Befutott a Williams is a tesztre

2019.02.20.
Jó érzés újra a pályán lenni – ezzel a felütéssel tett közzé képeket a Forma-1-es Williams csapat arról, hogy végre elkezdhette az idei kocsi tesztelését. A gárda örömét árnyalja viszont az: a teszt hétfőn kezdődött, vagyis az első két napot teljesen kihagyta a csapat, és szerdán is csak délután gurult ki először a bokszból az FW42-es. Elsőként az újonc George Russell vezethette a gépet, Robert Kubicának várnia kellett még. Russell egyébként néhány kör után kicsúszott, de szerencséjére nem tört össze a kocsi.
Címkék: 

Bekeményített a rendőrség: eltiltás azonnal

2019.02.20.
Egy tehergépjármű sofőrje 2019. február 19-én 7 óra 36 perckor a 3-as számú főút 217. kilométerszelvényben, figyelmen kívül hagyta az előzni tilos közúti jelzőtáblát, továbbá a kettős záróvonalat és így kezdett előzni egy járműszerelvényt. A szemközti sávban egy lengyel kamion közlekedett, amely az ütközést csak úgy tudta elkerülni, hogy a menetiránya szerinti jobb oldali útpadkára húzódott, majd a vízelvezető árokban állt meg. A román sofőr az előzést korlátozott látási viszonyok között, erősen ködös időben hajtotta végre járművével, melynek során a szemben közlekedő járművek csak nehezen voltak észlelhetőek. A szabálysértésen tetten ért sofőrt a járőrök előállították az Encsi Rendőrkapitányságra, ahol a terhére rótt cselekmény elkövetését elismerte. A hatóság - a még aznap meghozott - első fokú határozatában, a 27 éves tehergépkocsi-sofőrt hat hónapra eltiltotta a járművezetéstől és pénzbírsággal sújtotta. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya felhívja a közlekedők figyelmét, hogy a folyamatos közúti ellenőrzések során a rendőrök a kiemelt szabálysértéseket elkövetőkkel szemben alkalmazza az azonnali intézkedés és hatósági eljárás elvét a közlekedés biztonsága érdekében.

Közeledő álláspontok a Magyar Suzuki Zrt.-nél

2019.02.20.
A Magyar Suzuki vezetése a mai napon is tárgyalt az Üzemi Tanáccsal, hogy a dolgozók érdekeit szem előtt tartva mielőbb közös álláspontra jussanak a felek, és így továbbra is biztosított maradjon a több mint 140 országból érkező megrendelések zavartalan kiszolgálása. A tárgyalás alapja az Üzemi Tanács által benyújtott javaslat, amely a bérfejlesztésre és a dolgozók általános elégedettségéhez hozzájáruló béren kívüli juttatások bővítésére vonatkozik – áll a közleményben. A vállalat közölte azt is, hogy már most megállapodás született az éves bónuszról, valamint a béren kívüli juttatások megemelt összegéről. Mint írták, a 2019. évi béremelésekre vonatkozóan még folynak az egyeztetések. Az emelkedés mértékéről szóló végleges megállapodás február végével bezárólag – azaz napokon belül – várhatóan megszületik.

Formula E: új köntösben a Safety Car

2019.02.20.
A BMW i8 Coupé Safety Car vadonatúj karosszériafóliájáról a tisztán elektromos formaautókat rajtrácsra állító ABB FIA Formula E Championship idei negyedik felvonásának előestéjén, a Mexikóvárosi Nagydíjnak otthont adó Autódromo Hermanos Rodríguez versenypályán rántották le a leplet. A karosszériafólia kialakításakor a BMW Motorsport dizájnerei és a Formula E bajor istállója szorosan együttműködött, hogy a BMW i8 Coupé Safety Car már első ránézésre is a BMW iFE.18 versenyautók ikonikus dizájnnyelvezetét tükrözze. Mint ilyen, a sorozat biztonsági autójának új köntösét is a Formula E nagyvárosi környezete ihlette, ahol a nézők a többi versenysorozathoz képest rendre magasabbról, mégis közelebbről szemlélhetik a száguldó cirkuszt. A BMW i divízió a kezdetek óta hivatalos autóipari partnerként működik közre a Formula E szériában, amelyet már az első futamtól kezdve átfogó biztonságiautó-flottával támogat. A mezőny élén autózó biztonsági autót számos BMW M alkatrésszel hangolták versenypályára a mérnökök. Ilyen többek között a bukókeret, a légterelő szárny, a szénszálból készült hátsó ajtó, az első koptató, a BMW M4 GTS kagylóülései, a négypontos biztonsági övek, a tetőre erősített fényhíd, a BMW M karbon-kerámia fékrendszer, valamint a teljes sport futómű.
Címkék: 

Inter Cars – Q-Service bemutató: West-Gate Truck

2019.02.20.
Egy idén alakult teherautó javítóvállalkozásnál jártunk. Vendéglátónk Molnár Tamás, beharangozta, hogy az ő életpályája unalmas, de végül kétszer annyit beszélgettünk, mint amennyi időt eredetileg szántunk az interjúra, bár mindenki élete ilyen unalmas lenne… Már az óvodában is fogaskerék volt a jele Na, jó, ezt csak én találtam ki, de azért már kamaszkorától készült a gépészmérnöki hivatásra. Középiskolába az azóta megszűnt Rippl-Rónai Közlekedésgépészeti Szakközépiskolába járt, aztán első diplomáját Győrött, a SZIF járműgyártás szakán szerezte. A gépészmérnöki diploma megszerzése után a Műegyetem gazdasági képzésére iratkozott be és szerzett még egy oklevelet. Papírok zsebben, irány a nagybetűs Első munkahelye 1997-ben az Iveco és az akkoriban még létező Hungarocamion vegyesvállalata, az ETS Kft. volt a Cinkotai úton. A cégnél hamar átlátta, illetve kipróbálta mindazon munkaköröket, amelyek egy szerviz életében előfordulnak. Egy év elteltével az Iveco friss diplomásoknak szóló programjába kapott torinói ösztöndíjat, ahol végigjárta a gyártó multinacionális cég különböző részlegeit, a műszaki osztálytól, az értékesítésen át a vevőszolgálati területig mindenbe bele lehetett kóstolni. A program lezárásakor egyenes út vezetett az Iveco Magyarország vevőszolgálatára. 2004-ben szintén az Iveco berkein belül jött a lehetőség, hogy Tamás nemzetközi porondon is bizonyítson, így költözött ki – akkor már családdal együtt – a görög fővárosba. Athénból zajlott akkoriban az Iveco kelet-mediterrán térsége hálózatának irányítása, Tamásra a vevőszolgálati vezetést bízták. Teherautó márkaképviselet a 90-es években Egy ponton félbeszakítottam a beszélgetést. Nem tudtam elképzelni ugyanis, hogy egy főleg nehéz-tehergépjárműveket forgalmazó és szervizelő cég, hogyan tudott prosperálni az 1990-es évek Magyarországán, ahol jellemzően a teherfuvarozás a félrebillent sörös IFA-król szólt? Hirdetés Tamás szerint is „érdekes” volt az az évtized. Jellemző volt a rendszerváltozás előtti tehergépjármű flotta, de ez különösen egyre inkább a belföldi fuvarozásban maradt csak meg. A kibontakozó nemzetközi teherszállításban viszont már akkor is szükség volt az új tehergépjárművekre, amelyeket itthon az importőröknél lehetett beszerezni, illetve erősödött a használt teherautók behozatala. Ezeknek a modern eszközöknek a javítására felkészíteni a piacot nem volt egyszerű feladat, de sokat lehetett tanulni ebben az időszakban mind technikailag, mind szervezetfejlesztés, emberi kapcsolatok terén. Athén – Prága – Budapest A 6 éves görögországi kiküldetés közben Tamásnak nem csak a családja bővült még, hanem feladatai is széleskörűbbé váltak. Afrika és Közel-Kelet lett az új térség, amiért ő felelt. Ez azért volt izgalmas, mert egészen más egy márkaszervizzel szemben támasztott követelmény pl[MT1] . Teheránban vagy Marokkóban, mint amit mi megszoktunk itt, Európában Tamás szerint a legfőbb erény ebben a helyzetben az alázat, hiszen egy számunkra ismeretlen kultúrájú embert akaratunkon kívül nagyon könnyen (és mélyen) meg lehet sérteni. Ő mindig a helyiek tudására, jól elvégzett környezettanulmányaira támaszkodva segítette a helyiek fejlődését. 2010-et írtunk már, amikor a család elhagyta Görögországot, de nem haza érkeztek, hanem Prágába, mert Tamás a Iveco kelet-európai autóbusz üzletágának lett a vevőszolgálati igazgatója. Hazaköltözés 2013 vége felé a haza Iveco vezérképviselet addigi vezetője távozott, ezzel a feladattal is Tamást bízták meg, így egy rövid ideig párhuzamosan végezte a nemzetközi buszos és a hazai ügyvezetői feladatokat. Egy év leforgása alatt a márka importőri jogai gazdát váltottak, Tamás pedig ment a márkával és feladatait a magán importőrnél folytatta egészen az idei év kezdetéig mint ügyvezető igazgató. Tapasztalatok és tudás birtokában Azt hiszem nyugodtan állíthatjuk, hogy Molnár Tamás eddigi karrierje során megismerte a szervizvilág minden részletét. Hiszen egy márka szervizszolgáltatásainak fenntartásához és fejlesztéséhez az értékesítéstől a szervizig, a munkafelvételtől a pénztárig ismerni kell minden folyamatot, sőt, a haszon-gépjárműves iparágban tisztában kell lenni a különböző tevékenységekhez szükséges célgépek megfelelő konfigurálásával és a javításukhoz szükséges technológiával. Ezzel a tudással már bátran belevághatott egy saját vállalkozásba, ez lett a West-Gate Truck Kft. A sors érdekes játéka, hogy jelenleg annak a biatorbágyi szerelőcsarnoknak a nagyobbik részét béreli, amelyet még Tamás első munkahelye, az ETS Kft épített az ezredfordulón. Cégalapítás a munkaerő válság közepén Tamásnak a tomboló munkaerőhiány ellenére is sikerült egy tízfős szakember csapatot összeállítania, amellyel elindulhatott a vállalkozás. Azóta még hárman csatlakoztak hozzájuk, és a tervek szerint a közeljövő további bővülést tartogat. Alapvetés, hogy főképp az Iveco marad hangsúlyos a portfólióban, de – ahogyan az ügyfelek is többféle márka járműveit használják – a West-Gate műhelyében is láttunk MAN, Mercedes és egyéb teherautókat is, valamint különböző márkájú furgonokat. A gépes járművek mellett pedig a csarnok hátsó részét ma már pótkocsik és félpótkocsik töltik meg, mert a vállalat stratégiai célként tűzte ki maga elé egy pótkocsi centrum létrehozását. Az alkatrészek forrása Mivel nem homogén a javítani kívánt járművek állománya, bonyolult és időigényes feladat lett volna márkánként alkatrész beszállítót keresni és szerződéseket kötni. Olyan szállítóra van szükség, aki a megrendelt alkatrészek többségét rövid időn belül, magas minőségben képes szállítani. Bár a garázstechnika fajsúlyosabb elemeit a műhellyel együtt bérlik, a kopó szerszámok folyamatos pótlása is megoldandó feladat. Mindkét feladatban az Inter Cars nyújtotta szolgáltatások nyerték el Tamás tetszését. A közösen kialakított és vállalható célokat Tamás külön is kiemelte, hiszen egy rosszul meghatározott rendelési kvóta, vagy forgalmi érték a vállalkozót akár frusztrálhatja is, pedig az eredeti célnak mindig motiválónak kell lennie. A három legfontosabb érv az Inter Cars mellet Elsőként az interjúim során megszokott választ kapom, ami a minőség. Tamás is azonnal azt emeli ki, hogy az Inter Cars kínálatában – természetesen a szerényebb minőségű és árfekvésű hozzávalók mellett – megtalálhatók a magas minőséget képviselő alkatrészek, amelyről az tulajdonos úgy vélekedik: nem is érdemes mást beépíteni, hiszen ígéretét, hogy „gyorsan és elsőre sikeresen” javítanak meg autókat -  csak így teljesítheti. Nem kockáztathatják, hogy a beépített alkatrész minőségi problémája miatt az ügyfelek alatt megálljon az autó, további károkat okozva. A második kiemelt előny a kedvező ár. Az ügyvezető szerint az Inter Cars éppen a minőségi alkatrészek piacán kínál igazán előnyös árakat. Végül, de nem utolsó sorban a kiszolgálás minőségét említi. Azt, hogy a bőséges magyarországi árukészletnek és a fejlett logisztikának köszönhetően a lehető leggyorsabban jut hozzá az alkatrészekhez a szerviz. Éppen ezért nincs is szükség komolyabb árukészlet felhalmozására, amely lehetővé teszi, hogy a vállalkozás más területeken fektessen be (szerszámozottság, oktatások). A napi négy kiszállítás biztosítja, hogy akár a váratlan helyzetek is rövid idő alatt megoldhatóak legyenek. Ha csak egy csavarra van szükség – említi Tamás például – akkor kihoznak egy csavart. Azonnal egy illusztris csapatban A Q-Service hálózat ma már nem csak a személyautó javítókat integrálja, de több tucatnyi teherautó javítással foglalkozó, minőségi szerviz tartozik az égisze alá. Egy induló, vagy fiatal javítóvállalatnak fontos, hogy munkájuk minőségét egy olyan szervezet is elismerje, ami korábban már éppen a minőségi szoláltatások nyújtásával szerzett hírnevet magának. A West-Gate Truck Kft. indulása után nem sokkal már csatlakozott ehhez a klubhoz. Minden jöhet, ami szállít valamit, vagy valakit Személyautókkal nem foglalkoznak, de a legkisebb áruszállítóktól a teherautókon és nyergesvontatókon át, az autóbuszokig és a nehéz pótkocsikig bezárólag mindent javítanak. Rövidre tervezett, de hosszúra nyúlt látogatásom során az fogalmazódott meg bennem, hogy vállalkozást indítani így érdemes: biztos tudás, nagy tapasztalat birtokában, nyugat-európai színvonalon és minőségi beszállítói háttérrel. Sok sikert kívánunk a West-Gate Truck Service csapatának! Cikkünk megjelenését az Inter Cars támogatta,

Budapesti szalont nyit a Tesla

2019.02.20.
„2019 tavaszától Magyarországon is testközelből ismerkedhet meg a Tesla modellekkel! Az Universal Leasing Kft. Tesla értékesítési és átadási pontot nyit Budapesten.” – jelentették be a tesla-universal.com oldalon. Az oldalon arról is tájékoztatás adnak: „Amennyiben már rendelkezik Tesla Model 3 rendelési számmal, de még nem volt lehetősége kipróbálni az új modellt, mi örömmel kínálunk tesztvezetési lehetőséget."
Címkék: 

Das WeltAuto: nőtt az autók átlagéletkora

2019.02.20.
Frank György szerint a vásárlók nem biztos, hogy hosszú távon jól járnak az idős autókkal, mert előbb-utóbb Magyarországon is szigorításokat fognak bevezetni a magas károsanyag-kibocsátású kocsikra. Környezetvédelmi és biztonsági szempontból is az lenne a legjobb, ha az emberek minél fiatalabb autókat tudnának vásárolni – mondta. Úgy vélte, vásárláskor érdemes inkább a magyar piacon nézelődni, mert az itteni autók adatai az ügyfélkapun keresztül ingyenesen lekérdezhetőek. Ha valaki mégis ragaszkodik a külföldi használtautókhoz, olyan cégtől vásároljon, amely régóta foglalkozik értékesítéssel, megbízható dokumentumokat tud adni a jármű állapotáról, és vizsgáltassa át az autót szakértővel is - tette hozzá. MTI

Lengyel rendszám, ukrán sofőr, német körözés

2019.02.20.
A csengersimai közúti határátkelőhelyen jelentkezett kilépésre 2019. február 19-én 7 órakor egy lengyel honosságú személygépkocsival közlekedő ukrán állampolgár. A rendőrök az ellenőrzés alatt megállapították, hogy a BMW típusú járművet a német hatóságok körözik. Az egyenruhások a külföldi férfit a Mátészalkai Rendőrkapitányság Csengeri Rendőrőrsére előállították, a gépkocsit lefoglalták. A további eljárás során felvették a kapcsolatot a körözést kibocsátó hatósággal.

Amerikai importvámok: aggódnak a német autógyártók

2019.02.20.
Az MTI tudósítása szerint Peter Altmaier a Deutschlandfunk országos közszolgálati rádiónak elmondta: a berlini vezetés "aggodalommal tapasztalja", hogy Washington szigorítja kereskedelempolitikáját, aminek hatásai már most érezhetőek a világgazdasági növekedés lassulásában. A feszültségeket okozó szigorítás nem indokolt, mert az EU egyáltalán nem méltánytalan az Egyesült Államokkal szemben. Az utóbbi hónapokban folyamatosan jelezte, hogy készen áll egy átfogó megállapodásra az ipari termékeket sújtó vámok kölcsönös csökkentéséről. Azzal kapcsolatban, hogy sajtóértesülések szerint az amerikai kereskedelmi minisztérium nemzetgazdasági kockázatnak tekinti a nagymértékű jármű- és alkatrészimportot az Egyesült Államokban, és Donald Trump elnök erre hivatkozva védővámokat rendelhet el, mint tette tavaly az acél- és alumíniumáruk esetében is, a német gazdasági miniszter rámutatott, hogy az amerikai elnöknek nincs többsége a törvényhozásban számos tervezett kereskedelempolitikai intézkedéséhez, ezért arra a különleges szabályra támaszkodik, hogy nemzetbiztonsági kockázat esetén önállóan léphet. A 25 százalékos védővám fenyegetése a német autógyártók körében is aggodalmat okoz. Az ágazat érdekképviselete (VDA) szerint az Egyesült Államok "bezárkózása" a hazai ipart védelmező vámok mögé mindenkinek ártana. Közleményükben rámutattak, hogy a német gyártók és beszállítók jelentős munkaadók az Egyesült Államokban, üzemeikben tavaly 118 ezer embert foglalkoztattak, ami 8000 fős növekedés az egy évvel korábbihoz képest. Kiemelték, hogy tavaly az amerikai német üzemekben 750 ezer járművet gyártottak, és nagyságrendekkel kevesebb, 470 ezer gyártmányt exportáltak Németországból az Egyesült Államokba. A müncheni ifo gazdaságkutató intézet becslése szerint a 25 százalékos védővám hosszabb távon csaknem 50 százalékkal visszavetheti az Egyesült Államokba irányuló német autóexportot, ami évente több mint 18 milliárd euró (5760 milliárd forint) bevételkiesést okozna az ágazatnak.

Így változott az üzemanyagok ára

2019.02.20.
Az emeléssel a benzin átlagára 354 forintra, a gázolajé 392 forintra nőtt literenként. Az üzemanyagok ára legutóbb pénteken változott, a benzin és a gázolaj literje egyaránt 2 forinttal drágult. Az autósok 50 forintos különbséget is tapasztalhatnak a töltőállomások árai között. A benzin ára 2012. április elején érte el csúcsát, akkor egy liter átlagosan 451 forintba került. A gázolaj literje 2012. január közepén volt a legdrágább, átlagosan 449 forint.
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója