Ingyenes VW kiállítás az Allee-ban

2026.04.17.
Az Allee tavaszi programsorozata Teret adunk a generációknak címmel 2026. május 10-ig kiállításokkal, hangkvízzel, fotóautomatával, interaktív élményekkel és zenei programokkal mutatja be, miként inspirálják egymást a különböző generációk. Április 18-án a bevásárlóközpont átriumában az autógyártás különböző korszakait idézik meg kiállított gyűjtői járművekkel.  A klasszikus VW Bogártól az első és második generációs Golfokon át egészen a modern eGolf VII.-ig, a válogatás közérthetően és látványosan mutatja be, hogyan változott az autó formája, technológiája és karaktere generációról generációra. A CheckEngine szakértői csapatának vezetésével 11 és 18 órakor az érdeklődők mélyebben is megismerkedhetnek a járművek történetével és generációs jelentésével.  Az Inspiráló generációk címmel május 10-ig az átriumban látható kiállítás pedig azt mutatja be, miként hatnak egymásra a különböző korok stílusai és innovációi. A múlt ikonikus tárgyai és a jelen kreatív nézőpontjai együtt mesélik el, hogyan formálják egymást a generációk, és születnek új ötletek a közös inspirációból. A divat, a technológia, a szabadidő és a gasztronómia területein kirajzolódó párhuzamok rávilágítanak arra, hogy ami egykor innovációnak számított, ma már inspirációs forrásként tér vissza. A tér nemcsak szemlélődésre hív: az interaktív elemek – mint a generációs hangkvíz vagy a különböző korszakok és generációk vizuális világát- és lenyomatát megidéző fotóautomata és íriszfotózás – személyes élménnyé formálják a felismerést, hogy ízlésünk és identitásunk is több generáció lenyomata.      

A Geely az egész iparágat sokkolta új, Guinness rekorder öntölő hibrid elektromos rendszerével

2026.04.17.
Az i-HEV rendszer egy mesterséges intelligencia által vezérelt energiagazdálkodási platformot integrál, amely valós idejű környezeti feltételeket – például hőmérsékletet, páratartalmat és tengerszint feletti magasságot – elemez az energiahatékonyság növelése érdekében. Egy az új rendszerrel szerelt Geely Emgrand szedán (a modellt Európában egyelőre nem forgalmazzák) hitelesített Guinnes rekordot jelentő 2,22 literes kombinált üzemanyag-fogyasztást ért el 100 kilométerenként. A vezető és egyben leginkább globális, immár több mint 100 országban jelenlévő kínai autógyártó azt ígéri, hogy a közeljövőben további Geely modellek kapják lesznek elérhetőek a világ immáron legfejlettebb öntöltő hibrid hajtásával. Fotó: Geely A múlt hónapban a magyarországi újautó piacra valósággal berobbanó, és immáron hazánkban is négy márkakereskedésben (Geely Duna Autó, Geely Ivanics, Geely Autócentrum Szabó és Geely Schiller) elérhető Geely 2025-ös 4,1 milliós globális értékesítéseinek immár 56%-át tették ki az új energiás (plug-in hibrid elektromos és akkumulátoros elektromos) járművek. A multitechnológiás megközelítést alkalmazó és egyébiránt az ugyancsak zéró emissziós, metanol alapú meghajtások vezető fejlesztőjének is számító Geely ugyanakkor komoly tapasztalatokkal rendelkezik az öntöltő hibrid elektromos meghajtások tekintetében is, amire mi sem szolgál jobb bizonyítékul, mint az, hogy új generációs hibrid hajtásával gyakorlatilag ismét leiskolázta az egész iparágat, alig egy héttel azután, hogy bemutatta a világ leggyorsabban tölthető tisztán elektromos autóját és akkumultárát, amely a 10%-ról 70%-ra történő töltést 4 perc 22 másodperc, a 10%-ról 97%-ra töltést pedig 8 perc 42 másodperc alatt abszolválja. Új Guinness-rekorder etalon az öntöltő hibrid elektromos technológiában Miután a plug-in hibrid elektromos és az akkumulátoros elektromos meghajtások tekintetében már új mércét állított fel (amint erről az immáron Magyarországon is forgalmazott Geely STARRAY EM-i és E5 modelleket megvásárló ügyfelek napi szinten is megbizonyosodhatnak), a Geely elérkezettnek látta az időt, hogy az öntöltő hibrid elektromos meghajtások terén is új mércét állítson fel. A rekordot jelentő 48,41%-os motorhőhatásfokot kínáló rendszer maximális elektromos hajtási teljesítménye eléri a 230 kilowattot, ami, 1,72-szer magasabb a hagyományos hibridekben használt hasonló technológiákhoz képest, miközben a motor működési ideje 27%-kal csökken a hagyományos HEV modellekhez képest. Ez lehetővé teszi a 0-ról 30 km/h-ra történő gyorsulást 1,84 másodperc alatt, aminek azért van jelentősége, mert az új rendszert alacsony sebességű városi közlekedésre és az energia-visszanyerés hatékonyságára optimalizálták. Ennek eredményeképp az új i-HEV rendszer több mint 10%-kal javítja az általános energiahatékonyságot a mesterséges intelligencián alapuló energiagazdálkodással és egy dedikált hibrid hajtáslánccal, amely többféle változatban érhető el, beleértve az 1,5 literes benzines, az 1,5 literes turbódízel és a 2,0 literes turbódízel verziókat. Ami az igazán megdöbbentő ugyanakkor az az, hogy új i-HEV rendszer kombinált (autópályás szakaszokat is tartalmazó) körülmények között mindössze 2,22 l/100 km-es, a Guinness World Records által hitelesített fogyasztást ért el. A rendszer ezzel immáron a világ legfejlettebb öntölő hibrid elektromos meghajtásának számít, amely maga mögé utasítja a hagyományosan az öntöltő hibrid hajtások tekintetében élenjáró japán riválisokat is, a motorteljesítmény, az intelligens funkciók és az üzemanyag-hatékonyság terén egyaránt. „A Geely által bemuttott áttörés kulcsfontosságú fordulópontot jelent az iparág számára. Az erősebb motorokkal, fejlettebb elektromos hajtási képességekkel, alacsonyabb üzemanyag-fogyasztással és fejlett intelligenciával rendelkező új generációs öntöltő hibrid elektromos renndszer teljeskörű kihívást jelent a japán hibrid járművek dominanciájával szemben mind a hazai, mind a nemzetközi piacokon, veszélyeztetve a japán gyártók egyik legjövedelmezőbb szegmensét.” – mutat rá Yale Zhang, az Automotive Foresight ügyvezető igazgatója. Az üzemanyag-hatékonyságon túl a következő generációs i-HEV technológia a GEEA 3.0 elektronikus és elektromos architektúrára épül, és mesterséges intelligenciával működő digitális alvázzal rendelkezik. A közeljövőben egy sor Geely modell megkapja a forradalmi technológiát Miközben a Geely továbbra is folyamatosan növeli értékesítéseiben az új energiás, plug-in hibrid elektromos és akkumulátoros elektromos modellek arányát, egy sor Geely modell még idén megkapja az új generációs öntöltő hibrid elektromos meghajtást. Ez összhangban áll a szélesebb iparági trenddel Kínában, ahol az autógyártók egyre komolyabb fókuszt helyeznek az öntöltő hibrid meghajtásra is, mint költséghatékony alternatívára a tisztán elektromos járművek mellett azon ügyfelek számára, akik jeleneg belsőégésű autókat vásárolnak. Az öntöltő hibrid elektromos autók ugyanis HEV-ek jellemzően kisebb, körülbelül 1–2 kWh kapacitású akkumulátorokat használnak, ami jelentősen csökkenti a nyersanyagköltségeknek való kitettséget a plug-in hibridekhez vagy elektromos autókhoz képest. Ennek megfelelően az új i-HEV rendszert olyan a vállalat számára a kínai piacon kulcsfontosságú, kulcsfontosságú, nagy darabszámban gyártott modelleiben vezetik be még az idei évben, mint, mint a Geely Monjaro (Xingyue L) és a Geely Preface (Xingrui). A Geely Preface i-HEV WLTC fogyasztása 3,98 l/100 km, míg a Geely Monjaro i-HEV esetében ez 4,75 l/100 km. Mindkét modell nagyrészt megtartja korábbi külső megjelenését, kisebb frissítésekkel, például új keréktárcsákkal és módosított külső színekkel. Megkapja majd a világ immáron legfejlettebb hibrid meghajtását emellett a Geely Emgrand és Boyue is. Ezen modellek európai forgalmazásáról egyelőre nincsen hír. Megkapja a rendszert emellett az immáron Magyarországon is forgalmazott, és hazánkban a világ legfejlettebb plug-in hibrid elektromos rendszerével taroló STARRAY is, jelenleg ugyanakkor csak a technológia kínai piacon történő bevezetéséről történt bejelentés, így arról nincs hír, hogy a jövőben bemutatkozhat-e az európai kínálatban is. Egyéb alternatív meghajtások is szerepelnek a Geely látómezejében A plug-in hibrid és akkumulátoros elektromos meghajtások fejlesztése tekintetében közismerten vezető szereplőnek számító és immáron a világ legfejlettebb öntöltő hibrid elektromos rendszerét is kínáló Geely más alternatív meghajtások tekintetében is komoly fejlesztéseket folytat, a multitechnológiás megközelítés jegyébe. A vállalat elnöke, Li Shufu egy sajtóeseményen a napokban rámutatott, hogy a metanol energiasűrűsége több mint tízszerese a lítiumion-akkumulátorokénak, ami előnyöket jelenthet a járműtömeg és a szállítási hatékonyság szempontjából. Hozzátette, hogy az akkumulátorok tömege növeli az energiafogyasztást nehéz igénybevétel esetén, miközben megjegyezte, hogy az elektromos járművek már széles körben elterjedtek Kínában. Az e tekintetben is vezető szereplőnek számító Geely több mint két évtizede fejleszti a metanol-alapú járműtechnológiát, különböző kísérleti programok és szakpolitikai kezdeményezések támogatásával, és a közeljövőben ennek kapcsán is komoly fejleményeket ígér.  
Címkék: 

Varázskéz a megszállottak birodalmából

2026.04.17.
Ez egy olyan szenvedély, ami nem árt az egészségnek és csak a pénztárcád szab határt hódolatának. Megszállottak birodalma, beletartozom évtizedek óta, mert Matchboxokat, Corgy és Dinky Toysokat, Burago, Marklin, Atlas és de Agostini maketteket gyűjtök. Többször megpróbáltam szűkíteni a vásárlásra kiszemeltek listáját, de nem sikerült. Az ilyen szenvedélyes szerelemnek csak a pénz szab határt. A célirányos gyűjtésem részei a tűzoltó járművek, mentők és nagy kedvenceim a magyar járművek, mindegyiket próbálom megszerezni. Másik témaköröm életem igazi autóinak kicsinyített másai, sajna eddig nem sikerült mindegyiket levadászni. A két Wartburg, négy Skoda, két Lada, két Fiat és egy Zastava sor végére még hiányzik a Renault 19-es és 306-os Peugeot. Az ezredik makett után már nem számoltam a darabokat és bár többször megfogadtam, hogy elég, nem veszek többet, de nem sikerült leszoknom erről a szenvedélyről, ahogy fiamnak, unokámnak sem. Szóval gyarapodik a gyűjtemény, melyből néhány drágaság biztosan továbbra is hiányozni fog. Ne szépítsük a dolgot, egyszerűen azért, mert ennyi pénzt nem tudok beáldozni, pedig az Amalgam Collection igazán csodálatos műveket kreál. Kollekciójának legújabbja az Aston Martin Valkyrie makettje. A mindössze 199 kupé és 199 spider limitált kiadásban kapható 1:8 méretarányú replikák egyedi, személyre szabott kiadásként is elkészíthetők, a tulajdonos pontos igényei szerint. A limitált kiadás ára 14 740,00 font (19 900,00 USD / 17 995,00 EUR), a kupé és a spider egyedi, személyre szabott kiadásainak ára pedig 20 640,00 fonttól (27 860,00 USD / 25 195,00 EUR) kezdődik. Vagyis még erős forinttal számolva is 6,8 millió forintot kell leszurkolni a „legolcsóbb” darabért. Igaz, ezek tökéletesen kidolgozott mesterművek. Ja, és ezer euróért még egy csodás könyvet is ajánl a makett mellé a cég, mely folyamatosan bővíti kollekcióját. Készülőben az 1958-as Bugatti Type 57SC Atlantic, több Bentley, Ferrari, McLaren, Mercedes, Porsche, természetesen mindegyik a megmintázott gyártó engedélyével, kooperációjával. Az Aston Martin tervező- és mérnökcsapataival szorosan együttműködve több mint 3 ezer órát töltöttek modellfejlesztéssel, a gaydoni és silverstone-i csapat felügyelete alatt, biztosítva a páratlanul aprólékos pontosságot. Minden egyes 1:8 méretarányú Amalgam modell kézi összeszerelése több mint 300 órát vesz igénybe egy kis csapat szakértő modellművész és kézműves által. Az Aston Martin innovációra és teljesítményre irányuló törekvésének tisztelgéseként létrehozott 1:8 méretarányú modell a Valkyrie mögött álló rendkívüli mérnöki munka. Mindegyik darab ikonikus Podium Green színben készül, teljesen fekete belsővel, aki még személyesebbre vágyik, egyedi kiadás is rendelhető. Az igazi ínyenc és persze gazdag gyűjtőknek szánt 1:8 méretarányú ( 56 cm hosszú) makett az Aston Martin eredeti CAD tervei, festékkódjai és anyagspecifikációi alapján készül, precízen megtervezett több ezer alkatrész, öntvény és CNC megmunkált anyag felhasználásával. Stefano Saporetti, az Aston Martin márkadiverzifikációért felelős igazgatója: Az Aston Martinnál a kézművesség és a luxus áll minden tevékenységünk középpontjában, a hiperautóinktól kezdve márkánk minden eleméig. Folyamatosan arra törekszünk, hogy bővítsük jelenlétünket a luxus életstílus szektorban, az Amalgam Collectionnel való partnerség tökéletes példa arra, hogy egy újabb világszínvonalú partnerhez kapcsolódunk. Az aprólékos részletekre való odafigyelés és a pontosság iránti rendíthetetlen elkötelezettség ezekben az 1:8-as méretarányú replikákban valóban tükrözi ugyanazt a szenvedélyt és elkötelezettséget, amely a teljes méretű járműveink építésébe is beletartozik. Ezek az Aston Martin örökségének nagyszerű bizonyítékai, és luxus darabok minden gyűjtőnek. Sandy Copeman, az Amalgam Collection alapítója: Az igényes gyűjtők a lehető legnagyobb személyre szabott darabot keresik, az Amalgam Collection egyedi modelleket kínál, amelyeket a tulajdonos pontos igényei szerint készítenek. Minden technikai részletet közvetlenül az Aston Martintól szerzünk be, beleértve az eredeti festékminta-kártyákat és a bőrmintákat is, biztosítva az abszolút pontosságot – mindezt az Aston Martin jóváhagyásával. Ez az exkluzív személyre szabási szolgáltatás garantálja, hogy minden Valkyrie és Valkyrie Spider modell több, mint puszta replika, hanem a tulajdonos egyéni stílusának és víziójának megkülönböztető kifejeződésévé válik. Árlista Az Amalgam Collection 1:8 méretarányú Aston Martin Valkyrie ára 14,74 ezer fonttól (19,9 ezer USD / 17,995 ezer EUR) kezdődik. A Spider verzió ára szintén 14,74 ezere fonttól (19,9 ezer USD / 17,995 EUR) kezdődik. „Olcsóbb” egyből mindkettőre rárepülni: a két változat egyedi modelljének megrendeléséhez 20,64 ezer fontot kell előre átutalni (27,86 ezer USD / 25,195 ezer EUR). Igényes darabok kerülnek ki a pécsi Zsolnay negyedből, ahol húsz válogatott mester készít aprólékos autómaketteket. Az 1:8-as léptékű és ezer alkatrészből álló Formula 1-es Ferrarikból elsőre tízet raktak össze, egyenként háromszáz órányi kézimunkával. A limitált sorozat minden darabja háromezer eurónál drágább, vagyis az immár több mint több mint évtizede működő magyarországi Amalgam termékei nemcsak minőségben, de árban is a legmagasabb szintet jelentik, Több mint 3,5 millió forintba kerül például a legendás Ferrari 250 GT miniatűr változata. Az 1:8 méretarányú, 54 centiméteres makett elkészítéséhez Maranellóból, a Ferrari szakembereitől kapott segítséget a pécsi csapat. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Kiss Norbi belehúzott: faültetés Kápolnán, közönségtalálkozó Egerben

2026.04.17.
Sűrű programja volt a hétvége előtt Kiss Norbi hétszeres Európa bajnok autóversenyzőnek, a Macskaárvaház Alapítvány kuratóriumi tagjának, akit ezúttal elkísért tanítványa, és rajongója, a 13 éves Gilyén Krisz is. Aki kétszeres csapat Európa bajnoki cím után - Burkus Egon meghívására - éppen a napokban debütált a Swift Cup Europe tesztnapján az Euroringen.  Miután Norbi, Krisz és kápolnai barátjuk, Szalóki Péter önkormányzati képviselő, a kápolnai kápolnaépítés helyi védnöke, elültettek  és jó alaposan meglocsoltak egy erdeifenyő csemetét, Egerbe, a Bartakovics Béla Közösségi Ház felé vették az irányt.  Ahol késő estébe nyúló nagysikerű közönségtalálkozó vendége volt a világhírű, hétszeres Európa bajnok magyar autóversenyző.  A rendezvény végén, több kedves ismerősével is fotózkodott Kiss Norbi, köztük Kismihók Tamással a Heves Vármegyei Közgyűlés tagjával, Huszti Péter egri önkormányzati képviselővel, és Frenyó Csaba egri nagyvállalkozóval.  A Frenyó építőipari cégcsoport tulajdonosa, rengeteget segít Kiss Norbi álmának, a Kápolnai Árvamacska Bölcsinek, és az elhunyt állatok kápolnai kápolnájának létrehozásában a világhírű magyar macskamentő pilótának.   

Így lett a Toyota az USA egyik legnagyobb autógyártója

2026.04.17.
Ha ezt a logikát – vagyis hogy egy autó mennyire kötődik az adott nemzethez – az Egyesült Államokra vetítjük, akkor meglepő következtetésekre jutunk. A legendás márkákkal bíró USA autógyártása ugyanis ma sokkal kevésbé amerikai, mint gondolnánk. Bizonyos szempontból a Toyota már legalább annyira amerikai márka, mint a patinás helyi nevek egyike-másika. Vegyük például az USA-ban gyártott és eladott Toyota Camryt, amely a helyi beszállítói arányt tekintve amerikaibb autó, mint mondjuk a Chevy Equinox. A japán gyártó mára az egyik legmélyebben beágyazott autóipari szereplő lett az Egyesült Államokban. Az évtizedek során a Toyota több mint 60 milliárd dollárt fektetett be a helyi autógyártásba. Helyezzük kontextusba ezt az összeget: ez hazánk teljes tavalyi GDP-jének a negyede. A Toyota jelenleg 11 gyártólétesítménnyel rendelkezik az országban, amelyek között megtalálhatók jármű-összeszerelő üzemek, motorgyárak, valamint egyéb komponensgyártó egységek is. A Toyota amerikai jelenléte tehát teljes értékű, vertikálisan integrált gyártási ökoszisztéma. A Toyota munkaadóként is jelentős: ha csak a márka gyártólétesítményeit nézzük, több mint 50 ezren dolgoznak a japán cégóriásnak. A vállalat 1986 óta több mint 34 millió járművet gyártott az Egyesült Államokban – ez a volumen pedig nem egyszerűen jelenlétet, hanem strukturális jelentőséget jelent az amerikai autóiparban. Az első USA-ban gyártott Toyota egy Corolla volt, amely a General Motorsszal közös NUMMI nevű (New United Motor Manufacturing) üzemben készült el. Érdekes fejlemény, hogy ma - négy évtizeddel az első legyártott Corolla után - a Toyota több autót gyárt az USA-ban, mint egykori partnere, a Chevrolet. A gyártás földrajzi eloszlása jól mutatja a Toyota stratégiai gondolkodását. Texasban készülnek a nagyméretű pickupok és SUV-k, Indianában családi modellek és egyterűek, Kentucky a klasszikus szedánok és egyes hibrid modellek központja, míg Mississippi és Alabama további kulcsmodellek gyártásában játszik szerepet. A Lexus sem kivétel: az ES és a TX modellek szintén amerikai üzemekben készülnek, szorosan integrálva a Toyota gyártási rendszerébe. Ez a struktúra nem véletlen. A Toyota egyik alapelve, hogy ott gyárt, ahol értékesít. Ez nemcsak logisztikai vagy költségoptimalizálási kérdés, hanem tudatos alkalmazkodás. A helyi gyártás révén rövidebb ellátási láncok, gyorsabb reakcióidő és nagyobb alkalmazkodás érhető el a helyi igényekhez. A Toyota ráadásul nem az egyetlen távol-keleti márka, amely masszív gyártói kapacitással van jelen az USA-ban. A Honda szintén kiterjedt amerikai gyártási hálózattal rendelkezik, és helyben értékesített modelljeinek döntő többségét helyben állítja elő. A Nissan két nagy összeszerelő üzemmel van jelen, míg a Hyundai és a Kia az elmúlt években gyors ütemben bővítette amerikai kapacitásait, különösen az elektromos autókhoz kapcsolódó beruházásokkal. Az iparág képe tehát egyértelműen átalakult. Az Egyesült Államok továbbra is a világ egyik legnagyobb autópiaca és gyártóközpontja, de a termelés egyre inkább nemzetközi szereplők kezében van, és az ázsiai gyártók – élükön a Toyotával – évente milliós nagyságrendben állítanak elő járműveket az országban. A Toyota példája különösen jól mutatja, hogyan lehet egy gyártó egyszerre globális és lokális: következetes beruházásokkal, több évtizedes jelenléttel és azzal a szemlélettel, hogy a piac nem csupán értékesítési célpont, hanem gyártási bázis is. Ebben az értelemben pedig a Toyota ma már legalább annyira amerikai gyártó, mint bárki más.   Fotó: Toyota    

Az új Multivan startra készen: a Volkswagen Haszonjárművek bemutatja a nagyszabású frissítés első részleteit

2026.04.17.
Fotó: VW Ikonikus frontrész: Az új Multivan frontrésze következetesen az ikonikus elődök DNS-ét követi – ugyanakkor dizájnját, ahogy a Bulli esetében mindig, most is újraértelmezték, és ezzel még inkább a jövőhöz igazították. Az eddigieknél hangsúlyosabban két szegmensre tagolódik a lökhárító és a hűtőrács környéke, ez pedig az új Multivan szélességét emeli ki. Vizuális szempontból meghatározóak az újratervezett LED-es fényszórók, az ugyancsak új fénygrafikával. Új színek és keréktárcsák: A külső színek palettáját is újragondoltuk. Most először matt fényezés is elérhető lesz. Különösen elegáns a „Candy fehér uni” / „Szürkésbarna metál” kéttónusú fényezés, amely a három új Bicolor fényezés egyike. Emellett a Volkswagen Haszonjárművek újratervezte a 17 és 18 colos könnyűfém kerekeket is. A Bulli-rajongók körében különösen népszerű, 19 colos „Halmstad” könnyűfém kerék is átesett némi módosításon.      

Mától ismét új szabályok vonatkoznak a tankolásra Szlovákiában

2026.04.17.
Fico bejelentése szerint megszűnik az az intézkedés, melynek értelmében a benzinkutak 400 eurós felső határt voltak kötelesen bevezetni a tankolásra vonatkozóan, ennek okaként pedig azt jelölte meg, hogy állítása szerint tárgyalt a Slovnaft képviselőivel, akik biztosították arról, hogy a szlovák piac üzemanyagellátása stabil és mindössze „időnként fordulhatnak elő kisebb fennakadások.” Illusztráció: Google Gemini MI Emlékeztetésként érdemes kiemelni, hogy az említett plafon azt követőn került bevezetésre, hogy az Egyesült Államok és Izrael Irán elleni támadására reagálva utóbbi leblokkolta a globális olajkereskedelem szmpontjából kulcsfontosságú Hormuzi-szorost. Mindemellett pedig a Barátság-kőolajvezeték körül kialakult helyzet is veszélyeztette az ellátás biztonságát. Míg az említett korlátozás feloldásra került, a sokak, köztük az Európai Unió illetékesei által is bírált kettős árazás továbbra is hatályban marad, így, míg a szlovák rendszámmal ellátott gépjárművek 1,75 eurós áron tankolhatnak, addig a külföldiek, – állítólag a cseh, lengyel és az osztrák árak átlagaként meghatározott -, nagyjából két eurós liter árat kénytelenek fizetni. Ha ugyanakkor a kormány sokáig fenntartja még ezt az intézkedést, azzal akár egy kötelezettségszegési eljárást is hozhat az országra, mely jogi folyamat hónapokig, sőt akár évekig is eltarthat, végeredménye pedig egy hatalmas összegű bírság is lehet. Bár a jelenlegi információk értelmében az aktuális intézkedéseket 30 napra hozták meg, Richard Takáč mezőgazdasági miniszter hamar jelezte, hogy a kormány megfelelő körülmények esetén „akár hamarabb is módosíthatja azokat.” Ennek kapcsán kiemelte, hogy a kormányképviselők által többször emlegetett „üzemanyag-turizmus” állítólag visszaszorulóban van azt követően, hogy Lengyelország is az üzemanyagár csökkenését eredményező intézkedéseket fogadott el. A már említett felső határ eltörlése leginkább a kamionos fuvarozók számára lesz hatalmas segítség, ugyanis több ilyen vállalat számolt be arról, hogy a korlátozás miatt késésekkel, azokból adódóan pedig bírságokkal szembesültek. Ennek az az oka, hogy egyes kamionok tartályai akár 1000 literesek is lehetnek, ilyen mennyiségben azonban nem lehetett egyetlen benzinkúton sem tankolni, így a sofőrök kénytelenek voltak több töltőállomást meglátogatni, ami rengeteg időt vett el tőlük. Fontos ugyanakkor kiemelni, hogy Ficóék bejelentése szerint a járműveken kívüli tartályokba való tankolásra továbbra is 10 literes felső határ vonatkozik. Ezzel egyidőben ugyanakkor nem szabad elfeledkezni arról, hogy a Slovnaft, valamint a horvátországi JANAF közti konfliktus továbbra sem került elrendezésre, előbbi ugyanis még márciusban panaszt nyújtott be utóbbi ellen, arra hivatkozva, hogy az visszaél monopolhelyzetével. Míg a Politico állításai szerint az Adria-vezetéken keresztül akár 800 ezer tonna kőolaj is áramolhatott március végén Szlovákia és Magyarország irányába, Szabó Gábor, a Slovnaft vezérigazgatója cáfolta ezeket az információkat és kiemelte, hogy a szlovákiai vállalat szeretné tesztelni a szállítást nehezített körülmények (mint amilyen például a téli időszak, vagy a nagyobb viszkozitású olaj átfolyása) között is, erre ugyanakkor eddig nem nyílt lehetőség.  

Mozart városa besokalt a sok autóból, átalakítják a belvárost

2026.04.17.
A fesztiválnegyedben ősszel induló nagyszabású építési projekttel és a Neutor ezzel járó bezárásával a régóta tervezett közös tér Salzburg belvárosában egy lépéssel közelebb kerül a megvalósításhoz. 2024 végén a városi tanács többségi szavazással jóváhagyta a forgalomcsillapítási intézkedéseket, és szerdán bemutatták a négy tér és a hozzájuk tartozó utcák tervezett átalakításának nyertes tervét. Illusztráció: Google Gemini MI Jelenleg naponta körülbelül 12 000 jármű közlekedik a Neutor, Herbert-von-Karajan-Platz, Bürgerspitalplatz, Anton-Neumayr-Platz és Museumsplatz közötti útvonalon. Ezeket jelentősen csökkenteni fogják – többek között azzal, hogy ősztől lezárják a Neutort a személygépkocsik elől – magyarázta Anna Schieser tervezési tanácsos (Zöld Polgárok Lista): „Nem gyalogos zóna lesz, hanem egy közös tér: a buszok és a szállító járművek megmaradnak, és a lakosok továbbra is hozzáférhetnek. Ez egy kereskedelmi terület – egy újfajta köztérrel. De a tény az, hogy továbbra is lesz forgalom.” A projekt várhatóan 12,8 millió euróba fog kerülni. Több zöld növényzet és víz az Almkanalból. Egy ljubljanai (Szlovénia) iroda nyerte az európai építészeti versenyt. A nyertes tervet a "Ravnikar Potokar arhitekturni biro d.o.o." készítette. A tervek elsősorban a gránitot és a betont használják fő tervezési elemként. A természetet is kellőképpen figyelembe veszik majd – mondta szerdán Robert Potokar irodavezető. „Egy emberbarát város koncepciójáról van szó. Nem a forgalomnak kell lennie az elsődlegesnek; inkább mindenkinek kényelmesen kell éreznie magát.” A tervek 30 további fát és zöldterületet, ivókutakat, új ülőhelyeket és játszószobrokat tartalmaznak a gyerekeknek. A földalatti Almkanal-csatornát egy ponton feltárják, így az a nyilvánosság számára is elérhetővé válik. Potokar kifejezte meggyőződését, hogy a megnövekedett zöld növényzet és a csatornából szivattyúzott víz hűsítő hatást biztosít majd a forró napokon.    

Rekordszámú autót gyártottak az első negyedévben Csehországban

2026.04.16.
Az új személygépkocsik 41 százalékát elektromos autók tették ki, az autók 93 százaléka Csehországon kívüli piacokon talált vevője - hangzott el a sajtótájékoztatón. Az új kocsik jelentős többségét, 267 544 darabot a legnagyobb cseh autógyár, a német Volkswagen konszern részét képező Skoda Auto gyártotta. Éves szinten ez 13,1 százalékos növekedés. A dél-koreai Hyundai termelése 6,3 százalékkal 67 ezerre esett vissza, a kocsik felét elektromos autók, illetve hibridek tették ki. A japán Toyota pedig 6,7 százalékkal növelte termelését és 62 336 kocsit gyártott. Az összes kocsi hibrid meghajtású volt. A növekvő geopolitikai bizonytalanság és az európai piacok lassúbb startja ellenére a cseh autóiparnak sikerül tartania a gyártás szintjét - mutatott rá Martin Jahn, az autóipari szövetség elnöke. Hozzátette: "Nagy aggodalommal figyeljük az iráni konfliktus fejleményeit, melynek következtében emelkednek a gyártás belépési oldalának árai, amelyek már kezdenek megjelenni az autók áraiban is. Ezek negatívan fogják befolyásolni az autógyártást". Az első negyedévben 1442 autóbuszt is gyártottak Csehországban, az éves növekedés 9,2 százalékos. Az elektromos autóbuszok száma 70 volt. Az egyetlen tehergépkocsigyár, a Tatra Truck 408 kocsit gyártott, 131-el többet, mint a tavalyi első negyedévben. Ebből 246 tehergépkocsit külföldön értékesítettek. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója