekkel folytatódik

2025.11.03.
  Ismét sikerült meglepni női válogatott tagjait: tesztvezetésre hívták őket a Porsche Hungaria budaörsi centrumába – majd kiderült, hogy az eddig használt Seat autók helyett immár CUPRA modellekkel gurulnak majd ki a sajtótájékoztatóval egybekötött eseményről. „Magyarország vezető autóimportőreként a Porsche Hungaria számára kiemelten fontos a társadalmi felelősségvállalás – mondta bevezetőjében Wachtler Tamás ügyvezető igazgató. – Egyértelmű, hogy lehetőségeinkhez mérten támogatást nyújtunk mindazoknak, akiknek a segítség hatványozottan fontos. Ott állunk a beteg gyerekeket és a rászoruló családokat felkaroló alapítványok mögött, segítjük a kultúrát és természetesen a magyar sportot is. A márkáinkkal különböző sportágakat támogatunk, és most a női vízilabda-válogatott esetében egy új fejezet kezdődik a CUPRA-val.” Rozgonyi Ádám márkaigazgató, aki a Porsche Hungaria részéről évek óta a közvetlen kapcsolattartó a vízilabdázókkal, kiemelte, hogy „nyolcadik éve tart az együttműködés az MVLSZ-szel és a válogatottal, és most elérkeztünk egy új mérföldkőhöz. Átadunk egy teljesen új flottát, és első ízben írunk alá hosszabb távra, hiszen ez a megállapodás két évre szól. Ez egyszerre jelent mobilitást és motivációt. A CUPRA hét éve van a piacon, feltörekvő márka és jönnek az eredmények is – pontosan úgy, ahogy az újjáalakult női válogatottnál. Minden ilyen szponzorációt jóvá kell hagynia a spanyolországi központnak, és itt egy pillanatig sem volt kérdés, hogy megkapjuk az igent.” Madaras Norbert, az MVLSZ elnöke a szövetség és az egész vízilabda-család nevében mondott köszönetet a támogatásért. „Azért is hálásak vagyunk, hogy ilyen régóta tart az együttműködés a Porsche Hungariával, és azért is, hogy most nem csupán folytatódik, de szintet is lép. Pontosan tudom, mekkora kihívás egy egész csapatot támogatni, nem csupán néhány játékost, hatalmas érték, hogy mindez nálunk már évek óta megvalósulhat. A mi dolgunk az, hogy a lehető legtöbbet tegyük a közös sikerekért.” A válogatott nevében Keszthelyi Rita csapatkapitány nem kertelt, kijelentette: „elképesztően kiváltságos helyzetben vagyunk, és nem csak Magyarországon. Elég régóta benne vagyok a sportágban ahhoz, hogy tudjam: a női válogatottak közül egyedül a magyarnak van ilyen háttértámogatása. Hasonlóan komoly eredményeket felmutató országokban a válogatott játékosok számára kihívás, hogy jobb autójuk legyen, mi pedig sokadszorra kapunk új autókat, ráadásul most megint egy még menőbbet, mint az eddigiek. A mi feladatunk most az, hogy továbbra is iszonyatos szerénységgel és kőkemény alázattal dolgozunk tovább, hogy újra és újra bebizonyítsuk, méltóak vagyunk erre a bizalomra.” A válogatottban másfél évtizede szereplő világklasszis hozzátette: „én vagyok itt a legrégebben, azaz igazán tudom, honnan hová jutott a női válogatott az évek során, és mennyit dolgoztunk azért, hogy erre a megbecsülésre méltóvá váljunk. Sőt, azt is ki kell mondani, hogy ebben nem csak a mi munkánk van benne, hanem az elődeinké is, akik korábban a magyar színeket képviselték. Egy biztos, ez most egy pluszmotiváció, ami még inkább azt tudatosítja bennünk, hogy ennek a csapatnak a határ a csillagos ég.” Cseh Sándor szövetségi kapitány Rita mondandójához kapcsolódott, amikor leszögezte: „Elhangzott egy szó: motiváció. Én úgy gondolom, amikor minden játékos kap egy gépjárművet, akkor az újfent alátámasztja azt a célt, amit a kezdetekben megfogalmazunk. Mégpedig azt, hogy mindenkinek azt kell éreznie: nagyon nagy dolog a magyar női vízilabda-válogatott tagjának lenni. Ezt mi, a stáb a hétköznapok munkája során is igyekszünk minden alkalommal tudatosítani, a cél elérésében ugyanakkor sokat segítenek, ha vannak olyan támogatók, mint a Porsche Hungaria. Azt gondolom, hangozzék ez bármilyen furán is, ha látják majd a lányokat ezekben a CUPRA modellekben, az esetleg a fiatal játékosok, sőt, a gyerekek számára is fontos üzenet, hogy érdemes mindent beleadni, mert az igazán jók egyszer beülhetnek egy ilyen kocsiba.” Cseh Sándor hangsúlyozta, az elmúlt időszakban végig azt érezte, hogy a szövetség, a Porsche Hungaria és a női válogatott ténylegesen egy csapatot alkot. A kapitány arról sem feledkezett meg, hogy az autók átadásánál nem volt jelen a vb-ezüstérmes együttes összes tagja. „Vannak fiatalabbak, akiknek még nincs jogsijuk, vagy még nagyon friss, ők nagyon fontos részei a válogatottnak, ugyanúgy a közösség tagjai.” A szövetségi kapitány röviden kitért a felkészülésre is, mint mondta, ezekben a hetekben elsősorban olyan fiatalokkal dolgoznak, akiknek a következő években minden esélyük megvan arra, hogy bekerüljenek a legjobbak közé – és most azt tudatosítják bennük, miben kell javulniuk az előttünk álló időszakban. „Az Európa-bajnoki felkészülés december tizenhetedikén kezdődik, abban a keretben azok lesznek benne, akiknek minden esélyük megvan az Eb-szereplése. Természetesen fontos az Európa-bajnokság, de erre is úgy tekintünk, mint egy állomásra az olimpiáig vezető úton.”  

Pepe Martí csatlakozik a CUPRA KIRO-hoz a 2025/26-os Formula-E szezonra

2025.11.03.
A 20 éves, barcelonai származású versenyző a CUPRA KIRO-hoz igazol, miután két szezont töltött az FIA Formula 2-ben, ahol az együléses motorsport egyik legfényesebb fiatal tehetségeként szerzett magának hírnevet. Pepe 2021-ben kezdte együléses autós karrierjét: harmadik lett a spanyol F4-es bajnokságban, majd ezüstérmes a Formula Regional Asian Championshipben, mielőtt 2022-ben az FIA Formula–3-as sorozatában, a Formula–1 betétfutamában szerepelt volna. Miután három győzelmet és négy dobogós helyezést szerzett második F3-as szezonjában, Pepe 2024-re a Formula 2-be lépett, és azóta négy győzelmet és nyolc dobogós helyezést gyűjtött be. Pepe karrierjét az A14 Management irányítja – ez egy versenyzői menedzsmentcsoport, amelyet Fernando Alonso társalapított. Pályafutását eddig egyértelmű célkitűzés, valamint az ambíció, a fegyelem és a teljesítmény határozta meg, ami tökéletesen összhangban áll a CUPRA KIRO végső versenycéljaival a Formula E-ben. A CUPRA KIRO-hoz csatlakozva Pepe azonnal megkezdi az átállást a Formula-E-re, és ezzel mindössze az ötödik spanyol versenyző lesz, aki rajthoz áll a sorozatban – Jaime Alguersuari, Oriol Servia, Antonio Garcia és Roberto Merhi nyomdokaiba lépve. Pepe jövő héten, hazai pályán mutatkozik be a CUPRA KIRO színeiben: részt vesz az előszezoni teszten a valenciai Circuit Ricardo Tormón, mielőtt december 6-án São Paulóba, Brazíliába utazna a 2025/26-os szezon első futamára. Pepe Marti, versenyző, CUPRA KIRO „Nagyon izgatott vagyok, hogy csatlakozhatok a CUPRA KIRO-hoz a 2025/26-os Formula-E szezonra. Nyilvánvalóan ez lesz az első alkalom, hogy ebben a kategóriában versenyzek, és újonc leszek, de ennek ellenére nagyon várom már. A csapat a 12. szezonba egy jakartai győzelemmel érkezik, és nagyon motivált vagyok, hogy elkezdjem ezt az új fejezetet. Dan [Ticktum] lesz a csapattársam, így a szezon elején sok mindent kell majd megtanulnom és behoznom, de a célom az, hogy gyorsan felvegyem a tempót, folyamatosan fejlődjek, pontokat szerezzek, és remélhetőleg néhány jó eredményt is elérjek.” Russell O'Hagan, vezető operatív igazgató, CUPRA KIRO „Pepe érkezése a CUPRA KIRO csapatához izgalmas új fejezetet nyit a történetünkben. Bár mindössze 20 éves, Pepe rendkívüli érettségről, higgadtságról és intelligenciáról tett tanúbizonyságot, amelyek természetes gyorsaságával párosulva kiemelik őt a modern autósport legtehetségesebb versenyzői közül. Az eddigi eredményei és a hozzáállása tökéletesen összhangban vannak a saját céljainkkal, és együtt egy hosszú távon is ígéretes projektet építünk. Izgatottan várom, hogyan bontakozik ki közös utunk a 12. szezon során.” Xavi Serra, a CUPRA Racing globális vezetője „Nagyon izgatottak vagyunk, hogy Pepe Martí csatlakozik a CUPRA KIRO-hoz. Ő egy merész, új generációs tehetség Barcelonából, aki osztozik a szemléletünkben: formabontó, céltudatos, és készen áll arra, hogy megkérdőjelezze a megszokott szabályokat. Pályafutása eddig lenyűgöző volt, és biztosak vagyunk benne, hogy tehetsége a szezon során is ragyogni fog a csapatunk színeiben.” A változáshoz hajtóerőre van szükség — és a CUPRA hisz abban, hogy az igazi fejlődés radikális átalakulással, valamint az elvárások és a megszokott szabályok megkérdőjelezésével érhető el. 2018-as indulása óta a márka a kreativitás ösztönzőjeként és a változás hajtóerejeként formálta át az autóipart. Mindössze hét év alatt a CUPRA hét modellt dobott piacra, és több mint 800 000 járművet értékesített világszerte. Minden CUPRA modell erőteljesen kifejező, dizájnközpontú és teljesítményorientált. A márka teljeskörű portfóliójába tartozik a CUPRA Ateca, az első olyan jármű, amelyen helyet kapott a CUPRA embléma; a CUPRA Leon, amelyet újraterveztek és önálló CUPRA modellként fejlesztettek tovább; a CUPRA Formentor, az első, kizárólag a márka által fejlesztett modell, valamint a cég eddigi legkelendőbb járműve; a CUPRA Born, a márka első 100%-ban elektromos járműve; a CUPRA Tavascan, a tisztán elektromos SUV-kupé; és a CUPRA Terramar, a márka sportos SUV modellje. 2026-ban érkezik a CUPRA Raval – a márka radikális víziója az elektromos városi járműről. A CUPRA több, mint egy autó. Egy meggyőződés. A CUPRA Tribe egy nagykövetekből álló csapat, akik szembeszállnak a hagyományokkal és túllépnek azokon a határokon, amelyek másokat visszatartanak. Tagjai között ott van Spanyolország legsikeresebb olimpikonja, Saul Craviotto; J. A. Bayona filmrendező; a német kapus Marc ter Stegen; valamint a kétszeres Aranylabda- és Best FIFA-díjas labdarúgó, Alexia Putellas. A CUPRA szenvedélyesen törekszik az érzelmek fokozására akár az úton, akár azon kívül; emellett az FC Barcelona hivatalos autóipari és mobilitási partnere, a Premier Padel Tour prémium szponzora, valamint büszkén vesz részt a Formula-E versenysorozatban a Kiro Race Co. csapatával.    

Bevetésre készen az új sebességmérő radarok Szlovákiában: akár 800 eurós büntetés lehet

2025.11.03.
Az autoviny.sk portál beszámolója szerint Matúš Šutaj Eštok (Hlas-SD) megerősítette, hogy az állam lehetővé teszi a települések számára a radarok kihelyezését. Ezek a készülékek a megengedett sebesség betartását ellenőrzik, és az esetleges bírságokat postai úton juttatják el a sofőröknek. A témáról hónapokig folytak egyeztetések, amelyek mostanra lezárultak. A belügyminiszter elmondta, hogy a kabinet számára lehetőség nyílik az önkormányzatok új jogosultságának jóváhagyására. „Cselekednünk kell, a folyamatot a közlekedéshez mérten kell szabályozni. Nem lenne szerencsés, ha ezt korlátlanul tennénk, ezért az első lépés az állandó radarrendszerek telepítése” – mondta a miniszter, hozzátéve, hogy a jogszabály szinte teljesen elkészült. A tervek szerint a települések a saját hatáskörükben dönthetnek arról, hol helyezik el a radarokat, amelyek a maximális sebességet ellenőrzik. Magyarországon kívül számos európai országban már megszokott az állandó radarrendszerek alkalmazása, Szlovákiában azonban eddig nem voltak széles körben kihelyezve. Az új szabályozás lehetőséget ad az önkormányzatoknak, hogy rugalmasabban és hatékonyabban kezeljék a radarok telepítését, mint az állam. A sebességtúllépésér járó bírságok mértéke a szabálysértés súlyosságától függően akár 800 euró is lehet.    

Járműipari kutatóközpont lesz a szovjet laktanya színházépületéből

2025.11.03.
Az ünnepségen Prof. Dr. Kónya Zoltán, az egyetem tudományos és innovációs rektorhelyettese, az SZTE Interdiszciplináris Kutatásfejlesztési és Innovációs Kiválósági Központ (IKIKKI) szakmai vezetője mutatta be az új beruházást. Hangsúlyozta, 100 éve is itt volt és 100 év múlva is itt lesz az egyetem, de szeretnének folyamatosan előre menni. Prof. Dr. Kónya Zoltán – Az SZTE célja, hogy a Science Parkban a város és a régió fejlődését szolgáló kutatás-fejlesztési tevékenységet végezzen ipari partnereivel. Az épülő központ a 21. században meghatározó zöldenergia-szektor és az elektromobilitás területére fókuszál majd. Az új létesítmény ipari kapcsolati központ lesz, ahol az SZTE kutatói a beruházókkal, amilyen a BYD és a Rheinmetall, illetve az egyetem együttműködő partnereivel, mint a MOL és az Audi Hungária ipari, kutatási és oktatási célú fejlesztéseken fognak dolgozni – húzta alá professzor. A rektorhelyettes szerint az épületben az anyagtudomány minden területét lefedő akkreditált laboratóriumok és elektromobilitási járműipari mérési kompetenciák kapnak majd helyet. A komplex centrumban Szegedi Tudományegyetemnek az oktatás is fontos lesz, mivel Prof. Dr. Kónya Zoltán szerint a kutatás-fejlesztés laboratóriumai egyben a hallgatók felkészítésének legjobb helyszínei is. Látványterv I. A vegyészprofesszor az egyetem infrastruktúrafejlesztési lendületéről szólva emlékeztetett, hogy nyáron átadták az SZTE mesterséges intelligenciás adatfeldolgozásra dedikált szuperszámítógépét és nemrég jelentették be a nemzetközi régióban is egyedülálló krio-elektronmikroszkópia központ létesítését. – A kutatás-innováció területén a legerősebb egyetem vagyunk ma Magyarországon – tette hozzá Prof. Dr. Kónya Zoltán. Dr. Fendler Judit, az egyetem kancellárja is méltatta a Fenntartható Mobilitás Ipari Kapcsolati Központot. – Az egyetem képességeinek fejlesztése szempontjából fontos, hogy az FMIKK bekapcsolható abba a szimbiózisba, amelyet SZTE a Science Parkba betelepülő cégekkel már eddig is kialakított a kutatás és oktatás területén. A volt orosz laktanya színházépülete - a szerző fotója A kancellár emlékeztetett, hogy a központ építéséhez felhasznált régi épület a szovjet-orosz laktanya színházépülete volt, amelynek hasznosítása régóta foglalkoztatja az egyetem vezetését. A stabil épület lebontása nagyon költséges lett volna, betonalapja 6 méter mély. – Sokáig volt szó arról, hogy konferenciaközpontot építünk itt. Ez azért nem valósult meg, mert fenntarthatatlan lett volna, márpedig az SZTE minden fejlesztését megpróbáljuk fenntarthatóvá tenni. A 3 milliárd forintos beruházásban lesz saját forrás is, ám döntő részben azért pályázati pénzből valósul meg - monda a kancellár. Prof. Dr. Csóka Ildikó, a Szegedi Tudományegyetem stratégiai főigazgatója szerint az egyetem éppen 10 éve dolgozik Science Parkjának kialakításán. A 100 hektáros helyszín területfejlesztését az elmúlt években két ütemben, több mint 12 milliárd forint állami támogatásból végezték el, és mostanra jutottak odáig, hogy ipari partnerek érkeznek oda.  Prof. Dr. Csóka Ildikó – Fizikailag ez a terület az egyetemi alkalmazott kutatások és az ipari felhasználás találkozási pontja, ehhez egy belső tudáskoncentrációt is megmegvalósítottunk. A Fenntartható Mobilitás Ipari Kapcsolati Központ az élettelen természettudományi klaszterben helyezkedik el; akkreditált laboratóriumai pedig egyben kiemelt műszerközpontként hasznosulnak, remélhetőleg minél több ipari partner számára – hangsúlyozta a stratégiai főigazgató. Az épületben az SZTE kutatócsoportjai számára magas színvonalú prototípus-laboratórium és tesztrendszer befogadására alkalmas kísérleti, fejlesztési terület működik majd. Az FMIKK-ben élenjáró fotoakusztikus mérési eszközöket is elhelyeznek, amelyek segíthetnek a BYD és más ipari partnerek számára a károsanyag-kibocsátás csökkentésében, légszennyező anyagok monitorozásában és zöld technológiák fejlesztésében. Látványterv II. Az FMIKK fogadja majd be az SZTE kiépítésre váró IT géptermét és adatközpontját, amely TIER 3 minősítése révén regionálisan meghatározó szerepet biztosít a Szegedi Tudományegyetem számára a mesterségesintelligencia-felhasználás, a szimulációk és big data elemzések terén. Ugyancsak ide kerül az SZTE IKIKK keretében működő Megújuló Energiák Nemzeti Laboratórium kislábnyomú energiatechnológiákat, zöldhidrogén-előállítást, -szállítást és -tárolást, valamint CO₂-hasznosítást szolgáló partneri központja. Bodrogi Ferenc, Csóka Ildikó Fendler Judit és Kónya Zoltán elhelyezik az időkapszulát. Fotók: Kovács-Jerney Ádám A Fenntartható Mobilitás Ipari Kapcsolati Központ alapító ünnepségének vendége volt Bodrogi Ferenc, az új épület kivitelezését barnamezős beruházásban végző a Bodrogi Kft. ügyvezető igazgatója, Nagy Sándor, Szeged városfejlesztési alpolgármestere, Mihálffy Béla országgyűlési képviselő, Farkas Levente önkormányzati frakcióvezető. Az eseményen megjelentek a Rheinmetall Hungary Zrt. és a BYD Auto Hungary Kft. képviselői is. Az ünnepségen letették a létesítmény időkapszuláját, amelyben az épület tervrajza, látványterve, kiviteli terve mellett egy Karikó Katalin-emlékérmet és egy napilap aktuális lapszámát helyezték el.  

Véget ért a Balatonon a menetrendi hajózási szezon, ritkábban jár a komp

2025.11.03.
Fotó: BAHART A menetrendi hajók november első hétvégéjén közlekedtek utoljára, de lesznek még sétahajók néhány eseményhez - Garda fesztiválhoz vagy a Mikuláshoz - kapcsolódóan. A komp november 3-tól rövidebb ideig, és hétköznapokon ritkábban jár. Szombatonként és vasárnaponként továbbra is fél óránként, hétköznapokon azonban már csak óránként indulnak a járatok: Szántód felől 7.00-18.00 óra között, Tihanyrév felől 7.15 és 18.15 perc között közlekednek. MTI  
Címkék: 

Elismerés Hanula Barnának

2025.11.03.
Fotó: Facebook/Magyar Elektrotechnikai Egyesület
Címkék: 

Őszi utak – fokozott figyelem a csúszós levelek és a pára miatt!

2025.11.03.
Az őszi hónapok beköszöntével nemcsak a természet öltözik új színekbe, hanem az utak is megváltoznak. A hajnali és esti órákban egyre gyakoribb a pára, a köd, valamint a nedvességtől és lehullott falevelektől síkossá váló útfelületek is komoly veszélyforrást jelentenek a közlekedők számára. A rendőrség felhívja a járművezetők figyelmét, hogy az őszi időjárási körülmények tükrében, főként a fákkal, bokrokkal övezett utakon minden esetben számoljanak azzal, hogy a gumik megszokott tapadása megváltozik, ezért csökkentsék a sebességet, és növeljék a követési távolságot. A nedves, levelekkel borított úttest következtében a jármű féktávolsága is meghosszabbodik. A reggeli pára és a lehullott levelek együttese olyan, mintha jégréteg fedné az utat – ezért mindig számítani kell a váratlan helyzetekre. A gyalogosok és a kerékpárosok is legyenek körültekintőbbek: a rosszabb látási viszonyok miatt viseljenek fényvisszaverő ruházatot vagy kiegészítőket, az úton történő átkelés során számoljanak azzal, hogy a járműveknek hosszabb a féktávolsága. Amennyiben lehetséges, az utak mentén is közlekedjenek jól megvilágított helyeken. Cikkünk megjelenését a Generali Biztosító Zrt. támogatta. A Generali nem csak a káreseményeknél, de azok megelőzésében is partner!  

November 1-től kötelező a téli abroncs Ausztriában, ha....

2025.11.03.
Számos európai országban törvény írja elő a téli gumik használatát a téli hónapokban. Ez a szabályozás Ausztriában is érvényes, ahol november 1. és április 15. között kötelező a téli gumi használata, ha az útviszonyok azt megkívánják. A minimális profilmélység négy milliméter kell legyen, hogy biztosítsa a közlekedés biztonságát – hívja fel a figyelmet Schleer Norbert autószerelő műhely tulajdonos. Téli gumiabroncsok használata A 3,5 tonnáig terjedő legnagyobb megengedett össztömegű személygépkocsik és teherautók november 1. és április 15. között téli útviszonyok között, különösen havas, latyakos vagy jeges úton, csak akkor üzemeltethetők, ha minden kerékre téli gumiabroncsok vannak felszerelve – olvasható a kormány hivatalos tájékoztatásában. A téli gumiabroncsok alternatívájaként megengedett hóláncok használata is legalább két hajtókeréken – azonban csak akkor, ha az útfelületet összefüggő vagy jelentősen megszakítás nélküli hó- vagy jégréteg borítja. A téli gumiabroncsok használata személygépkocsik és 3,5 tonnáig terjedő tehergépkocsik esetében csak téli útviszonyok között és csak akkor kötelező, ha az úton is közlekednek. A személygépkocsikra vonatkozó téli gumiabroncsok használatának kötelezettsége kiterjed a zárt, kabinszerű felépítményű, négykerekű könnyű járművekre (az úgynevezett mikróautókra) is. A törvényi előírásoknak megfelelő gumiabroncsok A törvény szerint téli gumiabroncsnak azok minősülnek, amelyek „M+S", „M.S." vagy „M&S" („Matsch & Schnee", azaz „sár és hó") jelöléssel vannak ellátva, és legalább 4 mm, diagonális gumiabroncsok esetében pedig 5 mm profilvastagsággal rendelkeznek. 2018. december 10. óta azok a gumiabroncsmodellek is téli gumiabroncsként minősülnek, amelyek csak az úgynevezett hópehely szimbólummal vannak jelölve – hívja fel a figyelmet Schleer Norbert. A hópehely szimbólummal ellátott gumiabroncsoknak meghatározott minimális hófogási tulajdonságokkal kell rendelkezniük. A jelölés azonban nem csak a téli gumiabroncsokon található meg, hanem sok négyévszakos gumiabroncs is megfelel a hópehely szimbólum kritériumainak. Büntetés a nem megfelelő gumiabroncs miatt Aki téli útviszonyok között téli gumiabroncsok nélkül közlekedik, körülbelül 100 eurós büntetésre számíthat. Ha más közlekedők veszélybe kerülnek, elméletileg akár 10 000 eurós büntetés is kiszabható. Felkészülés a téli szezonra A téli gumik iránti kereslet általában a hőmérséklet csökkenésével nő. A műhelyek hosszú várakozási időkről számolnak be, mivel sok autós csak akkor cseréli le a gumijait, amikor az időjárás megváltozik. Schleer Norbert autószerelőműhely tulajdonos elmondta: „Az emberek csak akkor kapcsolnak téli gumi üzemmódba, amikor az időjárás megköveteli“. Ajánlott a gumicserét időben megtervezni, hogy elkerüljük a hosszú várakozási időket és biztosítsuk a biztonságot a téli utakon.      

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója