1 millió forintot nyer Magyarország legjobb kamionsofőrje!

2014.06.18.
Nem a megtett kilométerek és az utakon eltöltött évek számítanak, hanem a tudás, kreativitás, profizmus és ügyesség az 5 tengelyen - biztos kézzel! közlekedésbiztonsági és vezetéstechnikai versenyen, amelyre idén ismét lehetőségük van a magyar kamionosoknak jelentkezni augusztus 15-ig.A győztest nettó 1 millió forinttal jutalmazza a NiT Hungary és az OBB, arról nem is beszélve, hogy ő lesz hazánk legelismertebb kamionosa. Ez a dicsőség pedig bármely cég büszkeségére válhat, hiszen a jól felkészült gépkocsivezető egy cég alfája és omegája, amelyet most be is bizonyíthatnak a játékos megmérettetésre jelentkezők. A versenyzők mindezek mellett szélesebb körben is megmutathatják kihívásokkal teli hivatásuk szépségeit, lehetőségeit, kedvet csinálva a pályakezdő fiatalok számára.A különleges küldetésen résztvevőknek először egy online selejtezőn kell szakmájukkal kapcsolatos kérdésekre válaszolniuk, ezt követően pedig az elődöntőkön, majd a döntőben már öt tengelyen bizonyíthatnak különféle ügyességi feladatok kreatív megoldásával. A végső megmérettetésen a legjobbak küzdenek meg egymással Európa egyik legkorszerűbb vezetéstechnikai tanpályáján, egy színes programokkal egybekötött családi napon.Jelentkezési határidő:2014. augusztus 15. Elődöntők:2014. szeptember 20. - Miskolc2014. szeptember 21. - Miskolc2014. szeptember 27. - Budapest2014. szeptember 28. - Budapest Döntő:2014. október 4. – Zsámbék, drivingcamp Hungary További információk:http://www.5tengelyen.hu

Elektromos Porsche-koppintás Hollandiából

2014.06.18.
A Carice Mk1formája egyértelműen a 356 Speedstert mintázza, a karosszériája viszont nem acélból, hanem műanyagból készül, így az autó tömege mindössze 350 kilogramm az akkumulátorokkal együtt. Kezdetben háromféle teljesítménnyel kínálják majd: a belépő szint 20 lóerőt, az erősebb 54 lóerőt kínál, emellett kínálnak egy jogosítvány nélkül is vezethető gyermek-verziót (16 éves kortól) 5,4 lóerővel.A kocsi hatótávja 130 kilométer, a gyorsulás függ az verziótól és az extráktól, így erre nem adott meg konkrét adatot a gyártó.A kocsi teljes hosszán végighúzódó gerinc-alváz magában foglalja az akkumulátorokat, és ez garantálja az ideális, 50-50 százalékos súlyelosztást is. A mindössze 10 példányban készülő tető nélküli roadster ára 26620 euró, ami 8,16 millió forintnak felel meg.Magyarázat lehet a magas árra az igényes anyaghasználat, a kormány ugyanis fából, a műszerfal alumíniumból, az üléskárpit pedig bőrből készül. Felárért kis lökettérfogatú hatótávnövelő benzinmotor is kapható, sőt, hidrogén-hajtással is elérhető a jármű. A megrendeléseket június 21-én kezdik felvenni.

Felfrissült a Peugeot 508

2014.06.18.
A 2010 végén bemutatott Peugeot 508-as eddig 370 ezer példányban kelt el, ennek több mint az egyharmada Kínában. Szeptembertől lehet megvásárolni a Peugeot 508-as felfrissített változatát, amelyet könnyű lesz megkülönböztetni az elődtől, mivel teljesen új orr-részt terveztek az autónak. Vízszinteshez közeli lett az új motorháztető, a hűtőmaszk pedig immár függőleges, és magába foglalja az oroszlános emblémát is, amelyet két oldalról új LED-technikájú kérhető fényszórók vesznek körbe. Teljesen áttervezték a lökhárítókat, illetve a négyajtós limuzin hátul is új lámpákat kapott. Továbbra is három változatban kapható az 508-as: négyajtósként, kombiként, és RXH néven emelt futóművű, szabadidő-autós megjelenésű kombiként.Belül bevezették a 308-asból ismert 7 colos érintőképernyőt, így lecsökkenthették a gombok számát. Áttervezték az órákat is, és felárért már színes head-up display-t, holttér-figyelő rendszert, tolatókamerát is kínálnak a vevőknek. Minden változatban javul a minőségérzet a gondosabb összeszerelésnek és az új anyagoknak köszönhetően.A 156 lóerős 1,6 literes benzines turbómotort egy 165 lóerősre cserélték, amely nem csak erősebb, de több mint 10 százalékkal takarékosabb is elődjénél. Az új kétliteres BlueHDi 150 és 180 lóerővel érkezik, mindkettő az egyik legtakarékosabb motor a saját kategóriájában. Megmarad a kínálatban az összkerék-meghajtású dízel hibrid változat, amelynek fogyasztását 3,3 literre szorították le.A frissített 508-as először augusztusban állítják ki a Moszkvai és a Chengdui Autószalonon, de természetesen az őszi párizsi seregszemléről sem fog hiányozni. 

Utasbiztosítási piac: lassú emelkedés

2014.06.18.
2013-ban összesen 44,6 millió napot töltöttek külföldön a magyar állampolgárok – döntő többségük azonban mindössze csak egy napra látogatott az országhatáron túlra. Ez a szám ugyan messze alatta marad a 2009-es 83 milliónak, de a turisztikai szakemberek idén már óvatos, 10-15 százalékos bővülést várnak.   Az összes kiutazás valamivel több, mint fele - 51 százaléka - turisztikai célú kiutazás volt 2013-ban, a legkedveltebb célpontok Németország, Ausztria, Csehország, Románia, Horvátország és Franciaország. Várhatóan így lesz ez idén is, s mivel honfitársaink - Franciaországot kivéve - a legtöbb országba jellemzően autóval utaznak, a tendencia kedvezően hathat az utasbiztosítási, valamint az ahhoz kapcsolódó autós assistance biztosítások piacára is. Az utóbbinak kiemelt jelentőséget adhat az a tény, hogy a magyarországi gépjárműpark átlagosan 12 éves, ami sok esetben a rendszeres szervízelés mellett is fokozottabb kockázatot jelenthet egy hosszabb utazás során.Az országúti meghibásodás nem ritka, ilyen esetekben pedig az autós assistance szolgáltatás jelent segítséget a gépjármű-tulajdonosok számára. Az autós assistance biztosítások tartalmazhatják a helyszíni javítás mellett a szervizbe vontatás, az alkatrész-csere, vagy akár – például ha az azonnali javítás nem megoldható vagy várni kell az alkatrész beszerzésére - a szállás költségét is. Az assistance cég megszervezi a segítségnyújtást, illetve az autós a nap 24 órájában kérhet segítséget és saját anyanyelvén folyamatos kapcsolatot tarthat fenn a segítségnyújtóval – hangsúlyozza Kalmár László, a Europ Assistance ügyvezető igazgatója.    Az idei első negyedévben közel 59 százalékkal nőtt az útlemondási biztosításokból származó díjbevétel, ami az utazási szakemberek 10-15 százalékos növekedést valószínűsítő becslésével együtt már arra enged következtetni, hogy várhatóan az utazási kedv és a lakosság tudatosságnak növekedése az utasbiztosítási piacra is jótékonyan fog hatni. „A tapasztalatok alapján remélhetjük, hogy a magyar lakosság talán tudatosabban készül fel egy-egy utazásra. Egyre inkább számolnak azokkal a kockázatokkal, amit egy váratlan baleset vagy betegség, vagy akár a gépjármű meghibásodása jelenthet a külföldi nyaralás során - fogalmaz Horváth Péter.  2013-ban a teljes utasbiztosítási piaci díjbevétel kismértékben meghaladta a 10 milliárd forintot, ami 6,5 százalékos növekedés a 2012. évi 9,5 milliárd forinthoz képest.   „Továbbra is azt tapasztaljuk, hogy az ügyfelek rendszeres és folyamatos tájékoztatásának igen nagy a jelentősége. Azzal, hogy időről időre felhívjuk a figyelmet arra, hogy milyen veszélyeknek és beláthatatlan pénzügyi nehézségeknek teheti ki magát az, aki utasbiztosítás nélkül utazik külföldre, számokban is érzékelhető a hatása. Szövetségünk egy-egy figyelemfelhívása után jelentősen megugrik a lakosság utasbiztosítási kötési hajlandósága” – emlékeztet rá Horváth Péter.

Szervizrobotot mutatott be az Audi

2014.06.18.
A fejlett kommunikációs robotot az Audi amerikai részlege mutatta be azzal a céllal, hogy megkönnyítse a márkaszervizekben dolgozó szerelőknek a hiba azonosítását és elhárítását.  Az ART nevű (Audi Robotic Telepresence) robot tulajdonképpen egy mozgó videótelefonnak is felfogható, mivel kép és hangkapcsolatot létesít a márkaszerviz és az importőri technikai bázis között. Az Audi szerint az eszközzel úgy szerelhetnek autót a szerelők, mintha ott állna mellettük a technikai szakértő. A távirányítós robot működés közben az operátor arcát mutatja a képernyőn. Van csőkamerája és egy kézikamerája is, amelyek segítségével a szerelő még a nehezen hozzáférhető helyeket is meg tudja mutatni a szakértőnek, akár több ezer kilométer távolságból is.Az ART-ot úgy terveztük, hogy a szerelők és az ügyfelek igényeit is szem előtt tartottuk – nyilatkozta Brian Stockton, az Audi America technikai igazgatója. „Az eszköz a szerelőknek lehetőséget ad arra, hogy értékes párbeszédet folytassanak az Audi America szakértőivel, ami nem csak a szolgáltatás sebességén és minőségén fog javítani, de általánosan egy magasabb szintű élményt jelent majd az autótulajdonosoknak is” – tette hozzá.Az Audi 100 márkakereskedésbe szállítana a robotokból, 18-ban már a próbaüzemben tesztelik a rendszert.

Renault Captur Helly Hansen

2014.06.18.

A Renault Captur már önmagában is egy trendi tárgy. Bájos vonalai, különleges színkombinációi, vagány, terepjárós megjelenése, és trendi öko motorjai szinte tálcán kínálták annak lehetőségét, hogy készüljön belőle egy még trendibb, még divatosabb kiadás.

Galéria képek: 

Peugeot 205 Lacoste

2014.06.18.

Amikor szövetséget kötött egymással az oroszlán és a krokodil, vagyis elkészült a ma már legendásnak számító Peugeot 205 Lacoste, elég volt néhány jópofa divatszín, néhány ma már megmosolyogtató extra felszereltség és egy-két párizsi divatcímlap.

Galéria képek: 

A Kia ’Út Rióba’ című sorozata

2014.06.18.
Miközben a focirajongók világszerte a brazíliai labdarúgó-világbajnokságra készültek, a Kia szereplésével új filmsorozat indult a világ negyven televíziós csatornáján. A sorozat cselekménye egy közel 5000 kilométeres foci-túrát követ, keresztül Dél-Amerikán, az út célja nem más, mint hogy felfedezze, miért rajong olyan szenvedélyesen ez a földrész ezért a sportért.Az ’Út Rióba’ sorozat hatrészes. Soul és egyéb Kia modellek volánja mögött két focirajongó humorista, Mark Watson és Henning Wehn utazik végig hat olyan országon, ahol virágzik a labdarúgás – iskola a gyerekeknek, és szinte vallás a szülőknek.A focibolond páros Urugayban ül autóba, hogy Brazíliáig tartó útján barátokat szerezzen, farkasszemet nézzen lámákkal, belekóstoljon a helyi konyhaművészetbe, és nem utolsó sorban kezet rázzon egy sor legendás focistával, akikből könnyen össze lehetne állítani a képzeletbeli dél-amerikai álomcsapatot.Hat epizód, hat labdarúgó nemzetA rettenthetetlen utazók Montevideóból, Uruguay fővárosából indulnak. Itt rendezték annak idején a világ legelső világbajnokságát. Hőseink megpróbálják felkutatni Alcides Ghiggiát, az 1950-es világbajnoki döntő egyetlen, még élő játékosát. Összemérik tudásukat Paolo Monteróval, és megpróbálják kifaggatni Luis Suárez anyukáját a válogatott labdarúgó titkairól.Következő állomásuk Argentína, ahol Henning, Mark Alberto Tarantini segítségével igyekszik felderíteni az ország focisikereinek hátterét, majd egy büntetőpárbajban saját élő televíziós műsorában próbálja meg legyőzni a kapuslegenda Sergio Goycocheát. Ricky Villával teniszezik, majd detektívnek áll, és megpróbálja megkeresni Diego Maradonát.Miután átkelnek az Andokon, hőseink Chilében a West Ham egykori védőjének, Javier Margasnak a különleges moteljében szállnak meg, borkóstolón vesznek részt Elias Figueroával, majd születésnapi tortát sütnek a chilei gólgyáros, Ivan Zamoranónak. Ezt követően a karibi partvidék felé veszik az irányt. Kolumbiába megérkezve Mark, Faustino Asprillával tölti az estét, és megismeri a kolumbiai labdarúgás sötét oldalát, míg Henning bíróként tölti a napját.Miután a páros megérkezik Sao Paolóba, igazi brazíliai fazonigazításon esik át, majd felkeresi a hetvenes évek legendáját, Rivellinót, találkozik a jövő Peléjével (Pele fiával), majd néhány kudarcba fulladó kísérlet után sikeresen rábukkan a Middlesbrough egykori, legendás játékosára, a világbajnok Juninhóra.Öt kalandos hét után Henning és Mark végül megérkezik Rióba. Itt Mark sárkányrepülővel száll a város fölé, hogy szemügyre vegye a világbajnokság előkészületeit. Később hőseink ellátogatnak a világ hamarosan legismertebbé váló stadionjába, az Estádio do Maracanãba. Emellett találkoznak az 1970-es világbajnok brazil csodacsapat kapitányával, Carlos Albertóval, és életre keltik a hetvenes évek brazíliai őrületét, az Autobalt – az autós focit!Az öt hét során, amikor éppen nem a focival foglalkozik, Henning és Mark belekóstol a marhapásztorkodásba, imádkozik Maradona templomában, és Pablo Escobar testvérével bejárja a hírhedt kokainkirály otthonát. Egy helyi meccsen találkoznak Falcao apjával, és több kilónyi csodás dél-amerikai steak-et fogyasztanak el.Kia: rajongunk a fociértMivel a Kia a 2014-es labdarúgó-világbajnokság hivatalos partnere, logikus döntés volt, hogy az ’Út Rióba’ hősei Kiákkal utazzanak. Mark és Henning a Soul-t a Sportage-et és a Sorento-t választotta.„Az új Soul éppen csak bemutatkozott Európában, így az ’Út Rióba’ nagyszerű alkalmat teremtett arra, hogy focirajongók ezrei találkozhassanak vele.” – mondta Artur Martins, a Kia Motors Europe marketingért felelős alelnöke.A Kia 2007 óta a FIFA hivatalos autóipari támogatója, beleértve a 2010-es dél-afrikai labdarúgó-világbajnokságot és a 2010-es Európa-bajnokságot is. A márka a közelmúltban példátlanul hosszú távra, 2022-ig meghosszabbította partneri szerződését a FIFA-val.Az ‘Úton Rióba’ című filmet a világ negyven televíziós csatornája vetíti, összesen 150 országban elérhető.Magyarországon a filmek a Kia Motors honlapján (www.kia.com) tekinthetők meg. 
Címkék: 

Csökkent a cseh autógyárak nyeresége

2014.06.18.
A Skoda Auto Mladá Boleslav adózott nyeresége 11,8 milliárd koronát tett ki, ami 23 százalékkal kevesebb, mint 2012-ben - közölte a német Volkswagen konszernhez tartozó legnagyobb cseh autógyár.A kiskocsikat gyártó japán-francia TPCA Kolín 278 millió koronás nyereséget könyvelt el, ami 13 százalékos visszaesés. A harmadik nagy autógyár, a dél-koreai Hyundai Nosovice egyelőre nem hozta nyilvánosságra a hivatalos tavalyi pénzügyi adatait.A Skoda tavaly 19,6 millió koronát ruházott be az új modellekbe. A cég jelenleg nyolc új modellen dolgozik. A földgázmeghajtású Skoda Octavia G-Tec nemrégiben került a piacra, s rövidesen a Skoda Yeti Xtreme modellt is piacra dobják. Az Octavia Scout új változata augusztustól lesz kapható.A TPCA tavalyi beruházásai meghaladták a 16 milliárd koronát, ami a gyártás 2005-ös beindulása óta a legmagasabb összeg. Ennek köszönhető, hogy idén májusban megindult a Toyota Aygo, a Peugeot 108 és a Citroen C1 modellel korszerűsített változatainak gyártása. Az autógyár az idén 210 ezer kiskocsi gyártását tervezi, elsősorban a brit, a francia, a holland, az olasz és a német piacra. A gyártás bővítése miatt az autógyár több száz új alkalmazottat vett fel.A cseh autóipari szövetség (SAP) kimutatása szerint a csehországi autógyárak tavaly 1,16 millió kocsit gyártottak, ami 3,8 százalékkal kevesebb az előző évinél.Az autógyárak bevételei viszont  2,9 százalékkal 865 milliárd koronára emelkedtek. A kivitel értéke 5 százalékkal 718 milliárd koronára nőtt.MTI 

Ilyen volt a Le Mans-i 24 órás a helyszínről

2014.06.18.
A versenyt a 2-es rajtszámú Audi nyerte meg 2011 és 2012 után harmadszorAz idei Le Mans-i 24 órás versenyre egész más hangulatban készült a címvédő Audi, mint a korábbi években. Sok év után idén először nem ők számítottak a verseny esélyesének, amit az is bizonyított, hogy a 2014-es World Endurance bajnokság két korábbi futamán mindössze egy második helyet tudtak szerezni, a Toyota viszont mindkétszer győzött. A 2014-re bevezetett új szabályok, amelyek csak az egy kör során felhasználható energiamennyiséget határozták meg - viszont semmiféle technikai megkötést nem tartalmaztak a motor felépítésérére és teljesítményére vonatkozóan - egyértelműen a benzines Toyotának és Porschének kedveztek, ráadásul a két trónkövetelő márka autóiban az üzemanyagtank is 14 literrel nagyobb lehetett, mint az Audiban, ami már elég ahhoz, hogy egy körrel többet tehessenek meg Le Mans-ban egy tank üzemanyaggal.Helikopterről a pálya. Több mint negyedmillió nézőt regisztráltakA dízelmotoros Audinak nem csak a kisebb tank jelentett hátrányt a vetélytársakhoz képest, hanem az is, hogy a TDI motor nagyobb tömege miatt csak kisebb, körönként 2 MJ visszatáplálásra képes hibrid rendszert tehettek az autóba, hogy ne lépjék túl a szabályok által meghatározott 870 kilogrammos minimális tömeget. Ehhez képest a Toyota és a Porsche 6 MJ-os rendszert használt, ami a kigyorsításoknál jelentős előnyt jelentett nekik. Az sem segítette az Audi csapat felkészülését, hogy a szerdai szabadedzésen a tavalyi győztesek 1-es rajtszámú R18 e-tron quattrója nagy sebességgel kicsúszott egy kanyarban, és ripityára tört, ráadásul a baleset oka máig nem derült ki. Az Audi szerelőinek egy vadonatúj szénszálas monocoque vázra fél nap alatt kellett felépítenie a világ egyik legkomplexebb felépítésű (hibrid hajtáslánc, turbódízel motor, elektromosan hajtott első tengely) versenyautóját, de megoldották a feladatot, és az időmérőre már működőképes volt az autó. Loic Duval azonban nem volt olyan egészségi állapotban, hogy a baleset utáni vállalhassa a futamot, ezért a helyére beültették az ex-Forma-1-es Marc Genét, a csapat tartalék pilótáját.Audis csapatfotó a pénteki sajtótájékoztató utánNem véletlen, hogy az Audi a 12 korábbi győzelme ellenére is csak óvatos optimizmussal készült az idei megmérettetésre, az versenyt megelőző sajtótájékoztatón, amikor az esélyeikre terelődött a szó, Dr. Wolfgang Ullrich csapatfőnök szájából a legtöbbször az a mondat hangzott el, hogy „ha valaki elsőként akar célba érni, akkor először célba kell érnie”. Ezzel nyilvánvalóvá vált, hogy a nyers tempó helyett ezúttal inkább a megbízhatóságban és a rutinjukban bíznak, no meg az új csodafényszórókban, amelyek LED-ek helyett már lézerdiódákkal világítanak. A mezőnyben egyedül az Audinak volt ilyen fényszórója, ami nem csak messzebb világít a többinél, de erősebb, homogénebb, a nappali fényhez nagyon hasonló hőmérsékletű fényt ad, és kevesebb energiát is fogyaszt. Még a rajt előtt egy workshopot is tartottak az egyik Audis vendéglátóhelységben, ahol Dr. Ulrich Baretzky, a versenyautó motorjának tervezője mutatta be az új, négyliteres, 537 lóerős TDI erőforrást, és avatott be minket az idei szabályokba. Megtudhattuk, hogy az idei autónak a szabályok értelmében 3,95 liter gázolajjal kell teljesítenie egy kört a 13,63 kilométeres pályán, ami nagyjából 29 literes fogyasztásnak felel meg. Ez elképesztően kevés egy olyan autótól, ami közel Forma-1-es tempóra képes.Dr. Ulrich Baretzky, az R18 e-tron quattro dízelmotorjának a tervezője, és a műveA három, győzelemre esélye autó egyébként aligha lehetett volna különbözőbb: az Audi egy négyliteres V6-os dízelmotort és az első tengelyen hibrid hajtást használt fékenergia-visszatáplálással, az így nyert áramot pedig a vezető mellett elhelyezett lendkerekes rendszerben tárolták. Az 1000 lóerő (!) összteljesítményű Toyota TS040-est egy 3,7 literes V8-as benzinmotor hajtotta és mindkét tengelyen volt elektromos hajtása és fékenergia visszatáplálása is, a rekuperáció során termelt áramot szuperkondenzátorokban tárolták. A Porsche egy kis és kompakt, kétliteres, turbós, V4-es benzinmotort tervezett a 919 Hybridbe, az autónak elöl szintén volt elektromos hajtása és fékenergia-visszatáplálása, de ez volt az egyetlen jármű a mezőnyben, amely a kipufogó hőjéből is képes volt áramot visszanyerni. Ez konyhanyelven annyit jelent, hogy nem csak fékezés, hanem gyorsítás közben is visszatáplált áramot az akkumulátorába.Készülődés a rajtra szombaton koradélutánSzombaton a rajt előtt a hagyományos rajtprocedúrát néztük végig a főtribün 6. emeletén kialakított Audi Racing Club lelátójáról, amely során halszálka alakban beállították az autókat a rajtrácson. A nagy távolság és a jelentős tömeg ellenére is ki lehetett szúrni a meglehetősen testes Gérard Depardieau-t, ahogy fehér zakójában integet az őt ünneplő nézőknek, ahogy testőrei kíséretében végigvonul a dugig tömött rajtrácson. Itt volt Fernando Alonso is, a Ferrari Forma-1-es versenyzőjét már korábban bejelentették a szervezők, mivel ő kapta azt a fontos feladatot, hogy elindítsa a versenyt. Sokan azt hitték, a spanyol pilóta azért van jelen, mert a Ferrari bejelenti, hogy jövőre beszáll a bajnokságba egy P1-es autóval. A verseny előtti héten rengeteg pletyka látott napvilágot erről, és azt is tudtuk, hogy a versenyt szervező ACO és az FIA fontos bejelentésre készül a hivatalos sajtótájékoztatón. Általános csalódottság lett úrrá a jelenlévő újságírókon, amikor a Ferrari visszatérése helyett csak azt jelentette be Jean Todt, az FIA elnöke, hogy az ACO és az FIA újabb három évvel meghosszabbította az együttműködését. Persze ez is fontos hír volt, mert a szerződés aláírása hosszú távon stabilizálja a szakág jövőjét, valószínűleg a Nissan is ezért döntött úgy, hogy jövőre beszáll a csúcskategória küzdelmeibe.A rajt után sokáig a Toyota vezetett, a Porsche hamar visszaesett15 órakor Alonso elindította a futamot, a repülőrajt után a pole pozícióból indult, Alexander Wurz, Kazuki Nakajima és Stéphane Sarrazin vezette 7-es rajtszámú Toyota meglógott, és nem kevesebb mint 14 órán keresztül vezette is a versenyt. A másik Toyota a második órában nagy balesetet okozott: egy rövid felhőszakadást követően Nicholas Lapierre elvesztette az autó fölött az irányítást, és belerohant a 3-as rajtszámú Audiba a Mulsanne egyenesben, amitől megfagyott a levegő az Audi nézői klubjában. Nem volt túl igazságos a sorstól, hogy a balesetből a Toyota tudott saját kerekein visszagurulni a bokszba javításra, míg az Audinak fel kellett adnia a küzdelmet. Ettől kezdve már mindhárom gyári csapatnak csak két-két autója volt, tehát a feltételek kiegyenlítődtek.A verseny előtt mutatták be az első lézerfényszórós szériagyártású Audit, az R8 LMX-etAkkor is szerencséje volt a japán csapatnak, mikor a 7. órában egy safety car periódus során a 7-es rajtszámú autó előnye egyről kapásból két percre nőtt a Tom Kristensen, Lucas di Grassi és Marc Gené által vezetett 1-es Audihoz képest. Már a verseny első felében nyilvánvalóvá vált, hogy a dízel Audik az egyenesekben nem tudják tartani a vetélytársak tempóját, viszont az éjszaka folyamán a jobb világításnak, az egyre jobban felgumizódó aszfaltnak és a hűvös hőmérsékletre kevésbé érzékeny beállításoknak köszönhetően már megközelítették és néha meg is haladták a Toyoták tempóját, de ez csak arra volt elég, hogy ne nőjön tovább a lemaradásuk. A Toyota terve az volt, hogy a napfelkelte után, a melegedő hőmérsékletben növeli az előnyét, odáig azonban nem jutott el a versenyben vezető autó, mivel egy elektromos probléma miatt a 14. órában megállt a pályán, és kiesett. Utólag elárulta a csapat, hogy a hibát pár perc alatt ki tudták volna javítani, ha az autó eljutott volna a bokszig.Az ezer lóerős Toyota 14 órán át vezetett, és egy apró hiba késztette megállásraEkkor a későbbi győztes Audi két körrel vezetett a Mark Webber, Timo Bernhard és Brendon Hartley vezette Porsche előtt, az 1-es rajtszámú, Tom Kristensen-féle Audi pedig csak a harmadik helyen haladt, mivel a 13. órában elromlott a befecskendezője, és egy defektet is kapott. A javítást követően viszont komoly tempót kezdett diktálni a tavalyi címvédő alakulat, és le is vadászták az előttük haladó Porschét, és feljöttek másodiknak a csapattársak autója mögé. Ekkor a műszaki problémák a vezető Audit is utolérték, a 2-es rajszámú autóban ugyanis elromlott a turbófeltöltő. Ez váratlanul érte a csapatot, mert korábban soha nem volt gondjuk ezzel az alkatrésszel, ráadásul a hiba azért is volt különösen kellemetlen, mert a tűzforró alkatrészt egyáltalán nem könnyű kicserélni, égési sérülések nélkül pedig szinte lehetetlen.A sajtóközpont három ekkora teremből állA 2-es Audi 23 percet töltött a bokszban, ami bőven elég volt ahhoz, hogy az 1-es rajtszámú Audi álljon az élre, Kristensen ekkor joggal hihette, hogy reális esélye van a 10. Le Mans-i győzelme megszerzésére. Azonban a technika ördöge kibabrált vele, az autójában ugyanúgy kezdett elromlani a turbó, mint korábban a csapattársak autójában, ezért neki is ki kellett mennie a bokszba javításra. Bő két órával a leintés előtt így a 20-as rajtszámú Porsche állt az élre Timo Bernharddal, óriási meglepetést okozva a laikusoknak és szakértőknek egyaránt. Azonban a győzelemre nem volt reális esélye a Porschének, mert André Lotterer ekkor körönként 5 másodperccel jobb tempót diktált, és hamarosan el is húzott a 919 Hybrid mellett. Az idén visszaért Porschének a dobogóra azonban nagyon jó esélye volt így is, egészen addig, amíg el nem romlott a V4-es turbómotor az autóban. Ekkor Mark Webber ült a volánnál, a Forma-1-ből tavaly visszavonult ausztrál csak annyit tehetett, hogy elektromos hajtással visszacammogott a bokszba. Ott viszont nem tudták kijavítani a hibát, ezért az autója kiesett a versenyből.A Porsche akár nyerhetett is volna, de nem tudta kihasználni a többiek műszaki gondjaitBár a Porsche alig maradt le az időmérőn a pole pozícióról, a versenyben soha nem tudta tartani a két rivális tempóját. A 20-as rajtszámú 919 Hybridnek a kezdetektől kezelhetőségi gondjai voltak, a 14-es autón pedig a fékek nem működtek megfelelően, és az üzemanyagnyomással is többször gondja akadt. Persze a Porsche úgy érkezett meg Le Mans-ba, hogy az idei bevallottan a tanulóévük, csak célba szerettek volna érni. Ebből végül majdnem győzelem lett, de a sors olyan kegyetlen volt velük, hogy végül csak a 14-es autójuk tudott áthaladni a célvonalon, de azt sem rangsorolták a szervezők, mivel az engedélyezett 6 perc helyett több mint egy óra volt az utolsó körének ideje (az utolsó kört a bokszutcában kezdte meg, amikor a verseny utolsó előtti órájában bejött egy váltóhiba miatt javításra).A győztesek nem számítottak a sikerre a verseny előttVégül az André Lotterer, Marcel Fässler és Benoit Treluyer által vezetett 2-es rajszámú Audit intették le elsőként, az alakulat a harmadik győzelmét szerezte meg az elmúlt négy évben. Diadaluk annak köszönhető, hogy egyik versenyző sem hibázott, és, hogy ők töltötték a legkevesebb időt a bokszban javítások miatt. Kristensenék behozták az 1-es Audit a második helyen 3 kör hátrányban, a dobogó legalsó fokára pedig az a Toyota futott be 5 kör hátrányban, amelyik a verseny elején, az esőben a már említett komoly balesetet okozta. A 263 ezer helyszíni néző előtt zajlott viadal az utóbbi évtized egyik legizgalmasabb Le Mans-i 24 órásaként fog megmaradni az emlékezetekben, még akkor is, ha gyorsaság helyett ezúttal az energiahatékonyság és a megbízhatóság került a középpontba.Gulyás Péter
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója