Már ma tudja a Ford, hogy holnap hol lesz baleset

2018.12.12.
Gyakran csak a balesetek bekövetkezése után derül ki bizonyos kereszteződésekről vagy útszakaszokról, hogy veszélyt jelentenek az autóvezetőkre, kerékpárosokra és gyalogosokra nézve. Most a Ford kidolgozott egy eszközt, aminek révén big data adatelemzéssel azonosíthatók azok a helyszínek, amelyek az intézkedések hiányában potenciális baleseti helyszínek lehetnek a jövőben. Ennek érdekében a vállalat Intelligens Mobilitás részlege az utóbbi év során 1 millió kilométernyi autózás és autóvezetői viselkedés adatait rögzítette Londonban és környékén. A kutatók nyomon követték a városban megtett utakat, és igen részletes adatokat rögzítettek az autóvezetés eseményeiről, például a fékezésről vagy a fékezés erősségéről, illetve azt is naplózták, hogy bekapcsolt-e a vészvillogó. Ez segített a „majdnem balesetek” azonosításában. ezután pedig a Ford összevetette ezt az információt a tényleges baleseti kimutatásokkal, és kidolgozott egy algoritmust a jövőbeni, valószínűsíthető baleseti helyszínek azonosítására. A részvevők hozzájárulásával rögzített és kiértékelt adatokat felhasználó jelentés a városban közlekedő 160 áruszállítóval több mint 15 000 nap során, több mint 1 millió kilométernyi autózás alapján született. Az áruszállító flotta több mint 1 millió megtett kilométere – ami akkora távolság, mint hússzor megkerülni a Földet – 500 millió adatpontot eredményezett. A Ford arra törekszik, hogy intelligens járművekkel lásson el intelligens okos világot. A vizsgálatban részvevő minden egyes járműben volt egy egyszerűen csatlakoztatható adatrögzítő, ami naplózta az utazást, majd egy felhőbe töltötte fel az adatokat elemzés céljából. Az így nyert információkat a Ford globális adatkutató és elemző csapatának munkatársai elemezték egy interaktív kezelőfelület segítségével; ez a technológia nemcsak városi környezetben, hanem bármilyen utaknál alkalmazható. Emellett a vizsgálat egyéb lehetőségekre is kiterjedt – például arra, hogy a csúcsidőn kívüli idősávokba ütemezett kiszállítások hogyan könnyíthetik meg minden úthasználó életét, illetve hogy az utazási adatok miként segíthetnek megtalálni az ideális helyeket az elektromos járművek feltöltő pontjaink telepítéséhez.

Egyre közelebb az utcai Suprához

2018.12.12.
Nagyon készül Toyota GAZOO Racing a 2019-es Tokiói Autószalonra. „A múltból a jövőbe” címet viselő standján minden olyan gépet bemutatnak majd, amely indul a jövő évi nagy futamsorozatok egyikén. Így látható lesz a Yaris WRC, a TS050 Hybrid, valamint a 2019-es Lexus LC Nürburgring-specifikációjú változata, és bemutatják a GR Supra Super GT tanulmányautót is. Ez már csak azért is izgalmas, mert jóllehet egy pályaváltozatot már az idei Genfi Autószalonon is láthatott a nagyközönség, az utcai változat csak röviddel a tokiói esemény után, a január 14-17. között Detroitban megrendezett Észak-Amerikai Nemzetközi Autószalon (NAIAS) tartja majd premierjét.

Audi: zöld lámpa az algériai gyártásnak

2018.12.12.
Az Audi A3 és Q2 modellek helyi gyártásához szükséges gyártósort Peter Will, az Audi AG illetékes vezetője vezetője és Mourad Oulmi, a SOVAC S.P.A. ügyvezető igazgatója indította el. „A helyi munkaerő speciális oktatása során biztosítjuk az Audi-minőség megfelelő átadását és kihasználjuk a Volkswagen-csoport többi márkájával létrejövő szinergiát a termelés és a logisztika területén. Ezzel együtt lefektetjük észak-afrikai növekedésünk további alapjait.” – mondta Peter Will. Mourad Oulmi így nyilatkozott: „Nagyon büszkék vagyunk rá, hogy az Audi márkával Algériában most először lehetőségünk nyílik prémium modellek gyártására, amellyel ügyfeleink igényeit is kielégíthetjük. Rendkívül hálás vagyok az Audinak, hogy az elmúlt hónapokban - a SOVAC segítségével - azon dolgozott, hogy újra bevezesse a márkát az algériai piacon. Több, mint 10 év partneri viszony után új szakasza kezdődik az együttműködésünknek.” 2017-ben a SOVAC Production S.P.A Algéria egy 150 hektáros területen építette fel üzemét Relizane térségében, Algírtól 220 kilométerre nyugatra. Az egység napi gyártókapacitása azóta jelentősen növekedett, jelenleg közel 200 autó hagyja el itt a gyártósort naponta. Az üzemben jelenleg a Volkswagen Golf, Polo, Tiguan, Passat és Caddy, a Skoda Octavia, Rapid és Fabia, illetve a SEAT Ibiza, Arona, Leon és Ateca modellek összeszerelése történik.

Egy Mercedesen mindig lesz maszk – interjú Robert Lešnikkel, a Mercedes dizájnigazgatójával

2018.12.11.
Robert Lešnik 47 éves, Szlovéniában született, és 2009 óta dolgozik a Mercedesnél. Hazájában még gépészmérnöknek tanult, aztán Németországban, a Pforhzeimi Egyetemen tanult tovább. Tervezői karrierje 1998-ban indult a Volkswagen csoportnál, Wolfsburg után Barcelonában a Seatnál, és Münchenben az Audinál is dolgozott. 2003-ban nevezték ki vezető külső formatervezővé, majd két évvel később már dizájnigazgató volt. 2007-ben átment a Kiához, a márka európai dizájnközpontjába, Frankfurtba. Csak 21 hónapot maradt itt, 2009 óta ugyanis a Mercedesnél dolgozik, ahol 2014-ben nevezték ki a külső dizájnért felelős részleg vezetőjévé. Autószerelő édesapja plántálta belé a járművek iránti vonzalmat, első kocsija egy Yugo Koral 55 volt. Robert Lešnikkel a Mercedes EQC világpremierjén, Stockholmban beszélgettünk. Lešnik úr, hogy néz ki egy átlagos munkanapja a Mercedesnél? A napom abból áll, hogy közösen dolgozunk a mérnökökkel, a modellezőkkel, a projekt vezetőkkel és a formatervezőkkel. Én mit csinál a szabadidejében? A szabadidőmet legszívesebben a családommal töltöm, vagy kerékpározom, esetleg síelek.  Mi lett volna szívesen, ha nem lett volna autótervező? Repülőgép-tervező, abban a korszakban, amikor még nem léteztek számítógépek. A kedvenc gépem ugyanis a Lockheed felderítő gépe 1964-ből, az SR-71 Blackbird, mert rendkívül jellegzetes formával rendelkezik. Több mint 30 évig tartó pályafutása során mindvégig a világ leggyorsabb és legmagasabban repülő repülőgépe maradt.  És a Mercedesek közül melyik a kedvence? Alighanem az első CLS, a C219-es nemzedék 2004-ből. Akkor még a Volkswagennél dolgoztam, és alig akartam elhinni, hogy a Mercedes egy ilyen bátor autóval rukkolt ki az E-osztály alapjaira. Látszott, hogy nem praktikus, hanem szép autót akartak alkotni, mert az alacsony tető miatt a fejtér lecsökkent a donor autóhoz képest. Viszont tökéletesek voltak az arányai, az íves kerekded formái teljesen lenyűgöztek, olyan volt, mint egy tanulmányautó. Tudom, hogy a formatervezőknek nagyon fontosak a színek. Tudja véletlenül, hogy melyek a legkedveltebbek autószínek a különböző piacokon? Európában a szürke és az ezüst, fehér és a fekete, vagyis a hagyományos Mercedes színek. De nem csak az országtól, hanem az adott szegmenstől is függ a színválasztás. Például az S-osztály esetében szinte mindig nagyon sötét, többnyire fekete színt választanak, sosem lehet látni pirosat belőle. Térjünk át az aktuális újdonságukra, az EQC-re. Mikor kezdődött a tervezése? Normál tervezési folyamat volt, 3-4 éve kezdődött, pont annyi ideig tartott, mint bármelyik másik modell esetében. Mennyi közös alkatrésze van az EQC-nek a GLC-vel? Kívül semennyi, leszámítva a visszapillantó tükrök házát és a kilincseket, és azt, hogy a szélvédő a GLC kupéból érkezett. Pedig a külseje olyan, mint egy hagyományos SUV-nak. Miért tartották meg a klasszikus arányokat, amikor szabadon változtathattak volna rajtuk a villanyhajtás miatt? Nos, a szabadságot azért mi is kihasználtuk, mert az orra más, mint a többi Mercedesé. De inkább máshogy közelítem meg a kérdést. Nekünk itt nem csak egy autót kellett terveznünk, hanem egyben el kellett indítanunk az elektromos autókra szakosodott EQ modellcsaládot is. Az EQC azokat az arányokat kapta, amik manapság rendkívül népszerűek az egész világon a hasonló szabadidő-autók vásárlói között. Ez egy stílusos crossover-SUV, látszik rajta, hogy nem terepjárásra tervezték, inkább sportos és dinamikus. Úgy véljük, hogy a világon a legtöbb autóvásárló ma ilyen autót szeretne magának.  Természetesen változathattunk volna a bevált arányokon az elektromos hajtás nyújtotta szabadság miatt – a frontrészt például megpróbáltuk alacsonyabbra tervezni, de egyszerűen nem nézett ki jól. A végén arra jutottunk, hogy az egyetlen részegység, aminek változtathatunk a helyzetén, az a szélvédő. De mit ér egy előretolt szélvédő, ha az ülések pozíciója nem változik? Akkor csak a térérzet javul, de az utasok által használható tér nem lesz nagyobb. Ha előre toltuk volna a szélvédőt, a műszerfal nem mehetett volna vele, mert akkor nem éri el a sofőr és az első utas, az ülések pozíciója ugyanis fix. Mindaz, amit elmondtam, a magas építésű SUV-okra igaz. Miért pont egy SUV lett az első elektromos Mercedes? Az elektromos szabadidő-autók nem csak népszerűek, hanem megvan az a nagy előnyük is, hogy az akkumulátort könnyen be lehet tenni az alsó részükbe, mert a magas építés miatt van ott elég hely, nem kell semmit átrendezni hozzá. Teljesen más a történet, ha egy alacsonyabb építésű, normál személyautóról beszélünk. A Tesla Model S-nél például sok kompromisszumot kellett kötni, főleg a hátsó üléseknél és a csomagtartónál. A Mercedestől viszont nem ezt várják az emberek. Az Audi is egy SUV-val kezdi az elektromos modellsorozatát, az ő e-tronjuk kicsit nagyobb, mint a mi autónk, 4,9 méteres, vagyis 15 centivel hosszabb.  Ha alacsony villanyautót tervezünk, akkor minden trükkösebb egy kicsit, mert helyet kell találni az akkumulátor számára. Vannak olyan autók, amiknek alig van csomagtere, fura pozícióban kell bennük ülni: ezek a lehetőségek nem méltóak a Mercedeshez. A mi megoldásunk más lesz. Az EQC arca köszön majd vissza a többi EQ modellen is? Igen, többek között ez köti majd össze őket. Ha valaki meg akarja változtatni egy autó karakterét, akkor az arccal kell kezdeni. Nem nagyon használtunk krómot, a fényszórók sötétek, és a maszk alatt egy fekete sávval vannak összekötve. Ha egy világos színű autón látja ezt az orr-részt valaki, akkor azonnal felismeri, akár több száz méterről is, hogy ez nem egy hagyományos Mercedes. Más a helyzet, ha fekete az autó, mert akkor a szemlélő számára eltűnnek a vonalak róla, megváltoznak az arányai, ebben az esetben még az sem tudja megmondani, hogy letisztult, vagy komplikált-e az oldala. Ez az oka annak, hogy a világ minden autós cégének dizájnstúdiójában az agyagmodellek ezüst színűek. Az interjú hamarosan folytatódik a második, befejező résszel.   Képek: a szerző, Daimler AG

Szerves hulladékból bioüzemanyag

2018.12.11.
7 ország 12 kutatócsoportjával az EU-s Biogo projekten belül együtt dolgozva, a Fraunhofer intézet kifejlesztett egy rendszert, amely szintetikus üzemanyag előállítására képes szerves hulladékból. Több indok is a fahulladék felhasználása mellett szól: először is, a nyersanyag nagy mennyiségben elérhető Európában különösebb utánajárás nélkül, így a fakitermeléssel és faanyag-gyártással nem fog versenyre kelni. Továbbá, a bioüzemanyag elégetése klímasemleges, azaz nem hat károsan a környezetre. A kezdeti előállító egység egy mobil konténerben kapott helyet. Vagyis bárhol használható bioüzemanyag előállítására. A Biogo projekt célja az volt, hogy egy standard befoglaló méretű konténerben, azaz 12x3 méteres alapterületen létrehozza a feldolgozó és előállító egységet. Első lépésként a fa hulladékot viszkózus pirolízis olajállapotig hevítik. Ezt szintézis gázzá alakítják egy mikroegységben további hő, levegő és gőz bevitelével. A második lépésben a gázt metanol előállítására használják. Az oxigén kivonása ebből szintetikus benzint eredményez. 1000 liter bioüzemanyag naponta Az egyszem, konténerméretű, mobil egység napi előállítási kapacitása 1000 liter körüli lesz. A kémiai folyamatokat élénk reakcióképességű nanokatalizátorokkal gyorsítják a kívánt napi mennyiség eléréséhez. Azonban a jelenlegi politikai és gazdasági körülményekhez nem illeszkedik a kis előállító-egységek elmélete. Amíg az olaj ára a jelenlegi szinten marad, ez a technológia nem tud labdába rúgni.

Húsz új helikoptert vesz a honvédség

2018.12.11.
A miniszter beszélt arról is: a helikoptervásárlás a NATO-n belüli és az Európán belüli magyar-francia védelmi ipari együttműködést is magasabb szintre emeli. Az autóipar területén pedig a Peugeot francia autógyár komoly szerepet szánt Szentgotthárdnak az új, innovatív korszak kihívásaira történő válaszadásban – tette hozzá a miniszter. Képünk illusztráció Forrás:airbus.com
Címkék: 

Imádnák az önvezető autókat a magyarok

2018.12.11.
Az MTI-hez kedden eljuttatott tájékoztatás szerint a kutatás Csehországban, Magyarországon, Lengyelországban és Oroszországban vizsgálta, mit gondolnak az emberek a mesterséges intelligenciáról (MI). Kiderült, hogy a legtöbben pozitívan állnak az MI-t felvonultató újításokhoz, a legnyitottabbak a magyarok és az oroszok voltak. A felmérés szerint az oroszok és a magyarok 63, a csehek 56, míg a lengyelek 53 százaléka megbízik az MI-ben. A magyarok, a lengyelek és az oroszok szerint a mesterséges intelligencia elsősorban az elektronikában lesz hasznos, míg a csehek úgy vélik, hogy főként az egészségügyben. A felmérés szerint a magyar férfiak 79 százaléka vásárolna önvezető autót, de az arány a nőknél is megközelíti a kétharmadot. Tízből nyolc magyar válaszadó szívesen bízná mesterséges intelligenciára a legjobb útvonal kiválasztását, a megkérdezettek több mint fele pedig a közlekedési szabálysértések elbírálásába is bevonná a technológiát.

Rárepült a megújuló erőforrásokra a BMW

2018.12.11.
Az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) 2018. december 3-14. között, a lengyelországi Katowice városában rendezi meg soros klímakonferenciáját, amelynek apropóján a BMW Group bejelentette: az öreg kontinensen működtetett létesítményeiben felhasznált villamosenergia-mennyiség 100 százalékát megújuló erőforrásokból nyeri ki. A müncheni központú vállalatcsoport továbbá ígéretet tett arra: ezirányú fejlesztéseit 2020-ra világméretűre bővíti.    
Címkék: 

Háromkerekű elektromos motorokkal erősít a Posta

2018.12.11.
Hozzátették, hogy a tricikliket december első heteiben a csomaglogisztikai piac legnehezebb időszakában tesztelik. A posta az új típusú járműveket elsősorban Budapesten a nemzetközi küldemények kézbesítésében használja, vidéken pedig a levél- és csomagkézbesítés összevonhatóságát tesztelik az eszközzel. A tricikli óránként maximum 45 kilométeres sebességgel képes haladni, hatótávolsága nagyjából 80 kilométer. A belföldi online vásárlás december első két hetében a legaktívabb, a posta előrejelzései szerint december 10-én kezdődik a szezon legerősebb hete, amikor naponta 100 ezres nagyságrendben érkeznek csomagok és árutartalmú küldemények a Magyar Posta logisztikai üzemeibe.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója