Hétfőn kezdődik a budapesti Szentendrei út felújítása

2019.07.21.
A Fővárosi Önkormányzat finanszírozásával a Pünkösdfürdő utca és a Mátyás király út között, 1075 méter hosszon újítják fel a Szentendrei utat, továbbá az Ürömi út Szentendrei útba torkolló 50 méteres szakaszát és az ott található orvosi rendelő előtti teret. A felújítás során az útszakaszt újraaszfaltozzák, ahol szükséges, teljesen új útpályaszerkezet épül, rendezik a parkolási helyzetet, a közvilágítást, a vízelvezetési rendszert és a zöldfelületeket is. Utóbbival kapcsolatban a BKK hangsúlyozta, a területen az útépítés miatt 25 fa eltávolítása elkerülhetetlen, ehhez rendelkezésre állnak a jogerős engedélyek. A felújítás területére eső, azonban az útfelújításban nem érintett, vegyes egészségi állapotú 36 fával kapcsolatban Tarlós István főpolgármester arra utasította a beruházást lebonyolító BKK-t, hogy a Főkerttel közösen újra, tételesen vizsgáltassa felül ezen fák állapotát, hogy minél kevesebbet kelljen kivágni. A fák megőrzéséről a III. kerületi önkormányzat is tárgyalt a BKK-val - olvasható a közleményben. A felújítás 2020 tavaszáig tart.

Oroszországban nőtt az autógyárak termelése az első fél évben

2019.07.21.
Az orosz statisztikai hivatal honlapján szereplő adatok szerint a június végével záródott hat hónapban 784 ezer autó készült Oroszországban, ami 1,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A júniusban gyártott személyautók száma 138 ezer volt, 0,3 százalékkal kevesebb tavaly júniushoz képet, ugyanakkor 20,5 százalékkal több az előző hónaphoz, májushoz viszonyítva. A legnagyobb orosz autógyártó, az AvtoVaz elnöke nemrég borúlátóan nyilatkozott az orosz autópiac idei kilátásáról. Yves Caracatzanis július elején azt mondta, hogy az orosz autópiac 2,4 százalékkal zsugorodott az első fél évben, és szerinte egyelőre nincs miért élénkülésre számítani az év hátralevő részében. A vállalatvezető úgy fogalmazott, hogy idén a legjobb esetben is stagnálni fog az eladott autók száma Oroszországban. Az Avtovaz által gyártott Lada autók eladása júniusban 2 százalékkal, 30 ezer 786-ra csökkent éves szinten. Az idei első hat hónapban 174 ezer 186 Lada személygépkocsit adtak el, ami 2,5 százalékkal több a tavalyi első hat hónapnál. A Lada részesedése az orosz autópiacon 21 százalék volt júniusban.

Duális szakképzést indít Debrecenben a BMW

2019.07.21.
2021 szeptemberétől a BMW Group a Debrecenben épülő BMW-gyárban is beindítja duális szakképzési programját. A mindezt lehetővé tevő együttműködési megállapodást 2019. július 18-án írta alá a bajor prémiummárka és a Debreceni Szakképzési Centrum, amelynek két oktatási intézményével karöltve a BMW Group Magyarországon is útnak indítja a német mintára kidolgozott duális szakképzési koncepcióját. Az ötéves program innovatív oktatási környezetben, kimagasló minőségű továbbképzési szabványok és rugalmas szerkezet mentén garantálja, hogy gyakornokai tökéletesen felkészülve kezdik meg szakmai pályafutásukat. Az első felvétel már 2019 őszén elindul: a kétéves elméleti képzést, amelynek oktatási intézmények adnak otthont, egy három éven át tartó gyakorlati fejlesztés követi a BMW Group-nál. - Leendő munkatársaink képzési és fejlesztési rendszerét tekintve az elméleti és a gyakorlati oktatás szimbiózisában hiszünk. Kifejezetten örülök annak, hogy Magyarországon épülő új gyárunkban is lehetőségünk nyílik a duális szakképzés beindítására, amellyel számos fiatal karrierjét állíthatjuk pályára - mondta Michele Melchiorre, a debreceni BMW-gyár kinevezett igazgatója. Magyarországon a BMW Group négy területre hirdeti meg szakmai gyakornoki programját: a villamosmérnöki és automatizálás-tervezési, a mechatronikai, a gépjármű-mechatronikai (rendszerek és nagyfeszültségű technológiák), valamint a rendszerintegrálási információtechnológiai szakokra. Sabine Wilhelm, a BMW Group professzionális szakképzés-igazgatási részlegének vezetője a duális szakképzés előnyeit sorolva elmondta: „2012 óta világszerte öt tömegtermelési létesítményünkben indítottuk be a német mintára kidolgozott duális szakképzés koncepcióját, amelyet mindegyik régióban a helyi sajátosságokhoz igazítottunk. A Debreceni Szakképzési Centrummal kötött együttműködési megállapodásnak köszönhetően a programot most Magyarországon is útnak indíthatjuk. Nagy örömünkre szolgál, hogy leendő gyakornokainkat Debrecenben is kiválóan felkészítő szakképzési rendszerünkbe integrálhatjuk be, innovatív oktatási környezetben, kimagasló minőségű továbbképzési szabványok és egy rugalmas szisztéma mentén.” A BMW Group már a partner oktatási intézményeket is kijelölte: a Debreceni Szakképzési Centrum Brassai Sámuel Műszaki Szakgimnáziuma, valamint a Debreceni Szakképzési Centrum Mechwart András Gépipari és Informatikai Szakgimnáziuma egyaránt olyan fejlett, magasan képzett oktatási partner, amelyek kiváló otthont teremtenek az ötéves duális szakképzés első két tanévben esedékes elméleti képzéseinek. A BMW Group a két partner intézménnyel közösen lát neki a debreceni duális szakképzés részletes tananyagának és tantervének kidolgozásához. A programban résztvevők a duális szakképzés első két évét a kijelölt két oktatási intézmény egyikében töltik, ahol a választott szakterület elméleti ismeretei mellett az alapvető gyakorlati tudást is elsajátítják. A harmadik tanévtől kezdve a figyelem egyre inkább a gyakorlati oktatás felé irányul: a gyakornokok a BMW debreceni gyárában szerezhetik meg a kézzelfogható szaktudást. A professzionális szakképzéseken túl a BMW Group az öt év során a gyakornokok személyiségfejlődésére is kiemelt hangsúlyt fektet. A két kijelölt oktatási intézményben már 2019 őszén elindul a felvétel, majd a diákok 2021 tavaszától pályázhatnak gyakornoki pozícióra. Az ő duális szakképzésük 2021 szeptemberében veszi kezdetét a BMW Group-nál.  

Tóbiás és Balambér közlekedési kalandjai – Biztonságban az autópályán

2019.07.21.
A nyári szünet a közös családi utazások, nyaralások időszaka, ilyenkor sokan autóval indulnak pihenni. Ha a Balatonra vagy a horvát tengerpartra utaztok, valószínűleg ti is autópályán közlekedtek. Az autópálya a legbiztonságosabb közútfajta, arányaiban a sztrádákon történik a legkevesebb baleset. Nincsenek éles kanyarok, szintbeli kereszteződések, és előzni sem a szembe jövő sávban kell. Viszont jóval nagyobb sebességgel mennek az autópályán a járművek, a KRESZ szerint a személyutók maximum 130 kilométer/órával haladhatnak.  A nagy sebesség miatt az autópálya különösen veszélyes A nagy sebesség azzal jár, hogy sokkal rövidebb idő alatt kell a sofőrnek reagálnia, ha valami váratlan történik az úton, és akár egy kisebb koccanás is súlyos balesettel járhat. Az autópályán utasként is tisztában kell lenni néhány alapvető szabállyal, hogy ne történjen baj.  Csak vész esetén szabad használni A legfontosabb, hogy a leállósávban alaesetben tilos haladni, megállni és várakozni. Ez alól csak egy vészhelyzet vagy műszaki hiba jelent kivételt, ilyen esetben meg lehet állni a leállósávban. Vagyis ha enni, pisilni szeretnénk, vagy csak kinyújtóztatnánk a végtagjainkat, eszünkbe ne jusson a leállósávot használni. Inkább keressünk egy pihenőhelyet, ahol mindezt biztonságosan megtehetjük. Ha műszai hiba miatt kénytelenek vagyunk megállni a leállósávban, ezeket a szabályokat kell betartani:  Az autóval húzódj le teljesen jobbra, az út legszélére.  Kapcsold be a vészvillogót.  Az autót mindenki azonnal hagyja el, akkor is ha hideg van vagy zuhog az eső. Vegyetek fel fényvisszaverő vagy láthatósági mellényt. Az a legjobb, ha minden utasnak jut egy. A mellényeket érdemes olyan helyre tenni az autóban, ahonnan bármikor gyorsan elő lehet venni.  Az utasok menjenek a szalagkorlát mögé, és a mentésig maradjanak ott. Amikor biztonságon megtehető, tedd ki az elakadásjelző háromszöget az autó mögé 150-200 méterre, hogy a többi autós időben észrevegye a veszteglő járművet.   Menj te is a szalagkorlát mögé, és ott várjátok meg a segítséget.  A leállósávot gyalogosan sem lehet használni. Így ha kifogy az üzemanyag, és a sofőr nem tud átülni egy másik autóba, akkor a legközelebbi benzinkútig a szalagkorlát mögött kell sétálnia. A leállósávban pedig stoppolni is tilos.  20 perc a túlélési esély Jó tudni, hogy a leállósávot különleges járművek más szabályok szerint használhatják. A forgalomellenőrző autók, az utat karbantartó és tisztító járművek, valamint a megkülönböztető fényjelzéssel, kék villogóval közlekedő autók megállhatnak és haladhatnak a leállósávban. A lerobbant kocsihoz érkező autómentő vagy szerelőautó is megállhat ott, de munkájuk elvégzése után még ezeknek a járműveknek is a lehető leggyorsabban el kell hagyniuk a leállósávot.  Csak vész esetén szabad használni a leállósávot Nem véletlenül ilyen szigorúak a leállósávra vonatkozó szabályok. A magyar autópályakezelő adatai szerint a leállósávban nagyjából 20 perc a túlélési esély. Ha valaki a leállósávon járművével megáll, vagy ott gyalogol, akkor nagy valószínűséggel perceken belül balesetet szenved. A leállósáv elnevezés sem segíti a helyes használatot, mert azt sugallja, hogy ott mindenféle ügyes-bajos dolog miatt meg lehet állni. Ezért az autópályakezelő korábban azt javasolta, a leállósávnak legyen vészsáv az új neve, mert ez egyértelműbben jelzi, hogy kizárólag veszély esetén lehet igénybe venni a forgalmi sávok melletti útterületet. Dugóban is tilos Sajnos előfordul, hogy néhány autós különlegesnek érzi magát, és dugó esetén a leállósávban halad vagy előz. Ez amellett, hogy szabálytalan és komoly büntetéssel jár, nagyon balesetveszélyes. Külföldön egyébként már van példa arra, hogy forgalmi torlódás esetén megnyissák az autók előtt a leállósávot, ahol ilyenkor szabályosan lehet haladni. Ezek az időszakok azonban csak pár óráig tartanak, és komoly technológiai feltételek kellenek hozzá. Például az egész szakaszon kamerarendszert kell kiépíteni, hogy ellenőrizni tudják, nincs-e a leállósávban továbbhaladásra képtelen jármű.  Dugóban is tilos a leállósávon haladni Magyarországon egyelőre nincs olyan autópálya-szakasz, ahol komoly forgalmi dugó esetén időszakosan megnyitnák a leállósávot. Állítólag vizsgálják a lehetőséget, például a nyári hétvégéken az M7-es autópályán kialakuló torlódások csökkentésére, de döntés még nem született róla.  Nektek is tetszett Tóbiás és Balambér meséje? Minden héten frissülő történtünket kövessétek itt az Autószektoron, naponta új játékokért, tanácsokért pedig lájkoljatok minket a Facebookon!  

Torlódás alakult ki a Csongrád megyei határátkelőhelyeken

2019.07.21.
Szabó Szilvia elmondta, a teljes kapacitással üzemelő röszkei autópálya-határátkelőhelyen a személygépkocsik és az autóbuszok számára a kilépő oldalon kétórás, a belépőn egyórás a várakozás. Az ásotthalmi közúti határátkelőhelyen mindkét irányban két órát, a röszkei közúti határátkelőn a Szerbia felé tartóknak egy órát kell várakozniuk. Szintén egyórás a sor Románia felé a csanádpalotai autópálya-átkelőn - ismertette. A gyorsabb határátlépés érdekében az utazók Szerbia felé választhatják a tompai határátkelőhelyet, ahol nincs érdemi várakozás vagy a kisebb átkelőket. A Románia felé tartóknak érdemes a nagylaki vagy a kiszombori átkelő felé kerülniük - közölte a szóvivő. A határátkelőhelyek nyitvatartásáról és az ott várható várakozási időkről a www.police.hu oldal határinfó rovatában, valamint a Rendőrségi Útinformációs Rendszer (Rutin) mobil applikáció segítségével tájékozódhatnak az utazók.

Silverstone 2024-ig a versenynaptárban marad

2019.07.21.
A megegyezésről a Forma-1 első embere, Chase Carey számolt be sajtótájékoztatón. A silverstone-i pályát üzemeltető cég pénzügyi szempontból nem érezte megfelelőnek a korábbi szerződést, ezért 2017-ben érvényesítette azt a záradékot, amelynek értelmében az idei lett volna az utolsó Brit Nagydíj Silverstone-ban. A Forma-1 mezőnyében szereplő tíz istállóból hétnek a központja Nagy-Britanniában van, Silverstone pedig azért is ikonikus helyszíne a sorozatnak, mert 1950-ben itt rendezték az első nagydíjat.

Lexus: komoly húzóerő a formavilág is

2019.07.21.
Az idei év első félévében ismét rekordértékesítéseket produkáló Lexus egyik alapvető jellegzetessége a merész dizájn – ahhoz pedig, hogy merészek legyünk, ki kell állnunk valamiért. A Lexus meggyőződése szerint a dizájn és a stílus tekintetében a legfontosabb a kimagasló kreativitás és a precízen megformált szépség. A márka formatervezési szemlélete szándékosan merész és provokatív, miközben előtérbe helyezi a gondolkodás és a véleménynyilvánítás szabadságát. Ezt a filozófiát az új meg új megoldások keresése jellemzi, amelynek kiindulópontja az eredeti, merész és fantáziadús ötletek megfogalmazása, hiszen ezekből fejlődhet ki a képzeletgazdag formaterv. Az ‘L-finesse’ a Lexus magabiztos dizájn-szemlélete, ami 2003-ban öltött először formát, és mindmáig felfedezhető a márka autóinak már-már védjegyévé vált, orsó formájú hűtőrácson. Ez a hűtőrács-kialakítás erős első benyomást kelt a szemlélőben, érzékletesen tükrözve az autók stílusát és menetteljesítményét. Az ‘L-finesse’, vagyis az ‘élvonalbeli dizájn és technológia némi elegáns csavarral’ egy dinamikus, állandóan változó formanyelv, amely hatásosan ötvözi a fejlett autóipari technológiákat a kifinomult japán esztétikával. A briliáns mérnöki munkához elegáns karosszéria, lélegzetelállító teljesítmény és fényűző utastér társul, valamint a legmodernebb technológia, ami már az érzékekre is hat. Így egyesül a Lexus-dizájn három alapgondolata (a Mélyreható Egyszerűség, az Izgalmas Elegancia és az Észrevétlen Törődés ), miközben minden modell saját egyéniséggé válik. A Mélyreható Egyszerűség lényege nem a formák mennyiségének csökkentése, hanem azok letisztítása. A Lexus elhagyja a fölöslegesen túlformázott elemeket, hogy az autók arányainak és felületeinek tiszta vonalaiban szabadon érvényesülhessen a szépség. Az Izgalmas Elegancia azt mutatja meg, hogyan tölti meg mélységgel a Lexus az autók formavilágát; ennek eszköze a kontrasztos elemek használata, amelyek végül mégis gondosan kiszámított egyensúlyt alkotnak, gyönyörködtető formákban testesítve meg a márka szellemiségét. Ehhez az kell, hogy minden formai elem a mozgás és a csend érzetét sugallja. A Lexus formatervezői szívesen mesélnek autóik vizuális megoldásairól és arról, ahogyan az elegáns karosszéria magába olvasztja az izgalmas részletmegoldásokat. Az Észrevétlen Törődés az L-Finesse egyik alapeleme, amit az Omotenashi ihletett; ez utóbbi a japán vendégszeretet kifinomult tradíciója. Lényege, hogy a vendég igényeit nem elég kielégíteni, hanem minden részletében meg kell érteni az elvárásait, és még azelőtt kitalálni a vágyait, hogy ő maga megfogalmazná azokat. Így alakul ki az a szinte megfoghatatlan harmónia a forma és a funkció között, ami rendkívül személyes élménnyé avatja az autó vezetését, előre megjósolva mindent, amire az autósnak szüksége lehet, vagy amit a közlekedési helyzet megkíván. Mindez magától értetődően ölt testet a legapróbb részletekben is, például az utastér üdvözlő fényeiben vagy abban a sima, mégis élénk teljesítményleadásban, amit a vezető a gázpedál lenyomásakor megtapasztal.

Illegális gyorsulási versenyek - négy forgalmit vont be a rendőrség

2019.07.21.
Az éjszaka folyamán előforduló illegális gyorsulási versenyek megakadályozására a Budapesti Rendőr-főkapitányság XXII. kerületi rendőrei 2019. július 19-én a Bányalég utca környékén tartottak komplex ellenőrzést. Fotó: police.hu Az akció során az egyenruhások 53 főt igazoltattak, 21 gépjárművet ellenőriztek, négy forgalmi engedélyt a helyszínen elvettek, mert a gépjárműveket szabálytalanul átalakították. Az egyik járművezetőt továbbá engedély nélküli vezetés miatt is feljelentették. A rendőrök egy esetben 10 ezer forint értékben helyszíni bírságot szabtak ki, mert az autó vezetője átlépte a záróvonalat. Az ellenőrzés során 4 főt elfogtak és előállítottak a kerületi kapitányságra kábítószer birtoklása miatt. A közlekedésbiztonsági ellenőrzést a rendőrök a Nemzeti Közlekedési Hatóság munkatársaival együtt hajtották végre.

Kamion Eb - Kiss Norbert harmadik a németországi nyitófutamon

2019.07.21.
A sorozat honlapja szerint a 34 éves magyar versenyző 25:12.678 perc alatt teljesítette a 13 körös versenyt, és mindössze 3.522 másodperccel maradt el a győztestől, a címvédő német Jochen Hahntól. - Jó helyről indulhattam, a rajt utáni kanyarkombinációkban ebből a pozícióból jó eséllyel lehet támadni a harmadik helyért, amit sikerült is megszereznem. Az előttem csatázó Sascha Lenztől tudtam elvenni a harmadik helyet egy jól sikerült akcióval. Nagyon örülök, hogy ezen a fontos pályán sikerült dobogóra állnom - mondta Kiss Norbert. - A fordított rajtrácsos futam már nem volt ennyire szerencsés, mert habár a rajt után elvesztett pozíciómat vissza tudtam szerezni, de az egyik beugrós versenyzővel összeakadtam az egyik kanyarban. Olyan széles ívben fordult, hogy azt hittem, elenged minket, úgyhogy mentem tovább az ideális íven, amikor egyszer csak felém mozdult, és beforgattam. Az ütközéstől eltört az egyik lengéscsillapítóm, és nem tudtam befejezni a versenyt. Nagyon sajnálom, mert érezhetően jó volt a tempónk, fontos pontokat veszítettünk, de vasárnap két versenyen lesz még lehetőség javítani - összegezte bizakodóan a szombati eseményeket Kiss Norbert. Vasárnap újabb időmérő, valamint két futam vár a mezőnyre. A kamion Eb augusztus végén, a csehországi versenyhétvégével folytatódik.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója