WRC: törölték a Japán-ralit, Belgium ugrik be helyette

2020.08.29.
A globális koronavírus-járvány miatt a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) törölte a rali világbajnokság 2020-as naptárából az ázsiai versenyt, amely pont idén került vissza a programba. Helyette egy belgiumi futam, az eredetileg Eb-futamnak szánt, aszfaltos Ypres-rali ugrik be november végén, mint a szezonzáró, kilencedik verseny. Belgium még sosem rendezett WRC futamot, a lehetőség nem csak az országnak, hanem a Hyundai versenyzőjének, Thierry Neuville-nek is kapóra jött, aki így hazai pályán harcolhat első világbajnoki címéért. Neuville két éve megnyerte az Ypres-ralit egy Hyundai i20 R5-tel. Tavaly pedig egy másik Hyundai-pilóta, az ír Craig Breen diadalmaskodott itt. A sajtóközlemény szerint a belgiumi gyorsaságik össztávja eléri majd a 300 kilométert a három nap alatt, a bónusz pontokért zajló Power Stage-et az ikonikus Spa-Francorchamps versenypályán rendezik majd meg. „Nagyon szomorúak vagyunk, hogy a Japán-ralit végül nem tudjuk megrendezni a járvány miatt, főleg azért, mert a japán hatóságok, a szervezők és a Japán Automobil Szövetség komoly munkát fektetett abba, hogy létrejöjjön az esemény” - nyilatkozta Yves Matton, az FIA rali szakág igazgatója. „Belgium komoly tradíciókkal rendelkezik a ralisportban, amit jól bizonyít, hogy milyen sok belga vesz részt a WRC-ben pilótaként, szerelőként, csapatfőnökként és újságíróként. A kijelölt útvonal az Ypres-rali legjellegzetesebb szakaszait fogja tartalmazni Ypres és Spa, a belga motorsport két ikonikus helyszíne között” - tette hozzá. Az Ypres-ralit eredetileg október első hétvégéjén rendezték volna meg, az időpont november közepére csúsztatása azt jelentheti, hogy kedvezőtlenebb időjárási körülményekre kell majd felkészülnie a csapatoknak. Az Ypres-rali érkezése azért is örvendetes, mert így nő az aszfaltos versenyek száma 2020-ban, persze még így is sokkal több lesz a murvás. A módosított 2020-as WRC versenynaptár: 1. Monte Carlo január 23-26 2. Svédország - február 13-16 3. Mexikó - március 12-15 4. Észtország - szeptember 4-6 5. Törökország - szeptember 18-20 6. Németország - október 15-18 7. Olaszország - október 29 -november 1 8. Belgium - november 19-22
Címkék: 

Anyukám is érteni fogja – A leállósáv

2020.08.28.
A rendőrség ráhajtott a leállósávok ellenőrzésére. Augusztus közepén, majd az állami ünnep hosszú hétvégéjén is az M7-es autópálya Balaton felé tartó oldalán, a csúcsforgalomban vadásztak a leállósávot jogtalanul használókra. Több autóst rajta is kaptak a szabálytalankodáson, őket 100.000,- Ft-os büntetéssel sújtották. Társadalmilag elvárt intézkedés Azt hiszem nem csak a magam nevében beszélek, ha azt mondom, hogy a dugóban, akár 30-35 fokos melegben, szabályosan, a dugóban araszolva rendkívül bosszantó és irritáló, hogy ha egyesek a szabályokra fittyet hányva a leállósávon húznak el mellettünk. Mi is igyekeznénk, mi sem érünk rá. Mi is minél hamarabb szeretnénk az első hétvégi fröccsöt szódával megijeszteni a Balcsi parton. Hát kimehetne mindenki a leállósávba! Hát persze, hogy bosszantó. Vannak – főleg teherautósok, kamionosok – akik a nagytestű járműveikkel egyszerűen úgy araszolnak a sorral, hogy autójukat „belógatják” a leállósávra, így állják útját a szabálytalankodóknak, akik ezt sokszor dudálással, mutogatással viszonozzák. Úgy gondolom, hogy a szabálykövető autós társadalom régen várt és elvárt intézkedést láthatott, ha nem is személyesen, de a Pofátlan(tan)ító akciósorozat videóján mindenképpen. Íme a Rendőrség összefoglalója Pofátlan(tan)ítás 16. rész Mi a szabály? Az a szabály, hogy mi úrvezetők, földi halandók az autópályát és autóutak leállósávját csak abban az esetben használhatjuk – értsd, állhatunk meg rajta – ha járművünk műszaki meghibásodás miatt a jármű tovább haladásra képtelen. Tehát, például ha kiégett a fényszórónk, vagy nem megy a klíma, akkor nem állhatunk meg. Ha pisilnie kell a gyereknek, akkor nem állhatunk meg. Ha felforrt a hűtővíz, ha füst csap fel az autóból, ha nincs fék, akkor használhatjuk megállásra a leállósávot. Defekt Tavaly felkapott történet volt, hogy egy defektet kapott autós a VÉDA rendszer kamerája haladni érzékelt a leállósávban, majd automatikusan ki is szabta rá a százezer forintos büntetést. Állítólag a fellebbezést is elutasították, arra hivatkozva, hogy haladni a leállósávon nem lehet. És – bár nem vagyok jogász – azt kell mondjam, igazuk volt. A defektes autóval a 6/1990 KöHÉM rendelet értelmében nem szabad autózni. Még lassan sem. Tehát a kocsival meg kellett volna állni a leállósávban, hiszen bár fizikailag képes haladni az autó, ez a műszaki hiba adminisztratív értelemben gátolja a tovább haladást. Persze a leállósávon bármit is végezni, szerelni az autón messze nem egy életbiztosítás, de erről majd később. Alternatív megoldásnak pedig ott van a mentés kérése, akik sárga megkülönböztető jelzésükkel jól láthatóvá, észlelhetővé teszik a helyszínt, így csökken egy ráfutásos baleset esélye. Rosszullét A KRESZ azt is előírja, hogy a járművet csak vezetésre képes állapotban szabad vezeti. Ha valaki éppen az autópályán lesz rosszul, akkor is elsődleges az élet védelme, ebben az esetben alkotmányos jogunk írja felül a KRESZ-t. Na, de én úgyis lehajtok Gyakori hivatkozási alap a leállósáv használatára, hogy a forgalmi sávokon tömött sorokban araszoló autókat azért előzi meg valaki az úttest elválasztott részén, mert a következő kihajtónál úgyis el fogja hagyni az autópályát. Helyszínelés egy leállósávban történt balesetnél (forrás: police.hu) Nos, ez érthető, de még mindig szabálytalan. A szóban forgó útszakasz melletti települések (pl. Törökbálint, Érd) lakóinak kellene kezdeményezni az útkezelőnél, hogy ideiglenesen a csúcsforgalmi időszakokban, vagy akár véglegesen hosszabbítsák meg a lassító-lehajtósávot, hogy a lehajtani szándékozóknak ne kelljen annyit várakozniuk a sorban. Egyébként pont az M7-es autópályán van is erre példa. Igaz, ott nem a fő forgalmi sávokban kialakult torlódások miatt, hanem a lehajtani szándékozók nagy száma miatt van jelentősen meghosszabbítva a lassítósáv, hogy várakozásukkal ne okozzanak fennakadást az autópálya forgalmában. Kijelölés, kivételek Mert akadnak persze kivételek is. Útfelújításoknál, vagy baleseti helyszínelésnél, a hatóság emberei gyakran terelik a forgalmat a leállósávra, hogy ha lassabban is, de biztosítsák a megelőző szakaszon meglévő forgalmi sávok számát. Ebben az esetben, követve a terelés nyomvonalát természetesen büntetlenül hajthatunk a leállósávon is. Kockázat Egy korábbi kutatás szerint a leállósávon várakozó autónak átlagosan 20 perce van, amíg bekövetkezik egy ráfutásos ütközés. Nem muszáj teljesen szabálytalanul közlekedő autósnak jönnie, aki későn észleli az akadályt, elég egy kicsit jobbra tartó kamion, egy bóbiskoló, vagy telefonját nyomkodó sofőr és máris kész a baj. Autószektor archív Tegyük a szívünkre a kezünket! Az utóbbi egy évben hányszor eszméltünk arra, hogy a záróvonal rázóelemeinek zajára kaptunk észbe, hogy lesodródtunk a sávunkból. Persze ma már egyre több autóban található meg a sávelhagyásra figyelmeztető rendszer, és növekszik azoknak a korszerű autóknak a száma is, amelyek sávtartási rendszerrel rendelkeznek. Érdemes ezeket új autó vásárláskor megrendelni. A kockázatot tehát az jelenti, hogy a leállósávon álló autónak ütközik, aki ott halad. Sokszor a leállósávon állóban – nagyon helytelenül – benne maradnak az utasok. Vagy túl meleg, vagy túl hideg van odakint, vagy bármi más, akár csak az ülőhelyek miatt. A 20 perc ilyekor is érvényes és az ilyenkor bekövetkező ütközés következményeibe jobb bele sem gondolni. Ha mégis meg kellett állni a leállósávon Előfordulhat tehát, hogy meghibásodik az autónk úgy, hogy azzal vagy fizikailag, vagy a szabályok értelmében nem lehet továbbmenni, esetleg rosszullét miatt kell megállnunk a leállósávban. Teendőink ilyenkor a következők: Az autóval, amennyire csak lehet, húzódjunk le jobbra, a szalagkorlát közelébe. Az autót rögzítsük a kézifékkel, kapcsoljuk be az elakadásjelzőt! Sötétedéskor, vagy éjszaka hagyjuk bekapcsolva a lámpákat, ajánlott a ködzárfény használata! Az autóból minden utas a megfelelő körültekintés mellett szálljon ki, és menjen át a szalagkorlát másik oldalára, ha lehet még attól is távolodjanak el pár méterre. Így ne! (Pillanatkép a rendőrség által közzétett videóból) A vezető, vagy ha van, akkor tapasztaltabb utas vegye elő az elakadásjelző háromszöget, és vegye fel a kötelezően az autóban tartandó láthatósági mellényt! Szintén a korláton túl sétáljon vissza legalább 100-150 métert, majd szintén gondos körültekintés után rögzítse megfelelően a háromszöget a leállósáv közepén. A legjobb, ha nem magunk kezdünk a hiba elhárításában, hanem értesítjük az autópálya mérnökséget, vagy a hatóságokat. A gyorsforgalmi útvonalak mentén elhelyezett segélyhívó állomások működnek, és használatuk a leghatékonyabb módja a segítség kérésnek. Ráadásul, ha ezeket a készülékeket használjuk, a diszpécser már a hívás pillanatában látja, honnan telefonálunk. Ha nincs a közelben ilyen állomás, akkor telefonról a 112-es segélyhívó is könnyen elérhető, aki szintén az autópálya fenntartókat fogja értesíteni. A legjobb a megelőzés Egy megfelelően karbantartott jármű jelentősen kisebb eséllyel hibásodik meg. Ezért fordítsunk figyelmet járművünk időszakos karbantartására! Repeta Nagyot ment az interneten a leállósávok ellenőrzéséről szóló videó és már a sajtóközleményben is megígérte a rendőrség, hogy az akciót az augusztus 20-i hosszú hétvégén is folytatni fogják. Az augusztus 19-től 23-ig tartott ismételt akcióban 67 sofőrrel szemben intézkedtek, ennek megfelelően összesen 6.700.000,- Ft bírságot és vezetőnként 6 büntetőpontot osztottak ki. Természetesen erről is készült videó: Pofátlan(tan)ítás 17. rész

Magyarország egy hónapra lezárja a határait

2020.08.28.
A fő szabály szerint szeptember 1-jétől külföldi állampolgárok nem léphetnek Magyarország területére, csak indokolt kivételekkel, a biztonsági szabályok megtartása mellett. A külföldről hazatérő magyaroknak pedig 14 napig - vagy mindaddig, amíg két nap különbséggel két negatív tesztet nem tudnak bemutatni - karanténba kell vonulniuk - ismertette, jelezve, hogy a fertőzések többségében külföldi eredetűek.   A vírus veszélyezteti a gazdaságot, a munkahelyeket és a nyugodt iskolakezdést is - hangsúlyozta Gulyás Gergely, kiemelve: egyszerre kell gondoskodni a leginkább veszélyeztetett idősek biztonságáról, biztonságban kell tudni az iskolakezdésre készülő gyermekeket és a gazdaság zavartalan működését - hangoztatta. A miniszter azt mondta, Európában a járvány második hulláma elkezdődött, a napi fertőzési adatok sok szempontból március végére, áprilisra emlékeztetnek. Magyarországon is nőtt a fertőzöttek száma, de az ország még így is jobban áll - tette hozzá.   Gulyás Gergely kifejtette: kivételt a részletszabályok szerint - a korábbiakkal megegyezően - a katonai konvojok, a kapcsolt vállalkozások közötti üzleti célú utazások jelentenek. Lehetőség lesz továbbá a korlátozott sávban történő határátlépésre, illetve a humanitárius folyosón való átutazás a jövőben is biztosított lesz a korábbi szabályoknak megfelelően. A sporteseményekre külön szigorú szabályok vonatkoznak majd, és emellett diplomáciai és hivatalos utakra lesz mód.   Az egyedi méltánylást igénylő esetekben az országos rendőrfőkapitány adhat mentességet - ismertette a miniszter. A további részletekről, a felkészülésről szombat reggel 7 órakor a határellenőrzési akciócsoport ülésén tárgyalnak, amelyen részt vesz Orbán Viktor miniszterelnök is, a honvédelmi és a belügyminiszter mellett.

Több kilométeres torlódás: kigyulladt egy kamion az M0-áson

2020.08.28.
A helyszínelés és a műszaki mentés idejére megváltozott forgalmi renddel kell számolni, több kilométeres a feltorlódott kocsisor. Fokozott óvatossággal közlekedjenek, a baleset helyszínét - amennyiben módjukban áll - kerüljék el.    

Az autóajtó csapódásának hangját gyári hangmérnökök tervezik

2020.08.28.
Bár a legtöbb autós nem gondolkodik el azon, milyen hangot is ad az autója ajtaja, amikor becsukódik, az autógyárak azonban nagy figyelmet fordítanak rá. Az autóajtó tökéletes csukódásának hangját pszichoakusztikai mérnökök alakítják ki. Ez egy tudomány, amely az egyes hangok érzékelésének jellemzőit vizsgálja. Munkájuk célja, hogy a külső megfigyelő számára az ajtózáródás hangja egy tompa, telt hangú, elfojtott dobbanás legyen. A megbízhatóság, a szilárdság és a befejezettség érzetét keltse az autó tulajdonosában.  Az ajtók csukódása közben ne keletkezzenek kísérő, rezonáló zajok, fémes mellékhangok. A pszichoakusztikai szakemberek számára ez nem kis kihívás. Minden új modellnél újra és újra ki kell dolgozni a felhasznált anyagok olyan illesztését, amely ezt a hangot megbízhatóan kiadja. Ehhez számos olyan alapanyagot használnak fel, amelyek elnyelik a felesleges, zavaró zajokat és erősítik a fent említett megnyugtató dobbanást, ami minden alkalommal bizalmat ébreszt az autó iránt a tulajdonosban. A pszichoakusztikai tanulmányok azt mutatják, hogy a magas tónusú hangok az emberekben azt az érzést keltik, hogy a kocsi gyenge minőségű, hanyagul rakták össze. Ezért az autóajtó záródásának hangját a lehető legmélyebb tónusúra állítják be. A mérnökök ezért gondosan választják ki az ajtótömítéseket és szigetelő anyagokat, melyeknek feladata, hogy a fémes részek ne csússzanak össze, ne érintkezzenek egymással.   Minden nagy márka saját „hangmérnököt” alkalmaz, akinek feladata, hogy kifejlessze az autóajtók belső paneljeinek borításához felhasznált hangelnyelő anyagokat. Ugyancsak ezeknek a szakembereknek a dolga az ajtózár kialakítása oly módon, hogy s záródáskor hallatszó  „klik” is a megbízható záródást visszaigazoló, tökéletes hangtónusú jelzés legyen. 

Belga Nagydíj - Verstappen nyerte a második szabadedzést

2020.08.28.
A 22 éves pilóta mögött Daniel Ricciardo, a Renault ausztrál versenyzője lett a második, míg a hetedik világbajnoki címére hajtó, és az összetettben jelenleg is élen álló brit Lewis Hamilton (Mercedes) a harmadik. A 31. születésnapját ünneplő Valtteri Bottas, Hamilton finn csapattársa, aki az első szabadedzésen a leggyorsabb volt, ezúttal hatodikként zárt.   A két Ferrari az első gyakorláshoz hasonlóan most sem szerepelt túl jól: a tavaly Belgiumban pályafutása első futamgyőzelmét elérő monacói Charles Leclerc 15., a négyszeres vb-győztes német Sebastian Vettel pedig 17. lett.   Eredmények, 2. szabadedzés (élcsoport): 1. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:43.744 perc 2. Daniel Ricciardo (ausztrál, Renault) 1:43.792 3. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:43.840 4. Alexander Albon (thaiföldi, Red Bull) 1:44.134 5. Sergio Pérez (mexikói, Racing Point) 1:44.137 6. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 1:44.162.   Korábban: 1. szabadedzés: 1. Bottas 1:44.493 perc 2. Hamilton 1:44.562 3. Verstappen 1:44.574 4. Pérez 1:44.629 5. Lance Stroll (kanadai, Racing Point) 1:44.868 6. Albon 1:45.049 A további program: szombat: 3. szabadedzés 12.00 időmérő edzés 15.00 vasárnap: futam 15.10 +++ spi/skt  

Több tízezer légitársasági dolgozó veszítheti el állását az USA-ban

2020.08.28.
A legnagyobb amerikai légitársaságok tavasszal egyenként több tízmilliárd dollár értékű bértámogatást kaptak a kormányzattól a hitelek és hitelgaranciák mellett, ezért cserébe vállalniuk kellett, hogy felfüggesztik a prémiumok és osztalékok kifizetését, leállítják a saját részvényeik visszavásárlását és szeptember 30-ig nem küldenek el egyetlen munkavállalót sem. A moratórium lejártával egyre több légitársaság figyelmeztet, hogy újabb állami támogatás hiányában több tízezer ember veszítheti el az állását. Az American Airlines már megkezdte a tárgyalásokat a Kongresszussal egy újabb mentőcsomagról. Az American Airlines 19 ezer fős csoportos létszámleépítést tervez, a Delta Air Lines korábban 15 ezer munkavállaló elküldését tervezte, a United 36 ezer dolgozójától válna meg. A leépítés mértékét egyelőre egyik légitársaság sem pontosította, mert ennek száma függ attól is, hogy hányan fogadják el a különböző anyagi juttatásokkal járó önkéntes felmondást.

Belga Nagydíj - Bottas volt a leggyorsabb az első szabadedzésen

2020.08.28.
A születésnapos pilóta mögött csapattársa, a hetedik világbajnoki címére hajtó, és az összetettben jelenleg is élen álló brit Lewis Hamilton zárt másodikként. A címvédő idejétől csupán 81 ezredmásodperccel maradt el a harmadikként végző Max Verstappen, a Red Bull holland pilótájának legjobb köre. A négyszeres vb-győztes Sebastian Vettel csak 15. lett a Ferrarival, míg a tavaly ugyanitt pályafutása első futamgyőzelmét arató csapattársa, a monacói Charles Leclerc a 14. helyen fejezte be a gyakorlást.   Eredmények, 1. szabadedzés (élcsoport): 1. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 1:44.493 perc 2. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:44.562 3. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:44.574 4. Sergio Pérez (mexikói, Racing Point) 1:44.629 5. Lance Stroll (kanadai, Racing Point) 1:44.868 6. Alexander Albon (thaiföldi, Red Bull) 1:45.049 A további program: 2. szabadedzés 15.00 szombat: 3. szabadedzés 12.00 időmérő edzés 15.00 vasárnap: futam 15.10 +++ kvb/slr/skt

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója