Tízszeresére nőtt a brit autóipar termelése

2021.06.29.
A brit autógyártók és autókereskedők szövetségének (SMMT) a honlapjára felkerült adatok szerint idén májusban 54 ezer 962 autó készült Nagy-Britanniában a tavaly májusi 5314-gyel szemben, amikor a koronavírus-járvány miatt a gyárak többségében még állt a termelés. Az idei májusi termelés 52,6 százalékkal maradt el a pandémia előtti, 2019 májusi szinthez képest. Idén májusban a belföldi piacra 7985 autó készült, ami több mint hétszeres növekedés éves összevetésben, a  külföldi piacokra szánt autók száma 11-szeresére, 46 ezer 977-re nőtt. A Nagy-Britanniában májusban készült autók több mint 85 százaléka került exportra. Az országban készült autók legfontosabb célállomása továbbra is Európa volt a múlt hónapban, az exportált autók 56 százalékát szállították ide. A második helyen az Egyesült Államok állt 18,3 százalékkal, a harmadik pedig Kína volt, 7,3 százalékkal.     Az idei első öt hónapban 429 ezer 826 autót gyártottak Nagy-Britanniában, 32,4 százalékkal többet az egy évvel korábbinál. Az SMMT éves összesítése szerint 2020-ban 920 928 személyautó készült Nagy-Britanniában, 29,3 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. Legutóbb 1984-ben gyártottak ennél még kevesebb járművet a brit autógyárakban: abban az évben 908 906 autót állítottak elő. A brit járműipar tavalyi termelésének több mint 80 százalékát külföldön adták el, a legnagyobb piac változatlanul az Európai Unió volt, 53,5 százalékkal annak ellenére, hogy Nagy-Britannia tavaly januárban kilépett az EU-ból. Az ágazati szervezet abban bízik, hogy idén ismét egymillió fölé emelkedik a Nagy-Britanniában gyártott autók száma. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Stájer Nagydíj - Nemzetközi sajtóvisszhang

2021.06.29.
A Red Bull holland versenyzője újabb sikerével 18 pontra növelte az előnyét a világbajnoki pontversenyben a címvédő és hétszeres vb-győztes Lewis Hamiltonnal, a Mercedes brit pilótájával szemben.          Nagy-Britannia:     ---------------     The Guardian: "Max Verstappen egyre könyörtelenebbül harcol a világbajnoki címért. A Stájer Nagydíjon aratott győzelme igazi mestermunka volt, a nagy Mercedes egyszerűen tehetetlen volt."     Spanyolország:     --------------     AS: "Mad Max uralta a Stájer Nagydíjat és ismét jelezte, hogy világbajnok akar lenni. Nem is a 18 pont különbség a figyelemreméltó, mert hosszú még a szezon. Hanem a  legyőzhetetlenség, ami árad belőle, mint egy oroszlánból."     Olaszország:     -------------     La Repubblica: "A Red Bull hollandja uralta az osztrák istálló hazai versenyét a két Mercedes előtt. Verstappen most elérhetetlennek tűnik."     Svájc:     ------     Blick: "A vb nyolcadik futamán Max Verstappen rajt-cél győzelmet aratott."   További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Távozik az Audi itthoni márkaigazgatója

2021.06.29.
Korábban az importőrnél a kalkulációs részleget, valamint a Weltauto márkát is irányító szakember 2003 óta vezette az Audi divíziót. Irányítása alatt az Audi a magyar prémium autópiac meghatározó márkájává fejlődött, számos sikeres modellbevezetés és aktivitás köthető az irányításához. “Rendkívül kiváltságosnak érzem magam, hogy közel 18 évet töltöttem el egy olyan inspiráló, innovatív márkánál, mint az Audi. Szerettem minden percét, és mindig is hálás leszek a lehetőségért, amit kaptam.” A Porsche Hungaria ezúton megköszöni az egykori márkaigazgató szakmai munkáját, további pályafutásához sikereket és jó egészséget kíván. Az Audi ideiglenesen megbízott márkaigazgatója július 1-től Szabó Zoltán, korábbi értékesítési vezető. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Balesetben meghalt egy robogós Budapesten

2021.06.29.
Június 29-én, kedden 9 óra 7 perckor Budapest III. kerületében, az Árpád Fejedelem útján történt a baleset, melynek következtében a motoros olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A rendőrök a helyszínelés idejére lezárták a balesettel érintett útszakaszt, a forgalmat a környező utcákba terelik. A baleset körülményeit a Budapesti Rendőr-főkapitányság vizsgálja. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Ezek a világ legnagyobb autógyártói

2021.06.29.
A visszaesés kevésbé érintette az ázsiai-óceániai autóipart (35,837 millió autó, 11,8 százalék mínusz), ezen belül Kínában 19,994 millió személyautót gyártottak (-6,5 százalék 2019-hez képest). Japánban 16,4 százalékot esett a gyártás, 6,96 millió személyautó készült. A nagy régiók közül Amerikát viselte meg legjobban a járvány, 29 százalékkal kevesebb, 4,967 millió autót szereltek össze, ebből az USA-ban 1,926 millió személyautót (-23,3 százalék), Dél-Amerikában összesen 1,745 milliót (-33,5 százalék). Európában 14,545 millió autót szereltek össze (-22,3 százalék), ebből az 28 tagot számláló unióban 12,034 milliót (-24,0 százalék), a bővítés előtti 15 tagállamban pedig 8,631 milliót (-26,1 százalék), az új tagállamokban 3,403 millió autót (-18,2 százalék). Európában a legtöbb kocsit a németek szerelik össze, Magyarország legfontosabb autóipari partnerénél 3,515 millió autót gyártottak 2020-ban (-24,6 százalék zuhanás). A spanyolok viszonylag jól állták a sarat, 19,9 százalékkal kevesebb, 1,8 millió készült ott. Az oroszoknál 1,26 millió személyautó (-17,3 százalék) született, a cseheknél 1,152 millió (-19,2 százalék), a szlovákoknál 985 ezer (-11,1 százalék). Északi szomszédaink megelőzték a franciákat is, ahol 927 ezer személyautót gyártottak (-44,3 százalék), és a briteket is lenyomták (920 ezer személyautó, -29,3 százalék). Az olaszoknál 451 ezer személyautó hagyta el a gyárakat. Meglepetésre lehagytak minket a románok, akik 438 ezer 107 autót szereltek össze (-10,7 százalék). Magyarország azonban így is befért az európai top 10-be, de a 406 ezer 497 legyártott személyautó (-18,4 százalék) csak a tizedik helyre volt elég. Nem kell búsulni, hisz olyan országokat utasítottunk magunk mögé, mint Kanada (327 ezer autó, -29 százalék), Lengyelország (278 ezer autó, -35,8 százalék), Svédország (249 ezer autó, -10,8 százalék), Dél-Afrikai Köztársaság (238 ezer autó, -31,7 százalék), Belgium (237 ezer autó, -4 százalék), Portugália (211 ezer autó, -25,1 százalék), Hollandia (127 ezer autó, -27,9 százalék), Ausztria (104 ezer autó, -34 százalék). Világviszonylatban akadt olyan ország is amelynek autógyártása nemhogy elmaradt az egy évvel korábbitól, hanem még nőtt is. Kazahsztánban például 47 százalékkal több személyautót, összesen 64 ezret gyártottak, Egyiptomban 28,4 százalékkal többet (23 ezer személyautót). Irán sem panaszkodhat, 7,3 százalékkal több, mintegy 821 ezer autót szereltek össze, Üzbegisztán 3,3 százalékos pluszban zárta a tavalyi évet (280 ezer autó). A legnagyobb visszaesést az OICA adataiban Algéria mellett találjuk, az észak-afrikai országban csupán 754 személyautót szereltek össze tavaly (98,7 százalékos zuhanás). Top 25 - a világ legnagyobb autógyártó országai 2020-ban 1. Kína 19 994 081 személyautó (-6,5 százalék) 2. Japán 6 960 025 (-16,4 százalék) 3. Németország 3 515 372 (-24,6 százalék) 4. Dél-Korea 3 211 706 (-11,1 százalék) 5. India 2 851 268 (-21,4 százalék) (Mercedes, Audi, BMW és JLR eladások nélkül) 6. USA 1 926 795 (-23,3 százalék) 7. Spanyolország 1 800 664 (19,9 százalék) 8. Brazília 1 608 870 (-34,3 százalék) 9. Oroszország 1 260 517 (-17,3 százalék) 10. Csehország 1 152 901 (-19,2 százalék) 11. Szlovákia 985 000 (-11,1 százalék) 12. Mexikó 967 479 (-30,7 százalék) 13. Franciaország 927 718 (-44,3 százalék) 14. Nagy-Britannia 920 928 (-29,3 százalék) 15. Törökország 855 043 (-13 százalék) 16. Irán 826 210 (7,3 százalék) 17. Indonézia 551 400 (-47,3 százalék) 18. Thaiföld 537 633 (-32,4 százalék) 19. Malajzia 457 755 (-14,3 százalék) 20. Olaszország 451 826 (-16,7 százalék) 21. Románia 438 107 (-10,7 százalék) 22. MAGYARORSZÁG 406 497 (-18,4 százalék) 23. Kanada 327 681 (-29 százalék) 24. Üzbegisztán 280 080 (3,3 százalék) 25. Lengyelország 278 900 (-35,8 százalék)   Top 10 kisteherautó-gyártó ország 2020-ban 1. USA 6 660 593 kisteherautó (-17,1 százalék 2019-hez viszonyítva) 2. Kína 2 151 347 (7,4 százalék) 3. Mexikó 2 072 699 (-14,1 százalék) 4. Kanada 1 034 223 (-27,8 százalék) 5. Thaiföld 889 441 (-27 százalék) 6. Japán 697 423 (-16,9 százalék) 7. Spanyolország 430 616 (-17,9 százalék) 8. Törökország 409 646 (-8,5 százalék) 9. Franciaország 388 653 (-23,7 százalék) 10. India 384 017 (-29,3 százalék) (Audi, BMW, JLR nem közölt adatokat)   Top 10 nagyhaszonjármű-gyártó ország 2020-ban 1. Kína 2 976 459 nagyhaszonjármű (34,2 százalék 2019-hez viszonyítva) 2. Japán 405 451 (-20 százalék) 3. USA 235 011 (-31,9 százalék) 4. Mexikó 133 314 (-31,8 százalék) 5. India 123 621 (-51,4 százalék) (Audi, BMW, JLR nem közölt adatokat) 6. Brazília 90 936 (-19,9 százalék) 7. Dél-Korea 55 583 (-14,2 százalék) 8. Indonézia 53 219 (-42 százalék) 9. Oroszország 52 279 (-12,7 százalék) 10. Olaszország 47 937 (-20,5 százalék)   Top 10 buszgyártó ország 2020-ban 1. Kína 103 355 busz (-26,5 százalék 2019-hez viszonyítva) 2. India 35 540 (-63,9 százalék) (Audi, BMW, JLR nem közölt adatokat) 3. Brazília 18 405 (-33,5 százalék) 4. Oroszország 13 351 (-3,7 százalék) 5. Dél-Korea 10 445 (-29,1 százalék) 6. Törökország 9939 (-15,2 százalék) 7. Lengyelország 6037 (-18 százalék) 8. Csehország 5070 (-2,8 százalék) 9. Japán 4658 (-49,7 százalék) 10. Mexikó 3108 (-53,2 százalék) (forrás: OICA nyilvános adatok)

Közúti razziát tartott a rendőrség a Balatonnál

2021.06.29.
A Balatoni Közbiztonsági Koordinációs Bizottság munkaprogramja alapján június 25-én és június 26-án Balatonalmádi, Balatonfüred és Tapolca térségében hajtották végre az akciót az igen forgalmas 71-esen. Az akció célja az érintett területeken belüli koncentrált bűnügyi és közlekedésrendészeti ellenőrzés volt. Összesen 31 rendőr vett részt az ellenőrzésben, a munkájukat polgárőrök és a társszervek képviselői is segítették. A rendőrök 62 magyar, illetve 3 külföldi hatósági jelzésű járművet ellenőriztek és 46 sofőrnél alkalmaztak alkoholszondát, mely mindössze 1 esetben mutatott pozitív értéket. Közlekedési szabálysértések miatt 2 feljelentés készült, 1 közlekedőnek pedig helyszíni bírságot szabtak ki. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Ilyet rég láttunk: teljesen megsemmisült egy lakókocsi az M3-as autópályán

2021.06.29.
A Magyar Közút honlapja közölte, hogy múlt pénteken délelőtt baleset történt az M3-as autópálya Nyíregyháza felé tartó szakaszán a 72-es kilométerszelvénynél. Egy lakókocsit vontató kisautó a megengedett sebességnél jóval gyorsabban haladva előzött meg egy kamiont, majd - talán az oldalszél miatt - , így gyakorlatilag irányíthatatlanná vált a jármű és nagy erővel becsapódott a szalagkorlátba. Sőt, a jármű törmelékei még a másik pályaoldalra is átrepültek.   A sofőr szerencsére könnyű sérülésekkel megúszta, viszont az utasa súlyos sérüléseket szerzett. Szerencsére a lakókocsi mögött haladó járművek el tudták kerülni az ütközést, ahogy az átrepülő törmelék sem okozott szerencsére problémát. Rengetegen álltak meg segíteni, még a másik pályaoldalról is, amíg megérkeztek a mentők, tűzoltók és rendőrök. Az autópályát figyelő kamera felvételei alapján elmondható, hogy nem véletlenül vonatkozik 80 km/órás sebességkorlátozás az utánfutóval közlekedőkre. Túl nagy sebességnél ugyanis a vontatmány irányíthatatlanná válhat, ha oldalról belekap a szél. Ha pedig a bajba jutott autósokon szeretnének segíteni a közlekedők, mindenképpen mérlegeljétek azt is, hogy egy autópályán a másik oldalra való átrohanással akár magukat is veszélybe sodorhatják. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Magyar WTCR pilóta győzött Estorilban, de nem Michelisz

2021.06.29.
A 22 éves Tassinak ez pályafutása első futamgyőzelme a világkupa-sorozatban, ráadásul a verseny leggyorsabb körét is megfutotta, és a portugáliai hétvége során ő szerezte a legtöbb pontot az egész mezőnyben. Tassi a WTCR történetének legfiatalabb futamgyőztese is lett. „Hosszú idő telt el, és nem volt könnyű megvalósítani, de annyira elégedett vagyok az első győzelmemmel. Természetesen csalódott vagyok, hogy nem tudtam együtt felállni a dobogóra Tiagóval. A problémája után nem tudom, hány kör volt még, de úgy éreztem, hogy a verseny örökké tartott, és az egészet még nehezebbé tette az a tény, hogy rádióproblémám is volt, így minden, amit meg tudtam tenni, az volt, hogy tökéletesítsem a két egyenesre való kigyorsításomat, így a mögöttem jövő álló autóknak nem volt lehetősége előzni. Köszönjük az ALL-INKL.DE Münnich Motorsportnak csodálatos munkájukat és a Hondának is. Elképesztő érzés! - nyilatkozta Tassi. Tassi mögött a francia Jean-Karl Vernay ért célba másodikként a Hyundaijal, a mezőny harmadik magyar versenyzője, Boldizs Bence (Zengő Motorsport Cupra) pedig 19. lett. Az összetett pontversenyben Tassi a második 56 ponttal, míg az élen álló Vernay-nek 61 pontja van. Michelisz 28 ponttal a 10., Boldizs 3 ponttal a 19. helyen áll a bajnokságban két forduló után. A WTCR 2021-es idénye július 9-11-én, Spanyolországban folytatódik. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Mesterséges hangot kapnak a néma elektromos rollerek

2021.06.29.
A svéd Voi Technology egyike Európa három legnagyobb cégének, mely az elektromos rollerek közösségi üzemeltetésével foglalkozik. Felelősségük tudatában most azzal kísérleteznek, hogy mesterséges hanggal „szerelik fel” az egyébként teljesen zajtalan járműveiket a mind gyakoribb balesetek megelőzése érdekében – írja a legnépszerűbb római napilap internetes kiadása, a repubblica.it.    A kezdeményezést az a szomorú tény ösztönözte, hogy egyre több járókelő sérül meg a járdákon közlekedő elektromos rolleresek miatt. A Voi mérnökei "lágy zümmögést" terveztek, hogy figyelmeztessék a többi közlekedőt: elektromos roller közeledik. A zaj nagyon hasonló az elektromos autókon az elmúlt években bevezetett mesterséges zajtípusokhoz, melyekkel kezelni kívánják az elektromos motorok teljes csendjének biztonsági problémáját. A cég a vakok és gyengénlátók egyesületeinek segítségét is igénybe veszi a figyelmeztető hangok kialakításakor. A Voi cég a nyári hónapokban brit három nagyvárosban, Birminghamben, Liverpoolban és Bristolban teszteli a mesterséges hangokat 60 „néma” elektromos rollerek. A visszajelzések után véglegesítik a „csend hangjait”. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Tényleg lehet autóval is gólt lőni?

2021.06.28.
A lovaspóló után itt a sok lóerős foci, mert miért is ne lehetne autóval labdázni. Sőt, meccset játszani! Angliában már régóta űzik, az őrület másfél évtizede indult esztergomi Suzukikkal, aztán egyre népesebb lett a bajnokság, amelyben a játékosok volán mögött ülve, autókkal passzoljak a focit, és olykor a kapuba is betalálnak. Nagypályás Aygo derbi                        Forrás: Toyota Autófoci EB A nyár végi British Motor Show keretében rendezik az autós foci EB-t, a főpróbát már megtartották, ezen négy nemzetet képviselő mezőny szállt csatába egy hatalmas pavilonban. A németek VW Polokkal, az olaszok Fiat 500-asokkal, a franciák C1-es Citroënekkel, a házigazda britek természetesen Minikkel játszottak. A csapatok 3-3 autóból állnak össze, kisebb ütközések megengedettek, sőt, a kapuban keresztben parkolva is lehet védeni, ami azt jelenti, hogy ilyen blokkolással már sehová nem fér be a közel méteres átmérőjű labda, vagyis tutira nem lesz gól. Ennek ellenére izgalmas volt a bemutató. Nagyakapus Tivoli meccs Silverstone-ban                         Forrás: SangYong „Elvi” Priestly kapitány A főpróbán a németek legyőzték az angolokat és az olaszokat is 2:1 arányban, így ők nyerték a pórba bajnokságot. A bemutatón még csupa angol játékos mérkőzött egymással, így fordult elő, hogy győztes németek csapatkapitánya a Wheeler Dealer TV-műsorból ismerős Mike Brever volt, az angolokat Marc „Elvi” Priestly vezette. Esztergomi autókkal indult A műfaj nem új, először esztergomi Suzukikkal tolták az angolok a labdát, amit most még színesebb mezőnyben rúgnak a játékosok, pontosabban a játékosok által vezetett autók, melyek alig magasabbak a pöttyösnél. Igaz jóval keményebbek, és nehezebbek, ám törékenyebbek is, de ez szemmel láthatóan egyáltalán nem izgatja a bukósisakos pilótákat. A keményebb meccsek után irány a lakatos meg a fényező műhely, aztán egy újabb forduló a következő bajnoki címert. Kiskapus gól a francia-olasz teremfoci meccsen                    Forrás: NP-UK British Motor Show Az igazi autófoci EB-t az augusztus 19 és 22-e között nyíló British Motor Show keretében rendezik különböző nemzetek hírességeivel, köztük lesz Jimmy Bullard, Amy Dowden táncos, Sam Pinkham DJ és az egykori BTCC pilóta Moffat, valamint Ash Sutton. A korábbi százeres látogatottság felére számít a rendezőség, a Hants-ben található Farnborough International Exhibition and Conference Centre látogatóinak egy jegyért 18.50 angol fontot kell fizetni, családi jegy ára 37 £. Itt van Damon Hill                                          Forrás: SsangYong Márkaverseny világbajnokkal Az úttörő esztergomi Swiftek példáját több márka is követte, a Suzuki után 2006-ban rendeztek meccset Toyota Aygo minikkel, de a leghíresebb mezőnyt a dél-koreaiak hozták össze. 2016 augusztusában parádés csapatott állított ki a brit piacra robbanó SsangYong, mely Tivoli SUV modelljét reklámozta autófocival. A Silverstone Classic keretében megrendezett hatautós meccsen a legendás VB döntőre emlékeztek: az angol és német csapatot olyan sportlegendák képviselték, mint a Forma 1-es világbajnok Damon Hill, Anthony Davidson, Johnny Herbert és John Barnes. A teremtornát kiskapukkal, a szabadtérieket nagykapukkal rendezték. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!      

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója