A Daimler növekvő negyedéves nyereségről jelentett

2020.10.23.
A cég adózott eredménye 2,16 milliárd euró lett a szeptember végével záródott három hónapban, ami 19 százalékkal felülmúlta az egy évvel korábbi 1,81 milliárd eurót. A cég a második negyedévről, a koronavírus-járvány által leginkább érintett időszakról, 1,9 milliárd euró veszteséget jelentett. A Daimler forgalma a harmadik negyedévben 7 százalékkal,  40,28 milliárd euróra csökkent. A harmadik negyedévi nyereségnövekedés részben annak köszönhető, hogy az összeladáson belül a nagyobb nyereséggel értékesíthető autók aránya nőtt. A Daimler kamat- és adófizetés előtti (EBIT) nyeresége 3,07 milliárd euróra emelkedett a tavalyi harmadik negyedévi 2,69  milliárd euróról. Pénteken a Daimler feljavította eredményvárakozását, az eddigi csökkenés helyett most azt várja, hogy EBIT-eredménye eléri a tavalyi szintet, ami 10,3 milliárd euró volt.  Az eladott autók száma és a bevétel azonban várhatóan nem éri majd el a múlt évit.
Címkék: 

Halálos motorbaleset történt a Pilisben

2020.10.23.
Egyelőre ismeretlen okból áttért a szemközti sávba, majd az útról lehaladva szalagkorlátnak ütközött egy motorkerékpáros október 23-án 12 óra 40 perc körül. A 1111. számú úton, Pilisszentkereszt térségében történt baleset következtében a motort vezető 49 éves férfi a mentők újraélesztési kísérletei ellenére a helyszínen belehalt elszenvedett sérüléseibe. A Szentendrei Rendőrkapitányság megkezdte a baleset körülményeinek vizsgálatát.
Címkék: 

Pofátlan, szabálytalan autósokat videóztak le a Veszprém megyei rendőrök

2020.10.23.
A tapasztalatok azt mutatják, hogy a közlekedési balesetek jelentős részében nagy szerepet játszik az előírt közlekedési szabályok megszegése. A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai a balesetek megelőzése érdekében folyamatosan ellenőrzik az illetékességi területükön lévő utak forgalmát, október közepén is több jogsértést rögzítettek a szolgálati gépkocsik fedélzeti kamerái.   A 8-as számú főúton, Városlőd közelében, továbbá Veszprém és Pápa határában egy-egy autós az előzés szabályait szegte meg, Pápa belterületén pedig egy segédmotor-kerékpárral közlekedő férfi nem viselt bukósisakot, valamint egy gyermeket is szabálytalanul szállított a járművén. A megyeszékhely határában egy személygépkocsi a közlekedési lámpa piros jelzése ellenére áthajtott a kereszteződésen. A rendőrök valamennyi járművezetőt megállították, és intézkedtek velük szemben.

Portugál Nagydíj - Bottas volt az első szabadedzés legjobbja

2020.10.23.
A második legjobb kört csapattársa, a hatszoros világbajnok és a pontversenyben most is vezető brit Lewis Hamilton autózta, míg a harmadik időt Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője érte el. Az első hatba befért még egy Ferrari a monacói Charles Leclerc jóvoltából, a másik Red Bull a thaiföldi Alexander Albonnal és a spanyol Carlos Sainz Jr. által vezetett McLaren. Portugáliában 24 év szünet után rendeznek F1-es futamot, de Portimaóban most először. A versenyzők lehetőség szerint minél több kör megtételére törekedtek, hogy megismerkedjenek a helyi viszonyokkal, és szükség is volt erre, a bizonytalankodásukat számos pályaelhagyás jelezte.     Eredmények:     1. szabadedzés (az élcsoport):     ----------------------------- 1. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 1:18.410 p 2. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:18.749 3. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:19.191 4. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 1:19.309 5. Alexander Albon (thaiföldi, Red Bull) 1:19.365 6. Carlos Sainz Jr. (spanyol, McLaren) 1:19.441         A további program:     -----------------     péntek: 2. szabadedzés 16.00     szombat: 3. szabadedzés 12.00 időmérő edzés 15.00     vasárnap: futam 14.10

Hatvan polgármestere újraindítaná a megye legszebb vasútvonalát

2020.10.23.
A bevezetőben Horváth Richárd elmondta, hogy Hatvan a Budapest-Miskolc vonal részeként egy fontos csomópontja a kötöttpályás tömegközlekedésnek, így azt már korábban is turisztikai célok elérésének szolgálatába lehetett állítani. A Kisterenye-Kál-Kápolna vonalon - mely az említett fővonal egyik mellékvonala - viszont 2007 óta áll a személyszállítás, pedig a nyomvonal a Mátra északi és keleti oldalán vezet, emiatt számos kiváló adottsággal bír a idegenforgalom szempontjából is. A személyforgalom 2007-es beszüntetése előtt felújításon esett át a pálya, így az használható lenne jelenleg is vasúti közlekedésre. Szeretnék, ha a vasút a mellékvonalakon is újra szolgálhatná a személyszállítást, korszerű keretek között, fejlesztésekkel pedig a turizmus fejlődését is. A 84-es (Kál-Kápolna-Kisterenye) vonalon a rendszeres teherszállításnak új lendületet adhat a Verpelét állomástól Kál-Kápolnára történő kőszállítás közútról vasútra való átirányítása. Ez a hatalmas tömegű nyersanyagszállítás jelenleg a Verpeléttel szomszédos kisnánai bányából Kál-Kápolnára közúton történik, ahol tehervagonokba kerül a sok ezer tonna kő. A kamionos szállítás számos sérülést okoz a közutakon. A probléma megoldásán jelenleg már szakemberek dolgoznak, így az várhatóan hamarosan orvoslásra kerül. Kál-Kápolnáról azonban déli irányba a mellékvonal folytatódik, mely a Tisza-tó érintésével egészen Kisújszállásig vezet. Ott remek termálfürdő várja az oda látogatókat, de azt megelőzően Kenderes városába látogatók is találnak maguknak számos látnivalót. A VTSZ elnöke elmondta, hogy terveik közt szerepel egy Mátra-kör, és egy Tisza-tavi kör kialakítása, és az erre épülő, a vasúttal szorosan összekapcsolódó turisztikai attrakciók elérhetőségének, elősegítése, kiépítése, melyet szeretnének az érintett települések vezetőivel együtt sikerre vinni. Célkitűzések között van a kerékpáros és a gyalogos túrák szervezett működtetése a vasút közreműködésével. A kerékpártúrák fontos elemei lehetnek a már elkészülőben lévő, valamint a közeljövőben megvalósítani tervezett bicikliutak, a gyalogtúrák pedig a Mátra vidékén számos jelenlegi turistaútra alapozhatóak. A jelenlegi kormány által megvalósított vasútfejlesztések egyik jelentős mérföldköve a Budapest-Hatvan vonal megújulása - mely Kál-Kápolna vasútállomás érintésével hamarosan folytatódik Füzesabonyig- nagy szerepet játszik abban, hogy a főváros irányából gyors, és kényelmes tömegközlekedéssel a Mátra régiója jól megközelíthető legyen. Horváth Richárd elmondta azt is, hogy ezen tények ismeretében, a konkrétumokat megfogalmazva lehetne egy közös álláspontot kialakítani. Ezt az érintettek és szakmai segítők részvételével, részleteiben kidolgozva a VTSZ a döntéshozók elé vinné majd a szakmával és a politikával összhangban, együtt dolgozva érhetnék el a kitűzött célokat. A folytatásban a találkozó egyik szervezőjeként Bóday Pál a mindenki által ismert Dunántúlon megtalálható, népszerű turisztikai célpontokhoz hasonlítva rámutatott arra, hogy a Dunán innen is megvannak azok a fontos természeti és épített kincsek, amikre építve sikerre vihető a kezdeményezés. Ahogyan Hatvan lehet Kelet-Magyarország Székesfehérvárja, úgy a Tisza-tó lehet Kelet-Magyarország Balatonja. De ahogyan a Balaton-felvidék alternatívája a Mátra lehet a Dunán innen, úgy Dél-Heves lehet a régió Somogyországa. A megbeszélésre érkezett polgármesterek közül, a Kál-Kápolna-Kisterenye vonalról elsőként Tarnaszentmáriáról Flesch Gabriella üdvözölte a kezdeményezést, és elmondta, hogy a falujuk temploma jelenleg is jelentős látogatottsággal bír, többek között a történelmi szerepe (Árpád-kori építmény) miatt, de a Mária-út is áthalad a településen, mely vallásos emberek által jól ismert, több országon átívelő zarándokút. Sirok polgármestere, Tuza Gábor az országos ismertségű siroki várat, a nyaranta megrendezett motoros találkozót emelte ki mondandójában. Jelenleg egy tanösvény kialakítása van folyamatban Sirokban, mely szintén turisztikai vonzerő lehet. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a Tarnamenti kerékpárút Káltól Verpelétig történő, jelenleg a végéhez közeledő beruházásának folytatásaként Sirokból az országhatár felé vezető, jelenleg egyelőre tervezetben szereplő kerékpárútja is fontos célpont lehet a későbbiekben az ide biciklivel érkezők számára. Berecz Kálmán, kápolnai településvezető azt hangsúlyozta, hogy a kívánt turistaforgalom eléréséhez fontos lenne, hogy egy szakértő társaság menedzselje a települések szövetségét egyfajta turisztikai desztinációként. Ezáltal a vasútvonal mentén fekvő településeken megtalálható, a már elkészült, és a jövőben elkészülő turisztikai attrakciók mindegyikét elérhetnék az ide érkezők. Ezt a munkát például egy turisztikai iroda működtetésével látná jól kivitelezhetőnek. Pásztóról Farkas Attila polgármester számos, a városban található, a turizmus szempontjából fontos látnivalóról szólt, melyek Önmagukban is tartalmas időtöltést nyújtanak. A Mátra nyugati oldalán, a Hatvan-Somoskőújfalu vasútvonalon fekvő település vezetője arról is beszélt, hogy jelenleg a vasúti közlekedés nem tudja kielégíteni az utasok igényeit a kor követelményeinek megfelelően, ezért sokan inkább az autóbuszt választják. A helyzet megváltoztatásához nagy jelentőségűnek tartaná, ha olyan korszerű, kényelmes és gyors vonatokat is üzemeltetne a vasúttársaság, melyekkel például a fővárosból érkezve Hatvani átszállás nélkül, közvetlenül Salgótarjánig el lehetne jutni. Jelenleg az átszállások időigényessége miatt nem alternatíva a vasút. Bátonyterenye alpolgármestere, Letovai Zoltán szerint fontos figyelembe venni, hogy jó néhány érintett településen a vasútállomás nem a központban van, hanem alkalmanként a településen kívül, ezért az oda és az onnan való eljutást is egy jól tervezett módon lehetne megfelelően megoldani. A Mátra északi oldala bár kevésbé kiépült az idegenforgalom szempontjából, de úgy gondolja, hogy mindenképpen fejlesztésre érdemes térség, melyre alapozva újabb természeti szépségeit fedezhetnék fel a hegynek az ide utazók. Megfelelő szervezéssel az utasok szállítását a vasútvonalra „rácsatlakoztatott” kisbuszokkal el tudná képzelni a távolabb eső célpontok elérését. Tófaluból Ignácz Szabolcs jónak látná egy menetrend szerinti személyszállítás elindítását is. Jelenleg hivatalos ügyekben a füzesabonyi kormányablakhoz tömegközlekedéssel a településéről, de a Tófaluval szomszédos Aldebrőről is a lehetetlennel határos az eljutás. Rendkívül nagy segítséget jelentene, ha vasúton, Kál-Kápolna érintésével a füzesabonyi állomás épületében működő kormányablakhoz ezen az útvonalon tudnának vonatozni. Wingendorf János Aldebrőről a település nevével összekapcsolódó Hárslevelű bor vonzerejére, valamint a náluk nagy számú tervezett, és már működő falusi rendezvényre mutatott rá. Önkormányzatuk szívesen szervezne teljes gasztronómiai ellátással egybekötött komplett vendégváró programot is, amennyiben azt a régióba irányuló idegenforgalom is igényelné. A mátraderecskei Mofetta szén-dioxidos gázfürdőjébe minden bizonnyal szívesen eljárnának a Tarnamenti falvakból is, amennyiben megfelelő közlekedés lehetővé tenné azt. Ennek a véleményének Gyetvai Péter, volt önkormányzati képviselő adott hangot. Ha a MÁV-val való együttműködés eredményeképpen ki lehetne alakítani egy olyan menetrendet, ami ehhez igazodna, akkor számos környéken lakó is el tudna utazni a megfelelő kezelésekre, mely már jó ideje TB támogatással is rendelkezik, így igénybe vehetnék azok, akiknek az orvos is javasolja. Továbbá kiemelte, hogy Kompoltnak nem volt korábban külön megállója a Kál-Kápolna-Kisterenye vonalon, a vonat csak áthaladt a település központján. Ezért különösen fontos lenne, ha egy megfelelő megállóhely létesülne, az idősebb embereknek nem kellene Kálba gyalogolni a felszállás miatt, ha a Mátrába utaznának gyógyulni. Morvai János, Kál vezetője jelentős előre lépésnek nevezte azt, hogy folyamatban van a kőszállítás áthelyezése a közútról vasútra. Jelenleg a káli állomáson pakolják át a teherautókból leborított követ a tehervagonokba, ami rendkívül zajos, és nagy porszennyezéssel jár. A településük határában lévő mesterséges tavak együttese jelenleg is jelentős horgászparadicsom, de a hamarosan elkészülő kerékpárút, mely Káltól Verpelétig vezet, délről is kapcsolódási pont lesz, hiszen Erdőtelek felé a Tisza-tóig készülnek a tervek a folytatáshoz. Ilyen szempontból Kál szerepe a vasúti és a kerékpáros közlekedés szempontjából felértékelődhet. A „Mátrai kör” folytatásaként a megbeszélés résztvevői a „Tisza-tavi kör”-re tértek át. A kenderesi Bogdán Péter polgármester Horthy Miklós szülővárosából arról számolt be, hogy a náluk létező „Horthy-körút” már nagyrészt kiépültnek tekinthető a kormányzó öröksége nyomán. A városban számos már megújult, és felújítás alatt álló épület rendkívül korhűen adja vissza a két világháború között épült alkotások szépségét. A kastély, a tengerész múzeum, a templomaik is mind-mind olyan látnivalót jelentenek, hogy önmagában már Kenderes városa is kitűnő célja lehet az erre vonatozónak, a teljesen felújított vasútállomásról nem is beszélve, mely méltó vendégváró kapuja a városba vasúton érkezőknek. Bár Sarudnak nincs közvetlen vasúti érintettsége, mégis a Tisza-tó nyugati partjának egyik jól ismert településéről érkezett Kücsön Gyulának hozzászólásából kiderült, hogy idegenforgalmi szempontból komolyan szervezett vasúti közlekedést egyelőre nem látni a tó körül, és ezt a hiányosságot szerinte fontos lenne pótolni. Sarud élményfalujának vezetője azt is elmondta, hogy fontos lenne az említett régiót komplett, komoly turisztikai desztinációként kezelni, és a kezdetektől így fejleszteni, mert az idegenforgalomban ez a legfontosabb dolgok egyike. Legyen egy kinevezett felelőse is idővel ennek az egységnek, mert vele lehet csak a komoly célokat maradéktalanul megvalósítani. A jelenlévők egyet értettek abban, hogy a kerékpáros turizmust a megfelelő, kellő számú kerékpár szállítására is alkalmas vonatok ideirányításával, valamint a kerékpár nélkül érkezők számára egy több helyszínen kiépített kerékpárkölcsönző-rendszer kialakításával tudnák igazán vonzóvá tenni a térségben. A gyalogosan túrázók által jól ismert Kék-túra útvonala, mely a Mátrán keresztül vezet, egy olyan megkerülhetetlen vonzereje a környéknek, amiket a megfelelő kapcsolódási pontokon (keleten Sirok, nyugaton Pásztó-Mátraverebély-Nagybátony) a vasúttal összehozva tovább növelhető annak látogatottsága. A kormány az Aktív Magyarország Programban már eddig is számos fejlesztést hajtott végre a turizmus támogatásaként, így remélhető az újabb, konkrét, megvalósíthatónak ítélt beruházások támogatása is. A tartalmas eszmecsere összegzéseként elmondható, hogy a legfontosabb első lépést a célok felé a jelenlévők megtették: megosztották egymással a témában közös gondolataikat, és elkezdték az együtt tervezést. Egy ilyen, több megyét is érintő fejlesztés azonban idő-, de mindenekelőtt munkaigényes feladat, még a tervezési szakaszban is. A célok eléréséhez nélkülözhetetlen építő szándék az első tapasztalatok szerint megvan. A konkrét tervek elkészítése után megkereshetőek az illetékes döntéshozók, és velük közösen kialakítva, együtt dolgozva lehetne a Mátra és a Tisza-tó irányába, északra és délre vezető, a Budapest-Miskolc vasútvonal mellékvonalain a „sínekre alapozott”, környezetbarát idegenforgalmat egy új, 21-ik századi szintre emelni. A folytatásban a vasút által érintett települések többi polgármesterét is várják a tervezéshez, akikkel együtt a konkrét célok tovább pontosíthatóak lesznek a stratégiai tervezési munkálatok során. A kezdeményezők bár tudják, hogy nagy (talp)fába vágták fejszéjüket, hisznek az összefogással, jól elvégzett munka eredményességében. 
Címkék: 

Durva büntetőfékezés az M1-M7-es autópályán, életveszélyes szituációt okozott az audis

2020.10.23.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztálya közúti veszélyeztetés bűntett gyanúja miatt rendelt el nyomozást ismeretlen tettes ellen. A rendelkezésre álló kamerafelvételek alapján október 21-én 12 óra körül egy fehér Audi S5 előbb bevág egy középső sávban haladó személygépkocsi elé, majd többször fékez, végül megáll a középső sávban és ezzel veszélyezteti a mögötte haladó autóst.   A nyomozók a Bpiautósok.hu által közzé tett videófelvétel alapján azonosították az autót, valamint annak tulajdonosát egy 45 éves vecsési férfit, aki elismerte, hogy az autót az adott időpontban ő vezette. A férfit a rendőrök október 22-én 15 óra 10 perckor Vecsésen fogták el és előállították. Azt mondta a rendőröknek, hogy a másik autós bevágott elé, ezért kérdőre akarta vonni, azt azonban tagadta, hogy hirtelen fékezett volna. A 45 éves vecsési sofőr ellen közúti veszélyeztetés bűntett gyanúja miatt indul eljárás.

Halottak napja: már ezen a hétvégén sűrűbben járnak a temetőket érintő BKK járatok

2020.10.23.
Közleményük szerint az Új köztemető könnyebb megközelítése érdekében október 23., péntektől a 37-es villamos minden nap napközben a temetőig jár, továbbá a temetőt érintő autóbuszvonalakon nagyobb, csuklós autóbuszok közlekednek. A sírkertek egyszerűbb megközelítéséért már a halottak napját megelőző két munkanapon, október 29-én és 30-án, csütörtökön és pénteken napközben egyes vonalakon nagyobb kapacitást biztosít a BKK. Október 31-én és november elsején, szombaton és vasárnap a temetőket érintő vonalakon nagyobb járművek közlekednek sűrűbb követési idővel, illetve rendkívüli temetői járatok is segítik a temetőkbe utazókat. November 1. mindenszentek ünnepe, november 2. a halottak napja a keresztény világban. Fotó: BKK

A pilóták után a tulajdonos is koronavírusos lett az egyik legjobb F1-es istállónál

2020.10.23.
Erről az istálló számolt be csütörtökön a Portugál Nagydíj helyszínén. Korábban a brit együttes két pilótája, Sergio Pérez és a tulajdonos fia, Lance Stroll is megfertőződött a vírussal: előbbi még augusztusban, utóbbi két hete. Pérez két, Stroll egy versenyhétvégét hagyott ki, helyükre Nico Hülkenberg ugrott be Silverstone-ban a Brit Nagydíjon és a 70. évforduló Nagydíján, valamint a Nürburgringen, az Eifel Nagydíjon. A csapat közleménye kiemelte, Lawrence Stroll október 11-i mintája lett pozitív, de a legutóbbi két futamon nem vett részt.
Címkék: 

Megvan, mikor mutatják be a 800 millió forintba kerülő új Toyotát

2020.10.23.
A jövő év első napjaiban véget ér egy hosszú fejlesztési folyamat: a Toyota 2021. január 11-én hivatalosan is bemutatja annak a versenyautónak a végleges változatát, amellyel a hosszú távú világbajnokságban igyekszik majd megismételni az LMP1 géposztályban elért sikereit. A Toyota közel másfél évtizedes szünet után, 2012-ben tért vissza a hosszú távú világbajnokságba, ahol az LMP1 királykategóriában három típusával (TS030 Hybrid, TS040 Hybrid és TS050 Hybrid) a mai napig két világbajnoki címet szerzett, illetve háromszor győzött a bajnokság emblematikus futamán, a Le Mans-i 24 óráson. Az aktuális 2019/20-as szezon mindent eldöntő zárófutama (Bahrein, november 14.) előtt kiválóak annak az esélyei, hogy a Toyota Gazoo Racing csapata megismételje 2018-as kettős győzelmét. Az idei évaddal azonban véget ér egy korszak a hosszú távú világbajnokság történetében, és kezdődik egy új, várhatóan még izgalmasabb éra. Amint az LMP1-et váltó Hypercar géposztály neve is mutatja, közúti hipersportautók versenypályára adaptált változatai állnak majd rajthoz. Ennek köszönhetően egyrészt jóval színesebb lehet a mezőny, amint visszatérhetnek a bajnokságba azok a márkák, amelyek nem tudtak vagy nem kívántak lépést tartani az LMP1 autók technológiai fejlődésével, másrészt a versenyautók kötelező homologizációs szériája révén a közúton is megjelenhet a Le Mans-i technika, kézzel foghatóbbá és testközelibbé téve a hosszú távú autóversenyzést. Ennek a párhuzamos fejlesztésnek a végeredményét mutatja meg 2021. január 11-én a Toyota Gazoo Racing, amikor leleplezik az egyelőre Toyota GR Super Sport néven ismert modellt. Habár a pontos specifikációk még nem ismertek, az álcázott fejlesztési prototípus idomai és arányai alapján a végső modell minimális mértékben tér majd csak el attól a tanulmányautótól, amelyet 2018 elején mutatott be a Toyota. A TS050 Hybrid versenyautó hajtástechnológiáját és aerodinamikai jellemzőit felhasználó modell versenykivitelben 750 lóerős teljesítményt ígér, az igazi egzotikumnak ígérkező közúti változat teljesítménye azonban megközelítheti az 1000 lóerőt – ára pedig a 800 millió forintot. A Toyota eredetileg is 2021-re időzítette a GR Super Sport bemutatását, ám az utóbbi időkben egyre több csatornán vonták kétségbe ennek realitását. Az, hogy a vállalat mégis január 11-re tűzte ki a világpremiert, nem csak a motorsport-rajongók számára jó hír – arra utal ugyanis, hogy a Toyota sikeresen birkózott meg a világméretű koronavírus-járvány kedvezőtlen gazdasági hatásaival. Azt már korábban prognosztizálta az autógyártó, hogy a 2020-as pénzügyi év végére stabilizálhatja globális eladásait, a jelek szerint pedig a cég motorsport-tevékenységeinek lendületét sem vetette vissza a világméretű járványhelyzet.    Fotók: Toyota GAZOO Racing  
Címkék: 

Átadták az M76-os autóút első szakaszát

2020.10.23.
Egyre közelebb kerül megvalósításához az a kormányzati cél, hogy minden településről 30 percen belül elérhető legyen a gyorsforgalmiút-hálózat - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkára csütörtökön Balatonszentgyörgyön. Ágostházy Szabolcs az M7-es és Balatonszentgyörgy között kiépített kétszer kétsávos autóút avatásán arról beszélt, hogy a 3200 milliárd forintos költségvetésű útprogram 2016-os indításakor a magyarországi települések fele és a lakosok közel háromnegyede esetében volt lehetőség valamelyik autópálya fél órán belüli elérésére. 2025-re már a hazai települések háromnegyedére, illetve tízből kilenc magyar emberre lesz igaz, hogy 30 perces távolságra lakik a gyorsforgalmiút-hálózattól - fogalmazott az államtitkár. A vidéki nagyvárosok és a kiemelt gazdasági térségek közötti gyorsabb és kényelmesebb eljutás megteremtése után az országos körgyűrűk elemeinek kiépítése következhet. Ezek egyike a leendő M9-es, ami Sopronból Szombathelyen, Zalaegerszegen, Keszthelyen, Kaposváron, Pécsen, Mohácson, Szegeden, Békéscsabán és Debrecenen át vezet majd Nyíregyházáig - ismertette Ágostházy Szabolcs. A politikus jelezte: a Balatonszentgyörgy, Zalaegerszeg és Körmend összeköttetését biztosító M76-os autóút első, 5,6 kilométeres szakasza egyben a leendő M9-es gyorsforgalmi körgyűrű része is lesz majd. Az M7-es holládi csomópontjától induló új szakaszon 110 kilométeres sebességgel haladhatnak a személygépkocsik. "A gazdasági növekedés ösztönzése, a versenyképesség további növelése, valamit új munkahelyeket teremtő beruházások előkészítése érdekében az összes megyeszékhelyet bekötjük a gyorsforgalmi úthálózatba, az autóutakat pedig minél előbb és minél nagyobb számban elvezetjük az országhatárokig" - jegyezte meg az államtitkár. Ágostházy Szabolcs felidézte, hogy egy hónappal ezelőtt készült el az M76-os zalaegerszegi, kétszer kétsávos, másfél kilométeres szakasza. Várhatóan másfél éven belül elkészülhet a most átadott csomóponttól Fenékpusztáig tartó újabb 3 kilométeres szakasz, illetve egy éven belül elkezdődhet innen Keszthely kétszer kétsávos főúti bekötése is. Az M76-os most átadott ütemének köszönhetően nemcsak Zalaegerszeg és Keszthely elérhetősége javul, de csökken az átmenő forgalom Balatonszentgyörgyön és Batthyánypusztán, a kerékpárosoknak az autópálya felett épült felüljáróval pedig biztonságosabbá válik számukra a közlekedés - ismertette a politikus. Kifejtette azt is, hogy az M76-os a hazai kutatás-fejlesztés és innováció egyik legjelentősebb beruházása, a zalaegerszegi járműipari tesztpálya még jobb hasznosításához is hozzájárul. A 45 milliárdos ZalaZONE mellett ugyanis a leendő autóút részben "okosútként" tesztkörnyezetet biztosít majd a közúti közlekedésben. Nagy Róbert, a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Zrt. (NIF) vezérigazgatója elmondta: a mostanáig - a kiosztott sajtóanyag szerint 21,7 milliárd forintból - elkészült 5,6 kilométeres autóút kivitelezését 2018-ban kezdte el a Strabag. Balatonszentgyörgynél, valamint az M7-es holládi lehajtója mellett körforgalmú csomópontot építettek ki, az autópálya felett kerékpáros hidat és alatta aluljárót nyitottak a gyalogosoknak és a bicikliseknek, illetve két vadátjárót is kialakítottak. Zajlik és várhatóan 2022-re készül el a Balatonszentgyörgy és Fenékpuszta közötti 3 kilométeres szakasz, amelyhez kapcsolódóan a 71-es és 76-os főút új kereszteződését már forgalomba helyezték. A még hiányzó mintegy 33 kilométeres útvonalat két szakaszban, de egy ütemben építik majd, ezeknek egyelőre az előkészítése zajlik. Mint elmondta: Fenékpuszta és Sármellék között 11 kilométernyi gyorsforgalmi út épül pihenőhellyel, illetve külön bekötésekkel a sármelléki repülőtér, valamint Keszthely irányába, de kerékpárút is készül ezzel párhuzamosan. A Sármelléktől Zalaegerszeg keleti részéig vezető 23,5 kilométeren belül lesz a 11 kilométeres speciális tesztszakasz, ahol 5G-s mobilhálózatot, mobil terelőfalakat, az úttest automatikus jégtelenítését is megvalósítják az önvezető és elektromos autók közúti vizsgálata érdekében. Nagy Róbert jelezte még: Zalaegerszeg keleti és északi oldala között 9,2 kilométeren folytatódik majd az M76-os, ami közvetlen kapcsolatot nyújt majd a tesztpályához, a leendő kamionterminálhoz és logisztikai központhoz, tehermentesítve ezzel a város közlekedését is. Fotók: MTI/Varga György  
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója