Akár el is üthettem volna a rolleres kisfiút

2025.11.17.
Az elektromos rollerek diadala Emlékszem a Kovid idején lett népszerű hazánkban is az elektromos rollerezés. Én még pont a lezárások előtt be is szereztem egyet magamnak, mert megtetszett az újdonság, és mivel sokszor kell extrém rövid távolságra járnom, így még az ötvenes robogómat is sajnálom ilyen rövid időre beindítani. Tudom, járhatnék kerékpárral, vagy gyalog. De azzal senki nem tud vitatkozni, hogy rollerrel mennyivel gyorsabb, és egyszerűbb. Beszereztem hát a járművet, és elkezdtem használgatni, de már az első alkalomtól rájöttem, hogy milyen veszélyes szerkezetek ezek. Én például közútra még egy robusztusabb géppel sem merészkednék. Kerékpárúton, vagy a járdán szeretek közlekedni, méghozzá úgy, hogy közben ne zavarjam a gyalogosokat. Ha kell megvárom, míg lesz helyem, és akkor megyek csak tovább. Azt viszont rövid idő alatt itt is megfigyeltem, hogy mint bármely más járműkategóriában, a legtöbb rolleres itt sem foglalkozik a külvilággal, csak megy, amerre kedve tartja. Figyelmen kívül hagyja a közúti jelzéseket, a közlekedési lámpákat, aztán meglepődik, ha valaki ezért felelősségre vonja. Az edukáció hiánya ebben az esetben is az elsődleges probléma. Hiszen divat lett az elektromos roller, már szinte minden nagyobb városban bérelni is lehet ilyen járművet. De a biztonságos használatukra sehol, és senki nem hívja fel a figyelmet. Milyen szabályok vonatkoznak ezekre a járművekre? Nincsenek egységes szabályok az ilyen járművekre vonatkozóan, azonban a European Transport Safety Council (ETSC) azt javasolja, hogy az EU dolgozzon ki egységes kötelező műszaki követelményeket, és 20 km/h-s kötelező végsebességkorlátozást, ami az unió területén belül minden államban érvényes lenne. Állami szinten már több országban is (pl. Németországban vagy Spanyolországban) szabályozták az elektromos rollerek használatát. Hazánkban jövőre lép életbe egy új KRESZ törvény, ami teljesítmény alapján különbözteti meg ezeket a járműveket. A kis teljesítményű rollerek 25 km/óránál kisebb sebességre képesek. Használatuk 12 év felett engedélyezett, járdán maximum 10 km/órás, máshol 20 km/órás sebességgel közlekedhetnek. Nagyobb teljesítményű rollerek 45 km/órás sebességre képesek, a használatuk 14 év felett engedélyezett, és a segédmotorokra vonatkozó szabályok érvényesek rájuk. Kötelező kötni rájuk felelősségbiztosítást, járdán pedig nem használhatók. Mindkét kategóriára érvényes, hogy utas nem szállítható rajtuk. Tehát itthon ezekkel a szabályozásokkal vágunk majd neki a következő szezonnak, és kíváncsi leszek, hogy a kisebb-nagyobb szabályszegések, balesetek, amik eddig heti szinten megjelentek a hírekben a rollerezőkről, kedvezőbb tendencia felé fordítják-e majd az irányt. Jöjjön a konkrét eset Már jócskán délután, nyugodt forgalomban, kivilágítva haladtam autómmal egy belterületi úton, ahol az út jobb szélén volt felfestett kerékpársáv. Ilyenkor általában még jobban figyelek rájuk, és ha az úttest szélessége megengedi, akkor kicsit közelebb maradok a felezővonalhoz, ha mellőznöm kell egy biciklist. Nem mentem gyorsan, mert éppen a kisfiammal beszélgettünk valami nagyon fontos dologról, talán a repülőgépekről. Szemem sarkán megjelent előttem 30-50 méterrel egy rolleres. Sebességét nagyjából 25-30 km/h-közé tenném. Én 50-55 km/h-val haladtam. A főút hirtelen egy mellékúthoz ért, a rolleres fiú pedig szétnézés, irányjelzés nélkül bevágott a mellékútra. Erősen fékeznem kellett, és jobbra húzni az autót, mert legalább az irányváltása stabil volt a rolleresnek, így tudtam, hogy már nem fog megtorpanni, áthúz előttem. Csak mindezek után tudtam neki jelezni a dudámmal, hogy nem volt minden rendben. Vissza nem fordultam oktatni, mert időre mentünk a repülőtérre a fiammal. A duda után a fiú rám nézett, és ment tovább. Már nem emlékszem pontosan, de mintha szemében azt láttam volna, hogy nem érti mi történt. Nem látta át, hogy egy ilyen manőver egy másik közlekedési helyzetben, másik autóssal akár egy elgázolásban is végződhetett volna. Tudják mi a baj korunk fiataljaival? Túl sok számítógépes játékon szocializálódnak, ahol szinte mindig van egy új élet, és lehet folytatni a játékot. A közút viszont nem megbocsátó, itt csak egy életük van. Mi lehet a tanulság? Nekem az, hogy még óvatosabb legyek, akár autóval, akár motorral közlekedjek. A semmiből is találkozhatok ilyen manőverekkel, és tudom, hogy ha ebben a helyzetben akár csak érintem a rollerest, amitől ő elesik, biztos, hogy én húzom a rövidebbet. Még akkor is, ha a KRESZ minden rám vonatkozó részének eleget tettem. A fiatalok körében nagyon népszerű ez a közlekedési forma, de a kockázataival nem minden esetben vannak tisztában. Pedig csak egy egyszerű fizika: fék, futómű csak mutatóban van egy ilyen járművön, és az, hogy a ropi kormányba kapaszkodunk, egy kifejezetten dilettáns, álló testhelyzetben? Nos, nagyon nehéz így kimozogni bármilyen váratlan szituációt. Szerintem ezerszer biztonságosabb egy kerékpár, vagy akár egy robogó is. A legénynek pedig csak azt üzenném (ha olvassa esetleg cikkemet), hogy legközelebb lehet, hogy nem lesz ilyen szerencséje, és beszélje meg szüleivel őszintén azt, hogy mi történt, ő, hogy élte meg, és vajon miért dudált rá a bácsi? Remélem, hogy a szülei majd elmondják neki, hogy a közlekedés, a közút egy olyan nagy közös társasjáték, ahol bizony mindenkinek be kell tartania a szabályokat (jelen esetben tájékoztatni a többi közlekedőt irányváltási szándékáról) még akkor is, ha már a nap végére fáradt, és örül, hogy végre hazaér edzésről vagy különóráról. A közúton nincsenek, nem lehetnek hátráltató körülmények, a nap minden szakában, az év minden napján, minden időjárási körülmény közepette figyelni kell, mert a baj egy szempillantás alatt megtörténhet. Mert őt is, engem is, mindenkit hazavárnak!

Az év végi kgfb-kampány félidejében az autósok 34 ezer forintos átlagdíjon kötöttek új szerződést

2025.11.17.
A közlemény szerint az év végi kampányban érintett mintegy 400 ezer személyautó üzemben tartói december 1-jéig választhatnak, hogy új kötelező biztosításra váltanak vagy jelenlegi szerződésüket folytatják a következő évben is. Ennek eldöntésében kiemelt szerepe van a meglévő biztosító által a következő évre megajánlott, úgynevezett indexdíjnak, amit a január 1-jei évfordulóval szerződőknek törvényi előírás alapján november 11-ig már meg kellett kapniuk. Ez az a díj, amihez képest a többi biztosító ajánlatát hasonlítani tudják. A közlemény idézte Kozma Gábort, az Insura.hu vezérigazgatóját, aki azt javasolta, hogy aki nem kapta meg a díjértesítőt, annak érdemes mielőbb kapcsolatba lépni biztosítójával vagy a szerződésben közvetítő alkuszával. Fontos tudni azonban, hogy aki e-kommunikációs kedvezménnyel kötötte meg a szerződését, már ne a postaládában, hanem e-mail fiókjában várja ezt a dokumentumot is - tette hozzá a szakember. Kiemelték, hogy a díjak alakulása az egyes díjazási szegmensekben nagyon eltérő mintát követhet. Az eddigi szerződők többsége jelentős, akár 10 ezer forint feletti megtakarítást is el tudott érni a váltással. Ugyanakkor vannak olyanok, akik csak minimális díjcsökkenést érhetnek el egy átszerződéssel, sőt, olyanok is, akiknek jövőre mélyebben kell majd a zsebükbe nyúlniuk, mint idén különösen akkor, ha az elmúlt év során káreseményt okoztak. Ezért minden érintett autósnak ajánlott összehasonlítani az egyes biztosítók kínálatát a fennmaradó csaknem két hét során - ismertette közleményében az Insura.hu. Arra is kitértek, az eddigi szerződésváltók közel kétharmada a kgfb-vel foglalkozó biztosítók közül három szereplőnél: a Genertelnél, a K&H-nál és a Signalnál kötötte meg az új biztosítását. Az év végi kgfb-kampány alapvetően azokra az autókra vonatkozik, amelyeket 2010 előtt vásároltak jelenlegi tulajdonosaik. A kampányban az Insuránál megkötött kötelező biztosítások 11 százaléka Opel, 10-10 százaléka Suzuki és Volkswagen, 9 százaléka pedig Ford márkájú személygépkocsira vonatkozott. A most megkötött kötelező biztosítások 60 százaléka olyan autókat érintett, amely 2003-2007 közötti öt évben kerültek forgalomba. Az Insura Magyarország egy biztosításközvetítő társasága, amely partnerein keresztül 17 biztosító termékeit értékesíti. Az Insura a kötelező biztosításon kívül casco, lakás- és utasbiztosítási termékeket, valamint vállalati vagyon- és felelősségbiztosításokat forgalmaz.  

Történelmet írt a Jetour, átkelt a Jangcén (videó)

2025.11.17.
A produkcióra az kelet-kínai Anhuj tartománybeli Vuhu városában került sor. Egyrészt a városban található a Chery főhadiszállása, másrészt a várost átszeli a Jangce, amely a maga 6 300 kilométeres hosszával a harmadik leghosszabb folyó a világn. A tibeti fennsíkról ered, majd keresztülszeli Kína déli és keleti részét, mielőtt elérné a Kelet-kínai-tengert Sanghaj közelében. Vuhu városa a folyó déli partján, mintegy 350 kilométerre fekszik a torkolattól, a városnál a folyó majd másfél kilométer széles. A Chery Jetour legújabb modellje, a Zongheng G700 22 perc alatt teljesítette az 1480 méteres vízi utat, miközben 5–10 km/órás keresztáramlatokkal kellett megküzdenie. A jármű stabilan tartotta magát a vízen, és nagyjából 7 km/órás sebességgel haladt, két mentőhajó kíséretében. A bravúros átkelést a Zongheng G700 fejlett technológiai megoldásai tették lehetővé. A jármű teljesen zárt, karosszériája lyuk- és résmentes, a víz nem tud bejutni. Emellett aktív légkeringető rendszerrel és 800 voltos hajtóművel van felszerelve. A hat tengelyű giroszkóp folyamatosan szabályozta a jármű egyensúlyát, biztosítva a precíz irányítást a vízen való haladás során.   A Zongheng G700 hivatalos bemutatója napokon belül esedékes, és a modell négy különböző konfigurációban lesz elérhető. A luxus hibrid terepjáró hibrid hajtásra tervezett turbodízel motorral érkezik, amely 155 kW teljesítményt és 340 Nm nyomatékot biztosít, miközben 45,5 százalékos termikus hatásfokkal működik, ami az optimalizáció magas szintjéről tanúskodik. Az SUV 800 voltos elektromos architektúrára épül, kétsebességes hibrid váltóval, 4C dupla rétegű akkumulátorrendszerrel és kétsebességes elektromotorral van felszerelve. A rendszer összteljesítménye eléri a 751 lóerőt, a maximális nyomatéka pedig 795 Nm. A jármű teljes hatótávja egy tankolással eléri az 1 400 kilométert. A Jetour Zongheng G700 nem csak azért érdemel figyelmet, mert a Jangce átszelésével átlépte az autóipari technológiák szabta földrajzi határokat, hanem mert technológiai korlátokat is áttört.  
Címkék: 

Luxusélmény, Toyota-áron

2025.11.17.
A Tokió belvárosában található  Meiji Jingu szentélyt 1920-ban építették Mejdzsi császár (1852–1912) és hitvese, Sóken császárné tiszteletére. A szentélyt körülölelő, hatalmas parkban helyezkedik el a Meiji Kinenkan rendezvényközpont, amelyet rendszerint legfontosabb eseményeik helyszínéül választanak vállalatok és magánemberek egyaránt. A Meiji Kinenkan specialitása a tradicionális sintoista esküvő, ehhez pedig olyan felvonulási autót kerestek, amely a sikeres családi élethez elengedhetetlen értékeket közvetíti: elegáns, de nem fényűző, takarékos, de ez nem látszik rajta, kényelmes és célszerű, mindemellett különleges és stílusos. Ha a racionalitás követelményét kivesszük a képletből, a Toyota Centurynél nem lett volna jobb választás erre a célra. A ceremóniaközpont ügyfelei azonban alighanem túlságosan hivalkodónak találták volna, a magas bérlési költségről nem is beszélve. Ezért a Meiji Kinenkan választása egy Toyota JPN Taxira esett, a különösen magas építésű, ezért kényelmesen használható járművet azonban nem hagyták gyári állapotában. A rendszerint józan sötétkék fényezést fekete-bordó kombinációra cserélték, és arany sávozással bolondították meg, az emblémákat aranyozott virágmotívumokkal váltották fel. Ez ugyanúgy szimbolikus, mint a rendszám: a 1122 egy széles körben alkalmazott szóvicc, amennyiben a számsort ugyanúgy olvassák ki, mint a „jó házaspár” kifejezést (ez olyannyira elterjedt, hogy Japánban a november 22. a házastársak napja.) Az utastérben a taxi eredeti, strapabíró, könnyen tisztítható kárpitozását piros bőrre cserélték; a vezetői környezeten ellenben nem változtattak. Szintén eredeti a hajtáslánc, amin nem is csodálkozunk, hiszen a világ egyik legtisztább üzemű hibridjéről beszélünk: az 1,5 literes belső égésű motort kettős üzeműre hangolták, így akár autógázzal (LPG) is járhatnak a taxisok, ami a minimumra szorítja le a nagyvárosi csúcsforgalomban haladó járművek károsanyag-kibocsátását. Ez nyilván a szentély területén is üdvözlendő fejlesztés, hiszen a látogatók itt gyalogosan közlekednek, a különösen látványosra épített Toyota pedig nem rontja a levegőt körülöttük. Nem ez az első alkalom, hogy élelmes vállalkozók felismerik: jóval több rejlik a JPN Taxiban. Néhány éve mobil pihenőszobát alakítottak ki az autó néhány példányában, és napokon át maximális komfortban utaztatták Tokió lakosságát.   Fotó: CarScoops.com  

London utcái új arcot kapnak – több kerékpársáv, kevesebb baleset

2025.11.17.
A brit főváros utcái látványos átalakuláson mennek keresztül: a gyalogosok és a kerékpárosok egyre nagyobb teret kapnak, miközben a közlekedésbiztonság is javul. A Transport for London (TfL, London közlekedésszervező hatósága, amely a metró-, busz-, kerékpár- és közúti hálózatokat felügyeli) és a városrészek közös programja a fenntartható és biztonságos városi mobilitás mintapéldája. A TfL és London 33 kerülete az elmúlt évben több mint 51 kilométernyi új kerékpárutat, 400 új gyalogos-átkelőt, valamint számos közlekedésbiztonsági fejlesztést valósított meg. A cél: egészségesebb, élhetőbb, és – nem utolsósorban – biztonságosabb városi közlekedés. A fejlesztések hátterében 80,85 millió fontnyi támogatás áll a TfL Local Implementation Plan (helyi megvalósítási terv) keretéből, amely a helyi igényekhez illeszkedő, önkormányzatok által vezérelt közlekedési projekteket finanszírozza. Londonban a közutak 95%-a a kerületek hatáskörébe tartozik, így a siker kulcsa az együttműködés volt: a helyi döntéshozók pontosan tudják, hol van szükség új zebrára, szélesebb járdára vagy biztonságosabb kereszteződésre. Az elmúlt év során 61 új jelzőlámpás gyalogosátkelő, 108 zebra és 232 egyéb gyalogos-átkelőhely létesült, miközben több mint 12 kilométernyi járdát szélesítettek ki. A cél, hogy a gyalogosok és a kerékpárosok ne versenyezzenek az autókkal, hanem biztonságos teret kapjanak a városban. A kerékpáros infrastruktúra is látványosan bővült: több mint 12 ezer új biciklitároló készült lakóövezetekben, iskolákban és köztereken, miközben több mint 67 ezer londoni vett részt ingyenes közlekedésbiztonsági kerékpáros képzésen. A magyar fővárosban is hasonló tendencia figyelhető meg – a Nagykörúti kerékpársáv sikeréről vagy az Üllői és Váci úti sávok népszerűségéről korábban az Autószektor is beszámolt. Az iskolai utca (School Streets) program szintén nagy sikert aratott: több mint 800 iskola környékén zárták ki a gépjárműforgalmat a reggeli és délutáni csúcsidőben, hogy a gyerekek biztonságosan közlekedhessenek. A szülők sok helyen azért nem gyalog viszik a gyerekeket iskolába, mert félnek a forgalomtól – ezt a félelmet igyekszik a program csökkenteni. A fejlesztések nem csak biztonsági, hanem klímavédelmi célokat is szolgálnak. A városban több mint 50 ezer négyzetméternyi esővíz-elvezető rendszert építettek, hogy csökkentsék az elöntések kockázatát és növeljék az alkalmazkodóképességet a szélsőséges időjáráshoz. Helen Cansick, a TfL „Healthy Streets” programjának vezetője szerint „a kerületek és a TfL közös munkája kulcsfontosságú abban, hogy London biztonságosabb, tisztább és egészségesebb város legyen”. A közlekedésbiztonsági adatok is ezt igazolják: az elmúlt években folyamatosan csökkent a súlyos balesetek száma, részben a Vision Zero stratégia miatt, amelynek célja, hogy 2041-re megszűnjenek a halálos balesetek a londoni utakon. Egyre kulturáltabban, egyre nqgyobb biztonságban - ez London közlekedésfejlesztési stratégiája  A gyalogosok biztonsága Magyarországon is visszatérő téma – az Autószektor korábbi elemzése szerint a sötétben való láthatóság és a gyalogosátkelők megvilágítása kulcskérdés, különösen a téli időszakban. A jövőbe tekintve a londoni közlekedésszervezők nem lassítanak: 2028-ig újabb 95 kilométer kerékpárút, 222 iskolai forgalomcsillapítási zóna, valamint új 20 mph-s sebességkorlátozás bevezetése szerepel a tervek között. Mindez része annak a hosszú távú stratégiának, amely egy biztonságos, zöld és emberközpontú városi közlekedés megvalósítását célozza. Jövőkép és tanulságok Budapest számára A londoni fejlesztések jó példát adnak arra, hogyan lehet a városi közlekedést hosszú távon biztonságosabbá, zöldebbé és emberközpontúbbá alakítani – miközben a közösségi döntések mögött stabil finanszírozás és adatalapú tervezés áll. Budapest számára ez több szempontból is tanulságos: az elmúlt években megindult ugyan a kerékpárutak és gyalogosbarát terek bővítése – elég csak a Nagykörúti kerékpársávokra, a Váci út és Üllői út új sávjaira vagy a forgalomcsillapított zónákra gondolni –, de a főváros mobilitási stratégiájában még mindig nagy tartalék rejlik. A londoni tapasztalatok azt mutatják, hogy a helyi közösségek bevonása, a gyermekek biztonságát szolgáló zónák és a forgalomcsillapítás nemcsak közlekedéspolitikai, hanem életminőségi kérdés is. Ha Budapest képes lesz következetesen folytatni a „Bringasztráda” programhoz hasonló fejlesztéseket, növelni a gyalogosátkelők számát és korszerűsíteni az útburkolati világítást, akkor a város nemcsak fenntarthatóbb, hanem élhetőbb is lehet. A Vision Zero célkitűzése – a halálos balesetek megszüntetése – ma már nemcsak Londonban, hanem Budapesten is elérhető jövőkép, ha a döntéshozók és a közlekedők egyaránt partnerként tekintenek egymásra. A londoni példából az is látszik: a biztonságos város nem csupán közlekedési projekt, hanem társadalmi szerződés a közös térért.   Forrás: Traffic Technology International / Helen Norman; Transport for London (TfL) sajtóanyagok; Autószektor.hu: A gyalogosok alig láthatók a sötétben; Nagyon bejött a Nagykörúti kerékpársáv; Egyre többen használják az Üllői és a Váci úti új kerékparsávokat. Képek forrása: Traffic Technology Today

21 százalékkal nőtt az AutoWallis Csoport árbevétele az év első kilenc hónapjában

2025.11.17.
21 százalékkal 353,2 milliárd forintra bővült az AutoWallis Csoport árbevétele az év első kilenc hónapjában a tavalyi év hasonló időszakához képest, folytatva ezzel az első két negyedévben felmutatott 20 százalék körüli növekedési dinamikát. A bővülésben mind az organikus fejlődés (+6,1%), mind az akvizíciók hatása megjelent, miközben a régió 17 országában jelenlevő csoport külföldről származó árbevétele a teljes 67 százaléka volt. Az Európai Unió és az AutoWallis által lefedett régió teljesítménye továbbra sem mutat egységes képet: miközben az új személygépjárművek regisztrációjának száma az EU-ban 0,9 százalékkal növekedett, az AutoWallis régiójában 6 százalék feletti növekedés volt tapasztalható az év első kilenc hónapjában (a régióban kivétel Szlovákia és Románia, ahol 0,2-6 százalék közötti visszaesés történt). Az AutoWallis Csoport három üzletága közül továbbra is a Kiskereskedelmi Üzletág mutatta fel a legnagyobb növekedést: árbevétele 43 százalékkal 177 milliárd forintra emelkedett, elsősorban a korábban lezárt akvizíciók (a cseh MILAN KRÁL GROUP és NC Auto felvásárlása) hatására, miközben organikusan 7,5 százalék volt a növekedés. A Nagykereskedelmi Üzletág 4,5 százalékkal 168,5 milliárd forintra növelte árbevételét az első három negyedévben. Az értékesített új gépjárművek száma 2,5 százalékkal bővült, amit az eladott gépjárművek összetétel-változása, valamint az időközi árváltozások magyaráznak. Az Opel márka az előző időszaki gyengébb teljesítményét ledolgozva az AutoWallis által lefedett országokban bővülést ért el (+3,6%), szemben az EU piacokon tapasztalható 10 százalék körüli visszaeséssel. Az üzletág teljesítményére ugyanakkor negatívan hatott a KGM 4,4 százalékos visszaesése, így ezek a folyamatok együtt, valamint a Jaguar és Land Rover értékesítésének modellösszetétel változás miatti csökkenése negatívan befolyásolta a Nagykereskedelmi Üzletág árréstömegének alakulását. Az eredményre emellett kedvezőtlenül hatott az inflációs környezet, a KGM márka névváltoztatásához és az új márkák bevezetéséhez kapcsolódó költségek átmeneti növekedése. Az AutoWallis az üzletág eredményességének javítása érdekében hatékonyságjavító és költségcsökkentő intézkedésekről is határozott, melyek várhatóan 2026-ban fejtik ki eredményre gyakorolt pozitív hatásukat. Az AutoWallis Csoport Mobilitási Szolgáltatások Üzletágának árbevétele 21 százalékkal 7,6 milliárd forintra növekedett, melyet elsősorban a rent-a-car szolgáltatás kiváló teljesítménye, valamint a flottanövekedés magyaráz. Az AutoWallis Csoport 2025 első kilenc hónapos EBITDA-ja 12,6 milliárd forint volt (-10%), miközben az EBITDA-margin a tavalyi 4,8-ról 3,6 százalékra csökkent. A bevezetett, jórészt a gyors növekedésre reagáló hatékonyságjavító intézkedések hatására a társaság az idei második negyedévben a tavalyinál közel 600 millió forinttal magasabb EBITDA-eredményt ért el, a harmadikban mindössze 500 millió forinttal maradt el, így a kumulált számokban látható átmeneti csökkenés a menedzsment szerint nem veszélyezteti az AutoWallis stratégiájának megvalósulását.Az eladott áruk beszerzési értéke (ELÁBÉ) az árbevétellel megegyező mértékben, 21 százalékkal 292,2 milliárd forintra növekedett, miközben az AutoWallis képes volt 17 százalék feletti bruttó árréstermelő képességét megőrizni. A személyi jellegű ráfordítások 33 százalékos emelkedése elsősorban az akvizíciók hatására 22 százalékkal bővülő létszámnak (a Csoport átlagos létszáma 264 fővel 1.444 főre emelkedett a tavalyi év azonos időszakához képest a teljeskörűen konszolidált vállalatok esetében), valamint a munkaerőpiac változásai miatt alkalmazott béremeléseknek köszönhető. A pénzügyi bevételek és ráfordítások értéke 2025 első kilenc hónapjában -2,1 milliárd forint volt, mely a 2024-es bázisidőszakhoz képest 46 százalékkal kevesebb ráfordítást jelent. A kamatráfordítások állománya elsősorban a 2024 második felében felvett, akvizícióhoz kapcsolódó hitelek kamata miatt növekedett. A realizált és nem realizált árfolyamkülönbözetek eredményeként az AutoWallis közel 1,4 milliárd forint nyereséget számolt el. Ormosy Gábor, az AutoWallis Csoport vezérigazgatója az év első kilenc hónapjának eredményét értékelve elmondta, hogy az árbevétel több mint 20 százalékos növekedéséhez az organikus és akvizíciós hatások is hozzájárultak. A korábbiakhoz hasonló mértékű bruttó árréstermelés mellett az AutoWallis a menedzsment várakozásainak megfelelően a tavalyihoz képest alacsonyabb EBITDA és adózás előtti, illetve nettó eredményt ért el, ugyanakkor mindez nem befolyásolja a korábban kitűzött stratégiai célok megvalósíthatóságát, és továbbra is stabil alapot ad a növekedési stratégia folytatására.  

Babod Off Road: a generációk fesztiválja

2025.11.17.
Egyre több magyar fesztivál küzd gazdasági és szervezési nehézségekkel, sokan kénytelenek lehúzni a rolót vagy kisebb, „gazdaságosabb” struktúrára váltani. A Babod Off Road Fesztivál azonban nemcsak folytatódik, hanem története legnagyobb eseményére készül! 2026-ban a legendás találkozót 40. alkalommal szervezzük meg, méghozzá jubileumi évhez méltóan számos újdonsággal, fejlesztéssel és meglepetéssel várjuk a látogatókat. Összefogás és fejlesztés: két település támogatásával épül az új Babod A fesztivál megújulásának kulcsa a két tulajdonos önkormányzat, Somogytúr és Somogybabod példás összefogása, akik közösen biztosítanak új, nagyobb területeket a rendezvény számára. Ennek köszönhetően korszerűbb pályák, új kempingzónák, és magasabb színvonalú szociális háttér jön létre. A közös munka és az összefogás most új szintre emelkedik. Mindkét önkormányzat nyitottan és támogatóan áll a kezdeményezés mellé, így valósulhat meg a jubileumi év legnagyobb fejlesztése, amelynek eredményeként a települések is további bevételekhez jutnak. Hálásak vagyunk azért is, hogy Somogy vármegye vezetése ahogyan eddig is, úgy továbbra is támogatólag áll a fesztiválhoz, annak fejlődéséhez. Új programok, családbarát és biztonságos szórakozás 2026-ban a fő üzenetünk: Generációk találkozója, a családok fesztiválja – biztonságban élmények között. A jubileumi rendezvényen a gyerekek és családok számára külön élményzónák, ingyenes programok, quad- és terepvezetés, gyermek kalandpark, vetélkedők és játékok, élményautózás várják a résztvevőket. Célunk, hogy minden korosztály számára elérhető, biztonságos és színvonalas környezetet teremtsünk! Mindezekkel párhuzamosan szigorúbb biztonsági előírásokat vezetünk be: a szabályszegőkkel szemben zéró toleranciát hirdetünk, szükség esetén rendőrségi együttműködéssel biztosítjuk a fesztiválozók testi épségét, biztonságát és nyugalmát! A célunk a régi „babodi életérzést” visszahozni, de 21. századi színvonalon. “A jövő off road élménye” Nemzetközi off road vásárral, terep show-val, továbbá szakmai kiállítással, bemutatókkal és színvonalas workshop-okkal. Az esemény országos és nemzetközi off road klubokkal, valamint a hatóságokkal is szorosabb együttműködésben valósul meg, hogy minden látogató nyugodtan, biztonságban és szabadon élvezhesse az ország legnagyobb terepjárós találkozóját. A hagyomány él – Babod továbbra is a szabadság szinonimája Miközben más zenei és kulturális fesztiválok nehézségekkel küzdenek, a Babod Off Road Fesztivált nem fenyegeti megszűnés vagy visszalépés. Az autós-, zenei- és buliprogramok továbbra is teljes erőbedobással térnek vissza, így azoknak sem kell aggódniuk akik a lóerők vagy a fergeteges bulik miatt látogatnak el Babodra!  

Szorosabbra fűzi együttműködését az LG és a Mercedes-Benz

2025.11.17.
Az LG szöuli, Twin Towers székházban megrendezett tárgyalások középpontjában a Mercedes-Benz mobilitási jövőképének támogatása állt, külön hangsúlyt fektetve az elektromos járművekre (EVs) való átállásra, valamint egy digitalizáció és automatizáció által vezérelt, rugalmas és fenntartható globális gyártási hálózat kialakítására. A megbeszélés során az LG Electronics, az LG Display, az LG Energy Solution és az LG Innotek bemutatták legújabb fejlesztéseiket az elektromos járműalkatrészek, akkumulátorok, kijelzők és önvezető rendszerek területén, új lehetőségeket keresve az együttműködés elmélyítésére a „One LG Solution” keretein belül. Az LG Group négy tagja jelenleg is szorosan együttműködik a Mercedes-Benzzel a mobilitási technológia számos kulcsterületén: Az LG Electronics és a Mercedes-Benz hosszú ideje dolgozik együtt a szoftverközpontú járművek (SDVs) fejlesztésén, beleértve a fedélzeti infotainment rendszereket (IVI), valamint a fejlett vezetéstámogató technológiákat. Figyelemre méltó közös fejlesztésük az az OLED-alapú infotainment rendszer, amely a Mercedes-Benz EQS modellben látható: sajátossága a teljes műszerfalon végigfutó, ívelt panorámakijelző, amely az egyre elterjedtebb, nagyméretű, immerzív kijelzők trendjét képviseli. Az LG Display 2020 óta szállít fejlett Plastic OLED (P-OLED) kijelzőket a Mercedes-Benz számára. Ezek a rugalmas műanyag alapú panelek kiváló képminőséget és elegáns, ívelt formákat tesznek lehetővé, például a márka újgenerációs MBUX Hyperscreen rendszerében. Az LG Energy Solution tovább mélyíti együttműködését a Mercedes-Benzzel az elektromos járművek akkumulátorfejlesztése terén. Az LG Innotek pedig az önvezető járművek szenzortechnológiái – köztük a járműkamerák, a LiDAR és a radar rendszerek – területén készül a partnerség bővítésére. „A Mercedes-Benznél hiszünk abban, hogy a stratégiai együttműködésen alapuló partnerségek formálják a járművek következő generációját” – mondta Ola Källenius, a Mercedes-Benz Group AG vezérigazgatója. „Az LG-vel közösen egy innovációra, minőségre és fenntarthatóságra épülő jövőt képzelünk el. Egyesített erőinkkel olyan járműveket alkotunk, amelyek globális szinten új mércét állítanak fel.” „Tovább erősítjük stratégiai partnerségünket a Mercedes-Benzzel az autóipari üzletágban szerzett kulcskompetenciáinkra építve – az élményközpontú értékajánlattól kezdve, az integrált szoftverközpontú jármű megoldásokon át, a globálisan elismert technológiáig és megbízhatóságig” – tette hozzá William Cho, az LG Electronics vezérigazgatója.    

Győri gyártás, magyar tulajdonos – átadták az első hazai vásárlónak az új Audi Q3-at

2025.11.17.
Az átadás szimbolikus jelentőségű, hiszen az Audi Q3 a márka innovációját, prémium minőségét és fenntartható mobilitási törekvéseit képviseli. A képen balról jobbra: Les Zoltán, járműgyártásért felelős igazgatósági tag, Michael Breme, az Audi Hungaria igazgatóságának elnöke, a tulajdonosok és Szabó András, a Porsche Hungaria által forgalmazott Audi magyarországi márkaigazgatója „Az első Audi Q3 gyárunkban történő átadása különleges pillanat számunkra. Ez nemcsak a termék vonzerejét mutatja, de az Audi család, a gyártás, az importőr és a kereskedői hálózat együttműködését is” – mondta Les Zoltán, az Audi Hungaria járműgyártásért felelős igazgatósági tagja. "Büszkék vagyunk arra, hogy egyre több magyar ügyfél választhatja a Győrben gyártott, prémium minőségű modellt, amely az Audi innovációját és megbízhatóságát képviseli” - mondta Szabó András, az Audi magyarországi márkaigazgatója. Az autó átadása nemcsak az ügyfél számára jelentett egyedülálló élményt, hanem bizonyítja, az Audi továbbra is elkötelezett a prémium szegmensben betöltött vezető szerepe mellett.  
Címkék: 

Mostantól imádni fogjuk a Google Térképet

2025.11.17.
A Google folytatja mesterséges intelligencia alapú asszisztensének a fejlesztését. Most a Google Térképen van a fókusz. A frissítés, amely a következő hetekben érkezik, Androidra és iOS-re is alkalmazható lesz. De melyek a fő változások? Az asszisztens hamarosan olyan „hanggá” válik, amely képes folyékonyan kommunikálni és segít a felhasználóknak egyszerre több feladat megoldásában. Mindezt anélkül, hogy levennénk a kezünket a kormányról. Az új „kihangosító” élmény lehetővé teszi, hogy a vezető úgy beszéljen a Geminivel, mint egy tapasztalt útitárssal. Megkérheti például, hogy „Keressen egy olcsó éttermet vegán lehetőségekkel az út mentén, három kilométeren belül”, majd közvetlenül utána megkérdezheti: „Milyen parkolási lehetőség van a közelben?” Egy másik nagyszerű újdonság a valódi tereptárgyakon alapuló navigáció. Ahelyett, hogy azt mondaná „Forduljon jobbra 500 méter múlva”, a Google Maps jelzi, hogy „Forduljon be a Thai Siam Étterem után”, bemutatva a kérdéses épületet vagy helyszínt az alkalmazásban. A Gemini megkönnyíti a forgalmi helyzet valós idejű bejelentését is: csak mondja ki hangosan, hogy „balesetet látok” vagy „árvíz van” és az alkalmazás frissíti az adatokat az összes többi felhasználó számára. A Gemini nem korlátozódik útvonaltervezésre, az asszisztens más feladatokat is elvégezhet az alkalmazás elhagyása nélkül, mint például emlékeztető kérése: „holnap 17 órakor futballedzésem lesz” és az AI ezt beilleszti a Google Naptárba. Miután megérkezett az úticéljához, a Google Lens a Gemini-vel összejátszik, lehetővé téve, hogy a kamerát egy helyszínre vagy emlékműre irányítsa és megkérdezze az asszisztenst, hogy „mi az”, vagy „miért népszerű”. Az AI mindig részletesen és naprakészen válaszol, mint egy helyi idegenvezető. Megtudhatja azt is, hogy mely ételeket értékelik leginkább egy étteremben vagy egy cukrászda kínálatában szerepel-e a croissant. A Gemini integrációja egy lépést jelent az intelligensebb navigáció felé, ahol a hang, a látás és a kontextus összeolvad, hogy dinamikus és személyre szabott élményt hozzon létre, átalakítva a Google Maps-et egy igazi AI másodpilótává, amely képes reagálni a felhasználók napi igényeire. Forrás: hdblog.it  
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója