Az oroszok Jaguarja úszni is tud

2021.06.27.
Az UAZ gyár Instagramján közzétette a "Jaguar" nevű kétéltű terepjáró fényképét. Ilyen kétéltűeket 1976 és 1991 között állítottak elő az Uljanovszki Autógyárban . Összesen 14 ilyen gépet gyártottak ez idő alatt, de a modell soha nem került sorozatgyártásba. A kétéltű az UAZ-469-es modellen alapul. A fel- és lehajtható szélvédővel és fedőponyvával ellátott autót 2,5 literes UMZ-414 motorral szerelték fel, teljesítménye 77 lóerő. Mechanikus sebességváltóval és összkerék-meghajtással rendelkezik. Nem ez az első eset, hogy az UAZ Instagramján közzéteszi a szovjet korszak modelljeinek ritka, egyedi kialakítású modelljeinek fényképeit. Nem is olyan régen a cég bemutatta a „Buhanka” furgon egy speciális változatát, melyet annak idején a szovjet fegyveres erők számára fejlesztettek ki. Kívülről egyszerű kis zárt kisteherautónak látszik, de belsejébe széfet, összecsukható asztalokat, asztali lámpákat és autonóm fűtőberendezést építettek be. Az UAZ nemrég bemutatta ugyanennek a „Buhankának” egyik ritka változatát, mely a 451C hivatalos nevet viseli. Ezt kifejezetten havas terepekre szánták, ezért nemcsak lánctalpakkal, hanem sítalpakkal is felszerelték. Hótakaró hiányában a téli felszerelés hagyományos kerekekre cserélhető. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Neuville növelte az előnyét a Szafari-ralin

2021.06.27.
A brutális pénteki nap után megnyugodtak a kedélyes a Szafari-ralin szombaton, ahol újabb kiesések nem történtek, a szuperrally szabályok szerint a korábban kiesettek is visszaállhattak a versenybe – jelentős időbüntetéssel. A nap végén Thierry Neuville (Hyundai) megőrizte az első helyet, és közel megduplázta, vagyis 57 másodpercre növelte az előnyét Kacuta Takamoto (Toyota) előtt. Viszonylag simán zajlott a napi program, de a napi utolsó, 13. gyorsaságin kisebb káosz alakult ki, amikor eleredt az eső. Volt, aki még száraz pályán tudott menni, de volt, akit elkapott a zivatar, és sok időt vesztett, a kemény keverékű Pirelli murvagumik ugyanis szinte semmi tapadást nem adtak a hirtelen keletkezett sárban.   A belga a szombati első gyorsaságit megnyerte, aztán visszafogottan vezetve már csak az előnye tartására koncentrált. Az utolsó szakaszon közel 40 másodpercet kapott a győztes Dani Sordótól, de az összetettben hozzá közel állók még több időt vesztettek, ezért ez nem zavarta. Kacuta 20, a harmadik helyen álló Ott Tänak viszont másfél percet bukott hozzá képest. „Megkönnyebbültem, hogy meg tudtam tartani a Szafari-ralin a vezetést a horrorszerű utolsó szakasz után is. Nem számított, hogy mekkora előnnyel, de meg kellett tartani a pozíciót, ez volt a legfontosabb. Nagyon keményen nyomtuk két napig a gázt, és amikor elkezdett esni, azt mondtam magamban, hogy nem hagyom, hogy ez elvegye tőlünk az első helyet. Tudtam, hogy másokat is elkapott az eső, de én már 3 km után esőben mentem, tudtam, hogy időt fogok veszíteni, és ez még rosszra is fordulhat. Mindent beleadtam annak ellenére, hogy néha felhőszakadássá változott a szemerkélés, de szerencsére az úton tudtam maradni, ami nem volt könnyű. A vasárnapi szakaszok tetszettek a pályabejáráson, remélhetőleg probléma nélkül tudjuk befejezni a versenyt” – nyilatkozta Neuville szombat este. Kacuta élete első dobogós eredménye felé száguld, mint a legjobb toyotás versenyző. Bár Ott Tänak valószínűleg meg tudta volna előzni, az utolsó szakaszon annyi időt vesztett a 2019-es világbajnok, hogy ahelyett, hogy elvette volna a második pozíciót a japántól, visszaesett negyediknek, Ogier mögé. Azért bukott két percet, mert bepárásodott a Hyundai i20 WRC szélvédője, és többször meg kellett állnia, hogy letörölje a párát. Sébastien Ogier a pénteki futóműproblémák után feljebb kapcsolt, és a dobogót vette célba – sikerrel. Három gyorsaságit nyert, és a nap végén már csak 18 másodperccel volt Kacuta mögött, aki amúgy is elengedné jó eséllyel. A fordos duó, Gus Greensmith és Adrien Fourmaux megbízhatóan őrzi az ötödik-hatodik helyet, csak 12 másodperc választja el őket. Kalle Rovanperä az első, aki a korábbi kiesése miatt már nagy hátrányban van. A finn 8 perccel követi a Fordokat, pedig pénteken még a győzelemért harcolt. Elfyn Evans és Dani Sordo jelenleg a top10-be sem fér be.   Az eredmények szombat este: 1. Thierry Neuville/Martijn Wydaeghe (Hyundai i20 Coupe WRC) 2h45m04.6s 2. Takamoto Katsuta/Dan Barritt (Toyota Yaris WRC) +57.4s 3. Sébastien Ogier/Julien Ingrassia (Toyota Yaris WRC) +1m15.5s 4. Ott Tänak/Martin Järveoja (Hyundai i20 Coupe WRC) +2m21.2s 5. Gus Greensmith/Chris Patterson (Ford Fiesta WRC) +2m39.4s 6. Adrien Fourmaux/Renaud Jamoul (Ford Fiesta WRC) +2m51.4s 7. Kalle Rovanperä/Jonne Halttunen (Toyota Yaris WRC) +11m04.3s 8. Onkar Rai/Drew Sturrock (Volkswagen Polo GTI R5) +25m59.1s 9. Karan Patel/Tauseef Khan (Ford Fiesta R5) +31m31.8s 10. Carl Tundo/Tim Jessop (Volkswagen Polo GTI R5) +33m26.0s 12. Elfyn Evans/Scott Martin (Toyota Yaris WRC) +50m08.2s

Ezekről ne feledkezz meg, ha autós nyaralásra indulsz

2021.06.27.
A koronavírus-járvány miatt várhatóan idén is a legtöbben belföldön fognak nyaralni, ha pedig mégis külföldre tervezik a vakációt, akkor valószínűleg autóval indulnak útnak. Egy hosszú nyári utazásra azonban fel kell készülni, hogy tényleg pihenés, és ne bosszankodás legyen a vége.  Készítsd fel az autót! Autós nyaralás előtt mindenképpen ellenőrizni kell a kocsit, hogy műszakilag kifogástalan állapotban legyen indulás előtt. A teendők egy részét bárki elvégezheti, de a komolyabb dolgokat érdemes szervizben megnézetni. Ha van olyan kisebb-nagyobb műszaki hiba vagy probléma, aminek a rendbe tételét eddig halogattuk, a hosszú út előtt ezeket mindenképpen ki kell javítani. Nagyon fontos az abroncsok állapota és a guminyomás: ne feledjük, hogy ha négy-öt utassal és csomagokkal felpakolva indulunk útnak, akkor a guminyomást is ehhez kell igazítani. Nézzük meg azt is, hogy a pótkerék rendben van-e. Ha utasokkal és csomagokkal van tele az autó, ehhez kell a guminyomást is igazítani Fontos megnézni, hogy a folyadékszintek rendben vannak-e. Ez vonatkozik az olajra, a hűtővízre, a fékolajra, és az ablakmosó folyadékra is. Ha mindezekből nem is kell tartani plusz mennyiséget az autóban, szélvédőmosóból nem árt, ha van egy kis tartalék, és hasznos lehet, ha van kis üzemanyaggal feltöltött kannád is. Ellenőrizzük, hogy megvan-e minden kötelező és hasznos tartozék: elsősegélydoboz, láthatósági mellény (annyi, ahány utas van), elakadásjelző háromszög, defekt esetén gumicseréhez szüksége eszközök. Jól jöhet még egy vontatókötél és egy bikakábel, ha lemerül az akkumulátor.  Nyári utazás előtt mindenképpen nézessük át a klímát, főleg, ha nem működik tökéletesen, mert nagyon kellemetlen, ha a forró autóban kell utaznunk. A hőségben ráadásul a reflexeink is tompulnak, nehezebben tudunk koncentrálni, ami balesetveszélyes.  Ma már nem divat a térkép, pedig sosem merül le, és jelet sem kell keresnie Vigyünk magunkkal elegendő vizet, és tartalékoljunk arra is, ha egy váratlan esemény – dugó vagy baleset – miatt vesztegelni kényszerülünk vagy tovább tart az utazás.   Foglald le a gyerekeket utazás közben „Mikor érünk már oda?” – hangzik fel az ismerős kérdés szinte bármelyik gyerektől két perccel azután, hogy elindultunk nyaralni. Egy többórás autós út a felnőtteknek is kihívás, hát még a gyerekeknek, így meg kell oldani, hogy elfoglalják magukat. Könnyű győzelem, ha egy mobiltelefont vagy egy tabletet nyomunk a kezükbe, és máris nyugodtan ülnek a kocsiban. Egy hosszú út során ez is belefér, de a vég nélküli mesenézés vagy videojátékozás helyett inkább készüljünk fel olyan hagyományos játékokkal és elfoglaltságokkal, amelyekben az egész család részt vehet. Így képernyő nélkül is szórakoztató perceink lehetnek, miközben fogynak a kilométerek. Lássunk néhány olyan játékot, amelyeket bármikor elővehetünk, ha beüt az unalom és a nyafogás. Minél többel készülünk, annál nagyobb az esély arra, hogy valamivel tényleg le tudjuk foglalni a gyereket.  Készítsük be a család kedvenc zeneszámait és hangoskönyveit. Énekeljetek közösen! Remekül működnek a kocsiban az eszköz nélküli játékok, mint például a klasszikus barkochba.  Nagyon szórakoztató a meselánc is, amikor valaki kitalál egy kezdő mondatot, és a többiek ezt fűzik tovább egy-egy mondattal a saját fantáziájuk szerint.  Az igaz-hamist főleg a kisebb gyerekek szokták nagyon élvezni. A lényege, hogy az egyik szülő mond egy állítást, és a gyerekeknek ki kell találniuk, hogy mi nem stimmel vele. Később aztán a gyerekek is kitalálhatnak mondatokat.  Készüljünk fel minél több játékkal, hogy a gyerekek se unják az utazást Játszhatunk memóriajátékokat is, például a „beraktam a hátizsákba” típusút: mindenki mond egy dolgot, amit betesz a hátizsákba, a következő játékosnak pedig a korábbi dolgokat is fel kell sorolnia. A utazáshoz és közlekedéshez kapcsolódó játékokat is kitalálhatunk, például tippelhetünk arra, hogy milyen lesz a következő autó színe.  Ha kicsit előrelátóak vagyunk, otthon kinyomtathatunk egy rajzokat tartalmazó listát, amely a közlekedéshez kapcsolódó dolgokat ábrázol: különféle táblákat, traktort, sorompót, utánfutót, rendőrautót és így tovább. A gyerekeknek keresniük kell utazás közben ilyen dolgokat, és ha megvan, kihúzhatják a listáról.  Természetesen minden olyan egyszerű kártyajáték, mágneses társasjáték játszható a kocsiban, aminek nincs ezernyi apró darabja, amelyek szanaszét potyognak.  Álljunk meg gyakran pihenni Ha már egyszer nyaralni indul az ember, ne rohanjon, ne idegeskedjen, nem kell taposni a gázt, hogy negyed órával korábban odaérjünk. Sofőrje válogatja, hogy kinek mennyi idő után van szüksége pihenőre, de két-három óránként mindenképpen álljunk meg. Ilyenkor nemcsak az elmacskásodott tagjainkat nyújtóztathatjuk ki, de szellemileg is frissítően hat egy kis szünet. És a sofőr mellett az utasok is nagyon fognak örülni neki.  Nektek is tetszett Tóbiás és Balambér meséje? Minden héten frissülő történetünket kövessétek itt az Autószektoron, naponta új játékokért, tanácsokért pedig lájkoljatok minket a Facebookon!

Gondban a Tesla - visszahívta több százezer járművét Kínában

2021.06.27.
A visszahívás több mint 285 ezer, három különböző szakaszban gyártott Model 3-as és Model Y típusú elektromos autót érint. A járművek túlnyomó többségét a kaliforniai székhelyű autógyártó sanghaji üzemében gyártották - írja az MTI. A piacfelügyelet szombaton kiadott közleménye szerint a meghibásodás szélsőséges esetben akár karambolhoz is vezethet, a sofőrök bizonyos körülmények között ugyanis véletlenszerűen aktiválhatják a sebességszabályozót, a jármű hirtelen gyorsulását előidézve. Hozzátették: a Tesla felveszi a kapcsolatot az érintett járművek tulajdonosaival, és ingyenes, távvezérlésű szoftverfrissítést hajt végre az autókon. A Kínai Személygépkocsi Szövetség adatai szerint a Tesla májusban 33 463 járművet adott el Kínában, ahol Model 3-as szedánokat és Model Y típusú városi terepjárókat gyárt. A májusi forgalmi adat 29 százalékos javulást jelent az áprilisi visszaesést követően. A kínai sajtóban és közösségi oldalakon nagy nyilvánosságot kapott a Sanghaji Nemzetközi Autóipari Kiállításon egy nő tiltakozó akciója áprilisban. A nő a Tesla egyik kiállított járművének tetejére állt egy pólóban, amelyen az volt olvasható: "nem működik a fék". A Tesla álláspontja szerint a nő februárban gyorshajtás miatt karambolozott, és az autójának teljes vételi díját követeli vissza a cégtől. Az autógyártó az esetre adott reakcióját a kínai sajtó elmarasztalta, a kínai kormányzat központi fegyelmi bizottsága pedig figyelmeztetést adott ki miatta, a kínai fogyasztók érdekeinek védelmét hangsúlyozva. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Mekkora a tűz és az áramütés veszélye az elektromos autóknál?

2021.06.27.
Nem kell aggódniuk biztonsági kockázatok vagy áramütés-veszély miatt az olyan elektromos járművek vezetőinek, mint az új ŠKODA ENYAQ iV. Balesetkutatók és biztosítótársaságok tanulmányai mutatják, hogy az elektromos járművek biztonsága semmiben sem marad el a hagyományos belsőégésű motorral hajtott modellekétől - írja a ŠKODA AUTO közleménye. Éppoly biztonságosak az elektromos autók, mint a dízel- és a benzinüzeműek Ellentétben az olykorhallható feltételezésekkel, az elektromos autók nagyfeszültségű rendszere sem menet közben, sem a töltés során nem jelent semmiféle áramütés-veszélyt. Erről védő megszakítókkal és széleskörű érzékelőrendszerrel ellátott, kifinomult biztonságtechnika gondoskodik, s minden elektromos alkatrész olyan védelemmel rendelkezik, hogy autómosóban, esőben vagy árvízben sem léphet fel áramütés veszélye. A töltési folyamat például csakis azután indulhat el, hogy az automatikus rendszerellenőrzés biztonságos csatlakozást érzékel a jármű és a töltőállomás között. Hiba esetén azonnal megszakad az akkumulátor felé folyó áram. Mindemellett számos tanulmány mutatta ki, hogy az elektromos járművek esetében éppoly alacsony a tűzveszély, mint a belsőégésű motorral szerelt modellekben. Az elektromos autók fedélzetén konstrukciójukból adódóan nincs gyúlékony üzemanyag, egy ép lítiumion-akkumulátor spontán begyulladását vagy egy égő elektromos jármű berobbanását pedig műszaki szempontból csaknem lehetetlennek tartják a szakértők. Ütközésbiztos módon beépített hajtásrendszer-akkumulátor A ŠKODA ENYAQ iV hajtásrendszer-akkumulátora ütközésbiztos módon az autó aljában kapott helyet, ahol hatékonyan védett a deformációktól. Töréstesztek igazolják, hogy a korszerű elektromos járművek ugyanolyan jól teljesítenek baleset során, mint a belsőégésű motorral szerelt autók. Az ENYAQ iVpéldául éppúgy a legmagasabb, ötcsillagos minősítést szerezte meg az Euro NCAP ütközésbiztonsági referenciatesztjén, mint számos más ŠKODA modell. A fedélzeti nagyfeszültségű rendszer nem jelent megnövekedett kockázatot baleset során, ugyanis ütközéskor az elektromos alkatrészek ezredmásodpercek alatt automatikusan lekapcsolódnak az akkumulátorról, így már nincsenek feszültség alatt. A vezetőt, az utasokat, a baleset további részeseit és a mentőket így nem fenyegeti áramütés veszélye. Az ütközési teszt során a jármű padlózatában jól védetten elhelyezett akkumulátorblokk a deformálódó karosszéria ellenére is sértetlen maradt. A ŠKODA AUTO támogatja a mentők továbbképzését Ha minden meghozott biztonsági óvintézkedés ellenére mégis tűz ütne ki, az elektromos jármű oltása másként zajlik, mint a belső égésű motorral hajtott autóké. A tűzoltók ezért speciális oktatásban és továbbképzésben részesülnek, tovább bővítve a helyszíni teendőkre vonatkozó ismereteiket. A ŠKODA AUTO támogatja ezeket a képzéseket és a sérült elektromos autókat érintő lehető leghatékonyabb és legbiztonságosabb eljárás szolgálatában specifikus információkat és mentési adatlapokat bocsát a sürgősségi mentőszolgálatok rendelkezésére. A tűzoltók például hőkamerával is vizsgálhatják a nagyfeszültségű akkumulátor állapotát és szükség esetén lehűthetik, hogy megakadályozzák a hajtásrendszer-akkumulátorának kigyulladását. Mivel az akkumulátorok néha késleltetve vagy ismételten is kigyulladhatnak, az elektromos járműveket balesetet követően biztonsági okokból elkülönítve vagy vízmedencében helyezik el, amíg nem zárható ki a sérült akkumulátor öngyulladásának vagy újbóli meggyulladásának veszélye. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Meglepő helyről érkezik a Dacia új design főnöke

2021.06.27.
Miles Nürnberger az Aston Martin-tól érkezik, ahol 2008-ban kezdett tervezési vezetőként, majd később a külső designért felelős felelős kreatív igazgató lett. 2018-ban Nürnberger a sportautó márka design igazgatója lett.  Nürnberger komoly karriert tudhatott magáénak már az Aston Martin előtt is, a Citroen tervezési csapatában is tevékenykedett, előtte pedig a Fordnál dolgozott a Lincoln modellek külső designján. 2009-ben megkapta a Concorso d'eleganza Villa d'Este Design Díjat a One-77 koncepciójárműért. A Dacia minden bizonnyal egészen új terep lesz Nürnberger számára, akinek ezután jóval kevesebb pénzből kell megfelelő design-t kihoznia, de az Aston Martin modelljeit elnézve biztosak lehetünk benne, hogy komoly meglepetésekre számíthatunk a Dacia jövőjében. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Frissítés - halálos áldozata is van a hajnali kamionbalesetnek

2021.06.27.
Tájékoztatásuk szerint egy személyautó és egy nyerges vontató ütközött össze vasárnap kora reggel a 192-es kilométerszelvénynél, Kaba és Hajdúszoboszló között, az autó vezetője a helyszínen életét vesztette. A kamion pótkocsija kigyulladt - közölte a katasztrófavédelem. A rendőrök a helyszínelés idejére az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták, a forgalmat Nádudvar felé terelték. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Filmbe illő jelenetek a hajnali karambolnál

2021.06.27.
Összeütközött egy személyautó és egy nyerges vontató vasárnap reggel, nem sokkal 6 óra előtt a 4-es főúton, Kaba térségében, a 192-es kilométerszelvénynél. A kamion pótkocsija kigyulladt, amit a püspökladányi hivatásos és a kabai önkéntes tűzoltók két vízsugárral oltanak. A munkálatok idejére az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Fernando Alonso megmondta, meddig marad az F1-ben

2021.06.26.
A Forma-1 kétszeres spanyol világbajnoka, Fernando Alonso úgy tervezi, hogy 2024-ig marad tagja az autós gyorsasági világbajnokság mezőnyének. Az Alpine július végén 40 éves pilótájának jelenlegi szerződése a következő idény végéig szól, de úgy gondolja, hogy további két évet hosszabbítani fog jelenlegi csapatával, amely nemrég kötött 2024-ig érvényes megállapodást az istálló másik pilótájával, a francia Esteban Oconnal. "Én is itt leszek, még 2024-ben is, Esteban csapattársaként" - idézte a madridi AS című sportnapilap Alonsót, aki 2001-ben debütált a Forma-1-ben az olasz Minardi színeiben. Két évvel később írt alá a Renault-hoz, amelynek versenyzőjeként 2005-ben, majd 2006-ban is világbajnoki címet szerzett. Utána a McLaren és a Ferrari pilótája is volt, és a 2018-as vb-szezon után köszönt el a Forma-1-től. A mostani idényben tért vissza a Renault-utód Alpine versenyzőjeként. Eddigi Forma-1-es karrierje alatt Alonso 322 nagydíjon indult, 32 győzelmet aratott és 22-szer rajtolt az első helyről. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Dacia Spring teszt: olcsó forradalom

2021.06.26.
Hogy néz ki? Pofás kis autó a Spring, kétségtelen. A méretei azonban karcsúak, nem éppen európai testekre méretezték. Hossza 373,4 centiméter, szélessége 157,9 centiméter, magassága 151,6 centiméter, tengelytávja 242,3 centiméter, szabad hasmagassága 15,1 centiméter, fordulókörének átmérője 960 centiméter. Látszólag akkora, mint egy iOn/C-Zero/i-MiEV (ezeknél szélesebb, hosszabb és alacsonyabb), vagy az e-Up (ennél keskenyebb, hosszabb és magasabb), de beülve azok mind kényelmesebbnek tűnnek. A Volkswagen ráadásul fényévekkel. Szerintem ez az autó még nincs kész - tudom, a tesztelt példányok előszériások voltak -, kell még egy életciklus, amíg autóvá cseperedik. Ahogy a Volkswagen ID.3 szoftverproblémák miatt nem volt és talán még most sincs kész, úgy ennél az autónál a kényelem a sarkalatos pont, amin még reszelniük kell a francia-indiai-kínai fúziós mesterek. Az autóval technikailag nincs gond, bár semmi új nincs benne, a hajtáslánc tökéletes arra, amire kitalálták. De ahhoz, hogy kellemesen fogyasztható és élvezhető autó legyen, rengeteg minden hiányzik még belőle. A tesztelt változat autómegosztó felszereltségű, az importőr elmondása szerint más lesz a szabadon megvásárolható Spring, de a könyökben szűk kocsitest minden bizonnyal ugyanaz marad. A végtagjaim folyton útban vannak vezetés közben, nem beszélve esetleg más emberek végtagjairól, pedig a családomban körülnézve nem vagyunk nagyok, sőt, inkább átlag alattiak. Fejtér az van, de lábtér sincs, hátul kínszenvedés benne lenni, magam mögé beülni kész tragédia, a térdem belefúródik a vezető hátába, a kezeimet pedig keresztbe kell csomóznom, hogy beférjem mellém még valaki. Az ülések alkalmatlanok emberi szállításra, tíz perc után kiszálltam volna belőle, ha nem kellene feláldoznom magam a tudomány oltárán. Utastere a nyolcvanas éveket idézi, minden négyzetcentiméterében jelzi, hogy kínai minőség, a kormány úgy csúszik, mintha sikosítóval kenték volna be (lehet, hogy tényleg). A kormány teljesen érzéketlen, a kormányzás annyira steril, mint egy covidos műtő. Ugyanúgy rángathatjuk, mint kisgyerek a játékautó volánját, nem történik semmi, a kanyarodás teljesen művi, kanyarstabilitás mint olyan hiánycikk. Olyan apróságok is zavarnak már így közel az ötvenhez, hogy nincs a kormányon hangerőszabályozó, a középkonzolon kell matatni - ezalatt pedig bármi történhet a forgalomban. Az ablakemelő is ott kapott helyet, az ajtókban nem futnak vezetékek. Valószínűleg akkor még szűkebb lenne a kocsi... Míg az utastér szűkös, nincs palack-, könyök- és kacattartó, addig a csomagtartó bőséges - a kategóriához mérten, űrtartalma 290 liter. Az egyben dönthető (és akár kivehető) hátsó üléspadot lehajtva a hokis tárkám is befért gond nélkül (így 620 literre nő a poggyásztér). A töltőkábel(ek)nek nincs külön helyük (220 voltost nem is kaptam, de szerencsére kéznél volt egy Seat Leon PHEV...), a padló alatt pótkereket találunk. Az ötödik ajtót viszont nem látták el belső lehúzókarral. Hogy megy? 44 lóerő (33 kW, 125 Nm nyomaték) nem tűnik soknak, de higgyjék el, bőven elég. Könnyű, mint egy tavaszi lepke, kisággyal együtt is csak 970 kilogramm. Még eco, azaz takarékos módban (ezzel 100 kilométer/órában korlátozzuk a sebességét,  a teljesítmény mintegy 32 lóerős lesz) használva is van benne elég szufla, hogy az élénk városi forgalommal tartsuk a lépést. Sőt, simán legyorsuljuk a lámpánál a fehér rendszámú kollégákat, még az izmosabbakkal is pattoghatunk. Autópályán nem használtam, így nem tudom milyen vele 100 kilométer/óra fölött az élet, de tudok olyanról, aki megtette a Budapest-Balaton távot pályán és túlélte. Vízhűtés nélküli, 72 cellás akkumulátorának kapacitása nettó 26,8 kWh, feszültsége 240 volt, a lítiumionos "elem" tömege 186 kilogramm. Álló helyzetből 100 kilométer/órára 19,1 másodperc alatt gyorsul fel, végsebessége 125 kilométer/óra. Milyen vezetni? A Dacia Spring autóként kevés ahhoz, hogy az ember jól érezte magát benne, de az egyik pontról a másikra - feltéve, hogy a két pont között legfeljebb 250 kilométer, vagy töltőpont van - simán elvisz. Ráadásul nagyon olcsón. Az elindulás körülményes, az irányváltó egy körkapcsoló, de csak akkor tudjuk előre- vagy hátramenetre kényszeríteni az autót, ha a kulcs elfordítása után imitáljuk az indítózást, megvárjuk a zöld oké feliratot és a fékpedál lenyomása mellett elfordítjuk a tárcsát a D vagy az R fokozat irányába. Elsőre nem fog menni, de kis gyakorlattal nem égünk le, ha forgalmas utcában ipszilonozunk. Én leégtem. Futóműve kényelmetlenül pattog az úthibákon, sprőd és kemény, a menetzaj hangos, rossz úton ráz a szekér, szélben pedig alig győzzük tartani az egyenest az úton. A kínai gumikról már nem is beszélek, hisz a neve is limlom. A mintegy kétszáz kilométeres városi teszten 11 kilowattóra/100 kilométer fogyasztást mértem, ami jónak számít, ugyanakkor az e-Up hasonló körülmények között 8,5 kilowattórával beérte 100 kilométerenként. Persze, a Volkswagen sem fogyasztási bajnok minden modelljével: a Springnél kétszer-háromszor drágább, korszerűbb, kényelmesebb és nagyobb ID.3 fogyasztása 19-20 kilowattóra/100 kilométer körül alakult a legutóbbi őszi-téli teszten. A Spring hatótávja az én vezetési stílusom mellett klíma, fűtés használata nélkül 250-260 kilométer országúton és városban, amivel élhető városi mobilitási eszköz a Dacia Spring. Mennyibe kerül? Az árlistában kétféle felszereltséget találunk, Comforttal 6,499 millió forint az ár, Comfort Plusszal 6,899 millió forint a Dacia Spring ára - ebből jön le a 2,5 millió forint állami támogatás. Mindkettő klímás, ESP-s, visszagurulás-gátlós és hat légzsákot tartalmaz. Utóbbi színre fújt tükörházat, tolatókamerát és tolatóradart ad és megkapjuk a héthüvelykes, USB-s, a magyarországi NNG által fejlesztett navigációs és szórakoztató fejegységet, illetve széria a pótkerék. Kép és szöveg: Biró Csongor A cikk bővebb változata a www.jarmuipar.hu oldalon olvasható

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója