Elképesztő múltjának köszönhetően, autós berkekben senkinek sem kell bemutatni a Pininfarina nevet. Az olasz karosszériamesterek számtalan zseniális formatervvel lepték el a világ autóiparát, és most úgy látszik, hogy újra feléledtek Automobili Pininfarina néven. Mi több, máris bemutatták első modelljüket, ami természetesen egy hiperautó, hiperautót pedig Genfben szokás bemutatni, ahol a legnagyobb számban fordul meg a célközönség, szóval így is tett az olasz csapat. Nem köntörfalaztak, minden idők legerősebb olasz sportautóját eresztenék az utakra a Battista személyében: 1874 lóerővel. Mindezt kerekenként egy-egy villanymotorral érnék el, és ha a 2300 Nm nyomatékot szeretnék levinni az útra, akkor jobban is teszik, ha az összkerékhajtásnál maradnak. Az elektromos hajtást egyébként a Grand Tour baleset óta meglehetősen hype-olt Rimac szállítaná a szomszédos Horvátországból. Kissé viccesen akár 450 kilométeres hatótávot ígérnek neki, viszont ez valószínű kevésbé teljesíthető valós körülmények között egy olyan autóval, ami kevesebb mint 2 másodperc alatt 100-on, és a 300 km/h-t is mindössze 12 másodperc alatt éri el. A Battista árai egyelőre nem érhetőek el, de biztos nem mérik majd olcsón a mindössze 150 példányra szánt szériát. Az első autók 2020-ban kerülhetnek gyártásba.

Az akcióban polgárőrök is részt vesznek. A szabálytalankodó járművezetőket kiemelik a forgalomból. Az egész napos ellenőrzéssel azt akarják elérni, hogy a közlekedők betartsák a szabályokat, és így kevesebb baleset történjen – hangzott el a műsorban. MTI

Míg az Egyesült Államokban a Camry-ből, Európában pedig a Corollából, a Suprából épít versenyautót a Toyota, Japán első számú motorsport-szériájában, a Super GT bajnokságban Prius alapokon nyugvó fenevadak szórakoztatják a nézőket, és öregbítik a márka hírnevét. A magánversenyzőket vonzó, műszaki korlátozásokat minimálisan alkalmazó GT300 szériában induló Priusnak persze csak a B-oszloptól előre eső részei egyeznek meg az utcai verzióval, és azok sem teljes egészében, és mondani sem kell, hogy az 1.8 literes négyhengeresre épülő, 122 lóerős hibrid hajtásláncnak is búcsút intettek. A helyére a Lexus RC F GT3 versenyautó 5.4 literes, 500 lóerős V8-as benzinmotorját építették be – csakhogy milyen üzenete volna annak, ha a Prius holmi sportsikerekért cserébe feladná a létezését meghatározó hibridségét? Ezért a Toyota mérnökei fogták a Toyota Crown 3.5 literes hibrid hajtásláncának elektromos elemeit és átültették a versenyautóba.

pixabay.com A kiváltó ok Állítólag hétévente megváltozik szervezetünk, lecserélődik a sejtállományunk, és az pszichológusok szerint a lelkünk is hétévente igényel újabb erőforrásokat. Ha jól megfigyeljük önmagunkat, talán egyet is érthetünk ezzel a tézissel. Nem hiába mondják, hogy hét év után érdemes munkahelyet, és akár tevékenységet váltani, és a bűvös hetes szám a párkapcsolatokba is változást hozhat. Na de, hogy jön ez össze az autóváltással? Pont ugyanúgy, ahogy az élet más területein is, bizony hajlamosak vagyunk megunni dolgokat. Szívünk annak ellenére már valami más, új után dobog, hogy agyunkkal, és racionális énükkel tudjuk, hogy a megbízhatóan működő autónkkal még hosszú időn keresztül elégedetten közlekedhetnénk. Saját példámon keresztül tökéletesen látom a helyzetet. Van egy olyan autóm, amit már évek óta szeretek, és hosszú ideig tartott az, amíg megvalósíthattam az elképelésemet, és meg is tudtam vásárolni. Persze ez különlegesség, hiszen én egy kategóriát kerestem, mert érdekelt a nyitott tetejű autók világa, és ezzel együtt a sors úgy hozta, hogy egy roadstert vettem. Ezzel nem csak a nyitott tetejű autók világába, hanem az autózás, és autóvezetés elemi esszenciájába is belekóstolhattam. Azóta se bántam meg döntésemet, viszont az eltelt közel öt évben elkezdett érdekelni egy új világ, és a tervszerű megelőző karbantartásoknak köszönhetően soha el nem romló, és mindig ugyanazt a semmi máshoz nem fogható vezetési élményt nyújtó autóm cseréjén gondolkodom, még ha ezt nem is merem őszintén bevallani magamnak. flickr.com Az „amíg meg nem kapod” érzés Sokan hirtelen fellángolásból vásárolnak autót. Meglátnak valamit a neten, amiben valami megtetszik nekik, és elindul a vezérhangya, hogy mi lenne, ha... Az ilyen felindulást a legvégső esetben sem követi racionális döntés, hiszen akár hónapokig ott motoszkál a fejünkben, hogy miért lenne jó belevágni, és megvenni, mert biztos, hogy boldogok lennénk vele. Ennyi idő alatt pedig bőven meg tudjuk győzni magunkat a legnagyobb badarságról is. Az esetek nagy többségében azonban az ilyen vásárlásokat nem mindig követi a megelégedett használat. Hiszen nem a felhasználási területünknek megfelelő járművet vesszük meg. Például egy nagy utazóautóval biztosan mindennap birkózás lesz a városi forgalomban. Ugyanez a helyzet, ha egy túl nagy lökettérfogatú motorral hajtott autót választunk, mivel egy túlmotorizált négykerekű is inkább a hosszútávú utazások alkalmával hozza meg a vezetés nyugtató, és mindig megfelelő erőtartalékot magában hordozó érzetét. Tehát a szerelmi indíttatásból születő vásárlások nem mindig kecsegtetnek a hosszú, gondtalan használat örömével. Megint csak saját hasonlat, de most a kétkerekűek világából. Régóta szemeztem egy túramotorral, amiről azt gondoltam, hogy biztosan a végállomást jelenti majd nekem, mivel tudat alatt mindig egy ilyen motorkerékpárt kerestem. Hosszú vívódás után meg is vettem a kiszemelt modellt. Amit el is kezdtem használni, de sajnos nem futott be a „megérkeztem” érzés. Így szomorúan vettem tudomásul, hogy a hónapokig tartó sóvárgás, és a túlidealizált elképzelések nem abban a formában öltöttek testet, ahogy én azt szerettem volna. Mennie kellett a gépnek, és bízom benne, hogy a következő gazdájánál hosszabb időre lehorgonyozhat. maxpixel.net Rövid az élet, tehát sok autót ki kell még próbálni Talán minden vágyakozás hátterében az állhat, hogy mindig újra, valami másra kívánkozunk, és a folyamatosan jó dolgot, mint jelen esetben egy szuperül működő autó, nem tudjuk megfelelően értékelni. Akkor érezzük magunkat ideális, felfelé ívelő pályán, ha bizonyos időközönként megtehetjük, hogy újabb, és újabb autók után vágyakozhatunk, és végül sóvárgásunk tárgyát meg is vehetjük. Sajnos ez a fajta magatartás a benzinvérűekbe már túl régóta beivódott, ezért lehet, hogy hozzám hasonlóan sok más férfi is gyakran veszi észre, hogy már megint fél órája teszteket olvas egy éppen neki tetsző autóról, majd ezek után természetesen meg is néz néhány vonatkozó videót a járműről, és természetes, hogy rápillant az aktuális kínálatra a használtautó piacon. Amíg viszont a vásárlási szándékot a megfelelő helyén tudjuk kezelni, nem lehet nagy probléma.  Én magam részéről fontos szabályt hoztam meg a jövendőbeli autó, illetve motorkerékpár váltásoknál. Ha legalább fél évig folyamatosan visszatér az érzés (amit persze minduntalan tudatosan igyekszem elnyomni magamban), de a vívódások elteltével bizonyos időközönként újra felszínre tör, akkor megint előveszem, és ha kedvezően állnak a csillagok, akár a megvalósítás útjára léphetek. Ez persze nem jelenti azt, hogy évente új tragacsot vennék, egyszerűen csak rájöttem arra, hogy rövid az élet, és ha valamit tényleg őszintén szeretnénk, akkor nem szabad elengedni a megvalósítására tett törekvéseket. Hiszen valamilyen szinten az autóvásárlás is egyfajta önmegvalósítás, és ha egy régóta vágyott dolog megvalósul, talán egy kicsit mi magunk is teljesebbnek, és örömtelibbnek látjuk a világot. Nem hiába ismerik sokan a megnyugtató, és örömteli érzést, amikor indulás után még visszanéznek imádott autójukra. Abban a pillantásban pedig benne lehet a tudat, hogy mennyi álmatlan éjszaka, és belefektetett anyagi, és emberi erőforrás kellett a megvalósuláshoz. A nagy kérdés azonban, hogy az aktuális varázs vajon meddig tart majd? maxpixel.net