Február 15-én mutatják be az új Forma-1-es Ferrarit

2018.12.14.
Az új Ferrarit így három nappal a hivatalos barcelonai teszt előtt leplezik le. A maranellói istállónál az ötödik szezonját kezdi meg jövőre a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel. A 31 éves német pilóta csapattársa a monacói Charles Leclerc lesz, miután a Ferrarival 2007-ben vb-győztes finn Kimi Räikkönennel nem hosszabbítottak szerződést. A 2019-es Forma-1-es idény március 17-én kezdődik Melbourne-ben, az Ausztrál Nagydíjjal.
Címkék: 

Nem talált szabálytalanságot Carlos Ghosn javadalmazásában a Renault

2018.12.14.
A japán hatóságok a japán értékpapír-felügyeletnek a Nissan által 2015 óta benyújtott jelentéseiben személyes jövedelmének valótlan szerepeltetése miatt emeltek vádat a hét elején a Renault-Nissan-Mitsubishi autóipari együttműködés három héttel ezelőtt letartóztatott első embere ellen. A Nissan minden posztjáról felmentette Carlos Ghosnt a letartóztatást követően és ugyanígy járt el a Mitsubishi autógyár is. A Renault felügyelőbizottsága viszont közvetlenül a letartóztatást követően megerősítette posztján a "feladatának ellátásában átmenetileg akadályoztatott" vezérigazgatót és teljes hatáskörű helyettest nevezett ki "jogi ügyei tisztázásának" idejére. A csütörtöki közlemény szerint 2015 és 2018 között a cégvezér javadalmazása mindenben megfelelt "a vonatkozó jogszabályoknak" és az iparágban elfogadottnak tekintett alapelveknek egyaránt. A Renault közleménye megemlíti, hogy a felügyelőbizottság "a helyzet értékelésének a folytatására és az új fejlemények azonnali jelzésére" kérte fel a cég jogászait a Nissan által biztosított információk alapján. A közlemény kiemeli, hogy a felügyelőbizottság értékelése szerint "egyelőre nem állnak még rendelkezésre Carlos Ghosn védelmére felhasználható információk".
Címkék: 

0-24 órás szolgálatban dolgozik a napokban is a magyar közút

2018.12.14.
A meteorológiai előrejelzések alapján gyakorlatilag az ország teljes területén várható havazás, sok helyen átlagosan 5-10 centiméternyi friss hóréteg kialakulása is várható péntek estétől, Baranya, Bács-Kiskun, Csongrád és Békés megyében pedig akár 15-20 centiméternyi friss hó is hullhat. A nagymértékű havazást ráadásul erős széllökések is kísérhetik a Dunántúlon, illetve Borsod-Abaúj-Zemplén megye egyes területein, ezáltal hófúvásos szakaszok több térségben is kialakulhatnak. Ezen időjárási tényezők miatt egyes helyeken a közútkezelő folyamatos munkavégzése mellett is téliesebb útszakaszokra számíthatnak a közlekedők. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. szakemberei a következő napokban is 12 órás, váltott műszakokban, 0-24 órás szolgálatot biztosítva végzik a szükséges téli útüzemeltetési feladatokat és annak koordinációját. A hóeltakarítási és síkosságmentesítési munkákat az előírások szerint az egyes útszakaszok forgalomnagysága és az úthálózatban betöltött szerepük szerint látják el: először az autópályákon, autóutakon és főutakon, majd a felüljárókon és hidakon kezdik meg a beavatkozást, ezt követik a településeket összekötő mellékutak, illetve alacsony forgalmú bekötőutak hóeltakarítása vagy síkosságmentesítése. Az intenzívebb havazással együtt elsősorban Vas, Zala és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a szél is felerősödhet, ami hófúvásos szakaszokat is eredményezhet. Hófúvások idején ugyanakkor a hóeltakarítási munkák szó szerint szélmalomharcot jelentenek, mivel az erős szél folyamatosan visszahordhatja a havat a burkolatra. Ráadásul 30–40 km/órás széllökések felett a hófogó rácsok csak korlátozottan tudják tompítani a hóátfúvás kialakulását, mivel az erős szél nyomán a hófogók is megtelnek hóval, így azon a friss havat át tudja fújni egy-egy erősebb széllökés, ezért a burkolaton a hóeltakarítás után is szinte rögtön újra havas lehet a burkolat, mindaddig, amíg a szél nem áll el vagy mérséklődik. A téli hóeltakarításban és síkosságmentesítésben dolgozó nehézgépjárművek fordulóköre pedig akár 2–5 óra is lehet, ezen időszak alatt a várható időjárástól függően akár újabb 5–10 centiméternyi hó is hullhat a burkolatra, vagyis újabb beavatkozást kell végeznie a munkagépeknek, amíg a havazás el nem áll, addig pedig téliesebb útviszonyokra és lassabb haladásra kell a közlekedőknek felkészülni. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. valamennyi térségben minden emberi és gépi erőforrásával 0-24 órás szolgálatot teljesít majd az utakon. A 2018. november 10-től kezdődő téli üzemeltetési időszakban, főleg a megelőző sószórás és az éjszakai fagyok megakadályozása érdekében eddig egyébként több mint 20 ezer tonna sót és 1,5 millió liter kálcium-klorid oldatot juttattak ki a közútkezelő munkatársai a 32 ezer kilométeres országos közúthálózatra. A közlekedőktől azt kérik a szakemberek, hogy az esetleges hófúvásban, intenzív havazásban érintett területeken még utazás előtt tájékozódjanak a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Útinform szolgálatának weboldalán, a www.utinform.hu oldalon, az aktuális út- és látási viszonyokról, valamint forgalmi helyzetről. A friss baleseti és torlódással kapcsolatos hírek itt érhetőek el: https://utinform.hu/hirek/balesetek-torlodasok-rendkivuli-kozlekedesi-esemenyek-2. Míg reggel 5 és este 22 óra között, nagyjából 3 óránként a következő linken országos, átfogó összesítéseket is olvashatnak a közlekedők az időjárási helyzethez kapcsolódó útviszonyokról: https://utinform.hu/hirek/ut-es-latasi-viszonyok-a-kozutakon-2017-2018. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. téli üzemeltetési feladataival kapcsolatos gyakori kérdés-válaszokat, valamint a közlekedők számára további hasznos téli tanácsokat a társaság november elején megújult weboldalán itt érhetnek el az érdeklődők: http://internet.kozut.hu/teli-uzemeltetessel-kapcsolatos-informaciok/#more-886.  

Elérte a kozmoszt a Virgin Galactic újabb utasszállító űrhajója

2018.12.14.
A Sir Richard Branson brit nagyvállalkozó vezette amerikai cég SpaceShipTwo utasszállító űrhajója egy hordozó-repülőgépen emelkedett a magasba csütörtökön, kaliforniai idő szerint nem sokkal reggel hét óra után a Los Angelestől 145 kilométerre északra lévő Mojave légi- és űrkikötőből. A Földtől nagyjából 13,7 kilométeres magasságban az űrhajó levált hordozójáról, majd másodpercekkel később csaknem 80,47 kilométeres magasságba emelkedett, lehetőséget adva Mark Stucky és Frederick Sturckowa pilótáknak, hogy rövid időre megtapasztalják a súlytalanságot, és megcsodálják az űr sötétjében ragyogó bolygót. Az űrhajó végül a hangsebességnél két és félszer gyorsabban lépett be újra a légkörbe, majd a nagyjából egyórás utazást követően biztonságban landolt a Földön. - Ma megmutattuk, hogy a Virgin Galactic képes megnyitni az űrt a világ előtt - mondta Branson, hozzátéve, hogy 2019 márciusára tervezik az első, civil utasokat - beleértve őt magát is - szállító repülést. A Virgin Galactic első űrhajója, az eredeti SpaceShipTwo 2014 októberében tesztrepülés során darabjaira hullott, másodpilótája életét vesztette, a pilóta súlyosan megsérült. A balesetet szakértők szerint pilótahiba okozta. Akkoriban sokan úgy gondolták, hogy az incidens erősen megtépázta az űrturizmusbeli elsőbbségért több másik vállalattal versengő Virgin Galactic tekintélyét és versenyképességét. Mostanra azonban már több mint hatszázan fizettek elő, vagy tettek le foglalót a cég által kínált 90 perces és 250 ezer dollárba (71 millió forint) kerülő szuborbitális repülésekre, köztük olyan hírességek, mint Leonardo DiCaprio Oscar-díjas színész és Justin Bieber popénekes. Ugyancsak fizetős vendégeket juttatna az űrbe Jeff Bezos, az Amazon internetes áruház milliárdos alapítójának Blue Origin nevű űrvállalata, amely nagyjából 200-300 ezer dollárért kínálná az űrugrásokat.

Frontális ütközés - kettős halálos balesettel kezdődött a nap

2018.12.14.
A balesetben a két járművezető személy olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életüket veszítették. Az érintett útszakaszt a helyszínelés idejére teljes szélességében lezárták. A rendőrök a forgalmat a párhuzamos mellékútra terelik. Kérjük a gépkocsivezetők fokozott figyelmét és türelmét!

A Korbuly család szerepe a hazai ipartörténetben

2018.12.13.
A Közlekedési Múzeum első virtuális kiállítása az örmény származású Korbuly család három generációjáról emlékezik meg. Az első jeles alkotó Korbuly József (1847-1914). Ő Erdélyben született, majd Budapestre került. 25 éves korában már gépészmérnöki diplomával jelentkezett a MÁV-hoz. Bejárta az országot, az összes fontosabb vasúti gócponton dolgozott. Legfontosabb találmánya egy újfajta, olajban futó vasúti kocsi csapágy volt. Ezt a MÁV ugyan nem, de az Arad Csanádi Egyesült Vasutak, a Budapesti Közúti és Városi Villamos Vasutak, illetve osztrák, francia vasúttársaságok is használták. 1878-ben a Párizsi Világkiállításon találmányával díjat nyert.   Korbuly József Tíz gyermekéből négy fiú és három lány érte meg a felnőttkort, közülük ebben a cikkben két személyről lesz szó. Róluk, a többi családtagról, és az általuk készített termékekről a Közlekedési Múzeum virtuális kiállításában olvashatnak bővebb részleteket. A Korbuly testvérek 1912-ben: Sándor, ifjabb József, Károly, János. Ülnek: Ilona és Mária Korbuly Károly Korbuly József másodszülött fia, Károly a hazai ipartörténet kimagasló személyisége. Tehetsége Kandó Kálmánhoz, Bláthy Ottóhoz, Mechwart Andráshoz mérhető! Iskoláit részben Kolozsvárott, részben Aradon végezte. 1896-ban az aradi országos kiállításon bemutatták az ő és testvére, Sándor által készített négyhengeres álló gőzgépmodelljét, és ugyanitt azt a kis villamos kocsi modellt, amelyet Bunsen elemek hajtottak. Katonai szolgálatának letelte után a budapesti József Királyi Műegyetem gépészmérnöki szakosztályára iratkozott be. Első és második szigorlatát is kitűntetéssel tette le. Rövid tanári pályafutást követően a Ganz és Társa Rt villamossági gyárában helyezkedett el, ahol együtt dolgozott Kandó Kálmánnal. Korbuly Károly 1907-től Kandó Kálmánnal közösen Olaszországban a helyi Westinghouse üzem beindításán dolgozott. Itt Kandó-féle villanymozdonyokat készítettek. Korbuly Károly Olaszországban használt Clement-Bayard automobilja Az első világháború során hazatért Budapestre. Ezt követően Weiss Manfréd személyesen kérte fel a csepeli Weiss Manfréd művek műszaki igazgatói posztjára. Korbuly Károly vezetésével a csepeli gyár hadiüzemből átállt békecikkek gyártására. Így fejlődött fel az eke, a patkó, a szög, az összes mezőgazdasági gép, a zománcedény, a varrógép és sok más fogyasztási cikk gyártása. Külön ki kell emelni Korbuly Károly új csőgyártási eljárásra vonatkozó szabadalmát: a tolópadokon való csöveknél a cső nyújtását nem gyűrűkön végzik, mint korábban hanem a gyűrűk helyett három 120 fokos szöget bezáró tengelyen forgó görgőkön, amelyeknek profiljai körformát adnak, végzik a nyújtást. A szabadalmat világszerte számos cég vásárolta meg, ráadásul az ilyen módon készült tolópadokat Kínába is exportálták. A gyár vezetését Korbuly Károly a németek 1944. márciusi bevonulásáig végezte. Megrendült szervezete a kiállott izgalmakat már nem viselte el, s néhány hónappal később elhunyt.   Korbuly János Korbuly János és Rohrer Emil 1963-ban Kossuth díjat kaptak a Dutra traktorok tervezéséért Korbuly János, aki húsz évvel Károly után született, már nagyon fiatalon érdeklődött a közlekedési eszközök iránt. 16 évesen, Kandó Kálmán hatására elhatározta, hogy megépíti egy villamoskocsi makettjét. Az 1:10 méretarányú, üzemképes, légfékes makett két év alatt készült el, s az idők viszontagságait a mai napig sértetlenül átvészelte. Korbuly János az apró alkatrészek precíziós megmunkálása során különböző gyakorlati ismereteket sajátított el, amelyeknek később nagy hasznát vette. Korbuly János az első világháború során műszaki tisztként szolgált. 1916-tól a Flugzeugwerk Fischamend osztrák repülőgépgyár üzemvezetőjeként a Brandenburg típusú vadászrepülők gyártásával került kapcsolatba. Eközben rendszeresen hazajárt, s a József Királyi Műegyetemen elvégezte a gépészmérnök szakot, ahol 1918-ban diplomázott. Egy évvel később csatlakozott Károly bátyjához, s belépett a csepeli Weiss Manfréd művekhez. Először az új közszükségleti termékek (edények, fürdőkádak, tűzhelyek stb.) gyártásának automatizálásán dolgozott. Weiss Manfréd túrakocsik tesztelése. Bal szélen egy Steyr Ezzel párhuzamosan zajlott a Magyar-Olasz Bank irányításával létrehozott Autószindikátus által beszerzett, az első világháborúból visszamaradt katonai teherautók javítása. Korbuly János valószínűleg ekkor barátkozott össze Szmick Viktorral. Szmick 1924 körül vásárolt egy olasz FIAM kisautót. Ez lett a Weiss Manfréd autógyártási törekvéseinek kiindulópontja. Korbuly János, mint a szerkesztési iroda újonnan kinevezett vezetője, a FIAM kétütemű, kéthengeres motorja alapján elkészítette a WM 6000 motort. A 875 cm3-es, 30 lóerős erőforrást saját fejlesztésű alvázba építették be. 1924-1930 között csupán néhány száz készült a benzin-olaj keverékkel működő WM kisautókból, amelyek egy része Budapesten taxiként teljesített szolgálatot. Korbuly János felesége és gyermekei egy egyedi, sportkarosszériás Weiss Manfréd túrakocsiban Szmick Viktor 1928-ban a svábhegyi versenyen Weiss Manfréd túrakocsival indult. Fotó: Munkácsi Márton A csekély teljesítmény miatt a kétütemű motor gyártását 1930-ban leállították. Helyette egy új, négyütemű konstrukciót fejlesztettek, amelynek alapja egy Ford motor volt. A négyhengeres, négyütemű, 3,2 literes, 55 lóerős LA motort főleg teherautókba építették be, de a taxik erőforrását is lecserélték. Az LA motorral szerelt Sz VI és Sz VII típusú személyautók csupán rövid ideig maradtak gyártásban – az 1929-es gazdasági válságot követően megszűnt irántuk a kereslet. Szintén ebben az időszakban született a TV típusjelzésű teherautó, amelyből 1930-1932 között körülbelül 100 darabot állítottak össze. E mennyiség nagyobb részét a WM használta saját céljaira. Az 1930-as években az akkor már számos kiváló szakembert alkalmazó Autó- és Traktor Osztály fejlesztési kapacitását leginkább a katonai járművek foglalták le. A trianoni békeszerződés értelmében ilyen jellegű járművek nem készülhettek volna Magyarországon, ám a gyárvezetés támogatta az elképzelést. Az 1930-as évek első felében megindult Csepelen a vontatógyártás. Polgári célokra az amerikai John Deere traktor, katonai megrendelésre pedig az olasz Fiat-Pavesi tüzérségi vontató licencét vásárolta meg a gyár. Korbuly János feladata elsősorban a gyártás megszervezése volt. Az Angliában élő Nicholaus Peter Sorrel Straussler, aki Straussler Miklós néven született Isaszegen, s az első világháború után költözött Londonba, majd 1933-ban megkapta a brit állampolgárságot, jó viszonyt ápolt több hazai nagyvállalattal. Megtetszett neki a csepeli gyár konstruktőri gárdájának hozzáállása, s 1933 és 1938 között több harcjármű prototípus, s szériamodell megépítésére adott megbízást. Az Angol-Perzsa Olajtársaság részére készített 8x4-es olajszállító teherautó prototípusa ideiglenes felépítménnyel Nicolas Straussler elgondolása alapján készült harckocsi-prototípus, amely vízben, közúton és úttalan utakon is járóképes volt   1944 nyarán Korbuly Károly halála után Korbuly László, Károly fia, aki a Dunai Repülőgépgyárat vezette Jánossal közösen vette át a Weiss Manfréd konszernirányítását. A második világháború után a Korbuly család minden egyes tagját eltávolították a csepeli üzemből. Korbuly János 1947. januártól a Hofherr-Schrantz Clayton-Shuttleworth Magyar Gépgyári Művek Rt. műszaki igazgatójaként tevékenykedett. Az államosítást követően rövid ideig a Vörös Csillag Traktorgyár is alkalmazta, de az 1950-es évek tisztogatási hulláma őt is elérte. Visszaemlékezése szerint 1956 őszén Csathó László, a Vörös Csillag Traktorgyár igazgatója hívta vissza. Korbuly részt vett a Rhorer Emil által irányított kollektíva munkájában, amelynek eredménye a nagy sikerű Dutra (Dumper + Traktor) traktor lett. „Ismeri a gépészet minden csínját-bínját, tele van új meg új elgondolásokkal, s addig nem nyugszik, míg meg nem találja, s keresztül nem viszi a legjobb megoldásokat” - állt egy róla szóló, 1958-ban kelt jellemzésben.Korbuly János 1963-ban Kossuth-díj aranyfokozatát kapta Rhorer Emillel megosztva. A családi emlékezet szerint 1960-ban Csergő János ipari miniszter „most már kedvenc traktorprogramját megvalósította” felkiáltással áthelyezte a Ganz-Mávaghoz, ahol hat éven keresztül a mozdonygyárban a 12 hengeres motorok korszerűsítésén dolgozott. A nyughatatlan alkotó még tíz évig otthon, a saját maga által épített esztergapadján fúrt-faragott. 1976. december 20-án hunyt el. A Múzeum a virtuális kiállítás és tudományos feldolgozás mellett 2019-ben egy időszaki kiállítással is megemlékezik majd a Korbuly család tagjainak tevékenységéről.

A Nissan a Leaf-ből is elkészítette a Nismo változatot

2018.12.13.
A tavaly bemutatott átalakított Leaf óriási előrelépést jelentett, több lóerővel, nagyobb nyomatékkal és sokkal szebb külső kialakítással, mint a korábbi modellnél. A Nissan idén pedig versenyautót varázsolt a világ legkeresettebb elektromos masinájából. Most pedig bemutatták a versenypályára szánt Nismo RC modellt is. A kasztni alatt egy elektromos motor rejtőzik, amely 321 lóerővel hasít előre és 640 Nm nyomatékkal bír. Ez több mint duplája a 2011-ben piacra dobott Leaf Nismo RC-nek. Így az autó 3,4 másodperc alatt éri el a 100 km/órás sebességet. A Leaf városi típusában lévő hajtáslánc-technológiát felhasználták az RC modellben is, az akkumulátorokat az autó közepén helyezték el a megfelelő súlyelosztás miatt, az inverterek pedig elől és hátul vannak. A Nissan elmondása szerint a teljesítményt a tengelyek külön kezelik, így a legjobb tapadással bíró abroncs azonnali nyomatékot kap. z RC ezüst-fekete színben készült el, piros részletekkel. Az autó 4,5 méter hosszú és 1,2 méter magas. A szénszálas monocoque önhordó karosszériának köszönhetően a masina súlya csupán 1220 kilogramm, az eleje és hátulja eltávolítható, a hátsó szárny pedig állítható.     A Leaf Nismo RC-t decemberben mutatták be a Fuji International Speedway keretében a Nismo Festivalon a Nissan új Formula E elektromos versenyautójával karöltve. A Leaf Nismo RC-ből összesen hat darabot gyártanak le, amiket a Nissan elektromos versenyautóinak mintájaként fognak bemutatni.

Visszaesett a kínai autópiac!

2018.12.13.
A német gyártók számára oly fontos kínai piac az utóbbi tíz évben első alkalommal visszaesett. Idén novemberben az eladási eredmények 18%-al visszaestek a tavalyi év azonos időszakához képest. Ezzel már sorozatban hat hónapja gyengülnek az eredmények. Szeptemberben és Októberben is körülbelül 13%-os csökkenés történt, az év első 11 hónapját tekintve pedig átlagosan 4,3%-al kevesebb autót adtak el az óriási kínai piacon. A lassuló gazdaság erősen befolyásolja az autópiac eredményeit, ugyanakkor komoly hatása van az egyre terjedő car-sharing és online autómegosztó alkalmazásoknak is.  

Továbbra is hozza a formáját a SEAT

2018.12.13.
A 2017-es év azonos időszakával (435 500) összehasonlítva, az értékesítés összességében idén elérte a 492 300 darabot. Ezzel a mennyiséggel a SEAT már  meghaladta a 2017-es teljes év értékesítési adatát, ami 468 400 gépkocsi kiszállítása volt. Ez az eddigi legjobb eredmény a január-novemberi időszakra vonatkozóan, és meghaladja a 2000-ben elért,  473 200 darabos eddigi rekordot is. A spanyol gyártó eladásai novemberben ismét  felgyorsultak, 43 300 gépkocsit értékesítettek, ez a havi mennyiség 7.2 %-kal volt magasabb, mint a 2017-es év azonos hónapjában elért mutató, a  40 400 gépkocsi. A SEAT értékesítéséért és marketingért felelős alelnöke, Wayne Griffiths szerint " a 2017-es év értékesítési számainak meghaladása az év zárása előtt egy hónappal nagyon kedvező eredményt jelent. Karnyújtásra vagyunk egy kivételes év zárásától, és a SEAT történetében a legjobb értékesítési eredmény  elérésétől. Mindezen túl  most rendelkezésre áll a  motorkínálat  több mit 90 %-a, és így a WLTP  bevezetése következményeként kialakult helyzet most visszatér a normálishoz." Az év zárása előtt egy hónappal regisztrált értékesítési növekedés azt jelenti, hogy  a SEAT már meghaladta  minden eddigi éves szintű rekordját olyan országokban, mint Németország, az Egyesült Királyság , Ausztria, Izrael és Marokkó.  Németországban, a SEAT fő piacán a márka 14.0 %-kal növelte eladásait,  és összesen 108 200 gépkocsit értékesített. Az Egyesült Királyságban 60 100 SEAT talált gazdára, ami 14,8 %-os növekedést hozott, míg Ausztriában  18 100 darabot, (9.3 %-os emelkedés), Izraelben 8 900 darabot, (+7.1 %), és Marokkóban 2 000 gépkocsit, (+11.7 %) sikerült átadni a vásárlóknak. 2007 óta most először regisztráltak Spanyolországban először több mint 100 000 eladott SEAT gépkocsit. Az összesen itt eladott 104 000 darabos mennyiség 16.8 %-os emelkedést jelentett. A SEAT piacvezető márka Spanyolországban, és az Ibiza valamint a Leon a két legnagyobb mennyiségben regisztrált modell. Az értékesítés olyan kulcs piacokon is emelkedett  mint  Franciaország és Olaszország.  A SEAT  közel 30 %-kal növelte értékesítését Franciaországban ( 28.7 %-os növekedés, 28 700 eladott gépkocsi) , és ezáltal Franciaország lett Európában a márka egyik leggyorsabban növekvő piaca. Jelentős növekedést mutatott az értékesítés Olaszországban 4, 6 %-os növekedéssel és 19 100  darab eladott gépkocsival, Portugáliában 9 200 eladott gépkocsival,  19.4% növekedéssel, illetve Belgiumban (+9 100 gépkocsi, 24.9 %-os növekedés). Mindezen túl Algéria továbbra is a legmagasabb  éves növekedést mutató ország, ahol az 2017-es értékesítést  (4 400 egység) sikerült megnégyszerezni, és ezzel Algéria az ott eladott 18 400 gépkocsival a SEAT hatodik legnagyobb piaca.  

Öt csillagot kapott az Audi Q3

2018.12.13.
A legmagasabb, öt csillagos értékelés eléréséhez az autónak minden kulcsfontosságú Euro NCAP területen jól kell teljesítenie. Az új Audi Q3 tökéletesen teljesítette ezt a feladatot mind a felnőtt- és gyermek-utasvédelem, mind a veszélyeztetett úthasználók védelme és a vezetést támogató rendszerek tekintetében. Az aktív támogatást kínáló biztonsági rendszerek - amilyen például a városi forgalomban és az autópályán is dolgozó automatikus vészfékezés - szintén részét képezik az NCAP összesített értékelésének, ahol ezek 40 százalékos súlyozással szerepelnek a felnőtt utasvédelem, 20 százalékos súllyal a veszélyeztetett úthasználók védelmének és 20 százalékos súllyal a biztonsági rendszerek minősítésénél. Az új Audi Q3 esetében ezek a műszaki megoldások mind elérhetőek. Az Audi pre sense basic és az Audi pre sense front biztonsági rendszerek az alapfelszereltség részét képezik. Utóbbi egyértelmű vizuális, hang-, illetve tapintásbeli jelzéssel figyelmezteti a vezetőt, amennyiben gyalogosokkal, kerékpárosokkal és más járművekkel adódó kritikus helyzetet érzékel radarjaival. Szükség esetén pedig akár vészhívást is kezdeményez. Szintén az alapfelszereltséghez tartozik az Audi side assist rendszere, amely a sávváltásnál figyelmeztet a holttérben tartózkodó járművekre illetve az éppen igénybe vett forgalmi sáv elhagyására figyelmeztető rendszer, az Audi active lane assist. Az opcionálisan rendelhető asszisztens rendszerek csomagja tartalmazza az adaptív menetasszisztenst (adaptive cruise assist), a közlekedési táblák kameraalapú felismerését, a parking system plus rendszert, a fényszóró asszisztenst és a vészhelyzeti asszisztenst. Az új Audi Q3 az utasvédelem terén is tarol. Az utascella alapját ugyanis melegen alakított acélból készült alkotóelemek alkotják. Ezeket elsősorban a tűzfal és a hosszanti merevítések átmeneteinél használják illetve a központi alagútnál, a küszöböknél, az A és a B oszlopoknál, a tetőszerkezetnél valamint a hátsó hosszanti merevítéseknél. A melegen alakított alkatrészek - amelyek az alacsony súlyt és az extrém szilárdságot garantálják - a karosszéria súlyának 26 százalékát teszik ki. Alkalmazásuk kitűnő alapot biztosít a kiemelkedő ütközési biztonság és a merevség szempontjából. Az Európai Újautó-értékelési Programot (New Car Assessment Program; Euro NCAP) az európai közlekedési minisztériumok, autóklubok, biztosítási társaságok és kutatóintézetek támogatják. Összesen nyolc európai ország tizenkét intézménye vesz részt a munkájában. Az Euro NCAP tesztjein szinte mindegyik új autót tesztelik és értékelik az általuk kínált passzív és aktív biztonság alapján. A program tesztkövetelményei messze meghaladják a jelenleg Európában érvényes törvényi szabályozás kritériumait.      

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója